Népújság, 1961. április (12. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-16 / 89. szám

1961. április 16., vasárnap NpPOJSÄG Mit tettek a szovjet vegyészek az ember űrutazása érdekében Gagarin őrnagy világtörté­nelmi jelentőségű űrutazásá­nak előkészítése sokféle szak- májú, kiváló tudósokból álló kollektíva együttműködését követelte meg. Az űrhajó meg­tervezése, a röppálya kiszá­mítása, a rádiókapcsolat és a távirányítás előkészítése ma­tematikusok, fizikusok, csilla­gászok, gépészek és híradó­technikus mérnökök kollektí­vájának tökéletes munkáját dicséri. Ezek az eredmények bebizonyították a szocialista tudomány fölényét a kapita­lista világ rakétakutátóival szemben. Hiába fordít az USA évente mintegy ötmilliárd dol­lárt rakétakutatásra és gyár­tásra, a szovjet kutatók te­remtettek először olyan körül­ményeket,, amelyek között em­bert lehetett felküldeni az űr­be. Egyes amerikai szerzők nem titkolják, hogy különösen a szovjet vegyészek működése váltja ki csodálatunkat és irigységüket. . Hiába fordí­tották az előbb említett hatal­mas összegnek majdnem egy­ötöd részét kémiai . kutatások támogatására, nem sikerült a rakéták üzemanyagául olyan anyagokat előállítaniuk, ame­lyekkel a szovjet rakétakísár- letekhez hasonló biztonsággal küldhették volna fel a mes­terséges égitesteket. Már 50 évvel ezelőtt Ciol- kovszki orosz tudós lefektette a rakéták előrehaladásának elméletét. A rakétát az hajtja előre, hogy belőle nagy sebes­séggel gáz tódul ki. A mai szovjet kémikusoknak kellett azonban tisztázniuk, milyen összefüggés áll fenn a rakéta sebessége, valamint a kiáram­ló gáz sebessége, hőmérséklete között. Ki kellett kísérletezni azokat a módszereket, ame­lyek segítségével a lehető leg­nagyobb lökőerőt ki tudják fejteni. Ahhoz, hogy nagy tömegű és magas hőmérsékletű gáz­hoz jussanak, legalkalmasabb­nak azok a kémiai folyamatok mutatkoznak, amelyek során valamilyen anyag elég, s e fo­lyamat során nagy térfogatú, magas hőmérsékletű gázok ke­letkeznek. Az égés energiáját hasznosítja a mozdony és a gépkocsi is, ezek az elégeten­dő anyagot, vagyis a szenet, illetve a benzint a levegő oxi­génjének segítségével égetik el. A rakétának azonban nem­csak az égő anyagot, hanem az égést tápláló oxigént is magával kell vinnie. Ciöl- kovszki erre a célra a csepp­folyós oxigént ajánlotta. Ne­hézsége azonban ennek — az azóta mégis gyakran alkalma­zott megoldásnak az —. hogy a cseppfolyós oxigén kritikus hőmérséklete — 118,8 Celsius fok, ami azt jelenti, hogy cseppfolyós állapotban csak ennél az igen alacsony 'hőmér­sékletnél is alacsonyabb hőfo­kon tartható el, ez pedig kü­lönlegesen hőszigetelt beren­dezést követel meg. E nehézségek elkerülése vé­gett oxigén helyett olyan anya­gokat használtak fel más kí­sérletekben, amelyek melegí­tés közben oxigént tesznek szabaddá. Ilyen a cseppfolyós hidrogénperoxid (híg oldata a hajszőkítő ..hidrogén”), vala­mint különböző — sok oxigént tartalmazó — szilárd anyagok (salétrom, perklorátok, stb). Legújabban oxigén helyett flour alkalmazását is megpró­bálták, ez az elem az oxigén­nél is hevesebben tud égéstü­nemény kísérletében egyesülni sokféle anyaggal. Az elégetendő legjobb üzem­anyag kikísérletezése is sok bróbálkozást kívánt meg. Al­kalmaztak többek között al­koholt (amit a németek is al­kalmaztak a hírhedt V2 raké­táikban), könnyű benzint, cseppfolyós hidrogént és az egyelőre még nehezen előállít­ható hidrazint is, hogy csak néhányat említsünk a sok megpróbált anyag közül. ‘ Jobb hatásúnak bizonyultak a szilárd üzemanyagok. elsősorban azért, minthogy tá­rolásukhoz különösebb beren­dezésre nem volt szükség. Leg­jobbaknak azok bizonyultak, amelyeknek elégetéséhez kü­lön oxigén nem is szükséges, minthogy a vegyületben kellő mennyiségű oxigén is van je­len. A dinamitból ismert nit- roglicerin és az ágyú lövedé­két kiröpítő nitrocellullóz ke­veréke vált be leginkább. Meggyújtás hatására belőlük különböző gázok (nitrogén, szénmonoxid, vízgőz) s közben magas hőmérséklet is keletke­zik, ezáltal a rakéta számára kellő lökőerőt tudnak biztosí­tani. Folytak kísérletek arra vo­natkozóan is, hogy a rakétát atommáglyóvaj fejlesztett energia segítségével hajtsák előre. Ha meggondoljuk, hogy az atombombában is alkalma­zott uránból egy grammnyi mennyiség annyi energiát ter­mel, mint 7 tonna alkohol, látjuk, hogy nem megvetendő előnyökkel járna ez a megol­dás. Nem tudjuk még pontosan a Vosztok űrhajó 'milyen üzem­anyag segítségével került a Föld körüli útjára. Az atom- máglyás meghajtást kell a legkevésbé valószínűnek tar­tanunk, minthogy az utast a radioaktív . sugárzástól igen nehezen lehet megvédeni. Nem is a pontos technikai ada­tok érdekelnek most bennün­ket elsősorban. Gagarin őr­nagy útja a Föld körül a szov­jet vegyészek kitartó szorgal­mú kísérletsorozatának sike­res befejeztét tanúsítja mind­nyájunk számára. Megbirkóz­tak az eléjük tornyosuló fel­adatokkal, ú’ veavü'e’e^et állítottak elő. ­kikísérletezték azok felhasz­nálási lehetőségeit, kidolgoz­ták ezeknek az anyagoknak olcsó és gyors előállítási mód­szereit. Ezek a módszerek nemcsak a rakétatechnika, ha­nem egyben a kémiai tudo­mány részére is rendkívül ér­tékes, széles körben alkalmaz­ható eredményeket jelentenek. A világ minden vegyészének elismerése száll szovjet kollé­gáik felé s kívánunk további sikereket a tudomány, a tech­nika, az emberiség érdekéoen. Dr. Szőkefalvi Nagy Zoltán. a TIT tagja. Munka Érdeméremmel tüntették ki Varga Lajost, az Egeresein Bányaüzem főmérnökét Gyorsan elterjedt a hír az egész bányatelepen: a kormány Munka Érdemrenddel tüntette ki Varga Lajos főmérnököt. A hímek, a magas kitüntetésnek mindenki örült. Műszakiak és egyszerű bányászok köszöntöt­ték, mosolyogva és fényesebb szemmel, mint eddig bármikor. Munka Érdemrend. Milyen tömör és kifejező a szó. Az emberi munka, akarat elismeré­se, s méltó jutalma. És mi minden van mögötte! Hosszú évek céltudatos kitartó mun­kája. 1955.- februárjában került Egercsehibe, főmérnöki beosz­tásba. Rég volt, immár hat esztendeje múlt ennek. Keve­sen emlékeznek arra, hogyan is állt akkor a termelés, meny­nyit termelt a bánya. A hiva­talos adatokat meg kell őrizni és most a régi, sárguló papí­rokról olvassuk az adatokat. Az 1954. évi tervét 68.8 száza­lékra teljesítette az üzem, a bánya termelése akkor mind­össze 40,8 vagon volt naponta. Az érdemrend szalagjára nem írhatták rá, de úgy érezzük, feltétlenül a nyilvánosság elé kívánkozik, hogy az elmúlt év­ben a naponta átlag 71,5 va­gon szenet adott a csehi bánya és éves tervét 105,1 százalékra teljesítette az üzem. 1955-ben mindössze - 4258 méter korsze­rűen biztosított vágata volt a bányának és a múlt év végére ez 13149 folyóméterre szapo­rodott. A műszaki fejlesztés terén is kiváló munkát végzett A,VOSZTOK HS2PU TNYIK-Ű R HAJ C PÁLYÁJA 1961 \mi*2í az üzem. Az Űzdvidéki Szén­bányászati Trösztnél először Egereseidben alkalmaztak acéltámot a frontfejtésnél és gazdaságosan használták az F—5-ös fejtőgépet is, a múlt év végén megkezdték a széngya- ;uval való kísérleteket. Lehet, hogy ezek száraz ada­tok. De tények, a műszaki szervezés és irányítás, a mű­szakiak és a munkások össze­fogásának sikerét jelző határ­kövek. Nem egyszeri kiugró, esetleg véletlennek minősíthető ered­ményről van itt szó. Hiszen most, április 4-én egymás után harmadszor nyerte el az eger­esein bánya az élüzem címet. Kétségtelen, nem egy ember- munkájának eredménye mindh­ez. A siker részese mindenki, aki elvégezte a rábízott fel­adatot, s Varga Lajos mellére tűzött munkaérdemrend a cse­hi bánya egész kollektívájára ragyog. Az öröm és az ünnepség első hangulathulláma után szólha­tunk arról is, hogyan, milyen vezetési módszerekkel érték el Egercsehiben a kiváló ered­ményeket? Varga Lajos munkáscsalád gyermeke. Mérnökké küzdötte fel magát, de szívben és ösz­tönös cselekedeteiben megma­radt munkásnak. Minden mű­szaki intézkedésnél, bármilyen termelési probléma megoldá­sánál, nemcsak a célt látja, hanem gondol az emberekre, az egyszerű bányászokra. Meg­kérdezi őket, meghallgatja vé­leményüket. Ha kell, érvel és vitázik, szívósan és türelem­mel. De a parancsolgatást, a bürokratikus intézkedést min­den igyekezetével kerüli. Elfoglalt ember, sok a gond- ja-baja. De sohasem hivatko­zik erre, amikor társadalmi, politikai munkával akarják megbízni. Tagja a megyei párt- bizottságnak, a helyi pártbizott­ságnak, sőt falufelelős és a megyei népi ellenőrzési bi­zottságban is aktivan tevé­kenykedik. Sokan keresik fel személyes broblémáikkal és Varga Lajos segít, ahol csak tud. — akár a bánya, akár az emberek dolgáról van szó. Szereti a szakmáját, hivatá­sának él, de a népet szolgálja. F. L. VOLTAKÉPPEN ez a történet nem is ’ az enyém. Csak továbbadom, szalon­képesebbé teszem, valamiféle irodalmi kön­töst próbálok rádobni, nem mintha a maga kegyetlen meztelenségében nem lenne hite­les, inkább, hogy egy kis részt követeljek az ítéletből. Aki elmondta, göcögve, sovány, ki­szikkadt ujjait dörzsölgetve, túlságosan is jómódú ügyvéd volt egy alföldi városban, s amikor a történet kigúnyolódott vért'elen száján, jómagam alig voltam még túl a kamaszkor hajnalán. Miért jutott eszembe, s miért éppen most? — nem tudnám megmondani. Fel­bukkant emlékezetemből, mint apálykor a szirtek, s míg az élet dagálya el nem mossa az emlékeket, elmondom gyorsan az egy­szeri ember történetét, aki perbe akart száll­ni a világgal, — Tekintetes úr... egy ember van itt... Martéi ember... A tekintetes úrral akar be­szélni.;. — Szeretne... — Igenis... a tekintetes úrral szeretne be­szélni — az ügyvéd intett s a mindenes le­gény kikotródott az irodából, amely csak annyira volt elegáns, és ugyanakkor hivata­los, hogy a tekintélye meglegyen, de el ne riassza azokat, akik ügyes-bajos dolgukkal dr. Sima Ferenc ügyvédhez fordultak. Az ügyvéd, vékony, szárazarcú ember, sürgősen beledugta horgos orrát az előtte levő papí­rokba, s mikor talpáról a nemlétező sarat hangos csoszogással letörölve — kopogtatás is akart egyben lenni — belépett az ember, aki beszélni akart, szemre úgy belefeled­kezett a sürgős dolgokba, mintha a világ is megszűnt volna. Az ember meg ott állt, kalapja kézben, majdhogynem vigyázz állásban, fehér ing­ben, mégis kopottan, kiugró pofacsontokkal, s barna arca felett, a haj alatt úgy fehérlett a karika, mintha valami glória lenne... AZ ÜGYVÉD felnézett, egy pillanatig ^ mustrálgatta emberét, aztán tettetett nyájassággal megszólalt: — Szóval, velem szeretne beszélni? — Én igen... A tekintetes ügyvéd úrral — ereszkedett meg tartása és csontos kezében lassan pörögni kezdett a kalap. — Üljön le, jó ember... ide ni... A jó ember leült, kalapját a lába mellé tette, aztán felvette, maga mellé tette a szék­re, onnan persze lecsúszott, kapott utána, aztán mégis á földön hagyta. GYURKÓ GÉZA: l A JUSS — Hát akkor mondja, mi baj van? — dőlt előre az ügyvéd, atyai nyájassággal. — Elvállalná-e az ón dolgomat a tekin­tetes ügyvéd úr? — Azért vagyok, hogy segítsek a szegény népen... Elvállalom, persze hogy el... De hát először tudni akarom ám, mi is a maga dolga — váltott hivatalosra ismét dr. Sima hangja is, arca is. Ceruzát, papírt tett maga elé... — Meghalt az édesanyám... az Isten nyu­gosztalja... Nem volt még éppen öreg, az öt- venet is alig töltötte... De a mellébe nagyon beállt a kórság... Köhögött, egyre köhögött, aztán hogy nem tudta kiköhögni melléből a bajt, hát meghalt... — Értem — bólintott az ügyvéd... — A hagyaték miatt jött, de ahhoz a közjegyző­höz kell mennie, bár... — Nem, tekintetes ügyvéd úr — ingatta a fejét az ember — nem a hagyaték miatt, hanem, perelni akarok... — Ahá — derült fel az ügyvéd arca, mint­ha jó hírt hallott volna... — Tehát perelni... Na, ez igazán nagyszerű... Ezt a pert pedig meg fogjuk nyerni... érti?... meg fogjuk nyerni... A lehető legjobb helyre jött, kedves fiam, igazán a legjobb helyre. Akkor mondja csak először a nevét... — Gila Illés, kérem tisztelettel... Mártéi ember vagyok én, kérem... Onnan ismerem a tekintetes ügyvéd urat, hogy arrefelé van a tanyája Nagy jó föld az ám, kérem... De milyen jó... Csak nekem is lenne a négyből egy hold olyan... A Z ÜGYVÉD idegesen ingatta a fejét. Egyáltalán nem volt kiváncsi, hogy milyen földek vannak arrafelé, nagyon jól tudta azt maga is, s az meg külön bosz- szantotta, hogy embere holmi egy holdat sze­retne pont olyat, mint neki van ott vagy hatvan. Az effajta kívánságok sohasem ve­zetnek jóra, minthogy volt is már erre példa 19-ben... Közbevágott hát gyorsan: — Ha van per, lesz föld is... Megnyug­tatom... Nos, tehát, kit akarsz beperelni? — váltott önkéntelenül is tegezésre, — Én-e? — Te hát, fiam, illetőleg majd én, mint Gila Illés felperes megbízottja... — Én, tekintetes ügyvéd úr, meghalt édesanyám után, a kormányzatot... A jus­somért — nézett olyan egykedvűen Gila Illés az ügyvéd arcába, mintha a világ legtermé­szetesebb dolgáról esett volna éppen az imént szó. — Hogy micsodát... kicsodát akarsz te perelni? — tátogott az ügyvéd, mint a part­ra esett hal. — Mondom, ügyvéd úr, kérem, én a kor­mányzatot — nézett most nagyon határozot­tan az ember. — A kormányzatot? Nem rossz... én mondom, nem rossz... Aztán miért akarod te pont a kormányzatot perelni, Illés fiam, mi? — Sora van annak, tekintetes ügyvéd úr... Az én anyám hat gyereket szült, s megmarad­tam egymagám, ni, mint az ujjam. Magnak. Ahogy mondani szokás. Egy még odamaradt a háborúban, egyet, megmondom én őszintén, a csendőrök kísértek az úrjézuskához, a többi meg még kicsinek halt meg. De az én anyámat nem láttam soha se sírni, még akkor se, ami­kor édesapámat tettük a földbe ... meg is kér­deztem anyámtól, hogy maga miért nem sír? Mert hogy nem nevet, azt megértem. Miért is nevetne? Nem olyan a mi dolgunk, tekintetes ügyvéd úr, hogy nevetnivaló kedve legyen az embernek. Nem igaz? Azt mondta erre az én édesanyám, hogy tőle elvették a könnyet is, meg a nevetést is ... Neki már egyikhez sincs jussa... Aztán most, hogy haldoklóit, eszem­be jutott, amit mondott. A jussról. Édesanyám, hall-e engem, kérdeztem. Megrebbent a sze­me, hogy hát hall, mondjam csak a mondó­kéra ... Édesanyám, a kis tanya, meg a négy hold az rajtam maradt... De a másik jussom, a könny, meg a nevetés, azzal mi lesz? Nem válaszolt mindjárt, aztán azt mondta, már ahogy egy haldokló beszélni tud, hogy a köny- nyet azt én ne pereljem senkitől, mert azt megkapom úgyis, de a nevetést, azt igen ... Nem így mondta egészen, de valahogy mégis így... Másnapra aztán meg is halt szépen, el is temettük tisztességgel... Én meg hát gon­dolkodtam rajta sokáig, kitől is kérhetném a jussom, kitől is perelhetném a nevetést.,. Már ne tessék bolondnak nézni engem, de ami jár, az jár, ami az enyém, az az enyém... Édes­anyámtól elvették, adják vissza nekem. S ki adhatná vissza más, mint a kormányzat... így gondoltuk ki ezt otthon az asszonnyal, s most el jöttem... TAR. SIMA FERENC ügyvéd úr nem tu­^ dott szóhoz jütni. Nem tudta, neves­sen-e, káromkodjék-e, vagy egyszerűen orvost hívjon, vagy inkábbhogy ápolókat. Nevetésért perelni. A kormányzatot perelni. Sok minden­nel találkozott már lassan harminc esztendős praxisa alatt, olyan esetekkel is, hogy még az ő kérges szíve is felháborodott, sok minden­hez edzett gyomra is megundorodott, pert anya és fiú, testvér és testvér között, vereke­désért, gyilkosságért, hűtlenségért, bikaborjú­ért, de még egy kotlóalja tojásért is, de neve­tésért! ... — Ide figyeljen, Gila Illés, ne viccelődjék itt velem, nincs nékem arra időm... Ki hal­lott még ilyen ostobaságot, hogy nevetésért pe­relni és éppen a kormányzatot... Jó, hogy nem a pacsirta füttyszaváért pereskedik ma­ga is... Gila Illés összehúzta a szemét, hallgatott egy ideig, aztán dacosan odabökte: — Nékem sincs időm viccelődni, tekintetes úr... Komolynak szántam én ezt az ügyet, tő­lem telhetőleg meg is fizetek érte becsület­tel... A pacsirtafütty nekem nem kell, dalol nekem annyi madár, amennyi a széles határ­ban rakja a fészkét... De nekem jussom van a nevetéshez és én perelni akarok... — Hát ide figyeljen — koppantott kemé­nyen és elszántan a ceruzával dr. Sima Ferenc — ilyenért nem lehet perelni, se a kormányza­tot, se senki emberfiát... Ilyen nincs a parag­rafusok között... — Ha becsületes a törvény, akkor lennie kell... — Ne vitázzék itt velem, én ismerem a tör­vényt, s nem maga... A törvény olyan, ami­lyen ... Vegye tudomásul, hogy becsületes és hagyja az effajta lázító beszédet. Érti? — Értem én, hogyne érteném, tekintetes ügyvéd úr ... Akkor hát nem akarja vállalni az én peremet? — Ezen a peren nem lehet mit vállalni... Ez a per, úgy ahogy van ... igenis szamárság- ostobaság ... Bolondéria ... Érti? — Ezt is értem... De nem, baj, tekintetes úr, majd én keresek egy másik ügyvédet, aki— — ...olyan ügyvéd nincs! — ... kell lennie, tekintetes ügyvéd úr... Kell lennie ilyen ügyvédnek, mert tudom, hogy nekem ehhez jussom, a jussomhoz meg igaz­ságom van ... Addig járok, amíg ilyen ügyvé­det nem találok ... Adjon isten ... JIÄT ILYEN bolond emberek is vol- AA tak — heherészett egy sort df. Sima Ferenc. Göcögős nevetését még most is hallom, bár ő már régen halott. Gila Illés pere pedig megnyeretett!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom