Népújság, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-19 / 195. szám

1961. augusztus 19.. szombat NÉPOJSÍG 3 A TARDOSI KŐ... MEGYÉNKBEN mindenfelé — de a megyehatárokon is túl ismerik. . Értékes követ, asz­falt- és bekötő utak, bitume­nes szakaszok, hidak és házak építéséhez nélkülözhetetlen anyagokat bányásznak itt, az erdők övezte Közútüzemi Vál­lalat IV. sz. kőbányájában. A bánya közvetlen közelében kanyarog tova az országút szürke aszfaltcsíkja, s a ro­bogó kocsi ablakából is látni a meredek kőfalakat. De az el­suhanó autó ablakán át te­kintve, más a kőbánya; és más, amikor a meglazított, ir­datlan falak tövében állsz. At­tól félsz, hogy rádszalad egy csille, vagy megbomlik ez az istenverte nagy hegy. Most egy ideje csend van. A fejtés egész hosszában pi­hennek az emberek, a fémek, a fúrók, a bunkózó nagy ka­lapácsok, de az előző percek döngése, csörömpölése, a törő­művek csattogása még állan­dóan ott fészkel idegeimben. — Az üzemvezetőt kere­sem... A szállítószalagot kezelő munkás letekint a mélyszíntű bányába, mert az előbb még ott látta, de aztán az enyhe magaslat felé mutat: — Ott biztosan ráakad ... A felvonópályán a bánya mélyére fut le az üres csille, s ott lenn újabb kővel teli csille horgára akasztják a vit- lát. Munkába kezdenek a zú­zó-, s törőművek, rettenetes csattogás visszhangzik a völgy­ben, vastag gomolyban száll a kőpor. Az irodában, papírok fölé hajolva találom az üzem vezetőjét. — Kiss Miklós bányamester vagyok... Napcserzett arcú, izmos munkásember. És fiatal. Mind­össze 33 éves. Esztendőkkel ezelőtt maga is ott törölgette télen-nyáron verejtékező hom­lokát a sok emelet magas kő­tömbök alatt. De 1952-ben műszaki káderképző iskolára küldték, aztán az iskola elvégzése után őt nevezték ki a termelői egység vezetőjé­nek — bányamesteri ranggal. ÖREG BÄNYA — fiatal ve­zető; szépen megfér ez így együtt. Lassan fél évszázada lesz annak, hogy ezen a ré­szen megkezdték a kövek bá- nyászását. S 1907 óta, mikor az első csákány kövekbe té­pett — ő még nem élt akkor! — kisebb, s nagyobb szüne­tekkel működik. Apja is itt volt kőbányász, a szarvaskői bányákban töltött le 15 évet. S a hajdani kővágó fia most itt a vezető, aki a termelést irányítja, akire 38 munkás hallgat. — Féléves tervünket 110,7 százalékra teljesítettük. Ha vonta 3500 tonna zúzottkövet, 500 tonna fekklapos — válo­gatott, daraboskövet terme­lünk ki a bányából. Ez utób­bit kislakás-építésekhez, hidak anyagának. A termelés zömét a megye, s a környékbeli utak korszerűsítéséhez adjuk — mondja. A Bükk magas vonulata né­mán tűri, hogy a robbantások egy-egy darabot kiszakítsa­nak ormótlan sziklatestéből. A téli, hidegebb hónapok­ban, különösen januárban, csökkent a bánya mennyiségi termelése. A karbantartások, a törő- és zúzóművek, komp­resszorok javítása kicsit „meg­bénította” a folyamatos mun­kát. De így is kétezer tonna fölött termeltek követ. Az utóbbi időben úgyszól­ván teljesen gépesítették az üzemet. Hathengeres szovjet felvonógépet kaptak — ez igen jelentős a mélyszintű bá­nya történetében —, s modern zúzógépet, új hengeres őrlőt. A zúzógépet azelőtt gőzloko- mobil hajtotta meg, most ezt a csotrogány-rendszerű szov­jet hathengeres motor végzi el. Ezek a változások, gépesí­tések fellendítették az üze­met: majdnem duplájára nőtt termelésük. A munkafegyelemmel, a ve­zetéssel nincs baj. Megfontol­tan, előrelátóan, s jól szerve­zik meg a munkát. Ezért nincs lemaradásuk. ÜJ TERMÉKET is előállí­tanak a bányából. Nemes anyag — így nevezi Kiss Mik­lós elvtárs — ami duplán tört követ jelent. Az emberek, akik nap mint nap helytállnak a kőfalaknál, Egerbaktáról valók, gépkocsi szállítja őket a munkahelyre — elégedettek. Átlagos kere­setük havonta 1400—1500 fo­rintot tesz ki. Tudják, értik feladatuk miértjét. S lebont­ják ki tudja hány ezer éves falait a hegynek, lebontják, hogy újból falakat rakjanak belőlük, utak szalagját épít­sék meg maguknak, ott, ahol kell, ahol tetszik. Munka köz­ben is maguk előtt látják az útépítők seregét, akik most itt a zúzómű alatt tevékenyked­nek, s távolabb, Egercsehi környékén, Bélapátfalván túl. Az országút szalagján egy- egy autó suhan, teherautók húznak, robognak tova. Időn­ként egy-egy dömper, öt—hét­tonnás billenőkocsik érkeznek a bánya országút felöli plató­jára, s apró kövekkel megra- kottan távoznak. A meredek kőfalak tövében bunkózó ka­lapácsok ütései zuhognak. Az­tán egyszerre csak harsány kürtszó visszhangját gyűrűz- tetik a hegyoldalak. A lőmes- ter fújja a kürtöt. Robbanta­ni fognak. Biztos fedezékbe húzódunk. Az országúton el­csendesedik a forgalom zaja, csak a zúzógépek, kompresz- szorok zakatolnak tovább, őri­zetlenül, mert a bányászok is „fedél” alá jönnek. És néhány perc múlva detonációk soroza­ta hallatszik, a pakszittöltetek robbanva szakítják a követ, öklömnyi darabok, s még na­gyobb kpvek záporoznak az országúira is. Aztán újra kürt­szó harsan. Üjra kezdődik az autók robogása, a bányászok helyükre mennek. S a mere­dek kőfal mentén gomolyog­va tör magasba a lerobbantott tömbök nehéz porfelhője. Pataky Dezső Kávézók, figyelem! Holland szakemberek sze­rint a kávénak akkor legjobb az íze, ha a cukor hozzáadása előtt 74 fokos, utána pedig 73 fok a hőmérséklete. Ha a kávé túl forró, vagy hideg, akkor a szakértők szerint csak közepes íze van. Az is kiderült, hogy a kávét csakugyan mindjárt főzés után kell meginni: félórával később aromájának 10 százalékát el­veszíti, egy órával később a 20 százalékát, három órával ké­sőbb pedig már 50 százalékkal romlik az aromája. RÁÉPÍTÉS £1/ r- f s m ’ ~~ m El / j V & . tel \ Sí JLÉL­Tizennégy évesek a verpeléti Dézsa Tsz-ben Alig zárták be kapuikat a verpeléti általános iskolák, a községben végzett nyolcadikos fiúk és leányok nagy része je­lentkezett a helyi termelőszö­vetkezetekben munkára. Ép­pen jókor érkeztek, mert elő­ször a cseresznye- és meggy­szedésnél, később a paradi­csomszedésnél és válogatásnál kellett segédkezniök. A napokban a Dózsa Terme­lőszövetkezet paradicsom­táblájánál elbeszélgettünk Urbancsik Jánosnéval, a mun­kacsapat vezetőjével. Urban- csikné örömmel emlékezett meg a fiatalok munkájáról, elmondta, hogy mindegyikük­kel elégedett, s nagyon sokat jelent a közös gazdaság számá­ra segítségük. Megkérdeztük a fiatalokat is, hogyan ízlik a munka. Egy kicsit mintha feleslegesnek is tűnt volna ez a kérdés, mert bár az óra már délután há­rom körül járt, mégis min­denki vidáman, frissen tevé­kenykedett a paradicsombok­rok körül. Arról azonban már hosszasabban elbeszélget­tünk, hogy a nyári tsz-segítés után kinek milyen tervei van­nak a most végzett nyolcadi­kosok közül. Sokan maradnak a szövetkezetben, de vannak, akik szeretnének tovább ta­nulni, vagy ipari szakmát el­sajátítani. Alattyáni Piroska A SZAJLAI TRAKTOROS — Amikor még vagy hat év­vel ezelőtt arról került szó, hogy közös gazdaságban dol­gozzak én is a feleségemmel, megmondom őszintén, nem hittem el, hogy ez bekövetke­zik. Nem is akartam. Megszok­tam otthon, hogy a magunkét műveljük. Aztán csak változ­tak az idők, és ahogy mondani szokták — változtak az embe­rek, én magam is. Ha az em­ber valamit lát, ami jó, bo­lond, ha maga is nem kap utána. Valahogy így voltunk mi is a feleségemmel. Nézzük meg, próbáljuk meg, hiszen amióta eszünket tudjuk, csak az éjjel-nappali munka volt a részünk. Fiatalok vagyunk, magam se venném szívesen, ha elöregedne a munkában mellőlem az asszony! Vagyis ilyenformán került a szép szál ember a munka kö­zösségébe, a nagyüzemi gaz­dálkodás közelébe. Életrajzát már a jelen jel­lemzi. A parasztcsaládból szár­mazó fiú hat elemit végzett, meg Pápán a traktorosiskolát. 1960. április 4-e óta a Pétervá- sári Gépállomáson dolgozik. Ő, aki el sem tudta képzelni, hogy milyen lesz a közös, most a lelkes, odaadó munkájával bizonyítja be, hogy megértette az idők szavát. — A szajlai határba nem szívesen jöttek a traktorosok, mert — mondjuk meg őszin­tén, nem szívesen fogadták őket. Az volt a vélemény, hogy tönkreteszik a határt. Én nem tudtam megmagyarázni nekik, hogy milyen jó a gépi művelés, hogy mit tanultam én azon a traktorosiskolán, csak azt tud­tam, hogy amit nekünk el­mondtak, ahogy elmondták, az csak jó lehet. Én aztán úgy próbáltam bebizonyítani az igazamat, hogy amikor haza­jöttem és ráültem a traktorra, megfogadtam: bebizonyítom, hogy nincs igaza azoknak, Sz­akik a régi szerint akarják művelni a földet. Ma? — szé­les mosolyra derül az arca —, ma már az a helyzet, hogy a gépállomás jó traktorosaiért, de minden gépért szinte vesze­kednek a termelőszövetkeze­tek. Hiába! Nagy urak a bizo­nyíték, meg a tények! Második éve járja a határt, második éve éjszakázik ha kell a földeken, második éve moso­lyog magabiztosan a traktor zakatoló magasságából. Szeme hol előre kutatja a föld egye­netlenségeit, hol hátra fordul­va vigyázza a tárcsa helyét. Megelégedett ember lett belő­le, aki tudja, hogy mit miért csinál, aki tudja, hogy munká­jára egy egész nagy közösség­nek van szüksége. — Nagyon szeretem a gépet, ez' vezetett el idáig. Tavaly a teljesítményem 170 százalék volt. Az idén 130—140 száza­lék, de az ember nagyon fon­tos szerkezet! — neveti el is­mét magát — s ez a teljesít­mény nekem is jó, no meg az öreg masinámnak is. Ha az ember nyugodtan végzi a mun­káját, akkor sokkal jobban és sokkal többre halad. Én meg nyugodt vagyok. A családnak megvan mindene, az én mun­kám jó, szeretem és tudom azt, hogy szinte tőlem függ az, hogy mennyit keresek. Mi kell ennél több? És az a boldog ér­zés is az enyém, amikor látom a szépen felszántott tábla kö­rül nézelődni az embereket, hallom a dicsérő szót. Ilyenkor úgy érzem, érdemes volt ki­szakadni a megszokott mun­kából és eljönni ide a gépállo­másra. — Tovább tanulni? — Aka­rok! — jelenti ki és most ke- ményedett meg először alágy- vonású, mosolygós arc. — Erre a paraszti, egyéni munka mel­lett gondolni sem lehetett. Most már először jön a nyolc osztály, aztán valamilyen isko­la, majd segítenek a választás­ban a gépállomás vezetői! Sze­retnék egy-két dolgot tökélete­síteni, ahhoz pedig több tudás és Nagy Rózsi Egerbe a Szilá­gyi Erzsébet Leánygimnázium­ba iratkozott be. Elek Erzsi közgazdasági technikumba megy, Kreisz Gyuri Sátoralja­újhelyre készül péktanulónak. Mindegyik gyerek szülei ter­melőszövetkezeti tagok. A tizennégy évesek elképze­lésük szerint mindaddig dol­goznak, amíg az iskola nem kezdődik, mert ez a plusz ke­reset nem árt egyik családnak sem, hiszen jön a tankönyv- vásárlás, formaruha és sapka- beszerzés időszaka is, ami sok pénz kiadásával jár. így, ha a szünidőben mindvégig dolgoz­nak, jól járnak a fiatalok, a szülők, s a termelőszövetkezet is egyaránt. Nagy András Bizakodó, ünnepi hangulat Berlinben rend és nyuga­lom van — írják az újságok. A német kérdést rendezni kell, meg kell kötni a béke- szerződést. Nálunk ezt tud­ják, sőt jogos önvédelemből követelik az emberek. A mun­kások és parasztok figyelme a nemzetközi kérdésekre irá­nyul, egyre inkább politizáló nemzet leszünk. Igen, politizálunk. Nem úri ravaszságból, vagy mihaszna időtöltésből, hanem az élni és boldogulni akaró ember el­szántságával. Ezt tükrözte a Hatvani Járási Pártbizottság szerdai ülése, ahol párttitká­rok, tanácstagok, munkások és termelőszövetkezeti tagok rövid tájékoztatást adtak az augusztus 20-i ünnepségek előkészületeiről. Berlinben rend és nyuga­lom van, de a nemzetközi helyzet feszült, a világot nyugtalanító problémákra ed­dig még nem találtak megol­dást. Van-e most fontosabb feladatunk, mint hogy tömö- ritsük sorainkat, kifejezésre juttassuk meggyőződésünket, hogy a világ dolgait rendezni kell. Meg kell oldani a nem­zetközi problémákat, mégpe­dig a dolgozó milliók érdeké­ben — békés úton. Ne a fegy­verekre, hanem a békés gaz­dasági versenyre bízzuk a döntést. Ne a harctereken, hanem a tárgyalóasztalnál ta­lálkozzanak a szemben álló felek. Ezt világosan látják városon és falun, a gyárak­ban és a szántóföldeken. Az elszánt akaratot, a bizakodást és a testvéri együvétartozást kívánja kifejezni megyénk dolgozó népe az augusztus 20-i ünnepségeken. Hortra meghívták a patro­náló üzemi munkások képvi­selőit. Együtt voltak a küz­delmes napokban, most együtt akarnak ünnepelni is. Vasár­nap délelőtt az egész közsé­get várják a sportpályái ün­nepségre. Ha kedvezőtlen lesz az idő, a kultúrházban lesz az ünnepi beszéd és a műsor. Ecsédcn a bányászzenekar reggel 6-ltor zenével köszönti a falu lakosságát. Délelőtt 10 órakor a Népkertben kezdő­dik az ünnepség. Délután Ecséd—Szűcsi futballmérkő­zés. Rózsaszcntmártonban tér» zenét, bizakodó hangulatú ünnepséget és bányász—szö­vetkezeti közös kultúrműsort terveznek. Boldog hires arról, hogy lakói tudnak és szeretnek is ünnepelni. Délelőtt nagygyű­lést tartanak a sportpályán, ízes, frissen sült kenyeret ad­nak át a szövetkezet asszo­nyai. De lesz ott kultúr- és sportműsor, tánc és vidámság. Heréden is bizakodó a han­gulat. Jó termést adtak a ka­lászosok, mindkét termelőszö­vetkezet boldogan vendégeli meg azokat, akik a közös gaz­dálkodás útjára vezették őket. A falu lakossága arról is gondoskodik, hogy az üzemi munkások asztalára augusz­tus 20-án friss hús kerüljön. Szerződési kötelezettségükön felül baromfit adnak a bá­nyászoknak, az erőmű és a gyárak munkásainak. Szép gesztus ez, méltó az ünnepi hangulathoz. Néhány példát említettünk csupán a hatvani járás terü­letéről. De nyugodtan el­mondhatjuk, hogy megyénk­ben mindenütt bizakodó a hangulat. Munkásosztályunk és parasztságunk egységes. Nincs hitele a puttonyrádió­nak, a rémhírterjesztőknek. Az aratás és a cséplés után alkotmányunk és a kenyér ünnepére készül az ország. A gyűléseken ezrek és milliók fogják kifejezésre juttatni, hogy munkánk és eredmé­nyeink gyümölcsét élvezni akarjuk, békében akarunk élni. F. L» Képek a recski szántóversenyről Nagy izgalom közepette zajlott le az elmúlt szerdán a recski Kékesi Gyopár Ter­melőszövetkezet területén tíz traktoros versenye. A nemes versengésből a Fétervásári Gép. állomás három trakioristája került ki győztesen. Képünkön: a gépállomás boldog igazgató­ja, Kormos Miklós a győztesek között. Mint már hírül adtuk, első lett Tóth cs. István, ke­zében a díj — a rádió, második az alacsony, szikár, munkájának élő Kovács Zoltán, díja egy kerékpár, a harmadik Bojtos Miklós, az oklevéllel és a karórával. kell, mint amennyi most ne­kem van! A recski bányász kultúrott­hon egyik terme ezen a napon, a szántóverseny napján, sön- téssé alakult, hogy az egész délután dolgozó, nézelődő ven­dégek egy-egy pohár sört le­hajthassanak. Tóth cs. Istvánt is körülfogják a barátai, hiszen ennek a napnak ő az ünne­pelje, megnyerte a versenyt. Bocsánatkérő mosollyal néz rám, kezet fog velem, aztán el­megy, hogy megigyák az áldo­mást. Nem tart sokáig, mert a fiatalember nem akar egyedül maradni örömével, becsoma­golja az első díjat, a rádiót, és óvatosan maga előtt tartva, ki­megy a teremből. Megy haza, mert várja a család, s ő együtt akar örülni velük. (A) A verseny megkezdődött. Tóth cs. István is elindult, s az összeszántás után a bíráló bizottság tagjai megmérték a szántás mélységét, pontozták a munka minőségét. Az esélyes traktorista — hiszen ő lett az első — nyugodt, magabiztos mun­kájával, hozzáértésével már az első percekben megmutatta, hogy nehéz dolga lesz annak, aki vele versen'­(Kis ■ ’teleit

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom