Népújság, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-18 / 221. szám
4 NEPÜJSAG 1960. szeptember 18., vasárnap r Az Úri muri bemutatójával kezdett az egri Gárdonyi Géza Színház r Megjegyzések egy forró hangulatú színházi estről Nagysikerű, forróhangulatú, igazi bemutatót tartott pénteken este az egri Gárdonyi Géza Színház. Az igazi megjelölésnek jelen esetben kettős értelme van. Egyike magától adódik: ritkán megért színházi élményt nyújtott a művészek játéka, munkája. S a másik, nos, igen, ez is természetszerűleg az előbbiből folyik: igazi bemutató volt, mert jól választották meg az évadnyitó művet, az Űri murit. A pénteki premier — úgy gondoljuk —, egyben megadta azt az alaphangot és színt is, amely az idei színházi évadot minden • bizonnyal, jellemzi majd, s a nézőkben ízt hagyott, kedvet és érdeklődést támasztott a további produkciók iránt. Azt mindenképpen elmondhatjuk (ezzel is igazolva az igazi jelző jogosságát, hogy most jobban sikerült, mint tavaly és idén a színház vezetőinek és művészeinek nem a harmadik, vagy negyedik bemutató után — (Nóra) — kell fölsóhajtaniok, hogy lám, most sikerült... S ha Móricz zsenialitása elsősorban regényeiben éri is el csúcspontját és ha színpadra vitt műveivel nemcsak elvileg, (bár így is kötelességünk), de más téren (dramatizáló készség, szerkesztés, stb.) is lehet vitatkoznunk — azért az Űri murit mégsem lehet összehasonlítani az Érdekházassággal. (Tavaly ezzel nyitott a színház). Móricz az Űri murit kritikai realizmusának kibontakozó korszakában írja. (Révay József kategorizálása). Abban az időszakban, amikor a forradalmaik már elbuktak, amikor már Móriczban is elhalványultak az illúziók az úri világgal szemben. Bár ez sem teljes igazság, hiszen az uralkodó osztály egyik-másik csoportjával, vagy személyével szemben voltak még illúziói, s ha halványabban is, de hitt 'még valamiféle ,,népbarátságban”. Mégis, ez idő tájt írt művei mindinkább kritikaivá válnak, mindinkább leleplezik az uralkodó osztályt, s bár benne él hősében, de a szükséges pillanatban el tud szakadni tőle — és határozott a kritikája! Az Űri muriban Móricz kimondja az úri társadalom fölött a halálos ítéletet! A regény, s ennek megfelelően, a színdarab az Alföldön játszódik, az egyik nagy parasztvárosban, a századforduló után, az első világháború előtti időben. Szakhmáry Zoltán, háromszáz holdas középnemes, modem tervekkel és nagy ambícióval szeretné gazdaságát fölvirágoztatni. Vetésforgó, kertgazdálkodás, szőlőtelepítés, dinnyetermeszt és, krizantém, szakszerűen keresztezett állatok — fejlett állattenyésztés. Mind-mind egy széthulló, levi- tézlett osztály „pozitív’* dzsentrijének, utolsó mohikánjának álmai. Álmai,mert mindehhez pénz kell, a pénzt a bank csak váltóra adja, a váltót csak a feleség aláírására, a feleség pedig ellensége férje minden gondolatának, tervének, munkájának, az egész gazdálkodásnak. S Rhédey Eszter nem írja alá a váltót. Pénz tehát nincs, s a tervek csupán álmok maradnak. A kék madár elröppen, nincs korszerű beliterjes nagyüzemi gazdálkodás, s az álmok szárnyán magasba törni akaró Szakhmáry pénz híján visszazuhan a földre, s környezete, a hon által kitenyésztett „szent magyar állatok” — dzsentri barátai lehúzzák őt is, az álmaiból megtért „tékozló fiút” a sárba. Szakhmáry megfürdik a pocsolyában, s Móricz az egész úri világ fölött a verdiktet feleségével, Rhédey Eszterrel mondatja ki: „Minek ebben az országban becsület, ha a lagkülönb is csak az, mint a többi”. A móriczi ítéletet pedig miaga Szakhmáry hajtja végre: Az utolsó képben, a nagy úri mulatozás, az állati vitustánc, a magyar-pogány virtusos dorbézolás közben, amikoris fölgyújtja a saját portáját. „Tűz, Ábel bátyám, szent tftz, ami minden rosszat megemészt. Ez ám a muri, jó kis muri... Űri muri!” — kiáltja, ordítja artikulátlan hangon s íőbelövi magát. Az ítélet tehát egyértelmű: halál az úri világra, a dzsentrikre! Halál, mert már akkor is a történelem szemétdombján volt a helyük, hiszen képtelenek voltak arra, amire 48 előtt és alatt igen: a haladás szolgálatára és ha mutatóban akad is egy-két jobbratörő közöttük, őket sem engedte már el környezetük, megfogta és belehúzta őket a jó magyar sárba. A darabot Horváth Jenő rendezte. Űj ember az egri színháznál, de a pénteki bemutatóval mindannyiunkat meggyőzött arról, hogy személyével sokat nyert a színház. Tehetséges, erőskezű ember, a darabot egységbe fogta s a nagyvonalúság, a darab helyes értékelése, a hangulat nagyszerű megteremtése mellett egészen az árnyalati finomságokig lehatolt és cizellált mindenütt, ahol kellett. A rendező munkáját általában a színészek játéka, az előadás sikere dicséri, — vagy fordítva. Gondolom, izgalmas feladat lehetett először dolgozni egy új városban, egy új színháznál, s rögtön az évadnyitó darabban bemutatkozni. Mennyi készülés, vita, gond, elképzelés, mennyi próba, mennyi energia. Ügy képzelem, hogy a jó rendező — s az előadás után ezt Horváth Jenőről biztosan hiszem — minden figurát szellemileg együtt szül a színésszel. Hogy nincs a napnak perce és órája, amikor ne a darab, az előadás járna a fejében. És amikor ezt messzemenően elismerjük és tiszteljük, mégis engedtessék meg a kritikusnak is, hogy egy-két dologban vitatkozzék. Előrebocsátom, nem nagy dolgokról van szó. A móriczi drámák önmaguk adják a lehetőségeket a rendezők bizonyos önállóságára, hiszen, mint az Űri muri is, először regényként születtek meg. Ezért az alapgondolat, a nagy mondanivaló megmásítása nélkül a rendező van hivatva eldönteni egy kicsit a szövegben is, egy kicsit a szerkezetben is (nem is beszélve a kisebb jelentőségű dolgokról), hogy ma, éppen ma mi segíti jobban a mondanivaló megértését. Hol kell jobban hangsúlyozni, hol lehet elhagyni, hol kelltö- möríteni, hol kell jobban exponálni. Természetesen úgy, hogy a mű egész maradjon s azért színházat játsszanak. Mire gondolok? Mindenekelőtt az első felvonásra. Vajon a századforduló alföldi városának fullasztó levegőjét, lusta, semmittevő urait csak ilyen álló, tcfblószerű képpel lehet érzékeltetni, visszaadni? A kép, az első kép mindenképpen formalizmusra emlékeztet. Tudom, hogy ebben Móricz is hibás, de éppen erre gondolok, éppen erről beszélek, hogy itt javítani kéne. Egyébként is az első felvonás nyújtott, nehézkes. Talán — véleményem szerint — a Piroska tanár úrról szóló mesét is el lehetne hagyni. Előbbre úgysem viszi a darabot és enélkül talán gyorsulna a tempó is. A szereposztásról később még írni fogok, de már itt :s megjegyzem, hogy az első felvonás epizódistái Is — kivéve a pincért — gyengék. Ez annál is szembeötlőbb, mert a további felvonásokban az epizódisták, ha rövidebben is, (szerepük természetéből fakad), de a főszereplőkkel egyenértékű alakítást nyújtanak. (Például a csugari bandagazdák.) Az első felvonást az epizódisták gyenge játéka is nyomja. A második felvonásban: a lányunknak — a rendezőnek — mondjuk, de szeretnénk, ha menyünk — Rozika — is értené. Rozika szereti, imádja az urakat, az úri nőket, a szép ruhát. Miért nem néz hát Rhédey Eszterre, amikor először átmegy a tanyai színen, hiszen Rhédey Eszter a kor legdivatosabb kosztümjében pompázik, Rozinak az asszonyt és rajta a ruhát bámulnia kellene. Furcsán hangzik, de leírjuk azt is: talán Rozika csípőriszálásával is disztingválhatna. Pista, a kocsis, rangban és korban hozzávaló, de neki az ilyenfajta legény nem konveniál, mégis férfi, ezért kicsit „húzás” és bosszantásképpen erősen túlzásba vitt csípőriszálással hagyja faképnél. De bocsánat, a földbirtokos Szakhmáry már nem ugyanaz. Jól tudja ezt Rozika, hiszen ö — a mai terminológiából kölcsönkérve a szót — egy kis falusi karrierista ringyó, aki a férfiak érzelmein és érzékiségén keresztül akar megszabadulni a kapanyéltől, felkapaszkodni az úri világba, még úgyis, még akkor is, ha az osztályát ki kell szolgáltatnia, el kell árulnia. Szakhmáryval szemben tehát nagyobb a tét. S mert ért a férfiakhoz (még mennyire ért!), másképpen kellene csinálnia. Fajsúlyozni is tud, s ha fegyvere nem is több, mint a női báj és a rafinéria, nos, ezeket is lehet különböző formákban használni. A kapáslányok bejövetele az embert a rosszízű népszínművekre emlékezteti. Tizenöten kapálnak — mondja Szakhmáry s fele annyi jön be? Azok is fitten, takaros, gyűretlen ruhában. Á répakapálás még ma sem leányálom, de nagyonis nehéz munka, amiből az asszonyok ma is fáradtan, gyűrötten térnek este haza. A harmadik felvonásban talán a végjelenetet jobban lehetne exponálni, ha a pisztoly- dörrenés után egy érzékelhető pillanatig csend, dermedtség támadna (mint ahogy a valóságban egy lövésdörrenés után ez így szokott történni), — s azután szaladnának Szakhmáry Zoltán felé. A fent tett megjegyzések természetesen nem kötelező érvényűek, s mit sem akarnak (nem is tudnak) levonni annak a nagyszerű rendezői munkának és előadásnak értékéből, amellyel Horváth Jenő az Űri murit a színpadra vitte. A harmadik felvonás különösen emlékezetes marad. Mélyen az ember leikébe vág, megráz az a nagyszerűen, nem mindennapi drámaisággal megoldott párhuzam: folyik a bor, a virtus, az ősbarbár, dévaj úri muri, s ezen belül, ezzel együtt bontakozik ki, vészesen közeleg egy ember, egy osztály tragédiája, bukása. Ez a jelenet önmagában is egy rendező komoly tehetségét dicséri. A szereplő színészekről: Szakhmáry Zoltánt Kárpáthy Zoltán alakítja. Kárpáthy tehetségét mindannyian ismerjük, nagyszerű színész. De kimondottan intellektuális alkat, aki ebben a szerepében nem tudott tökéleteset nyújtani. Ügy gondolom, nem sértő, ha leírom, talán másnak kellett volna ezt a szerepet kiosztani. Igaz, Szakhmáry az egész úri bagázsban az egyedüli európai, tehát figurája — hihetnénk — közel áll Kárpáthy karakteréhez, mégis sokszor érzi az ember: birkózik szerepével. Távol esik tőle a művelt dzsentri álma, a szőlőnemesítés, az állatok, a világot megváltó tervek. A tanyán sem eléggé otthonos. Igazán csak akkor adja tehetségét, akkor talál önmagára, amikor Rozikával beszél, amikor értéket vél felfedezni benne, amikor filozofál. Kárpáthy nagyon szépen beszélő színész. Mostani szerepében azonban, mintha a hangjával is rosszul gazdálkodna, időnként elfullad. Ügy érzi az ember, mintha külsőségekkel, túlzott kitörésekkel akarná megoldani azt, amit, ha magáénak érezné a szerepét, s amit már számtalanszor láttunk tőle, belső erővel, finomabb eszközökkel oldana meg. Feleségét, Rhédey Esztert Kovács Mária játssza, ö a nemzete« asszony, aki már semmit sem akar és vár az élettől és férjétől, nincsenek sem törekvései, sem álmai, legfeljebb csak annyi, hogy élni akar a 300 holdon, boldogan, szeretve férjétől. Osztozkodni férje sze- retetén, szerelmén senkivel, semmivel sem hajlandó. Féltékeny a terveire, az álmaira, a barátokra, ugyanúgy, mint Rozikára. Pusztuljon el minden, az egész világ, a férje is, ha nem őt szereti egyedül. Kovács Mária finom eszközökkel oldja meg feladatát. Férje kitöréseit tompított, halk tónussal ellensúlyozza. Nagyszerűen hozza színre az önző, szerelmes asszonyt, aki büszkeségében nem enged, aki egyenrangú társa akar lenni férjének, de csak a szerelemben. Aki nem könyörög, de szuggesztíve követeli, hogy szeressék őt, s aki végül is csak pörlekedő társa marad Szakh- márynak. Vad, állati párviadal ez a két nem között, amelynek női pólusát Kovács Mária érett művészi tehetséggel, hitelesen játssza. Zsellyei Balogh Ábel ezredes figuráját Pálffy György hozza színre. Mintha Pálffy testére szabták volna e szerepet. Kedves, kedélyes, bokázó, mulatozó magyar tiszt. De Pálffy művészi igényességgel azt is nagyszerűen érzékelteti Ábel bácsiban, hogy műveletlen, hogy léha, hogy kikapós; hogy az evésen, ivásom és nőkön kívül a világon semmi sem érdekli őt. Pálffy György alakítása egyik érdekessége, színe a darabnak. Az első felvonásban, ahogyan megjelenik F. Nagy Imre Csörgheő Csuli szerepében, egészen a harmadik felvonás végéig szinte viszi, húzza magával a darabot. Egy kis túlzással azt mondhatnánk, hogy ez a darab az övé. A dzsentrik összes rothadtságát, embertelenségét. ravaszságát, művelet- lenségét, újtól való rettegését, a szegények gyűlöletét, vérszívóját benne összpontosította Móricz. F. Nagy könnyedén oldja meg e sokrétű feladatot. S talán nem túlzás, ha kijelentjük, művészi pályafutásának jelentős állomásához érkezett az Űri muriban. Eszközei egyszerűek és természetesek, amolyan — dzsen triségében is echte paraszt. Erőszakos,-ravasz, alázatoskodó. Kézzel mar- kolászik az életben, becsapja a parasztokat, táncol, mulat, mint egy barbár, pogány félisten, és sírva, felesége szoknyája mögé bújik, amikor megdöglik a nagy kan. S mindezt úgy csinálja, hogy elfelejtjük: ő F. Nagy Imre és hisszük, hogy ő az öreg Csuli. Igazi színházat játszik, magával ragadó, művészi erővel. Romváry Gizi Rozikája a másik nagy élmény. A fentebb említett kisebb hibáktól eltekintve, úgy érzem, mindent vissza tudott adni abból, amit Móricz e leányba álmodott. Egyszerű, bájos, kacér, naív, de mégis tudatos, kis falusi ringyó. aki szerény kis fegyvertárából minden patront felhasznál egyéni boldogulása érdekében. Nincs lelke, mert földje sincs mindenkinek — mondja, s bár megvetjük, őszinteségiével mégis megfog. Romváry Gizella bemutatkozása igen jól sikerült. Lekenczeyvel sok mindent mondat el Móricz és alakítója, Rassy Tibor helyes felfogásban, hatásosan is mondja el a vádoló szavaikat. Alakítása, a figura művészi megformálása, komoly tehetségre vall. Borbíró szerepében Dánffy Sándor szintén a többiek színvonalán mozgott. Külön szeretném megemlíteni a három csugari paraszt és az ügyvéd alakítóit. Almási Albert, Horváth Ottó, Ambrus András, mint már említettük, rövid szerepüket művészi igényességgel oldották meg. Horváth Ottó különösen is dicséretet érdemel Széplegény alakításáért. Ambrus Andrást pincér alakítása is dicséri. Kürtös István ügyvédi alakítása szintén hozzájárulta sikerhez. Kakuk Jenő, Köti Árpád, Paláncz Ferenc és a többiek is, igyekeztek a maguk obulusait hozzáadni az előadáshoz. A díszlet, különösen a harmadik felvonásban tetszett. Alkotója, Kocsis Árpád, dicséretet érdemel. A bemutató hát jól sikerült, s talán a kisebb elmarasztaló megjegyzések sem vonnak le a művészek munkájának értékéből. Snha Andor I960. SZEPTEMBER 18., VASÁRNAP: TITUSZ 210 évvel ezelőtt, 1750-ben e napon született TOMAS DE IRI- ARTE spanyol Író. Irodalmi munkásságát színművel (Tenni. amit teszünk) kezdte, majd a Jó Guzmán c. regényt Irta. Halhatatlanná nevét Fabulas Llterarias (magyarul: Irodalmi mesék elmen 1954- ben jelent meg) művével tette. E verskötetében állatokat szólaltat meg, s minden verse irodalmi tanulsággal végződik. 55 évvel ezelőtt, 1905-ben e napon született GRETA GARBO svéd filmszínésznő. Jellemábrázolásait a drámai erő és a részletek finom kidolgozása jellemezte. Felejthetetlen alakításai: a Gos^ Berling, Erzsébet királynője, a Karenina Anna, a Krisztina királynő és a Kaméliás hölgy címszerepe. 1960. SZEPTEMBER 19., HÉTFŐ: VTLHELMINA 1802. szeptember 19-én született KOSSUTH LAJOS, a magyar sza- oadságharc vezére, az első felelős minisztériumunkban kereskedelemügyi miniszter, majd a szabadságharcban a csapatok lelkes agitátora és szervezője. 1849. április 4-én az országgyűlés detronizálta a Habsburg-házat és őt választották meg kormányzónak. A szabadság- harc ügyének bukása után az emigráció vezetője lett, nyugateurópai, amerikai és angliai kőrútjai során szolgálta a magyar ügyet és nagy része volt abban, hogy Magyarországon végül is az abszolutizmus megbukott. Kossuth Lajos az olaszországi Turinban halt meg. 25 évvel ezelőtt, 1935. szeptember 19-én halt meg KONSZTANTYIN CIOLKOVSZKIJ szovjet matematikus, a modem rakétatechnika és a bolygóközi repülés úttörője. 1887-ben egy teljesen fémből készült léghajó tervét készítette el. 1896-tól csak a rakéták mozgásának kérdései foglalkoztatták. Tehetsége csupán az októberi forradalom után bontakozhatott ki. Elméletét fizikai, csillagászati, mechanikai és filozófiai kérdésekről 60 művében fektette le. Ciolkov- szkij, az „űrrakéták atyja”, az első volt, aki a rakéta jelentőségét kiemelte és az űrkutatás eszközének ismerte fel. ;,A Föld az ész bölcsője, de nem lehet örökké bölcsőben élnünk”, (Ciolkovszkij )i t KOSSUTH LAJOS Évnyitó az Egri Pedagógiai Főiskolán Lapunkban már beszámoltunk arról, hogy az Egri Pedagógiai Főiskolán is megnyitották az 1960-61-es tanévet. Az ünnepségen az ünnepélyes eskütétel után dr. Némedi Lajos, a főiskola igazgatója kézfogással főiskolai polgárokká nyilvánította az elsőéveseket. Képünk az egyik elsőéves főiskolás lány avatását mutatja be. Az ünnepség után megkezdődik az ismerkedés az elsőévesek és az „öreg diákok” között. Nagy József elsőéves — aki Nagyhegyesről jött Egerbe - és Ipacs Mária elsőéves hallgató, Benedek Ottilia és Kecskés József harmadéves hallgatókkal. (Kiss Béla felvétele*
