Népújság, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-12 / 189. szám

6 NBPŰJSAO 1961. augusztus 1*., szombat \ Wmmm ■ „A győztes ugrás" Barátságos labdarúgó-mérkőzés JÁSZBERÉNYI LEHET—EGRI DÓZSA 2:0 (1:0) Eger, 200 néző. V: Koncz. Eger: Szűcs — Szász, Szabó, Hídvégi — Várallyay, Boros — Tardi (Miskolczi n.), Üsztöke, Nagy I., Hanus, Nagy n. A rekkenő hőségben a vendég­csapat formás támadásaival kezdő­dött a mérkőzés, s ötödik percben Szabó hibájából a vezető gólt is sikerült megszereznie. A további­akban eléggé változatos, közepes iramú küzdelem folyt a pályán, a vendégek némi mezőnyfölényével. Mindkét csapat több gólhelyzetet hagyott kihasználatlanuL Az Egri Dózsa a H. félidőben átszervezte csapatát, de ez sem használt, mert továbbra is rossz felfogásban játszott. A 85. percben szép támadás következményeként Született meg a jászberényiek má­sodik gólja. A mérkőzés a játékvezető erély- telensége miatt a második félidő­ben sajnálatos módon eldurvult, a 75. percben Nagy I. a vállán sérü­lést szenvedett. mm ' ■■■ A Heves megyei TST mellett működő sgitáciős és propaganda bizottság az Idén is kiírta pályáza­tát sporttárgyú fényképfelvételekre. A beérkezett képeket a közelmúltban bírálta el a megyei TST. Az első díjat és a vele járó 300 forint pénzjutalmat a gyöngyösi Fehér Miklós nyerte el „A győztes ugrás” — című felvételével. Közlemények A Gyöngyösi Spartacus labdarú­gó-szakosztály a augusztus 20-án különvonatot indít a Hajdúszo­boszlói Spartacus—Gy. Spartacus fut m-as labdarúgó-mérkőzésre. Jelentkezni lehet a Gyöngyösi Idegenforgalmi Hivatalnál. Mivel 500 főn alul a vonat indítására nincs lehetőség, a szakosztály ve­setősége kéri, hogy a szurkolók minél nagyobb számban jelentkez­zenek.- vsrv A megyei labdarúgó-bajnokság első és második fordulójában több csapat elmulasztott játékveze­tőt kérni. A Heves megyei labda­rúgó JT nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy a sportkörök az Idevonatkozó szabályokat mara­déktalanul tartsák be. Hétvégi műsor: SZOMBAT , Üsxás: Az országos ifjúsági úszó- fcajnokság második napi. küzdel­mei, Budapest; 17 óra. . Vízilabda: Bp. Spartacus—Egri •Dózsái' Budapest^ sportuszoda, 18.30. VASÁRNAP Labdarúgás. NB IH-as mérkőzé­sek: Egri . Dózsa—Somsályi Bá­nyász, Eger, 16,30. V: Demeter. Az Egercsehi Bányász Rudabáhyán, a Gyöngyösi Spartacus Kazincbarci­kán, a Petőíibányai Bányász pedig Budapesten, a Chinoin ellen ven­dégszerepei. Megyei bajnokság: Gyöngyösi Vasutas—Füzesabony, 16,30, vezeti: Bolyki. Honvéd Korvin SE—Apc, lő,30, V: Nemes. Hatvani VSE—Ró- zsaszentmárton, 16,30, v: Koncz. Tiszafüred—Honvéd Dobó SE, 16.30, v:, Fülöp. Hevesi MEDOSZ— Egri Előre, 16,30, v: Terebesi. Egri Spartacus—Recsk, 14,30, v: Srej. Lőrinci—H. Kinizsi, 16,30, csere­játékvezető Nógrádból. Gy. Bá­nyász—Honvéd Zalka SE, 16,30, v: Simon dr. Kézilabda. Megyei bajnokság: Férfi mérkőzések: Gyöngyössoly- mos—Petőfibánya, 15 óra, v: Bodó. Nagyút—Gyöngyösi Előre, 15 óra, v: Bóta Gy. H. Kinizsi—HVSE, 9 óra, v: Répási. Egercsehi—Honvéd Dobó SE, 15,30, v: Mucsi. Női mér­kőzések : Egerfarmos—Petőfibánya, 11 óra, v: Kovács. Erdőtelek—Kál, 16 óra, v: Kovács. Egri Lendület— HVSE, 11 órás v; Nagy S. (Gyön- ‘■yöe) Új küzdelmekre készül Heves megye ifjúsági labdarúgó válogatottja A közelmúltban megtörtént a megyei ifjúsági labdarúgó-váloga­tott csapatok tornájának kiírása. A kiírás szerint a területi beosztás maradt az elmúlt évi. Heves me­gye tehát Nógrád és Szolnok me­gyékkel játszik egy csoportban, azzal a változással, hogy Budapest Észak helyett ezúttal egy UEFA- csapat nyert beosztást. Megyénk válogatottja szeptember 10-én He­ves megyében játssza első mérkő­zését Nógrád megye válogatottjá- vaL Az ifjúsági válogatott szakveze­tőinek nem kis gondot okoz — a rendelkezésre álló rövid idő alatt — egy teljesen új csapatot össze­hozni, hiszen. a Tatán kitűnően szerepelt elmúlt évi csapatból Szendi László, Nagy István, Szal­ma István, Makalicza Tibor, Besz- terczei Sándor, Hutás János, Ma- rúzs András, Gulyás István, Hege­dűs Bálint, Soós Sándor és Már­kus Ferenc eltávoztak. Az idei bajnokságban az 1944—45. évben született fiatalok szerepelhetnek. Az előző együttesből rendelke­zésre áll tehát Géczi, Huszár, Szerdahelyi, Bor ősi, Miskolci, Var­ga n. és Thomann. Elsőrendű fel­adat új tehetségek felkutatása és csatasorba állítása. Az újoncbaj­nokság során alkalmunk volt né­hány ügyes labdarúgóval megis­merkedni, az ifjúsági bizottság ép­pen ezért felhívással fordul a me­gyében működő labdarúgó-edzők­höz; minél hamarább jelentsék azokat a tehetséges fiatalokat, akik megítélésük szerint helyet kaphatnak az ifjúsági labdarúgó­válogatott keretében. A megyei TST címére küldött jelentésen tüntessék fel az illető Játékos posztját is. BUDAPESTI egy szoba, konyha, éléskamrás lakásunkat • elcserél­nénk egri összkomfortosra. Hl.; Korvin Ottó u. 33. XV. 10. 8 CSAT,AD méh jól felszerelt NB kaptárban, kaptárak beépített ke­retekkel és több felszerelés elköl­tözés miatt sürgősen eladó. Eger, Kisfaludy u. 14. GERENDA, szarufa, léc eladó. Vigh Mihály; Hatvan. Mészáros Lázár u. 39. ROZSAKAT: magastörzsű rózsa­fát, bokorrózsát, futórózsát 30 kü­lönleges fajtában, gyönyörű szí­nekben, őszi szállításra ajánl: Szálkái János rózsakertészete, Bu­dapest, Dalszínház u. 10. Szállítás postán, utánvéttel. Kérjen díjmen­tes fajta-jegyzéket. EGERBEN, Szepesi András n. 11. (volt Sándor utca) kertes családi ház eladó, azonnal beköltözhető. EGERBEN kis ház eladó, beköl­tözhető. Érdeklődni: Tavasy Arftal u. 10. EGERBEN, felnémeti vámnál 250 négyszögöles házhely eladó. Ér­deklődni: Kovács, Setét-villa. ELADÓ ebédlőbútor, asztal; szé­kekkel; állótükör; Éger; Dobó utca M. VILLANYSZERELŐ tanulónak egri fiút felvesz Veréb István, Eger, Csiky utca 38. ELADÓ teljesen új, 175-ös klske- rekű Jáwa igényesnek. Cím: Ma­gyar Hirdetőben, Gyöngyösön. BEKÖLTÖZHETŐ szoba-kony- hás ház: Kál, Fő út alsó 32. eladó. Tulajdonos: Jávorfalvi Sándor, Kompolt, Hámán K. u. ». ELADÓ nagyobb családi ház, 4 szoba; 3 konyha; mellékhelyisé­gekből álL 2 szoba; konyha, speiz azonnal beköltözhető. Janotik An­tal, Gyöngyös, Batthyány tér 22. FIAT, vagy Volkswagen kocsi most fizetési könnyítéssel, jutá­nyosán lefoglalható. Ajánlatot címmel: „Sürgős” jeligére Népúj- ság, Eger, kérem. ___________________ ÖN HIBÁJÁN kívül elvált. 33 éves gyári munkásnő vagyok, vi­déken lakom, 13 éves kislányom van. Megismerkednék józan életű, komoly gondolkodású férfivel, 33 évtől 43 évig, házasság céljából. Fényképes levelekre válaszolok. „Őszi esküvő”, leveleket a Kiadó­ba kérem. Eger. ELADÓ két szoba; 2 konyhás, speizos ház, 300 négyszögöl telek­kel, azonnal beköltözhető, állomás mellett. Kál, KompoW c. 9. Gu­lyás Józsefeié. Nagyszámú versenyző állt rajt­hoz Eger város egyéni újonc teke­bajnokságán. A bajnokságot telje­sen megérdemelten Szarvas Ala­dár, a Dohánygyár versenyzője nyerte Tóth Ferenc és Gergely Gyula előtt. Az első hat helyezett oklevéldljazásban részesült, az el­ső három bajnoki érmeket kapott. A bajnokság eredménye: 1. Szarvas (Dohánygyár) 394 fa, 2. Tóth (Pedagógus) 377, 3. Gergely (Helyiipar) 370, 4. Simon (ÉMASZ) 358, 5. Török (ÉMASZ) 357, 3. Tóth S. (Pártbizottság) 351, 7. Goda (ÉMASZ) 351, 8. Csáki (Pedagógus) 350, 9. Trezsenyik (KISZ) 348, 10. Gerzovich (Pedagógus) 345, 11. Grégász (Pártbizottság) 342, 12. Mé- zi (ÉMASZ) 340, 13. Lisztóczky (Pedagógus) 338, 14. Pólyák (Párt­bizottság) 335, 15. Pintér (Dohány­gyár) 334 fával. yyyyvvvwwwvv Boconád és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet a tarnabodi II. sz vegyes­boltjához szakképzett bolt­vezetőt keres. Feleségét félműszakra alkalmazzuk. Jelentkezni személyesen, vagy Írásban a Boconádi Földművesszövetkezet iro­dájában lehet. Erkölcsi bi­zonyítvány szükséges. Xaääaaaaäaaäääa A felnémeti PETŐFI MGTSZ 400—500 Uteres, félfenekű szüretelő hordákat vásárol Árajánlatokat termelőszö­vetkezetünk részére küld­jék. A Budapesti Hajtómfigyár Egri Telepe esztergályos szakmunkásokat vesz fel. Jelentkezni lehet napon­ta 8 órától a személy­zeti előadónál. Anyagbeszerzésben jártas anyagbeszerzőt felvesz az Egri Lakatosárugyár. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Eger, Lakatgyártó ut­ca 2. szám. ÁLLAMI Mezőgazdasági Horti Gépállomás keres azonnali belé­péssel gyors- és gépírót, valamint Diesel motorszerelőket. Fizetés megegyezés szerint. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. EGERBEN, Kassai u. 11. (Kana­da) 2 szobás, kertes ház eladó, be­költözhető. NfiFOJS ÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Suba Andor, Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Cótb József Szerkesztőség: Éger; Beloiannisz u. 3. Telefon: 12—57. 12—73. Postaflók: SS. Gyöngyös. Főtér 3.; fszt 19. Telefon: 697. Kiadóhivatal: Eger; Bajcsy-Zsilinszky utca L Telefon: 24—44. Postafiók: 23. Heves megyei Nyomda Vállalat; Eger; Bródy Sándor utca 4. Felelős vezető; Mandula Ernő. ;*CCAAAAAAXAAAAAAAAAAAAAAAAAAA*Ű*> Az ÉMASZ Egri Üzemvezetősége értesíti Eger város villamosenergia fogyasztóit. hogy karbantartási munkák miatt AZ ALÁBBI napokon és időpontokban áramszünet lesz. 1961. augusztus 15. kedd: reggel 7 órától délután 18 óráig a Kertész utca, Petőfi tér, Knézich Károly utca, Cif­rakapu tér vonalától keletre, a vár félé fekvő területeken, illetve utcákban. 1961. augusztus 16, szerda: reggel 7 órától délután 16 óráig a Csákói rész. a Lenin útnak Nagy József utcától, valamint a Széchenyi utca Marx Károly utcáig terjedő része, továbbá a Széchenyi utca Maczky Valér utcától a Ráckapu térig terjedő része, ezek mellékutcái és a Dobó tér kör­nyéke. 1961. augusztus 16, szerda: délután 14 órától 18 óráig a Ráckapu tér és környéke, a szalabeli részeket is bele­értve. 1961. augusztus 17, csütörtök: reggel 5 órától 8,30 órá­ig a Kilián utca és környéke, Baktai út és környéke, Kis- völgy utca és környéke. A Vörösmarty utca déli része, a Bacsó Béla utcáig, valamint a környező mellékutcák, a Széchenyi utcának a Marx Károly és Maczky Valér utcák közötti szakasza; 1961. augusztus 17, csütörtök: 8,30 órától 16 óráig a Szvorényi út és a Köszöni utca közötti rész, Erdődi tét Arany János utcáig terjedő része, a Lenin út, Sas út és AKÖV-telep közötti szakasz. 1961. augusztus 18, péntek: reggel 7 órától 13 óráig a Lenin útnak a Nagy József utca és a Vasút utca közötti szakasza és környéke. 1961. augusztus 18, péntek: reggel 7 órától 16 óráig az Egészségház, valamint a Gólya utcai lakótömbök; Az ÉM Heves megyei Álla­mi Építőipari Vállalat, Gyöngyös azonnali belépésser felvesz jól képzett trafóállomás­szerelő és magasfeszült­ségű légvezeték szerelé­sében jártas villanysze­relő szakmunkásokat, — Jelentkezés a munkaügyi osztályon. OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCXXXXXOOOOOOOOo EGERBEN, Arok-köz 6. (Cifra-1 ELADÓ jókarban levő Panni; kapunál) ház eladó, felerészben Is. vagy használt Csepelért cserélhető. Azonnal beköltözhető. I Gyöngyös, Thököly u. 2. A Gyöngyös és Vidéke Körzeti Földművesszövet­kezet gyöngyöstarjáni cuk­rászüzemébe legalább öt­éves szakmai gyakorlattal rendelkező cukrászsegédeket felvesz Jelentkezés személyesen vagy írásban, Gyöngyös, Fő tér 7. sz. alatt. Az Egészségügyi Minisztérium pályázatot hirdet a Heves megyei Tanács Kórháza Gazdasági Hi­vatalában megüresedett gazdasági gyakornoki állásra az alábbi feltételek mellett A gyakornoki időtartam két év, a Havi illetmény 900 forint. Csak most érettségizett fiatalembe­rek pályázatát tudjuk figyelembe venni. A je­lentkezési határidő: augusztus 20. A kérvényt részletes önéletrajzzal együtt az alábbi címre kell eljuttatni: HEVES MEGYEI TANÁCS KÓRHAZA, EGER 1, Pf. 15. A Heves megyei volt Mezőgazdasági Eszközöket Értékesítő Szövetkezeti Vállalat (MEZÓSZÓV) értesíti kedves vevőit, hogy a Gazdasági Bizottság határozata alapján átalakult és a mezőgazdasági gépekkel, szerárukkal, egyéb műszaki árukkal és anyagokkal HEVES MEGYEI MEZŐGAZDASÁGI ELLÁTÓ VÁLLALAT (AGROKER) néven áll továbbra Is rendelkezésükre. Címünk nem változott.' IRODA: EGER, DOBÓ TER L . Telefon: 17-60. 28-31, 14-55. v-:!-. raktARÜNK: EGER, Tihamér. Telefon: 15-59. x

Next

/
Oldalképek
Tartalom