Népújság, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-22 / 250. szám

I960, október 22., szombat

NEPÜJSAG

3

Hruscsov elvtárs bes»éde

(Folytatás a 2- oldalról.) szakán elhangzott felszólalását. Nem volt abban egyetlen építő javaslat sem- Az elnök kijelentette, az Egyesült Államok kész az ENSZ-program keretében százmillió dollárt fordítani a függetlenné vált afrikai országok megsegítésére. Ha azonban ezt az összeget elosztjuk az összes függetlenné vált afrikai országok egész lakosságára, akkor egy főre 55 cent esik. Ahogy mondani szokták, ezzel a pénzzel nem sokra mennek, Amerikában ezért a pénzért még két csomag cigarettát sem adnak.

Az imperialisták kirabolták és továbbra is ki akarják rabolni az afrikai országokat és most könyöradományokat adnak nekik. Elvettek egy dollárt és visszaadtak egy centet. Könyöradományt adnak, mint ahogy a kulák karácsonyra öt kopeket adott béresének, akit egész éven át kíméletlenül kizsákmányolt.

Lehet, hogy az imperialisták szavakban síkra szállnak majd a gyarmati népek felszabadításának szükségessége mellett, de inkább olyan tervet javasolnak majd, hogy hosszú évekre kell elhalasztani a

és függetlenségének megadását. Azzal takaróznak majd, hogy — úgymond — nincsenek szakemberek, képzetlen a nép, nem készült fél az önkormányzatra.

Hallgassák csak meg, hogy milyen jól válaszolt a gyarmatosítók e kiagyalt érveire az egyik fiatal afrikai állam képviselője, aki a következőket mondotta:

— Ha meg akarunk győződni róla, hogy tud-e járni az ember, vegyék le láncait, amelyekkel bilincsben tartják.

Ha a gyarmatosítók továbbra is akadályozni fogják a gyarmati népek felszabadítását, akkor az elnyomott népek természetesen keményebben harcolnak majd felszabadulásukért.

És ki is fogják vívni szabadságukat! Kétség nem férhet hozzá, hogy a szabadságszerető népek segítő kezet nyújtanak majd azoknak, akik a gyarmatosítók ellen, a népek szabadságának elnyomói ellen harcolnak. Senki sem akadályozhatja meg a történelem által halálra ítélt gyarmati

gyarmati népek szabadságának j rendszer csődjét.

Már üt a gyarmati rendszer utolsó órája, szabadok lesznek a gyarmatok népei!

A gyarmati rendszer felszámolásának fontos, szerves része az algériai kérdés, amelyet azonban a közgyűlés mint külön napirendi pontot fog megvitatni.

Az algériai nép fiainak és lányainak lánglelkű harca mind szélesebb körű nemzetközi elismerésre és támogatásra talált. Sőt, Franciaországban is erősödik azoknak az igazi francia hazafiaknak a mozgalma, akik tevékenyen ellenzik az algériai gyarmati háborút.

Az algériai kérdést többször is megvitatták a közgyűlés ülésszakain, de a gyarmatosítóknak mindannyiszor sikerült a vitát olyan jelentéktelen határozatok meghozatalára irányítani, amelyek nem adtak tényleges segítséget az algériai népnek. A francia gyarmatosítók szövetségeseik, elsősorban az Egyesült Államok és .Anglia segítségével úgy kerültek ki a vitából, mintha győztesek lennének. Ezúttal azonban a közgyűlésben a harc lényegesen élesebb lesz és a gyarmatosítóknak . nehezebb lesz e kérdést valamilyen újabb semmitmondó határozattal lezárni.

Mi a Szovjetunió álláspontja az algériai kérdésben? Teljesen világos. Mi mindig a né-] pék önrendelkezési joga mel-\ lett voltunk, tehát amellett,] hogy minden nép maga hatá-', rozza meg államának társadalmi és politikai felépítését. Ez] teljesen és tökéletesen vonatkozik Algériára is.

Mi többször is közöltük e kérdésről nézeteinket Franciaország képviselőivel. Em-, lékszünk arra a beszélgetésre,; amelyet Cuy Mollet egykori! francia miniszterelnökkel és; Pineau külügyminiszterrel "olytattunk 1956. májusában,' amikor a Szovjetunióban jár-! lak. Megmondtuk akkor a franca államférfiaknak: „Ha nem] íánulnak a vietnami leckéből ’eétségtelenül nem fognak] majd kiutat találni abból a zsákutcából, amelybe Algériában kerültek. Az önök számé-, •a az egyetlen kiút: az algériai lép önrendelkezési jogának el-, smerése. Csak ezen az alapon Mható meg az algériai kér-, lés”.

Guy Mollet és Pineau is azt uzonygatta, hogy Franciaer- zág nem mondhat le Algériáéi, mert — úgymond — ott .étmillió francia él. Követke- ésképpen az ő logikájuk sze- int ez már elegendő ahhoz, ogy úgy számoljanak, mintha Algériának franciává kellene álnia. Mi azt válaszoltuk a rancia kormány akkori veze- őinek: „önök kétmillió algé- iai franciáról beszélnek (válóiban ez a szám sokkal alacso- yább), de nem lehet figyel- ten kívül hagyni a kilencmil- ,ó algériait!

Igyekeztünk rábírni beszél- ető partnereinket e probléma

helyes megértésére. Guy Mellet és Pineau azt bizonygatta, hogy Algéria elvesztésével — úgymond — odavész Francia- ország nagysága. Mi megmondtuk nekik, hogy nem a gyarmati kirablásban és nem más népek elnyomásában rejlik Franciaország nagysága. A gyarmati rendszer hívei azonban láthatólag nem akarnak számolni a reális tényekkel, mert hiszen a régebbi csődpolitikát folytatják.

Ha a francia gyarmatosítók a Jövőben is azzal kísérleteznek, hogy Algériát erőszakkal tartsák meg gyarmatuknak, akkor elkerülhetetlenül katonai vereséget szenvednek és úgy veszítik majd el Algériát.

A mi rokonszenvünk, a mi támogatásunk az algériaiak oldalán van, akik igazságos háborút vívnak a gyarmati iga alól való felszabadulásért.

Különböző háborúk vannak. Mi ellenezzük az imperialista rablóháborúkat, amilyent például a francia gyarmattartók most Algériában folytatnak. De elismerjük és támogatjuk a népek igazságos szabadságharcát. S ha a gyarmattartók nem

mennek el önként, akkór az elnyomott országok népei harcra kelnek majd, hogy kiűzzék őket hazájukból.

Ha kell, a népek nem riadnak vissza attól sem, hogy fegyverrel harcolják ki szabadságukat és függetlenségüket. Ilyen küzdelmet vívnak ma az algériai hazafiak, s mi sikert kívánunk nekik.

Már nyilatkoztunk arról, hogy a Szovjetunió de facto

elismeri az Algériai Köztársaság ideiglenes kórmányát, s most szeretnénk megismételni azt a bejelentést, ez a kormány kivívta az egész világ, beleértve Fránciaórszág elismerését. A francia kórmány nemegyszer vette fel az érintkezést és tárgyalt az Algériai Köztársaság kormányával, amelyet ma mindenfelé úgy tekintenek, mint gz algériai nép képviselőjét, mint a nép szabadságáért és nemzeti függetlenségéért vívott harcának vezetőjét.

Az ENSZ gyalázatos szerepe Kongóban

A közgyűlés olyan határozatot is hozott, hogy teljes ülésen vitatja meg a kongói kérdést is. A szovjet küldöttség, a többi szocialista országok delegációi, valamint az ázsiai és afrikai országok több képviselője a közgyűlésen helyesen értékelte a Kongóban kialakult helyzetet és azt a csúf szerepet, amelyet az ENSZ titkársága játszott el Kongóban.

Lehetetlen lemosni a gyalázatot az ENSZ-ről azért a politikáért, amelyet Kongóban az ENSZ titkársága Hammarskjöld főtitkár vezetésével folytatott.

Hammarskjöld úr és képviselői igyekezetének köszönhető, hogy a kongói nép által választott törvényes parlamentet, továbbá a parlament által alkotmányosan megalakított Lu- mumba-kormányt dezorgani- zálták és megbénították.

De kik is ezek a megbízottak, akiket Hammarskjöld úr Kongóba küldött. Cordier úr és Bunche úr. Mind a kettő amerikai. De ezen ne lepődjenek meg. mert Hammarskjöld úr maga is az amerikai monopoltőke szolgája. Nem véletlen, hogy Herter, amerikai külügyminiszter úr egy ötmillió dolláros csekket nyújtott át Hammarskjöld úrnak, hogy saját belátása szerint használja fel a pénzt Kongóban, mégpedig arra, hogy befejezze a megkezdett piszkos munkát és leplezett formában visszaállítsa a belga gyarmati uralom idején teremtett viszonyokat.

Ez viszont letépte az álarcot a gyarmattartó imperialistákról és azokról, akik őket szolgálják, így az ENSZ főtitkáráról is. Ma már mindenki látja, hogy a főtitkár reakciós, gyarmattartó-párti politikát folytat, tetteiben az Egyesült Államok vezette imperialista államcsoport érdekeit fejezi ki. A kongói események hozzájárulnak, hogy kinyíljon a gyarmati népek szeme, s jobban megértsék, kik a barátaik és kik az ellenségeik.

Az mindenesetre kétségtelen, hogy a gyarmatosítók politikája kudarcba fullad, a szocialista államok és a szabadságszerető népek mindannyian a harcoló gyarmati népek oldalán, a harcoló kongói nép oldalán állnak.

Hruscsov ezután arról szólott, hogy amikor küldöttségük a Baltikán Amerika partjai felé hajózott, és amikor New Yorkban voltak, állandóan érezték a szovjet emberek figyelmét és segítségét. Majd így folytatta:

Engedjék még. hogy pártunk Központi Bizottsága, a szovjet kormány és a magam nevében jókívánságaikért forró köszönetét mondjak a dolgozók kollektíváinak, minden szovjet embernek, minden külföldi barátunknak azért a támogatásért, amelyet a közgyűlés 15. ülésszakán küldöttségünk munkájához nyújtottak.

A szovjet nép mond arról Ítéletet, hogyan teljesítette feladatát a szovjet küldöttség a közgyűlésen. Mi igyekeztünk becsületesen és méltósággal képviselni a Szovjetunió érdekeit. Nem töltöttük hiába az időt.

Azt kívánták az elvtársak, hogy közöljem benyomásaimat New York városáról. New York nagyon nagy város, Gorkij a „sárga ördög városának” nevezte. De azóta, hogy Gorkij ott járt, több mint ötven év telt el és New York azóta még visszataszítóbbá vált. Mintha csak önmagán mutatná meg a kapitalizmus rútságát, elfajulását. Az ott élő emberek valamifajta örök várfogságra kárhoztatják magukat. befalazzák magukat kő- cellákba.

A „sárga ördög” e városában nem az ember, hanem a dollár a főszereplő. Mindenki azon töpreng, hogy miképpen jusson

nagyobb jövedelemhez,, több dollárhoz. Nem az emberi élet, hanem a nyereség, a tőke utáni hajsza van a figyelem középpontjában.

A várós építkezéseinek kapitalista iránya kevéssé számol az emberek létszükségleteivel, önkéntelenül is büszkén hasonlítottam ezt össze a mi szocialista városfejlesztésünkkel, ahol a városok megtervezését és építését alárendeljük az embernek, az emberekről való

gondoskodásnak, a nagyóbb

kényelemnek.

Hruscsov végül arról szólt,

hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete jelenlegi formájában nem váltja valóra a népek reményét.

De mi hisszük, hogy

a józan ész diadalt arat, az igazság győzedelmeskedik

De bármennyire is elhidegtjlt

a jó mag kikel és meghozza dús hajtásait — mondotta.

El kell ismernünk, hogy a nemzetközi helyzet továbbra is feszült. Az Egyesült Államok agresszív körei nem mondtak le agresszív aselekményeikről, provokációs berepüléseikről más államok, elsősorban a Szovjetunió területe fölé.

Nemrég a sajtóban olyan közlés jelent meg, hogy a Pentagon rakétákkal és nukleáris fegyverekkel ellátott tengeralattjárókat szándékozik küldeni a Szovjetunió partjainak közelébe.

Az amerikai tábornokoknak és tengernagyoknak tudniok kell. hogy nekünk is vannak rakétákkal felszerelt, atommeghajtású tengeralattjáróink. Mi lesz, ha mi is erre az útra lépünk és a mi tengeralattjáróink Amerika partjainak közeiében fognak cirkálni.

Ez nem más, mint „a háborús szakadék szélén táncolás” bűnös politikája, amelyet Dulles hirdetett meg, s amelyet örökösei folytatnak. Ez a hidegháború útja, amely melegháborúba torkollhat.

A szovjet—amerikai kapcsolatok a legutóbbi időben megromlottak. De ez nem a mi hibánkból történt így.

a szovjet—amerikai viszony, mi folytatni fogjuk a békéi együttélés lenini politikáját De ahhoz, hogy közelebb hozzuk ezt az időt, s hogy elvegyük a Pentagon, az amerikai agresszív körök kedvét a szovjetellenes provokációktól, arra van szükség, hogy népgazdaságunk gyorsan fejlődjék, tudományunk a kellő színvonalon legyen, hadseregünk pedig rendelkezzék a legkorszerűbb fegyverekkel.

Minden erőnkkel biztosítanunk kell, hogy szüntelenül emelkedjék a munka termelékenysége, fejlődjék a gazdaság, a tudomány, a kultúra, emelkedjék a nép életszínvonala, mert a tőkés rendszerrel vívott békés versengésben így tudjuk a gyakorlatban bebizonyítani a szocializmus nagy előnyeit, a marxi—lenini eszme hatalmas erejét.

Hazai sikereinkről Igen meggyőzően tanúskodik a központi statisztikai hivatal minapi közleménye az év első kilenc hónapjának tervteljesítéséről. Az itt megemlített eredmények örömmel töltik el a kommunizmus fáradhatatlan építőinek, a szovjet embereknek szívét, lelkesítik külföldi barátainkat.

A rendkívül gyorsan fejlődő szocialista ipar évről évre jelentősen tólteljesíti tervfeladatait

Az idén az ipari terméktöbblet a 140 milliárd rúbelt is meghaladja. Hozzátehetem. hogy mindössze néhány évvel ezelőtt, az iparvezetés átszervezésének előestéjén, az évi ipari terméktöbblet körülbelül százmilliárd rubelre rúgott.

Az elvtársak valószínűleg emlékeznek rá, hogy 1946 elején, amikor a párt kidolgozta népgazdaságunk háború utáni fejlesztésének tervét, az volt a cél, hogy háromszorosára növeljük az ipari termelést, érjük el az évi 60 millió tonna acél és 60 millió tonna kőolaj termelését. Az volt a feltételezés, hogy a terv teljesítéséhez 15 évre, sőt talán ennél is többre lesz szükség.

Hogyan teljesítette ezt a feladatát a szovjet nép:

Elmúlt tizenöt esztendő és hazánkban az ipari termelés nem háromszorosára, hanem hatszorosára növekedett.

Ma a Szovjetunió évente 55 millió tonna acélt és több mint 145 millió tonna nyersolajat termel. Ugyanilyen sikeresen fejlődik mezőgazdaságunk, folyik művelődésünk fejlesztése.

Hruscsov ezután több példát sorolt fel, majd beszédét a lenini kommunista párt, a Szovjetunió, a szocialista országok hatalmas tábora, a tartós világbéke éltetésével fejezte be. (MTI)

KAMRAI

vekedett. És közülük nem egyben élt már tudat alatt a félelem: meglehet, hogy a SAC képes lenne az első 'atomcsapást mérni, azonban hazafelé repülve, egy elpusztított Amerikát látna felbukkani a mélyben, olyan Amerikát, amelyben az életbenmaradottak meglincselnék mindazokat, akikről megtudnák, hogy közrejátszottak a kalandortervek végrehajtásában.

De visszatérnek-e egyáltalán? Amióta az oroszok Szverdlovszk közelében 20 000 méter magasságban, mindjárt az első rakétával lelőtték a Powers amerikai pilóta vezette „Lockheed—U—2.” típusú távolsági felderítőgépet, sok SAC repülő már nem hitt az amerikai haditechnika „legyőzhetetlen mítoszában”. Nem sokkal jobb célpontok-e az elektronikusan irányított szovjet légelhárító rakéták számára a nehéz atombombázók, amelyeknek sokkal mélyebben kell repülniök? Komoly esetben az oroszok biztosan nem repesz- rakétával lőnek — mint a Lockheed U—2. esetében —. hogy csupán megrongálják a repülőgépet, s lehetőséget adjanak a pilótának a kiugrásra. Háborús esetben csapódáskor gyújtó rakétákat irányítanak az ellenséges bombázókra, hogy telitalálattal ezer darabra szaggassák. Az égő gépből nem lenne többé menekülés ...

Ezek a gondolatok, mint a lidércnyomás, úgy telepedtek a józanul gondolkozó pilóták szívére ...

(Folytatjuk.)

taitól, nem kellene-e nekik akkor már legalább a watsoi elmegyógyintézetbe zárt, lélekben összetört pilóta miatt gondolkodóba esniök? Nem figyelmeztetés volt-e Eatherly tragédiája mindazok számára, akik még szörnyűségesebben akarják folytatni mindazt, amit ő elkezdett, akik — ki tudja, milyen gyakran egy évben, a Szovjetuniót provokálják a kétezer atombombázó repülésével, noha a Szovjetunió hatalmas rakétafölényét maguk is kénytelenek voltak elismerni. Lewis jól emlékezett egy újsághírre, amelyben az állt, hogy az amerikai hadügyminisztérium egyik szakértője a következő becslést adta a nagyhatósugarú rakétáról: „1960 — az USA 30, az oroszok 500; 1961 — az USA 70, az oroszok 1000”.

Az atomtámadás után...

Aki még mindig a „megsemmisítő atomcsapásról” álmodozik, amellyel a Szovjetuniót „villámgyorsan le lehet törölni a Föld térképéről”, az vagy veszélyes őrült, vagy gonosztevő. A loringi vezérkari tisztek mégis azon igyekeztek, hogy az atombomba teherrel cirkáló repülőgépek személyzetébe beleoltsák azt az őrült elképzelést Bármilyen fáradsággal akarták is elhomályosítani a tisztánlátást, a kétkedők száma minden egyes szovjet világűrrakéta felbocsátása után nődé hogyan? Sértetlennek kellene maradniuk — és Claude Eatherly őrnagy talán éppen most dühöng cellájában, ordít, sír és testét marcangolja az őrültségtől megszállottan. Lelkiismerete sohasem nyugszik meg, hiszen tudja, hogy a holtak hátramaradottainak milliószoros átka kíséri.

Lewis érezte, hogy éles fájdalom hasít homlokán át a halántékáig. De nem tudta és nem is akarta most, amikor látótávolságnyira közel kerültek a háborúhoz, átadni magát a benyomásoknak és gondolatoknak, amelyek hosszú időn át felgyülemelve, mint az áram szaladtak végig az agyán. Amit az évek során érzett, sejtett és megértett, olyan véleménnyé rendeződött agyában, amely a hadbíróság elé juttatta volna, ha arról egy besúgó a loringi támaszpontokon tudomást szerzett volna.

Örültek és gonosztevők provokációja

Ha a hidegvérű stratégák a Pentagonban nem rendültek meg Hirosima ártatlan áldozaké a te oltalmad alatt vagyunk. Ámen”.

Atombomba „isten virgácsa*

Lewis megvetően húzta el száját. A bombát, a halált és az uniformisba öltöztetett segítőit tehát megáldotta a tábori pap, de a szörnyű vérfürdő áldozataira nem talált ájtatos szót. Ha isten földi szolgája a biblia szavait, a felebaráti sze- retetet komolyan veszi, akkor az imája után a porba kellett volna vetnie magát és vezekelnie az átkozott bűnért, azért a szörnyű bűnért, amelynek bűnrészesévé vált. Ha van egyáltalán isten, miért nem akadályozta meg a védtelen japán város pusztulását? Miért engedi, hogy püspökök és kardi- tálisok büntetlenül a földi békéről szóló szózatát a földi háborúról szóló hitté költsék át, s az atombombáról pedig úgy prédikáljanak, mint amely „isten virgácsa?”

„Hogy sértetlenül térjenek vissza hozzánk” — kérte a tábori pap fohászában, midőn a hirosimai gyilkosokat megáldotta. Visszajöttek, persze —•

VI.

A B—52. „automatikusan kormányozva” csaknem a hang sebességével közeledett az észak-norvégiai tengerparthoz. Van Bibber főhadnagy, aki egészen elmerült gondolataiban, meglazította szoros övét, amely a pilótaüléshez és a lök- hajtásos bombázó sorsához kötözte. Majd hátradőlt és becsukta szemeit. Eszébe jutott az ima, amellyel William B. Downey — az amerikai hadsereg tábori lelkésze a Hirosima felé induló atombombázó legénységét útjára küldte:

„Mindenható Atyánk — kö- nyörgött széttárt karokkal és égbenéző szemekkel Downey — kérünk téged, hogy légy azok pártján, akik a te meny- nyed magasságába vágnak repülőgépeikkel és bombaterhü- ket ellenségeink fölé viszik. Óvd és védd azokat — könyör- günk tehozzád —, akik megparancsolt légiútjukra elindulnak. Legyenek a férfiak ezen az éjszakán bizton a te oltalmad alatt és térjenek hozzánk vissza ép testben. A beléd vetett bizalommal tovább haladunk utunkon, mert tudjuk, ; hogy mi most és örökkön-örök-