Népújság, 1961. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-14 / 138. szám

6 NÉPÜ J 1961. június 14., Síért» MO Egy kivételével szoros küzdelmeket hozott a megyei labdarúgó-bajnokság vasárnapi fordulója A megye labdarúgó-bajnokságá­ban már csak két forduló van hát- m, de a bajnoki cím és a kiesés sorsa máris el- döltnek tekinthe­tő. Petöfibányától ugyanis, már nemigen lehet el­venni a bajnok­ságot, a két ki­esőnek pedig Bél­apátfalva és Selyp számít. Itt azon­ban elképzelhető Tiszafüred eset- Minden mérkőzés hatalmas küzdelem után dőlt el a hazai csapatok javára, kivétet csak a Petöfibánya-Apc találkozó je­lentett, ahol a hazaiak fölényes győzelmet arattak. Petőfibánya—Apci Vasas 7:0 (3:0) Petőfibánya. 400 néző. V.: Lom- bosi. Petőfibánya: Kovács — Veres, Paraszt, Forgács — Tóth I., Ta­kács - Fehér, Alattyáni, Sándor, Tóth II., Bócsó. Edző: Wasmer Gyula. Apc: Rigó - Mihályi, Baranyi, Kovács I., — Bagó, Dobrocsi — Plessek, Kovács II., Csirke, Len­gyel. Rácz. Edző: Takács László. Zuhogó esőben, csúszós talajon került sor a mérkőzésre. Már az első percekben feltűnt a hazai csapat nagy technikai fölénye. A 6. percben Alattyánit szabálytala­nul akadályozták, a megítélt bün­tetőt azonban Paraszt a kapu mellé lőtte. Nem sokkal később újabb ll-eshez jutott a hazai együt­tes, s most Sándor nem hibázott, 1:0. Szinte állandóan az apciak tér­felén pattogott a labda. A 11. perc­ben Bócsó volt eredményes, 2:0. Az állandó petőfibányai fölény elle­nére újabb gól csak a félidő végén esett, amikor Alattyáni élesen a Jobb sarokba fejelte a labdát: 3:0. Szünet után még tovább fokozó­dott a hazai fölény, főleg a jobb­szárny iátszott kitűnően. Az ap­ciak sokat csúszkáltak a vizes fü- vön. A további gólokat Sándor, Tóth II*. Fehér (ll-esből) és Takács szerezték. Petőfibánya ebben az arányban Is megérdemelten nyert. Jók: Ta­kács (a mezőny legjobbja) Fehér, illetve Bagó és Plessek. Lombosi kifogástalanul vezette a mérkőzést. Kulcsár Mihály } Egri Előre—Bélapátfalva 2:1 (2:1) Eger, 500 néző. V.: Terebesi. Eger: Kelemen — Lezsák, Mata, 'Melczer — Sász, Kerékgyártó — Kréti. Balázs, Husi, Hevér, Tóth. Edző: Kovács László. Bélapátfalva: Mező — Durzó, Ba­ranyi, Erdélyi - Sólyom, Szűcs, - Mihályi, Kiss, Molnár, Barta, Ke­lemen. Edző: Dombóvári András. A hazaink számára döntő jelen­tőségű volt a mérkőzés, s ez rá is nyomta bélyegét a csapat teljesít­ményére. Végig alacsony színvona­lú küzdelmet láthattak a nézők. Kiegyensúlyozott játékkal kezdő­dött a mérkőzés, a 10. percben vá­ratlanul a hazaiak értek el gólt, amikor Hevér váratlan, 25 méteres lövése nyomán a labda a kapus kezét érintve hullott a hálóba: 1:0. a gól felrázta a hazaiakat, akik rövidesen újabb gólt szereztek: Hu­si 16 méteres szabadrúgása, a rosz- szul helyezkedő kapus mellett a hálóba jutott, 2:0. A vendégeket nem törte le a gól és rövidesen szépítettek: Molnár szép cselek után Mihályihoz továbbította a labdát, aki a tétovázó Kelemen mellett a hálóba lőtt, 2:1. Ezután Husi egy összecsapásnál megsérült, s már csak statisztált a pályán. Szünet után még alacsonyabb lett a mérkőzés színvonala, a me­zőnyben Bélapátfalva jobban ado­gatott, de a kapura egyáltalán nem volt veszélyes. A több helyzetet teremtő hazai­ak egygólos győzelme megérde­melt. Jók: Kerékgyártó, illetve Bara­nyi, és Szűcs. Terebesi körültekin­tően, jól vezette a mérkőzést. Román László Honvéd Dobó SE Hatvani VSE 3:1 (1:1) Eger, 600 néző. V.*: Bacsó. Eger: Présing - Kovács, Laczkó, Szarka - Lőrinc, Vass — Hack, Ju­hász. Alaxai. Enoch, Makiári. Ed­ző: Csutak Emil. Ha1 "an: Nagy — Zsámboki, Tóth, Gug "a — Kiss, Szabó I. — Ka­tón;-. hér, Szabó II.; Rékasi, He­gedűs. Edző: Bodnár Ferenc. Már az első hazai támadás gól­lal végződött: Alaxai 22 méterről leadott szabadrúgása az elalvó Nagy feje fölött a hálóba jutott, 1:0. Ezután támadásba lendültek a hatvaniak és a 12. percben sikerült egyenlíteniök: Katona jó ütem­ben tört ki a védők mellett és 18 méteres hatalmas lövése a bal fel- 0Ő sarokban kötött ki, 1:1. Mindkét csapat teljes erőbedo­bással küzdött, nagyiramú, helyen­ként színvonalas játék folyt a pá­lyán, amelyben főleg a jobbszár­nyak jeleskedtek. Szünet után fokozódott a játék irama. Mindkét csapat előtt kí­nálkozott néhány jó helyzet, a lö­vések azonban nem sikerültek. Egy ízben például Makiári lyukat rú­gott, Szabó pedig túlságosan ki­várt a lövéssel és Laczkó a gól­vonal előtt kivágta a labdát. A félidő közepétől támadásba len­dült a Honvéd és Hack révén ve­zetést szerzett. 2:1. A gól megza­varta a hatvaniakat és a 72. pere­ben újabb gólt kaptak: a kitűnően játszó Hack kiugrott a védők mel­lett és biztosan lőtt a hálóba, 3:1. Ezután ellaposodott a játék, az egyetlen eseményt Fehér óriási kapufája jelentette a 90. percben. Kitűnő mérkőzést láthattak a r>ézők. A helyzeteit jobban ki­használó egriek megérdemelten győztek. Jók: Présing, Kovács, Laczkó, Lőrinc, Hack (A mezőny legjobb­ja.), illetve Tóth, Gugyeila, Kato­na, Fehér. Bacsó játékvezető a lesek megítélésénél tévedett, de eb­ben elsősorban a partjelzői a lu­dasak. R. L. Lőrinci Vasas—Honvéd Korvin SE 2:0 (2:0) Lőrinci, 500 néző. V.: Simon dr. Lőrinci: Hegyi — Czakó, Gubola. Nagy I., — Szűcs, Hartmann — Ju­hász, Kiss, Tóth, Lőrincz, Bauer. Edző: Szalontai Béla. Honvéd: Vasas — Hutás, Ács, Gu­lyás, — Kozma, Merkli — Remport, Horváth, Molnár. Zagykó, Szabó. Edző: Mészáros Bertalan. Rögtön góllal kezdődött a mér­kőzés: Kiss 20 méteres szabadrú­gása védhetetlenül vágódott a ka­pu bal felső sarkába, 1:0. Nem so­kat váratott magára a második gól sem: Kiss—Juhász—Tóth volt a lab­da útja, a középcsatár visszagurí­tott Lőrincznek és a balösszekötő az üres kapuba pofozta a labdát, 2:0. Ezután heves vendégtámadások következtek, Remport, majd Sza­bó lövéseit védte bravúrral Hegyi. A másik oldalon Bauer a mérkő­zés legnagyobb helyzetét hagyta ki, 4 méterről az üres kapu fölé bombázott! Szünet után a hazaiak kezdemé­nyeztek többet, de a csatárok sok helyzetet hagytak kihasználatlanul. Az 56. percben Remport 25 méte­res szabarúgását Hegyi a levegő­ben úszva csípte el. Lőrinci megérdemelten győzött, a vendégeket csak a szerencse mentette meg a nagyarányú vere­ségtől. Jók: Hegyi, Czakó, Bauer, Szűcs, Nagy I.. illetve Remport, Szabó, Acs, Gulyás. Simon dr. egy-két ap­róbb hibától eltekintve jól vezette a mérkőzést. Bozsik Ferenc Hatvani Kinizsi—Egri Spartacus 2:1 (1:0) Hatvan; 200 néző. V.: Paróczai. Hatvan; Bata — Szécsényi, Sár­közi, Takács — Nagy, Koczka — Garami, Szendi, Usztöke, Sziget­vári, Malik. Edző: Vágó Zoltán. Eger: Boros — Nagyszalóki, Po­loskái, Bozsik — Somodi. Kárpáti — Árvái. Srej, Mester, Pók, Csep- csányi. Edző: Román Péter. Csapkodó játékkal indult a mér­kőzés, az 5. percben Hatvan szer­zett vezetést: Malik labdáját Ga­rami is méterről lőtte a hálóba, 1:0. A forró, párás levegőben nem ala­kulhatott ki jó játék, mindkét csa­pat tagjai sokat szenvedtek a hő­ségtől. Általában a hazaiak ját­szottak mezőnyfölényben, helyze­teiket azonban rendre kihagyták, az egriek szórványos támadásai el sem jutottak a hatvaniak kapujá­ig... Szünet után Pók szép fejesét védte remekül Bata, a másik ol­dalon Malik már csak a kapussal állott szemben, de aztán mellé lőtt. A 2. hazai gól a 65. percben esett, amikor Szendi kitűnő cse­lekkel játszotta át a védelmet és közelről a hálóba lőtt: 2:0. Eger a 84. percben szépített: Mes­ter Árvái elé csúsztatta a labdát, aki 16 méterről pattogó lövést eresztett meg és a labda a vetődő kapus mellett jutott a hálóba, 2:1. Az utolsó eseményt Somody 25 méteres nagy lövése jelentette, amelynek végén a labda hajszál­lal kerülte el a kaput. A valamivel többet kezdeménye­ző hatvaniak egygólos győzelme megérdemelt. Jók: Szécsényi. Sárközi, Takács, Nagy, illetve Boros, Somody, Kár­páti. Paróczai játékvezető hibátla­nul látta el feladatát. Jávori József Füzesabony—Honvéd Zalka SE 2:2 (1:1) Füzesabony, 500 néző. V.: Horváth. FVSC: Bocsi I. - Csuhái I., Ka­ku. k, Csuhái II. — Csontos, Túróczi — Erős, Gál, Bernát, Gulyás, Ko­vács. Edző: Túróczi János. Honvéd: Békeffi - Tóth I.. Seier, Köves — László, Kiss — Kardos. Csányi, Viszt, Tóth II., Kamondi. Edző: Farkas Géza. A hazaiak a beteg Molnár és az eltiltott Imre M. nélkül álltak ki a nagy érdeklődéssel várt mérkő­zésre. A Honvéd kezdett jobban és a 13. percben megszerezte a veze­tést is: Kamondi lefutotta a vé­delmet és pontos beadását a jó ütemben érkező Viszt a hálóba fe­jelte, 1:0. Ezután Viszt hatalmas lövését védte Bocsi nagyszerűen, a másik oldalon Bernát és Csuhái I. lövései foglalkoztatták Békeffit. A 44. percben kezezés miatt lles- hez jutottak a hazaiak, a büntetőt Gulyás értékesítette, 1:1. Szünet után negyedórán át be­szorult a Honvéd-csapat, mégis, egy gyors ellentámadásból Kamon­di szerzett gólt, 2:1. A gól után el­keseredetten rohamozott a vasutas­csapat. s a rohamok a 75. percben sikerrel jártak: a kitörő Gulyást felvágták a védők, a játékvezető ll-est ítélt. A büntetőt Bernát nagy erővel lőtte a hálóba: 2:2. A döntetlen eredmény igazságos. Jó: Csuhái 1., Kakuk, Erős, Ber- náth, Gulyás, illetve Békeffi, Tóth I. , László, Kardos Kamondi. A játékvezető többször hibázott, de döntő hibát nem vétett. Szigetváry József Gy. Bányász—Selypi Kinizsi 3:2 (2:0) Gyöngyös, 200 néző. V.: Répás. Gyöngyös: Kiss — Varga I., Fal- csik, Laboda — Juhász, Bodó — Dugonics, Varga IL, Vörös, Bo- rosi, Eperjesi. Edző: Kovács Tibor. Selyp: Kovács — Borbás, Surá- nyi I., Slusznyi — Nyitrai, Surányi ll. , — Szabó, Lőrinc, Matula, Lo- gyik, Tóth. Edző: Fehér András. A jól kezdő hazaiak már a 2. percben gólt értek el; Eperjesi- Vörös— Eperjesi—Varga II. volt a labda útja, s a jobbösszekötő kö­zelről a hálóba lőtt: 1:0. Rögtön utána szép támadás vé­gén Vörös átadását Eperjesi a ka­pufára bombázta. Ezután a ven­dégek percei következtek. Kissnek többször is be kellett bizonyítania, hogy jó formában van. A Bá­nyász ezekben a percekben csak szórványos előrelendülésekkel kí­sérletezett, ezek azonban minden esetben veszélyesek voltak. A 31. percben például Eperjesi ismét a kapufát találta el. A fél­idő befejezése előtt néhány perc­cel esett a hazaiak második gólja: Vörös beívelt szöglete után Ko­vács a labda mellé ütött és Varga II. ívelt lövést küldött a hálóba: 2:0. Szünet után a hazaiak kezdemé­nyeztek többet, a félpályáról el­induló Eperjesi átcselezte magát a védőkön, de aztán a 11-es pont tá­jékáról a kapufát találta el! Változatos küzdelem alakult ki, vendégeknek egy gyors támadás végén sikerült szépíteniük: a kés­lekedő védők mellett Matula a jobb alsó sarokba helyezte a lab­dát: 2:l. Hazai támadások közepette a 76. percben ismét selypi gól követke­zett: Matula ugrott ki Falcsik mellett és a fölöslegesen kifutó Kiss fölött 28 méterről hálóba ível­te a labdát: 2:2. Az utolsó 5 percben teljesen be­szorultak a selypiek és a nagy ha­zai fölény a 90. percben góllá érett: Eperjesi átadását Dugonics 7 mé­terről lőtte a jobb sarokba. A Gy. Bányász szerencsés gól­lal. de megérdemelten győzött. Jó: Kiss, Bodó, Borosi, Eperjesi, illetve Borbás, Szabó, Matula. Répás több hibát vétett. Szkocsovszky Tibor Recsk—Tiszafüred 2:1 (2:0) Recsk, V.: Nagy L. A béke és barátság jegyében... Az Egercsehi Bányatelep! álta­lános iskola mintegy 400 tanulója a béke és barátság jegyében nagy­szabású sportnapot rendezett. A viadal a kora reggeli órákban céllövészettel kezdődött, ahol a 120 főnyi induló különböző korcso­portokba osztva kispuska lövészet­ben mérte össze tudását. Eredmé­nyek. Lányok. I. korcsoport: 1. Csányi 41; 2. Horváth 35, 3. Krausz 25 kör. n. korcsoport: 1. Kelemen 45, 2, Hegedűs 44, S. Seichenstein 40 kör. Fiúk. X. korcsoport: 1. Ku- rucz 48, 2. Zay 46, 3. Stoff 45 kör. Ezután kézilabda mérkőzésekre került sor a helyi úttörőválogatott és a KISZ leányválogatott csapa­tai között, amelyet az úttörők 9:5 arányban nyertek meg; majd ez úttörőválogatott 5:5 arányú dön­tetlent ért el a serdülő válogatot­tal szemben. A béke és barátság sportünne­pély második része délután; lát­ványos felvonulással kezdődött, a nagyszámú néző előtt felsorako­zott tanulókat Kimecz Istvánná, általános iskolai igazgató köszön­tötte, rövid beszédben méltatta a békeharc fontosságát, említést tett az általános iskola nagyszerű sporteredményeiröl. Hangsúlyoz­ta, hogy ezek az eredmények első­sorban Súlyok Tibor testnevelő és a többi pedagógus kitűnő munká­ját dicsérik. Ezután az óvodások játékos gya­korlatait nagy tapssal köszöntötte a nézőközönség, majd közös sza­badgyakorlatok, kerékpáros be­mutatók, labdás balett, szekrény­ugrások, akadályversenyek és rit­mikus padgyakorlatok követkéz- tek. Műszabadgyakorlatban a tanu­lók saját összeállítású gyakorla­tokkal szerepeltek, különösen az I. osztályos pöttömnyi Harcos Gabi szép kivitelezésű gyokarlata aratott nagy sikert, de kijutott a tapsból Szabó Endrének, Kaszás Évának, Sallai Arankának, Darbai Mártának, Harcos Istvánnak, Józsa Arankának és Zay Árpádnak is. A sportünnepély szimbolikus gú­lával fejeződött be, a három- emeletes gúla-csoport tetején fe­hér ruhában, olajággal a kezében az iskola egyik leánytanulója állt, egy másik gúla pedig egy bá­nyászt ábrázolt teljes felszerelés­ben ... A zárókép után az Egercsehi— Egerbocs leány kézilabda-mérkő­zésre került sor, amely a hazaiak 11:0 arányú győzelmével ért véget. A fiúk labdarúgásban mérték ösz- sze tudásukat és ez a mérkőzés 9:0 arányú döntetlennel végződött. * (egyed) leges kiesése is. Ökölvívás HONVED SZALVAI SE— PETŐFIBÁNYA 13:7 mímím* Petőfibánya, NB H-es mérkőzés. 800 néző. V: Sárközi. A Farkas és Dutka nélkül kiálló hazaiak már eleve négy pontos hátránnyal indultak, s így balsze­rencsés veresé­get szenvedtek. De alaposan meg­érezték a katonai szolgálatot tel­jesítő Kohajda hiányát is. Ered­mények (elöl a petőfibányai ver­senyzők) : Légsúly: Savu —Arnóczki. Dön­tetlen. Savu végig többet támadott. Arnóczkit egy ízben megintették, sőt egyszer nyolcat számoltak rá. 1:1. Harmatsúly: Vitányi (Honvéd) mérkőzés nélkül győzött. 3:1. Pehelysúly: Tóth—Nagy L. Tóth a második menetben feladta. A petőfibányai fiú jelentős pont­előnnyel vezetett, amikor azonban rosszul lett, s emiatt a mérkőzés feladására kényszerült. 5:1. Könnyűsúly: G. Tóth—Csikbán- falvi. Döntő fölénnyel győzött G. Tóth. 5:3. Kisváltósúly: Zsiska—Zsíros. Zsiskát sérülés miatt leléptették. Zsiska az első menetben valamivel jobb volt, de Zsíros belefejelt a szemhéjába és erős vérzés miatt leléptették. 7:3. Váltósúly: Veréb—Schuszter. Döntetlen. Veréb a harmadik me­netig vezetett, utána azonban el­készült erejével, s kénytelen volt megelégedni a döntetlennel. 8:4. Nagy váltósúly: Himmer—Hege­dűs. Döntetlen. Himmer ugyan­úgy járt, mint Veréb. A 3. menet­ben ő is visszaesett. 9:5. Középsúly: Erbeskorn—Krisch­neider. Erbeskorn az első menet­ben feladta. A petőfibányai fiú egy ütés-váltás közben megsérült és a mérkőzés feladására kény­szerült. 11:5. Félnehézsúly: Hinity—Szabó. P. gy. Hinity. Óriási küzdelemben megérdemelten nyert Hinity. 11:7. Nehézsúly: Bánhegyi (Honvéd) (Vertu 3ándar Az V. számú iskola tanulója, az Egri Sportiskola egyik kitűnő spor­tolója. Szinte minden sportágban tehetségesnek szá­mít, asztalite­niszben és torná­ban tavaly váro­si bajnokságot nyert, kézilab­dában az isko­la legeredmé­nyesebb csatá­ra, a négytusa- csapat erősségé, a különböző vál­tók 1 befutója, labdarúgó­csapat legjobb játékosa, aki a legutóbbi városi döntőn három nagyszerű góllal terhelte meg a X-es számú isko­la hálóját. Mindemelett a legkiválóbb ta­nulók közé tar­tozik, nemcsak a sportolásban, hanem a tanulásban is sokoldalú, ugyanakkor az úttö­rő-munkában is az élen jár, mél­tán kapja az elismeréseket felette­seitől. Az V. számú iskolában úgy beszélnek róla, mint „sport­vezető helyettes­ről”, akire min­den sporttal kap­csolatos dolgot nyugodt lelküs- merettel rá lehet bízni. Nevelői és tanulótársai sze­retik, megbe­csülik a sze­rény, kifogásta­lan magavisele­tű fiút. Az ap­róbb gyerekek úgy tekintenek rá, mint az V; számú iskola egyik büszkesé­gére. Ezekben a na­pokban búcsút mond az iskolá­nak. Bárhová kerüljön is azon­ban, bármilyen sikereket is érjen el a sport területén: az egri V. A női csapat győzött, a férfiak vereséget szenvedtek A Heves megyei röplabda szö­vetség Mátrafüreden szép számú nézősereg előtt, festői környezetű pályán rendezte meg Heves megye és Bács-Kiskún megye válogatott férfi és női röplabda-csapatainak találkozóját. A vendégeket Ma- gyary István, a megyei röplabda szövetség, Csáki Balázs pedig a megyei TST nevében üdvözölte. Ezután került sor a férfiak mér­kőzésére. BÁCS M.—HEVES M. 3:0 (15:9, 15:10, 15:12) Heves megye: Birbaum I.; Bir- baum II. — Csernyák — Molnár, Csala, Trimala. Csere: Molnár II., Szűcs, Pál. Az összeszokottabb vendégcsapat megérdemelten nyert, a jól küzdő Heves megyei együttes ellen, amelyből Szűcs, Trimala és Mol­nár játszott elfogadhatóan. A mér­kőzést dr. Katona és Czukor ve­zette. Női mérkőzés: HEVES M.— BACS M. 3:0 (15:8, 15:13, 15:11) Heves megye: Váradi, Zsigri — Csintalan — Porzsolt, Gál, Hevér. Csere: Hoduczi, Juhász. Az ötletesen és lelkesen harcoló hevesi lányok megérdemelt győ­zelmet arattak, valamennyien el­ismerést érdemelnek, közülük is ki kell azonban emelnünk Csintalan, Porzsolt, Zsigri és Váradi eredmé­nyes játékát. (magyary) Négy csapát részvétele már biztos... mérkőzés nélkül győzött. 13:7. (Kulcsár) Röplabda , Az ipari tanulók országos férfi röplabda-baj nokságán nagyszerűen szerepelt a gyöngyösi ITSK csapa­ta. A döntő kétnapos küzdelmei­ben Veszprém együttesét 3:2, Pécs együttesét pedig 3:0 arányban le­győzte, míg Szombathely csapatá­tól 3:0, Budapest csapatától pedig 3:2 arányú vereséget szenvedett, s így Szombathely mögött jobb pont­aránnyal az értékes második he­lyet szerezte meg — megelőzve Veszprém, Budapest és Pécs együt­teseit. 125 KÖBCENTIS Csepel motor­kerékpár, jókarban, eladó. Eger, József Attila u. 18. AZ EGER és Gyöngyös Környé­ki Háziipari Szövetkezet gyöngyösi telepé gobelin tanfolyamot indít. Jelentkezni lehet a szövetkezet irodájában, Köztársaság tér 15. szám alatt. Ugyancsak jelentkez­zenek azok, akik toledó kézimun­kát tudnak készíteni. 125-ÖS, első-hátsó teleszkópos Csepel eladó. Eger, Dobó utca 10/a. EGERCSEHI bányatelepen 3 szo­bás, nagyipertes, beköltözhető ház eladó. Érdeklődni: Molnár Ferenc, Egercsehi bányatelepen. P. 70-ES jó állapotban eladó. Érdeklődni: Eger, Rákóczi u. 59., este 7-től. SÜRGŐSEN felveszünk katona­idejüket letöltött, érettségizett fia­talembereket szállítási szakmába. Fizetés 1400 Ft. Jelentkezés: 1. sz. ÉPFU Kirendeltség, Gyöngyös, Damjanich u. 38. (Csathó-kert.) Te­lefon: 765, Sallay. Ugyanott felve­szünk irányító vezető munkakör­be érettségizett, 30 év körüli ko­moly férfit, aki dolgozók irányí­tását, ügyeinek intézését és bérük számfejtését is fogja végezni. Fi­zetés: 1600 Ft. FELNÉMETI kétszobás, konyhás lakásomat elcserélném Egerben 2 szoba, konyhásért, megegyezéssel. Érdeklődni: Eger, Gyóni Géza u. 29. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja; Felelős szerkesztő: Suha Andor. Kiadja: Nő Sg Lapkiadó Vállalat; felelős kiadó: ti József, :er • 'sztőség: Eger. Be1 ■ annisz U; 3; Telefc 1» 87. :-73. Postafiók: 33. Gy. ngyös. Főtér 3.; fszt. 19. T-Iff ón 697; Kiadóin tál! Eger* Bajcsv-Z- zky utca I« Telefoi. a fiók: 23; Heves megye-’. . a Vállalat; Eger; Bi' ■ ■ ■ do utca 4: Felelős vei ■ ' • no a Ernő. Terjeszti a Magyar Pc> •• Előfizet­hető a helyi posta híva:" kná! kézbesítők né Előfizetési díj: egy hónapra ti F*. A megyei I. osztályú labdarúgó­bajnokságba jutásért kiírt osztá­ly ozó-mérkőzések június 18-án, va­sárnap kezdődnek. Az osztályozó- ban a gyöngyösi, hatvani, hevesi, pétervásári és a füzesabonyi—egri összevont járási bajnokság első helyezettjei vehetnek részt. Négy helyen már eldőlt a bajnoki cím sorsa, a Kápolnai KSK, a Gyön­gyösi Vasutas, a Selypi Építők és a Hevesi MEDOSZ részvétele biz­tos, csupán a pétervásári járásban nincs még bajnokcsapat. A megyei szövetség elkészítette a sorsolást, a mérkőzések semleges pályákon kerülnek sorrá. Június 18: Heves—Gy. Vasutas, Füzesabony, 17,30. Kápolna—Selyp, Gyöngyös, 10,30. Június 25: Gy. Vasutas—Kápolna, Lö V ONT AT ASÜ használt ekeka­pákat keresünk megvételre, 4—6 darabot. Ajánlatokat sürgősen kér­jük a hevesi Aranykalász Mező- gazdasági Termelőszövetkezethez, Heves, Hunyadi u. 18. PETŐFI Mezőgazdasági Terme­lőszövetkezet, Kisköre, keres meg­vételre 1 db. 75 literes tejszepará­tort. A MÁTRADERECSKEI Rákóczi Tsz mezőőrt keres. Fizetés meg­egyezés szerint. A Gyöngyösi Vas- és Fémipari Vállalat felvételre keres öntödei szakmában jártas vasipari normást Technikusi képzettség­gel előnyben; Fizetés megegyezés sze­rint. Felvétel esetén útikölt­séget térítünk. Melegvizű medence AZ EGRI STRANDON! 38—31—29 és 27 fokos medencében fürödhet az Egri Strandfürdőben! Nyitva: reggel 8-tól, este fél 7-ig. Jegy elő váltással kedvezmé­nyesen fürödhet - — vasárnap kivételével — reggel 6-tól 8-ig és dél­után 4-től záróráig. Verpelét, 17,30. Pétervásári járás bajnoka—Heves, Kápolna, 17,30. Július 2: Gy. Vasutas—Pétervásá­ri bajnok, Eger, 17,30. Heves— Selypi Építők, Gyöngyös, 17,30. Július 9: Kápolna—Heves, Füzes­abony, 17,30. Selypi Ép.—Pétervá­sári járás bajnoka,- Gyöngyös, 17,30. Július 16: Gy. Vasutas—Selyp. Hatvan, 17 óra, Pétervásári járás bajnoka—Kápolna, Eger, 17 óra. Ma: Élménybeszámoló az asz­talitenisz világbajnokság­ról Kóczián Éva, Máté, Sidó és Pé- terfi válogatott asztalitenisze­zők részvételével. Hatvan, MÁV Művelődési Ott­hon, 17 óra. Különbusz a Bp. Honvéd— E. Dózsa vízilabda-mérkőzésre Az Egri Dózsa elnöksége a jú­nius 17-én, szombaton Budapesten lejátszásra kerülő Bp. Honvéd—E. Dózsa, I. osztályú bajnoki vízilab­da-mérkőzésre különbuszt indít. Részvételi díj: 80 forint. Az autó­busz pontosan 13 órakor indul az uszodától. Jelentkezni pénteken déli 12 óráig lehet az uszoda iro­dájában. AAAAAAAAAAAAAAA A karácson® Kossuth Termelőszövetkezet keres 1 db használt kazalozót, 1 db használt transzportőrt megvételre Ajánlatokat sürgősen kérjük a karácsondi Kossuth Termelőszövet­kezethez, Karácsond. ^wvwyvwyyyvY Tehergépkocsit használt állapotban kere­sünk megvételre, 1 darab, 2,5—3 tonnásig. Ajánlatokat a hevesd Űj Barázda Termelő- szövetkezetbe kérjük. Dió-, meggyfa rönköket kínál eladásra a hevesi Új Barázda Termelő- szövetkezet. 180 mázsa, 1 80—100 cm hosszúságban termelőszövetkezeteknek ajánljuk karámnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom