Népújság, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-18 / 66. szám

1961. március 18., szombat NÉPÚJSÁG 3 Az egerszalóki színi álszók a Dunántúli rapszódiá-val szerepelnek A Hámán Kató kulturális seregszemle keretében az eger­szalóki Vörös Csillag Tsz KISZ-szervezetének színjátszó csoportja március 12-én mu­tatta be Kováts Sándor műve­lődési otthon igazgató rende­zésében a Cseberből vederbe című egyfelvonásos falusi ko­médiát, valamint a Dunántúli rapszódia és az Omega című egyfelvonásos drámákat. A közönség nagy tapssal jutal­mazta az együttest. * Az egerszalóki színjátszó csoport őrizte 1958-ban és 59- ben a Hámán Kató kulturális seregszemle vándorserlegét, a múlt évben pedig második helyezést ért el. A Dunántúli rapszódia cí­mű drámával indul a március 19-én ugyancsak az egerszaló­ki művelődési házban megtar­tandó körzeti bemutatón, ahol még Verpelét, Kerecsend és Egerszólát tsz-községek KISZ- szervezeteinek színjátszó cso­portjai is indulnak a nemes versenyben. K. S. Pedagógusok az iskolapadbau Ügy ülnek, szépen, sorban, idősebbek, fiatalabbak, a hat­vani központi általános iskola egyik tantermében, — mintha most ők lennének tanítványaik. Hogy a kép még teljesebb le­gyen, a katedrán ott ül a „ta­nító néni”, Fülesdi Lászlóné, irodalomszakfelügyelő és .ma­gyaráz. Nos, a kép nem csal, mert most valóban tanítványok ülnek itt, szám szerint 24-en, a pedagógus ideológiai tovább­képzés részvevői, a „harmad­év” és a drukk sem kisebb, mivelhogy ez az utolsó talál­kozás a vizsgák előtt és most éppen egy kicsit a vizsgatéte­leket vitatgatják, mérlegelik egymásközt, — a tanfolyam ve­zetője segítségével. Szabó Júlia apci tanítónő, Szikszai Irén ugyancsak apci óvónő, Széplaki Sándor Hat­vanból, Varjú Józsefné herédi tanítónő és többiek a jegyze­teket lapozzák, a Moszkvai Nyilatkozat négy tételét néze­getik, mert ezekről a tételek­ről és a többi harmincegyné- hányról is számot kell adni a vizsga alkalmával. Három esz­tendő nem kis idő, ennyi kel­lett ahhoz, hogy a továbbkép­zés keretében a járás pedagó­gusainak ez a része megismer­kedjék a politikai gazdaság­tan, a munkásmozgalom törté­netének lényeges és alapvető kérdéseivel, .hogy elsajátíthas­sák a marxizmus—leninizmus legfontosabb tanításait. Az igazsághoz tartozik — hogyha mindenki nem is egyenlő képességgel, de — mindenki szorgalmasan és lel­kiismeretesen tanult és tanul is a még hátralevő időben, — Ügy izgulnak a karfásak, mint a gyerekek — jegyzi meg mosolyogva Fülesdi lászlóné, aki Egerből jár ki e tanfolyam vezetésére. Ami az izgalmat il­leti, abban van igazság, de ta­lán az izgalom gyökere nem más, mint az alaposság, a tud­ni akarás és egyben a szembe­nézés pillanata is: mennyit és mit sikerült megtanulni a hó­na nők alatt. Ez volt az utolsó „ügyrend­beli” találkozás. Reméljük és bízunk is benne, hogy az a bizonyos valóban utolsó, a vizsga, nemcsak sikeres lesz, de megnyugtató is: becsülettel végezték munkájukat, szorgal­masan tanultak azok, akiknek a tanítás, a nevelés a legfőbb feladatuk. (gy...ó) JÉ Éjszaka borult Katangára A z Industrie Kurier című n nyugatnémet lap eddig csak kelletlenül és vonakodva írt a kongói eseményekről. De február 15-én mintha csak ki­cserélték volna, egyszerre meg­eredt a nyelve. Végül is nem mennek olyan rosszul a dolgok Katangában, állapítja meg a lap, mert hi­szen a nyugati konszernek nyeresége nem csökkent az utóbbi időben, hanem hála a mindenhatónak, még nőtt is, ami annak köszönhető, hogy Katanga elszakadt a független kongói államtól. A semmirekellő Csőmbe, a katangai „elnök”, atfinek-nem­rég még a nevét sem ismer­ték, most az' árulás jelképe lett Afrikában, s az Industrie Kurier nem győzi magasztalni ezt az afrikai Júdást. A lapból megtudjuk, hogy Csőmbe „elnök” nemcsak a hó­hérmunkához ért. A belga gyarmatosítók bérence gazdái utasítására januárban pénz­reformot hajtott végre, beve­zette az úgynevezett katangai frankot. A pénzreform előtt megalakult a Katangai Nem­zeti Bank, 100 millió frank O ÖÖÖC OGCvrcOOCOOOCOOOOOOCXXXJCÓÓOOOOCXXlOOOűOGOOOOOOOO alaptőkével. Az alaptőke 60 százaléka az „állam”, vagyis­hogy a . belgák, 40 százaléka pedig „magánszemélyek”, me- gintcsak' belgák kezében van. Másfélmilliárd katangai frank került forgalomba, s mint az Industrie Kurier írja, „az új bankjegyeket Csőmbe úr arc­képe díszíti.” Végre valami szenzáció a csendes numizmatikában is! Bűnözőt ábrázoló pénzjegyet eddig még nem ismert a régi­ségtan. A z Industrie Kurier az Union Miniére kon­szern, amely továbbra is sok tízezer munkást zsákmányol ki Katangában, 1960-ban az 1959. évi 280 000 tonna helyett 301 000 toiyia rezet olvasztott és szállított ki a tartományból. Más, fontos ásványok kiterme­lése megkétszereződött az el­múlt esztendőben. A gyarma­tosítók tavaly az 1959. évi 13 ezer 640 kg helyett 26100 kg germániumot vittek ki. A cink- koncentrátumok termelése 63 százalékkal nőtt, s a kivált­képpen értékes kobalt kivitele is csak jelentéktelen mérték­ben csökkent 1960-ban. Mint a lap- megjegyzi, a nyugati konszernek 1960-ban ,,az ingatag politikai helyzet ellenére” jól profitáltak, vagyishogy folytatták a foszto­gatást. Mégis kételyek mardossák a „profitálni” vágyók lelkét. Ka­tangában is ég a föld a talpuk alatt. A gyarmatosítók azonban egyelőre igyekeznek jó képet vágni a rossz játékhoz. Az or­gyilkos „elnök”, akivel Ham­marskjöld még nemrég • kezet szorított, kukorékol mint a ka­kas a szemétdombon. Megrán­tották a lábára kötött madza­got és bezengte, hogy „1961 második felében üzembe he­lyezik a Luilu rézgyár máso­dik üzemegységét”. Még egy­szer megrángatták a madzagot, mirefel adomának is beillő közleményt adott ki ’érint előkészületek történnék, hogy Elisabethville-ben 1961 júliu­sában ... „nemzetközi vásárt” nyissanak meg. Szó ami szó, a forrongó Közép-Afrikában nem éppen alkalmas a helyzet vá­sár tartására, Fények és árnyak Ka- 99 L tangában”; ez az In­dustrie Kurier cikkének címe. Hát fényt mi nem láttunk Ka­tangában, amelyet a gyarma­tosítók marcangolnak, még éj­szaka van, s az éjben sötét ár­nyak suhannak: fekete bér­gyilkosok, gazdáik, a bánya- vállalatok vezetői és pártfogó­juk, Hammarskjöld. A becsü­letes emberek azonban szerte a világon jól tudják, hogy nincs messze az idő, amikor Katangában is pirkadra kezd majd a szabadság hajnala. En­nek a szabadságnak örök jel­képe marad az ébredő Afrika tragikusan elhunyt hőse, Pat­rice Lumumba. M. Konsztantyinov el. Olyankor odasúgják az asszonynak: — Hozz már egy üveggel abból a tavalyi rizUngből... S az asszony nem úgy megy mór le, mint aki évenként egyszer fordul meg a hordók között, hanem otthonosan, is­merősen, gazdáné módjára. Közben talán kacsint egyet befelé, mert eszébe jut". „Mennyire vigyáz ez az em­ber, hogy ne nézzék régimódi­nak, olyannak aki az asszonyt semmibe veszi...” És ha na­gyobb társaság jön a házhoz, a gazda odaszól a feleségének: — Gyere velünk te is a pin­cébe, asszonykám... És aki azt hiszi, hogy el­maradtak a farsangi asszony­napok, téved. Jobban vigyáz­nak az ilyen hagyományra a badacsonyi asszonyok. Csak­hogy! Mostanában nem zár­ják be belülről a pinceajtót, nehogy megsértődjenek az em­berek, akik újabban ritkán mennek pincézni nélkülük. Va­lahogy ők is azt mondják: mit ér az asszonyfarsang — férfi­nóta nélkül? Szemes Piroska Súlyos, dé igazságos határozatot hozott az Apci Fémtermia Vállalat társadalmi bírósága Összeült az Apci Fémtermia Vállalat társadalmi bírósága, hogy határozzon Kelemen Fe­renc és két társa fegyelmi ügyében. Mintegy 30 érdeklő­dő is megjelent a vállalat dol­gozói közül. A tárgyalás anya­ga szerint Kelemen Ferenc, Velencei Imre és Kovács End­re vállalati dolgozók azzal vol­tak megbízva, hogy a raktárból szálltísák ki és tüzeljék el a kiselejtezett zsákokat. A fe­gyelmi eljárás alá vont sze­mélyek összebeszéltek és el­határozták, hogy a zsákoknak a raktárból való kiszállítása közben jó zsákokat is kivisz­nek, azokat elrejtik a kerítés mellett, s oryjan saját részük­re kiviszik az üzem terü­letéről. összesen 250 új zsákot gyűjtöttek úgy össze egy mű­szak alatt a kerítés mellett el­helyezett hordókban—mintegy 900 forint értékben — s ami­kor sötétedés után megnézték, hogy azok megvannak-e még, az ellenőrzést tartó Tóth Pál portás leleplezte őket. A tárgyaláson elmondták, hogy szándékuk az volt, hogy a kerítésen keresztül ellopják a társadalmi tulajdonban levő zsákokat, azokat hazaszállít­ják és saját céljaikra használ­ják feL A becsületes munká­sok, a tárgyalás hallgatósága felhördült. Az‘ üzem alkalma­zottai mélységesen elítélik azokat, akik a társadalmi tu­lajdon ellen vétenek. A társadalmi bíróság a bi­zonyítási eljárás lefolytatása után súlyos, de igazságos ha­tározatot hozott. Kelemen Fe­renc egy ízben ittas állapot­ban jelent meg munkahelyén és ezért a vállalat igazgatója szóbeli feddésben részesítette, majd másik alkalommal ugyancsak lopni akart az üzem területéről, amiért írásbeli megrovásban részesült. Velen­cei Imre múltja sem volt tisz­ta a vállalatnál. 1959-ben iga­zolatlan távolmaradás miatt írásbeli megrovást kapott, terv­fegyelem megsértése miatt alacsonyabb munkakörbe, he­lyezték. Kovács Endre a vállalat fiatal dolgozója, csak a közelmúlt­ban került a Fémtermiához, de engedve társai befolyásá­nak, ő is részese volt a most elbírált cselekménynek. A tár­sadalmi" bíróság úgy határo­zott, hogy a vállalat igazgató­jának Kelemen Ferenc, Ve­lencei Imre és Kovács Endre azonnali hatályú elbocsátását javasolja. Dr. Röczey Ödön sang utolján magukban vi­gadtak az asszonyok. De úgy ám, hogy közéjük férfi be nem tehette a lábát! Igaz ugyan, hogy az esztendő többi napján ők nftn mehettek a pincébe, mert kizárták onnét a férfiak, ahogy Eötvös Károly is megírta, így: „A pince két részből áll. A belső pince kő­boltozat. Ebben a boroshordók állnak. Asszonynak, idegen­nek, gyereknek, házi ebnek itt nincs mit keresnie. Ide csak a gazda jár, s felnőtt fia .. Esztendőnként egyszer, far­sang utolsó hétfőjén aztán amolyan vigasztalásképpen odaadták a pincekulcsot az asszonyoknak is, mulassanak magukban. Az asszonyok pe­dig, hogy mulatságukat meg ne zavarja senki, belülről rá­fordították a zárat a pinceaj­tóra, s nótáztak, kacarásztak, • amúgy kis kortyokban kötyög- ték is a borocskát, s talán ma­guk is azt hitték, valami ki­váltságot őriznek ezzel a fér­fiak által engedélyzett évi egy szórakozó nappal. Orzik-e még Badacsonyban ezt a szokást? Valami — ehhez hasonló mulatságot minden évben tar­tanak. De az emberek már nem markolják olyan féltéke­nyen a pincekulcsot. Nem­csak ezen a napon adják ki a kezükből, hanem valahány­szor, ha kedves vendég, külö­nösen hivatalos ember látogat Juhász Gyula — Tápai lag- zi és Falusi lakodalom című verséből vettük e sorokat, hogy velük többet mondjunk el a múlt idők asszonyainak sorsáról. A komor versekkel komor hangulatot akartunk teremteni, hogy később nyu­godtan beszélhessünk vidám, mai asszonyokról. Ott, Szeged környékén, s az ország számos helyén, még az volt a szokás, hogy életében egyetlen napra feldíszítették a lányt, cifra fogatra ültették, hogy azután egész életében ne legyen többé első helyen, hú­zódjék csak a kocsiderékba, kuporodjék az ura mögé ... Lagzik, lagzikat követtek, va­lakit mindig felcicomáztak, s valakik mindig megkönnyez­ték a régen, s csak egyszer vi­selt, fonnyadt, üveg 'alatt gunnyasztó koszorút.., Az egyszer volt boldogság emlé­keztetőjét. Szeged környékén, Apátfalván szöktetni is szok­ták a lányokat.’ De csak azo­kat, akik gazdagabbak voltak a szerelmes legénynél, s igaz úton nem adták őket egybe a 6zülők. Az ilyen lánynak még üveg alá tett, bús, fonnyadó koszorúja sem maradt a lagzi Után. Mert lagzija sem volt... Most pedig elmondom, mi­ként üzent hadat egy ósdi, ssz- szonyt lebecsülő hagyomány­nak a badacsonyi hegyvidék. Régóta szokás volt, hogy évenként egyetlen napon, fai­Kötyögő asszonyok Brummog a bőgő, asszony lett a lány, Az élet itt nem móka és nem talány, A bort megisszák, asszonyt megverik,' És izzadnak reggeltől estig... S míg künn az udvaron garázda dal zúg, Üveg alatt gunnyaszt mint a néma bú, Eay fonnyadt menyaszonyi koszorú... jól ért. Dobos András, mint régi színjátszó, akar hű ma­radni eddigi tevékenységéhez, ,— a tudományegyetem népmű­velési szakára kéri felvételét. S A LÁNYOK? Kakuk Má­ria kereken megmondja: — A rokonságban sok a gye­rek. Nagyon megszerettem őket, ha nálunk vannak, min­dig én foglalkozom velük. Ügy érzem, hogy egész életemben ezt tenném legszívesebben, ta­nítanám, óvnám a gyerekeket. A kecskeméti, óvónőképzőbe szeretnék jelentkezni. Vékony Irén a jászberényi tanítóképzőben akarja tovább folytatni a tanulást, osztálytár­sával, Hidasi Erzsébettel együtt. Szabó Mária az Egri Pedagógiai Főiskolán, magyar, orosz, ének szakra, vagy ma­tematika, kémia, orosz szakja jelentkezne legszívesebben. Két lány, Tar Erzsébet és Szeredi Mária Debrecenbe készül. Tar Erzsi kedvenc tantárgya a ma- terriatika, fizika. Az egyete­men is ezt szeretné tanulni, s ha végez: — Szívesen visszajönnék ide Egerbe, a régi gimnáziumba, tanítani. Társnője, Szeredi Marika ugyancsak matematika, fizika szakra készül, de ha erre nem sikerül felvételt nyernie, ma­gyart és történelmet tanul. — Nem azért, mert megal­kuvó vagyok — mondja —, hanem inkább azért, mert egyetlen vágyam van: minden­képpen a pedagógus pályán leélni az életemet. ...Bolondság-e tehát a fiatal­ság? Be kell látni a három X-en túliaknak, hogy nem. Nagyon is komoly a tizen­nyolc évesek fiatalsága, az érettségizők készülődése a pá­lyaválasztásra. Itt, most csak tizennégyükről volt szó, de ez is elég, mert hozzájuk hason­lóan gondolkodnak á többiek Eger négy gimnáziumában, technikumában. Komolyan készülnek az életre az. érett­ségi előtt álló fiatalok. Ha örökké vidámak, viselkedésük­ben néha kicsit gyerekesek is még, jól tudják, hogy életük válaszútja előtt állnak, s azon akarnak elindulni a következő őszön, amelyen a társadalom : és maguk számára is igazán : hasznos emberré válhatnak. <W. L.) Repülős szeretnék lenni, de ha annak nem felelek meg, a páncélos iskolát végezném a legszívesebben. Csárádi József esete vég­eredményben egyszerű, ő már „belekóstolt” a katonaéletbe, nem csodálatos, ha nem is vá­gyik más pályára. De hozzá hasonlóan más fiatalok is még az általános iskolából „hozták magukkal” elhatározásaikat, elképzeléseiket, s ebből nem is nagyon engednek. Tomsó Gyula például... tősgyökeres városi gyerek lévén, meglepe­tésre — édesanyja a Dohány­gyárban, édesapja a szabók kisipari szövetkezetében dol­gozik —, Gödöllőre, az Agrár- tudományi Egyetemre készü­lődik. Egyszerűen indokolja elhatározását: — Kisebb koromban dunán­túli rokonaimnál nyaraltam néhányszor, s náluk nagyon megszerettem a lovat — mondja mosolyogva, de aztán komolyan teszi hozzá: — s később az egész mezőgazdasá­gi munkát. Agrármérnök sze­retnék lenni. S ha felvételem most nem sikerül, várok egy évet. Addig pedig ismét elme­gyek rokonainkhoz, s termelő­szövetkezeti tagként, náluk dolgozom. Azt már felesleges kérdezni, hogy ezekhez az elhatározá­sokhoz mit szólnak a szülők. Kinél-kinél helyeselték, bele­egyeztek, jó tanácsot adtak, az­zal: te tudod, gyermekem, mi­hez van leginkább kedved, csak egyre vigyázz, dolgos, hasznos ember legyen belőled. Szabó Lajos, Besenyei Sándor is ilyen útmutatások alapján várja, hogy jelentkezhessen a gépészmérnöki, vagy a vegyész szakra. Szél János azt ter­vezgeti, hogy érettségi után a Lakatosárugyárba kéri felvéte­lét, ott segédlevelet szerez, mint szerszámkészítő lakatos, s utána jelentkezne a techni­kum esti tagozatára, hogy még tovább növelje tudását. Kele­men Lajos azért foglalkozik oly szívesen amatőr alapon a rádiózással, hogy gyakorlatban már némi. alapot szerezhessen a leendő gyengeáramú-elektro­mérnök számára szükséges tu­dáshoz. Bíró János autóvilla­mossági szerelőnek készül, s „távlati terve” az egyetem Die­sel szaka. Addig azonban meg­elégszik a gimnázium motor- kerékpárjának javításával, — amelyhez, mint hírlik, egészen DE FURCSA IS a'harminc- évnél többet megért ember! Ha fiatal, tizennyolc év körüli fiúkat, lányokat lát, akik vidá. man nevetve, könnyű léptek­kel lépnek ki az iskola kapu­ján, vagy 'sietnek az utcákon, s beszélgetésüktől hangos egy kicsit‘minden; ha ezek a tizen­nyolc évesek arról beszélnek, tervezgetnek, milyen remek is lesz a hétvégi iskolai bálon egy jót táncolni, s suttogva azt is hozzáteszik, hogy főként az­zal, akit oly szívesen tudnak maguk mellett; ha hazaérkez­ve a tanításról, amelyen egész délelőtt csak „nehéz” témák­ról, matematikáról, történe­lemről, világirodalomról esett szó, s sarokba vágják könyvek­kel, füzetekkel tömött táská­jukat, és tánczenét keresnek a rádióban; ha arcuk mindig úgy ragyog, mint a nyári Nap, s szájuk szögletében egy elkö­vetett, vagy még csak terve­zett csíny okozta mosoly buj­kál; ha hajuk egy kicsit kócos, s nem törődnek vele, sőt hagy­ják, hadd lobogtassa még job­ban a tavasz közeledtét jelző futkosó szellő — oly ^könnyen ki tudják mondani ítéletüket: „Eh, fiatalság •— bolondság!” De csak ülnének le velük egy kis időre, beszélgetni az érettségi után előttük álló élet­ről, terveikről, úgy mint az néhány nappal ezelőtt nekünk megadatott, vajon mit szólná­nak a társalgás végén? Tizen­négy fiúval és lánnyal beszél­gettünk iskoláikban a tovább­tanulásról, a munkáról. Mind­annyian néhány hónap múlva érettségiznek, s azonkívül, hogy gondolataik nagy részét a vizsgákra készülődés tölti ki, mindannyan azt latolgat­ják, mihez is kezdjenek majd a „nehéz napok” után. A KÉRDÉS, hogy milyen pá­lyát szeretnének választani, egyiküket sem érte váratlanul. Csárádi József azt mondja: — Kiskorom -óta katona­tisztnek készültem, s az is le­szek, ha érettségi után fel­vesznek. Nagyon szerettem az izgalmas, kalandos, háborús if- súsági könyveket, tisztiiskolás ismerőseim elbeszélései később még jobban növelték érdeklő­désemet, így a nyolc általános elvégzése után a Rákóczi ka­tonai iskolára jelentkeztem. Két évet ott töltöttem, amíg az iskola működött, s most ter­mészetes, hogy azt szeretném folytatni, amit abbahagytam. AZ ÉLETRE KÉSZÜLNEK ... Érettségi előtt álló fiatalok a pályaválasxtásról

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom