Népújság, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-12 / 189. szám
1961. augusztus 12., szombat NEPOJMO A kommunizmus politikájas BÉKE ÉS ÉPÍTÉS 'V vwvy wvvvwVvvvyvwvy wvv> Kit ne érdekelnének a béke kilátásai, a vitás nemzetközi kérdések megoldására tett javaslatok, amelyekben bővelkedik N. Sz. Hruscsov elvtárs hétfői beszéde. Üzemekben, hivatalokban termelőszövetkezetekben ez most a leggyakoribb beszédtéma. Az emberek örvendenek a Szovjetunió káprázatos gazdasági és tudományos sikereinek, vitatkoznak a legégetőbb külpolitikai kérdésekről, de azt már az első napokban is le lehetett szűrni, hogy a békére vágyó emberek egyetértenek a szovjet államfő véleményével, elképzeléseivel. Y> Az alkotáshoz béke kell!“ Szőllősy Gyula, az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója: Kél járás szántéversenve Egerben Az Egri és Pétervásári Járási Tanács VB mezőgazdasági osztályai úgy döntöttek, hogy a traktorosok szántóversenyét vasárnap délelőtt 8 órai kezdettel, az egri Mezőgazdasági Szakiskola Tangazdasága területén, a Kőlyuktetőn rendezik meg. E versenyen a két járás termelőszövetkezeteinek és gépállomásainak a legjobb traktorosai mérik össze . tudásukat, a nagyszámú érdeklődő és a szakemberek előtt. A verseny színhelyére helyijáratú autóbusz indul vasárnap reggel, fél 8 órakor a Líceum elől. A rendezőség gondoskodott arról is, hzgy a verseny színhelyén elegendő mennyiségű étel és ital legyen az érdeklődők, vendégek ellátására. Biztatóan halad a kenyérgabona felvásárlása A Terményforgalmi Vállalat legutóbbi jelentése szerint a megyében biztatóan halad a kenyérgabona felvásárlása, amelyből már több, mint kétezer vagonnal van a vállalat raktáraiban. A jó termést figyelembe véve, s ázt, hogy az országnak mind több kenyér- gabonára van szüksége, a termelőszövetkezetek felajánlották, a többlettermésből származó gabona jó részét .szintén közf''—'’sztás céljára adják át. Ennek az elhatározásnak eredményeként már 800 vagon többlettermésből származó gabonát adtak el a megye termelőszövetkezetei. Ez a mennyiség napról napra újabb tonnákkal növekszik. A hevesi járásban például 221 vagon kenyérgabonával járultak hozzá az ország jobb kenyérellátásához, a füzesabonyi közös gazdaságok 210 vagon búzát adtak szerződésen felül a közfogyasztásra. A gyöngyösi járás az állam iránti kötelezettségek teljesítésében ért el dicséretre méltó eredményt: adógabona átadási tervüket 124 százalékra teljesítették. A kenyérgabona felvásárlással ellentétben a takarmánygabona összegyűjtése vontatottabban halad. Még csak 143 vagonnal sikerült felvásárolni, amely csak Ids része a tervezett mennyiségnek. OflOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCOCOOOOCOOOOOOOOOOO 300000000000000tx3000000000000000cxxxxxxxxxxx>000000000000000000000000t OCOOOOOOOOOOQOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOo Szántóvetők — bombavetők Czeretem az oroszo- kát. A háborúban jártam Szmolenszk fölött... micsoda templomokat láttam. Bizánci stílus” — egy szovjet újságíró jegyezte föl ezeket a mondatokat, amelyeket hajdani náci pilóta szájából hallott Münchenben. Ugye, mennyire nem igaz, hogy barbárok voltak a hitlerista gyilkosok; íme, a „mű- értő” pilóta a magasból is megállapította: bizánci stílus... A szántóvetők, akik földműves szerszámaik fölé görnyedtek, nem tudtak így gyönyörködni a fényes testű Mes- serschmidtekben, amelyek bombát vetettek nyakukba, géppuskatűzzel záporozták őket. Ezek az emberek ottmaradtak szétszaggatott, go- lyólyuggatta testtel, a rögökre hullva — Lengyelország, Franciaország földjein, a végtelenbe nyúló sztyeppéken Kubánban, az Altáj vidékén, s mindenütt, ahol pusztító terheiket kioldották a bombázók. Ottmaradtak, ott haltak meg a földeken. A földeken, amely életet és munkát adott nekik. Szántóvetők — bombavetők... Mennyire kibékíthetetlen, ellentétes fogalmai életnek és halálnak! Mert- úgy is mondhatnánk: élet és halál; háború és béke! Mennyire kibékíthetetlen s ellentétes fogalmak... mint amennyire kibékíthetetlen és ellentétes fogalom a géniusz és a gonosztevő! Szántóvetők — bomba vetők... Mindkét szóhoz egy harmadik fogalmat köt gondolatunk: aratás; Egyikben a halál, a pusztítás; másikban annyi véré jtékes emberi munka, nehéz, de gyönyörűségesen szép, ünnepi, forró akkordja — az emberi életet "csodássá tevő alkotó munka hatalmas diadala; Aratás! A mélységeket vallató bányász munkájától a végeién kozmosz titkait kutató tudós munkájáig mindent egybefog az aranylón meg- hajló búzakalász, a kenyérré érett gabona. Nemcsak én — a földek messzetekintő népe is úgy érzi, ezt vallja, s megnőtt emberségében tudja már, hogy miért felel a maga helyén, az emberiség és a holnap előtt. Aratógépek: kombájnok, arató- és kévekötözők vonultak a földjeinken ezen a nyáron, amikor a kenyérért felelős földműves a szocialista emberréválásból is vizsgázott; s ugyanakkor Észak- és Dél- Karolina állam egész területén a háború óta legnagyobb hadgyakorlatba kezdtek az amerikaiak. Kéll-e különösebb magyarázat e tények mellé: kik és mire készülnek?! A szántóvetők, karjukat — a földtől barnát és tisztát — szenvedélyesen tárják ki felénk, munkástestvé- reik felé, akiktől megtanulták, hogy boldogság mindenütt megteremhet a földön. S máshol is a föld színén seb- ződő kezüket emelik a magéba a szántóvetők. A magasba emelik kezüket Karolina tartományaiban, ahol most a magas égen, az ember egén, bombázó- és vadászrajok húznak, zúgva és dübörögve. . A szántóvetők erős hadsereget képviselnek a Föld terein. Megtanulták már nálunk is és nem tekintik puszta ostobaságnak a gonoszságot, amely bombavetőket vezényel az ég kékjébe, amely kegyetlenül tiporja el francia, és angol, olasz és japán társaiknak emberségét. A mi szántóvetőlnk felelősséget éreznek az emberiségért. És tudják: a búzaszem sokszorozza meg az ember alkotásra hivatott erejét, nem az atombomba; hogy a mi búzánk pirosló szemében a világ szabad népeinek, a szocialista emberiségnek gyönyörű, testvéri ereje érik évről évre acélosabbra. Az igazság és a szabadság szerelme érik a mi búzánkban, a mi szántóvetőink munkájában; a boldogság szerelme érik, amely kiszabadult a maNépművészeti hónap szeptember 15-ig tői Kiállítás ! Árusítási A NÉPMŰVÉSZETI ÉS HÁZIIPARI VÄLLALAT FŐVÁROSI ÉS VIDÉKI BOLTJAIBAN ajándékozzon és díszítse otthonát NÉPMŰVÉSZETI SZAKÜZLETEKBÖL gános töprengés szárnyai alól. És most már az egész emberiségben keres társakat. Társakat a munkához, a küzdelemre, amelyet a bombavetők ellen indítanak el szívós mozgalmukkal. A szántóvetőkben erős a íöldszeretet, erős a békevágy, az életszeretet —, s a pusztulás, az oktalan, céltalan halál iránti gyűlölet. Akik földbe vetik jövő évi kenyerünk magvait, nem azért teszik, hogy bombák lángjaiban hamvadjanak el a kalászok, hogy bombák robbanásaiban emésztődjenek el a csírázó, fényre törekvő gabonaszemek. De azért teszik, hogy életünk folytonosságát megteremtsék, hogy aratni tudjanak, esztendőről esztendőre. A mi földjeink között sok szoknyájú, „csulya kalapú” palóc száguld motorkerékpáron. Ügy „kapta el” a fejlődés, hogy ideje sem volt átöltözni hozzá. Nem a napon, de karóráján figyeli az időt a falusi lány, s nem fára kötött kendőben, hanem szépvonalú gyermekkocsiban alszik a kicsinye a kismamának. Dolgoznak a földek népei, szorgalommal és hittel. Mert a holnapi életre készülnek, minden munkás nappal. A földek végében aprócska fiú gyúr valamit, épít, az augusztusi hőségben. Észak- és Dél-Karolinában bombavetők zúgása tölti be az eget. A legkisebb dologgal is, a ^ legapróbb szolgálattal is, de járuljunk hozzá a béke megvédéséhez; hogy földre parancsolhassuk a bombavetőket. Vigyázzunk a játszadozó fiúcskára. Csak azt nem szabad megengednünk, hogy megöljék. Pataky Dezső Politizáló emberek A mai ember nem elégszik meg azzal, hogy tudomást szerez az eseményekről, a tényekről; az okokat is keresi. Kutatja az okokat, a meghatározó tényezőiét. Az okok fürkészése — újabb és újabb gondolatsorok elindítója. Gondolatsorok... az események, a hírek a múltban is mozgásba hozták a gondolatot. A munkanélküliség, a náci agresszió — napról napra feladta a kérdéseket. Mi lesz velünk? Lesz-e munka? Ebben a körben forogtak az emberek gondolatai. S találgattak. Mert semmi sem volt biztos. Az ígéreteket, a politikai kalandorok fecsegéseit senk] se vette komolyan. Az emberek» megerőltették a szemüket, s tágult pupillákkal próbáltak a pollt'kai kulisszák mögé nézni, betekinteni a politikai pártok és a főhadiszállások boszorkány- konyháiba. Nem láttak semmit — találgattak. , A mai ember is találgat. A mai embert Is gyötrik kétségek. öt Is válaszút elé állítja kórunk nagy dilemmája, a háború és béke kérdése, ö is latolgatja az esélyeket. Figyeli a napi életet, az eseményeket, olvassa a politikusok megnyilatkozásait. Megismeri az SZKP új programtervezetét. Látja, hogy a kommunizmus rövidesen, még a mi időnkben, kézzelfogható valóság lesz. Talán még két évtized sem kell hozzá — gondolja —, ha a kommunizmus építésének lendülete megmarad. — Talán még az apám Is megéri... Nem meddő találgatás ez, nem öncélú okoskodás, nem céltalan ábrándozás... Hiszen a ma hőse tevékeny részese az országépítő nagy munkának — s álmodozásai a beton,- a műanyagok és a modern gépek valóságában öltenek testet. Tőle is függ a program sikere — részese a politikának. Olvassa a Varsói Szerzőt dés tagállamainak értekezletéről szóló híreket. Elhatározták, hpgy az idén megkötik a német békeszerződést. Találgat; Hogyan sikerül megoldani ezt a konfliktust? S közben Tyitov útjáról értesül. Az értekezlet részvevői még együtt vannak, mikor kiröppen az űrbe a szovjet rakétafölény új. nagyszerű dokumentuma. — A tudomány, a technika tüntetése ez a szocialista rendszer mellett — ez az első gondolat, ami megfordul a fejében. Mert észreveszi az összefüggéseket. Nem lehet véletlen ez Az meg főleg nem, hogy a szocialista társadalomé az újabb rakétasiker is. Hogy az/ember vörös csi'la- gos űrhajó fedélzetén kering körülöttünk. Ég Hruscsov miniszterelnök beszéde csak megerősíti ebben: nem véletlen. Nem véletlenek a legmagasabb- rendű társadalom építésén fáradozó nép technikai és tudományos sikerei, s nem véletlenek, nem kilátástalan találgatásokra, terméketlen, tippelésre okot adó véletleneken alapul a szovjet külpolitika sem. A német kérdés megoldását célzó erőfeszítések is az eddigi békeszerető politika következményei. Nem véletlenek a sikerek. S valahogy úgy érzi, ezekhez a sikerekhez neki is köze van. Köze van a korhoz, amely