Népújság, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-30 / 257. szám

1960. október 30., vasárnap NÍPÜJSA6 5 ERKI EMBEREK E MILYENEK az erki em­• berek? Azt mindenki látja, aki rendszere­sen ellátogat ide. De azt keve­sen tudják, milyenek voltak még egy esztendővel ezelőtt is — mondta ismerősöm egy al­kalommal, s aztán beszélni kezdett a múltról, úgy, ahogy ő tapasztalta éveken keresztül. Mert ha valaki rendszeresen járt ebbe a községbe, akkor beosztásánál fogva ő, igen. — Amikor évekkel ezelőtt arról volt szó, hogy ahol nem társulnak termelőszövetkeze­tekbe a dolgozó parasztok, ott legalább szakcsoportokat ala­kítsanak. Erken ez sem ment. Nem lehetett összehozni olyan csoportot, amely legalább egy holdon gazdálkodott volna. Nyakas, makacs embereknek ismertették meg magukat az itt élő gazdák, s ez a jelző raj­tuk is maradt sokáig. — Az elmúlt évben azt hit­tük, hogy a termelőszövetke­zeti mozgalom sem arat sikert ebben a községben. Emlék­szem, egy alkalommal beszél­gettem az egyik gazdával. Fia­tal ember, mégis nagy tekin­télynek örvend a községben, szorgalma által — most bri­gádvezető az Űj Barázdában. Álltunk egy fröccsel a kezünk­ben az italboltban és a tsz-ről beszélgettünk. Kérdeztem tő­le, hogy mire várnak még, meddig gondolkoznak, hogy belépjenek-e vagy sem? Azt válaszolta: — Majd eljön annak az ide­je is. — De mikor? — türelmet­lenkedtem — utolsók akarnak lenni a járásban? — Az lehet, hogy a tsz meg­alakításában utolsók leszünk, de ha egyszer belépünk, elöl- járunk a munkában. — így vá­laszolt. Ia ftataTI gazdaember jós­A HAiAL lata _ ha lehet ennek nevezni ezt a kijelenté­sét — bevált. Az erki Uj Ba­rázda Tsz-t mindenütt úgy em­legetik a járásban, mint a fia­tal közös gazdaságok egyik legjobbikát, amelyik, ha az el­ső évben magára talált, min­den bizonnyal a kiválóak kö­zött marad a jövőben is. Mert az erki emberek nem hagyják magukat. Nyakasok most is, csak éppen más miatt, mint akár egy évvel ezelőtt is. Most azért, mert: addig nincs pihenés, addig nincs megállás, amíg nem tudják teljesen rendben a munkát. Amikor a múlt hetekben alig lehetett dolgozni a földeken a sok eső miatt, az irodán a vezetők már türelmetlenkedtek: mi lesz, ha ez így folytatódik. Mikor ve­lük beszélgettünk, ugyancsak erről esett a legtöbb szó, mi­közben egy kis délelőtti né­hány órás jó idő után ismét vigasztalanul zuhogott az eső kinn az utcán. Agócs József főagronómus az előtte fekvő papíron sorakozó tervszámokat nézegette, s so­rolta: — Jó, hogy hatvan hold őszi árpa és ugyanennyi rozs veté­sével végeztünk, de ötszázhúsz holdat terveztünk őszi búza vetésre, s ebből csak nyolcvan holddal vagyunk készen. Mi lesz, ha ez így folytatódik? Eddig minden rendben ment, úgyhogy a tagok csak azt lát­hatták, nem kell más, mint szorgalmas munka, s a tsz- gazdálkodás már az első év­ben sokkal nagyobb és szebb gyümölcsöt hoz, a valamikor legjobb egyéni munkánál is. — Amíg nem köszöntött ránk ez a csúfos időjárás, min­denki úgy dolgozott, hogy job­bat nem is kívánhattunk. Vé­geztünk a kilencven holdnyi cukorrépa szedésével, a szele­tet már el is raktároztuk, ka­zalba raktuk, betetőztük a há- romszásznegyven holdról nyert harmadik kaszálású lucernát, sőt nyolcvan mázsát el is adtunk belőle, amely szép pénzt ho­zott, de betakarítottuk a napra­forgót, takarmányrépát, 170 holdra elegendő istállótrágyát hordtunk ki, szántottunk alá, ha kellett, harminckét fogatot állítottunk munkába a vetés­nél, s most ez az időjárás kés­leltet mindenben. I DE JÓFORMÁN az újabb eső miatt. A kukori­cából például úgy kellett kikö­nyörögni őket most is, nem akarta senki abbahagyni a tö­rést, bárhogy zuhogott az eső. Megint egyt példa arra, hogy milyenek az Uj Barázda Tsz tagjai. — Hiába, nem megy más­ként — jegyzi meg a főagro­nómus. — Ha itt egyszer hoz­zákezdenek egy munkához, ad­dig nem nyugszik senki, amíg be nem fejezzük. Nem lehet fékezni az embe­reket, s ezt az első év sikerei­nek „róhatják” fel. Erken ugyanis így gondolkoznak tsz- tagjaink: kalászosaink jól si­kerültek, kertészetünkből 150 százalékos bevételt nyertünk, nyolcvankét tehenünk van, s csak tejből negyvenezer forin­tos bevételhez jutottunk szep­temberben — ez mind nagysze­rű egy egyéves gazdaságtól. Az is, hogy váratlan jövedelemre is szert tettünk. Az egykori községi apaállatistállóban még a nyáron elhelyeztünk három­száz kacsát és 1000 naposcsibét. A kacsákból megmaradt 29Ö, ezeket héthetes korukban 1,90 kilós átlagsúllyal adtuk el. A csirkékből kilencszáz van meg, ezek valószínűleg a szomszédos Tarnaőrsre kerülnek törzsállo­mányként. Jó pénzt hoztak, s hoznak tehát a baromfiak is, pedig ebben az évben csak kí­sérleteztünk velük! Ezek alapján mind bizonyo­sabbá válik, hogy teljesítik, sőt túlteljesítik ez évi tervei­ket, s jónak mondható a jövő­ről való gondoskodás is. Ápri­lisi átadásra már leszerződtek 101 hízósertést, februárra 17 ökröt, s két tehenet, áprilisra 11 tinót, s 10-et jövő szeptem­berre is, amellett, hogy ebben az évben még decemberben is adnak át 18 hízóbikát. De futja többre is az erőből, s ezek után senki sem csodál­kozik, hogy amikor az eső mi­att nem lehet törni a kukoricát, akkor sem mennek haza, ha­nem csaknem kivétel nélkül nekiállnak, s vágják a szárat teszik, — EZT AZÉRT zik, az 1400 hold mélyszántás­ból pedig eddig 700 készült el Ha az idő megjavulna, napok alatt készen lennénk ezzel is, s a vetéssel is. Fogatainkkal egy nap alatt akár 100 holdon el­vetnénk a szemet, a gépekkel meg hirtelenében meg sem tudnám mondani, mennyit szántathatnánk, mert annyi traktor van itt nálunk. Erede­tileg ugyanis 12 gépet irányí­tott a földjeinkre a gépállomás, most meg újabb tizet kaptunk arra az időre, amíg a tsz-ek — ahol eredetileg dolgoztak vol­na, de ahol ugyancsak nem tudnak haladni a munkával a sok eső miatt —. biztosítanak számukra elegendő területet a szántáshoz. Az átirányított tíz gépből négy már meg is érke­zett, s annak ellenére, hogy itt bőségesen lenne hely, ahol megforgassa a földet, megint nem csinálhat mást az eső mi­att, csak állhat. A beszélgetés közben lassan­ként az asztalhoz telepedett brigádvezetők nem szólnak semmit Ugyan mit is mond­hatnának, valami vigasztalót, valami kedvderítőt ebben a cudar időben, amely miatt nem lehet úgy dolgozni, ahogy szeretnének. Még a tréfálkozás sem esik jól. Az arcok csak akkor derül­nek fel egy kicsit, amikor be­köszön a tsz elnöke: Németh József. Gyöngyösön járt, s most érkezett haza. Ezúttal nem hivatalos ügyben ült autóbuszra, mégis mindenki kíváncsian fordul felé: mit in­tézett. Ot meg nem kell sokat kérni, gyorsan elbüszkélkedik: — LÁTTAM ... utolsó szavakat, az iro­dában gyülekező brigádvezetők egyike megszólalt: — Az emberek azért nem álltak le teljesen a munkával mert minél több területet akarnak biztosítani a gépállomási gépek munkájának — mondja a fő­agronómus. — Amikor elkezd­tük a kukoricatörtést, ezért kelt fel már mindenki a haj­nali harangszókor, s ment a földekre. Szántás tekintetében nem is állunk rosszul. Vetéshez mindössze 150 holdnyi hiány­J/fessziről más a kőbánya, •*■*■*■ és más, amikor a meg­lazított falak tövében állsz. Irdatlan falak magasodnak az ember előtt. Ki tudja, hány ezer éves falai ezek a földnek. S most bontják, lebontják őket. ötven esztendeje bontják, rob­bantják, fogyasztják az embe­rek a hegyet, a Bélkő mészkő­testét. S itt, a hatalmas hegy tövében telt el Csuhány b. Bá­lint élete, itt dolgozott hóban, fagyban. Eső vágta, fagy dide- regtette 31 éven át. Huszonkilenc éves volt, mi­kor a kőbányánál kapott nehéz munkát, rakodómunkát. Kezdetben szokatlan volt ne. ki ez a munka. A nagyobb da­rabokat kézzel, az apraját la­páttal kellett az alattuk álló csillékbe rakni. Kapkodta a fejét, s néha úgy érezte, az egész kikezdett hegység rázu­han. Odaállt, ahová parancsol­ták. A munkamegosztás a ta­pasztalatlanokat oda sodorja, ahol a legnehezebb, amerre a szél a porát fújja. A többiek mellette élénken beszélgettek, de nem értette, miről, mert neki megtelt a szeme porral, a füle zajjal, köhögött, s egy ki­csit nagyobbat sújtott a csá­kánnyal a kövekre. A szerszám nyele ketté törött. — Te, az anyád... mit csi­nálsz?! — ordított rá az egyik munkafelügyelő és eléje ug­rott. Egy pillanatra néhányan megálltak a munkában, leen­gedték a szerszámokat, és mintha védőn állták volna kö­rül a fiatal kőbányászt. — Nem szándékkal, nem akartam — védekezett Csuhány b. Bálint. — Mással is előfor­dulhat ... hogy nagyobbat üt ... és eltörik... ha dolgozik. O tven fillérre büntették, amiért eltörte a csá­kány nyelét. Sok volt ez a bün­tetés. Két órai munkáért fizet­tek ennyi pénzt. Otthon pedig szükség volt minden garasra. Láttam az unokámat Nagyszerű fiú — mondja, s e két mondat után már annyit lehet beszélni. Az elnök nagyapaságáról, az uno­kával kapcsolatos tervekről, kicsit komolyan, kicsit vidá­man. Aztán Németh József is „visszaváltozik” elnökké, kér­dez, tájékozódik, intézkedik. S a végén elégedetten mosolyog: a mai napon is rendben ment minden, amíg az eső közbe nem szólt De miért is ne, hiszen mióta tsz-tagok, ilyenek az er­ki emberek ... Weidinger László Fizetéses szabadság a termelőszövetkezeti tagoknak Megyénk termelőszövetkeze­teiben egyre sokrétűbben szé­lesítik ki.a dolgozók szociális juttatásait. Több — különösen az évek óta jól működő — ter­melőszövetkezetek különböző módszereket alakítanak ki a termelőszövetkezeti tagok pi­henőnapjainak és szabadságo­lásának biztosítására. A kiskö­rei Dózsa Termelőszövetkezet­ben például azt tervezik, hogy az állattenyésztésben dolgozó tagoknak — akik napról napra és vasárnap is folyamatosan dolgoznak — havonta öt sza­badnapot biztosítanak. Az öt szabadnapot a tsz-dolgozók ha­vonként egyszeri alkalommal is kivehetik. Ugyancsak bizto­sítani akarják valamennyi tsz- tagnak az évi fizetett szabad­ságot, amelynek kiadásánál fi­gyelembe veszik a dolgozók ré­szére is kedvező időt. A fizeté­ses szabadság idejére a dolgozó teljesítményének megfelelően, munkaegység-átlagot fizet­nek. A munkaszervezésnél ar­ra is gondolnak, hogy a sza­badságolásoknál ne legyen ki­esés a munkában, így megfele­lő szakembereket képeznek ki arra is, hogy egyes munkaterü­leteken, a munka zavartalanul folyjék, helyettesítés megoldá­sával. Ezzel a módszerrel több jó gazdálkodást folytató terme­lőszövetkezet foglalkozik. Né­hány termelőszövetkezet azt is tervezi, hogy a jövő évben már belföldi vagy külföldi üdülés­ben biztosítson helyet az azt igénylő termelőszövetkezeti tagnak. (ka) Képekben A megyei képzőművészeti kiállítást nagy érdeklődéssel látogatják az egriek, de a vidékről, az ország más részéből érkező turisták is szép számmal felkeresik. Így jut el a Heves megyei képzőművészeti alkotóközösség híre az egész ország­ba. Képünk a kiállítás egyik részét mutatja.- k A $- 1—1 ____A Az elmúlt napokban tartották meg az egri Helyőrségi Tiszti Klubban két újszülött/névadó ünnepségét. Tóth Judit­kának és Horváth György Imrének adtak nevet a bensőséges ünnepségen. Képünkön ajándékokat adnak át az örömszülők“ nek. (Foto: Kiss) Az áruellátás lett rosszabb ? Füzesabonyban, az egyik közhivatalban szóy4 tették, hogy a vasút melletti élelmi­szerüzlet áruellátása rossz. Nem lehet felvágottat, sajtot, vajat, kolbászt és szalonnát kapni. Egyszerre többen is bi­zonygatták, hogy ez csak októ­ber eleje óta van így, amióta a kiskereskedelmi vállalattól a földművesszövetkezet vette át Tizennégyen voltak testvérek: hét fiú és ugyanannyi lány. S az otthoni családon kívül a sa­játjára is gondolni kellett, öt négy gyerekkel szerencséltette a sorsa. — Azt mondhatom, hogy csak kínlódtam, keserveskedtem. Szenvedtem — mondja most az alacsony, ráncolt bőrű, so­vány, száraz emberke, hogy életének eseményeit idézi las­san, akadozó szavakkal... Tizenhárom évig volt a csil­lék mellett. Óránként 10 csillét, rakott meg, másodmagával. 180—200 méterre tologatták a csillét, az alig rögzített, mere­dek sínpályán. Sokszor előfor­dult, hogy a kővel megralcott csille lebakkant a sínekről. Akárhogy vigyáztak is vele, gyakran megtörtént a baj. — Egy Berlai nevezetű mes­ter meglátta a sínekről leesett csillét. Akkor ment éppen for­gácsért a „kettes bányába”. Nekem esett a zsákkal. Azzal ütött... Nem voltam erős em­ber, nem tudtam visszaütni... Minden áldott nap tíz és fél órát dolgozott a kövekkel, az erős munkán. Hajnali négykor kezdtek. Télen is. Aztán szom­batonként kezükbe számolták a pengőket. Neki tizennyolcat. Évekig 28 fillért fizettek egy órai nehéz robotért. Később kegyesen emelték aj; órabérét. Akkor már 34 fillért kapott. Örült munkát követeltek ezért a pénzért, megállni — pihenni — nem volt szabad. 1942-ben a munkafelügyelök mellé katonákat is kaptak a kőbányászok; katonai megszál­lás volt a bányánál is. Egy szá­zados járt ki hozzájuk ellenőr­zésre. Csuhány b. Bálint még emlékszik: valami Babér'^neve­zetű ember — erőszakos, kiáll- hatatlan, természetű mester volt —, az abajgatta a munká­sokat. ök nagyon keveselték a pénzt; Bálint bácsi a palát vágta akkor, s bizony, azért a munkáért több járt volna, mint amennyivel a szemüket kiszúr­ták. — Bérjavítást kértünk. Kijött a bányába a százados. A két legöregebb bányászt magához rendelte. Berecz Tamás Lajos meg jómagam mentünk a tiszt elébe. Megmondtuk, hogy ennyi pénzért, amit nekünk adnak, élni se érdemes, nem­hogy dolgozni, mint az állat. A százados elment, aztán min­ket, kettőnket, hivattak a kom­mandóra. Csúnyán káromko­dott ránk a tiszt. Mindenfélé­nek elkiabált bennünket. Azt is mondta, hogy lázadók va­gyunk, fellázítjuk a bányászo­kat, hogy hagyják abba a mun­kát. Úgyhogy Berecz Tamás Lajost meg engem csendőri felügyelet alá helyeztek. Egy teljes álló esztendőn át, min­den héten, szerdai nap, meg kellett jelenni a csendőrségen. Kocsmába nem volt szabad járni. Társaságba se. A z egy esztendő leteltével, 1943. márciusában, be­vitték katonai szolgálatra, egy munkaszázadba. Kétszáznegy­venen voltak a században, s a bombázásoktól megrongálódott pályatesteket, vasúti hidakat javították. Mikor közel került hozzájuk a front, Ausztrián keresztül Németországba akar­ták őket hajtani a nácik, ök egy alkalmas pillanatban le­ugráltak a szerelvényről és be­húzódtak az erdőbe. Egy szlo­vákiai erdőségben, Nemes­völgy közelében várták meg a szovjet csapatokat. Negyven­hat novemberében került haza a fogságból. Akkor jóidéig a a boltot. Ugyanezt panaszolták a vasútnál is. Nos, mi az igazság? Az „átkeresztelt” boltban ma is azok szolgálnak ki, mint amikor a Kiskereskedelmi Vállalatot hirdette a cégtábla. Az üzletvezető is azonos, ök egybehangzóan állítják, hogy mostanában is ugyanazt a mennyiségű árukiutalást kap­Cementgyárban dolgozott — könnyebb munkán. De csakha­mar ismét a kőbányászok közé kérte magát. Bányászta tovább a követ, a palát — a cement­gyárnak. De már jóval köny- nyebb, jobb munkakörülmé­nyek között, mint a 30-as években. — össze se lehet hasonlítani, mennyivel könnyebb volt a munka a gépekkel. A mai em­ber már nem tudja, csak hal­lomásból ismeri, hogy volt ak­kor, harminc évvel ezelőtt. Akkor félni kellett, hogy ránk szalad valami csille, vagy meg­bomlik az az istenverte hegy. Kötéllel derekunkon, mászkál­tunk a sziklákon. Mégis szeret­tem ezt a munkát. Most búcsút kell mondani a bányának. Nyugdíjba készül Csuhaj b. Bálint bácsi. Elmúlt hatvan éves. Harmincegy évi munka után megérdemli a pi­henést. Ennyit töltött az irdat­lan kőfalak tövében; és hat évet dolgozott a cementgyár­ban is — Bélapátfalván. No­vember elsejétől már csak a pihenés tölti ki hétköznapjait. Egyedül él apró házacskájá­ban, a hegyek alján, a régi „Farkas-malom” mellett. Fele­sége négy esztendeje, hogy el­költözött tőle, le a föld alá. Egy fia él csak. Az Albert. Ö is fent dolgozik a bélkői bá­nyában. Tovább folytatja azt a munkát, amit apja most abba­hagy. 'T’öbbé nem veszi kezébe a szerszámokat Bálint bácsi, nem áll a kompresszor mellé, hogy a gépet vigyázza. De a bányától nem tud elsza­kadni. Soha. Amíg él. Feljár majd gyakran a kőfalak tövé­be. Meglátogatja társait, akik­kel sok-sok éven át együtt bon­totta a hegyet. Nem tud végleg búcsút venni a bányától, hi­szen itt telt el élete. Ott, a ha­talmas hegy aljában... Pataky Dezső ják mint korábban. Bár gyak­ran előfordul, hogy kifogy a felvágott, szalámi és főleg a vaj. A megállapított kereten felül árut nem kapnak. Felkerestük a földművesszö­vetkezet központját Az elnök távollétében a főnykönyvelő tájékoztat. Okmányokat, szám­lákat és kimutatásokat tesz elénk. Ugyanazt az árumennyi­séget biztosítja a MÉSZÖV, mint korábban a Kiskereske­delmi Vállalat. A vasútállo­másnál levő üzletbe október 3-án 120 kilogramm gyulai, 5 kiló vaj, 60 doboz sajt, október 11-én 15 kiló vaj és túró, 40 doboz sajt, 90 doboz sertésmáj, 72 üveg lecsó, 400 üveg sava­nyúság, 13-án az Egri Vágóhíd Vállalattól 96,5 kiló kolbász, 14-én 90 kiló sertés- és 60 kiló lókolbász érkezett. Ezek csak kiragadott példák. Ezenfelül a saját vendéglőből a kereslet­nek megfelelően sültet és fasí- rozottat vesznek át. Volt olyan nap, hogy hét mázsa kolbászt adtak el. Tehát a kereslet nőtt meg. Ügy látszik, otthon, a háztar­tásokban fogytán a hazai. A kenyér—hagyma világára meg csak az idősebbek emléksze­nek már. Futja a keresetből, de az igényekkel nem nő ará­nyosan a termelés. Füzes­abonyban és környékén nem­igen hizlalnak többet, nem szállítanak több tejet és tejter­méket, mint tavaly. Az új ter­melőszövetkezetek még nem erősödtek meg, sok helyen nem készült el határidőre a sertésól és az istálló, átmeneti nehézsé­geink vannak. A reggeli, vagy tízórai vásárlásánál saját gyom­rán tapasztalhatja bárki, hogy az igények és a lehetőségek nem egyeznek. Ha jobban aka­runk élni, többet termeljünk a mezőgazdaságban és iparban egyaránt. Természetesen, a hentesáru­ellátás a vágások megindulásá­val hamarosan javulni fog. Eb- i ben a hónapban is vásároltak I iöldművesszö vetkezeti hentes- I üzletben szalonnát, december- r tői még több lehetőség nyílik erre. A füzesabonyi áruellátási ne­hézségeket tehát nem a cég­tábla változás, nem a földmű­vesszövetkezet nemtörődömsé­ge okozta, hanem az igények, a kereslet nagymértékű emelke­dése.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom