Népújság, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-01 / 179. szám

4

Virágos utcák

Szemet gyönyörködtető látványt nyújt a sok színben pompázó virág, amikor az ember végigsétál az apci utcán. A főutcán, s j, példát követve, a mellékutcákon is, egyre több ház elé varázsoltak apró virágos kerteket az ottlakók. Olyan versenyforma indult el, a tanács kezdeményezésére, és sem a tanácsiak, de talán maguk a falu lakói sem gondoltak arra, hogy ez sikerül. Mert a falun még divat a jószágot az utcán legeltetni, mert ott is vannak gyerekek, de még felnőttek is, akik megdézsmálják a kertek „termését”. Mert vigyázatlanul belehajthatnak, léphetnek a gondosan megformált ágyá- sokba.

Az aggódóknak nem lett igazuk. Mindenki vigyáz a kis kertekre, hiszen oly szép lett tőle a falu. (— d. —)

— MAKLÁR három termelőszövetkezete ez ideig több mint 31 vagon terményt adott át az államnak.

— A SZAKSZERVEZETEK Heves megyei Tanácsa augusztus 2-án, szerdán délelőtt, 9 órai kezdettel elnökségi ülést tart Egerben, a Szakszervezeti Székház tanácstermében.

— AZ EGERBOCSI Szabadság Tsz-ben az elmúlt hét keddjén kezdték meg a csép- lést. Először a búza cséplé- séhez fogtak hozzá. Előreláthatóan augusztus 10-ig végeznek ezzel a munkával.

— A TERMELŐSZÖVETKEZETEK zárszámadásainak elkészítésében 74 földművesszövetkezeti könyvelő vett részt. Ezenfelül 16 mezőgazdasági szakember segíti a szövetkezetek megszilárdulását.

— AZ IDÉN a szentdo- monkosi Bükkalja Tsz-ben a ««ár felépített 300 férőhelyes juhhodály és a 20 férőhelyes sertésfiaztató mellé még egy 50 férőhelyes növendék- istállót és egy 10 vagonos kukoricagórét is építenek.

— A KPVDSZ megyei bizottsága legutóbbi ülésén határozatot hozott, hogy a földművesszövetkezeti dolgozók mindegyike folytasson agitá- ciót az elkövetkezendő időben is a háztáji területekről történő zöldség- és gyümölcsfelvásárlási tervek teljesítésére.

A művelődési autó nyomában

ALAPOSAN megcsappan az önbizalmuk a magyar könyvtárosoknak, ha külföldön járva, szépen berendezett, neonfényes, pompás kiállítású könyvtári épületeket látnak. Még a falusi könyvtárak is nagyon szépek, ízlésesek — a mi hasonló intézményeinkhez képest.

A külföldieknek viszont ak kor „esik le az álluk”, ha arról hallanak, hogy a magyar tanyavilág, az istenhátamögötti települések, házcsoportok kulturális ellátását is megoldottuk az elmúlt években, — a művelődési autók segítségével.

A Heves megyei művelődési autó is már a második éve kapaszkodik fel a Mátra lankáira, járja a Heves környéki tanyavilág sáros útjait, hogy könyveket, filmeket, ismeret- terjesztő előadókat vigyen. Az idén 21 helyre megy havonta, ahol filmvetítést és könyvköl- csönzést tart az autó könyvtárosa, vagy a megbízott könyvtáros.

Az év első felében hétszáz- tizennégyen iratkoztak be az „autókönyvtárba”. Hétszáz- tizennégy ember, fiatalok, idősebbek, akik azelőtt nem olvastak, mert nem került könyv a kezük ügyébe. Nem olvastak, mert ők nem mentek könyvért a faluba, a városba, a könyv pedig nem ment a helyükbe. Most, a Megyei Könyvtár IFA „Pegazusának” gumikerekein hozzájuk is eljut — filmmel együtt.

Van, akit a film, van, akit a könyvek csalnak ide, s ha már itt van, akkor megnézi a könyveket is, a vetítést is. A kultúra így sokrétűen, összetetten jut el a közönséghez, hatása is ilyen — komplex. A film nézői is olvasókká válnak, s az olvasók is szívesen nézik meg a filmeket. S a két tábor — a nézők és az olvasók tábora — csak az első alkalmakkor vált külön, később összeolvadt. Erre egy számadat: az első félévben kilenc filmet 5761-en néztek meg. Tehát egy előadásra körülbelül annyi ember jut, ameny- nyi az olvasók száma. <

MÉG EGY sokatmondó adat a művelődési autó munkájáról. Az ellátási körzetébe tartozó községek, települések lakosságának 40 százaléka rendszeres olvasó. Negyven százalék — óriási szám, ha figyelembe vesszük, hogy az ország lakosságának mindössze körülbelül 10 százaléka kötött egy életreszóló barátságot a

betűvel. A megyei átlag is ekörül mozog.

Persze, azért problémák is vannak. A megyei könyvtárnak sürgősen szüksége lenne újabb autóra, mert 36 település még mindig „fehér folt”. Harminchat helyre még havonta egyszer sem jut el a könyv, a film. Több pénz is kellene az autó könyvállományának felfrissítésére. — Igaz, nem elkeserítő a helyzet, mert a Művelődésügyi Minisztérium az év végére új kocsit ígért, s a megyei tanács is nagyobb költségvetési összeget biztosít a következő években.

De az autó tevékenysége olyan problémákat is felvet, amelyeken nem segíthet a mimisztérium gépkocsit kiutaló jóakarata, sem a tanács áldozatkészsége. Tudniillik a legjobban működő gépkocsi is holt tőke, a legjobban összeválogatott könyvállomány is csak könyvhalmaz, ha _ nincs mögötte a könyvtáros lelkesedése, ügybuzgalma, hivatás- tudata, hozzáértése. Ezzel pedig az autókönyvtáros esetében — enyhén szólva is, problémák vannak.

A Szolnok megyei könyvtár munkatársaival együtt volt alkalmam megnézni Gyön- gyösorosziban, hogyan „üzemel” az autó könyvtára. A könyvtáros kirakta a könyvesládákat az iskolai tanterem padjaira, ő pedig, mint egy önkiszolgálóbolt pénztárosa, felült a dobogóra, s adminisztrált. Az emberek válogathattak, keresgélhettek a könyvek között, ő meg beírta, ki, mit vitt el.

Ennyiből állt az egész tevékenysége.

A LÁTOGATÓK keresgéltek a ládákban, elég sokáig, mert az elhelyezett könyvek között semmi rendszer, sem szakrend, sem betűrend nem volt, így majdnem mind át kellett nézni, míg kiki megtalálta a kedvére valót.

Nem . is tudta ezt tétlenül nézni a szolnoki kollega, s a könyvcímek között tanácstalanul tiblábodó asszonyok, gyerekek segítségére sietett. Meg is találták rögtön, amit kerestek, pedig nem volt köny- nyű, mert, — de ez már egy másik probléma...

A másik probléma az, hogy a könyvtáros — helyesebben a könyvek őrzője — nem készült fel a kiszállásra, a kölcsönzésre. Mert nem tesz különbséget aközött, hogy a mát- ravidéki ipartelepek, vagy Füzesabony környéki tanyák lakóinak viszi a könyveket S a ládákban nagyon heterogén anyag húzódik meg, köztük magas színvonalú, komoly fajsúlyú, röviden: nehéz, tudományos könyvek, amelyeket még egy jól működő községi könyvtárban sem keresnek. Persze, nem azt mondjuk, hogy komoly könyveket nem kell kivinni a pusztára, de ahol az emberek nagy többsége a mesét keresi, nincs szükség arra, hogy mást „erőltessenek” rá.

Természetesen itt szó sincs erőltetésről, hisz a könyvtáros. mint említettem, csak a nyilvántartással törődik, az ő lelki nyugalmát, a jelek szerint, édeskeveset befolyásolja, hogy a látogató a pajzsmirigyekről, vagy a világszép nádszálkisasszonyokról akar olvasni.

— Én minden „kiszállás” előtt felkészülök a kölcsönzésre — mondja a szolnoki könyvtáros — s előre tudom, hogy melyik faluban, milyen munkákat keresnek. Nem is ér meglepetés. És emellett rendszeresen felhívom az emberek figyelmét az őket érdeklő könyvekre.

És ez hiányzik a Heves megyei művelődési autó könyvtárosának munkájából. Pedig ez a könyvtárosi tevékenység tartalmi, tehát lényegi oldala. Ha ezen tud javítani a könyvtár, az eredmények még jobbak lesznek.

MERT AZ eredmények nem ezért ilyen jók, hanem éppen ennek ellenére.

Krajczár Imre

EGRI VÖRÖS CSILLAG Csinos férj EGRI BRODY

Hüvelyk Matyi EGRI KERTMOZI

Sabella nagymama GYÖNGYÖSI PUSKIN A halálhajó GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Francis

HATVANI VÖRÖS CSILLAG Harmadik líceum HATVANI KOSSUTH Én és a nagyapám HEVES

Folytassa; admirális

petervasara

Diadalmas olimpia FÜZESABONY

A kutyás hölgy

1961. AUGUSZTUS 1., KEDD PÉTER

25 évvel ezelőtt, 1936. augusztus 1-én halt meg LOUIS BLÉRIOT francia mérnök, a repülés egyik úttörője, aki saját építésű, egyfedelű gépével 1909. július 25-én elsőnek repülte át a La Manche-csatornát Calais és Dower között. Ezt a 33 km-es utat 35 perc alatt tette meg. Ugyanez évben Budapesten is bemutató repülést tartott.

*

50 évvel ezelőtt, 1911-ben, ezen a napon halt meg KONRAD DUDEN német filológus. Első német helyesírási szótára 1880- ban jelent meg, amelyből 1903- ban jött létre a helyesírás-szabályzat. 1935-ben jelent meg először 4 kötetben az ún. Nagy Duden, melynek képes szótáros részét franciául és angolul is kiadták.

*

AUGUSZTUS 1-e SVÁJC nemzeti ünnepe, emlékezésül arra, hogy 1291-ben a három őskanton, Schwyz, Uri és Unterwalden parasztsága védelmi szövetséget kötött egymással és harcba szállt feudális urai, a Habsburgok ellen.

*

65 évvel ezelőtt, 1896-ban, e napon az újpesti pamutgyár munkásai sztrájkba léptek.

*

55 évvel ezelőtt, 1906-ban az oroszországi Kronstadt kikötővárosában matróz- és katonafelkelés kezdődött.

*

Ma 15 éves a forint. 1946-ban ért véget az infláció, az új pénz kibocsátásával. 1 forint értékét 400 000 quadrillió pengőben állapították meg.

Blériot és repülőgépe

Tarhonyán — as eredeti

— Tarhonyás igazi egyéniség. Makulátlan, töretlen és önálló. Ö mindent másképp tesz, mint a többiek. Nála semmi sem úgy van, mint a többieknél, a nyájnál, ő mindent amúgy csinál. Másképp. Feltétlenül meg kell ismerned őt—mondja Topolya.

Mikor betoppantam hozzá Topolyával, ő, Tarhonyás, az eredeti, éppen a fogas lábait fűrészelte le, s az állványt dróttal kötötte a mennyezethez.

— 0 az, — suttogja Topolya bemutatás közben.

Tarhonyás felém bólintott azzal a nagy busa fejével és keze helyett a kesztyűjét nyújtotta, és hellyel kínált. Topolya otthonosan felkuporodott a szekrény tetejére, míg én csak csodálkozva szerénykedtem az ablak mellett.

— Nézzétek, mit írok most éppen — és nem a gépből emelte ki a kéziratot, hanem, a papírról tépte le az írógépet, s mutatja új művét, a „Köpök mindenkire”-t.

És Tarhonyás olvasni kezd.

De ez rémes! Alulról olvassa a papírt, és közben jobbról balra halad. Még nincs semmi baj, a pulzusom is normális, a

vérnyomásom is csak kettőszát körül van, szóval jól bírom magam. De mikor azt olvassa, hogy „mutamarkasz”, meg „mottatidár”, nem bírok ural. kodra magamon, és összeesek.

— Adj neki valami könnyebbet, talán Spinozát — veti oda könnyedén Topolyának és tovább olvas. Végre befejezi.

Konyak után nyúlok, de a háromcsillagos üvegben petróleum illatozik. Szaladok a vízcsaphoz, de abból lekvár foly- dogál. Felkapok egy kötelet, s felkötöm magamat az ablak- párkányra. De a kötél elszakad,

— Hurrá! Kívül estem lel -< kiáltok fel, mikor észreveszem alattam az udvar kövezetét. Most talán sikerül.

Ott aztán szokványos módon, egyszerűen, mint a szerencsétlenül járt emberek általában, meghaltam.

S mikor a temetőben harmadnap sem támadtam fel, biztos voltam a dologban. Megnyugodtam. Itt minden másként van, mint Tarhonyásnál. Köznapi, lapos, sematikus, mindennapi emberek közé kerültem.

(garas)

HOLDi JANOS í

ii.

A társulat mitsem törődött ezzel!

Különben is, a barakk lakóit nemigen vették emberszámba.

Olyan jött-ment senkiknek, „ma itt — holnap ott” embereknek tekintették őket, otthontalanoknak, akiknek minden mindegy és minden jó! Mintha legalább is mi tehettünk volna arról, hogy a szegények szegényei voltunk, saz urak kormányozta sors úgy ütött-vert, ahogy neki kedve tellett.

Pedig a munkahelyen elsők ▼oltak a barakkosiak.

Az öreg Kropiczkit például néha négy—öt bányamester is csábítgatta a különböző aknához, mert nagyszerű szakember volt. Ha futóhomok, vagy vízbetörés történt, a kövérkés Tátrai főmérnök rögtön az öregért szalajtott. Tudtuk, ha Kropiczkit hívják, baj van a föld alatt.

És mégis... a barakkosiak rongyos serege volt a Zsilvöl- gyén és ennek mellékvölgyein, így a „Senki” völgyén is a leg- kitaszítottabb fajta.

Ma már nem is nagyon emlékszem, de úgy tűnik, a magunk esetlen, durva módján szerettük egymást. A szomorúan tovadöcögő, örömtelen napok, a szörnyű nehéz, emberhúst őrlő, minden gépesítést nélkülöző föld alatti munka, a lenézés, a semmibevevés, a roT'pi nr

mán csendőrök által kapott érdemtelen ütlegek, vagy a kocsmaasztal mellett átköny- nyezett éjszakák, a szép, a nagyszerűbb, az emberibb utáni vágyakozás közös akarása összeláncolt bennünket. S ha valaki közénk jött, különösen ide, a ritkán látogatott „Senki” völgyébe, igyekeztünk megismerni, segíteni, bátorítani, ha arra érdemesnek mutatkozott.

Ezért nézték a barakkosiak ezen az éjszakán oly vizsgálódva Györgyét, ezért voltunk türelmesek, mert megéreztük, hogy közülünk való.

Az öreg Kropiczki sem kezdte a tízes munkahellyel a ri- asztgatást — ahonnan néha rohanva kell menekülni a süvítve szökkenő gáz elől —, hanem helyet csinált maga mellett a priccsen. S míg a hatalmas termetű, román fiú vetkőzött, bátorítóan dörmögte az ő furcsa, magyar, lengyel, román nyelvkeverékén:

— Nye bojsze... majd megszokni ... bűne naptyá...

A napok fehéren teltek. Éjszakánként dühöngő hóviharok dübörögtek el felettük, a farkasok, mint minden télen, most is bemerészkedtek a telepre. Az éjszakai műszakba indulókat és az esti műszakból jövőket fegyveres, fáklyás emberek kísérték, és sűrűn dör- rent lövés a fehér éjszakában.

Sötétedés után nem volt tanácsos egyedül járkálni. Éjjelente, ha valakinek ki kellett

mennie a barakkból, csak égő fenyőgyantás fáklyával léphetett ki az ajtón.

Mogorvák voltunk és szótla- nok, csupán a vörös hajú Mei- czer Szepi, egy hosszú, langa- léta aradi sváb fiú szájmuzsikája sikongott állandóan. Hagytuk, hadd jajongjan versenyt a széllel, mi pedig feküdtünk hanyatt munkavégeztétől — munkába indulásig. Vagy forgattuk a kártyát, nagy snapszli-csatákat vívtunk, ha éppen kedvünk tellett benne.

. Györgye felbukkanásakor azonban ez a megszokott és reánk kényszerített életrendünk kissé megváltozott. A román fiú hátizsákjából néhány régi újság került elő. Ezekből megtudtuk, hogy egy Hitler nevezetű személy hadseregével lerohanta Lengyelországot, és a tőlünk ötven kilométernyire fekvő Tirgu-Zsiuba sok a lengyel menekült.

Az öreg Kropiczkit hallatlanul felizgatta a hír. Napokig káromkodott. Dühét a vörös hajú Melczer Szepin töltötte ki olyformán, hogy egyszerűen eltiltotta a szájmuzsikálástól. Csontos, kidagadt erektől kékes öklét minduntalan a Szepi orra alá dugta, és vészjóslóan üvöltözött;

— Mit akarsz hazámtól? Atkozott svábja! Herrgott Krucifiksz!

Szegény Szepi azt sem tudta, hová rejtse vörös üstökét az öreg elől.

Györgye láthatóan szégyenkezett, amiért ekkora vihart támasztott újságjaival az öreg szívében. Előttünk akkor még érthetetlen módon védelmébe vette Szépít, és kézzel-lábbal kezdett magyarázni:

— Bács Kropiczki! Nincs igaz! Szepi szegény, te szegény, Jonel (rám mutatott) szegény, Györgye szegény, To- cseff szegény, itt (és karjával körbemutatott, mintegy magához ölelve a priccsen üldögélő vagy fekvő embereket) lenni

annyira megszerettük Györgyét, mintha hosszú hónapok óta köztünk élt volna. Pedig a barakkban az egyetlen román volt.

Ki nem mondtuk ugyan, de ahogy most óvatos kézzel bontogatni kezdem az emlékeimre tapadó, időtől poros múlt fá- tyolát — mi, barakkosiak nemigen barátkoztunk románokkal, nemigen szerettük őket Nemigen szerettük, mert a csendőrök már néhányszor megvertek bennünket és azok is románok voltak. A társulat főemberei is, s hogy a munkamájában valamelyikünk a cementpadlóhoz vágta pálinkás- poharát, az annyit jelentett: dögöljenek meg az urak!

Ez pedig elég sűrűn fordult elő.

Néha 10—15 összetört pohár hevert a cementpadlón, s az öreg Blum ilyenkor mérgesen ripakodott ránk:

— Esz nem lesz! Eszutáa csak bögre lesz!

Jókat nevettünk fura kiejtésén, s azon, hogy mindig a szakállát simogatta. Ha pénzt számolt, ha pálinkát hozott, ha evett, a szakállát simogatta fél kezével.

Kocsmája és aprócska vegyeskereskedése az igazgatósági épület jobbszámyán volt. Az udvarra néző harmadik helyiségben lakott feleségével és két leányával. A felesége is túl volt már az ötvenen, vékony, ősz hajú asszonyka A lányai azonban csodaszépek voltak. Egyszerre születtek, kékesfekete hajú, ragyogó fekete szemű, karcsú, telt keblű lányok voltak, s az öreg Blum nemegyszer titokzatosan súgta fülünkbe:

— Mék egy év, ész férjhez atom őket!

Mi szerettük az öreget. Inkább vásároltunk nála, mint az útált társulat árudájában. A Társulati Áruda a sztrájk óta nem adott hitelt, míg Blum — bár a sztrájk alatt formálisan tönkrement — nekünk, ba- rakkosiaknak tovább hitelezett. Igaz, mi is becsületesek voltunk. Ha valaki távozott a barakkból, más munkahelyet választott, addig nem hagyhatta el a telepet, míg Kropicz- kinek fel nem mutatta a Blum által kiadott írást, hogy nem tartozik semmivel.

(Folytatjuk)

bér igen satnya volt, szintén őket okoltuk. Ma már tudom, nem a fajt, hanem a rendszert utáltuk, csak úgy befelé lázongva, de türelmes főhajtással a megváltozhatatlan erő előtt. Nem, nem politizáltunk, de ha fizetéskor a Blum kocsmind szegény. Szepinek nem kell tiéd Polonia, kenyér, szla- ayina, ruha, bakancs, munka az kell lengyel, magyar, bolgár, román szegénynek. Nem bántani Szépít!

En nem is tudom, hogy történt, de egy hét elteltével

A barakkban Szepi szájharmonikázik