Népújság, 1961. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-01 / 127. szám

1961. június 1.. csütörtök NÉPÚJSÁG 3 Követendő példa 9 # • sí­ké­j EGY BESZÉLGETÉST/ rült. elcsípni. Két cserzett bő rű, bamakalapos ember be­szélgetését. Arról folyt a szó, hogy a mpst készülő kétezer férőhelyes baromfiólnak már csak az ajtaja és ablak hiány­zik, de „nem baj, majd a vil­lanygyáriak segítenek”. Aki mondta a Rákóczi Termelő- szövetkezet tagja, a másik szintén egri szövetkezeti tag, a Dobó István Tsz-é, Lázár Pál, az állattenyésztési brigád vezetője. Hosszas gondolkodás után felel: „Reméljük, minket is segít majd az Útfenntartó.” Igen! Vállalataink segítik, támogatják a szövetkezeteket. Az egri Rákóczit az EMASZ Egri Üzletigazgatósága patro­nálja. A szövetkezet tagsága és vezetősége elismerően nyi latkozott a vállalat segítőkész­ségéről. A velük folytatott be­szélgetés után felkerestem az EMASZ igazgatóját, Simon Antal elvtársat, s megkértem, számoljon be a segítségről, amelyet a szövetkezetnek nyújtottak. Az első kérdés után az igaz­gató elvtárs elmosolyodott, s úgy kérdezte: „Szóval, a tsz- ünkről van szó?” Igen! A tsz- ünkről. Szavai nyomán meg­elevenedtek a rövid ideje ala­kult szövetkezet részére adott támogatás, elvtársi segítség- nyújtás példái, a kisebb-na- gyobb munkák, amelyeket a patronált szövetkezetnek nyúj­tottak. Mind a tagságnak, mind a vezetőségnek politikai- nevelő segítséget nyújtanak. Minden taggyűlésen részt vesznek, sőt, majdnem minden brigádértekezleten is. Vála­szolnak a tagság kérdéseire, megtárgyalják a felmerült vi­tás kérdéseket, egy-egy dön­tésnél számba veszik azt is, hogy mit tudnak a munkások segíteni. így kapcsolják be a szövetkezet gépeit soron kívül, munkaidő után, társadalmi munkában a villamos hálózat­ba. Rendszeresen végeznek TMK-munkákat, az előforduló hibákat azonnal kijavítják. — Az új építkezésekhez mi szállítottuk az anyagot — folytatja Simon elvtárs —, s az asztalosmunkákat is mi vé­gezzük. Ugyanis egy központot építenek a Baktai úton, s na­gyon kell a segítség. Igaz, ez nem csoda, hiszen csak már­cius elején alakultak. Vincze párttitkár elvtárssal rendsze­resen látogatjuk őket, hol együtt, hol külön-külön, s így nem marad rejtve előttünk semmi fennakadás, mi min­dent megteszünk, hogy segít­sünk. Még most is olyan, mintha tegnap lett volna a tervismertető közgyűlés. — A vállalat részéről rend­szeresen látogatja a szövetke­zetei Kelemen László csoport- vezető, Székely Endre, a mun­kaügyi osztály vezetője, Pécs és Huszti elvtársak. Április hónapban családlátogatáson voltunk. Minden családnál járt valaki, különösen az em­lítettek, s elbeszélgettek a ta­gokkal. Azt hiszem, nem kis részben ennek is köszönhető, hogy a márciusi 160 rendsze rés dolgozóval szemben ápri­lis végén már 350-en voltak azok, akik mindennap rend­szeresen dolgoztak. Már azt is látják, hogy nem hiába. Egy- egy munkaegységre 40 forintot tervezett a vezetőség, s mi ja­vasoltuk, hogy osszanak előle­get. A ledolgozott munkaegy­ségek 50 százalékát ki is osz­tották, s volt olyan dolgozó, aki 1400 forintot kapott az elő­legfizetés alkalmával. Ez pe­dig 1600—2000 forint havi fi­zetésnek felel meg. így azután azok is látják, akik elmarad­tak eddig: érdemes dolgozni. — Nagyon sokat kellett ve­lük beszélni, hogy megszaba­duljanak az előítéletektől. Egernek azt a részét, ahol az új szövetkezet alakult, a Cifra- hóstyát, „mezítlábas hóstyá- nak” hívták hosszú ideig. A régebben alakult szövetkeze­tek bizony nemegyszer na­gyon felsőbbrendűen bántak velük, nemegyszer gúnyolták is