Népújság, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-22 / 250. szám
s IÍÍPOJSAG I960, október 22., siómba t Hruscsov elvtárs beszéde (Folytatás az í. oldalról.) zonyít.ia 3 szocialista, a kommunista építőmunka egész gyakorlata. A szocializmus eszméinek nincs szükségük erőszakra ahhoz, hogy behatoljanak a tömegekbe, ezt az igazságot még az iskolás gyerekek is ismerik, de a kommunizmus ellenségei mégis mindig el akarják ferdíteni. Vajon mi lehetne megnye- rőbb érv a szocializmus mellett, mint a Szovjetunió és a többi szocialista ország példája? Mindenki tudja, milyen elmaradott volt a cári Oroszország. Ugyancsak mindenki tudja, milyen haladó és hatalmas országgá, vált hazánk a szocialista fejlődés eredményeképpen. Elmaradott országból hatalmas, magas fejlettségű szocialista nagyhatalomma vált. A szocializmus olyan feltételeket teremtett a gazdaság fejlődésére, a kultúra és tudomány virágzására, amilyeneket a tőkés rendszerben elképzelni 6em lehet. Ezt már ellenségeink is elismerték. A példa ereje nagy erő. Minél jobban mennek nálunk a dolgok. minél magasabb a szocialista országok életszínvonala, annál gyorsabban nyerjük meg az emberek tudatát a szocializmus számára. Ez pedig olyan erő, amelyet lehetetlen számtani módszerekkel mérni. Visszatérve arra a kérdésre, milyen lehetőségekkel rendelkeznek a szocialista országok az új háború elhárítására, meg kell mondanom, hogy ezt a fontos kérdést nem a békéért küzdő, illetve a nyugati katonai tömbökhöz tartozó országok száma oldja meg. Ismeretes, hogy jelenleg sokkal több tőkésország van a világon, mint szocialista, ha eluralkodik rajtuk a számtani szemlélet az csak hibákat okozhat a politikában. A jelenlegi erőviszonyok lehetővé teszik, hogy felvessük 3 leszerelés kérdését és szorgalmazzuk annak gyakorlati megoldását. Az általános és teljes leszerelés eszméje olyan mozgósító erő, amellyel a né\teket harcba lehet vinni a béke megőrzéséért, az új háború elhárításáért. Éppen ezért minden ember és valamennyi nép kötelessége védelmezni ezt az eszmét, harcolni érte. A Szovjetunió részletesen kidolgozta és az ENSZ-ben kifejtette a leszerelésre vonatkozó álláspontját. E javaslatokat írásban megküldtük valameny- nyi országnak. E javaslatok célja — amint erre már New Yorkban is rámutattam — az. hogy előkészítsük az általános és teljes leszerelésről szóló szerződés megkötését. Azt javasoljuk, hogy már a leszerelés első szakaszában meg kell semmisíteni a nukleáris fegyverek célbajuttatására a’kal- mas eszközöket, s ugyanakkor fel kell számolni a külföldi katonai támaszpontokat, a katonai légierőket, stb. Javasoljuk továbbá a nukleáris fegyverek megtiltását, előállításuk és kipróbálásuk megszüntetését, a nukleáris fegyvertartalékok Valódi, nemzetközileg; ellenőrzött leszerelést javaslunk Macmillan angol miniszterelnök úr New Yorkban valami olyasmit mondott, hogy a leszerelési tárgyalások 5—10 évig tarthatnak. De hiszen a fegyversezési serseny nem szűnik meg! Ma még csak három, vagy négy országnak van nukleáris fegyvere. De mi lesz öt—Uz év múlva? Akikor már sok országnak lesz. Mi ellne vagyunk minden halogatásnak az olyan fontos kérdésben, mint a leszerelés, és nem vagyunk hajlandók végeláthatatlan tárgyalásokkal félrevezetni a népeket. Javaslataink teljesen reálisak. Ragaszkodunk az olyan tárgyalásokhoz, amelyek hasznos eredményekhez vezetnek, s ellenezzük az olyan tárgyalásokat, amelyek csak megzavarják az emberek fejét, becsapják a népeket. Nyugaton valaki azt mondja, hogy a Szovjetunió propagan- dacélokból terjesztette a közgyűlés elé a maga javaslatait. Nem félünk az ilyen vádaktól: Mi nem háborúra hívunk fel, hanem követeljük a tartós béke feltételeinek megteremtését. Ezt a fajta propagandát a jövőben is folytatni fogjuk. Ez a propagada nem okoz kárt a népeknek. Ha azonban a nyugati hatalmak félnek a béke érdekeit szolgáló propagandától, megleszünk mi szavak nélkül is. Átfogó leszerelési javaslataink elhangzottak, a nyugati hatalmak is tegyék meg a maguk javaslatait. Üljenek le a tárgyalóasztalhoz és pontról-pontra, konkrétan vitassuk meg, mi fogadható el és mi nem. Hozzá kívánom fűzni, hogy a béke biztosításáért és így a leszerelésre és a fegyverzetek megsemmisítésére vonatkozó megegyezés eléréséért nem lehet a felelősséget csupán azokra az országokra hárítani, amelyeknek van atomfegyverük. Ez helytelen és visszás dolog lenne. Nincs olyan nép, amely közömbös lenne a leszerelés kérdésének megoldása iránt. Ha valamelyik iparilag gyengén fejlett és megfelelő erejű hadsereggel nem rendelkező ország nem hajlandó együttműködni a leszerelés megoldásában, ezzel nem csökkenti, hanem éppen fokozza azt a veszélyt, hogy a még soha nem látott nukleáris háború nyomorúságait magára, népeire, az egész világra zúdítja. A napokban az angol konzervatív párt kongresszusán felszólalt Macmillan úr, Anglia miniszterelnöke. Megelégedését fejezte ki, hogy jelen volt a közgyűlésen, ahogyan ő mondotta, ezen a „nevezetes gyűlésen”, amelyen megjelent csaknem száz állam vezetője. Beszédében beismerte, hogy az emberiség választás előtt éli: erőszakkal döntsék-e el a vitás kérdéseket, vagy pedig tárgyalások útján. Macmillan úr állást foglalt amellett, hogy a feszültség enyhítésére folytassunk tárgyalásokat a vitás kérdésekről. A szovjet kormány egyetért ezzel. Mi következetesen bebizonyítottuk, hogy a békés együttélés politikája nem taktikai fogás, hanem a Szovjetunió külpolitikai fő vonala, amelyet a nagy Lenin örökül hagyott ránk. Mi ezt az álláspontot követtük és a jövőben is ezt követjük majd! Ahhoz azonban, hogy ne csupán jámbor óhaj maradjon Macmillan úrnak a feszültség enyhítésére vonatkozó törekvéséről elhangzott nyilatkozata. a nyugati hatalmak részéről konkrétumok, tettek szükségesek Macmillan úr beismeri, hogy a leszerelés megvitatása „nem jut el a tettekig”. Ez jelemző beismerés. Ha az angol kormány valóban azt akarja, amit Macmillan úr mondott, hogy „egyidejűleg valósuljon meg a leszerelés és az ellenőrzés, hogy a leszerelés és az ellenőrzés minden szakaszban megvalósuljon”, akkor mi egyetértünk ezzel. A szovjet kormány az igari leszerelés híve volt és ma ie tnnak a híve. Ezt tettekkel bizonyította be, amikor ismételten és egyoldalúan csökkentette fegyveres erőit. Ha Anglia és szövetségesei — az Egyesült Államok, Franciaország és a többiek — ugyanilyen igazi leszerelési óhajt tanúsítanak, akkor a leszerelési egyezmény megvalósításának, üt- jából elhárul a legfőbb és a legfontosabb akadály, akkor feltárul a leszerelés útja. Macmillan úr, ha ön a leszerelés megoldása céljából mondta mindazt, amit mondott, akkor térjünk át végre a tettekre és ne halogassuk vég nélkül ennek a rendkívül időszerű kérdésnek a megoldását. Ha önnek és szövetségeseinek ez a véleménye, akkor kérjük, nyújtsanak be módosító indítványokat a mi javaslatainkhoz, vagy terjesszék elő az önök átfogó javaslatait, ha csak azért nem tetszenek önöknek a mi javaslataink, mert azokat a Szovjetunió indítványozta. Véleményünk szerint a szerzői jog nem érdekes. Nekünk az a fontos, hogy megegyezés szülessék a leszerelésről, hogy az emberiség megszabaduljon a katasztrofális világháború rémétől. Számunkra a leszerelés a fontos, és nem az, hogy ki terjesztett be elsőnek erről a kérdésről ilyen vagy olyan javaslatot. New Yorkban elutazásom előtt a leszerelésről külön nyilatkozatot tettem az ENSZ-közgy j- lés 15. ülésszaka előtt. Javaslatainkat közölték a sajtóban, a közvélemény ismeri azokat. Az általános és teljes leszerelésről szóló szerződés alapvető tételeinek tervezetét is az ENSZ elé terjesztettük. Ez a tervezet a szerződés feltételeinek teljesítését biztosító nemzetközi ellenőrzés és felügyelet szigorú és részletekre kiterjedő rendszerének pontjait, is tartalmazza. Nyugaton szeretik ezt a kifejezést: tegyük ki a kártyákat az asztalra. Mi nem akarunk játszani a leszereléssel, de ha nekik így tetszik, mi leraktuk a kártyáinkat az asztalra. Most a nyugatiakon a sor. Igaz, hogy miután mi New Yorkból elutaztunk, ezek a hatalmak újabb javaslatokat terjesztettek a közgyűlés elé. Az egyik ilyen javaslat — az Egyesült Államok, Anglia és Olaszország javaslata — szerzőinek véleménye szerint 3 leszerelési probléma megoldásá- sának elveit tartalmazza. A másik javaslat, Anglia javaslata, egy szakértő bizottság megalakítását indítványozza — mit gondolnak, mi célból: az ellenőrzés kérdéseinek tanulmányozására! Mintha az a 15 év. amely eltelt a leszerelés, különösképpen az ellenőrzés kérdésének megvitatásával, nem lett volna elegendő. Mindkét javaslat azt tanúsítja, hogy a nyugati hatalmak még mindig nem készek komolyan foglalkozni a leszerelés kérdéseivel, s hogy továbbra is a fegyverkezési hajsza álcázására használják fel a leszerelési tárgyalásokat, beleértve a most folyó közgyűlés tárgyalásait is. Vagy talán lehet-e másként értékelni a leszerelés elveiről szóló említett javaslatot, amelyben egyetlen sző sincs a külföldi katonai támaszpontok megszüntetéséről, egyetlen határidő sincs feltüntetve az egyes leszerelési tennivalók megvalósítására? Ez a javaslat lényegében a fegyverkezés ellenőrzésére vonatkozik, amiről Eisenhower elnök is szólt a közgyűlésen, nem pedig az ellenőrzött leszerelést célozza, amihez á Szovjetunió évek óta ragaszkodik. A nyugati hatalmaknak ez a javaslata nem valami jó előjel a jövőre nézve. Ha a nyugati hatalmak nem kívánnak az általános és teljes leszerelés útjára lépni, akkor joggal vonhatjuk le azt a következtetést, hogy ma nem készek a leszerelésre, de ezt nem merik nyíltan megmondani népeiknek, mert az Egyesült Államok, Anglia és valameny- nyi ország népe leszerelést akar. A Szovjetunió továbbra is következetesen és kitartóan harcolni fog a leszerelésért, a népek békéjének és biztonságának megszilárdításáért. Ismétlem: mi valódi leszerelést akarunk, és mindenki megegyezhet velünk, ki emellett van. A népek nagy reményeket fűznek az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez: azt kívánják, hogy az ENSZ rendezze a megoldatlan nemzetközi problémákat és biztosítsa a tartós világbékét. De meg kell mondanom, ha a dolgok továbbra is így haladnak, akkor az Egyesült Nemzetek Szervezete nem jut lényegesebb eredményekhez. Az ENSZ szekere mély keréknyomot vágott, ebben a kerékvágásban halad és nehezen tud kizökkenni belőle. Ha látnák, hogyan viselkedik és hogyan beszél a közgyűlés sok küldötte, arra a következtetésre jutnának, hogy az ENSZ valószínűleg nem váltja be a népek reményeit. Az ülésterem gyakran majdnem teljesen üres. Az országok küldötteinek fenntartott helyeken „ügyeletes” delegátusok ülnek, érdemben nem vesznek részt a közgyűlés munkájában, s szemmel láthatóan csak azért ülnek bent, hogy leadják szavazatukat, ha rákerül a sor. Az ilyen „ügyeletes” delegátus robotemberhez, vagy programvezérlésű, önműködő szerszámgéphez hasonlít. Nem kell gondolkoznia, nem kell izgulnia, csak egyet kívánnak meg tőle: igennel, vagy nemmel szavazzon a felvetődő kérdésekben. Teljességgel lehetetlen az ilyen ember lelkére hatni, mert szigorúan az előre kiosztott utasításoknak megfelelően jár el. Még inkább megerősíti azt a meggyőződésünket, hogy helyesen jártunk el, amikor felhívással fordultunk az BNSZ- tagállamok kormányfőihez, a legkomolyabban foglalkozzanak a létfontosságú nemzetközi kérdésekkel, amelyek ma a világ előtt állnak. A gyarmati rendszer felszámolásának, Kína törvényes jogai helyreái- sításának, az Egyesült Államok agresszív cselekedeteinek kérdésével és másokkal, de főként a legfontosabb nemzetközi kérdésekkel, a leszereléssel, amelynek megoldásától elsősorban függ a világbéke biztosítása. Mint már New Yorkban mondottam, a leszerelés kérdését nyilván nem lehet a közgyűlésnek ezen az ülésszakán megoldani. Szükségesnek tartjuk tehát egy rendkívüli ülésszak összehívását, csakis ezzel a kérdéssel kapcsolatban. A rendkívüli ülésszakot, véleményünk szerint jövő év márciusáprilisában lehetne összehívni. Ha a rendkívüli ülésszak munkájában részt vevő állam-, illetve kormányfők megtalálják a szigorú nemzetközi ellenőrzéssel végrehajtandó általános és teljes leszerelés kérdésének elvi megoldását, akkor nyilván további munkára lesz szükség, de már szűkebb körben. Az állam-, illetve kormányfők például meghatározhatnák az általunk javasolt tizenöthatalmi bizottság munkájának irányvonalát. Ismétlem azonban, a leszerelés elvi. alapvető kérdéseit csak a kormány-, illetve az államfők részvételével lehet megoldani, mivel túlságosan eltérően közelítik meg e kérdés megoldását. Értelmesen és bátran, államférfiúi bölcsességgel kell e kérdéshez nyúlni. hogy a helyes útra vezessük az Egyesült Nemzeték Szervezetének szekerét. Kik tehetik ezt meg? Csak azok, akik bírják népük, kormányuk teljes bizalmát. Szabadságot és függetlenséget a gyarmati népeknek! Elvtársak! A Szovjetunió a legnagyobb eróllyel felvetette az ENSZ 15, közgyűlésén a gyarmati rendszernek, a múlt századok barbársága és vadsága eme ocsmány maradványának teljes és azonnali felszámolásáról szóló kérdést. A Szovjetunió, amely hűségesen követi az elnyomott népek szabadságharcának támogatására irányuló politikáját, felhívta az Egyesült Nemzetek Szervezetét. emelje fel szavát a gyarmatok felszabadításának igaz ügye mellett. A gyarmati országok és népek függetlenségéről szóló nyilatkozatot az ENSZ sok küldöttsége helyeselte és jóváhagyta: e nyilatkozat forró támogatásra talált minden sza- badságszerető nép körében. A gyarmattartó hatalmak és agresszív katonai tömbbeli partnereik nem válogatnak az eszközökben, hogy megakadályozzák a gyarmati népeket függetlenségük és szabadságuk kivíváséban. Ezért folyik olyan hevesen az ENSZ-közgyűlésen a gyarmati országok felszabadításának vitája. A szabadságszerető népek nagy sikert arattak. A közgyűlés nagy fontosságú kérdésnek nyilvánította a gyarmati rendszer felszámolásáról szóló szovjet javaslatot, és a közgyűlés plenáris ü'ése elé utalta. E kérdés fontosságának elismerése nagy erkölcsi elégtétel a Szovjetunió számára, s ugyanakkor a gyarmati rendszer ellen harcoló erők nagy győzelme. A közgyűlésen olyan helyzet alakult ki, hogy még az imperialista gyarmattartó államok is kénytelenek voltak beleegyezni, hogy ezt a kérdést teljes ülésen vitassák meg. Be kell vallanom, hogy mielőtt New Yorkba utaztam, kormányunk megtárgyalta a közgyűlés kérdéseit, s lehetségesnek tartottuk, hogy az Amerikai Egyesült Államok a Szovjetunióval együtt fog szavazni e javaslat plenáris ülésen való megvitatása mellett. A közgyűlés napirendjének vitájában elsőnek Anglia megbízottja szólalt fel a szovjet javaslat ellen. Azt bizonygatta, hogy a gyarmattartók egyetlen gondja a gyarmatok haladásának és felszabadulásának elősegítése, az angol megbízott szinte égnek emelt kézzel hívta tanúként a mindenhatót, aki, szerinte, „civilizátort” küldetésre indította a gyarmatosítókat. De vajon ki az, aki nem tudja, hogy a gyarmatosítók tevékenysége a népek leigázásában, a bennszülött lakosság irtásában jutott kifejezésre? Az ember ereiben meghűl a vér, amikor olvassa, micsoda „civilizációt” hoztak a gyarmatosítók. Kongóban a belga uralom fél évszázada alatt majdnem felére csökkent a lakóé-1 ság száma: az embereket büntető-expedíciók, éhínség, betegségek pusztították, s Kongó nem kivétel. Madagaszkár lakossága több mint felére csökkent a francia uralom 55 esztendeje alatt. A gyarmatokon elképesztő méreteket ölt a csecsemőhalandóság. Nigériában például a gyermekek több mint 50 százaléka meghal, mielőtt elérné hatodik életévét. A gyarmatokon a leghosszabb a munkaidő, legalacsonyabbak a bérek, a legalacsonyabb az átlagos életkor, a legmagasabb a halálozási arányszám. És ez történik a mi korunkban is — a haladás és a nagy tudományos felfedezések korszakában, amikor az ember széthasította az atomot, sikeresen hódítja meg a világűrt, rendkívül gyors ütemben terjeszti ki hatalmát a természet erőire. Ebben a korszakban azoknak a hatalmaknak a képviselői, amelyek a kultúra fejlesztésében elsőbbséget igényelnek és „civilizációjukkal” dicsekszenek — a gyarmatosítók valamifajta „jótéteményeiről” fecsegnek. De a gyarmati rabság alól felszabadult népek képviselői mást mondottak. A közgyűlés ülésszakán India, Indonézia, Ghana, Guinea, Ceylon, Libéria, Marokkó, Nigéria és sok más ország képviselői egyhangúlag követelték e kérdésnek a közgyűlés plenáris ülésén való megvitatie sát, síkraszálltak a gyarmati rendszer felszámolása mellett. Az Amerikai Egyesült Államok képviselői ültek és hallgattak, szinte úgy látszott, mintha nem is volnának jelen. De mindvégig hallgatni lehetetlen: vagy meg kell szavazní- ok a Szovjetuniónak azt a javaslatát, hogy e kérdést a közgyűlés plenáris ülésén vitassák meg, vagy szövetségeseik, a gyarmatosítók mellé kell, hogy álljanak. Természetesen, az Amerikai Egyesült Államok imperialistái lényegesen maguk. is gyarmatosítók, mert sok ország népeire leigázó szerződést kényszerítenek, kizsákmányolják ezeket a népeket. Ezt a politikát jól ismerik Lattn- Amerika és más országok népei. Amikor erről a kérdésről heves vita indult éá csaknem ' minden felszólaló a szovjet javaslat mellett foglalt állást, végül szólásra emelkedett az amerikai küldött is. Nagyon sajnálom, hogy nem fejezte be felszólalását. Az Egyesült Államok képviselője rágalmazó kirohanásokat intézett a szocialista országok ellen, s ezzel élénk tiltakozást váltott ki ezeknek az országoknak a képviselői részéről. Felment a szónoki emelvényre Menzinescu elvtárs, Románia képviselője és megadta a kellő választ az amerikaiaknak. Követelte, hogy Boland, a közgyűlés elnöke ne tűrjön meg sértegetéseket. S ekkor meglehetősen érdekes jelenetre került sor. Az elnök túlságosan nekihevült, nem gondolt rá, hogy legfőbb szerszáma, az elnöki kalapács felmondhatja a szolgálatot ás akkorát csapott vele az asztalra, hogy a kalapács bizony darabokra tört. Miután az elnök elvesztette hatalmi jelvényét, a kalapácsot, sietve berekesztette az ülést. Csak sajnálkozni lehet rajta, hogy az ülést berekesztették. Ügy gondolom, hogy az Egye-E sült Államok képviselője be- szódét a gyarmati országok tá-'~ mogatásával fejezte volna be. De elmúlt az éjszaka, mégpedig , nyilván, olyan megfontolásokkal, hogy az amerikaiak végül is arra a következtetésre jutottak, a kisebbik rosszat kell választanak. Kitűnt ugyanis, ha közvetlenül, nyíltan támogatják az angol, a spanyol, a portugál és a francia gyarmatosítókat, ezzel magukat leplezik le. Ügy határoztak, hogy nemeslelkűnek mutatják magukat és támogatják a Szovjetuniónak és a gyarmati rendszer ellen küzdő országoknak a javaslatait Anglia képviselője másodszori felszólalásában kénytelen volt úgy tenni, mintha közeledni akarna azokhozi akik e kérdést a plenáris ülésen akarják megvitatni. A gyarmatosítókkal ebben a kérdésben nem volt, nincs és nem is lesz egység. A gyarmati rendszer felszámolásáért küzdő erők nagy győzelmét jelenti az az egyhangú határozat, hogy ezt a kérdést a közgyűlés plenáris ülésein vitatják meg. Szeretném azonban arra felhívni a figyelmet, hogy hiszékenyek azok, akik az imperialista hatalmak szavazatait készpénznek fogadják el. Azt lehet mondani, hogy a nagy többség nyomásával sikerült rákényszeríteni a gyarmatosítókat az egyhangú szavazásra. Az imperialista államok képviselői úgy határoztak, megszavazzák, hogy ezt a kérdést a plenáris üléseken vitassák meg, de ez a döntés még nem vonatkozik a lényegre. Az imperialisták igyekeznek megszé- pílcui a gyarmatosító politikát Még arról is beszélnek, hogy segíteni kell a gyarmati rendszer alól felszabadult országokon. Mit kell azonban ezen a „segítségen” érteni? Nézzük például az Egyesült Államok elnökének a közgyűlés ülés- (Folylatása a 3. oldalon)