a csodálatos eredményeket szüli. Hegesztőpisztollyal, vakolókanállal, a fejtőkalapáccsal ő is magasítja a szocia'izmus épületét. Részese napjainknak. Ez a részesség, a részességnek ez a tudata teszi minőségileg újjá mássá, többé a mai ember érdeklődését. Azért több ez, mint egyszerű találgatás. Számadás ez. a saját sorsát intéző, a saját sorsáért dolgozó ember számadása — politizálás. A jövőt, a társadalom perspektíváit — ahogy a költő mondta volt —, csúcsainkat látó, a csúcsaink felé törő ember politizálása. Krajczár Imre Sürgető feladat i Szántani, szántani, szántani... Az aratás és csépiéi befejeztével egyik legsürgősebb feladatként jelentkezik a jövő évi jó termés előkészítése, biztosítása: a nyári mélyszántás, a szőlők és gyümölcsösök telepítéséhez szükséges talajforgatás elvégzése. A feladat nagyságára jellemző, hogy a hónap végéig mintegy 100 ezer katasztrális holdon kell elvégezni ezt a munkát, s ennek csak egy harmadát teljesítették eddig a megye gépállomásai, termelőszövetkezetei. A kétmü- szakos szántás még mindig nem halad kielégítő ütemben, sok helyen még csak a szervezésnél tartanak, s ez rányomja bélyegét az eddigi szántási eredményekre, s magyarázatot ad a lemaradásra, amelyet ezekben a hetekben kell pótolni. Igen jelentős a lemaradás a szőlőtelepítéshez szükséges talajforgatásoknál is, amelyekből kétezer holdat kell elvégezni. Ha figyelembe vesszük, hogy még alig haladta meg a ISO holdat a felforgatott talaj nagysága, nyilvánvaló lesz előttünk: a gépek és a munkaidő lehető legjobb kihasználásával biztosíthatjuk csak, hogy időben végezhessük el e fontos talajmunkákat, hogy az esetleges esős ősz esetén ne maradjon több tízezer hold szántait an terület a jövő évre. A gépállomások és termelőszövetkezetek erőgépein kívül számítani kell más vállalatok fordításra és szántásra alkalmas erőgépeire is, hogy mielőbb befejeződhessen a több, mint százezer hold terület felszántása, a magágyak, valamint az őszi és tavaszi szőlőtelepítések előkészítése. rv Nyári szünet a Negyei Könyvtárban Napról napra százak keresik fel az egri Megyei Könyvtárat, hogy a legújabb és a korábban megjelent könyvek közül válogassanak. A nyár mit sem jelent a könyvtár forgalmában, hiszen bármikor lép be az ember a kölcsönzés ideje alatt, tíz-tizenöt embert, válogatót talál a polcok előtt. Azonban a könyvek, a könyvtár rongálódik, a berendezés javításra szorul. Ezért a könyvtár, bármennyire nehezen veszi is tudomásul az olvasni szerető közönség, minden nyáron „elrendeli” a kötelező szünetet, s ez alatt az idő alatt általánosan rendet teremtenek a hatalmas könyvtárban. Ebben az évben augusztus 15-én bezár és csak szeptember 1-én nyit újra a Megyei Könyvtár, ismét megszépülve, s talán új ötletekkel gazdagodva. „Adjátok meg címeiteket 1" Nyár elején történt, hogy egy hatalmas hollywoodi tűzvészben leégett a világhírű író, Al- dous Huxley háza is. A tűzvészben elpusztultak könyvei, kéziratai, és terjedelmes levelezése. Elveszett többek között az a címkönyv is, melyben Huxley a világ minden táján élő számtalan barátjának címét őrizte. Az író most több napilapban felhívást közölt, melyben felkérte barátait, hogy sürgősen tudassák vele a címűket i felszólalásban, egy-egy diplomáciai tárgyaláson, vagy nyilatkozatban. A munkásember és mindenki, aki a két kezével, vagy a „fejével” vesz részt a szocialista állam erkölcsi és gazdasági arculatának kialakításában, vagyis mindenki, akinek egy szemernyit is fontos a közösség és a saját maga jó élete, csak akkor tudja megvalósítani a nagy programból ráeső apró láncszemnyi részt, ha békében végezheti alkotómunkáját. Nekünk, a színház dolgozóinak sem lehet közömbös az, hogy milyen körülmények között dolgozunk. Előttünk egy szép és emberi boldogulást célzó terv, most már csak a megvalósítás van hátra, amelyikben szerep jutott nekünk, a szocialista béketábor államaiban élő embereknek is. minél jobban megismerjék az élet minden területét, ők így küzdenek szerte a szocialista világban az emberiség jobb sorsáért. A politikusok, a mi politikusaink az egész nép akaratát közvetítik egy-egy Szegyszer nem a színház és nem a művészet berkeinek érdekességei után érdeklődünk Szőllösy Gyulától, a Gárdonyi Géza Színház igazgatójától, hanem a baráti beszélgetés kapcsán arról kerül szó, hogyan értékeli, mit talál a maga számára érdekesnek Hruscsov elvtárs nagy jelentőségű beszédében, amelyik nemrég hangzott el a rádióban, televízióban, s amelyet nemrég közölt a magyar sajtó. — Mindenekelőtt a legnagyobb igazság a művészember számára az, hogy a művészetekhez, az alkotáshoz béke kell. A békéhez, annak megvalósításához emberek kellenek, akik ma már értékelik az élet ilyenfajta mozgását, hiszen a ma élő két nemzedék megkóstolt egy, vagy két nagy háborút. Számunka, de a szocialista tábof minden népe számára azért fontos, hogy a Szovjetunió békepolitikája győzelemre jusson, hogy megvalósíthassuk az igazi, emberi programot. — Mi, a színház dolgozói alkotni, dolgozni akarunk, békében akarjuk megvalósítani a terveinket, hogy egyre szebbet, egyre művészibbet adjunk a szórakozni, tanulni vágyó embereknek. Szeretnénk mi Is végrehajtani azt a kulturális programot, amelyiket a szovjet nép művészei, •kultűrmunkásai már példaadóan végrehajtottak. Az életben mindenkinek megvan a maga helye. A tudós a tudományok csarnokát Szélesíti, hogy minél többen, Mindnyájunk nevében beszélt... Rabecz Lajos, az MSZMP Hatvani Városi Bizottságának titkára: gyünk. S az eredmények tettekre serkentenek bennünket — teszi hozzá mosolyogva — most például arra, hogy helyt- álljunk a szaharai hőségben is. — Az embereket a ma nagy kérdése — a háború és a béke problémája foglalkoztatja leginkább. S tudják, hogy a béke most a német békeszerződésen áll, vagy bukik. Ezt a kérdést minél gyorsabban el kell dönteni, mégpedig úgy, hogy a döntés biztosítsa a békét, s kioltsa a háborús tűzfészkeket — A béke ügyének felbecsülhetetlen szolgálatot’ tett az új űrrakéta, a Vosztok—2. Ez megmutatta a szovjet technika biztos fölényét, azt, hogy a Szovjetuniónak minden eszköze, lehetősége megvan a béke biztosítására. Tehát a békevágy mellett rendelkezik technikai adottságokkal, technikai eszközökkel is, s erőteljes választ is tud adni az agresszo- roknak. — Ha öt perccel korábban jön, nem talál itthon — mondja Rabecz Lajos, az MSZMP Hatvani Városi Bizottságának titkára. — Most jöttem meg a városi tanács VB-üléséről, ahol a város termelőszövetkezeteinek egyesítéséről tárgyaltunk. Talán erről akar valamit hallani az elvtárs? Nagyon szívesen, de jobb lenne, ha a tanács, vagy éppen a tsz-ek vezetőinél érdeklődne. — Nem, most Hruscsov elvtárs beszédéről szeretnénk... — A beszédről? Hogy milyen hatást keltett az emberek között? Legelőször talán azt kell hangsúlyoznom, hogy a szovjet miniszterelnök mindnyájunk nevében beszélt. Mert, amikor a Szovjetunió eredményeiről hallunk — akkor a szocialista rendszer sikereiről van szó. Ennek a rendszernek, ennek a tábornak pedig ml is tagjai, részesei va-