Népújság, 1961. április (12. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-16 / 89. szám
A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE A MEGYEI IRODALMI KÖR KIADASABAN Hogyan és merre tovább? Hozzászólás Okos Miklósnak a Nécúiság április 2-i számában megjelent Írásához O1 )kos Miklós 1961. április 2-án, a Népújság ünnepi számában értékelést kívánt nyújtani^ a Heves megyei Irodalmi Kör egyéves munkásságáról. A kétségtelenül jószándékkal és itt-ott kritikai megjegyzésekkel is tarkított beszámoló visszhangot kért. Véleményem szerint az elkezdett gondolatsort folytatni is kell, ha a befejezéshez nem is érzem magam hivatottnak. Megpróbálok a gondolatok folytatásaként szervezeti kérdésekkel foglalkozni. A Heves megyei Irodalmi Kör egy évvel az alakulás után már nem az — sem értékben, sem látszatban, sem alkotó tagokban —, ami és aki 1960-ban volt ' A megye három városában és sok községében az irodalommal foglalkozó emberek laza csoportja már létszámban megzsugorodott, a kezdet emberei megrostálódtak a kéziratokkal egyetemben. A Népújság vasárnapi irodalmi oldala fórummá nőtt, ahová távoli városokból — Makóról, Szek- szárdról, Békéscsabáról, Kecskemétről, Miskolcról, Salgótarjánból, de még Budapestről is — rendszeresen érkeznek kéziratok. Antalffy István, Molnár Jenő, Kópiás Sándor, Németh Gábor, Iszlai Zoltán és a többiek nyugtázhatják, hogy a lap készséggel ad helyet írásaiknak. Vannak viszont közeli, megyebeli emberek, akiket nem enged a nyilvánosság elé a szerkesztő bizottság, mert a művészetben a szándék nem kárpótol az alkotás értékéért és gyönyörűségéért. Itt most nem arról van szó, hogy a Kör által meghúzott alsó határ a biztos és teljes művészi színvonalat jelenti, de annyit bizonyára, hogy a hitükben gazdag, de művészi eszközeikben dilettánsok ne nyerjenek olyanfokú biztatást, amely csak zavart és félreértést okozna a további munkában a Körnél is és egyeseknél is. Tudom, hogy a mérce folytonos emelésénél a lelkiismeret sokszor meginog, de .,aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni”. A tehetség, a belső hallás a szép irányában még puszta adottság. A feltárás, a nevelés formai gyönyörűségét kell hozzáadni az élményhez az írónak ahhoz, hogy mások is önkéntes részeseivé akarjanak válni ennen élvezeteinek. Amikor olykorolykor megalkuszunk a napilap követelményeivel, aktualitásra törekvéssel, nem adjuk fel a reményt és a szándékot az irodalmi ízlés csinosítására. A május elseje táján megjelenő antológia bizonyos mértékig nyomon követi a beérési gyűrűt, amit fejlődésben a Kör jelenleg mutat. Kár, hogy ez a gyűjtemény tavaly november óta várja a nyomda- festéket és így a megyei írók korábbi munkáit tartalmazza. Ma már többől és sokkal jobbat lehet válogatni a bükkal- jai és mátrai üzenetek zúgásából. [em eléggé szoros a Kör szervezete ahhoz, hogy sűrűn és mélyrehatóan megbeszélhessünk minket érintő kérdéseket. Igaz, a megbeszélések nem mindig tudják pótolni, vagy felhevíteni az élet ezerarcú és sokszínű, bonyolult hatását, de az ideológiai és a szakmai viták, a pengecsörge- tések komoly szándékkal sarokba szoríthatnak a helyes álláspont elfogadásáig olyanokat, akikben még nem tisztázódtak a mai élet és az elhivatottság kérdései. A mindennapi kritika és az alapos közös munka — talán anyagi okoknál fogva — ma még ott is hiányzik, ahol a gyakori találkozás lehetősége nyitott ajtó. A jövőre nézve: a Kör munkáját jobbá, értékesebbé teheti, ha az egri pedagógiai főiskola, a megyei könyvtár és az egri iskolák magyar szakos tanárainak aktívabb része összefog egyfajta munkaprogram Ne megvalósítására. Itt arra gondolok, hogy az ország vidéki gócaiban, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden, tekintélyes folyóiratok jelennek meg, amelyek ma már felzárkóztak — kisebb-nagyobb távolságra — a központi irodalmi' lapokhoz — nívóban és mennyiségben is. Majdnem minden megyében, évenként kétszer-háromszor, folyóiratszerű kiadványok jelennek meg: ezek a helyi írók, nagyobb lélegzetű írásainak is helyet biztosítanak. Ehhez a folyóiratszerű megjelenéshez aktív munkásokat találnánk a Gárdonyi Géza Színháznál is, csak a Kör kereteit egyszerűen ki kell tágítani a megjelenés lehetőségeinek arányos emelésével. Ma csak rövid novellák és apró lírai írások láthatnak napvilágot a Népújságban, holott nagyon jól tudjuk, hogy a tudós irodalombúvárok, kritikai hajlammal és felkészültséggel rendelkező tanárok és a Kör tagjai , is urai tudnának lenni olyan munkának, amely terjedelménél fogva nem kaphat teret napilap hasábjain. Epikai írásokra, elbeszélő költeményekre gondolok, — félve talán — drámai próbálkozásra is, aztán kritikai jellegű megnyilatkozásokra úgy, ahogyan az említett irodalmi gócokban a folyóiratok ezt lehetővé teszik. A pezsgés és a kiválasztódás folyamata gyorsabb lenne. Meg kell próbálni! Persze, ez anyagi bázist kíván. Reméljük, az antológia fogadtatása eloszlatja azokat az esetlegesen még meglevő kételyeket, hogy ilyen vállalkozásba fogni. — erkölcsi és gazdasági szempontból egyformán — kockázatos. A szélesebb szervezettsé- gű élethez, irodalmi foglalatoskodáshoz komoly erők és bázisok kellenek — mondhatja valaki. A Megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács ebben az alapozó évben is jelentős támogatást biztosított. Ügy gondolom, hogy a meglevő pozitív törekvések egybehangolásával és a megfelelő anyagi alap megteremtésével — sok csatornája van a közművelődésnek — értékes eredményeket lehet elérni. A vidék jelenlegi irodalmi élete — így megyénké is — a jószándékú kezdeményezés állapotában mozog. A megyei és városi tanácsok — nagyon helyesen! — országos irodalmi és művészeti pályázatokat írtak és írnak ki. Pécs, Debrecen után, most legutóbb Kaposvár tanácsa hirdetett meg Latinka Sándor emlékére pályázatot Szerény véleményem szerint az irodalompártolás eme formája nálunk is elevenebbé és eredményesebbé tenné a munkát. Van abban valami, ha az elsőségért küzdenek a szellem fegyvereivel. Meg kell próbálni már csak azért is, mert egy ilyen országos jellegű pályázat méri a mezőnyben indulókat és nem lehet azt mondani a helyezéseknél: lám- lám! mi milyen nagyok vagyunk és máshol nincs feleannyi vágott dohány sem! Más javaslat: Jó lenne, ha Egerben klubszerűén működhetne a Kör. Olyan helyen, ahol közelebb kerülhetnek egymáshoz az emberek, még akkor is, ha nagy távolságok választják el őket egymástól a munka területén. A Népújság szerkesztősége nem alkalmas arra, hogy meghitt beszélgetések folyjanak le két vagy több ember között, mert az újság — határidős feladataival — az emberek idegrendszerét másképp és másra veszi igénybe. Helyiséget kell találni ahhoz, hogy jó értelemben vett szervezeti munka indulhasson a Körön belül. Itt elsősorban a megyei könyvtárra gondolok. A környezet és a könyvtár érdeklődő közönsége egybeolvadva bizonyára jó hatást gyakorolna az írókra és az alkotói munkára egyaránt. Y/i ég egy jelentős szerve- zeti kérdés: a kritika 1 ügye. Eddig nem sikerült és nem is sikerülhetett — objektív akadályok miatt — a kritikai munkát elemző módon elmélyíteni, olyan hatásúvá; tenni, aminőnek szerettük volna. A beküldött kéziratokból csak a megjelenésre válogattunk. A konkolyos búza itt- ott így is napvilágra került. Előfordult szerkesztői sietség és a nyomdai 'kapcsolat időzavara miatt, hogy plagizáló kapott nyomdafestéket nálunk két alkalommal: egyszer a Miskolci Sándor nevet viselő miskolci imok „ajándékozott meg” minket íráisával (vagy tíz verset küldött be), más alkalommal megyebeli atyafi javította rosszra Shakespeare egyik híres szonettjét. Ezen is változtatni kell! Az álszerzők turpissága hamarosan kiderül, de a jószándékú kör megszégyenül miattuk, holott nem is ; az irodalmi tájékozottság hiánya a hiba szülője, hanem a sietés és a kritika érthető, de nem menthető elnagyoltsága. Ha a szélesebb szeivezettség megfelelő munkamegosztást tesz lehetővé, bizonyára elmélyül és jelentőssé válik a kritikai munka is. Ma még ez' nagyrészt megoldatlan probléma,' pedig a fejlődés sokrétű és bonyolult növekedését az' íróknál mércézni, igazítani < kell. Fontos kérdés szervezeti szempontból is: Jó lenne, ha a félhivatalos : elkönyvelésen túl az írószövetség ténylegesen is tudomásul venné létezésünket. Támogatással, a tagsági kérdés valamilyen megoldásával, az: országos fórumokhoz segítéssel. Ezek a kívánságok nemcsak jól vagy rosszul értelmezett hiúsági kérdéseket j oldanánk meg az írók és a kö- • zönség (a mi megyei közönségünk) számára, hanem beállítaná megyei íróink egyikét másikát a mai magyar iroda- ; lom országos vérkeringésébe. Ez kétszeres haszonnal járna ; ránk nézve, színben és alkotá- : sokban pedig — ha csak csekély mértékben is — mi is emel- : hetnénk a magyar szó mai fló- : rájának szépségét. A biztatások és ígéretek eddig ezen a ponton; udvarias mozdulatok maradtak. Szeretnénk, ha kívánságunkat az irodalom hivatalos: fóruma meghallaná és bízta tá- I sul-pártolásul segítségünkre: jönne, érdemünk szerint. Befejezésül: Szándékosan csak szervezeti: kérdésekkel foglalkoztam. Ta- j Ián azért, mert a vers és pró- • za itteni munkásai már olym- j poszi magaslatokat verdesnek ; fejükkel? Korántsem! A. belső ; érlelődés, a belső disciplina; kinek-kinek sajátosan egyéni; feladata. Ki, hogyan és hová; jut el — elsősorban személyi ; sors, személyi kérdés. De hogy ; a Kör a közössége mint él, ho- ; gyan dolgosak, milyen lehető- ; ségeket teremt az egyesek szá- ; mára, az már elsődleges kö-; zösségi probléma. A Kör, mint! közösség, sokat segíthet az í egyeseknek. S ha mi a Kör kö- : ré a fellelhető erők jóindula-! tú tömörítését kérjük — a! párt vezetését, a művelődés-! ügyi szervek anyagi bázisadá-! sát, a szak- és akotó erőket < —, tesszük ezt azért, mert 1 eddig csak elindultunk. Az el- < ső lépések azt mutatják, hogy < utunk jó irányba vág előttünk < csapást gondolatainknak és; tetteinknek. Munkánkkal kró- ; nikásai akarunk lenni a mai; napoknak, a mai embereknek,; a mai küzdelmeknek, a mai; célok és örök emberi igazságok szolgálatában. Ki-ki a; maga erejével, de a helyesen; látni akaró szem őszinte mér-; tékével. Farkas András .FORGÁCS KÁROLY: Az első űrhajós Az ember ésszel fel sem éri már a csodát, mit vasból gurít eléd a reggel. Kábultan állsz a szó partjainál, Lábad némaság mossa, mint a tenger. Apáinknak még száz évben, ha egyszer üzent az Ész a kólátok mögül; mi az időt fényévvel, másodperccel mérjük és nyílik előttünk az Ür. Az ember-parány — végtelent igázva — keze a Tej úton túl is parancsol, a kilőtt nyilat az Űrben is vigyázza, és visszahívja a messzi kalandból. Kék felhőkből folyik a nap reánk ma, s egy új nevet kóstolunk: Gagarin, a század álmait valóra váltva gördül neve az ég hullámain, súlytalanul száguldva messze, távol: világnyi ajtót tárt ki. Lépj be e küszöbön milliók akaratából, le legvalóbb csoda és élet: Béke! PATAKY DEZSŐ: Cjj-iák alatt... Nézd: megjött már a fecskehad. A diófákon lomb fakad. S a fűszálakon harmat ég. — Szeretlek még... szeretsz-e még? Lázas teremtés, kibomló titkú álom kihez csak nekem van jogom. Hazafelé homályos kis utcákon ajkadnak ízét hordozom. És éjszakánként szüntelen neved titkát betűzgetem szerelmünk titkait. És úgy elárad bennem a melegség, mint hegyek közt a mézillatú esték ... s Rólad álmodom hajnalig. Reggel hívlak: gyere velem a rétre, siess, fussunk a völgybe le; áztassuk meg lábunk az ér vizébe’ s utána dobjunk köveket bele. Rajzoljunk ábrát a színes homokba és járjuk be a tájat andalogva. Ha elfáradtunk — majd enyhet ád a csók - Te majd a gyenge fűre hév eredsz le s a langyos, édes halk fuvallatok barack-szirmot pergetnek szép szemedre. Leheveredem én is — fák tövében — a nap megáll útjában fenn az égen. S míg fáról fára lendül át a szél, Fejünk fölött két ág összeér. KÓPIÁS SÁNDOR: Tavasz a gyárnegyedbea A magasságot babráló kémények ujjnyomót hagynak a fellegeken; a műhelyekből minden fiatalt kiperget mézként a szerelem. Lépjünk ki a sugaras terekre, süssünk át az árnyas házakon! Kezembe hullik egy félkész szivárvány, s én neonfényekből továbbfonogátom. Ostorszíjként suhognak az utcák, — a tavasz bőre itt-ott felreped; figyeld a szerelő-csarnokok ritmusát: futószalagon készül az életed. ANTALFY ISTVÁN: Nyújtózkodik a világ Itt-ott már zöldeli. Ág hegyén ezer csöpp élet indul... Ügy érzem, most minden enyém az égen innen, és túl, enyém az ébredő határ, rügybontó fák az erdőn, s úgy érzem, nem szól soha már. mi ősszel szólt, kesergőn, — a dal — repesve vár a szív új és újabb csodákat, és amit ősszel elveszít, most minden újra támad, és élni indul annyi vágy, duzzadó kedvvel, -'érrel, s úgy nyújtózkodik a világ, hogy a nagy égig ér fel... HARGITAI ISTVÁN: Útban Pest Jele Galga völgyéből parasztasszonyok Szállnak a hosszú, modern kocsiba, Hűvösen borzongó új házsorok Ablakaiból őszi ballada Kezdeteit csillogtatja a fény. — Szoknyákon meleg táncban leng a ránc, S ágyból kibújt szemérmes mell tövén Ott bújik az éjszakai románc... Gödöllőn túl, mint széles holdperem A főváros vonzása oly mohó, Szembetűnő — akár egy bálterem Közepében á táncos dobogó... A parasztlány furán, szemérmesen Figyeli társait s ül sikkesen. -** Kik itt felszállnak, azok sem kiváló Ősi, nagy családokból valók, Kisemberek, sőt régi kispolgárok Elődeik: papájuk is bejáró Volt Budapesten néhány éve még. — Külföldi utat, vámmentes dugárut Emleget egy jampis — mellette ájult Illatfelhőt lehel egy kis menyét. Vidám diákok komoly tűzbe jönnek Erős vitájuk villamos, feszült — S cigarettáik füstjében a mennynek A képeit álmodja szenderült Pilláival egy vénasszony, a műbőr Fejpárnát simogatva áloműzőn. A Keletiben mindenki kiszáll, Ki gyorsan tódul, ki megvárja, míg Előtte a nagy tömeg partraszáll S aztán — veszi vállára vágyait, Egy nap elindult. Üres a vonat. Kalauz kupéról-kupéra megy. jor Ablakot húz, s támad nagy légvonat — Egyszerűbb mindez, mint az egyszeregy.. Ha valaki az ismerős vidéket Százszor bejártat járva, megidézget Emlékeket pajzsul a bánat ellen, — Már menni kell (vinné is el az ördög, Végig egy öreg füstös épületben Csak mozdony sípol még s tolatva dörmög. PAPP MIKLÓS: TAVASZ Szakállas fűzek vízen ringó zenés húrján játszik a hab, füttyök vágnak bele a légbe, arany-kezével ölel a nap; kibuggyant, pöttöm csíra-sejtek duhaj-nótás táncot ropnak, s hórihorgas szél-legénnyel ■ kis pipacsok kacérkodnak, a patak bokrok friss pletykáit locsogja szerteszét a réten, elpirulnak szemérmes bimbók, pajkos szellők járnak a légben, benevetnek a szoknyák alá, huncut vicéét súgnak a fáknak, kacsintanák a leányokn. '.t, s megcibálják falusi házak ereszeit és mord kémények közt mindegyik kacagva száll, s a piros földön velünk járja a táncoslábú karnevál. MOLNÁR JENŐ: Egyszerre más lett... „Felmásztak a fára a zöld levelek.” Karcsika mondta így, angyal kis gyerek És egyszerre más lett, csodás a Sziget: előbújt a napfény, átjárt fát, szívet, bokrot és bokorban fészkelő rigót. Csapott is hirtelen nagy ribilliót. Megindult rá egy kis katicabogár, feltűnt egy lepke is: fehér, csapodár. s százszorszépek meg mind integettek ki a folyóra a zúgó vizeknek. Csillogott a hab, mintha tükör lenne, barkásodó fűzfa hajlongott benne, sóhaja illat volt a habok fölött, s a tavasz e percben belénk költözött! /
