Népújság, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-17 / 114. szám

6 NEPJ0JS AO 1961. május 17., szerda Bélapátfalva sorsa már megpecsételnek látszik, de melyik lesz a másik kieső a megyei labdarúgó-bajnokságban ? A megyei labdarúgó-bajnokság Vasárnapi fordulójában Petöfibá- nya előnye egy ponttal növekedett, mnnak ef,lenére, hogy Egerben az Előre ellen pon­tot vesztett. A Honvéd Korvin SE ugyanis 3:1 arányú vereséget szenvedett Recs- ken. Úgy látszik tehát, hogy Petö- fibánya a legesé­lyesebb a baj­noki cím meg­szerzésére, míg a második helyért egyenlő eséllyel küzd a Honvéd Korvin, a Honvéd Zalka SE és az utóbbi időben szé­pen feljavult Lőrinci. Vasas. A ki­esést illetően Bélapátfalva sorsa már megpecsételtnek látszik, de kérdés, melyik csapat lesz mellette a másik kieső? (Amennyiben Ró- zsaszentmárton kiesik az NB Ili­ből, a megyei bajnokságból két csapat esik vissza a járási bajnok­ságba.) Az Egri Előre, a Selypi Kinizsi, vagy Tiszafüred juthat legkönnyebben erre a sorsra. bár az egriek sorsolása olyan kedvező, hogy valószínűleg elkerülik a ki­esést. Egri Előre—Petőfibánya 0:0 Eger, 1000 néző. Vez.: Bolyki. Eger: Kelemen — Lezsák, Mata, Merczel — Papp, Kerékgyártó — Husi, Hevér, Balázs, Szász, Tóth. Edző: Kovács László. Petőfibánya: Kovács — Veres, Paraszt, Forgács — Tóth, Takács — Fehér, Alattyáni, Sándor. Tóth H., Bócsó. Edző: Wämser Gyula. Nagy érdeklődés előzte meg a baj nők jelölt és a kieséstől veszé­lyeztetett Egri Előre találkozóját. A mérkőzés kezdetére teljesen be­sötétedett, majd eleredt az eső és szinte végig zuhogó záporban küz­döttek a csapatok. Az első negyed­órában a hazai együttes játszott enyhe fölényben. Balázs és Husi lövései kerülték el a kaput, majd Balázs a kapufát találta el. A má­sik oldalon Sándor elől az utolsó másodpercben mentettek szögletre a védők. A 34. percben nagy helyzetet ha­gyott ki a hazai csapat: Tóth be­adása teljesen üresen találta Ba­lázst, aki azonban túlságosan ki­várt és lövésébe beleléptek a vé­dők. A félidő végéig az Előre irányí­totta a játék. ú. Szünet után is parázs hazai tá­madások gördültek a pályán, majd feljött Petőfibánya és negyedórá­ra beszorította ellenfelét. Kelemen­nek két ízben is bravúros vetődés­sel kellett hárítania. Ellentámadás során Husi fejese a kapufán csat­tant. Egy újabb hazai támadás vé­gén Husit elkaszálták a védők, a játékvezető azonban nem látott szabálytalanságot. A mérkőzés hajrájában a ha­zaiak kezdeményeztek többet, de támadósoruk nem tudta áttörni a kemény bányászvédelmet. Az utol­só percekben Bócsó csúnyán bele­talpalt Kelemenbe, amiért, szerin­tünk, kiállítás járt volna. Nem színvonalas, de végig nagy- iramú mérkőzésen az Egri Előre többet támadott, több helyzete is akadt, s közelebb állott a győze­lemhez. Jók: Kelemen. Mata, Papp, Ke­rékgyártó, Husi,' Tóth, illetve Pa­raszt. Forgács, Tóth, Takács, Alaty- tyáni. Bolyki erélyes kézzel, jól vezette a játékvezetői szempontból nehéz mérkőzést. ROMÁN LÁSZLÓ Lőrinci Vasas— Honvéd Dobó SE 2:1 (1:0) Eger, 900 néző. Vez.: Somodi. Lőrinci: Hegyi — Czakó, Gubola, Nagy I. - Nagy II., Hartmann - Juhász, Tóth. Németh. • Szűcs, Bauer. Edző: Szalontai Béla. Honvéd Dobó: Présing — Kovács, Alaxai, Szarka — Laczkó, Lőrincz - Csermák, Bolla, Molnár, Hack, ßnock. Edző: Csutak Emil. Hazai rohamok vezették be a mérkőzést. Hack elől kifutással tisztázott Hegyi. A Honvéd me­zőnyfölénye mintegy 10 percig tar­tott, a körülményeskedő egri tá­madósor azonban nem sok veszélyt jelentett a lőrinciek kapujára. A 15. percbén váratlanul a vendégek szereztek vezetést: a szögletrúgás után Hartmannhoz került a labda, cki rögtön Németh-hez továbbított és a középcsatár közelről a kapu közepébe lőtt. l:0. A gól után változatos, jó iramú, helyenként színvonalas játék ala­kult ki. Egy ízben Énock nagy lö­vését Hegyi estében felütötte, a labda azonban, szerencséjére, pon­tosan a kezébe hullott vissza. A második félidőt a vendégek kezdték jobban, Alaxai a gólvo­nalról fejelte vissza a labdát. A 48. percben újabb gólt ért el a Lőrinci Vasas. Egy ,előrevágott labda az egy­másra váró Alaxai és . Szarka kö­zött a lesgyanús helyzetben levő Németh-hez került, aki közelről a hálóba lőtt. 2:0. A hazaiak az 55. percben szépí­tettek: szép támadás végén Cser­mák beadását Hack fejjel az előre jött Alaxai elé továbbította, aki védhetetlenül fejelt a jobb sarok­ba. 2:1. A játék további részében a Hon­véd irányította a játékot. Lőrinci csak szórványos előretörésekkel kí­sérletezett. A befejezés előtt Ne­meth lövése a felső kapufát talál­ta el. _ Az első félidőben a vendégek, a második félidőben pedig a hazaiak ‘játszottak jobban, a döntetlen in­kább megfelelt volna a látottak­nak. Jók: Kovács, Lőrinczl, Csermák, Enoch, illetve Hegyi, Gubola, Hart­mann, Németh, Bauer. Somodi jól vezette a. mérkőzést, a lesgól megadásánál elsősorban partjelzője volt a lüdas. BALOGH BÉLA Tiszafüred— Füzesabonyi VSC 4:1 (1:1) Tiszafüred, 1200 néző. Vezette: Simon dr. Tiszafüred: Tóth H. - Balogh H., Tóth L, Csorna — Remenyik, Sza- mosvári — Szabó, Balogh I., Ignácz, Megyeri, Fótos. Edző: Gombácsi Zoltán. FVSC: Bocsi — Kovács, Kakuk, Csuhái — Bernáth, Túróczi -- Erőss, Imre, Gál. Molhár, Gulyás. Edző: Túróczi János. Füzesabony kezdte a játékot, de az első igazán veszélyes támadá­sokat a hazaiak vezették Fótos és Balogh I. révén. A 9. percben füzesabonyi roham végén Tóth I. a gólvonalon men­tett, majd a 20. percben a vendé­gek értek el gólt: a 16-oson belül álló Imre lapos lövése a bal sa­rokban kötött ki. 0:1. A 30. percben Balogh I. és Gu­lyás összecsapott, Gulyás megsé­rült, qsak a második félidőben jött vissza a pályára. A játékvezető Ba­logh I-et durvaság címén kiállí­totta. Feljött a hazai csapat és nagy erővel rohamozott. A 40. percben Szamosvári jutott a kiállítás sor­sára, de a 9 emberre csökkent ti­szafüredieknek Ignácz lapos lövé­sével sikerült kiegyenlíteniük. 1:1. Szünet után teljesen beszorult a vendégcsapat, szinte egykapura folyt a játék. Az 50. percben Ignácz szerezte meg a vezetést, majd a 61. percben Szabó beadását Fótos fejelte a hálóba. 3:1. Az utolsó gól a 70. percben esett, amikor Fótos pontos átadását Ig­nácz fejjel juttatta a kapu bal sar­kába. 4:1. Változatos, nagyiramú, helyen­ként színvonalas mérkőzésen a jobb támadósorrál rendelkező ha­zaiak megérdemelten nyertek. Jók: Tóth I., Ignácz (a mezőny legjobbja), Megyerim. Fótos, illetve Csuhái, Imre, Gál. Simon dr. jól vezette a mérkő­zést, bár Szamosvári kiállítása, szerintünk, túl szigorú volt. MIKLÖSVÁRI ZOLTÁN Gyöngyösi Bányász— Hatvani VSE 1:1 (0:0) Gyöngyös, 400 néző. V.: Nagy L. Gyöngyös: Kiss - Varga I., Fal- csik, Fekete — Juhász, Bodó — Pethes, Varga II., Vörös, Borosi, Eperjesi. Edző: Kovács Tibor, Hatvan: Nagy — Zsámboki. Tóth, Gugyella — Kiss, Szabó I. — Kato­na, Fehér, Szabó n.. Rékasi, Hege­dűs. Edző: Bodnár Ferenc. Ideges hangulatban kezdődött a játék, pontatlan átadások jellemez­ték a küzdelmet, a játékosok szinte egymás hibáiból éltek. Az 5. percben Fehér lövését Kiss csak másodszorra tudta megszerezni, a másik oldalon Vörös nagy lövése a kapu mellé szállt. Feljött a hazai csapat, sokat tá­madott, a befejezésekbe azonban rendre hiba csúszott. Negyedóra elteltével alábbhagytak a hazai ro­hamok, kiegyensúlyozottá vált a játék. A 30. percben Varga II. 20 méteres szabadrúgását a jobb sa­rokból ütötte ki Nagy. Ellentáma­dás során Hegedűs lövésszerű be­adását védte szépen a hazaiak ka­pusa. Szünet után a vendégek vívtak ki némi mezőnyfölényt. Az 53. perc­ben Hegedűs már a kapust is ki­cselezte, de lövés helyett a lesen álló Katona elé továbbította a lab­dát ... Ezekben a percekben a gyöngyö­siek támadósora csak ritkán került el a hatvaniak kapujáig. A 60. percben esett az első gól: jobb­oldali támadás végén, az üresen hagyott Szabó II. elé került a lab­da, aki 10 méterről a jobb sarok­ba lőtt. 1:0. A másik oldalon Eperjesi a ki­futó Nagyba lőtte a labdát. Feljött a gyöngyösi együttes és a 84. perc­ben egyenlített: közvetett szabad­rúgás végén Varga II. lövésébe Szabó II. beletette a lábát és a labda akadálytalanul jutott Nagy hálójába. 1:1. A HVSE technikailag és takti­kailag fejlettebb csapat benyomá­sát keltette, a lelkesen rohamozó Bányásznak azonban több helyzete Jók: Juhász; Pethes, Borosi, Eperjesi, illetve Nagy. Gugyella, Katona, Fehér, Hegedűs. Nagy L., néháhy apró hibától el­tekintve. iól vezette e mérkőzést. SZKOCSOVSZKY TIBOR Honvéd Zalka. SE— Bélapátfalva *7:1 (3:1) Gyöngyös, 500 néző. V.: Horváth. Honvéd: Békefíi — Kiss, Seier, Köves — Hankó, László — Kardos, Csányi, Viszt, Tóth B., Kamondi. Edző: Farkas Géza. Bélapátfalva már az első perctől kezdve védekezésre rendezkedett be. Rögtön a kezdés után a kitörő Tóthot felvágták a védők, a meg­ítélt 11-est azonban Köves mellé lőtte ... Utána Kamondi lövése a kapufá­ról jött vissz i. Állandóan a ven­dégek térfelén folyt a játék, a ha­zai csatárok azonban sokat körül­ményeskedtek. Kardos és Csányi fölélövései után a 17. percben született meg az első gól, amikor jobboldali támadás vé­gén Csányi kitört és a jobb felső sarokba lőtt. 1:0. Néhány perces mezőnyjáték kö­vetkezett, majd a Honvéd tovább növelte előnyét: Tóth labdáját Viszt a kapu baloldalába továbbí­totta. 2:0. Ártatlannak látszó támadás vé­gén szépítettek a vendégek: egy 25 méterről leadott ívelt lövés át­szállt Békeffi feje fölött és a labda a hálóba hullott. Kapushiba! 2:1. A félidő utolsó. gólját a 37. perc­ben Viszt ll-esből szerezte. A második félidőben a hazai tá­madósor és a vendégek védelme nagy csatát vívott egymással, s a vendégek dicséretére legyen mond­va, hogy a 75. percig nem esett újabb gól. Utána azonban a bél­apátfalvi védelem összeroppant, s a hazaiak tetszés szerint növelték előnyüket. Előbb Viszt fejelte be Kardos beadását, 4:1, majd a S0. percben a középcsatár a bélapát­falvi kapust is kicselezve, lőtt a bal sarokba. 5:1. Ezután Kardos nagy bombája a kapufa éléről perdült az alapvonal mögé. majd Tóth B. közvetlen kö­zelről mellé lőtt. A 84. percben Kamondi labdáját Kardos a jobb sarokba bombázta. 6:1. Egy perccel a befejezés előtt Kardos átadását Viszt fejjel juttat­ta a hálóba. 7:1. A hazai csapat győzelme ilyen arányban is megérdemelt, csatárai akár több gólt is szerezhettek volna. Jók: Seier, Hankó, Kardos, Viszt, Kamondi, illetve a közvetlen véde­lem. HAJSZ LAJOS Selypi Kinizsi— Egri Spartacus 0:0 Selyp, 400 néző. Vez.: Megyeri. Selyp: Kovács — Borbás, Surá- nyi I., Slusznyi — Nyitrai, Surányi II. — Szabó, Győri, Szokola, Ma- tula. Tóth. Edző: Fehér András. Egér: Boros — Nagyszalóki, Bóta, Bozsik — Polonkai, Mester — Hor­váth, Pók, Somodi, Árvái, Pócsi. Edző: Román Péter. Már az első percben meleg hely­zet adódott a hazaiak kapuja előtt, Slusznyi váratlan hazaadását Ko­vács csak vetődve tudta elcsípni. A másik oldalon Matula átadásáról Tóth egy gondolattal lekésett. Ál­talában a Kinizsi irányította a já­tékot, az egriek csak ritkán jutot­tak át a felező vonalon. A selypi csatárok azonban nem tudtak kibontakozni a jól tötö­rülő egri védelemmel szemben. Ennek egyik oka főleg az volt, hogy elhanyagolták a szélsőket. Szünet után sem változott a játék képe, a Kinizsi nem tudta meg- j ismételni a HVSE és a Bélapátfalvi Építők ellen nyújtott jó játékát. A 75. percben Győri ejtett lab­dája hajszállal kerülte el Boros kapuját. Kevés volt az esemény, s így nem csoda, hogy a közönség érdeklődésének középpontjába a játékvezető néhány apróbb téve­dése került. .. Mindent egybevetve, a hazaiak Ids szerencsével megszerezhették volna a győzelmet. Jók: Surányi I.. Slusznyi, Szo­kola, illetve Nagyszalóki, Bóta, Mester. Megy er játékvezető, néhány ap­ró hibától eltekintve, kielégítően vezette a mérkőzést. KOVÁCS EMIL Recski Bányász— Honvéd Korvin SE 3:1 (3:1) Recsk, 1500 néző. Vez.: Srej. Recsk: Földi — Bódi H., Bódi I., Kovács — Maruzs I., Maruzs II. — Kányási, Zsoldos, Orosz, Puporka, Csomós. Edző: Dombóvári János. Honvéd: Borvendég — Pethő, Ács. Gulyás — Czuczor, Kozma — Remport, Horváth, Fehér, Merkli, Molnár. Edző: Mészáros Bertalan. A két szomszédvár találkozójára óriási érdeklődés mellett került sor. A hazaiak kezdtek jobban, szép adogatással közelítették meg a vendégek kapuját. A 2. percben a verpeléti védők szabálytalankod­tak a kaputól mintegy 25 méter­nyire. A szabadrúgásnak Bódi I. futott neki, és lövése nyomán a labda védhetetlenül vágódott a bal felső sarokba. 1:0. A 10. percben újabb gólnak örül­hettek a nézők: Puporka kapás­lövése a bal alsó sarokban kötött ki. 2:0. Nem sokkal később Ká­nyási remekbeszabott góljával már 3:0-ás vezetésre tett szert a hazai együttes, amikor feljött a Honvéd és a 17. percben Molnár góljával szépített. 3:1. Ezután Zsoldos 11-est hibázott, s ez szemmel láthatóan visszavetette a hazai csapatot, s a vendégek fo­kozatosan fölénybe kerültek. A fö­lény azonban nem tartott sokáig, mert a félidő utolsó szakaszában ismét a hazaiak vették át a kezde­ményezést. Egy ízben Szabó feje­sénél Borvendég már verve volt, de Gulyás a gólvonalon mentett. Szünet után eleredt az eső és a csúszóssá vált pályán ellaposodott a játék. Ekkor is a hazaiak támad­tak többet, a gólhelyzeteket azon­ban nem tudták kihasználni. A kitűnően játszó Recski Bá­nyász megérdemelt győzelmét nagy tapssal fogadta a közönség. Jók: Bódi I., Bódi II., Orosz, puporka, illetve Acs, Czuczor, Mol­nár, Remport. Amikre a Kilián mozgalomban kiváltkép ügyelni kell Srej játékvezető kifogástalanul működött. HOLLÓ IMRE Hatvani Kinizsi— Apci Vasas 0:0 Hatvan, 500 néző. Vez.: Számos- völgyi. Hatvan: Bognár — Szécsényi, Szendi, Beszterczei — Koczka, Nagy — Garami, Üsztöke, Tho- mann, Malik, Szigetváry. Edző: Vágó Zoltán. Az erősen tartalékos Kinizsi lé­pett fel támadólag, s már az első percekben vezetést szerezhettek volna: Garami beadását Thomann közelről a kapu mellé fejelte. Nem sokkal később megismétlődött a jelenet, s most Malik fejelte fölé Garami pontos beadását. A másik oldalon Plessek kitűnő labdával tört előre a jobbszélen, de aztán elügyetlenkedte a helyzetet. A félidő végéig felváltva kerültek veszélybe a kapuk, a védelmek azonban mindkét oldalon hárítani tudtak. Szünet után az apci csapaton a fáradtság jelei mutatkoztak, így a Kinizsi fölénybe került, és egyre- jnásra vezette támadásait. Az egyik ilyen támadásnál a vendégek védői szabálytalankodtak, a játékvezető szabadrúgást ítélt. A labdának Malik futott neki, és nagyerejü lövését Szuhányi az utolsó pillanatban öklözte ki a léc alól. ,A Kinizsi szinte szünet nélkül rohamozott, ebben a játékrészben' Apc csak szórványosan került át a félvonalon. Egy ilyen ellentáma­dásnál az apci középcsatár már csak Bognárral állott szemben, de aztán a kapusba vágta a labdát. Az utolsó negyedórában a Kinizsi beszorította ellenfelét, Szuhányi azonban a biztos gólnak látszó lö­véseket is ragyogóan hárította. Jók: Szendi, Beszterczei L, Kocz­ka, Garami, illetve Szuhányi, Ples­sek, Csirke. A játékvezető hiba nélkül ve­zette a mérkőzést. RÁKFALUSI JÁNOS A Népújság totó-tippjei 21. hét: 1. MTK—Vasas 1x2 2. Pécs—FTC x 1 3. Dorog—Honvéd 1 x 4. Szeged—Győr 1 5. Debrecen—SBTC 1 2 6. Csepel—Diósgyőr 1 x 7. Jászberény—Kecskemét 1 x 8. Egyetértés—Pénzügyőr 1 9. MVSC—Szolnok 1 10. Budai Spart.—K. Lombik 1 11. Szállítók—Budafok 1 12. Elektromos—EVTK 2 x Pótmérkőzések: A Kilián Testnevelési Mozgalom megindulása május 1-vel megtör­tént. Az első pontszerző-versenyek is lezajlottak már. A mozga­lom fejlődése és további sikere a hitelesítésre jo­gosult szemé­lyek nagyobb, egyre fokozódó aktivitását kö­veteli meg. Min­den hitelesítésre jogosult sport- társ a sportvezetés bizalmából fontos szerepet tölt be e mozgal­mon keresztül a testnevelés és sport területén. Éppen ezért, nagy odaadást, töretlen lelkesedést kö­vetel a mozgalom mindannyiunk­tól. Az elkövetkező időben minden sportkör és a hitelesítők töreked­jenek arra, hogy az üzemen, a községen, iskolán belüli verse­nyek, mérkőzések az elkövetkező időszakban egyre sűrűbben kerül­jenek megrendezésre, mert így biztosítható a rendszeres sportolás és pontszerzési lehetőség. Felhívom a hitelesítők és sport­körök figyelmét a rend és pon­tosság biztosítása érdekében az alant felsoroltakra: 1. A teljesítmények hitelesítése csak az igazolvány egyidejű fel­mutatásával lehetséges. 2. A részvevők mihden betét­lapra írják rá igazolványuk sor­számát. 3. Több csapat-sportágban a ver­senyzők használjanak minden sportágban külön-külön betét­lapot, nehogy összekeveredjék pl. a röplabda,. kézilabda, stb. pontok igazolása. 4. A helyezési pontszámok igazo­lására a csapat és egyéni sport­ágak betétlapjain nincsen külön rovat. Az egyéni betétlapon az al­pontok mellett + jellel kell a he­lyezést igazolni, pl. 2 helyezés ese­tén 2+5=7. A csapat-sportágakban a rendező szerv a betétlap oldalá­ra, vagy egyéb üres rQvatába írja be a helyezést a mérkőzés-sorozat befejezése után. 5. A hitelesítési bélyegző esetle­ges elvesztése esetén ezt a körül­ményt a megyei TST-nek haladék­talanul be kell jelenteni. A bélyeg­zőt az MTSH körlevélben semxeir siti meg. 6. A helyileg illetékes TST-nek a bélyegző ellenértékét, a 25 forin­tot, az elvesztő személy fizeti meg. Az összeget a 252—398 V. sz. MTSH Kilián Testnevelési Mozga­lom elnevezésű OTP számlára kell befizetni. A befizetőlapra rá kell írni az elvesztett bélyegző sorszá­mát. 7. A Kilián Testnevelési Mozga­lom szabályzata egyes kérdéseinek gyakorlati értelmezése: a) Üszás-tudást annak a részve­vőnek lehet igazolni, aki előkészítő fokozatban 10 m-t, 10 éven felül 20 m-t folyamatosan leúszik a hitele­sítésre jogosult sportvezető előtt. b) A kézi-, kosár-, röp- és vízi­labdában a mérkőzéseken a jegy­zőkönyvben szereplő és jelenlevő cserejátékosok a 4 alappontot megkapják, függetlenül attól, hogy a mérkőzésen sor került a játé­kukra vagy sem. c) A labdarúgás fogalmába a kispályás labdarúgás is beleérten­dő. d) Az atlétikai és úszó-váltók egyéni sportágnak minősülnek. e) NB I. és II. osztályú keretben szereplő tartalék-játékosok a sor­rend betartása nélkül megszerez­hetik az aranyjelvényt. f) A túravezető az elért poroto­kat önmaga számára is igazolhat*- ja. g) Ha a részvevő 1 év alatt két jelvényfokozatot ér el, csak 1 elő­adást kell hallgatnia. (Tehát éven­ként egyszer). h) öt- és háromtusában ver­senyszámonként kell az alap- és helyezési pontokat megadni. i) Az előkészítő fokozatú rész­vevő — amennyiben a jelvény elnyeréséhez szükséges követelmé­nyeket nem teljesítette — 10. élet­évének betöltésekor elveszti az előkészítőben szerzett pontszámait és újra jelentkezik. Felhívom az érdekeltek figyel­mét, hogy a módosító rendelkezé­seket minden esetben tegyék meg­fontolás tárgyává és ezek szerint járjanak el a hitelesítések alkal­mával. ........ Dr. Csicsai József megyei TST-einök Kézilabda A Gy. Gimnázium csapata a középiskolás területi bajnok 13. Nyíregyháza—Cegléd 1 14. Ózd—Borsodi B. 1 15. Sz-fehérvár—Oroszlány * 1 16. Sztálinváros—Vác 1 A totó 20. heti nyereményjegy­zékéből. Beérkezett 854 273 szel­vény. Felosztásra került 1 537 691 forint. 12 találatos 153 darab, nye­remény egyenként 2512,50 forint, 11 találatos 3116 darab, nyeremény szelvényenként 123,75 forint, 10 ta­lálatos 22 855 darab, egyenkénti nyeremény 22 forint. A 20. hétre beérkezett totószel­vényei közül 5 bécsi utazást sze­reztek az alábbi szelvények tulaj­donosai: U 421 592, U 596 380, Z 155 976, Y 055 637, BB 048 270. A szelvényeket május 24-ig kell bemutatni. Ma: EGRI DÓZSA— SZUHAVÖLGYI BÁNYÁSZ Barátságos labdarúgó-mérkő­zés, Eger, Népkert, 17 óra. GY. VAK BOTTYÁN GIMN.— MISKOLCI FÖLDES GIMN. 12:11 (6:8) Gyöngyös, 400 néző, v: Udvaros. Gyöngyösön hatalmas érdeklő­dés mellett került sor a közép- iskolás kézilabda-bajnokság terü­leti döntő mérkőzésére, a gyön­gyösi és a miskolci gimnázium csapatai között. A hazaiak így álltak fel: Kecs­kés — Ruzsin, Márkus, Lovász — Csekő, Czövek, Csépány. Csere: Sonkovicsj Szkocsovszky, Belev, Fejes. A jól kezdő gyöngyösi csapat Csépány szép lövésével rövidesen vezetést szerzett* utána azonban a mindinkább belelendülő vendégek csakhamar kiegyenlítettek, sőt a vezetést is megszerezték. A gyöngyösieknek két ízben sikerült egyenlíteniök, de aztán a vendé­gek 6:3-as vezetésre tettek szert, majd 8:6-os miskolci vezetéssel fordultak a csapatok. Szünet után is a miskolciak ro­hamoztak, a magára talált gyön­gyösi kapus azonban most már szépen hárította a lövéseket. A 28. percben Csekő elhajlásos szabad­dobásával egyenlített a gyöngyösi csapat, majd Márkus két nagy bombájával kétgólos vezetést szer­zett. A jó folytatás azonban a haj­rában elmaradt és Belev kétperces kiállítását kihasználva, a vendé­geknek sikerült egyenlíteniök. Kétszer ötperces hosszabbítás következett, amelyben Csekő $3 Márkus góljaira a vendégek csak egy góllal tudtak válaszolni, s így a rendkívül izgalmas, változatos mérkőzésen megérdemelt gyön­gyösi győzelem született. A Deb­recenben sorra kerülő országos se­lejtezőkön tehát a Gy. Vak Bottyán Gimnázium csapata kép­viseli az északi területet. G: Csekő 4, Czövek 3, Márkus 3, Csépány, Belev. Az együttesből Márkus, Csekő és Czövek nyújtotta a legjobb tel­jesítményt, de a többiek is minden dicséretet megérdemelnek csupa­szív játékukért. , Sz. T. AZ EGRI Lakatosárugyár galva­nizálásban jártas vegyészmérnököt vagy technikust, valamint gyakor­lattal rendelkező elektromérnököt vagy technikust azonnali belépés­sel felvesz. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, munkanapokon 7 órától 14 óráig, Eger, Lakatgyártc u. 2. sz. LUDAS és Vidéke Körzeti Föld­művesszövetkezet TÜZÉP-telepén 4000 db. arisztos tégla eladó. Tele­fon: 2. KERESÜNK 8 férfi részére kb. 3 hónapi időre, bútorozott szobát. Sütőipari Vállalat, Eger, Zalár ut­ca 9. SKODA Spartak, 445-ös, eladó. Megtekinthető: délután 2 órától, Eger, Vécsey-völgy 53. ELADÓ jó állapotban levő bi­liárdasztal és 40 m kenderkötél. Káposztás István, Hatvan, Horváth Mihály u. 8. JÓKARBAN levő 150-es Zetka motorkerékpár sürgősen eladó. Gyöngyös, Dózsa György u. 27. népgjsag A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapjai Felelős szerkesztői Suba Andoci Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalati Felelős kiadó: Tótb rozsét Szerkesztőségi Eger. Beloiannisz u. Sí Telefon: 12-57, 12-73. Postaüókt S3. Gyöngyös. Főtér 3.. fszt. 13. Telefon: 697i Kiadóhivatalt Egén Bajcsy-Zsilinszky utca L Telefon: 24-44; Postafiők: 23: Heves megyei Nyomda Vállalat Eger; Brűdy Sándor utca 4. FELNÉMETI 2 szoba, konyhás lakásomat elcserélném Egerben 2 szoba, konyhásért, megegyezéssel. Érdeklődni: Eger, Gyóni Géza ut­ca 29. Az Egri Csecsemőgondozó­nő és Gyermekápolónőkép- ző Iskola FELVÉTELT HIRDET az 1961. október 1-én in­duló 2 éves tanfolyamára. A jelentkezéshez szüksé­ges: 1. önéletrajz. 2. Kér­vény. 3. Érettségi, illetve 8 ált. iskolai bizonyítvány, 4. Születési anyakönyvi ki­vonat. 5. Orvosi igazolás. 6. Vagyoni bizonyítvány. 7. Fénykép. Beküldési határidő: július 20. — Jelentkezési kor­határ: 18—30 év. Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, nagymama SZÉKFY SANDORNÉ, szül. Váradi Irén folyó hó 16-án, 63 éves korában elhunyt. Temetése 18-án, dél­után 3 órakor lesz a hatvani temető halottas­házából. HEVES MEGYEI TANÁCSI ÉPÍTŐIPARI VÄLLALAT vállal folyó évre parkettázást munkát A beütemezés végett a rendelést már most cél­szerű leadni. Előnyben részesülnek azok a meg­rendelők, akik anyagot biztosítanak. Érdeklődni a vállalat központjánál lehet: Eger, Barkóczi u. 2. Telefon: 16-62. >♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦»»♦♦•>♦»*♦♦• Ia..a.ao:£iQ.o.-o.Q.eí3'S ao c&attsf' A HORTI PETŐFI TERMELŐSZÖVETKEZET azonnali belépésre,, nagyobb gyakorlattal, képzett agronómust keres 3700 kh. földterülethez. Nősök előnyben. —- Fizetés munkaegység, vagy pénzben, megegyezés szerint. Felelős vezető: Mandula Ernő. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a belyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra U Ft A tsz lakást biztosít.

Next

/
Oldalképek
Tartalom