Népújság, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-28 / 74. szám
6 NGPOJSAG 1961. március 28., kedd Döntetlen a Gy, Spartacus — DEAC találkozó — Aa E. Vasas és az Egercsehi Bányász újabb értékes győzelmei — Nagyarányú vereséget szenvedett Rózsaszentmárton Debrecenben / Es történt as KB Ill-ban >-.YÍ£*rr.": A labdarúgó NB m-ban az eddig veretlen DEAC gyöngyösi vendégszereplését kísérte a legnagyobb érdeklődés. Több mint 4000 néző előtt került sor a mérkőzésre, amely izgalmas, változatos küzdelem után igazságos döntetlen eredménnyel ért véget. A DEAC tehát továbbra is megőrizte veretlenségét, a hazaiak pedig értékes ponthoz jutottak. Az Egri Vasas a ki- ésőjelölt Püspökladánytól hozta el a bajnoki pontokat, míg az Egercsehi Bányász bravúros győzelmet aratott a második helyezett Miskolci Bányász csapata ellen. Rózsaszentmárton nem tudta megismételni elmúlt vasárnapi jó játékát, s súlyos vereséget szenvedett Debrecenben a D. GÖCS-től. DEAC—Gy. Spartacus 1:1 (1:1) Gyöngyös, 4000 néző. V.: Kruj. Gyöngyös: Csaba — Pászti, Farkas, Somodi — Bánhidi, Trencsé- nyi — Baranyi, Treiber. Szigetváry, Szerdahelyi, Keszthelyi. Edző: Csizmarik Imre. Vendégtámadások vezették be a mérkőzést, már az első percben Somodi csak szögletre tudott tisztázni a kitörő jobbszélső elől. A gyöngyösiek az 5. percben veszélyeztettek először, amikor Keszthelyi lövésszerű beadását a kapus a mezőnybe öklözte vissza. Ide- oda hullámzott a játék. Egyízben a debreceni balösszekötő elhúzott Farkas mellett, de Csaba remek előrevetődéssel szedte le lábáról a labdát. Ezután a játékvezető néhány téves ítélete keltett izgalmakat a nézőtéren, majd előbb Baranyi távoli és Szigetváry közeli lövése foglalkoztatta a kapust. A 17. percben, váratlanul esett a debreceniek vezető gólja. Egy összecsapásnál a debreceni balszélső fellökte Pásztit, a játékvezető azonban meglepetésre fordítva ítélte meg a helyzetet. A bal- összekötő lőtte a szabadot és labdája az elmozduló sorfal mellett laposán a hálóba vágódott: 1:0. A gól után Farkas megsérült, elhagyta a pályát, Treiber állt a helyére. A gyöngyösi középhátvéd csak a 27. percben tért vissza és a jobbösszekötő helyét foglalta él. Rögtön utána óriási helyzetet hagytak kihasználatlanul az egyetemisták: a jobbszélső közvetlen közelről fölédurrantott. Ellentámadás során Szigetváry hozta fel a labdát. 18 méteres lövését a kapus kiejtette és a berohanó Keszthelyi elől nehezen mentettek szögletre. A 34. percben egyenlített Gyöngyös: egy szögletrúgás után Keszthelyit felvágták a védők a 16-oson belül. A játékvezető ll-est ítélt, amit Szerdahelyi értékesített: 1:1. , A félidő hátralevő részében a hazaiak játszottak némi fölényben. Szünet után a széltől támogatott Debrecen vezette első támadását, majd az 50. perctől változatosabb lett a küzdelem, <bár ekkor is a vendégek kezdeményeztek többet. A 62. percben Somodi is megsérült, de rövid ápolás után visszatért a pályára. A mezőnyben óriási küzdelem folyt, a kapuk azonban csak ritkán forogtak igazán veszélyben. A 80. percben Treiber szenvedett sérülést, Bánhidi húzódott vissza a középhátvéd helyére, míg Treiber jobbszélső lett. Ebben a játékrészben Debrecen nagy fölénybe került,; a gyöngyösi védelem azonban önfeláldozó módon állt ellen a rohamoknak. A mérkőzés hajrájában feljött a hazai együttes, szinte kapujához szegezte ellenfelét, csatárai erejéből azonban csak két szöletre futotta. Jóiramú mérkőzésen a vendégek nagyobb technikai tudását a gyöngyösiek lelkes játékkal pótolták és rászolgáltak a döntetlenre. Egyénileg Csaba kevés dolgát Jól végezte, a hátvédhármasban Treiber, Somodi, Pászti a sorrend. A fedezetpár alkotta a legjobb csapatrészt. Farkas sérülten is hasznára volt csapatának. Elöl Szigetváry nyújtott jó teljesítményt, nagy területen játszott, Szerdahelyi és Baranyi a második félidőben jött fel igazán. Keszthelyi végig lelkesen küzdött, sok jó támadást vezetett. Kruj gyengén vezette a mérkőzést. Szkocsovszky Tibor Egercsehi Bányász— Miskolci Bányász 1:0 (0:0) Egercsehi, 1300 néző. V.: Tamás. Egercsehi: Selmeczi — Balogh, Szűcs, Nyerges - Nagy I., Molnár — Nagy II., Gerencsér, Dudás, Tengely, Hidasi. Edző: Szentmar- jay Tibor. Jó talajú pályán került sor a mérkőzésre. A hazaiakat a 4:0-as vereségért való visszavágás is fűtötte, így rendkívül nagy iramban kezdődött a találkozó. Az első negyedórában változatos küzdelem folyt, majd fokozatosan a hazai együttes került fölénybe. A 20. percben Hidasi 20 méteres nagy- erejű szabadrúgását csak üggyel- bajjal tudta hárítani a perecesi kapuvédő, majd a 25. percben Nagy n. ívelt szabadrúgását Tengely fejjel juttatta a hálóba, a játékvezető azonban lest látott és nem ítélt gólt. Ezután formás egercsehi támadások következtek, de a csatárok lövéseit nem kísérte szerencse, vagy pedig a jó formában levő vendégkapus hárított. Egy ízben Tengely lövése centiméterekkel kerülte el a kaput, rögtön utána Dudás labdáját ütötte szögletre a pe- recesiek kapusa. Egercsehi nagy lendülettel kezdte a második1 félidőt. A 47. percben Gerencsér,—Nagy I.—Dudás volt a labda útja, s a középcsatár ballábas lövése alig kerülte el a bal sarkot. Élénkült a játék irama, most már a perecesiek is gyakrabban szóhoz jutottak. Az 50. percben Selmeczi a levegőben úszva védett egy lövésszerű beadást, majd a kiugró balösszekötő fejéről szedte le a labdát. A hazai támadások a 60. percben góllá értek: Dudás labdájával Nagy II. futott el, középre ívelt, de a menteni akaró jobbhátvéd pontosan Hidasi elé fejelte a labdát, aki rögtön Tengely elé továbbított és a balösszekötő az üresen maradt kapuba gurította a labdát: 1:0. A gól szárnyakat adott a hazai csapatnak, az egercsehi csatárok ostrom alá vették a perecesi kaput. A 67. percben Hidasi nehéz szögből leadott, nagyerejű lövését mentette nehezen a kapus, majd Gerencsér lövését szögletre hárította. Egercsehi támadásokkal ért véget a mérkőzés. A hazai csapat győzelme megérdemelt. Egyénileg Szűcs a mezőny legjobb játékosának bizonyult, rajta kívül elsősorban Selmeczi, Molnár és Hidasi nyújtott jó teljesítményt, de a többiek is minden dicséretet megérdemelnek lelkes játékukért. A csehiek sportszerű játékára jellemző, hogy a mérkőzés végén a játékvezető belátogatott öltözőjükbe és megköszönte fegyelmezett, példaszerű viselkedésüket. Az együttes szerdán délután Verpeléten játszik edzőmérkőzést. Az ifjúsági- és a tartalékcsapat Rudabányán vendégszerepeit, az ifjúságiak 2:2 arányú döntetlent értek el, míg a tartalékcsapat 3:l-re kikapott. Egyed József Egri Vasas—Püspökladányi MÁV 2:1 (1:1) Püspökladány, 1500 néző. v.r Kapusi. Eger: Szűcs — Szász, Boros, Tom- só — Várallyai, Kelemen — Nagy n„ Hídvégi. Nagy I., Hanus. Lisz- íöczky. Edző: Jáhn Aladár. A kiesőjelölt püspökladányiak fokozott gonddal készültek erre a találkozóra, hiszen amellett, hogy égetően szükségük lett volna a két pontra, még az ősszel elszenvedett 9:0-as vereség is buzdította őket. .iiiiiiiiiiiiuiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiliiiiiiuiiiiiiiiiiuiiiiuiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiniuiiiiniuiiiii,,m,I,,,, A TOTÓ eredménye 13. hét: Lelkesen vetették magukat a küzdelembe, de ez ezúttal nem volt elég: az első félórában a technikailag jóval képzettebb egri csapat irányította a játékot és a 14. percben, sorozatos támadások után a vezetést is megszerezte: Nagy I- hez került a labda, aki okosan, a kimozduló kapus fölött, mintegy 16 méterről a hálóba fejelt: 1:0. Félóra elteltével fokozatosan feljött a hazai csapat és eléggé kiegyensúlyozott, nagy küzdelem folyt a pályán. A 30. percben Szűcs nagy bravúrral védett egy sarokba tartó labdát, ám a 36 percben sikerrel járt a vasútasok próbál- kizása: Szűcs rosszul számította ki egy messziről lőtt labda útját, a labda átcsúszott a hasa alatt és a berohanó középcsatár 'közelről az üres kapuba gurította: 1:1. A félidő hátralevő részében változatos mezőnyjáték folyt. Szünet után a széllel hátban játszó Püspökladány fokozta az iramot. igazi gólhelyzetet azonban egyszer sem tudtak teremteni, mert az egri védelem és a két fedezet nem engedte őket lövéshez jutni. A 75. percben szép egri támadás bontakozott ki a pályán, amelynek végén Lisztóczky jó ütemben tört előre, majd futtából óriási lövést eresztett meg és a labda a kapufáról vágódott vissza. Nem sokkal később a hazai védelem csak szabálytalanság árán tudott megállítani egy újabb egri előrelendülést. A 35 méteres szabadrúgásnak Lisztóczky futott neki és hatalmas bombája a felső lécre, onnan pedig a hálóba vágódott a labda: 2:1. Ezután továbbra is változatos volt a küzdelem, valamivel a hazaiak kezdeményeztek többet. Az egri csapat győzelme megérdemelt, bár elég sok hibával játszott ezen a mérkőzésen. Ebben nem kis része van néhány feltűnően .tartózkodóan mozgó játékosnak. Püspökladány kemény, de sportszerűen 'küzdő ellenfélnek bizonyult. Az egrieknek főleg helyzetük volt több. Egyénileg Szűcs kitűnően védett, a gólt azonban hárítania kellett volna. A hátvédhármasban Boros, Tomsó, Szász a sorrend. A két fedezet a mezőnyben jól játszott, de gyakran pontatalanul továbbították a labdát. A támadósorban Nagy I. az első félidőben kitűnő teljesítményt nyújtott, Lisztóczky néha körülményes volt, de így is hasznára volt a csapatnak. Különösen ritkán látható, remek góljával Nagy II. sokat dolgozott. Hanus és Hídvégi a szokottnál gyengébben szerepelt. Kapusi hiba nélkül, kitűnően vezette a mérkőzést. D. Gördülőcsapágygyár— Rózsaszentmárton 6:2 (2:0) Debrecen, 1000 néző. V.: Horváth. Rózsaszentmárton; Mátra — Borbély, Laczik, Patai — Kazi, Gubis — Halász, Boronkai, Bánfalvi, Bá- ti. Edző: Túrán István. Hosszú utazás után, fáradtan érkezett Debrecenbe a Meséstől veszélyeztetett Rózsaszentmárton! Bányász. Rögtön a kezdés után nagy fölénybe került a hazai csapat, veszélyes támadásokat vezetétt Mátra kapujára, s egy ilyen támadás végén, a 15. percben a vezető gólt is megszerezte. é A mérkőzés második gólja a 30. percben esett, nagy védelmi hibából. A félidő hátralevő részében Bánfalvinak akadt két jó helyzete, de előbb fölé, majd mellé lőtte a labdát. Szünet után debreceni rohamokkal folytatódott a játék. Az 55. percben a gyors jobbszélső elhúzott Patai mellett, s megszerezte csapata harmadik gólját: 3:0. Nem sokkal később Mátra kifutott kapujából, a labda közben a középcsatárhoz került, aki az üres kapuba fejelte: 4:0. Ebben a játékrészben szinte állandóan a hazaiak kezdeményeztek, Rózsaszentmárton csak ritkán jutott el ellenfele kapujához, de a támadások befejezéséhez már nem volt kellő erő. így a hátralevő időben még két gól esett, a 73. és a 85. percben. Végeredményben tehát a jó formában levő debreceni csapat biztosan érte el 6:0 arányú győzelmét. A rózsaiak nbm tudták megismételni elmúlt vasárnap nyújtott jó teljesítményüket, s ennek egyik oka az volt, hogy sokat utaztak, s teljesen elmerevedve, fáradtan léptek pályára. Különösen a második félidőben volt szembetűnő a csapat gyenge játéka. Egyénileg csak Laczik és Báti érdemel dicséretet, a többiek mélyen formájuk alatti teljesítményt nyújtottak. 1 Juhász Miklós 1. Bp. Honvéd-ü. . Dózsa X 1:1 2. FTC—Tatabánya X 2:2 3. Dorog—MTK 2 1:2 4. DVSC—Szeged X 2:2 5. Pécs—Csepel o 0:1 6. DVTK—Győr 2 0:2 7. Ózd—BVSC 1 3:2 8. C. VSE—MVSC X 0:0 9. SZVSE—Pénzügyőr X 1:1 10. Budai Sp.—Komló 1 2:1 11. Vác—Budafok 1 1:0 12. Lombik—Székesfehérvár 2 2:4 Q labdarúgó NB !. áüáss 1. Ü. Dózsa 18 14 3 1 44:15 31 2. Vasas 18 10 6 2 42:17 26 3. MTK 18 10 3 5 36:27 23 4. FTC 18 9 4 5 42:25 22 5. Salgótarján 18 9 4 5 31:24 22 6. Szeged 18 7 8 3 29:27 22 7. Győr 18 6 6 6 31:21 18 8. Bp. Honvéd 18 5 7 6 26:29 17 9. Csepel 18 4 8 6 17:22 16 10. Tatabánya 18 3 8 7 20:29 14 11. Pécs 18 3 7 8 20:29 13 12. Debrecen 18 3 5 10 13:41 11 13. Dorog . 18 2 6 10 23:37 10 14. Diósgyőr 18 2 3 13 14:45 7 1%B III. állása Északkelet 1. DEAC 20 12 8 — 38:12 32 2. M. Bány. 20 12 4 4 41:27 28 3. D. GÖCS 20 10 7 3 40:19 27 4. Eger 20 12 1 7 52:29 25 5. Egercsehi 20 9 5 6 28:19 23 6. Rudabánya 20 9 5 6 37:29 23 7. MMTE 20 7 7 6 24:28 21 8. D. Honvéd 20 7 5 8 29:35 19 9. Tiszalök 20 7 4 9 33:30 18 10. Gyöngyös 20 6 6 8 26:33 18 11. Kisvárda 20 6 4 10 25:30 16 12. Somsály 20 6 4 10 26:36 16 13. D. Kinizsi 20 6 4 10 22:31 16 14. D. Építők 20 5 6 9 19:29 16 15. P. MÁV 20 4 3 13 24:51 11 16. R-márton 20 5 1 • 14 22:48 11 Torna Március 29-én, szerdán Egerben, a stadionban tartja idei második előkészületi mérkőzését Heves megye ifjúsági labdarúgó-válogatottja. Az alant felsorolt játékosok 29- én, szerdán 13 órakor közös ebéden vesznek részt a Vadászkürt vendéglőben: Géczi, Nagy, Szalma, Szerdahelyi, Beszterczei, Szendi, Maruzs II., Soós, Borosi, Gulyás, Miskolczi II., Hegedűs, Hutás, Márkus, Varga H., Huszár. A játékosok alsó felszerelést hozzanak magukkal. Az E. Spartacus elleni mérkőzés 14,45 órakor kezdődik. Gimnázium A középisko- ás területi férfi- bajnokságon, amelyet Debrecenben rendeztek meg — a Do- és a Gárdonyi Gimnázium csapatai képviselték megyénk színeit. A Gárdonyi Gimnázium együttese nem számíthatott helyezésre, mert a hatos csapat legjobb embere, Bíró Zoltán, könyöksérülést szenvedett, s így a csapat öt tornásszal állhatott rajthoz. így is becsületesen megállták azonban a helyüket. A Dobó Gimnázium csapata, amely az elmúlt két évben bajnokságot nyert, ezúttal Debrecen csapata mögé, a második helyre szorult. Az első szeren, a korláton, megmutatkozott a csapat fölénye, és két teljes pont előnyre tett szert. Á második szeren, a nyújtón azonban bekövetkezett a balszerencse, ketten is elrontották gyakorlatukat. Így. négy értékes pontot vesztett az együttes, s ezt már a továbbiakban nem lehetett behozni. A csapat tovább jutott az országos döntőbe, ahol reméljük, kiköszörüli majd a Debrecenben szenvedett csorbát. Az egyéni versenyben a Dobó Gimnázium három tornásza: Bordán Dezső, Farkas Tibor és Vere- béiyi András vehetett részt. Bordánt és B’arkast — az utánpótlás válogatott keret tagjait — áz első két helyre tippelték, hiszen a mezőny kétségkívül legképzettebb tornászai voltak. Bordán a várakozásnak megfelelően szerepelt és biztosan szerezte meg az első helyet. Különösen gyűrű-, ló- és talaj gyakorlata; valamint lóugrása aratott nagy sikert. Az első két szeren, a nyújtón és a korláton, még bizonytalankodott, s már-már úgy látszott, hogy veszélyeztetve van első helye, később azonban gyakorlatait olyan biztonsággal mutatta be, hogy az elején elszenvedett hátrányt fokozatosan ledolgozta, s végül biztosan nyert. Farkas, sajnos, a verseny első napján megsérült, s így az egyéni versenyben nem vehetett részt. Verebélyi András szép talaj gyakorlatot és lóugrást mutatott be, de nyújtógyakorlata ' nem sikerült, s így kénytelen volt megelégedni a 8. hellyel. Verpeléten kikapott a Honvéd Korvin SE A megyei labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában nagy meglepetésre, az eddig első helyen álló Honvéd Korvin SE Verpeléten vereséget szenvedett az Egri Spar- tacustól, s így a Selyp ellen győzni tudó Petőfibánya lett a listavezető. Lőrinciben a Honvéd Zalka SE 2:1 arányban kikapott, s így hátránya már négy pont Petőfibányával szemben. Hosszú idő után ismét győzött az Egri Előre, a kiesés ellen tehát óriási harc várható, hiszen a 10—10 pontos Selypen és Bélapátfalván kívül a 12 pontos Apc és Egri Spartacus sem érezheti páholyban magát. Meglepetés a H. Kinizsi Füzesabonyban aratott győzelme és a tiszafürediek nagy gólarányú veresége Apcon. Eredmények: Füzesabony—H. Kinizsi 0:1, Egri Előre—Recsk 3:1, Honvéd Dobó SE—Gy. Bányász 4:0, Lőrinci—Honvéd Zalka SE 2:1, Petőfibánya—Selyp 2:0, Apc—Tiszafüred 6:0, Honvéd Korvin SE- Egri Spartacus 0:1, Hatvani VSE- Bélapátfalva 4:0. FIGYELEM! Üj Continentál irodai írógép, Contax fényképezőgép, fénybeállítós nagyítógép eladó. Szigeti, Eger, Kossuth Lajos u. 22. ÜZEMBIZTOS CSEPEL, 100-as. motorkerékpár olcsón eladó. Füzesabony, Rákóczi u. 75. ELCSERÉLNÉM egy szoba, komfortos, modern gyöngyösi lakásomat egri hasonlóval, vagy kétszobásra, megegyezéssel. Cím a Ki- adóhivatalban. ÜJ dzsesszpiszton és egy használt c-klarinét eladó. Tóth József, Boldog, Rákóczi u. 2. 150 KÖBCENTIS Zetka motor- kerékpár eladó. Eger, Vécsey utca 7. JAWA, 350-es, ikerhengeres, jó állapotban eladó. Gyöngyös, Tűzoltó u. 2. sz. ÜJ villany Nova-sütő és fürdőkályha teljes felszereléssel eladó. Gyöngyös, Fő-tér 4. fsz. 3. BOKORRÖZSAK, babarózsák nemzetközi újdonságok, legszebb színekben, 50 fajtában még megrendelhetők, tavaszi szállításra, Garamvölgyi Kálmánnál, Gádoros, Békés megye. Kérjen árjegyzéket. EGERBEN, Gyóni Géza utca 21/a egy szoba, konyha, verandás, kamrás, mellékhelyiségekkel ház eladó, azonnal beköltözhető. VÍZVEZETÉK javítást és új szerelést vállalok. Sárdi J^nos, Eger, Petőfi u. 1. Telefon: 56-08. HASZNÁLT bútorok vétele és eladása. Eger, Irgalmas Kórházzal szemben. NÉPŰJS ÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapjai Felelős szerkesztő: Suba Andor. Kiadja: Népújság Lapkladő Vállalat; Felelős kiadó: Tóth -József. Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz u. 3; Telelőn: 12-57, 12-73. Postafiók: S3. Gyöngyös. Köztársaság tér 15. Telefon: 697; Kiadóhivatal: Eger; Bajcsy-Zsillnezky utca U Telefon: 24-44. Postafiók: 23i Heves megyei Nyomda Vállalat Eger. Brődy Sándor utca ti Felelős vezető: Mandula Ernő; Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij: egy hónapra 11 Ft EGERBEN, Könyök utca 28-as, 2x1 szoba, konyhás, nagy udvarral családi ház sürgősen eladó. Beköltözhető. 20 KAPTAK méh haláleset miatt eladó. Füzesabony, Turul utca 4. PERFEKT gyors-gépirót keres a Közúti Üzemi Vállalat 4 órás munkaidőre. Jelentkezés a vállalat központjában (Grónay u. 16.), főkönyvelőnél. Egri sikerek a miskolci országos , középiskolás vívó-bajnokságon Csányi Magda és a Dobó Gimnázium férfi kard- csapata országos bajnok Hetedszer rendezték meg Miskolcon, a Földes Gimnázium tornatermében az országos középiskolás vívóbajnokságot, amely három napon át tartott, s több mint 100 vívó vett részt a küzdelmekben. Az egyéni versenyek során nagy egri siker született, mert a fiatal Csányi Magda a női tőrben izgalmas küzdelemsoro- zat után kiharcolta a bajnoki címet. Csányinak alaposan meg kellett küzdenie a győzelemért, mert négyes holtverseny alakult ki. A holtverseny levívása után hárman két-két győzelmet arattak, tehát újabb holtverseny keletkezett. Ebben Csányi mindkét ellenfelét legyőzte és megérdemelten jutott a büszke bajnoki címhez. Az ugyancsak egri Oláh Katalin 8. lett. Hasonló szép sikert hozott a csapatbajnokság is. Az Egri Dobó Gimnázium fiatal kardegyüttese a Bp. Bolyai Gimnázium előtt országos bajnokságot nyert. A harmadik helyen a Bp. Kölcsey, a 4. helyen pedig a Bp. Rákóczi Gimnázium csapatai végeztek. Kard egyéniben Kovách hét győzelemmel, egy vereséggel a második helyet szerezte meg. #*#///nmm étiem AsiinvH m m fiiy > é> V Xwé < s NAGYKAMASZ ÖLTÖNY, 13—16 éves korig, SPORTSZÖVETBÖL KAMGÁRN SZÖVETBŐL TWEED ZAKÓ KAMGÄRN PANTALLÓ 270—440 Ft-ig, 360—700 Ft-ig, 290—350 Ft-ig, 150—220 Ft-ig. owe © s ® ® FORGALOMBA HOZZA: A HEVES MEGYEI VAS- ÉS MŰSZAKI NAGYKERESKEDELMI VÁLLALAT, EGER A Heves megyei Iparcikk 1 Kiskereskedelmi Vállalat eg- | ri, gyöngyösi, és hatvani jár- | mű szaküzletei, a földműves- szövetkezeti áruházak és az 3 egri Állami Aruház bőséges készlettel áll rendelkezésére. ” DÍJTALAN BEMUTATÁS I és SZAKTANÁCS AD AS! i ITT A TAVASZ! KIRÁNDULÁSRA, — SZÓRAKOZÁSRA MOST VÁSÁROLJON MOTORKERÉKPÁRT! 48 cm3 Berva-Moped 48 cm3 Panni-Robogo 125 cm3 Danuvia 175 cm3 Tünde-Robogó 250 cm3 Pannónia, fekete 250 cm3 Pannónia, burkolt, színes ä 22 000.— Ft á 5515.— Bt 8 6500.— Ft ä 12 840.— Ft á 15 700.— Ft á 19 900.— Ft