Népújság, 1961. április (12. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-02 / 79. szám

1961. április 2., vasárnap

NÉPÚJSÁG

13

T3 ESZÄMOL0IVIBAN a Népújság köré csoportosult és a Heves megyei Irodalmi Kör tagjaiként munkálkodó fiatal „írók” egyéves tevékenységéről igyekszem hű és a realitásnak megfelelő, őszinte értékelést nyújtani.

Fiatal írók munkálkodásáról írok beszámolót és ebben a meghatározásban, hogy „fiatal”, nincs életkor szerinti megosztás. Fiataloknak nevezem mindazokat, akik a szocializmus talaján állanak, és vállalják a szocializmus építését. Beletartozik mindenki, kezdő, és ,,régi” író, költők és publicisták, akiknek munkálkodásával megteremtődött az 1956. évi események után az irodalmi egység, az egyedül helyes alap, amely a szocializmus talaján jött létre, íróink, költőink most már nem társtalanul bukdácsolnak, és nem azzal az elképzeléssel, hogy „mindenki lép egyet és majd valahol találkozunk”, hanem egy irodalmi szervben ösz- szefogva és megjelent müveiket figyelembe véve most már kétségtelenül megállapítható hovatartozásuk. Ezen a téren nincs is hiba. A hibát inkább ott látom, hogy a ma már mintegy harminc főt számláló. irodalmi kör tagjai az utóbbi időben nem eléggé aktívak. Van egy bizonyos tartózkodás az íróknál, amelynek oka, hogy a rutinirozottabbak nem foglalkoznak velük eléggé. Ennek ellenére az elmúlt évben is jelentkeztek kezdők, az úgynevezett „harmadik nemzedék”~hez tartozók, akik már József Attila és Radnóti követőinek vallják ma- gukat: Kópiás Sándor, Iszlai Zoltán, Bereczky Zsolt, Sass Ervin, Szita Zuzsa és Vékony Sándor. A látszólagos hanyatlás, vagy elked- vetlenedés nem is a kör vezetőségének hibájaként állt elő, mert hiszen egy esztendő munkájából a legjobb akarattal sem futotta volna többre. A kör vezetősége nagyon helyesen bevonja az írókat a közéleti publicisztika területére, a közéleti gondokba való beleszólásba, teret enged számukra a Népújság többi hasábjain is és így, ezen keresztül fejleszti az írók igényét nemcsak mindennapi életünk értékelésében, illusztrálásában, hanem abban is, hogy a szépírói munkálkodásban eljussanak a maiság fogalmához. Ez a meghatározás nem a konkrét dátumhozkötést jelenti, hanem sokkal inkább annak a folyamatnak ábrázolását, ahogyan a történelem az egyes emberben — gondolataiban, cselekedeteiben —, végbemegy.

AZ ÉVES MUNKA eredménye — az iro- dalmi esteken kívül — az a több száz vers és száznál is több tárca, tárca-novellá, és elbeszélés, amely lapunk hasábjain napról napra megjelent, és jelentette főként az a lehetőség, hogy a megyei pártbizottságnak a Népújság szerkesztőségének hozzájárulásával az irodalmi oldal hetenként megjelenhetett.

Persze, akik azt várják, hogy ennyi segítség- adás után majd kézen fogják és elvezetik a Parnasszusra, azok nagyon tévednek. Azokat a fiatalokat, — akiknek írói készségét, egyéniségét, világnézeti igényét determinálja a szocializmus ténye —, ha nem is kiérlelt írói egyéniségek, és akiktől már napjainkban is — de még inkáb a jövőben —, szocialista-realista irodalmunk utánpótlását várhatjuk, mindenképpen segítjük.

És éppen ezért újból és újból visszatérek arra a szűkreszabott lehetőségré, amit lapunk, mint fórum, megjelenési lehetőség nyújtani tudott. De még ebben a lehetőségében is gyakran adott védelmet és nyilvánosságot a „modernség” ürügyén a polgári dekadenciának. Természetesen nem hallgatható el az a körülmény sem, hogy igen gyakran pártonkí- vüli írók, helyesen, küzdenek a pápt irodalompolitikai céljaiért. Mindezeket figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy a kör vezetői, a Népújság szerkesztői lehetővé tették, hogy az írói kör és a szerkesztőség az irodalmi kör tagjainak műhelyévé váljék és ezzel igen nagy szolgálatot tettek a Heves megyei irodalom fejlődésének.

Ennek a konstruktív munkának összefoglaló éves eredményét jelentené az „Üzenet” című antológia, amely a kör tagjainak, költőknek és prózaíróknak válogatott munkáit tartalmazza, s amely május elsején, most már felsőbb fórumok engedélyével, meg fog jelenni. A színvonal javulása, emelkedése az írásművekben kétségtelen. Kevés az olyan művek száma, amelyben az elvi állásfoglalásra való törekvés ne volna megállapítható. És ha ma még ez az elvi magatartás íróinknál nem is érte el a világnézeti szenvedélyességet, de már van egy úgynevezett világnézeti hit bennük, amelyre építve, őket segítve megtermtődhet az az atmoszféra, amely irodalmi életünk továbbhaladása szempontjából föltétien kívánatos.

A FIATALOK türelmetlenek. Közülük ** egyesek úgy vélik, hogy a munkásírók kapnak elsődlegesen nyilvánosságot, holott, a munkásíróknak is meg kell járniuk ugyanazt az iskolát, amit az értelmiségieknek.

Nem szabad elfelejteni, hogy az irodalmi műveltség mellé jelentős élettapasztalat is kell, minden irodalmárnak. Amíg ezzel egy író nem rendelkezik, az ideig legtöbb esetben nem ad teljes értékű művet.

Jovánovics Miklóstól olvasom — és elfogadom —, hogy az elv: „szép az, ami érdek nélkül tetszik”, bármily kifinomult formában is: művészetellenes. Ha valami nem szolgál semmiféle érdeket, az haszontalan, az felesleges. És meg kell mondanom, hogy — megítélésem szerint —, múlt évi verstermésünknek egy igen tekintélyes része ilyen. Szép. Szép, de haszontalan. Lehet-e a költőnek szebb és nemesebb hivatása, mint a munkának, a munkásoknak az ábrázolása? (Pataky Dezső: Bányajáráson). A munka es a munka embereinek megbecsülése, életünk hősies pátoszának figyelemre ^ méltó költői megfogalmazása. (Molnár Jenő: Salgótarján), hasonlataik, képeik újszerűek, maiak. De másoknál sokszor bizony csak a modernség a művésziesség látszatával állunk szemben, semmint valóban kiérlelt írói eredményOKOS MIKLÓS:

GONDOLATOK

a Heves megyei Irodalmi Kör egyéves munkájáról

giai felkészültségével, rendkívüli szorgalommal és termékenységgel látja el publicisztikai feladatát és költői elhivatottságát.

Írói, költői munkálkodásának terméséből a Tavasz 1945-ben, Ami új, ami jó ..., Tivoliban, Ezt az egyet... címűek igényes költői alkotások. Farkas András írótevékenysége megérdemli, hogy értékelésére alkalomadtán visszatérjünk.

A Farkas András termékenységét leginkább megközelítő Papp Miklós költészetének fejlődése a legszembetűnőbb. Papp Miklósnak az induláskor vallott Tart pour l’art elvet képviselő munkáiból élesen kiválnak az új, magasabb ízlést és a szocialista realizmust szolgáló egyes kiemelkedő írásai: így akarom, Tél-Tavasz. Papp Miklós költészetének ars poetica-ja: harcolni a nép győzelméért a kultúrában, meghódítani az irodalmat a dolgozó osztályok politikai, erkölcsi érdekeit legtökéletesebben szolgáló szocialista szemléletnek.

t’ORGÁCS KAROLT és Hargitai István sok szép verse tanúskodik önmagukkal szemben támasztott igényességükről. Forgács Károly: Est Berentén, Palaválogatók, Hargitai István: Belamor—Kanal, Légiós-ének című versei jelentős alkotások.

Szíta Zsuzsa fiatal költőnk nagy reménységekre jogosító írásai közül a Radnóti Miklóshoz és az ... ausradieren tűnnek ki leginkább eddigi műveiből.

A Heves megyei Irodalmi Kör költő tagjainak munkálkodásáról már sok mindent elmondottak — és még biztosan többet is fognak mondani mások —, de lehet, hogy böl- csebb tanácsot éppen úgy nem fognak tudni adni ők sem, mint ahogyan én sem adhatok. Annyit tudok, hogy nem másolható le egyetlen „híres”, beérkezett író életútja sem. Kizárólag csak művekkel, új és mai művekkel lehet „öreg” íróvá érlelődni. Azért írtfyn a beszámolóm elején, hogy „fiatal” írók, mert minden író az első igazi jó művéig, mindig csak fiatal marad.

Szerintem is — mint a kör vezetői szerint —, a publicista, a szépíró, a költő ne akarjon mást, mint írja meg saját életét, a munkáját, a környezetét, olyan eseményeket, történeteket és észjárást, jellemet, amelyek a ma emberét. a mai életünket hűen ábrázolják.

Prózairóinknál is elmondható, hogy a színvonal tekintetében itt is kívánatos a további előrelépés, a feilődés, ami egy-két novellaírónál már jelentkezik is. Itt ugyanis nem arról van szó, hogy a tsz- szervezésnél „belépnek”, vagy „nem lépnek be” a parasztok a szövetkezetbe. Sőt, már legtöbb elbeszélésben nem is az idősebb parasztokat rajzolják meg. A pozitív hősök a városba szakadt fiatalok, akik hazavágynak és igyekeznek visszatérni a szülői házhoz, a falujukba, a közös gazdálkodáshoz. És itt Szalag István Első fecske című elbeszélésére gondolok, amely — szerény véleményem szerint — a legjobban sikerült egyik elbeszélése volt a múlt évi termésünknek.

Egyébként is termelőszövetkezetről már nagyon sokat írtak íróink, — de nem eleget. Mert ha egy termelőszövetkezettel foglalkozó darabot ír az író, annak mindenekelőtt igaz legyen a mondanivalója, mai legyen és vonzó legyen, azonkívül művészi eszközökkel mozgósító erejűnek kell lennie.

Prózaíróink — mint fentebb már erről említést tettem — zömében publicisztikai tevékenységgel is foglalkoznak. Ez segíti hozzá őket rengeteg élményanyag összegyűjtéséhez és ahhoz, hogy meg tudják ragadni a ma legjellemzőbb konfliktusait és hűen, hitelesen tudják ábrázolni azt. Ez mindenképpen előnyt jelent még akkor is, ha többen nem igénylik ezt a lehetőséget.

A MAGYAR ÍRÓK Szövetsége taggyűlé- *'*' sén Darvas József, a szövetség elnöke beszámolójában hosszasan foglalkozott éppen ezzel a kérdéssel: a közéleti szenvedé- iyesség felkeltésével, mert mint mondotta: „Az írót még publicisztikai munkásságában is csak az vezetheti, ami az irodalomban: valami olyan összefüggést megragadni, amiről úgy érzi, hogy azt elsőnek ő mondta ki.”

De ahogyan közéleti publicisztikájában az író csak az igazat írhatja, ugyanúgy az igaz, a valószínű, de legalábbis az elhihettő megírására elbeszélésében, novellájában vagy kisregényében is törekednie kell.

Egyik igen termékeny írónkra, Holdi Jánosra gondolok, akinek nem kevés számú régi írását olvastam a Népújság hasábjain. Holdi írói készsége vitathatatlan. Igyekezete, törekvése sem lebecsülendő. írásaiban nagyszerű dialógusok és stilizált mondatszerkesztés figyelhető meg. Több elbeszélésében és tárca-novellájában azonban vitatható cselekmények halmozódnak, így többek között a Piros kendők című elbeszélése is teljesen valószínűtlen. Hihetetlennek tűnik, hogy (a cselekmény színhelyére már nem emlékszem) akár Romániában, a vasgárdisták rémuralmának ideje alatt, akár Magyarországon, a Horthy-fasizmus idején, egy gyerek a bányatelepen megmássza a bányatelep igazgatójának házatetejét és oda kitűzze a vörös zászlót. Ezt azért is állítom, mert magam is megjártam abban az időben néhány bányatelepet. A Lejtőn című kisregény kitűnően megírt, de semmi esetre sem mai történet. Ez a megoldás — az, hogy Soós mérnök végül is a vonat alatt leli halálát — a múltba mutat. A múltat idézi, amikor a sivár kilátástalanság, az elkeseredés és reménytelenség az italhoz, a zülléshez vezetett. De Soós előtt már volt egy példa, az apósáé, aki tönkretette a családját, a feleségét és erős akarattal mégis megemberelte magát és átkos szenvedélyéből kigyógyult. A mi társadalmunkban van perspektíva, vannak az életnek szépségei, amelyeket ma elérhetnek nemcsak a mérnökök, de minden dolgozó. Persze, a sok-sok írás között vannak egészen jók is, mint a Három menyasszony és talán a legszebb elbeszélése Holdinak, a Tavaszvárás.

Gyurkó Géza a legtermékenyebb prózaíró és közíró, akinek derűs karcolatait lapunk olvasói szeretik, ugyanúgy mint tárcáit és elbeszéléseit. Újságírói tevékenysége mellett szorgalmáról és az írói készségéről tanúskodik az elmúlt évben írott számtalan írásműve, amelyek díszére válnának bármelyik fővárosi irodalmi lapnak is. Gyurkó művei magukon viselik az eredetiségnek, a frissnek, a mának minden jellegzetességét, nagyszerű motivációi, lélekrajzai felkészült és rutinos irodalmárról tesznek tanúságot.

T EGSZEBB MAI ÍRASAI — többek kö- zött az Antológia számára írt Méregzsák tanár úr, és egy, a gyermekkori emlékeket felidéző Sötétség című elbeszélése — az Antológiának is gyöngyszemei. E sorok hasábjain nem jutna rá helyünk, ha Gyurkó Géza egyéves munkálkodásának számtalan és jobbnál jobb írásainak kritikai összefoglalóját kívánnánk adni. Ehelyett kikerestünk két olyan elbeszélését, amelyeken el lehet vitázni. így az Egyedül és a Vándormadár című írások mondanivalójának befejező részei nem az optimista világnézet jegyében sikerültek. Ügy érzem, hogy az Egyedül című írásban a vőlegényhez ragaszkodó és szeretet nélküli árvalány szeretetvágyásáért és odaadásáért nem a kidobással és hálátlansággal kellett volna a vőlegénynek fizetnie. Bár napjainkban is vannak még ilyen, az úgynevezett

nyel

Farkas András intellektuális és dramatur„galerik” tagjai — ha ezt mintázta Gyurkó Géza, ami egyébként írásából nem derül ki —, követnek el ennél még cifrább dolgokat is. A Vándormadár című írásmű is hasonló. A nagyszerűen megírt elbeszélés egyetlen hibája az embertelenség, amellyel az író a magyar parasztot felruházza. Még a kulák sem volt ennyire embertelen, mert az istállóban* az állatok mellett az is adott a vándornak helyet. A múlt század végén és még a jelen század elején is használatos volt Egerben az egri gazdag parasztságról fennmaradt mondás. Amikor a vándor találkozik az egri paraszttal, aki kocsival megy az úton hazafelé, megkérdi:

— Hová megy kend?

— Víg Egerbe!

— Vegyen fel!

A paraszt közibe vág a lovaknak és elíd- áltja magát: Cikra, nye! De még ez sem az emberietlenséget jelentette a parasztembernél, hanem az idegennel szembeni bizalmatlanságot. Mert a parasztot a múltban mindenki becsapta, és nem bízott senkiben.

G. Molnár Ferenc Piros rózsák című elbeszélése szép, gondosan szerkesztett és megható írás. Nagyszerű és mai elbeszélése az önérzet című, amely szintén az Antológiát gazdagítja. Kár, hogy Molnár Ferenc az utóbbi időben szépírásaival nem jelentkezik.

Pataky Dezső már néhány jó, mai tárgyú tárca-novellával jelentkezett. Zsuzsika kézfogója, Rozika, Hidak leszakadnak, stb. — azután elhallgatott.

Az irodalmi kör tagjai között a legidősebb e sorok írója, de a „legöregebb” Püspöki Mihály, azért, mert Püspöki Mihálynak már megjelent egy, a Gunár Péter című könyve. A könyv annak idején már méltatást kapott, most erre én nem térek ki.

PÜSPÖKI IS. mint G. Molnár és Pataky Dezső, az utóbbi hónapokban nem túlságosan termékeny. A múlt évben megjelent A nincstelen ember című írásának kritikai elbírálása kissé mintha elkedvetlenítette volna, ezt azonban az írónak el kell bírnia, különösen, ha a kritika jogos és őszinte. A csigaleves és a legutóbb megjelent Bugyelláris madzagon című írásai és különösen az utóbbi, fejlődést mutatnak a Nincstelen emberrel szemben. Nagyszerűen megrajzoltak az elbeszélés figurái, így különösen jó Kucora Lajié. Az elbeszélés mai. Minden eddigi elbeszélését felülmúlja azonban Püspökinek az Antológia számára írt Szártépés című munkája. Ebben az elbeszélésében Püspöki már a parasztság megváltozott, új életének munkáját mutatja be. Elhitető erővel ábrázolja a kukoricatáblán dolgozó embereket és az itt szövődő szerelmet és a megcsalt férj gyanúrágta lelkének háborgásait. Az elbeszélés második részének — a szártépő gépnél történő szerencsétlenségnek a megírása — azonban nem előnyös az első rész szempontjából.

Alfabetikus sorrendet akartam betartani, de nem sikerült. Suha Andorról és munkálkodásáról ebben a sorrendben is ugyanazt mondom el, mintha vele kezdem a felsorolást (ő ti. e kör elnöke.) Suha Andor publicisztikai tevékenységét egy évtized óta figyelemmel kísérem. Valamennyi írása, nagy rutinról, éles logikáról tanúskodik. A Heves megyei Irodalmi Kör által rendezett irodalmi esten Pálffy György tolmácsolásában hallgattam Ramona című elbeszélésének megrázó erejű előadását. Még ma is borsódzik a hátam, ha visszagondolok erre, az átélés hitelességével megírt elbeszélésnek az előadására. Suha Andor keveset ír. És azt hiszem, igazuk van azoknak, akik a madáchi álláspont követői: keveset írni, de jót, maradandót. Suha Andor Ramona című írása most az antológiának lesz egyik értéke.

Szemes, Piroska szintén a termékenyebb írók csoportjához tartozik, akinek sok jó és régi írását olvastuk lapunk hasábjain. A szavak jelentőségének helyezésével, gyakorlottan és könnyedén bánó írónő élvezetes és olvasmányos írásai közül kár, hogy nagyon kevés a mai témájú tárca, vagy elbeszélés, holott a Népújság olvasótábora is kíváncsi a mai, frissebb élményekre, mint az avas, ízét vesztett olvasmányokra. A legutóbb megjelent írásokból emlékezetem szerint mai volt a Nagymama című tárca-novella és kitűnő az Antológia számára írt, a Viszontlátás című elbeszélése is. Szemes Piroskától ugyanúgy, mint Gyurkó Gézától az irodalmi kör tagjai iránymutatást is várnak, hiszen két jó képességű írónk írásműve mindig jobban a bírálat tárgyát képezi, mint a kevésbé ismerteké, bár soha sem lehet tudni, új tehetségek mindig jelentkezhetnek.

P MLfTÉSRE MÉLTÓ még a prózaírók között Bobkó Gyula, aki nemrég jelentkezett egy-két jó „Régi arcok” című elbeszélésével.

Beszámolóm végére érve szerettem volna az irói kör egyéves munkájáról, az írók tevékenységéről a leghitelesebb képet adni. Nem tudom ,hogy ez sikerült-e? Én a saját érzéseimet, meglátásaimat mondottam el beszámolómban, még akkor is, ha másoknak más véleményük van az egyes dolgokban. Mert vallom, hogy a legműveltebb író figyelme, kritikai gondossága nem terjed ki saját művére a megírás pillanatában. Legtöbb író úgy látja, hogy a szerkesztői mérce és szigor nem egyformán mér mindenkinek, mert nagyon sok olyan írást, novellát, verset, tárcát közölnek, amelyet még be lehetett volna tenni az íróasztalfiókba, ha nem is kilenc esztendőre, de jó néhány hónapra. Égésen bizonyos, hogy az igényes író néhány hónap, de már néhány hét múlva is elégedetlen lesz írásával. Éá csak ez lehet egyedüli útja a sikernek, a mindig magasabbra jutásnak, ha mindig és állandóan nagyobb és nagyobb igényt támasztunk magunkkal szemben. És énnek az útnak megjá- rása mindenki számára adva van azzal, — és ezt egyetlen mai író sem tévesztheti szem elől —, hogy a magyar líra, a magyar szépírás útja, csak a szocializmus, a marxista-leninista fogalomrendszer írói alkalmazásának útja lehet