őket. Mi biztattuk a tagsá­got, majd a zárszámadáskor válik el, milyen is a „mezítlá­bas hóstya”. óta ezek a hangok már egészen elhal­kultak, a tagok hangulata jó, | AZ ELOLEGFIZETES bizakodó. Jó az időjárás is, s a szövetkezet vezetősége jól ki­használta, hogy a gépállomás gépei március elején nem vol­tak leterhelve, így a némileg kedvezőtlenebb időjárás elle­nére a Rákóczi volt az első a tavaszi munkák elvégzésében. Gépeik ugyan még nincsenek, de a gépállomással szerződé­sük van. S jövőre... talán már azok is lesznek. — A szakszervezet bizony még nem adott elég támoga­tást, bár ennek is megvan a oka. Az ÜB-titkár vidéki, az elnök a transzformátorházban 12—24-es szolgálatba jár, így nem marad idejük arra, hogy látogassák a szövetkezetét. Ami azonban a vállalaton be­lül .elvégzett munkáltat illeti — mert sokszor erre is sor került — ebben ők is sokat segítenek. — így áll a mi patronálá- sunk — fejezte be végül Si­mon Antal elvtárs. — Szíve­sen segítünk, érezzük, hogy a tagság szeret bennünket, s ez elég elismerés nekünk. Szíve­sen segítünk, mert mi, mun­kások, már régen átestünk a szervezés nehézségein, s öröm­mel adjuk át tapasztalatain­kat, ha tudjuk, hogy ezzel ko­moly segítséget nyújthatunk. EN MEG AZT tehetném hoz- __________zá, hogy mé­lyen elgondolkodtató és szép látvány volt, amikor május elsején, a munka ünnepén, együtt vonult fel az EMASZ a a Rákóczival: a munka ünne­pén együtt, kart karba öltve a két szövetséges: munkások, parasztok... Bó na Gyula „Spenótasszonyok' és „krumpliemberek' Kicsi Kurijama pszichológus, aki csaknem 50 éve foglalkozik az élelmiszereknek az embe­rek jellemére és lelki beállí­tottságára gyakorolt hatásával, megállapította, hogy a „spenót­asszonyok” hűségesek és enge­delmesek, a „krumpliférfiak” hosszú életűek és megelégedet­tek. Kurijama ugyanis úgy véle­kedik, hogy az emberek tem­peramentumuknak megfele­lően kedvelnek bizonyos étele­ket, amelyek azután visszahat­nak jellemükre. Az energikus és sikeres em­berek sok banánt esznek — ál­lítja a japán kutató. Az érzé­keny, melankolikus és flegma­tikus embereket, szerinte, a ba­nán felpezsdíti. Aki sok spenó­tot eszik, nagy önfegyelemre tehet szert és barátságos kap­csolatot építhet ki környezeté­vel. A „spenót-asszonyokból” kerülnek ki, állítólag, a legkel­lemesebb élettársak. Dr. Kurijama minden japán nőnek azt ajánlja, hogy .krumpliemberhez” menjen fe­leségül. A „rizsemberrel” ellen­tétben, ugyanis a „krumpliem­ber” tapintatos a feleségével és hosszú életnek néz elébe. A rizs viszont a kolerikus típusok kedvenc eledele. Gyorsabban ég el a gyomorban, mint a burgonya. Akinek fő étkezése a rizs, az hajlamos az indula­tokra és érzelmi kitörésekre. Olvasóink írják — A HATVANI járásban a termelőszövetkezeti tagok ház­táji gazdaságaiból 200 mázsa baromfi értékesítésére kötöt­tek szerződést. Életünk kalendáriuma IZZÓ HANGULATBAN folyt le, s bizony nem kis ré­szünk van abban, hogy a gya­korlatlan vezetőség minden kérdésre tudott feleletet adni. Most azt javasoltuk, hogy vá­lasszanak a tagságból 90 em­bert, s ezekkel minden hónap­ban tanácskozásokat tartsunk B munkákról, tervekről, fel­adatokról. TÖBB amerikai egyetem pszichológus tanárai tömeges vizsgálatokkal, közvélemény­kutatással és statisztikai ki­mutatásokkal elkészítették az emberi képességek és hajla­mok „kalendáriumát”. Éle­tünknek melyik időszakában tanulunk legkönnyebben, mi­kor keressük a legtöbb pénzt, melyik életkorban adjuk ké­pességeink legjavát? A széles­körű kutatások eredményei pedagógusoknak, orvosoknak, szociológusoknak és munka­pszichológiával foglalkozó szakembereknek igen érdekes felvilágosításokkal szolgáltak, így például Harvey Leh­mann, az Ohio egyetem pszi­chológus tanára húsz évet töl­tött annak megállapításával, hogy a művészek és tudósok általában milyen életkorban állnak alkotópályájuk zenitjén. Megállapította, hogy ez az idő­pont feltalálóknál és matema­tikusoknál a 33—44. esztendős kor között van, orvosoknál és pszichológusoknál 36—39. év között. A költők állítólag 26— 30 éves korukban írják leg­szebb verseiket, viszont a re­gényírók 40—44. éves korban adják tehetségük legjavát. A legtöbb festő és zeneszerző 35 POLITECHNIKAI ÓRÁN éves korában alkotja meg a legkiválóbb művét. Megállapították a kimuta­tások azt is, hogy noha alko­tóképességben az ember 30-as évei a leggazdagabbak, a leg­több pénzt általában idősebb emberek keresik. Az összes foglalkozások beszámításával készült statisztikai kimutatás azt állítja, hogy az 55 eszten­dős ember keresd átlagban a legtöbbet. AMI a fizikai kondíciót il­leti a testi erő 25 esztendős korban éri el a maximumot. Ilyenkor legerősebbek az iz­mok és az inak. A reakcióké­pesség szintén 25 esztendős korban maximális. 60 eszten­dős korban pedig már csak félannyi. Más szóval az agy-1 nak 60 éves korban kétszer annyi időre van szüksége, hogy kiadja a megfelelő pa­rancsot, s a testnek, hogy vég­rehajtsa azt. Igazolják ezt a baleseti statisztikák is, ame­lyekben idősebb emberek sze­repelnek legtöbbet. Mindannyiunk nevében A Hazafias Népfront zala­egerszegi járási titkára va­gyok, s itt, mint beutalt bete­get, a kékestetői gyógyintézet­ben kezelnek. Most a sajtón keresztül is szeretném meg­köszönni pártunknak, népi ál­lamunknak, az intézet dolgo­zóinak azt a lehetőséget, hogy mi, az ország minden részéből ide, gyógyulni jövő betegek, az egykori uralkodó osztályok fényűző, minden igényt kielé­gítő üdülőjéből a szocializ­must építő dolgozók állama ál­tal birtokba vett, gyönyörű gyógyintézetben kaphatunk gondos orvosi kezelést. A gyó­gyítás mellett gondoskodik az intézet kellemes szórakozásról, a sajátos helyzetnek megfelelő kulturális nevelésünkről, könyvtár, film, televízió, házi­stúdió, kirándulások, előadá­sok megszervezésével. Májusban sok száz ember emlékezett vissza 1945 máju­sára. A borzalmas világháború befejezése, a fasizmus leveré­se, felszabadulásunk napjai, a teremtő béke, a szocializmus építése, célkitűzéseink, terve­ink végrehajtása, népünk ha­zafias összefogása újabb győ­zelmekre, ezek a fogalmak ka­varogtak gondolatainkban, azok a tényezők, amelyek lehe­tővé teszik, hogy mi itt gyó­gyulhassunk, erőt gyűj illes­sünk a további jó munkához. A kapitalista országokban nagyon sok pénzt kellene fi­zetni egy ilyen gyógyintézet­ben, amit az egyszerű dolgozó milliók megfizetni nem tud­nak. Minket pedig teljesen in­gyen kezelnek és még táppénzt is kapunk. Munkások, parasz­tok, értelmiségiek, a szocializ­must építő társadalmunk min­den rétege megtalálható itt — s mindannyiunk nevében mon­dok köszönetét. Hompó Sándor Bujáki majális Hatvan város és járás pos­tás dolgozói jól sikerült kirán­duláson vettek részt. Két kü­lön autóbusszal, mintegy 120-an, Bujákra és környékére mentek. Itt megnézték a kör­nyék híres népviseletét, s utána a várat. A gyönyörű he­lyen fekvő, de nem eléggé is­mert várnak a történetét az ottani igazgatótanító ismertet­te velünk. Elmondta a várról, hogy a XIII. században épült, igen sok vihart állt ki, több­ször cserélt gazdát. Megfor­dult a falai között Tinódi Lan­tos Sebestyén is. A vár alatt van a volt Pappenheim grófi vadászkastély, amely ma SZOT-üdülő és építészeti érde­kesség. A közelben van a Cserhát legmagasabb csúcsa* ahonnan tiszta időben egyszer­re lehet látni a Dunát és a Ti­szát. A délután folyamán tovább ismerkedtünk a vár környéké­vel. Visszaindulásunkkor mindegyikünknek az volt az érzése, hogy egy olyan mara­dandó élményben volt ré­szünk e kirándulás alkalmával, amely nem mindennapi és máskor is szívesen jönnénk el erre a szép helyre. Papp Gyula Köszönet az apci tanácsnak Május 8-án az apci tanács VB-titkárához fordultam levél­ben, amelyben egy velem együtt üdülő kislány címének felkutatását kértem. Meg kell jegyeznem, birtokomban csak a keresztneve volt és kevés személyleírást adtam róla. Leg­nagyobb meglepetésemre, má­jus 12-én megjött Apcról a vá­lasz, a keresett kislányt meg­találták, s egy kedves hangú válaszlevelet kaptam. Tíz éve dolgozom adminiszt­ratív munkakörben, de ilyen kedves hangú, helyes és főleg gyors hivatali ügyintézéssel nem találkoztam még. Ügy - érzem, kevés lenne, ha csak az általam írt köszönő levelet — kapná meg a VB-titkár. Éppen ezért a sajtón keresztül köszö­nöm meg a titkár elvtársnak gyors intézkedését, szívességét. Palkovits Eta, Győr. OOOOOOi oooc-X':'OOG0<N5OOOOO0OO00C>0C>00000CO000000000C ■*'OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC>OOOOOOOC'OOOOOOOOOOOOC O<Xy>50000a»0000000000000C>00CXX5C.jGiJO0a0000U AKI MÉG NEM JÁRT vol­na itt, annak így mutatnám be: Tiszta, csinos, rendezett fa­lu, az erdők úgy veszik körül, mint fehér menyasszonyi csok­rot a zöld díszítés. Sok- az új ház, de a régebbiek is moder­nek. A mozi kicsi, televízió mindössze három van, de mo­sógép és egyéb hasznos dolog annál több. Amikor itt jártam, lehet en­nek már két hete is, esős, bo­rús, szeles nap volt. Az asszo­nyok nagy része benn járt Pé- tervásárán a vásárban. A ta­nácsházán is azért volt csend, most senki nem zavarta Horu- czi Bélát, a VB elnökét, így neki is fogott, hogy megírja a tanácsi beszámolóját. ■ Egyedül vagyok. A titkár elvtárs öthónapos iskolán van, így aztán akad tennivalóm elég! Nehezen indul a beszélgetés, végül mégis megoldódik a fe­szültség, s az elnök elvtárs egyszeriben közelebb húzza a székét, s elmondja, milyen na­gyon kellemetlen számára az, hogy az ígéretét nem tudja már második éve teljesíteni. — Ha bármilyen társadal­mi munkáról van szó, az em­berek, a fiatalok jönnek. Egyetlen kérésük volt, hogy a kultúrotthonba vegyünk egy televíziót. Tavaly végre ösz- szegyűlt rá a pénzünk, de év végén annyi igény futott be az üzletekhez, hogy mi ki­maradtunk. Most meg kijött rendelet, hogy közületek nem vásárolhatnak televíziót. Pedig nagyon jó lett volna, mert hasznos dolog az, ha az emberek összegyülekeznek va­lamilyen célból, mi is köny- nyebben találjuk őket, meg látnák is, hogy mindent meg­teszünk értük. És higgye el, a fiatalságnak igaza van. A legérdekesebb szórakozás a| televízió, mi eléggé messze vagyunk más, nagyobb hely­től, ahová a fiatalok eljár-1 hatnának, jó lenne egy tele­vízió, no! ÉN IS AZT MONDOM, iga­za van a fiatalságnak, de iga­za van az elnöknek is, ezen valahogyan segíteni kellene, Fedémes eléggé elzárt község, s a magános televízió-tulajdo nosok nem szívesen veszik a mindenesti „mozizást”. Egy lépés csak a tanácshá­zától az iskola, ahol ezen a napon a kicsi, az alsótagoza­tosok tartottak foglalkozást, összevont osztályok, négy osz­tály együtt. Nem a legideáli­sabb, de majd változik ez is. Éppen nyelvtanórát tart a má­sodikosoknak Faragó Antalné, a többi csendes foglalkozást végez. — Én nagyon szeretem a nyelvtanórát, mondja Varga Izolda, ami meg is látszik a feleletein. „ A gyerekek meglepődtek, de szerencsére vége felé közele­dett az óra, s van-e szebb do­log, van-e jobb érzés egy diák számára mint az, amikor — már a házi feladatot adja fel a nevelő? Kiözönlött a kis sereg az udvarra, mi meg még egy kicsit beszélgettünk a ta­nító nénivel, aki 1954 óta van a községben, de bármiről le­gyen is szó, mindig visszatért a fekete, szőke, copfos, rakon­cátlan gyerekseregre. Nagyon szereti őket, de ők is a ta­nító nénit! Ahogy járom az utcát, való­ban tapasztalom, hogy nagyon kevesen vannak itthon, pedig az égen viharfelhők kergetik egymást, s a sok gyalogos asszony bizonyára sietve ci­peli a vásárolt holmit az eső elől! Mert van ugyan autó­busz, nem is egy, van bányász­járat is, azért sokan még ma is ragaszkodnak a rövidítő utakon való gyalogos közle­kedéshez. Fehér Józsefné már itthon van. Udvarán, a széna tetején gyöngyörű pávakakas rikácsol, úgy látszik, ő is örül a gaz­da érkezésének. — Főzök már* egy kis ha- marlevest, mert mindjárt jön a lányom, egész nap kidolgoz­ta magát, jólesik a főtt étel! Hát a férje? — Az most nem jön haza, csak a hét végén, mert Som- sályon van bányamentő szol­gálaton. A vásárban voltam, és ilyenkor úgy elmaradok az itthoni munkával! IGAZI ASSZONYOS sopán- kodás ez, csak amolyan men­tegetőzésféle, mert hiszen a lakásban, ebben a gyönyörű, alápincézett kis palotában minden csillog a tisztaságtól és a rendtől. A falakon ké­pek, a legkedvesebb, az egyet­len lány képei. — Az erdőgazdaságnál dolgo­zik a kedves, de majd örül, ha most hazajön, mert vettem neki egy szép nylon kendőt! Egyre gyorsabban borul, már kövér cseppek indulnak a fel­hőkből, amikor a falu utolsó — vagy első? — háza előtt meg­állunk. A bolondos májusnak köszönhető, hogy itt jártunk, de az is, hogy mire leültünk a konyhában, már hétágra sütött újra a Nap. Mosolygó fiatal- asszony, Fehér Istvánné foga­dott bennünket. A férje kint, a közeli erdőben forgatta a fej­szét, természetesen csak szabad idejében, mert a fő foglalko­zása őt is a bányához köti, mint csaknem minden férfit itt. — Maga nem dolgozik? — kérdem. — Hát... hogy is mondjam! Most nem, de egyébként tsz-tag és csapatvezető vagyok, tizen­négy asszonnyal dolgozom. Szóba került itthon, hogy ne dolgozzak, mert a férjem jól keres, a kisfiam is magában van, meg nemrég nyertünk a lottón és ami hirtelen kellett, össze is vásároltuk, szóval, hogy maradjak itthon. De en­gem a szívem odahúz az asszon nyokhoz és a munkámhoz. Megszoktam én azt kicsi korom óta és hiányzik! — Nem is hagyja azt ott, ahogyan én azt látom! — Én is úgy érzem! Csak hát... az ember is szeretné, ha itthon lennék! Sietve megnézi az óráját, az­tán kiszalad a kis nyári kony­hába. hogy lehúzza, az ételt. Ma ő is délután főz, szintén a vásáron volt. Vettem már a keresztlá­nyomnak egy bársonydíványt, mert nemsokára meglesz az esküvője, vásár meg soká lesz, és mégis könnyebb itt meg­venni, meg hazahozni! Közben a hegyek közt hol innen, hol onnan harsan kiál­tás. Ügy érintkeznek egymás­sal az erdeiek, mint a tiroliak, csak nem halihóznak. De a hangulat éppen olyan, s az asz- szönyok néha kifülelnek, hogy meghallják, — vajon az ő em­berük jön-e már? S AZTÁN HA ELJÖN az este, ha leszáll az éjszaka, vagy hajnal dereng a tájra, megjönnek a munkásbuszok, hogy hozzák a fáradt sereget, s vigyék a friss erőket. Így megy ez napról napra. Az em­berek dolgoznak, iparkodnak, s mindent a maga idejében vé­gezve, élik a hétköznapokat. Cs. Adám Éva Fedémesi hétköznap...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom