Népújság, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-10 / 59. szám

4 nEpojsag 1961. március 19., péntek Uraú A tavass sztárja... ,... a csillogó nikkellel, mo­dern vonalakkal ékesített Pan- nónia-motorkerékpár büsz­kén dülleszti formás benzin­tankját az egri járműbolt előtt. Körülcsodálják a motorrajon­gók, szakértő mozdulatokkal becézik s közben miről is foly­na a szó, ha nem arról, hogy milyen ügyes masina, „meny­nyit bír menni” és milyen ke­veset „eszik”. A laikusok hümmögetnek hozzá és inkább az árcédula körül forgolód­nak és mjéginkább hümmöget­nek. Az ára bizony ... huszon- kettőezer. A beavatottak, a rajongók, lenéző mosollyal figyelik őket, míg az egyikük nem állja to­vább és odaveti fölénnyel: — Jegyezze meg, barátom, hogy a motorosnak semmi se drága. K. E. — MA RECSKEN tartanak tájértekezletet a környékbeli községi Hazafias Népfront­elnökök és titkárok, ahol a tavaszi mezőgazdasági mun­kákkal kapcsolatos feladato­kat beszélik meg. — TIZENEGY egri magán­kisiparost és három kisipari termelőszövetkezetet vizsgált felül a HVDSZ megyebizottsá­ga, a KIOSZ, a megyei tanács VB ipari osztálya és az Eger városi KISZ-bizottság. A vizs­gálatnak az a célja, hogy meg­állapítsa; a magán és szövet­kezeti munkáltatók mennyire biztosítják az ipari tanulók szakmai, erkölcsi és politikai nevelését. — A HATVANI járási bé- keagitációs operatív bizottság ma délután ülést tart a járá­si könyvtárban. A tanácsko­záson Bodor Mihály elnök­ségi tag ismerteti a béke- mozgalom időszerű felada­tait. — VETIK a tavaszi búzát a novajt termelőszövetkezetben. A vetés mellett gyorsított ütemben végzik a szántást is, mert mielőbb pótolni szeret­nék az ősszel mulasztottakat. — TARNALELESZ község­ben tegnap tájértekezletet tartottak a Hazafias Népfront környékbeli községi titkárai, elnökei. Gecse István járási népfront-elnök élőterjeszté­sében a tavaszi mezőgazdasá­gi munkákkal kapcsolatos feladatokat vitatták meg. — A SZIHALMI két terme­lőszövetkezetben a tsz asszo­nyai vállalták, hogy a növény­ápolási munkák mintegy het­venöt-nyolcvan százalékát. A tsz vezetői írásbeli megállapo­dást kötöttek a családokkal és megtörtént a területkiosztás. — KEDVES NŐNAPI ün­nepséget rendeztek a kará- csondi pedagógusok és taná­csi dolgozók március 8-án. Munkahelyükön megajándé­kozták nőkollégáikat, este pe­dig a kultúrotthon nagyter­mében színes műsorral kö­szöntötték a kultúrcsoportok a falu lányait, asszonyait. — 112 HOLDON termelnek paradicsomot az idén az atká- ri Űj Élet Termelőszövetke­zetben. Az elmúlt évek során kísérleteket folytattak és meg­jelölték azokat a fajtákat, amelyek ott legjobban alkal­masak termesztésre. A termé­sük mintegy nyolcvan száza­lékát exportra szállítják. — A HAJTÖMÜGYÄRI KISZ-bizottság elhatározta, hogy az év folyamán három alkalommal csoportos kirán­dulást rendez az üzemi dol­gozók részére. Tarasz Grigorjevics Sevcsenkó emlékezete rjkrajna csodálatos, szám- ^ talanszor megénekelt tájaira, hősi harcokban edzett népéhez visz bennünket vará- zsos erejével Tarasz Grigor- jevics Sevcsenkó költészete. A távoli Dnyeper vidékére, a Szecsbe, ahol valaha Bogdan Hmelnyickij kozákjai gyűltek hadba a lengyel pánok ural­ma ellen. A Dnyeper és a Don közötti vidék szépséges me­zőire, ahol a legendás emlékű Byron és Slowacki műveibén megörökített Mezeppa vágta­tott lovára kötözve a holdvilá­gos éjszakában. Egyszóval, az ukrán föld és a nép már Go­goltól is jól ismert világába. Nem csoda, hisz a költő (Gor­kij szavaival élve) „Amikor egyéni sorsát panaszolja, sza­vában egész Kisoroszország panasza cseng”, és megjelenik előttünk a szépséges tájak el­lentéteképpen a cári, s a lengyel urak igáját nyögő ukrán job­bágyparaszt, a vándor kobzos, vagy bandurás koldus. Sevcsenkó valaha maga is jobbágy volt. Az 1814. eszten­dőben, március 9-én látta meg a napvilágot a kievi kormány­zóság kis falujában, Morinci- ban, ahol apja is, nagyapja is Engelhardt úr jobbágyaként tengette életét. A jóból apá­nak anyának egyaránt kevés jutott, a nyomorúságból annál több, így aztán Sevcsenkó éle­tében is bekövetkezett a gyer­mek számára legszörnyűbb egyedüllét — az árvaság. A kis Tarasz egyedül maradt a nagyvilágban, azazhogy, En­gelhardt úr birtokán. Keser­ves nyomorúságában csak az jelentett némi örömet, ha a fa­luba kozákok, bandurások ér­keztek, akik Ukrajna hősi múltjáról daloltak, no meg a betűvetés mesterségének elsa­játítása, amelynek rejtelmeibe a részeges sekrestyés vezette be. 'T'izenöt esztendős korá- ban Engelhardt magá­hoz vette háziszolgának, így került Kievbe, majd Vilnoba, ahol azzal telt ideje, hogy nap­hosszat leste a henyélő földes­úr parancsait. Itt-ott azért a festegetésre, rajzra is jutott ideje, főként a napi szolgálat letelte után — titokban. Per­sze a titok nem tart örökké, s a kis „autodidakta” művészt csakhamar leleplezi gazdája. De ez a leleplezés hozta meg számára a lehetőséget, hogy elindulhasson göröngyös, de annál művészibb útján. Gaz­dája — látva, hogy Taraszból jó szolga soha sem lesz — ud­vari festőt akart belőle nevel­ni, s 1831-ben el is küldte Pé- tervárra, Sirjajevhez, festésze­tet tanulni. A gyermek szá­mára mindez sok újságot, változatosságot jelentett. Csak­hamar ismeretséget köt kora neves festőivel, íróival, költői­vel. Brjulov, Szosenko, Zsu- kovszkij, Gribjonka tartozott baráti köréhez, akik — látva Ta­rasz tehetségét — mindent el­követtek, hogy bejusson a mű­vészeti akadémiára. Brjulov megfestette Zsukobszkij arc­képét, ezt eladták, s a pénzen kiváltották Sevcsenkót a job­bágysorból. így aztán 1838-tól már szabad emberként élhet tovább Péterváron. Erre az időszakra esik köl­tői pályakezdése. Barátainak példája, a klasszikusok isme­rete, de elsősorban az ukrán népköltészet volt költészetének ihletője. Verseiben megjelenik a hazai táj, az ukrán történe­lem hősi századai, a nép. szí­vós és kemény harca az el­nyomók ellen. A gyermekkori élmények közül a kobzosok, bandurások emléke a legele­venebb. így vall erről a Ta­vasz éjszakája című versében: Ül a kobzos az út mellett, húrjai zokognak — körben legények és lányok, mint tűzfény, ragyognak. Zeng a kobzos, peng a húrja, énekelve mondja: kozák tatárral, lengyellel mint kelt viadalra; zaporogi hősök gyűltek hajnalhasadáskor, holt társukat eltemetni erdei tisztáson. C hogy a hazai föld adta ^ élményeket felfrissítse, olykor haza-hazatért Ukrajná­ba. A fogadtatás meglepő volt. A pánok, tán maga Engelhardt is, most már szívesen maguk közé fogadták volna, hisz te­hetségének, sikereinek híre el­jutott hozzájuk is. De a költő tántoríthatatlan volt, a csalo­gató, édesgető meghívásokra keserű sóhajjal felel: „amer­re nézek, emberek helyett kí­gyókat látok. Mi keresni va­lóm van közöttük?” Csakhamar vissza is tért Pé- tervárra, s bekapcsolódott a Petrosevszkij féle titkos tár­saságba. Az itt hallott és ma­gáénak vallott eszmék ered­ményeképpen született meg az Alom című poémája, ez a ke­ményhangú, keserű igazságot eláruló, monarchia elleni vád­irat, s még jó néhány forra­dalmi költemény, amelynek visszhangja a cár füléhez is eljutott. A. mindig és minden­re kész titkos rendőrség azon­nal működésbe lépett, s a köl­tőt letartóztatták. Az ítélet, amelyet maga a véreskezfi I. Miklós cár írt alá: száműzetés, a legszigorúbb felügyelet, írás, festés, rajzolás eltiltása. „Ha gonosztevő gyilkos volnék, ak­kor sem találhattak volna ke­ményebb büntetést számomra” — mondta később Sevcsenkó. Tíz keserves esztendőt töltött el a cári katonaság büntető egységeinél, míg végre 1857- ben kiszabadulhatott. Útja is­mét Pétervárra vitt, ahol hű barátok és harcostársak vár­ták. Csemyisevszkij, Dobrol- jubov, Herzen forradalmi de­mokrata köre fogadta a nagy, népek érdekeiért küzdő egyé­niségnek kijáró tisztelettel. Megromlott egészsége ellenére is, hihetetlen energiával dol­gozott, míg 1861. március 10-én, 100 esztendővel ezelőtt, kezé­ből ki nem ragadta a tollat a halál. A legnagyobb ukrán köl- ** tő halt meg benne a hajdamák és a kozák dicső­ség „kobzosa”, az ukrán nép zászlója. Az életmű viszont itt maradt, s száz esztendő távo­lából is fényes csillagként ra­gyog felénk. Lőkös István hí rí sora Egerben este 7 órakor: Különleges világnap (Vörösmarty-bérlet) Komlón este 7 órakor: Dalol a tavasz Sarudon este 7 órakor: Kilóg a lóláb 1961. MÁRCIUS 10., PÉNTEK: ILDIKÓ 100 évvel ezelőtt, 1861. március 10-én halt meg TARASZ SEV- CSENKO, az egyik legnagyobb uk­rán költő. Jobbágy volt, akit 1838- ban szabadítottak fel. Első vers­kötete, a Kobzarj, 1840-ben jelent meg. Politikai jelentőségű költe­ményei és egy titkos ukrán társa­ságban való részvétele miatt 10 évre száműzték hazájából. Szaba­dulása után Pétervárott Csernyi- sevszkijjel és Dobroljubovval lé­pett összeköttetésbe. Költeményei Ukrajna dicső múltjáról mesélnek. Mint festő is jelentős művész volt, az ukrán realista festészet megala­pítója. 10 évvel ezelőtt, 1951-ben e napon halt meg JAKOV NYIKOLADZE Sztálin-díjas (1946) szovjet szobrász, a grúz realista szobrászat megalapítója (Lenin az Iszkra megala­pításakor). Érdekes találmányok és felfedezések: 45 évvel ezelőtt, 1916. március 10-én halt meg TELEKI SAMU Afrika-kutató. 1886-ban érkezett Zanzibárba és innen indult a Ki­limandzsáró megmászására. Ekkor fedezte fel a Rudolf-tavat, a Höhnel-vulkánt és a Stefánia-tavat. 1893-ban indult keleti útjára, Jávát, Szumátrát és Borneót járta be. Legfontosabb útjáról a Ru­dolf és Stefánia tavakhoz című könyvében számolt be. A dél-amerikai La-Plata folyó torkolatvidékét 445 évvel ez­előtt, 1516-ban DON JUAN DIAZ DE SOLIS spanyol tengerész fe­dezte fel. Ezzel kezdődött Argentínába az európaiak behatolásá­nak kora. TARASZ SEVCSENKÓ Megjelent a Jelenkor A folyóirat új évfolyamának első száma — amelyet már az újjáalakult szerkesztő bizott­ság állított össze — a napok­ban látott napvilágot. A lap többek között közli Berták László, Bódás János, Dudás Kálmán, Kiss Tamás, Marsall László, Pákolitz István, Simo- nyi Imre, Weöres Sándor ver­seit, és Borsos József, Ordas Iván, Simon Emil, Thiery Ár­pád elbeszéléseit. A külföldi anyagot ezúttal a belga iroda­lom két modern törekvésű köl­tője: Geo Liebbrecht és Yvonne Sterk képviseli Stetka Éva át­ültetésében, valamint Italo Calvino novellája Telegdi Pol­gár István fordításában. A ta­nulmány- és szemleanyagból kiemelkedik Szász Imre He- mingvayről írt dolgozata, vala­mint Angyal Endre, Fábián István, Pál József, Páldy Ró­bert és Tersánszky J. Jenő cikke. A Dokumentum rovat Egry József és Rippl-Rónai levelezéséből közöl részleteket, a műmellékleten Márffy Ödön, Egry József és Martyn Ferenc alkotásait találjuk. A kontinensek mozgása A kutatások azt bizonyítják, hogy kontinenseink a Föld forgása következtében nyugat felé és az egyenlítő felé tolód­nak el. Grönland például éven­te 36 méterrel távolodik Euró­pától. A Washington és Párizs közti távolság egy év alatt kö­rülbelül 4 méterrel lesz na­gyobb. 1926-tól 1933-ig Buenos Aires 15 métert „utazott” nyu­gat felé. A szárazföld különböző ré­szei függőleges irányban is mozognak. Egyes részek lassan a tengerszint fölé emelkednek, mások lesüllyednek. A part­menti vizek elnyeltek néhány ősi várost és kikötőt a Föld­közi-tenger, a Fekete-tenger, a Perzsa-öböl partján. A Skan- dináv-félsziget ellenben évente a tengerszinthez viszonyítva egy métert emelkedik. ...............................„mu,,................................................................................................................................................................................................................................................ -----­EG RI VÖRÖS CSILLAG Oz, a csodák csodája EGRI BRÖDY Dr. Faustot elvitte az ördög GYÖNGYÖSI PUSKIN Babette háborúba megy gyöngyösi szabadság Ordító egér HATVANI VÖRÖS CSILLAG Zápor HATVANI KOSSUTH Normandia-Nyeman HEVES Napkelte előtt petervasara Nincs előadás FÜZESABONY Nincs előadás HORVÁTH JÓZSEF: .VAV.V (59.) És nemcsak Szerencsés fö­lött, de az ő hibái, mulasztásai és elvtelensége felett is. Ban­kót különösen az töltötte el rossz érzésekkel, hogy okvet­lenül eljön az óra, amikor állnia kell Kulcsár Pista bácsi rosszalló tekintetét. Bár hall­gatott volna rá! Nincs bizto­sabb iránytű egy pártmunkás számára, mint a tapasztalt, egyszerű kommunisták hang­ja. Menthetetlenül eltéved az, aki nem figyel szakadatlanul erre a hangra. Hogyan? Mit mond Szeren­csés? Hogy • Júlia...? Éppen ma? Ez kellett még. Benkő megint részvétteljes pillantást vetett Szerencsés elkínzott ar­cára. Mintha Szerencsés alatt megnyílt volna a föld. A bű­neiből, gyarlóságaiból és tévedéseiből ácsolt máglya recsegve-ropogva temeti maga alá. Benkő fájdal­masan nyújtotta volna ki érte a karját. Csak megmenthetné ezt az embert! Nem a bűneit, nem vétkeit és nem gyarlósá­gait. De ezt a sokat szenve­dett, elgyötört embert. De hát minden mentegető szó — ön- mentegetés is. > Szerencsés utolsó szavai tompán visszhangzottak Ben- kőben. Az elbeszélés véget ért. Mintha ezek az utolsó szavak reménykedően, tisztábban csengtek volna. Mintha Sze­rencsés könnyített volna a lel­kén. Benkő felállt, szótlanul jár­kált a szobában. Szerencsés üveges tekintettel meredt az asztal lapjára. Csak most... most józanul! — bátorította magát Benkő gondolatban. — El ne hibázd a kövekező lé­pést, mert még egy rossz lé­pés és ennek az embernek menthetetlenül vége... Talán még most... Ö, ha sikerülne megmenteni! Szerencsés úgy ült ott, mint egy kialudt vulkán. Benkő a rájuk zuhant est homályában úgy látta, mintha Szerencsés már csak önmaga árnyéka volna. Még arra sem rezzent fel, hogy az előszoba nagyhirtelen megtelt gyöngyöző, önfeledt kacagással. Júlia jött meg a színházból. Benkő undort ér­zett, amikor megütötte a fülét az asszony fölényes, jóindula­tú búcsúzkodása: — Nem, köszönöm, hogy hazakísért. Most menjen szé­pen haza. Ma igazán nem le­het rám panasza. Pá! Aztán feltárult az ajtó és fényözön ömlött szét a szobá­ban. Júlia szertelen kacagás­sal rontott rájujc: — Na nézd csak, majdnem megijesztettek, maguk haszon­talanok! Jó estét, Benkő elv­társ, maga itt? De arcára fagyott a mosoly. Szerencsés apatikusan meredt maga elé, mozdulatlanul ült az asztalnál, s úgy hatott, mint egy kísértet. Benkő az ablaknál állt, félig leszegett fejjel, elrévedező tekintettel, komoran. Júlia egy szempillantás alatt megértett mindent, de min­dent. Egész testében megresz­ketett. Lángnyelvek csaptak ki szemgödréből. Hisztériku­san a fejéhez kapott majd térd­ben megroggyanva, levetette magát a földre. Sikoltva zo­kogott fel: — Rettenetes, ezt nem élem túl! Rettenetes ... A tehetetlen düh valósággal fojtogatta. Majd hirtelen térd­re ereszkedett, és hangosan átkozódott: — Mit csináltál, te barom! Te, te senki! Te részeg disznó! És én egy ilyen nyomorult disznóval éltem egy födél alatt! Ennek adtam oda min­denemet! Ezért harcoltam én foggal és körömmel, te, te kö- pedelem! Elárultál, tönkretet­tél. Te mocsok! Ö, teremtő is­ten, miért versz engemet? Megint a földön fetrengett és a perzsaszőnyeget marcan­golta. Aztán talpraszökkent, s mint egy vadmacska közele­dett Benkőhöz. — Mit akar tenni? — szi­szegte. — Csak maga tud min­denről, senki más. Hallgasson! Csak nem árulja el a barát­ját? Ugye, nem? Benkő keményen felelt: — Térjen észhez végre. Ez­zel a viselkedésével nem se­gíthet. Szerencsés felkelt az asztal mellől. Benkő is, Júlia is rá­szegezték pillantásukat. Sze­rencsés arcán szelídség és megnyugvás uralkodott. Mint­ha lelkének nyomasztó terhét mind kiöntötte volna. Most engesztelő szóval for­dult Júliához: — Te, Júlia — mondta kü­lönös, erőltetett hangsúllyal — vesd le azt a nercbundát, nem tudom nézni rajtad. Az asszony hangja vad in­dulattal csattant: — Mi közöd neked az én nercbundámhoz? — Mondom, vesd le, hiszen nem a tiéd — mondta szinte nyöszörögve Szerencsés. Júlia ajka lángot lehelt. Tor- kaszakadtából felordított: — De igenis az enyém! — Legalább ezt az egy rongyot nem rabolod el tőlem, te úton­álló! Azzal az asszony átrohant a másik szobába. Szerencsés szí­vébe valami apostoli türelem költözött. Mit mond ez a Jú­lia? Hogy én útonálló? Hát persze, igaza van. De hova is rohant ez az asszony? Hát persze, összekapkodja a né­hány holmiját, aztán elmegy, végérvényesen elmegy, talán soha többé nem látja majd. Szerencsés megtántorodott. Mindkét kezével meg kellett kapaszkodnia az asztal szélé­ben. Júlia is elmegy hát. Es én? — riadozott Szerencsés. — En itt maradok? Hát nem mene­külhetek sehova? Én mindig csak itt? Benkő... — Benkő — kiáltott most már hangosan —, hát te is el­mész? Itt hagysz egyedül? Benkő már az ajtó kilincsét fogta. De a küszöbön megtor­pant, és hátrafordult. Hangja szenvtelen volt és fakó. — Minden­kinek helyt kell állnia ma­gáért. Becsap­tad azokat, akik hittek ne­ked, akik sze­rettek és felka­roltak. Felel­ned kell ma­gadért előtt- tük! ★ A kettes sze- relde beállva* ^ nyozott bolto- !íé \ ’ zata alatt der- ■ medten ácsor­góit egy kis csoport. Kul­csár István ki- alvatlan, vörösbe gyulladt szemmel ténfergett. Nem lelte a helyét. De a többieket is torkon ragadta a megdöbbe­nés. Tegnap este megtudták a valót. Haraszti igazgató és a pártbizottság összehívta a gyári aktivistákat és az építé­si osztály minden dolgozóját. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom