Népújság, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-07 / 237. szám

1960. október 7., péntek

NEPÜJSÄG

3

GYÖNGYÖSOROSZI községtől bat kilométerre, fent a hegyek ölelésében, a Mátra nyugati hegyvonulatainak déli lejtőjén, erdőségek között „rejtőzik” a bánya. Az Oroszi ércelőkészítőműtő] még három kilométert fut a gépkocsi, amíg a bányaüzem főszállító altáró- jához jutunk. A kátyús, gödrös bekötőútról csak a magasba tornyosodó meddőhányó mutatja, hogy bánya van a közelben. Fiatal üzem. Nem nagy bánya. 265 munkása van. Féléves ipari termelési tervüket 104,5 százalékra teljsítették az ércbányászok. Harmadik negyedévi tervüket is határidő előtt három nappal fejezték be. Az előzetes, hozzávetőleges számítások szerint körülbelül 3 százalékos túlteljesítéssel. Eddig 3,5 százalékos tervtúlteljesítésük mutatkozik éves szinten is.

Tizenegy esztendeje — 1949- ben — kezdték itt a mátrai vonulatok között az igazi bányászkodást, az ércesedés „megkutatását” és feltárását. Persze, azelőtt is dolgoztak itt bányászok a hegyek belsejében, a telérek csapásain. Gazdag és érdekes a Gyöngyös- oroszi ércbányászat előtörténete .:: Az egri levéltárban fellelhető dokumentumok állítása szerint, a község térségében, már az Árpádházi királyok korában — a 11—13. században — is volt bányászat. Még részletesebb adatokkal rendelkezünk a 19. század második felében folyó bányászat történetéről. Ebből az időszakból maradtak fenn a „Péter—Pál”, a „József” és az „Adél” tárók;.. A korszerű bányászat történetét 1928-tól számítják, akkor mélyítették le a „Károly” és a „Péter—Pál” aknákat, a mai al- táró szintjéig. A bánya az Uri- kány—Zsilvölgyi RT tulajdonában állt, a részvényeseknek jelentett üzleti hasznot minden csillényi lefejtett érc.

A BÁNYA újkori története 1945. után íródott. Akkor, amikor nagyarányú kutató munkába kezdtek itt a hegyek alján, s megkezdték a legmélyebben fekvő tömbök feltárását, kitermelését.

Az üzemben jelenleg középszintű -termelte folyik. Főtermékük: a koncentrátum — a színpor —, melynek előállítása az ércelőkészítőben történik. 16 telérben fejtenek ércet a bányászok. 16 tellérbő! bányásszák a cinket, ólmot, aranyat, rezet és más értékes kincseket.

Mindezekről az üzem főmérnöke, Kun Béla elvtárs tájékozBányajáráson

tat az üzemvezetői irodában, ahol leszállás előtt beszélgettünk. Munkaátadásra indulnak az üzem vezetői — Czéh Mihály üzemvezető, Szemán János munkaügyes és Kun Béla főmérnök elvtárs, a mélybe, hogy a bevégzett munkát a bányászoktól átvegyék.

A főszállító altárói folyosóján hosszú csillesort vonszol a motoros mozdony. A csillékben nedves kőzet púposodik, s a kőzetekben a ritka kincs: az ércek. Nemsokára villamosmozdony vontatja itt a szerelvényeket — villamosítják a szállítást; és akkumulátoros mozdonyt visznek le az 50-es szintre is. öt szintje van a bányának: 4 emelet lefelé (a jelenlegi legmélyebb szint az al- táró alatt 200 méterre van), az ötödik szint az altárói szint fölött 60 méterre van.

— Milyen fejtési módszerrel dolgoznak?

— Az érctelérek lefejtésére a magazin, vagy tartályos fejtési módot alkalmazzuk, 6 méteres csapológurító osztással, 4 főtegyámmal, 2 gurítógyámpillérrel. A fejtés lépcsőzetes: 2,2 méter magas főtepásztával, 2,5 méter hosszú lyukakkal, vagy folyamatos — függőleges lyukakkal fúrt — 2 méter magas vízszintes pásztával. A tömedékelés főtepászta fejtést ritkán, elvétve használjuk. A tömedéktermelés nálunk tö- medékzsákból történik.

— Hogyan történik a feltárás?

— ALTAROVAL te vak-aknákkal végezzük ezt a munkát. A teléreket szintenként kb. 500 méterenként főharántok- kal tárjuk fel. Az altáró szelvénye hat és fél négyzetméter, a harántoké öt és fél, a telér- csapásvágatok szelvénye pedig, általában, 5,5—4,2 négyzetméter területű. A telér-csapás- vágatokat 50—100 méterenként feltörések kötik össze. Ha a művelésbe vont érctáblák lefejtése megtörtént, s a tárolt ércmennyiséget kiszállítottuk, a fejtési üregeket beomlaszt- juk.

Érdekes az ércbánya, vizesebb, más biztosítási rendszerű, mint a szenet termelő üzemek. Itt nem látni ácsolatok faerdejét. TH-gyűrűket sem. Olyan érzése van az embernek, a vízszintes vágatokban haladva, mintha egy óriási barlangban járna.

— Annyira kemény a kőzet, hogy nincs szükség ácsolatok - ra — magyarázza Kun elvtárs. Persze, minálunk is van biztosítás, a gyengébb keménységű helyeken. Falazattal, bányafával, helyenként vasbeton tám- mal biztosítjuk a gyenge keménységű vágatokat. És alkalmazzuk a főtecsavarozást is.

A főtecsavarozásos biztosítási módszer a magyar bányászat nagyjelentőségű újítása. Az új biztosítási módszer lényege: a főtébe, az oldalakba, vagy a talpba fúrt lyukakba a kőzetek mechanikai sajátosságának legjobban megfelelő típusú feszítőcsavarokat építenek be, s a csavarokat oly mértékben rögzítik és feszítik meg, hogy a súrlódás, a nyomás megnövekedésével a rétegek egymástól el ne mozdulhassanak.

— És a szilikózis?

— A szilikózis, a porképződés veszélye fennáll. Kemény, érces kőzetben dolgoznak a bányászok. De minimálisra szorítottuk ezt a veszélyt.

A PORKÉPZÖDÉS megakadályozására vizes fúrást — centrális öblítést — alkalmaznak, rakodásnál vízpermetezést, robbantás előtt ködfejlesztést. Helyenként Dräger típusú porálarcban dolgoznak a bányászok.

— Milyen a bánya gépiberendezésének rendszere?

— Kevés gép dolgozik a bányában. A rakodás teljes mértékben gépesítve van, NL 12 V és PML 5 típusú kanalas rakodógépekkel dolgoznak a bányászok, s 30 fúrótámot is üzemeltetnek jelenleg. A robbantás nagyobbrészt ammondina- mittal, millszekundumos villamos gyutaccsal történik.

Süllyed velünk a kas. A 200- as szint kutatóvágatába megyünk először. Czéh elvtárs kalapácsával végigkopogtatja a főtét, az oldalakat, s máris mondja a keménységet. A vágat kihajtása jelenleg 412 méterben áll. Havonta 21 métert haladnak itt előre a bányászok. Cink és ólom után. kutatnak.

A 100-as szint nyugati vágatában, a Malombérc telér csapásán, III-as csapatnál sincs különösebb baj. Köd gomolyog a vágat folyosóján. A bányászok vízhatlan gumiruhában feszülnek a kemény kőzetnek. Visszhangot csapva, nehéz, éktelen zajjal tépik a fúrófejek az andezitet. Aztán robbantanak. 16—18 lyukat fúrnak egy műszak alatt A vagat hossza 183 méter. A keménység megoszló arányú. Ácsolat kell majd ide, néhány méteren.

A 100-as szint kutató vágatában a 11-es csapat panaszkodik: kevés a levegő. Nyolc órától tizenegyig nagyon kevés.

11,3 méter itt az előrehaladás De mulasztás is terheli az itt dolgozókat: nem csinálták meg teljes tökéletességgel a csor- gát. ígérték, hogy egy napon belül pótolják ezt a mulasztást. Az üzem vezetői pedig a légcsövek kitisztítására tettek ígéretet.

INDULUNK felfelé. Az altárói folyosón ismét találkozunk a motoros mozdonnyal. Az apró kocsik fülkéjében most bányászok ülnek. Váltásra viszi őket a „népes”. Hat órát dolgoznak a föld alatt, két műszakban. A harmadik műszak a fenntartóké. Hat órát dolgoznak a föld alatt. Hat órán át fejtik a kemény kőzetet, az ércet. Lendülettel, megfeszített erővel dolgoznak, hogy egyre több tele csille rakományát küldjék napfényre a föld alatti munkahelyekről. Csikorogva, könnyen szaladnak az üres csillék a bánya folyosóján, a „népes” szerelvénye után. S percek múlva már visszafelé küszködik az apró masina. Értékes, nehéz terhével.

Pataky Dezső

jnww;

Talán véletlenül került egymás mellé a két hír, de lehet, hogy a tördelés tudatossága, jelen esetben nem is ez a fontos. Mint inkább az a tanulság, amelyet a két hír olvastán, mindenki levonhat a maga számára, különö- j sebb elmélkedés és megerőltetés nélkül. Az egyik hír a távoli földrészről, Ausztráliából érkezett, amelyet, ha nem is Eldo- rádónák, de legalábbis jómódú, földrajzi helyzeténél, népességénél fogva is kiegyensúlyozottabb gazdasági életet élő kapitalista országnak ismerünk. A hír arról szól, hogy munkástüntetések zajlottak le számos ausztrál ipari városban, amelyben a munkabérek emelését követelték, — többek között.

A másik hír a baráti Bulgáriából érkezett: október elején ebben az évben már harmadízben, újabb 600 ezer bolgár munkás és alkalmazott részesül fizetés- emelésben. S csak az év három utolsó hónapjában a fizetés- emelésekre 149 millió lévát fordít a bolgár állam.

Ez egyszer eltekintünk minden kommentártól!

(-6)

.Valóban nincs benne a Munka Törvénykönyvében...

Nem sokkal ezelőtt, egyik kis egri üzemünkben volt dolgom, s míg a kapus fülkéje mellett arra várakoztam, akit kerestem, így panaszkodott az idős portás:

— Hát tessék idenézni, mit kell csinálnom. Kapával a kezemben, a portásfülke te a kerékpármegőrző előtt, meg itt a kis parkosított terület útján, gyomot kell irtanom... akkor, amikor ez nem az én feladatom. Portás vagyok. Azért fizetnek, s nem ezért a munkáért. Elő van ez írva a Munka Törvénykönyvében? Lehet ezt csináltatni velem? ...

— Az igazgató elvtárs mit mondott?

— Az igazgató? — legyintett —, hát persze, hogy nem szólt ellene egy szót sem... hadd csináljam, gondolja...

Megütött ez a néhány szó, hogy: „Elő van ez írva a Munka Törvénykönyvében?” Hirtelen válaszolni sem tudtam rá, mert előkerült az, akit kerestem.

Nem, ez a munka nincs előírva a törvénykönyvben. De nem szól róla más írásos rendelkezés sem. Nem is ennek alapján kell tennie a portásnak, amire megkérték. Hanem

mert saját kis kuckójának, a kerékpár-megőrzőhelynek környéke és a kis park útja bega- zosodott. Ki végezhette volna el ezt a munkát, hogy ne menjen az üzem termelésének rovására, ne essen ki munkaerő a gyártási folyamat láncolatából, s a kis park is, amely oázist jelent a sívár üzem még sivárabb udvarán, mindig rendes legyen? Természetesen az, akinek a legkevesebb a tennivalója, vagy aki munkája mellett ezt is el tudja végezni.

így esett a választás a portás bácsira, akinek míg a műszak véget ér, annyi a feladata, hogy öt-hat gépkocsit — vagy talán még ennyit sem —, ki-, vagy beenged a kapun. <3 mégis a Munka Törvénykönyvéből citálna paragrafust, hogy ne kelljen kapát fognia ráérő idejében — pedig magától, szó nélkül is megtehette volna ezt, ha egy kicsit is szereti üzemét. Mert mások megteszik. Itt, ettől az üzemtől nem messze van egy másik. Hasonlóan kicsi, de jó volt látni, hogy a munkások jóformán még birtokukba sem vették a nyáron az új épületeket, eléjük már — ha tenyérnyi területen is —, de szabályos kis virágos kertet varázsoltak, s még díszkarókat is faragtak, hogy azzal vegyék körül a „védett területet”. <3k nem nézték a Munka Törvény- könyvét, s nem lapozgatták azok sem, akik százával jelentkeztek társadalmi munkára az elmúlt hónapokban, nem is a maguk üzemének, Vállalatának szépítgetésére, hanem egyenesen a város csinosítására, fejlesztésére.

Vagy talán nem látta a portás bácsi a Lenin úton műszakjuk után társadalmi munkában neon-világítás szerelő munkásokat, vagy augusztus 20. előtt, a Dobó téren nyüzsgő sokaságot, amelyből egyetlenegyszer sem kérdezték: „miért kell ezt tennünk”, csak törték a betont, hordták a földet, ásták az árkot, s cipelték a teli cementes zsákokat? Ha látta volna, biztosan nem kérdezi meg: „Elő van ez írva a Munka Törvénykönyvében?" mert ott, azokat a szorgoskodó munkásokat látva, érthető volt: az ilyen munkát a lelkiismeret törvénye írja elő. S ennek jó engedelmeskedni, mert a magunk életét tesszük szebbé, derültebbé. W. L.

SZALAY ISTVÁN:

C7 íz ellőSűrű köd terpeszkedett a tahira és egészen eltakarta a távoli hegyeket. A kis patakocska kávészínű, zavaros vize azt jelezte, hogy odafönn az erdőségben nagy eső volt az éjjel. Fadarabokat, rozsét, de még ölfa hasábokat is hozott a víz, te a falu zúgójánál úgy örvénylett, mint valami kisebbfajta folyó. A patak a falun folyt keresztül, s ha felhőszakadás volt odafönn, akkor elöntötte a közeli kerteket.

— Cudar idő — sóhajtott fel

az orvos, s nézte, nézte az ablakon át ezt a csupasár világot. Egy hete, pont ma egy hete, hogy idejött, ide küldték ebbe az eldugott kis sárfészekbe, s azóta nem volt egyetlen örömteli perce, egyetlen derűs gondolata. Becsapottnak,

száműzöttnek érezte magát, s úgy tűnt, mintha összeesküdött volna ellene az egész világ.

Igen. Alig tíz napja, hogy megérkezett az írás, amely szerint Dr. Angyal István orvost Btíkkösdre nevezték ki. Nagy volt odahaza az izgalom. Angyal bácsi, a nyugalmazott mozdonyvezető, csak fejét csóválta, aztán ki is jelentette kereken:

— Harminchat évig jártam a világot, de én ilyen helységgel sehol sem találkoztam. Az öreg szava tehát annyit jelentett, hogy abban a faluban, ahová fiát orvosnak kinevezték, nincs vasútállomás.

— Bükkösd ... Bükkösd... gondolkodott, tűnődött az öreg, aztán előkerült egy megkopott iskolai atlasz is, de bizony azon sem volt feltüntetve a nevezett község.

— Valahol az istenhátamögött lehet ez, édes fiam — sóhajtott a mama és előlegképpen egy nagy könnycsepp gördült végig jóságos arcán.

— Ugyan mama! Ne sírjon, hiszen tegnap még együtt örültünk a diplomának, s most... vagy nem gondolta talán, hogy egyenesen a hárshegyi klinikára küldenek főorvosnak?

— Bükkösd! Itt van. Megvan — kiáltott közbe a papa, s már olvasta is valami megkopott helységnévtárból. Kisközség a Bükkben, lakóinak száma 1300. Tengerszint feletti magassága 489 méter.

— Kisközség a Bükkben ...

Hát így volt. És most dr. Angyal István az ablak előtt állva, lesi, bámulja az esőt, a sarat, a szennyesvizű patakot és a szürke tejfehér ködöt, miközben várja betegeit. Várja, pontosabban már nem is várja, mert napok óta senki rá nem nyitja az ajtót. Tudta már a kinevezés után, azonnal megtudta, hogy olyan helyre kerül, ahol eddig még sohasem volt orvos és egészségügyileg szinte dzsungel a falu.

— Állj, majd a sarkadra Pistám — biztatta a megyén az osztályvezető főorvos. — Szép dolog ez, nagyszerű hivatás, mert ott bizony, nemcsak gyógyítani, de nevelni is kell.

Dr. Angyal István nem volt nagyigényű ember, számított rá, hogy falura kerül, de hogy ilyen helyre, arra azért mégsem gondolt. Álmaiban számtalanszor ábrándozott egy csinos kis rendelőről egy dunántúli falucskában, közel a Balatonhoz, ahonnan már csak néhány ugrás a város és van élet, szórakozás...

Itt se rendelő, se lakás, mert ez a rendelő inkább elsősegély- nyújtó hely, mint egy orvos állandó munkahelye. Fájdalmasan, rosszkedvűen nézett körül a sebtében berendezett helyiségben, aztán szerencsésebb évfolyamtársaira gondolt, akiknek már a kezdésnél „emberibb” sors jutott osztályrészül. A rendelőből nyílt egy szoba, amely jelenlegi állományában, mint orvosi lakás szerepelt.

Nősülte! Mosolyosodott el kesernyésen, úgy érezte, hogy hirtelen valami összemarkólja a szívét A szőke, kék szemű Marikára gondolt, aki jövőre kész gyógyszerész, s akivel annyi, de annyi szép közös tervük volt már az egyetemen. — Nősülte? De hová? Hova? — Doboltak benne a gondolatok, és a másik pillanatban eszébe jutott Varsányi főorvos úr szava: tanítani, nevelni, gyógyítani... Igen. így mondta, s azt is hozzátette: számítok rád Pista fiam. Szűz föld ez még, ugar, amit meg kell munkálni.

Az eső zuhogni kezdett, nagy kövér eseppekben gurult végig az ablaktáblákon. A fiatal orvos felrezzent merengéséből, mert úgy tűnt, mintha valaki megállt volna az ajtó előtt.

— Talán az első beteg? — villant át benne, s szinte félve, válaszolt a kopogtatásra.

Egy 30—40 év körüli férfi lépett be az ajtón. Barna gumiköpönyegéről csörgött a víz és esőszag áradt belőle.

— A doktor urat keresem.

— Én vagyok, kérem. Tessék! Mi a baj, mi a panasza?

Az ember kicsit zavartan nézett körül, egyet-kettőt köhen- tett, aztán válaszolt.

— Egy pár szavam lenne.

— Tessék! Csak tessék, foglaljon helyet — s előhúzta az asztal mellől az egyetlen széket.

— Köszönöm, így állva is elmondhatom.

— Nem, nem, csak üljön le bátran, én egész nap úgyis csak ültem te már néhány napja egyebet sem csinálok, hanem tessék, mondja csak bátran.

Amíg a látogató elhelyezkedett, az orvos pillanat alatt végigmérte tekintetével.

— Munkásember — állapította meg, alighanem bányász. A gumiköpeny alatt kék mun- kászubbonyt viselt, lábán bakancs volt, s egyik szemével kicsit hunyorgatott.

— Kicsi ez a mi falunk, doktor úr. Azt mondják a rossz nyelvek, innen már a drótos is visszafordul.

— Kicsi, igazán kicsi — mo- solyodott el fanyarul az orvos.

— Bár úgy hallottam, nagyon szép a vidéke, s ami a legfontosabb, sok az erdő. Csak az emberek ... Napok óta felém sem jönnek, pedig kido- boltattuk kétszer is, hogy mindennap reggel 8-tól 1-ig van rendelés.

— Igen, igen, az emberek — kapcsolódott az orvos szavaiba a látogató. — Tetszik tudni, furcsa nép ez a mienk, de nem rossz nép, azt igaz becsületemre mondom. Én ismerem jól ezt a falut, itt született még apám, nagyapám is. Csak olyan mint a jég... nehezen olvad.

Doktor Antal felfigyelt.

— Hogyan mondja?

— Mondom, nehezen olvad, kérem, nehezen barátkozik, de akit egyszer megszeretett, azt aztán igazán szereti. Az apám sorolta, hogy volt itt hajdanán egy öreg tanító. Az első esztendőben, amikor idekerült, tizennégy kérvényt írt az érseknek, hogy helyezzék el innen. De aztán, aztán negyven évi szolgálat után itt temettük el a faluban az elmúlt ősszel. — Mert úgy van az doktor úr — elmondanám még, ha nem untatom —, hogy Bükkösd a múltban eltiport kis fészek volt itt a hegyek között. Apáink, nagyapáink favágók, cselédek voltak, s az én gyermekkoromban a fél falu még hitt a boszorkányokban. Felnőtt a gyerek, kijárt négy-öt osztályt, aztán ment ki az erdőre, ölfát vágni az apjával együtt. Most emberéltük csak meg magunkat a felszabadulás után. Iskolát, villanyt is kaptunk. Nem tudom, hallott-e már róla, de nem messze tőlünk, van itt egy bánya, odajárunk vagy kétszázan, most már jobbadán a fiataljai. Ezek a bányászemberek már másfajta népek, de az öregjei... azok ugyan keveset

koptatják még egy jó ideig a doktor úr kilincsét.

Az orvos cigarettával kínálta meg a látogatót, rágyújtottak, mélyet szippantottak a füstből.

— Az öregasszonyok nálunk még a kuruzslóhoz járnak, kérem. Van egy öreg bábánk, 6

volt eddig az orvos. Szóval... először meg kellene ismerni a falut, doktor úr. Hogy is mondjam ... barátságot kéne kötni az emberekkel, mert így... csak így nehezen fog menni a dolog. Én bányász vagyok. Tartson velem holnap, jöjjön, nézzen meg bennünket odalent, beszélgessen az emberekkel, meglátja, nem lesz hiábavaló...

A doktornak felcsillant a szeme.

— Szívesen elmegyek, úgy sem láttam« még igazi bányát, aztán illik is megnézni, hol dolgozik falum népe ...

— Hát akkor ebbe is maradhatnánk, állt fel az ember, s búcsúzóra nyújtotta a kezét.

Odakint elállt az eső, dr. Angyal István, az új bükkösdi orvos kinyitotta az ablakot, s kinézett vendége után. Látta, hogy végigmegy az utcán, aztán megáll egy ház előtt.

— Hol jártál Imre — kérdezte tőle valaki.

— Itt voltam a rendelőben,

az új orvosnál. Egy kis baj került ... Rendes ember lesz, úgy látom, s ami a legfontosabb, érti a mesterségét...

A szavakat jól, tisztán hallotta és úgy érezte, hogy a kis rendelő megnagyobbodik, a kopott, festett bútorok kifényesednek, s leikéről felszáll a sötét; nyomasztó köd ...