Népújság, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-20 / 117. szám

* A FÖLDMÜVESSZÖVETKEZETEK HEVES MEGYEI SZÖVETKEZETI KÖZPONTJÁNAK HETI HÍRADÓJA A füzesabonyi járásban hallottuk TETSZIK ... ... hogy a járásban igen ak-' tívan foglalkoznak a munka­verseny szervezésével. A ver­senyben Kálban 10, Aldebrőn 6 fő áll egymással párosver­senyben. ... hogy a földművesszövet­kezetek tervbe vették néhány helyen mintaboltok létesítését, így például a füzesabonyi 10. számú ruházati boltban és 5-ös számú önkiszolgáló boltban. Mezőszemerén az 1-es számú vegyesboltban, Szihalmon az 1-es számú vegyesboltban és a büfében. ... hogy Kápolnán és Füzes­abonyban foglalkoznak a fiatal tanulókkal. Ezek a tanulók je­lentkeztek is a szakma ifjú mestere cím elnyerésére. ... hogy a munkaverseny ke­retében a földművesszövetke­zetek vállalták a forgalmi ter­vek túlteljesítését. Az első ne­gyedévben nagyobb részben eleget is tettek a vállalásnak. Füzesabonyban például egy­millió forinttal vállalták az éves forgalmi terv túlteljesíté­sét. Poroszlón 1 millió 800 ezer forintot irányoztak elő. ... hogy a járás területén 4 hónap alatt a választott veze­tőségi tagok és tagbizottsági ta­gok 414 ellenőrzést tartottak az egységekben. Segítik az egysé­gek dolgozóit problémáik meg­oldásában. ... hogy amíg az elmúlt év­ben az igazgatósági ülésekre 5—6 földművesszövetkezet ké­szített írásban előterjesztést, ebben az évben már 10 szö­vetkezet készíti ezt el. Különö­sen Füzesabony, Kál, Besenyő- telek végez jó munkát ezen a téren. ... hogy a járás három föld­művesszövetkezetében beve­zették a felvetett panaszokra való írásos válaszolást. ...hogy a járási központ és a földművesszövetkezetek el­készítették a termelőszövetke­zetek patronálási tervét. Ebben a tervben 32 6zemély " vállalt patronálást a termelőszövetke­zetekben. /VEM TETSZIK ... ... hogy az egerfarmosi, kompolti és sarudi földműves­szövetkezetekben nem találha­tók a versenytáblák. Poroszlón és Füzesabonyban üresen áll­nak, Szihalmon pedig elavult cikkeken propagálják a régi eredményeket. ... hogy a megalakult szo­cialista brigádok még ebben az évben sem harcolnak a szocia­lista cím elnyeréséért. ... hogy a fiatal tanulók ver­senyével nem megfelelően fog­lalkoznak a többi községek­ben. Elhanyagolják a „szakma ifjú mestere” címért való ver­senyzést. A fiatalokat nem megfelelően vonják be a mun­kaversenybe. ...hogy a feldebrői. mező- tárkányi és nagyúti földmű­vesszövetkezetek nem csatla­koztak a forgalmi tervek túl­teljesítéséért folyó versenyhez. A szakszervezeti bizottságok­nak többet kellene foglalkoz­atok a munkaverseny kiszélesí­tésével, mert csak így tudnak jobb eredményeket elérni. ... hogy a számszerű jó el­lenőrzés mellett néhány he­lyen kifogásolható az ellenőrző könyvekbe való beírás. Ne csak számszerű ellenőrzésre 'töre­kedjenek, hanem a minőségre is fordítsanak nagyobb gondot. A tagbizottsági tagok nemigen veszik ki részüket ebből a munkából. ... hogy a járás 4 földműves­szövetkezetében még a mai na­pig sem vezették be az írásos előterjesztést. Az igazgatósági tagok megjelenése is nem ki­elégítő néhány földművesszö­vetkezetben az ülésekre. .,. hogy a közgyűlésen fel­vetett panaszokra nem írásban válaszolnak. Vannak olyan he­lyek is, ahol nem megfelelő válaszokat adtak a felvetett problémákra és így a tagságot nem kellően tájékoztatták. ... hogy a patronáló szemé­lyek csak Írásban patronálják a termelőszövetkezeteket. A könyvelők pedig kevés segítsé­get adnak a munkában, mond­ván: „nem is igénylik mun­kánkat a tsz-ek”. Vevőankét, könyvbál Poroszlón Már nem sok választ el at­tól, hogy a spenót, saláta, hagyma és retek után kezde­tét vegye egyéb más zöldség­félék (borsó, uborka) megjele­nése is, amely valójában a zöldségidény kezdetét is je­lenti. Megyénkben, de országosan is az eddigi időjárást és a ter­melőszövetkezetek kiváló mun­káját figyelembe véve jó, de erősen közepes termésre szá­míthatunk zöldségféléből, gyümölcsféleségekből egy­aránt. Ha a kedvező kilátáso­kat gyümölcsöztetni, az elmúlt évben előforduló hibákat ki­javítani, a tapasztalatokat pe­dig megfelelően hasznosítani akarjuk, akkor megállapíthat­juk, hogy ebben az évben még nagyobb feladatok megoldása vár mind a termelőszövetke­zeteinkre, mind a felvásárlási, értékesítési, eladási szerveink­re, mjnt bármikor az ezt megelőző időszakokban. Megyénkben több ezer hol­don termelnek zöldséget és több tízezer azoknak a gyü­mölcsfáknak a száma, ame­lyekről sok millió forint bevé­telt várnak megyénk termelő­szövetkezeti dolgozói, tagjai. Jó és bőséges zöldség-gyü- mölcsellátást vár a főváros, az ipari dolgozók, és városok la­kossága is. Különösen ki kell hangsúlyoznunk azt, hogy ex­portkötelezettségeink a baráti és nyugati országok felé igen jelentősen megnövekedtek, amelyek kielégítése igen ne­héz feladatot ró mind a ter­melőkre, mind az értékesítő szervekre. A fentiek biztosítása hibát­lan, körültekintő és lelkiisme­retes munkát követel meg mindantiyiunktól, az áruátve­vőtől a tsz-elnökig, a rakodó- munkástól a tsz-tagig. a GEV telepvezetőtől a kirendeltség­vezetőig, akiknek csak valami köze is van ahhoz, hogy á megtermelt és leszedett zöld­borsó, paradicsom vagy cse­resznye rövid úton, zökkenők és nézeteltérések nélkül jus­son el fogyasztható és ízléses állapotban az ország, vagy más országok dolgozóinak asztalára. Nyugodtan megállapíthat­juk, hogy ebben az évben vizsgázik a nagyüzemi zöld­ségtermelés, zöldségfelvásár­lás és ellátás, termelőtől a fo­gyasztóig. Jó munkájuktól nagyban függ a termelőszö­vetkezeti tagok jövedelme, a fogyasztók megelégedettsége, exportterveink, kötelezettsé­geink teljesítése. Ennek érde­kében szükségesnek tartjuk olyan fontos, főbb és részlet- kérdésekre felhívni mind a termelőszövetkezetek, mind a felvásárló szervek munkáját, amelyekkel segítségükre le­hetünk a jó és a megfelelő munka elvégzésében. Az illetékesek — a terme­lőszövetkezetektől a kirendelt­ségekig, a földművesszövetke­zetektől a MÉK-ig, de az ex­portáló külkereskedelmi vál­lalatunk is — felkészültek már a zöldség- és gyümölcs­idény beindulására. A7 elmúlt évi tapasztalatokból kiindulva megerősítették .a kirendeltsé­geket, a MEK-központot, ész­szerűen átszervezték é* olyan embereket állítottak fontos helyekre, ^jnol azok gyakorlati tapasztalatukat fi­gyelembe véve sokrétű felada­tukat sikerrel tudják maid megoldani. Mi bízunk bennük! Különösen a körzetfelelő­sökre hárul nagy feladat. Ok a felelősek a megtermelt áru­ért. annak minősítéséért, át­vételéért, a termelőszövetke- aetek és felvásárlószervek jó kapcsolatáért. Elengedheted ' len az, hogy a körzetfelelös ‘ részleteiben ne ismerje a terü­letén levő termelőszöiretkeze- ' tek munkaerőellátottságát, terméskilátásokat, az áru mi- s nőségét, ánnak időbeni pontos 1 megjelenését, a termelőszövet­kezetek egyéb adottságát, stb. \ A körzetfelelős időben tájé- 1 koztassa és hívja fel a terme- . 1 őszövetkezetek figyelmét az áru szedésére, legyen ott és . időben adjon megfelelő taná­csot a felmerült problémák megoldásához. Az áru minősí­téséért ő a felelős. Annak ' megfelelő elvégzésében nem ; szabad befolyásoltatni magát. ■ Megfelelő minőségű árut, meg­felelő osztályban keli átvenni. A minősítés legyen céltudatos és határozott. Amely áru első ■ osztályú, az legyen első, ame- | lyik nem üti meg azt a minő- < séget, azt olyan osztályba kell átvenni, ahogyan azt a minő­sítési szabály előírja. 1 Egyik termelőszövetkezet ; sem követelheti osztályon alu­li árujának első osztályban való átvételét, de olyan árut, amely megfelel a minő­ségi előírásoknak, át kell ven­ni és fel kell vásárolni. Itt sze­retném felhívni a termelőszö­vetkezetek figyelmét arra, hogy mivel elég jó termésre van kilátás, idejében gondos­kodjanak pótszerződések meg­kötéséről, legalább a cikkféle­ség Megjelenése előtt 2—3 hét­tel. Sok tsz van, amely arra számít, hogy saját maga érté­kesíti termelvényeit, de mi lesz akkor, ha sok lesz az áru és nincs szerződés? Nem lehet azt sem megen­gedni, hogy a leszerződött árut csak az úgynevezett döm- ping időszakban adják át a termelőszövetkezetek. Kötbér­igény terhe mellett kell meg­követelni — figyelembe véve a tsz adottságait —, hogy az áru 20 százaléka a primőr, 60 százaléka a dömping és 20 szá­zaléka pedig a lefutó időszak­ban kerüljön átadásra. Ennek figyelemmel kísérése is a kör­zetfelelős feladata. Lehetőleg meg kell állapod­ni az átadás helyében olyan helyen, amely mindkét fél ré­szére megfelelő legyen. Nagyon ésszerű lenne, ha a termelőszövetkezetek részé­ről az átadásnál megfelelően képzett dolgozó volna, aki a szaBvány előírásait ismeri és tisztában van a követelmé­nyekkel. Nagyon sok gondot okoz a göngyöleg is. Itt is le­gyen menyiségi és minőségi átvétel, mert a göngyöleg pénz. csak megszámlálva és ellenőrizve vegyük, illetve ad­juk át. A zöldség nagyon kényes áru, egy pár nap leforgása alatt tönkremegy, elveszti érté­két. Megtermelése, szedése igen sok fáradságos, aprólé­kos munkát igényel. Amikor megtermeltük, tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a felvásárlás és az érté­kesítés zökkenőmentes legyen. ’Tartsuk szem előtt a termelők és fogyasztók érdekét, amely csak a termelőszövetke»etek és a felvásárló szervek meg­felelő kölcsönös megértésével, egymás segítésével oldható és valósítható meg úgy, hogy az az egész népgazdaságnak hasz­nára, a dolgozók javára is szolgáljon. Mi bízunk abban, hogy ez ebben az évben sike­rülni fog. A termelőszövetke­zetek, a szövetkezeti kereske­delem és a fogyasztó is elége­dett lesz. ha ezt a sokrétű munkát az érdekelt szervek összhangban végzik a nagy- közösség érdekében. Nagy Lajos A vevőkkel való foglalko­zás, az áruk propagálása, illet­ve a vevőkkel való megismer­tetése kereskedelmünk egyik legfontosabb feladata. A fal­vak dolgozói így megismerik a legújabb divatú ruhákat, a legmodernebb háztartási fel­szereléseket. Megismerkednek mindazokkal a felszerelések­kel, berendezési tárgyakkal, amelyek ma szükségesek a családi ótthonba. A megismer­tetés legjobb eszköze a kiállí­tás, a vevőankét és a külön­böző árubemutatók. E feladat végrehajtása érde­kében az elmúlt héten a po­roszlói földművesszövetkezet vevőankétot rendezett. A mozi helyiségében megtartott anké­ten elsősorban az Ízléses öltöz­ködéssel és a háztartási felsze­relések legújabb gyártmányá­val ismerkedhettek meg a láto­gatók. A legmodernebb forgalom- t>an levő háztartási kisgépek­kel Sebók Imre vas—műszaki boltvezető ismertette meg az érdeklődőket. Mindenekelőtt a napjainkban szükséges mosó­gépek, porszívó- és padló­kefélőgépek, de más kisgépek használatához adott jó taná­csokat. A vevőankétot árube­mutatóval is egybekötötték. A legújabb divat, a nyári öl­tözködés is bemutatásra került ezen az ankéton. Monoki Pál boltvezető manekeneken mu­tatta be a legújabb nyári ru­hákat, azoknak értékével is megismertette a vásárlókat. A mintegy 150 fős jelenlevő előtt Többet kell tennünk Járási értekezlet Petervásárán Ismertették a földművesszövet­kezet áruházában kapható készruhákat és különböző mé' terárukat. A vevöankét nemcsak áru­bemutatókkal foglalkozott, ha nem a jelenlevők elmondották véleményüket a boltban talál­ható választékról. Kérték, hogy a választékot bővítsék és te­gyék lehetővé, hogy a község­ben a szükséges ruházati cik­keket beszerezhessék. Az ankét jól sikerült, mutatja ezt, hogy a jelenlevők kérték, a jövőben is rendezzenek ehhez hasonló árubemutatókat és ankétokat. Szövetkezetünk vezetősége el­határozta, hogy a lakosság ké­résének a jövőben is eleget tesz és megrendezi az árube­mutatókat, kiállításokat és an­kétokat. A ruházati cikkek mellett igen nagy forgalmat bonyolí­tanak le a földművesszövetke­zeti boltok könyvek árusításá­ban is a községben. A falu la­kosai felkeresik a bizományo­sokat, hogy különböző ünnep­ségekre vagy jutalmazásokra könyveket vásároljanak. A földművesszövetkezet vezető­sége az elmúlt napokban könyvbált rendezett, hogy még több könyv kerüljön a falu dolgozóihoz. A „Tiszavirág” kisvendéglőben megrendezett könyvbálon igen nagy szám­ban vettek részt a falu fiatal­jai és öregjei. A könyvbálon 720 forint értékű könyvet ad­tak el. Dr. CSALA KAROLYNÉ. Poroszló Az elmúlt napokban közösen értekezleten beszélték meg a pétervásári járás földműves­szövetkezeteinek vezetői az el­ső negyedév eredményeit és a jövőbeni feladatokat. Az érte­kezleten részt vettek a föld­művesszövetkezetek szakszer­vezeti bizottságainak titkárai is, hogy közvetlenül meggyő­ződjenek arról, mi a teendőjük a munkaverseny-szervezésben. Az értekezleten Farkas József FJK-elnök ismertette az 1981 első negyedévi tervek teljesíté­sét és az eredményeket. El­mondotta, hogy a járás föld­művesszövetkezetei a kiskeres­kedelmi munka terén és a for­galmi tervek teljesítésében jó munkát végeztek. Kielégítő az eredmény a költségek csökken­tésénél is. Az első negyedév folyamán meghirdetett ver­senyben első lett a bükkszéki földművesszövetkezet, míg a második és harmadik helye­zést a recski, illetve az erdő- kövesdi földművesszövetke­zetek szerezték meg. A járási verseny eredmé­nyei azonban neon kielégítőek. Többet lehetne tenni a munka­verseny-szervezésben, ezen keresztül az új földművesszö­vetkezeti tagak beszervezésé­re. Tervet készítettek, amely­ben kimutatták, hogy az első negyedévben 82 fővel kell emelni a szövetkezeti taglét­számot. A nem megfelelő munka eredményeként mind­össze csak 40 fő emelkedést ér­tek el. A járás összlakossága mintegy 20—25 százaléka föld­művesszövetkezeti tag és voL na lehetőség arra, hogy a ki­tűzött taglétszám-emelkedést elérjék. A megtartott közgyűléseken a földművesszövetkezeti tagok több helyen vállalták az egy­ségek korszerűsítését. Isten­mezején még az elmúlt évben megkezdték társadalmi mun­kában egy új üzlet építését. A munka befejeződött és nem­sokára rendeltetésének adják át a boltot. Ivádon italbolt át­építését vállalták, amelyben a szövetkezeti tagok ugyancsak társadalmi munkával segíte nek. Az értekezleten értékelték a választott vezetőségek munká­ját is. Legjobb eredményt a bükkszéki földművesszövetke­zet választott vezetősége ért el. Az igazgatósági üléseket és a felügyelő bizottsági üléseket rendszeresen megtartják. Ugyancsak jó eredményt ér tek el Bátorban is. Az ülése­ken hozott határozatokat és a választott vezetőség munkáját mindig a végrehajtandó leg­fontosabb feladatok elvégzésé­re irányítják és ennek tudható be, hogy az első negyedévben is kiemelkedő munkát végez­tek. A járás területén lemaradá­sok mutatkoznak a baromfi- és tojásfelvásárlásban. Az eddig megtartott szerződéskötési na­pok ugyan hoztak1 eredményt, de korántsem olyan kielégítőt, hogy a többi járások mögé csatlakozhatnának. Az első ne­gyedévi tojásfelvásárlási tervet 65,8 százalékra teljesítették. A dolgozók nagyobb részben ki­vették részüket a szerződés- kötésekből. Az eredmények azonban azt mutatják, hogy még többet kell tenniök, mert a tervek teljesítését csak így tudják biztosítani. Ebben az évben a járásnak a termelő­szövetkezetekkel együtt mint­egy 88 mázsa baromfit kell át­adnia az iparnak. Van tehát feladat, amiért dolgozni kell és elsősorban a földművesszövet­kezetek azok, amelyek kellő­képpen közreműködhetnek a tervek teljesítésében. örvendetes dolog az, hogy a bátori földművesszövetkezet a forgalmi tervek teljesítésében kiemelkedő eredményt ért el. Ne engedjék a dolgozók, hogy a baromfi- és tojásfelvásárlás­ban lemaradás mutatkozzék és a megszerzett jó hírnevet e terv nem teljesítésével elve­szítsék. A második negyedévi idő arányos tervteljesítésben is vannak tennivalók. A megfe­lelő készletek kialakításával, a forgási sebesség növelésével elő kell segíteni, hogy ebben a negyedévben is túlteljesít­sék a megadott terveket Na­gyobb gondot kell fordítani a* árubemutatók rendezésére, mert itt ismerkedhetnek meg igazán a vásárlók a szövetke­zet árukészletével. Az ellenőr­zés kérdésével foglalkozva Farkas elvtárs elmondotta, hogy az első negyedév folya­mán nem végeztek megfelelő munkát a földművesszövetke­zetek. A jobb gazdálkodás megkívánja, hogy a rendszeres ellenőrzéseken keresztül vi­gyázzunk a szövetkezet vagycn nára és segítsük a dolgozókat a problémák megoldásában. A beszámoló után kialakult vitában a jelenlevők elmon­dották tapasztalataikat és vé­leményüket a gazdálkodás megjavításáról. Sz. L. Önkiszolgáló bolt épül Ecséden A március hónapban meg­tartott közgyűlésen a földmű­vesszövetkezeti tagok kérték, hogy építsenek önkiszolgáló boltot a községben is. Ezen a közgyűlésen határozat szüle­tett arra vonatkozóan is, hogy a meglevő boltok korszerűsí­tésével emeljék a földműves­szövetkezet kiskereskedelmi színvonalát. Sok javaslat hang­zott el ezen az estén. A szövet­kezeti tagok helyeselték és tá­mogatásukról biztosítót ták a földmüvesszövetkezetet ilyen irányú munkájában. Jellemzi ezt az a tény is, hogy ott a közgyűlésen egy­hangúlag lemondtak a vásár­lási visszatérítésről azzal, hogy azt a boltok korszerűsítésére fordítsák. E határozatok éá tá­mogatások alapján indult meg a munka. A községben az autóbuszmegálló mellett levő épületet most átalakítják, melyben egy korszerű önki- szolgáló élelmiszerboltot nyit­nak meg. Az új bolt építkezéséhez nemcsak pénzt, de társadalmi munkát is nyújtanak a szövet­kezeti tagok. Csupán az igaz- gatósági és felügyelő bizottsági tagok, valamint a szövetkezet dolgozói 700 munkaóra elvég­zését vállalták társadalmi munkában. A szép vállaláso­kat ezekben a napokban tettek is követik. Ezidáig mintegy 25 000 forint értékű társadalmi munkát végeztek az új bolt lé­tesítésénél. A választott vezetőségi ta­gok mellett kiveszik részüket a munkából a helybeli kőmű­ves kisiparosok is. Társadalmi munkát álta­lában csak a munkaszüneti liá­nokon tudnak végezni, mivel hétközben a mezőgazdasági és ipari munkában veszik ki ré­szüket a szövetkezeti tagok. A pihenő napjukat feláldoz­va, az elmúlt vasárnap is har­mincán dolgoztak az építkezé­sen. Az új bolt berendezése már megérkezett és az építke­zés elkészülte után rövidesen sor kerül a megnyitásra. EDES ISTVÁN. Hatvan Indul a zöldidény Néhány jó tanács és figyelmeztető a tsz-eknek és felvásárló szerveknek a zöldség- és gyümöicsiáény előtt

Next

/
Oldalképek
Tartalom