Népújság, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-28 / 124. szám

1961. május 28., vasárnap BEP0J8AB 3 Otthonra talált a tsz-ben a fiatal agronómus GONDA JÓZSEFET, a bese­nyőtelki Szabad Föld Tsz agro- nómusát, bizony nehéz dolog megtalálni ezekben a napok­ban. Ha a központi irodában keressük, azt a választ kapjuk: kiment a tanyára. Ha a tanyán érdeklődünk utána, mindenki jól tudja és már mutatja is az irányt, amerre nemrég elmoto­rozott, ki a kertészet területé­re. Itt is alig akadunk rá, alig látni őt, úgy körülveszik a pa­lánták között szorgoskodó asz- szonyok. Körülveszik és figye­lik kezemunkáját, hallgatják szakszerű magyarázatait, hi­szen most azt mutatja be, ho­gyan kell szakszerűen a palán­tákat gondozni. Szükség van itt a magyará­zatra? Minden bizonnyal, hi­szen a szövetkezeti asszonyok zöme, bármilyen gyakorlott is, eddig még nem foglalkozott nagyüzemszerűen kertészke­déssel. S hogy ez a munka jól, szakszerűen menjen végbe, ar­ról gondoskodik a fiatal agro­nómus. Éppen egy esztendeje annak, hogy Gonda József először lép­te át a szövetkezet küszöbét. Segítségképpen helyezték ide a Füzesabonyi Állami Gazda­ságból, ahol már évek óta dol­gozott. Munka közben tudjuk meg tőle, hogy 1949-ben végez­te el a mezőgazdasági techni­kumot, s utána azonnal a gaz­daságba került. Az itt eltöltött tíz esztendő jó felkészítést, alapos gyakorlati képzést adott neki a nagyüzemi gazdálkodás­ból, s így bátran hozzá mert látni a szövetkezet gazdasági életének irányításához. — Eleinte szorongó érzéssel jöttem ide — mondja most már nevetve —, de igen jó fogadta­tásra, jó munkatársakra akad-, tam. Szívesen vették itt a fia­tal szakember segítségét, nap mint nap nőtt hozzá a tagság bizalma. Ma már teljesen ma­guk közé valónak számítják a szövetkezeti tagok, s ezt a meg­becsülést legjobban kifejezi az is, hogy elnökhelyettessé is megválasztották. Szívós és nehéz munka, de egyre több és több siker jegyé­ben telt el az esztendő. A fia­tal agronómus mindenekelőtt a szakszerű és jó munkaszerve­zés kialakításához látott* hozzá. Újjászervezte a munkacsapa­tokat, s az állami gazdaságban tapasztalt nagyüzemi módsze­rekkel szervezte meg a jó mun­kaerő-elosztást. Már a kezdet kezdetén be kellett bizonyíta­nia, hogy ért a gazdálkodáshoz, hogy a fejlettebb agrotechni­ka alkalmazásával itt is na­gyobb eredményeket lehet fel­mutatni. Az ő elgondolása nyo­mán valósították meg itt a cu­korrépa gépi kapálását, de nem ez az egyedüli tette, amivel elősegítette a munkát, amivel Nevek.Régebben és újabban feljegyzett nevek. Az egyik eleven emléket idéz, a másik csak elmosó­dott képet, egy jellemző gesztust, néhány mondattö­redéket. Nevek, amelyek ott­maradtak a noteszben. A mindennapok krónikása, az újságíró valamikor feljegyez­te őket, de aztán elkészült a riport, vagy a cikk, esetük nem tartozott a tervezett té­mához, vagy nem bírta el a megszabott terjedelem, vagy ki tudná már megmondani, mi okból: óttmaradtak a no­teszben. Pedig bizonyára nem ok nélkül kerültek oda... •k |Z ÖHEGYI GYÖRGY... ^ Parádsasvári Üveggyár. Hatalmas, nyitott csarnok. Itt azt mondják rá: a gyár „hu­tája”. Kád-kemencék állnak egymás mellett. A kemencék fehéren izzó gyomrából fél­meztelenre vetkőzött, fénylő testű munkások hosszúszárú „pipákkal” merítik ki a folyé­kony masszát. Néhány gya­korlott mozdulat, s máris kí­vánt formában feszül, csillog az átlátszó, forró üveg. Két éve is van már annak, hogy öreg, idős munkás port­réját akarván megírni, az egyik kemence mellett Kőhe­gyi Gyuri bácsival találkoz­tam. Gyuri bácsi középmagas, vé­kony testű, arcán a ráncok mély árkai futnak. Éveinek Száma már jóval túlhaladt az forradalmasította a termelést. Nézzünk meg egy-két példát az ő gyakorlatából. ÉVEK OTA megfigyelte már, hogy a szövetkezetek zöme egy adagban szórja ki a fejtrágyát az őszi kalászosokra, azt is leg­többször későn, amikor már kevés hatása van. A nagyobb hatás kedvéért az idén kétszer műtrágyáztak, először mindjárt a hó elolvadása után, majd március elején. Sokat köszön­het a szövetkezet agronómusá- nak azért is, hogy az elmúlt évben, más szövetkezetekkel ellentétben, jól sikerült a lu­cerna magfogása. Holdanként közel egy mézsa fémzárolt lu­cernamagot termeltek, s ennek oka, hogy Gonda József idejé­ben és jól használta a növény­védőszereket. A növényi kár­tevők ellen idejében megren­delte a permetezőszereket és két alkalommal, a magnak va­ló lucerna zöldbimbós korában permeteztetett, de a tarlóporo­zást is időben elvégeztette. Ter­mészetes, hogy Gonda József az idén is felhasználja a tavalyi tapasztalatokat, s most 80 hol­don végeznek majd minden bi­zonnyal sikeres magfogást. — Soha sem kell megijedni az újtól - ezt vallja -, bátran hozzá kell fogni az új dolgok, új módszerek alkalmazásához. Nemrégiben 20 hold kapás- lucernát vetettek. Gondolták, ha az állami gazdaságban be­vált és jó volt ennek a terme­lése, miért ne lenne jó nálunk? így gondolkodott a fiatal agro­nómus, s tudja jól, hogy a lu­cerna, amely az első évben sok ápolást igényel, később igen megerősödik, s holdanként több mint két mázsa magot képes adni. Megtérül bőven a kez­detben ráfordított munka. A fiatal agronómus keze- munkája meglátszik az idei kukoricavetéseknél is. Köze­lebbről meghatározva: a négy­zetes vetés alkalmazásáról van szó. Volt itt tavaly is négyzetes vetés, csali a kellő szakértelem hiánya, no meg a nem megfe­lelő talajelőkészítés miatt nem sikerült úgy, ahogyan tervez­ték. Ezek után sokan nem bíz­nak benne, nem kedvelték még meg a tsz-tagok. De itt az al­kalom, s Gonda József bebizo­nyítja, hogy ez a fejlettebb ag­rotechnikai eljárás eredmény­re vezet. Kellőképpen előkészí­tették a talajt több mint 100 holdon. Segítségképpen ismét az állami gazdaság ad négyzet­bevetőgépet, s nem kétséges, hogy szakszerű munkával, szakszerű irányítással sikerül kivívni az új módszer győzel­mét. EGY MÁSIK PÉLDA: a do­hánypalántálógép alkalmazása. Az elmúlt években mindig kéz­zel palántálták a dohányt, de az idén, amikor már 32 holdon termesztik, bizony elkél a gépi segítség. A palántálógép egy nap alatt 5 holdon ülteti széj­jel a palántákat, ami mintegy 40 ember munkájának felel meg. Bármiről is beszélgetünk, bármiről is kérdezzük Gonda elvtársat, végeredményben mindig a termelőszövetkezet dolgaira, s a közösségben vég­zett munkára terelődik a szó, hiszen élete és munkája, min­dennapos tevékenysége egyet jelent a szövetkezet életével, gondjaival. Nagy segítséget, jó szakembert kapott tehát a szö­vetkezet, amikor ezt a lelkes, fiatal agronómust ide helyezte az állam, hiszen kerek egy esz­tendő alatt alaposan rendbe­szedte a szövetkezet szénáját, és nagyüzemi alapokon indí­totta el a közös gazdálkodás menetét. Jól érzi itt magát Gonda Jó­zsef, ezt bizonyítják szavai, er­ről tanúskodik az a tény is, hogy miután lejárt az egyéves kihelyezése, kérte, hogy decem­ber végéig hosszabbítsák meg. A szövetkezetnek jóllehet ez­után is szüksége lesz a jó szak­emberre és Gonda József nem csinál belőle titkot, amikor el­mondja, hogyha az év letelik, újabb két esztendőre kéri to­vább kihelyezését. S azután? Az is lehet, hogy itt fog meg­öregedni. Miért ne? Megszeret­te a szövetkezet embereit, la­kásgondjai nincsenek, s napról napra, hétről hétre örömmel nyugtázza újításai, jó munkája egyre növekvő eredményeit. Jó biztonságérzetet és további ambíciót ad neki az a tudat, hogy egyre jobban fejlődik a közösség, egyre inkább kiala­kul a modern árutermelő nagy­üzemi gazdaság, s ez olyan lesz, amilyen az állami gazda­ság volt. Mindig az állami gazdaság munkája és színvonala a mér­ce Gonda József számára, ah­hoz igazítja a szövetkezeti gaz­dálkodás szerkezetét, egész me­netét. Most is élénken foglal­koztatja a gondolat, hogy a föl­dek arányához képest fokozni kell az állatállományt, jóllehet az utóbbi egy év alatt ez is 50 százalékkal növekedett. Bízik és hisz abban, hogy a termés- eredmények állandóan fokoz­hatok, s elmondja, hogy a régi, szokásos nyolcmázsás búza­átlagtermést tavaly már 10 és fél mázsára emelték, s az idén a helyes műtrágyázással, a szakszerű növényvédelemmel 11—12 mázsás átlagot is el tud­nak venni a földtől. MINT JÖ SZAKEMBER, nem fél az újításoktól, bátran nyúl új módszerekhez, elősegíti a születendő új győzelmét, s ép­pen ezért elmondhatjuk róla: sokat nyert vele a szövetkezet. Császár István Látogatás az egri véradóállomáson VÉR... vér... vér.:. Mennyi vér folyt el az év­századok háborúiban! Mennyi vért kért a gyilkos kór az évszázadok orvostudo­mányától! Mennyi gondolkodásra kész­tette a nagy kutatókat az a piros folyadék, amelyik az erekben keringve fenntartja az életet! S hiába tudták, hogy a vér — élet, mégis nagyon sok idő­nek kellett eltelnie addig, amíg a tudomány rájött arra, hogy hogyan használja fel az emberi vért a gyógyítás nagy munkájában. Es eljött ez az idő is. Ma már a véradóáilomáso- kon százak és százak vára­koznak, hogy egészséges vé­rükből 2—3 decit adjanak, s ezzel nemegyszer hozzájárul­nak ahhoz, hogy megmentik valakinek az életét Százak és százak győzik le idegenkedé­süket a kórház fájdalmat idé­ző légkörével szemben. Százak és százak állnak félévenként általános orvosi vizsgálat elé, mert érzik, mit jelent tettük, mit ér a vérük. így nevezik őket: donor. Ez a szó a latin „adakozni” szó­ból származik. Milyen igaz el­nevezés. Valóban adakozó férfiak és nők a véradók, hi­szen saját magukból, sehol másutt meg nem szerezhető életükből, a lényegükből, ke­ringő vérükből adnak — az esetek csaknem száz százalé­kában úgy, hogy azt sem tud­ják, kinek. De kell — hát ad­nak. Hogy egy kicsit közelebb kerüljünk a véradó-mozga­lomhoz, hogy megismerjük', s megismertessük az állomás munkáját, munkatársait es magukat a véradókat, ezért el­látogattunk az egri I. számú kórház földszintjén működő véradóállomásra. A FOLYOSÓN csend, mint ahol betegek vannak. Pedig az az 50 ember, férfiak, nők vegyesen, akik most itt ülnek, talán a legegészségesebbek a megyében. Az ő vérük egész­sége fontos nekik, de fontos a betegnek is, aki majd eset­leg ebből a vérből kap. Ezért minden véradás előtt átesnek egy rövidebb vizsgálaton, fél­évenként pedig teljes szerve­zetüket átvizsgálják az orvo­sok. Csendben várakoznak a do­norok. Ki olvas, ki nagyon halkan beszélget, ki meg egy­szerűen csak pihen. Ezalatt a laboratóriumban szorgalmas előkészítő munka folyik. Horváth Gézáné asszisztens a behívottak könyveit vizsgál­ja felül, bevezeti az újabb véradást, s gondosan ellenőr­zi, hogy minden bejegyzés ar­ra utal-e, hogy a donor vért adhat ezen a napon. Aztán NEVEK A NOTESZBÓL ötödik X-en. Tizenkét éves kora óta „fújja az üveget”. Több mint harminc éve an­nak. Mennyi poharat s más üvegárut készített ez idő alatt? „Egész halomra valót”. Ö maga sem tudja ezt ponto­san. ... Apám is a szakmában dolgozott. Fél évszázadon ke­resztül. Érthető, hogy én se vágytam más mesterség után, az lettem, ami ő volt: üveg­fúvó. A családi hagyomány most megszakad majd, nem folytatódik tovább. Két fel­nőtt gyerekem van: lányom és fiam. S a fiamat már nem vonzotta a huta levegője, vas­esztergályos lett... Ezeket mondta el nekem, két esztendeje. Talán már nem is emlékezik vissza erre. De én még mindig tudom — őrzi a notesz —, amit szak­májáról, életéről, s tapaszta­latairól elmesélt. Tudom, hogy nemsokára, szinte egy eszten­dő se telik addig, nyugdíjba vonul, leteszi az üvegfúvó pi­pát, s pihenni fog. Ez a róla írott néhány sor legyen elő­zetes tisztelgés egész eddigi munkás élete előtt... ]VfATYÓ FERI... Anya­könyvi kivonatán, az anyakönyv rubrikáiban nem így szerepel a neve. De ezen a néven ismerik és tisztelik a balatoniak, a szentmártoniak, bekölceiek, mónosbéliek, bél- apátfalviak, s ezen a néven ismerik szülőfalujában is — Mikófalván. ö építette a környékbeli fa­luk házait. Mennyit? Egész vá­rosra valót. Híres, megbízha­tó, jó munkájú kőművesként emlegetik mai napig. Pedig a haja már teljesen ősz, s más építi a széles, nagy ablakú, új házakat, régi munkáinak szín­helyén. Az én szülőházam is az ő alkotása. Régóta hírét sem hallottam nevének, hogy faluról városba keveredtem. S néhány hónap­ja, mikor a mikófalvi Kossuth Tsz-ben riportoztam: találkoz­tam vele is. Kerestem, kérde­zősködtem utána s a szövet­kezeti major malterszagú is­tállójában ráakadtam. Saját erőből építkezik a szövetke­zet, s a kőművesmester — Matyó Feri bácsi. Mert mon­danom se kell, hogy tsz-tag. Szinte elsőként írta alá a be­lépési nyilatkozatot. Határo­zott szándékkal tette, hiszen, mint mondta is: tudta, hogy szükség van a szakemberre, s ő még nincs annyira öreg, hogy el ne bírná a kőműves kalapácsot, vakoló kanalat. öszhajú kőműves. Vállát lassan már hetven esztendő terhe nyomja. Apja mellett inaskodva tanulta meg a mes­terséget, apja kezéből vette át a szerszámokat. S építette a házakat faluszerte. Sokan szü­lettek és haltak meg az ő két kezével emelt házak falai kö­zött, sokaknak adott boldogsá­got munkájával. Nem, nem volt gazdag ember, nem szer­zett „vagyont” magának öreg­ségére. Szegényeknek épített, s szegény volt maga is, máról holnapra élő. Szegény volt, s most mégis gazdag. Hiszen nemcsak megkuporgatott pen­gőikkel fizettek munkájáért osztályostársai. Fizetnek neki mai napig — jó szóval, tiszte­lettel, s becsüléssel. I? I... Csak kezdőbetűit jegyeztem fel a notesz lapjaira, teljes nevét nem tu­dom, azt sem, hogy hol lakik, mit csinál. Kusza sorok állnak róla a fehér lapon emlékezte­tőnek... ;,Végigharcolta az első vi­lágháborút, s nem történt ve­le semmi különösebb azon kí­vül, hogy életben maradt... még karcolást sem kapott... golyó elkerülte. Amikor haza­tért, nem díszítette vállát egyetlen stráf sem, a mellét sem kitüntetés... dicstelen se­beket hozott magával: egy be­teg gyomrot a több éves szol­gálatból... 1924-ben minden szerelem és nagyobb kelle­metlenség nélkül megnősült... öt gyermeke van.” Egy emberi sors néhány for­Molnár Ildikó hangja hallat­szik, aki boszorkányos gyor­sasággal és ügyességgel ke­zelve a tűket, vért vesz a vér­csoport megállapításához és még egy-két laboratóriumi vizsgálathoz. Cserélődnek az emberek a szobában, közben egyre közeledik négy óra. Mi­kor az óramutató elért a né­gyesre, minden arc mosolyra derül — köszöntik a főorvost. dr. Szabó Lászlót. Egy dara­big nem értettem ezt az álta­lános hangulatváltozást, de hamarosan megtudtam az egyik férfitól, aki kérdésemre a következőket mondotta: — Nekem a Szabó doktor beszélt a véradásról, s ez a beszélgetés nem hasonlított semmiféle agitációhoz, csak ahhoz, hogy egy ember a má­sik ember gyógyulásáról, gyó­gyításáról beszélt. Lelkesen, úgy, igazán, mint ahogyan a beteg el is képzeli az orvos gondolatait. Kérem, akár hi­szi, akár nem, én ezért lettem véradó. S ha a vérem megfe­lel ha egészségem meglesz, énrám számíthatnak! — fe­jezte be mosolyogva a jól megtermett katona. KÖZBEN kicsit félénken pis­logok be a műtőbe, ahol dr. Szabó László éppen úgy be- mosdik és öltözik, mint mű­tétekhez. Óvatosan körülné­zek és azt látom, hogy mind­ez a véradókat nem idegesíti. Szóval bennem elég nagy az idegenkedés a kórháztól, min­denféle tűtől, ezért csak fur­dal a kíváncsiság: — Mondja, nem fáj ez az egész véradás? — kérdem Solymosi Józseftől. — Ez? — néz rám hitetlen- kedve. — Hát hogy fájna már! Sőt! Utána mindig job­ban és könnyebbnek érzem magam. Nem hiszek neki, mert amint a karját betartja a mű­tőasztalon fekve a vérvétel­hez, s meglátom az injekciós tűket, egyáltalán nincs valami jó érzésem. Szabó doktor ügyes szúrása helyett a delik­vens arcát figyeltem. Tud­tam, hogy az nem hazudik, ha fáj — megrándul. Nem rán- dult meg. Helyette egy kicsit gúnyos mosoly villant a fia­talember arcán, aki nyugod­tan feküdt, amíg vastag su­gárban kifoly 3 deci vére. Az­tán felkelt, s átadta helyét a következőnek. Néhány perc múlva felöltözve megjelent újra az adminisztrációnál és átvette az uzsonna jegyet, s ment — vért pótolni. Tolvaj Gizella, betanított munkás egy széken ülve, ál­landóan a véradó mellett van. No, nem vigyázni rá! Hanem azért, hogy a vért gyengén rá- zogassa, nehogy megalvadjon. A palackokat dr. Szabó főor­vos pillanatok alatt -lefedi, gácsát őrzi e szavakkal a no-! tesz; egy novellába kívánkozó! történetet. Az élet formálta! ilyen novellaszerűvé, s talán egyszer valóban novella kere­kedik e néhány mondatnyi gondolat köré... CZ. KÁROLYNÉ... Me-: gint egy név. Nagyon; megszokott, tipikusan minden-; napi esetet takar. Olyannyira, hogy eddig csak a noteszben; szunnyadozott. Mert olyannyi-! ra tipikusan mindennapi eset,! hogy... Egy fiatalasszony mű-! szak után, kettőkor várja a! férjét a kis bányászvonatnál, a „népesnél”. A fiatalasszony! szőke és kékszemű. S a férj?! A férjet már nem vártam; meg, mert nem volt annyi tü-; relmem a várakozáshoz, mint; a fiatal feleségnek. — Ó, a; feleségek és édesanyák tü-; reime... ★ Nevek... mégiscsak kár; értük, hogy a noteszben he-\ verjenek, ott kopjanak el.; Ismerjék meg mások is eze­ket a neveket, ismerjék meg', a nevek mögött rejlő sorsot,; munkát, kedves szokást. A! nevek gazdái most is élnek,', a történeteket, az eseménye­ket, a kuriózumnak számító', tipikus eseteket nem a fan­tázia találta ki. Az élet adta! ezeket mind. A krónikás csak! lemásolta ezt az egészet, egy; meg nem írott Krónika — az', élet — lapjairól. Pataky Dezső majd kétszeresen ellenőrzik a vércsoportot, Horváth Gézáné ráírja a csoportot, a nevet, s megy az egész a hűtőszekrény­be, ahol tárolva három hétig használható. — Eddig még egy sem várta meg a három hetet, mert na­gyon kell az orvos gyógyító munkájához a vér. Most a me­gyében mintegy 1000 donor ad vért, ami a teljes vérből kielé­gíti az igényeket, de nekünk nagy szükségünk van a külön­böző vérkészítmények előállí­tására is, hogy a beteg való­ban azt kapja, amire szüksége van — mondja dr. Szabó László. — Mondja, kérem! miért nem fáj a véradás, holott olyan halálosan vastag ez a tű., amit itt a karjukba ékelve lá­tok, hogy már a látása is rossz!? — Mert egy hajszálvékony tűvel először novokaint kap a véradó, s ettől egyszerre ér­zéketlenné válik minden más hatással szemben. Tehát nem „csal”, aki azt mondja, hogy nem fáj a véradás. ÉS KÖZBEN kedélyes cseve­gés, hol az orvos érdeklődik, hol a beteg kérdez valamit. Gyorsan, pontosan folyik a munka, közben dr. Szabó László már tervezget, a jövőn, a fejlesztésen gondolkodik. — Sok olyan este van, ami­kor csak a plazmára, vagy csak a vörös vérsejtekre van szük­ség. Egyelőre azonban nem tudunk vérkészítményeket elő­állítani, mert ezer donor csak a teljes vér pótlására elégséges vért tud adni. Ezért, most azt tervezzük, hogy a falvakban, más városokban kimegyünk a helyszínre, s ott végezzük el egy nagyobb orvosi aparátussal a vizsgálatot is és a vérvételt is. Biztató eredményeink van­nak, egyre több olyan felnőtt jelentkezik, aki rájött arra, mit jelent az életek megmen­tésénél az emberi vér. Egyre több ember jelentkezik, akinek már nemcsak a saját egészsé­ge, de a mások betegsége is számít, mert segíteni akar rajta. Elgondolkoztató ez a beszél­getés, amit néhányan a vér­adók közül is hallgattak, s az arcukon szinte látható volt az elégedettség, mert úgy érezték, nem a kevesek dolga a vér­adás, hanem a kevesek érdeké­ben éppen a sokakra van szük­ség ahhoz, hogy minél több egészséges ember térhessen vissza az életbe, a munkához. Cs. Adám Éva Május 28. egri programja Az úttörőszövetség fennállá­sának 15. éves jubileuma al­kalmából az országban, így megyénkben is számos helyen lesz ünnepség. Egerben délelőtt 10 órakor* a stadionban úttörő jubileumi díszszemle pompás felvonulása várható, majd kisdobosok, út­törők és kiszesek avatása lesz. Utána az úttörők hálastafétája befut a szovjet emlékműhöz és megkoszorúzzák az emlékmű­vet. Délután fél háromkor a Do­bó téren a tavalyihoz hason­lóan, aszfaltrajzverseny a ki­csiknek és nagyoknak. A Vö­röskeresztnél MHS motoros bemutató, a gépállomásnál mo­dellező bemutató várja az ér­deklődőket. Fél ötkor a Dobó téren kisóvodások részére tré­fás játékot rendeznek, este fél 8-kor az úttörők gyújtanak tá­bortüzeket. A jubileumi díszszemlére és az ünnepségekre egy éven át szorgalmasan, úttörőbecsülettel készültek a csapatok, s most* amikor eljött a 15. évforduló, mindenkit szeretettel várnak vidám ünnepségükre. Tilalom — öngóllal Az észak-amerikai Canton város hatóságai rendeletet hoz­tak, amely szerint a város ut­cáin 10 tonnánál súlyosabb jár­művek nem közlekedhetnek. A városatyák legnagyobb meg­döbbenésére nemrég kiderült, hogy a városi tűzoltóság ko­csijai mind 10 tonnánál súlyo­sabbak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom