Népújság, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-29 / 75. szám
VILÁG PROLETÁRJA!. EGYESÍT JETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAN ÁCS NAPILAPJA XII. évfolyam, 75. szám Ara 50 fillér 1961. március 29., szerda Novaji állattenyésztők Jó munkát a földeken! Sleep, tavasziam idő járja. Minden nap, minden óra alkalmas most a mezei munkára. S a jelentések arról t számolnak be, hogy ahol idejekorán hozzákezdtek az elő- í készületekhez, most gyors ütemben halad a tavaszi szán- : tás-vetés! a füzesabonyi és hevesi járásban például elvetették már az 'első sürgősségi szakaszba tartozó növények magvainák jó részét. Megsokasodott teendők állnak az idén mezőgazdasági ''dolgozóink előtt. Az országos terveknek megfelelően ebben az évben mind a gabonatermelésnek, mind a többi növé- . nyék terméshozamának növekednie kell. Az átlaghozamok növelésének legfontosabb útja természetesen a korszerű agrotechnika vívmányainak alkalmazása. Csakis a jó körülmények között végzett talajművelés, vetés, növényápolás és a többi révén érhetnek el megyénk termelőszövetkezetei bőséges termést. Termelőszövetkezeteinkben is — ipari üzemeinkhez hasonlóan — bevezetik a szocialista munkaverseny-moz- galmat, a verseny szervezéséhez már hozzákezdtek s megszülettek az első vállalások is: termelőszövetkezetek, munkacsapatok, brigádok hívták ki versenyre egymást. A célkitűzések, a versenyvállalások rendkívüli jelentőségűek: a verseny részvevői vállalták, hogy soronkövet- kező mezőgazdasági tennivalóikat idejében és fejlett agrotechnikai színvonalon végzik el. Az egyre melegebb időjárás azt követeli hogy az élenjáró termelőszövetkezetek példájára gyorsítsuk meg a szántóföldi munka ütemét. Különösen fontos ezekben a napokban igyekezni a vetőszántás elvégzésével; hiszen minél korábbi a szántás, annál kevesebb talajnedvesség vész el. A tavaszi szántás-vetés mel'ett szenteljenek termelő- szövetkezeteink nagy figyelmet az őszi gabonák ápolására is. Megyénk tsz-ei eddig már 44 ezer holdon végezték el a műtrágyakiszórást, holdanként 50 kilogrammtól egy mázsáig adagolva. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy szövetkezeteink az ősziek ápolására jól használják fel saját eszközeiket, fogataikat. De még jobb lenne, ha a gyorsabb ^íunka érdekében alaposabban és fokozottabban élnének ezekkel a lehetőségekkel. A vetés legmegfelelőbb idejének kiválasztása is döntő mértékben befolyásolja a terméshozamot. Az élen járó szocialista gazdaságok eredményei mellett tanúskodnak, hogy a követendő szabály: a korai vetés. Ne a naptár jelezze a vetés időpontját. Akkor hulljon földbe a mag, amikor megvannak a vetés optimális tényezői. Mezőgazdasági szakembereink kövessék nyomon a talaj hőmérsékletének alakulását, hogy minden növény magja akkor kerülhessen földbe, amikor számukra a legjobb csírázási és növekedési; feltételek biztosítottak. Eddigi jelentéseink szerint megyénk termelőszövetkezetei a tavaszi búza és a mák vetését befejezték 4058, illetve 1883 holdon. Tavaszi árpából 23 ezer holdon került földbe a mag, cukorrépából 2 ezer holdon végezték el a vetést. Szépen halad más terményféleségek vetése is. De a szántások üteme még mindig sajnálatosan lassú. A szántásra váró terület — a hét eleji jelentések állítása szerint — 22 ezer 500 hold. Összesen 850 traktor végzi a talajmunkákat, szántást, vetést, boronálást, stb. S ebből a 850 traktorból csak 112 traktor dolgozik két műszakban a földeken. Kevés, kevés ez a szám. Kevés, mert április első napjaiban végezni kell a szántási munkákkal. S ha ezt a 112 traktort vesszük alapul, ha ezeknek a teljesítményére számítunk csupán, a szántási munkák befejezésének határideje késni fog. Ez a késedelem azonban jelentős terméscsökkenéshez veze.net. S ezt megengedni nem szabad. Államunk gondoskodott arról, hogy szocialista nagyüzemeink az idén sok fajtiszta, nagy hozamú növény magját vethessék el. A szövetkezeti gazdaságokon múlik, hogy éljenek az állam biztosította lehetőségekkel. Vessék hát latba minden erejüket, hogy határozottságukkal elérjék: a mainál jóval több traktor két műszakban dolgozzék. Termelőszövetkezeteink vezetői, agronómusai gyakori terepjárással őrködjenek afölött, hogy mindenütt betartsák a fejlett termeléstechnika szabályait, szorgalmazzák a tavaszi szántás-vetés mielőbbi elvégzését. Gyors és kifogástalan mezei munkával vessék meg az idei gazdag termés alapját. A járási és községi tanácsok körültekintő, irányító és szervező munkája döntő mértékben befolyásolja a tavaszi szántás-vetés menetét. Felelősségteljes feladatuk tudatában úgy lássák el mozgósító szerepüket, hegy biztosítsák a tennivalók ütemes elvégzését. Idei népgazdasági tervünk célkitűzésének megfelelően az elmúlt év mezőgazdasági eredményeihez képest 7,9 százalékkal kell növelni a mezőgazdaság termelését; ezen belül 10,6 százalékkal kell növekednie a növénytermesztésnek. Nem kis feladatot kell tehát megvalósítani szocialista nagyüzemeinknek az esztendő folyamán. Nagy felelősség hárul a mezőgazdasági szakemberekre, a termelőszövetkezetek vezetőire, s a gépállomások traktorosaira. Rajtuk múlik, hogy jó, vagy gyengébb termés lesz-e száz és ezer holdakon. Tegyenek hát meg minden lehetőt, hogy az országos terveknek megfelelően a megye valamennyi szövetkezeti gazdaságában határidőre, a legjobb feltételek között fejeződjék be a tavaszi szántóföldi munka. Úttörőélet ★ FRANKEL LEÖ EMLÉKEZETE ★ Bobkó Gyula; USUMBU ★ Krajczár Imre: AZ EMBEREKET FÉLTJÜK 1960 tavaszán léptek a közös gazdálkodás útjára a novaji Egyetértés Termelőszövetkezet tagjai. Már az első évben sok sikert értek el mind a növénytermesztési, mind pedig az állattenyésztési vonalon. .4 munkák szakszerű irányításában nem kis része van Szabó Márton szövetkezeti elnöknek és Ficzek Gyula jőagronómusnak, akik azon fáradoznak, hogy az idén még nagyobb eredményeket érjenek el, mint a múlt évben. Képünkön a fö- agronómus a munkák állásáról és az állatok gyarapodásáról számol be a nemrég Pápáról — az elnöki tanfolyamról — visszatért elnöknek. (Képes riport az 5. oldalon.) Megkezdődött a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének ülése ÍV. Six. Hruscsov fogadta hadár Jánost és dr. Münnich Ferencet MOSZKVA (TASZSZ): Moszkvában kedden megkezdődött a Varsói Szerződésben részt vevő államok politikai tanácskozó testületének ülése. MOSZKVA: N. Sz. Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, kedden fogadta Kádár Jánost, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárát és dr. Münnich Ferencet, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökét, az MSZMP Politikai Bizottság tagjait, A találkozó baráti, szívélyes légkörben zajlott le. (MTI) Serleget és pénzjutalmat kapott a Mátravidéki Erőmű KlSZ-szervezete Tegnap délután két órakor adták át a Mátravidéki Erőműben az üzemi KlSZ-szerve- zetnek a KISZ Központi Bizottság serlegét és 4000 forint jutalmat. A Mátravidéki Erőmű KISZ-szervezete a KISZ országos kongresszusa tiszteletéért folyó országos versenyben a 2. helyezést érte el. A kitüntetést Bényi Miklós élvtárs, a KISZ Központi Bizottság intéző bizottságának tagja adta át. Ugyancsak tegnap adták át az országos versenyben helyezést elért szűcsi X-es akna számára is a kitüntető oklevelet Szavalóverseny az egri József Attila Leánykollégiumban Az egri József Attila Leány- kollégium március 26-án ünnepelte avatásának első évfordulóját Visszatekintve az eltelt egy esztendő munkájára és eredményeire, elmondhatjuk, hogy az a szándék vezetett bennünket, hogy méltók legyünk névadónk, a nagy proletárköltő emlékéhez. Ez alatt az idő alatt, jelentős fejlődés mutatkozott tanulmányi téren, a rend és fegyelem terén. Az évforduló és a névadó tiszteletére rendezett a kollégium egy szavalóversenyt. A verseny első három helyezettje: Simon Katalin, Sinkovics Mária és Győri Kornélia lett. Kassa Mária Ma: A Sxahsxervexeteh Heves megyei Tanácsának elnökségi ülése Ma délelőtt 9 órai kezdettel, a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa elnökségi ülést tart. Megtárgyalják a munka- védelmi bizottság tájékoztatóját az 1961. év első két hónapjáról, valamint a SZOT elnöksége szeptemberi határozatának végrehajtását, a vasipari üzemek gyártástechnológia és a munkanorma felülvizsgálatának helyzetét, a munkásellátási bizottság jelentését az üzemi étkeztetésről és a hozzájárulás helyzetéről, valamint a KPVDSZ megyei bizottságának jelentését a politikai oktatás tapasztalatairól. Mit építenek az idén Heves megye tsz-ei? Az 1961. évi népgazdasági tervek nagy feladatokat állítanak megyénk szocialista módon: gazdálkodó szövetkezetei' elé. A termelési és árutermelési föladatok teljesítésének előfeltételeként meg kell építeni termelőszövetkezeteinknek 7100 szarvasmarha-férőhelyet, 960 férőhelynyi sertés- fiaztatót, 17400 egyéb sertés- férőhelyet, továbbá 69.00 juh, valamint 25 ezer baromfi számára férőhelyet és más egyéb létesítményeket. 10000 piros szegfű április 4-re Megkezdődött a tavaszi idény a hatvani Petőfi Tsz szegíűteiepén A hatvani Petőfi Termelő- szövetkezet szegfűtelepén már nyílnak a piros, fehér és rózsaszínű szegfűk. A tavaszi idényben több mint 50 000 tövön ápolják a nyiladozó virágokat. A termelőszövetkezet üvegházaiban elhelyezett fűtőberendezéssel a tél folyamán megfeMeghosszabbitották az úttörő-rajzpályázatot Az Uttörőszövetség megyei elnöksége és a művelődésügyi osztály határozata alapján az úttörőmozgalom fennállásának 15. évfordulójára hirdetett rajzpályázat határidejét 1961. május 10-ig meghosszabbították. A határozat azért született, mert az illetékes szervek feltételezik, hogy az úttörőknek a tavaszi szünetben több idejük lesz a pályázat gondos előkészítésére. A beérkezett pályázatokból rajzkiállítás nyílik az úttörők napján május 28-án. lelő hőmérsékletet biztosítottak a növények fejlődésére és így az idén csaknem két héttel korábban kezdődött a tavaszi szezon. A kora tavaszi napsütés tovább gyorsította a virágok fejlődését és az idén már több ezer szál hatvani szegfűt szállítottak Budapestre és a Hatvan környéki virágüzletekbe. A kertészek nagy gonddal ápolják a szegfűtöveket és április 4-re mintegy 10 000 szál piros szegfűt adnak Budapest és több iparvidék virágüzleteibe. Eger állomás dolgosói élüsemet avattak Ma délután 16 órakor a Vasutas Szakszervezeti Székházban bensőséges ünnep keretében veszik át Eger állomás dolgozói a Közlekedés és Postaügyi Minisztériumtól az élüzem kitüntetést. Az egri vasutasok 1960 második félévi kiemelkedő teljesítményükkel nyerték el a büszke élüzem címet. Az állomás teljesítménye féléves átlagban 105,2 százalékot tett ki. Most végre az állomás homlokzatára kerül az élüzem jelvény és a mai ünnepségen kiosztanak 16 kiváló dolgozó jelvényt, 6 kiváló dolgozó oklevelet és jó munkája eredményeként 81 dolgozó kap pénzjutalmat. A sok jól dolgozó közül nehéz egyeseket kiemelni, de mivel mindenkit nem sorolhatunk fel, a jók közül a legjobbak nevét kértük, hogy itt megemlékezhessünk róluk. A forgalmi dolgozók közül dicséret illeti Hevesi Kornél főintéző menetirányítót, aki jó szervező munkával segítette elő az állomás és a vonal eredményes munkáját. Alapi János tolatásvezető tervét átlagosan 106,2 százalékra teljesítette és így kiemelkedett munkatársai közül. A kereskedelmi dolgozók között kiváló munkát végzett Román Sándor kocsirakományos raktárnok. Munkájának helyes megszervezésével nagyban hozzájárult Eger állomás kocsikihasználásának átlagos élüzem szinten felüli teljesítéséhez. Az állomás dolgozói nem elégszenek meg az eddigi eredményekkel. Április 4., valamint május 1. ünnepek tiszteletére vállalták, hogy az eddigi eredményeket egy százalékkal tovább fokozzák, biztosítják az állomáson a kulturált, baleset- mentes utazást és a zavartalan árutovábbítást. A vasutas dolgozók kezdeményezéseket tettek arra, hogy az Eger városába érkező vendégeknek mindig szíves és előzékeny felvilágosításokat adnak és ezzel is elősegítik a város és ezen belül az egri vasútállomás jó hírnevének növelését. Mi van? Heves megye nem smakkol? Ez a megye, amely nemcsak boráról, de lányai szépségéről is híres, nem tetszik? Miféle önkéntes megkerülése ez a javak igazságos elosztásának! Mert Csongrád és Békés megyékbe már megérkeztek a gólyák, ott kelepeinek a háztetőn, a békák rémületére és az óvónők perspektivikus töprengésére — de ide még nem jöttek el... Miért? Felettébb gyanús nekem ez a dolog. Ahogyan ismerem én a sovinizmust, Csongrád és Békés biztos összkomfortos fészkeket ajánlott fel a gólyáknak és bőséges ellátást. Itt hívom fel az illetékesek figyelmét, hogy ígérni mi is tudtunk 5 volna. Aggódom íleves me- | gye lélekszámáért! > (—ó-)