Népújság, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-16 / 219. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK* AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XI. évfolyam, 219. szám Ara 50 fillér 1960. szeptember 16., péntek Géppel könnyebb Az amerikai „veszlegzár“ Szeptember 20-án ül ösz- sze New Yorkban az ENSZ 15. közgyűlésének ülésszaka. hogy az általános és teljes leszerelés kérdéséről, a világbéke biztosításáról, a békés együttélés politikájáról, a különböző társadalmi rendszerű országok békés versengésének lehetőségeiről tárgyaljanak a világ- szervezet tagállamainak képviselői. A Baltika békehajó fedélzetén utaznak a szovjet ENSZ-küldöttség tagjai, Hruscsov szovjet kormányfő vezetésével és három népi demokratikus ország több vezető állam- férfia, közöttük Kádár elvtárs. A Baltika közeledik Amerika partjai felé. S a Baltikával egyidejűleg más hajók, más repülőgépek is tartanak New York felé, kormányfők, államvezetők utaznak a világszervezet közgyűlésére. Már útban volt a hajó a szocialista országok vezető államférfiaival fedélzetén, amikor a hajó rádióállomása különös szövegű táviratot kapott: az amerikai hatóságok úgy döntöttek, hogy New York Manhattan kerületére korlátozzák a szovjet miniszterelnök amerikai tartózkodását. És érkeztek más táviratok is — hasonló szöveggel. Az amerikai hatóságok korlátozták Kádár elvtárs és minden szocialista ország kormányfőjének tartózkodását. És érkeztek olyan hírügynökségi jelentések is, amelyek arról számolnak be, hogy Fidel Castro és Ázsia, Afrika és Latin-Amerika számos vezetőjének ugyancsak korlátozták amerikai tartózkodását. Totális elszigetelési hadműveletet dolgozott ki tehát az Egyesült Államok. Szégyenletes, kicsinyes és hallatlanul méltatlan intézkedések ezek. Rá vall az USA hatóságainak félelmére, kishitűségére. Mitől félnek Amerika vezetői? Talán attól, hogy a béke apostolai találkoznak az amerikai kisemberekkel, az amerikai néppel, s elmondják nekik nyíltan és őszintén, hogy nem akarnak háborút soha, s hogy a fegyver, bomba és vérontás nélküli világ megteremtésén fáradoznak, ami ellen az ő vezetőik kézzel-lábbal hadakoznak? Talán attól félnek, hogy „kommunista agitációt” fejtenek ki Hruscsov, Kádár és Castro? Lehet. Igen, lehet. Sőt, biztos, hogy ettől tartanak, mert még Lumumbát, a kongói törvényes kormány miniszterelnökét is kommunistának nevezik. Hát nem nevetséges dolog ez az egész? Vesztegzár alá akarták helyezni a béke harcosait. A világ azonban mégis hallani fogja a New York-i ENSZ- palota szónoki emelvényéről a Szovjetunió messze- hangzó békejavaslatát: kovácsoljanak a fegyverekből munkaszerszámokat, kovácsoljanak a fegyverekből — ekevasat. Gyöngyösi és egri borok sikerei Budapesten A közelmúltban Budapesten megtartott nemzetközi borversenyen szereplő több száz kitűnő minőségű borfajta közül kiváló sikereket értek el a gyöngyösi és az egri borok. Az Eger—Gyöngyösi vidéki Pincegazdaság által bemutatott kilenc borfajta nyerte el a nemzetközi szakemberekből álló zsűri tagjainak tetszését, s végeredményben valamennyi borfajtánkat kiváló helyezéssel díjazták. A borversenyen bemutatott kilenc borfajta közül öt arany- és négy ezüstérmet nyert. Aranyéremmel díjazták az egri bikavért, az egri cabernet, a gyöngyösi cabernet, az egri burgundit, valamint a visontai furmint borokat Ezüstérmet nyertek a gyöngyösi samignon, a gyöngyösi olasz rizling, a gyöngyösi nagyburgundi és a hevesi járásban szüretelt homoki kadarka borok. Gyurkó Géza: TANÜSÄGUL tanulságnak ★ Pilisy Elemér: ŐSZI KÉSZÜLŐDÉS A HEVESI JÁRÁSBAN ★ Solymár József: A NEHÉZ ESZTENDŐ ★ BEMUTATJUK ÜJ SZÍNÉSZEINKET ★ KÜLPOLITIKAI JELENTÉS ★ HÍREK — SPORT * 12 Községfejlesztési ankétet tartottak Hevesen... Újra megindulnak as előadások ax egri Munkásotthon Mosiban Jő szórakozást jelent már évek óta az egri Munkásotthon Mozi vasárnaponként! műsora. Ez évben szeptember 18-án, újra megnyitja kapuit az egri Szakszervezeti Székház nagytermében. Minden vasárnap délelőtt matiné lesz, délutánonként pedig öt és hét órakor rendes előadás. A Munkásotthon Mozi előadásának műsorán, a matinén, a 39-es dandár, este A nagy Caruso szerepel. Következő vasárnapi matinén: A világ teremtése, este: A vörös tinta. A mozi műsorát úgy állították össze, hogy időközönként érdekes témájú, tudományos filmeket is vetítenek az érdeklődőknek. Bővítik a villanyhálózatot IVagyfögcden A Nagyfügedi Községi Ta-j nács községfejlesztési tervében nagyjelentőségű beruházás szerepel, két kilométerrel növelik a villanyhálózatot az idén. A mintegy 400 ezer forintos beruházással megvalósuló villanyhálózat-bővítés keretében a község valamennyi, még eddig a hálózatba be nem kapcsolt utcája villanyt kap az idén. Kigyullad a villany a Dózsa György, a Budai Nagy Antal, a Bocskai, a Táncsics Mihály, a Széchenyi, valamint az Ady Endre utcákban. A községfejlesztésből épülő két kilométeres hálózat mellett további háromszáz méteres szakasz is épül. állami beruházásból. A sokat húzódó építkezést az ÉMÁSZ dolgozói már megkezdték, leverték az oszlopok helyén a karókat, s hamarosan hozzákezdenek a gödörásához, ezt követően pedig felállítják az oszlopokat, hogy a község valamennyi házában még az idén kigyulladjon a villany. Silóznak Boconádon Megkezdték, a Hevesi Állami Gazdaságban is a sárgarépamag gépi aratását. Ez év~ ben a gazdaság dolgozóinak nagyban megkönnyebbült a munkája, mert még az elmúlt évben kézzel, az idén már egy RS—095. típusú univerzál traktorral aratják a répamagot. A dolgozóknak csupán csomózniok kell a learatott termést (Foto: Kiss Béla) „Célunk és feladatunk: a kommunista szakemberképzés .. > Évadnyitó az Egri Pedagógiai Főiskolán Boconád határában, a kialakulóban levő tanyaközpont mellett készítették el a közös állatállomány téli takarmányának elhelyezését szolgáló silógödröket, a múlt év őszén alakult fiatal Búzakalász Termelőszövetkezet tagjai. A tizenöt hold silókukorica-táblájukon dolgozó silókombájntól három fürge mozgású traktor hordja a téli takarmányt. A szállításnál a gépállomás gépei mellett a szövetkezet szovjet gyártmányú univerzális traktorja is segít. A gyors ütemben levágott silókukorica két silógödröt már megtöltött, most a harmadik silógödörbe rakják télire a szövetkezetiek a takarmányt, Háromszázötven köbméter silótakarmányt készítenek a szövetkezet tagjai, s ezzel biztosítják a közös állatállomány téli takarmányszükségletét. Tegnap az Egri Pedagógiái Főiskolán megnyitották az 1960/61-es tanévet. A megnyitó ünnepségen megjelent Molnár János, a művelődésügyi miniszter helyettese, Holló Bertalan, a Művelődésügyi- 'Minisztérium főelőadója,, Kácspr Jánosné, az Egrj Városi Pártbizottság titkára, Bála Albert, a megyei pártbizottság munkatársa, Strbák István, a Heves megyei Tanács művelődésügyi osztályának vezetője, Kristóf László, az Egri Városi Tanács elnökhelyettese, a főiskola tanári kara, szülők és a tanulóifjúság. A tanévnyitó ünnepség^ a Himnusz hangjaival kezdődött, majd dr. Némedi Lajos, az Egri Pedagógiai Főiskola igazgatója elmondottta ünnepi beszédét: — Az Egri Pedagógiai Főiskola életének új szakasza kezdődik el a mai nappal — mondotta bevezetőjében. — Az a tisztem, hogy a főiskola közössége és kedves vendégeink, az általános iskolai tanárképzés barátai előtt azokról a feladatokról beszéljek, amelyeket ebben az új tanévben meg kell oldanunk, illetve amelyeknek megoldásán tovább kell munkálkodnunk. Hiszen a pedagógiai munka folyamatos és bár tanévekre tagolódik, a feladatok megoldása tekintetében a tanéveket nem övezik valamiféle kínai falak. A pedagógiai folyamat egy-egy nagy láncszeme szorosan összefügg a másikkal. Mindegyik az őt megelőz» eredményeire épít, előzmények és folytatások nélkül el sem képzelhető. Beszéde további részében elmondotta, hogy tavaly még kísérletként vezettek be a háromszakos. négyéves általános iskolai tanárképzést, azonban az első tanév befejezése után örömmel állapíthatták meg, hogy az új forma kiállta az első próbát, jó és megvalósítható. Majd arról szólott, hogy az új tanév régi és új feladatokat hoz, amelyek megoldásához megvan minder feltétel, mert a szocialista tábor, élén a Szovjetunióval, egységben és egyre nagyobb nyomatékkai munkálkodik a béke fenntartásán. — Csakis az emberi haladás széles, sodró folyamatába beállítva van értelme miaden törekvésünknek — mondotta — ma már nincs külön magyar ügy és főiskolai munkánk, törekvéseink is távoli visszhangokat vernek. A Jeled Pedagógiai Főiskola testvéri üdvözletét küldte e megnyitóra, nyáron pedig alkalmunk volt a Nyitrai Pedagógiai Főiskolával kisebb delegáció-cserére. A következőkben arról szólott, hogy szeptember 4-én jelent meg a sajtó hasábjain a magyar forradalmi munkásparaszt kormány által kijelölt iskolai reformbizottság irányelvei, iskolarendszerünk továbbfejlesztéséről és a most nyíló tanév, de természetesen még jó néhány következő év egyik fő feladata, hogy a főiskola is bekapcsolódjék az irányelvek össznépi vitájába és dolgozzék a felsőoktatási reform ráeső szakaszán. — Az egyetemeken és főiskolán tehát szintén az élet és az iskola kapcsolatainak megszilárdítása jelenti a további haladás útját, a kommunista szakemberképzésben. A főiskola nappali tagozatán a hallgatók létszáma 460-ra emelkedett, a tanári testület újabb nyolc oktatóval gyarapodott. örömmel jelenthetem be, hogy szeptember elsejével érvénybe lépett a felsőoktatási Illetmények új rendszere, amely országunk gazdasági erejéhez mérten jelentősen emeli a főiskola oktatóinak és dolgozóinak fizetését. Ugyancsak örömmel számolhatok be arról is, hogy a közeljövőben lényegesen nagyobb anyagi erőket fordíthatunk műszervásárlásra és általában a tudományos munka támogatására. Hamarosan megkezdődik a főiskola új 300 személyes kollégiumának tervezése és felépítése is. Mindezt azért mondtam el, hogy dokumentáljam, mennyire megvannak — a reform szellemében — az eddigieknél is jobb munkának a feltételei itt, az Egri Pedagógiai Főiskolán is. A későbbiekben a levelezőoktatás megerősítéséről szó- lott," majd a kollégiumi névé1 lés fontosságát elemezte. Végül beszéde befejező részében, a következőket mondotta: — Nem könnyű feladat sem kommunista pedagógusokat nevelni, sem kommunista pedagógussá válni. De ha nem könnyű dolgok ezek, feltétlenül nagy és lelkesitő célok, amelyek alkalmasak arra, hogy az embert teljesen magukkal ragadják és tanártól, hallgatóktól a legnagyobb erőfeszítéseket, áldozatokat várják, kapják. Komoly elhatározás, erős akarat kell mindehhez, a nép szereiete, s népi demokratikus rendszerünk hű szolgálata. Végül a Pedagógiai Fiskola igazgatója megnyitottnak nyilvánította az 1960—61-es tanévet. Ezt követően elérkezett a megnyitó ünnepség a fénypontjához, amikor is a főiskola új, elsőéves hallgatóit ünnepélyesen beiktatták és az elsőévesek letették az esküt. Ezután a főiskola igazgatója szólott az elsőévesekhez, elmondotta, hogy nehéz, de szép vállalkozás a háromszakos tanárképzésben részt venni. .4 főiskola célja a kommunista szakemberképzés és a megvalósult szocializmus körülményei között fognak már tanítani a mai elsőévesek. Velük és nekik akarja az államrend és a Pedagógiai Főiskola is a jobb és szebb életet megteremteni. Az eskütétel után a főiskola igazgatója kézfogással főiskolai polgárokká nyilvánította az elsőéveseket. Az ünnepség az Internaciná- lé hangjaival ért véget. Ma tartja évadnyitó előadását az egri Gárdonyi Géza Színház Az egri Gárdonyi Géza Színház ma este bemutatja Móricz Zsigmond: Űri muri című há- romfelvonásos színművét, s ezzel megkezdődik a közönség által várva várt színházi évad. A darabot a színház új művésze, Horváth Jenő. rendezte; / főbb szerepeket Kárpáthy Zoltán, Kovács Mária, F. Nagy Imre, Romváry Gizi alakítják I A hevesi járás végrehajtó \ bizottsága és a Hazafias Nép- \ front járási elnöksége község- I fejlesztési ankétot rendezett > Hevesen az elmúlt napokban. ’ Az ankéton részt vettek a ' községi tanácsok VB-titkárai, a * községfejlesztési állandó bi* zottságok elnökei, a Hazafias Népfront járási elnökségének \ tagjai, községi vezetők és a ’ meghívott vendégek. Az ankétot Papp Sándor, a ‘ Hazafias Népfront járási titká- f ra nyitotta meg, és tartott rész- J letes ismertetőt az elmúlt évek > községfejlesztési tapasztala- j tairól és ismertette az év hátralevő időszakának és az új é\ feladatait. Elmondta, hogy a múlt évei eredményeként a járás községeiben 21 080 méter villanyhálózat-bővítést, 231 közúti lámpát, 27 831 méter gyalogjárdát 12 sportpályát, kutakat építettek a községfejlesztési alap fel- használásával. A községfejlesztések során végzett társadalmi munka értéke meghaladja az 1 200 000 forintot. Az elhangzott beszámolóhoz a megjelentek közül sokar szóltak hozzá. Mátyás Ferenc járási titkár.