Népújság, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-01 / 206. szám

1960. szeptember 1., csütörtök NEPCJSAG 3 Ha szeptember 1. famine esztendővel ez­előtt, ezen a napon or­szágos jellegű és hatalmas mé­retű tiltakozó tüntetés reszket- tette meg a hazai tőkés társa­dalmat. Az ipari munkásság tiltakozott a j ogfosztottság, a jogtalanság ellen, követelte az embertelen nyomor megszün­tetését és munkát, kenyeret követelt a csődbe jutott kapi­talista rendszertől. Századunk harmincas évei­ben, a gazdasági válságok sor- ra-rendre megtépázták a kapi­talista államokat az egész vi­lágon. „Világgazdasági vál­ságának lehettünk szemtanúi, amelyet Marx már „tíz éven­ként ismétlődő válságokénak értékel a kapitalista gazdasági rendben. De ennyire elmélyült, az egész kapitalista gazdasági felépítményt eresztékeiben ennyire megrecsegtető válsá­got, még nem ismert az eddigi történelem. A 30-as évek gaz­dasági válsága — amely négy­öt éven keresztül tartott — a Szovjetunió kivételével az egész világon érezhető volt. A kapitalista államok terv­szerűtlen és csak a profit haj- hászásáért való termelése — különösen a tengeren túli á1- lamokban — bizonyos időkö­zönként túltermel. A túlterme­lés az áruk felhalmozódásához vezet. Az árubőség sok mun­káskezet tesz fölöslegessé. A vásárlóképtelen munkástöme­gek millióinak szaporodása fo­kozza, mélyíti a válságot. A gazdasági válság megbénítja az élet folyását és megrázkód­tatja a társadalmakat. Ilyen óriás méretű gazda- sági válság tombolt a Világban három évtizeddel ez­előtt, amelyből kiutat előbb fasizmussal — antiszemitiz­mussal és végül is a háború­val igyekeztek megtalálni. A gazdasági válság éveinek ideje alatt az embertelen nyo­mor, a nincstelenség és a re­ménytelenség megőrjítette az embereket. Akik eleddig józa­nul és békességben éltek, azok­nak tekintélyes része felelőt­len, lődörgő mihaszna lett. A nyomor nemcsak forradalma­sít, a nypmor le is tud aljasí- tani. A kapitalisták a piaci árak fenntartásáért, millió tonna számra szórták tengerbe a ká­vét és a búzát, vagy hogy a szállítási költségeket is megta­karítsák, egyszerűen a földe­ken égették el. Ugyanakkor millió és millió munkás, gyer­mekek, lány, asszony és édes­anya embertelenül éhezett. A pihenésre kárhoztatott munkáskezek nagy része tehe­tetlen. Sokan felülnek az ál- munkás-szervezetek ígéretei­nek és csábításának. Csak az öntudatát ilyen mostoha kö­rülmények között is megőrző, szervezett baloldali munkás­ság ad kifejezést elkeseredésé­nek a hatalom elleni tünteté­sével. A hatalmon levők vála­sza természetesen mindenütt ugyanaz: rendőrterror. Hogy mennyire elmélyült a gazdasági válság, mennyire el­viselhetetlen az állati nyomor és nélkülözés, mutatja az, hogy polgári írók, közgazdászok, sőt, jobboldali politikusok je­lentkeznek felszólalásaikkal és írásaikkal és hangot adnak a munkásosztály mérhetetlen nyomorának. Sőt még a pápai enciklikák is javaslatot tesz­nek a Qudragesimo anno, illet­ve a Rerum novarum hasáb­jain a nyomor megszüntetésé­re, de gyorsan abba is hagy­ták ezeket a javaslatokat, ne­hogy valakinek eszébe jusson« megvalósítani. Egyébként is ezen kenetteljes látszat-javas­latoknak csak a fasizmus lát­ta hasznát. A nyomor elzüllesztette a családokat, sokan az italhoz, a nők a prostitúcióhoz menekültek. A reményt vesz­tett emberek száma napról napra és rohamosan nőtt. Divat lett az öngyilkosság. És hiába szervezik a hatósá­gok a Szajnán, a Rajnán _és a Dunán a motoros mentőszol­gálatot, az öngyilkosok száma egyre szaporodik. Akit kimen­tenek a folyóból az gázzal öli meg magát, vagy leugrik egy bérház negyedik emeletéről, vagy marólúgot iszik. Olcsó lett az emberélet, különösen a proletárok élete. Ez a reményvesztett állapot arra készteti Panayt Istráty román írót, hogy szétnézzen Európában. így jut el a fran­cia fővárosba, Párizsba is. A gazdasági válság évei alatt írott könyvének minden sora hátborzongató és igaz. Még ma is jól emlékszem azokra a sorokra, ahol leírja, hogy Pá­rizsban ekkor épült egy hatal­mas, szemkápráztató és pazar bordélyház. Az építtetők nagy súlyt helyeztek arra, hogy a kényelem, az illúziókeltés és a perverzitás minden módja ás változata a legtökéletesebb ki­elégülést nyerhessék, és a ha­zai és külföldi nagypénzű ura­ik csak dicsérettel illethessék a huszadik század eme egye­dülálló, a szeretkezésnek e csodálatos szentélyét. A zöld­bársony és bordóselyem szo­bák, a kápráztató arany- és ezüstbrokát, a böjti napokon lilaselyem drapériával bevont falak és a színharmónia ked­véért hasonló színezetű bútor­zat és természetesen lila hajú és öltözetű hölgyike egészítet­te ki a vágyak beteljesülésé­nek eme hajlékát. Akik azon­ban még ennél is többet kíván­tak, azoknak meglepetésül (és magasabb tarifával) egy fekete drapériákkal bevont szoba állt rendelkezésre. Tejesen halotti pompa és csend uralta a szo­bát. A szoba közepén katafalk, körül égő kandeláberekkel és virágdísszel. A Szajna-hídról — karján néhány napos csecse­mőjével — abban a minutában veti magát egy anya a víz je­ges hullámaiba, amikor a ka- tafalkon elhelyezett koporsóba belefekszik egy eleven, mezte­len nő. És Istráty felkiált: Ha ennek a társadalomnak bordélyhá­zakra milliárdjai vannak, de az anya gyermekével vízbe öli magát, mert nem jut neki egy darab kenyér, akkor ezt a tár­sadalmat el kell pusztítani! A mi hazánkban, Magyaror­szágon ekkor jelentkeznek a „népi” írók, akik szociográfi­ákban írják meg az egyes vi­dékek szenvedéseit, elmara­dottságát, nyomorát. Megindulnak az egyes váro­sokban a deputációjárások a hatóságokhoz, ahol „Emlék- irat”-okat nyújtanak át a munkásság képviselői a váro­sok és a megyék vezetőinek, amelyekben munkaalkalmak teremtését sürgetik és munka- nélküli segélyt követelnek. Majd az eredménytelen kül­döttség-járásokat felváltja a mindig nagyobb és nagyobb létszámú tömegtüntetések so­rozata. Ahol ínségmunkákat indít a hatóság, ott is a szak­munkások napszámbére nem éri el az egy pengőt. Ugyan­akkor egy reprezentatív Palo­ta Szállót építtet Bethlen Ist­ván miniszterelnök, aki úgy­nevezett „A”- és „B”-kasszát állíttat, amelybe a dolgozó nép nek kell az adófilléreit bele­raknia, hogy a „szegény” gróf, Erdélyben maradt birtokaiért kárpótlást kaphasson. A gazdasági válság évei alatt — már az első vi­lágháború után elkeresztelt OTI-ba —, rakják, gyömöszö­lik a Horthy-ellenforradalom minden rendű és rángú hit­ványságát. A sikkasztóktól a lecsúszott dzsentriig minden volt itt, akik a munkásságnak esküdt ellenségei. De még ez sem volt elég, még a dolgozók pénzén szanálták a gyáros urakat, az eladósodott földbir­tokosokat és másokat. A munkásság joggal volt el­keseredett. A türelmét vesz­tett munkásosztály akaratából, végülis a balodali forradalmi erők összefogásából határozat születik: Szeptember 1-én ki az utcá­ra! Es 1930. szeptember else­jén az egész ország munkássá­ga a Horthy-féle rendszer el­len tüntetett. Egerben is meg­mozdultak az összes szakmák és szakszervezeti csoportok: A bőripariak, építők, élelmezési­ek, famunkások, nyomdászok, szabók és vasasok. Az utcá­kon mindenütt kettőzött rend­őrőrszemek figyeltek, várták a tüntetőket, de sehol sem lát­tak csoportosulást. A mellék' utcákban járókelőket a rend­őrök figyelmen kívül hagyták. Csak amikor a toronyóra tízet ütött, tódultak egyszerre ki a Tűzoltó tér felől az építők, a Csiky utcán a nyomdászok, a Sándor Imre utcán a fások, más utcákból a cipészek, sza­bók és vasasok és a Vörös Csillag Mozi táján egyesülte«, ahonnét felfejlődve menetel­tek a líceum felé. A rendőrök futkostak, nem tudták mitévők legyenek. Verekedni az érseki városban nem mertek, így pa­rancsért loholtak a kapitány­ságra. Ekkorra a tüntető tö­meg már felfejlődött és „Mun­kát! Ke-nye-ret! Mun-kát! Ke- nye-ret!” kiáltásokkal, majd énekelve vonult lassan tovább. Szinte csak lépésben haladtak, mivel „tüntető séta” is volt a hivatalos elnevezése a tünte­tésnek és ennek megfelelő las sú ütemű dalt énekeltek: „Mö­göttünk a múltak tengere”. A rendőrök azonban mégis gyor­sabbak voltak a tüntetőknél, mert előbb sorakoztak a Kállai utcánál és lezárták a líceum előtti útszakaszt, mielőtt a tün­tetők odaértek. Ekkorra a pa rancs is megérkezett és e so' rok íróját és Gertner István elvtársat előállították a kapi­tányságra. A kapitányság vezetője tajtékzött tehetetlen dühében, amikor megérkez­tünk eléje. Ügy hittük, hogy a tüntetés előkészületeiről nem lehetett tudomása, mert a meg­beszélések a tibai menedék háznál történtek. — Mit akarnak az utcán? — kérdezte nekivörösödött ábrá- zattal. — Sétálunk — válaszoltuk röviden. — És ha megtámadják ma­gukat? — Kik támadnának meg bennünket? — Más pártállásúak. — Akkor ..; akkor ... Nem támadnak meg minket, mi magunk tartjuk fenn a rendet. — Rend akkor van, ha ma­guk nincsenek az utcán! — ordította — itt maradnak őri­zetben. Aztán parancsot adott a rendőrlegénység parancsnoká­nak a tüntetők szétoszlatására. Csak sötét este engedett ha­za bennünket. A tüntetés kézzel fogható eredménye nem sok volt. De annál sokkal-sokkal több volt az erkölcsi eredmény, megma­radt a dolgozókban a szolida­ritás nagyszerű emléke és a dolgozók eme bátor, harcos kiállása ösztönzője volt más, későbbi megnyilatkozásoknak is. Azután még sokkal na­gyobb tömegek vonultak a polgármesterhez és a főispán­hoz munkát, kenyeret követel­ni. De jó és hasznos iskolapél­dája lett volna 1930. szeptem­ber 1., az igazi harcos balolda- liság nevelője a további har­cok során. A háború közbejöt­tével azután a dolgok más­képpen alakultak. De az Istráty sorai azóta is megmaradtak bennem és a harminc év előtti tüntetésnek is ez volt az egyik tanulsága: A zt a társadalmi rendet, amely a munkáosztályt képtelen kenyérrel ellátni, el kell pusztítani! És erre még a három évtized távlatából is nemcsak jó, de kell is emlékezni. Okos Miklós * * Óriások kongresszusa A magas emberek, klubja Hannoverben megrendezte az óriások kongresszusát. A kongresszuson csak 190 cm-nél magasabb férfiak és 180 cm- nél magasabb nők vehettek részV A kongresszuson legna­gyobb figyelemnek az a család örvendezett, amelyben az apa magassága 225 cm volt, a gye­rekeké pedig 214 és 220 cm kö­rül mozgott. A kongresszus legmagasabb embere Walter | Staub volt, magassága elérte a 238 cm-t A kongresszus azon­ban nem csupán szenzációt je­lentett. Feladata volt megvi­tatni a magasnövésű emberek legfontosabb problémáit, többi között az öltözködés kérdéseit. * A legújabb hírek szerint Amsterdamban él a világ egyik legmagasabb embere, az óriás 260 cm magas. „Európa, gigy«g».f“ 1939. szeptember 1. Az őszre készül a kereskedelem Az idén ősszel a kereskede­lem és a konfekcióipar jobban összehangolt munkája ered­ményeként több a divatos fér­fi-. női és gyermekruha a szak­üzletekben. és az áruházakban, mint 1959-ben. Csupán az áru­házak ruházati osztályain száz­harmincezer különböző minő­ségű, fazonú és árú férfiöltönyt hoznak forgalomba a második félévben. Ez körülbelül tíz százalékkal több a tavalyinál, ugyanakkor 540 000 női. férfi- és gyermekkabát várja a vá­sárlókat. Egyre' több a divatos férfiöltöny. A hétnyolcados kabátokon kívül a konzervatív vásárlók mérsékelten hosszú kabátokat is találhatnak a boltokban. A konfekcióipar figyelembe veszi a lakosság méretarányainak változását is. Negyedévről ne­gyedévre több extraméretű ruha készül. Üjra divatosak a sportruházati cikkek. Az idén ősszel az üzletek raktárain ilyen ruhaneműkből sem lesz hiány. A nők egyre több változatos, exkluzív, kis szériában készülő készruhát találnak a szaküzle­tekben. őszre a modellek ál­talában úgy készülnek. hogy minden korcsoporthoz tarto­zók, különböző testalkatú nők is megtalálják a nekik megfe­lelő ruhát. A legtöbb ruha princessz vonalú. Az egyenes- és bővonalú ruhák egyaránt divatosak. Lesz ősszel már többfajta alsószoknya is, és né­hány helyen szoknyába való abroncsot is árusítanak. A má­sodik félévben tizenöt újfajta fazonú női télikabát is forga­lomba kerül, ezek ízléses pasz­tellszínű anyagokból kezűi­nek. A bakfislányok részére szintén újvonalú kabátokat gyárt a konfekcióipar. (MTI) Döbbenetes, figyelmeztető dátum. A második világhábo­rú kezdete... 1939. szeptem­ber 1-én, hajnalban indult meg a hitleri hadigépezet a szomszédos Lengyelország bekebelezésére. Hetek alatt lerohanták, ezreket, százezre­ket gyilkoltak halomra, hogy megtisztítsák a világot a „tisztátalan” népektől, nem­zetektől, hogy a nácizmus megvalósítsa világuralmi ter­veit. Ezért pusztítottak mil­liókat bombával, géppisztol­lyal, ciklongázzal, krematóri­umokkal. Városokat rombol­tak földig: Varsót, Lidicét, Oradourt. A f siszta feneva­dat saját odújában fojtotta meg a szovjet nép roppant bátorsága, hatalmas hadere­je. Egyedül harcolt a Szov­jetunió, s őt segítették a fel­szabadított, szomszédos or­szágok seregei. Az USA kar» batett kezekkel. várakozva figyelte az öldöklő küzdel­met, abban reménykedve, hogy a hitleri Harmadik Bi­rodalom letaglózza a fiatal Szovjetuniót, s akkor ő is működésbe léphet: pihente­tett hadseregével elfoglalja a szovjet területeket. Az ame­rikai remények összeomlot­tak — a Vörös Hadsereg ere­jét nem tudta felőrölni a nácik semmilyen mesterke­dése. S amikor a szovjet csa­patok már Németország hatá­raihoz közeledtek, Amerika is sietve cselekedett: seregei partraszálltak az európai kontinensen. 1945. május 9-én elhallgat­tak a háború fegyverei... Azt gondolnánk, hogy 21 évvel a háború kezdete, ti­zenöt évvel a háború befe­jezése után, megszűnt földün­kön a háború feszült légköre, többé nem veszélyezteti az emberiséget gyilok és pusztu­lás, vérontás és halál. Nem! Az ébredező fasiszta és más, menekült szervezetek egy újabb háború terveit dédel­getik keblükben, újra a világ felosztásáról szőnek ábrándo­kat. Két dologra kell emlé­keznünk: a nyugatnémet tá­bornoki emlékiratra és Hal- liman ismert amerikai jogász nyilatkozatára... A Bundes­wehr tábornokai által közzé­tett memorandum az általá­nos hadkötelezettség beveze­tését kéri, és atomfegyvere­ket követel a nyugatnémet hadsereg számára. Vajon miért követelnek szörnyű fegyvereket azok a náci tá­bornokot, akik többízben megsemmisítéssel fenyeget­ték a világot? Németország­ban tábornokok dirigálnak! Emlékezzünk csak a harmin­cas évek eseményeire: Hitlert is a háborúra spekuláló tá­bornokok segítették hatalom­ra. És most nyíltan követelik az atomfegyvereket! Halliman amerikai jogász, a Powers-perrel kapcsolat­ban adott nyilatkozatot a TASZSZ tudósítójának. Hal- linan kijelentette: „Ha A Szovjetunió katonailag gyen­ge lenne, az amerikai háborús körök támadást intéznének ellene, jelenleg azonban ezt nem merik megtenni.” Éberségre van szükség. Állandó, éber készenlétre, hogy erőnket egyesítve, a kel­lő pillanatban lecsapjunk minden agresszorra. Hogy so­ha többé ne lehessen háború a Földön. Ezért kell emléke­zetünkbe vésni Thomas Mann, a nagy antifasiszta német író figyelmeztetését: „Achtung, Achtung, Europa!” Európa "igyázz! Emberek, le­gyetek éberek!! Pataky Dezső Szeptember a Q ii kilencedik, évről évre társai között és csendben beköszönt. Észre sem vesszük, halkan lép életünkbe, kedvesen, si­mogatom nyújtja át a nyár utolsó illatos virág­csokrait. Szerény. Nem vágyik tavaszi csodák­ra, s nem olyan bohó, bolondos, mint Április. Nem takargat májusi nagy szerelmeket, s langyos szele megelégedetten simítja meg a betakarított fehér kenyeret. Itt-ott leszólít egy-egy aranyossárga levelet a fáról, megfor­gatja a levegőben, s azután besodorja a még pártában levő bokrok alá. Megérleli a gyü­mölcsöt, ami rá várt, s titokban már őszi han­gulatot csen az emberek szivébe. SZEPTEMBER — ejtjük ajkunkon a nevét. A lüktető élet országútján olyan határkő, ami mellett pillanatig sem időzünk, topább me­gyünk, arra, amerre ez a hosszú, takarékos­ságokkal szegélyezett, kacskaringós utacska vezet minket. Még nem gondolunk az őszre. Hiszen olyan forrón süt a napsugár és milyen tisztán kéklik fenn az ég, mintha ború soha nem is halványíthatná el a színeket. — Valami mégis történik! Egyet lapozunk a naptárban és gyermekünk — most először veszi hátára az új kis táskát, hogy elinduljon az iskola felé. SZEPTEMBER. Az 6 életükben határkő, felejthetetlen állomás. Az első fűzet, az első ceruza, ami most már nem játék! — komoly dolog. A felemelő, nemesítő emberi munka kezdeté. Első lépések az érvényesülés, meg­becsülés felé. Állomás, ahonnan elindulnak, s nem térnek oda többé. És így van rendjén. Az ember történelme így kívánja. — A táskában irka és tolltartó, anyuka gondoskodó szerete- tének egyik jele: a tízórai, — a kis szívben iz­galom, öröm és várakozás. Mennek ... egye­dül, kis csoportokban, vagy anyukával, ottho­nukból egy másik otthon felé, ahol már ki­nyitották a kaput és szerető szívű, mosolygós arcú tanító nénik és bácsik veszik át a kis kezeket, hogy bevezessék a nagy család kis tagjait a virágillatos tantermekbe, a tisztán sorakozó kis padok közé, — aztán tovább, az igazi élet távlataiba... SZEPTEMBER. Nekünk nem mond sokat és nem nagy állomás. Néhány falevél hull az útra, amit talán még észre sem veszünk, haj­tunk egyet a naptárban, s megyünk tovább. De azok, akik most iskolába mentiek, először — izgatottan — lelkesen, az életben soha nem felejtik 1960. szeptemberét. Dr. Röczey Ödön Uráli vendégek az egri kisiparosoknál Első ízben látott vendégül szovjet turistacsoportot az egri kisiparosok szervezete. A ven­dégek mind az Uraiból jöttek, pedagógusok, orvosok mérnö­kök voltak a csoport tagjai. Kedden délután három óra­kor, a Széchenyi utcai klub- helyiségben. terített asztallal, zenekarukkal várták a kisipa­rosok az érkezőket. A hangu­lat hamarosan emelkedett, hi­szen nemcsak a hivatalos tol­mács, hanem sok idősebb kis­iparos is tudott oroszul, akik valamikor már megjárták a Szovjetunió területét. A ven­dégek asztalán szegfűcsokor és az egri kisiparosok által ké­szített emléktárgyak hirdették a szeretetteljes fogadást, amelyre válaszul Silov Jurij Georgievics tanító, a csoport vezetője, néhány szó kísére­tében átadott egy kis obelisz- ket. amelyen az Ural minden fellelhető ásványi kincse meg­található. A zenekar fáradha­tatlanul játszott és este kilenc óráig együtt voltak a vendég­látók és a vendégek. A baráti találkozón részt vett Mészáros József, az MSZBT megyei titkára és Kocsmár Já­nos elvtárs, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnö­ke is.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom