Népújság, 1960. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-13 / 191. szám
1060. augusztus 13., szombat NÉPÚJSÁG 3 A gazdag aratás után a tss-ekben Befejeződött, s éppen ezért már mindenütt tényekkel bizonyítható, hogy gazdag volt az aratás termelőszövetkezeteinkben. A búza, árpa többet adott a tervezettnél, a közös gazdaságok tagjainak nagy megelégedésére. Kenyerünk tehát lesz, ám az aratással nem ért véget a nagy munka, igyekezni kell a behordással, csépléssel is, hogy minél hamarabb a magtárakban lehessen a termés — ez a vélemény a termelőszövetkezetekben. A hatalmas búzatáblákon tehát befejeződött a szorgos tevékenység, annál nagyobb azonban a sürgés-forgás a cséplőgépek körül. Ez a munka azonban nem vesz igénybe minden termelőszövetkezeti tagot.. Jut erő a paradicsom-, paprika-, dinnyeszedésre, s megyénkben ez sem jeleni kisebb feladatot az aratásnál, cséplésnél. Körülnéztünk néhány nappal ezelőtt egy-két termelő- szövetkezetünkben, hogyan is állnak a rájuk váró feladatokkal, s tapasztalataink minden bizonnyal csak örömet szereznek a városokban dolgozó munkásemberek, s az ezúttal itt nem említett termelőszövetkezetek tagjai számára. cséplőcsapat vezetője. — De augusztus 20-ra végezni szeretnénk mindenképpen. A búza, amit csépelnek, gyönyörű. Súlyos szemű. Tizenkét mázsa termett belőle átlagosan holdanként. Ebből csépeltek el már Medve Gáborék több mint 22 vagonnal. Eladásra az államnak, s előlegosztásra. Atsz- tagok a cséplés megkezdése után az első héten már előleget kaptak az új gabonából. Most azonban már ismét esedékes az előleg — mondják, s rövidesen meg is kapják valamennyien. Megtelnek lassan a közös gazdaság tagjainak padlásai búzával, aztán a ládák új liszttel, s ismét nem lesz semmire gond a háztartásokban. Csupán a közös munka marad ismét, amely még jobban erősíti, fejleszti a termelőszövetkezetet. Rövidesen elkészül az új, magtárpadlásos ötvenférőhelyes istálló, itt a Rédei-tanyán. Azt kell benépesíteni állatokkal, törzstenyészettel, mert a „felsőrész”, a magtár megtöltése nem lesz gond. Bőségesen jut ide a most csépelt búzából, árpából, az állami eladás, a tagoknak szánt termény szétosztása után is. A két cséplőgépnél dolgozó emberek, itt is, mint Erken, versenyeznek egymással, melyikük ér el nap mint nap jobb eredményeket. S ez a versena A horti Petőfi Tsz elnöke, Molnár Jánosné, Dénes Lászlóval, aki egy éve tagja a tsz-nek és Varga Jánossal, aki egy évtizede írta alá a belépési nyilatkozatot, a nemrégen elcsépelt búzát nézegeti. jött vissza a Horti Gépállomásra a traktorvezető-képző iskoláról, azóta dolgozik ezen a gépen felelős vezetőjével, Kaszás Józseffel, aki most egy A nagy földterületeken mindegyre szaporodó barázdák azonban beszélnek helyettük munkájukról. Bizonyítják, a Hortí Gépállomás munkásai úgy dolgoznak itt, hogy ismét jól előkészített főidbe kerülhessen a mag, s minél előbb. Ha Hortról esik már szó, ékkor nemcsak a gépállomás kiváló dolgozóiról lehet beszélni, hanem például a Petőfi Termelőszövetkezet tagjairól Is. Jó eredménnyel dicsekedhetnek eddig ebben az évben ennek a tsz-nek tagjai. Búzaföldjeiken 11 mázsás átlagtermést értek él, tavaszi árpájuk ugyancsak így fizetett. Most pedig szedik a paradicsomot, dinnyét a horti tsz-ben. Bőséges ez a szüret. A százötven holdnyi paradicsomterületről eddig 18 vagonnyit szedtek le. Ebből 14 vagon exportra megy. Külföldre még jó néhány vagonnyit szánnak a gazdaságban, de gondolnak a belföldi keresletre is. — Hiány nem lesz a belföldi piac ellátásában sem — mondja Molnár Jánosné, a tsz elnöke. — Még több mint száz vagon paradicsom vár leszedésre a földeken. S a dinnye, amiről ugyancsak híres ez a tsz? •— Abból is jó termésre számítottunk, s sikerült, összesen kilencven holdnyi dinnyénk van, ebből hatvanon sárga-, harmincon pedig görögdinnye termett. A dinnyeszedést másfél hete kezdtük meg, s eddig nyolc vagon ananászt és tur- kesztánt értékesítettünk. Ebből három vagonnyi ugyancsak külföldi szállítás volt. A tagok padlásán már ott van az előlegként kapott búza, árpa. Az előbbiből 2 kilót, az utóbbiból 1,5 kilót kapott mindenki munkaegységenként. Most meg ismét itt van a remek jövedelmi forrás, a paradicsom, dinnye értékesítése. A szedésben szombat óta, hogy a cséplést teljesen befejezték, azok is részt vesznek, akik eddig ezzel a munkával voltak elfoglalva. Természetesen, ezek mellett nem szabad megfeledkezni a mákról sem. A tsz-tagok, vetése idején úgy tervezték, hogy holdanként két mázsát takarítanak majd be belőle, ám szedése után örömmer vették tudomásul, hogy ezúttal elszámították magukat. A mák ugyanis négy és fél mázsát adott holdanként. A 2300 holdas gazdaságban tehát minden tag — A délutáni rövid uzsonnaidő után addig nincs tovább indulás, amíg meg nem nézzük, rendben van-e a gép — mondja Hordós Ferenc horti traktoros. ahhoz, hogy bárki megérthesse, itt a tagok valóban azért írták alá nem is olyan nagyon régen a belépési nyilatkozatot, hogy közös munkával mihamarabb nagyobb jólétet teremtsenek maguknak, s ugyanekkor minél több kenyérnek- valót, zöldséget, gyümölcsöt juttassanak a városi dolgozóknak is. S ahogy nem sokkal később elnéztük a vámosgyörki Kossuth Tsz Rédei-tanyáján a cséplést, erről a gazdaságról is ez állapítható me.g A tanya épületeiből nem messze a*tsz-tagok hatalmas cséplőszérűt alakítottak ki. Az egymással szemben álló szalmakazlak között széles utcát hagytak a munkások, amelyen ha végigmegy az ember, olyan kicsinek érzi magát felpillantva a kazlak tetejére, mintha az egyiptomi piramisok tövében járna. Négy hét alatt képződött ez a több száz méter hosszú utca. Akkor kezdték ugyanis a cséplést a ragadós. Legalábbis a gépállo- másiak példája is ezt bizonyítja, Cséplőgépeknél, s a földek szántásánál is versenyeznek egymással, melyikük végez „utánpótlásért”. Az aratásban ők nem vették részt gépükkel, hanem míg a többi, erre alkalmas gép aratott, tolólapot szerelteik a lánctalpasra, s siló- gödröket készítettek hatvani, boldog! és más községbeli termelőszövetkezetek számára. Az aratásnak hamar vége lett az egész járásiban, s megkezdődött a cséplés. A gépállomás dolgozói, akik az aratás idején kombájnnal 300 holdas átlagot, aratógéppel pedig 242 holdas átlagot értek el. most ismét kitettek magukért. Zagyvaszántón elsőként fejezték be a cséplést, Csányban szombaton estére végeztek ezzel a munkával, s Hatvanban is két termelőszövetkezetben befejeződött a cséplés. A számítások szerint így már e hét utolsó napjaira az egész járás területéről azt jelenthetik: a gyors aratás után a vállalt augusztus 15-i határidő helyett már most végeztek a csépléssel is. A gépek, amelyek felszabadulnak a cséplési munka alól egytől egyig rövidesen szántanak majd a tsz-ek földjein. A többi eddig is ezt tette. Eredményük: 3500 hold tarlóhántás és 700 hold mélyszántás. Megsokasodik tehát néhány nap múlva Kaszás Józsefék versenyző tábora. Az Sz. 100-as gép vezetői ezért nem akarnak egy percnyi időt sem veszteni most itt. a hatvan: Béke Tsz földjein. Egy 43 holdas táblán Szedik a dinnyét a Petőfi Tsz-ben. vetkezetben az esztendő elején úgy tervezték, hogy a kertészetből 500 ezer forint jövedelmet biztosítanak, s hogy ez az összeg megduplázódik, az már biztos. Az asszonyok jó, s örökké vidám munkája révén is. Ennyit az erki Üj Barázda Termelőszövetkezetről. Augusztus elején nem is kell több, mert ez is bőségesen elegendő Az első közős aratás után Erken Ennek a községnek lakóit még egy esztendővel ezelőtt is „nehéz” embereknek tartották. Itt hiábavaló fáradság volt minden próbálkozás, még szakcsoportot sem lehetett megalakítani. S most, 1960. nyarán, szinte csodákat művelnek az Uj Barázda Tsz tagjai, már elvégezték a mélyítő szántást, a másik táblából pédig, amelyben nemrég kezdték el a munkát, ugyancsak kész van húsz hóldnyi. rázdában, s bebújt kis lakókocsijába, uzsonnázni. Itt leptük meg egy kis beszélgetésre. Magáról nem sokat moftd. Nem sokkal több, mint egy hátlapja Hordós Ferenc, a fiatal vezető a gépet dicséri. Azt mondja, felelős vezetője az elmúlt év őszén került a lánctalpasra s nagyon elégedett a munkájával. Hogyne lenne akkor az a Kaszás Józsefnél sokkal fiatalabb vezető! Ápolgatja, ellenőrizgeti is mindkét traktoros, mihelyt egy kis idő jut erre is. Az uzsonna sem érhet véget másként, mint ezzel: egy kis zsírozással, csavar meghúzással. vizsgálódással. — A szerelőt várjuk már napok óta — mondja Hordós Ferenc — igazítani kellene a szelepeken, hogy jobban húzzon a gép. A gép. Mindig csak a gép a téma a traktorosoknál. Pedig az csak munkaeszköz az ember kezében, s az aratásban a 3500 hold tarlóhántáson nem e gép végezte a munkát, hanem az ember — a gép segítségével. Itt, a Béke Tsz földjén is Kaszás József és Hordós Ferenc fáradnak reggeltől estig, éjszakáig, hogy minél hamarabb végezzenek a táblák mélyítőszántásával, hogy augusztus 20-ig legalább háromszáz hold földet felszántsanak ebben a hónapban. Erről azonban nem beszélnek. Csak a lánctalpas monstrum masináról. Szelepeiről, remek motorjáról. Az ő fáradságuk nem számít, hanem csak az, hogy a gépállomás valóban teljesíteni tudja elhatározott szándékát: szeptember 15-re végezzen a rozs, s 25-re az őszi árpa vetésével az eeész körzetben hazaviheti zárszámadáskor munkaegységenként azt a jövedelmet, amit a gazdasági év megkezdésekor terveztek. öröm ilyenkor a termelőszövetkezetekben, a községekben járni. Augusztusban ugyanis a parasztember már nemcsak tervez, hanem, ha még nem is teljesen, de már látja munkája gyümölcsét. S ez ebben az évben gazdag termésű volt. Kalászosokban, zöldségben, gyümölcsben egyaránt. Meg is hozta a közös gazdaságok tagjainak jókedvét. S ez már a jövőre nézve hasznos. A következő évi termés előkészítésénél jelent sokat, amely — egy-egy falusi körúton tapasztaltak, hallottak alapján állíthatjuk — még gazdagabb lesz, mint az 1960. évi. Weidinger László szám szerint több mint ötszázan. Csoda? Talán mégsem az. Csupán az összefogás ereje hajtja a keménykezű férfiakat, akik amikor hozzákezdtek annak idején a közös földön termett kalászok első aratásához, alig hagytak a gépnek valami munkát. Néhány hónappal ezelőtt azt mondtuk: belépünk — így tartják többségükben — s ha egyszer már határozott volt a szó? dolgozzunk is becsülettel. Az aratás idején nem volt 6emmi hiba. S most a hordás, cséplés is úgy megy, mint a karikacsapás. Három cséplőgép dolgozik a szérűkön egymással versengve, s a kévéket komplex-brigádok biztosítják számukra. Ilyen brigádok alakítását látta jónak a termelőszövetkezet vezetősége. Gyorsabb a munka, ha egy brigádban dolgozik a kéveadogató, a fo- gatos, meg az asztagrakó, — mondták. Meg könnyebb, egyszerűbb a munkaegységek kiszámítása is. Nem kell azzal bajlódni, hogy ez a fogatos ennyi kereszt búzát hordóit be, az asztagrakó meg megint eny- nyi keresztnyit helyezett el az asztagban. Egy brigád ebben a szövetkezetben mindig egy teljes tábla munkaterületet kap. Ha arról behordták az összes kévét, akkor megkapják munkaegységüket. Természetes hát, hogy így mindegyik brigád, mind a negyven fogatos jobban igyekszik, mert ha gyorsan végeznek, kezdhetik a munkát a következő táblán. A cséplésre váró gabonaasztagok körül soha sincs kevesebb négy-öt éppen lerakodott, vagy lerakodásra váró szekérnél. De az elismerés nemcsak a behordóknak, hanem a cséplőcsapatok dolgozóinak is szólhat, sőt nem szabad megfeledkezni a gazdaságban munkálkodó asszonyokról sem. Igaz, ők a férfiaktól jó nagy távolságra kaptak elfoglaltságot, de mintha csak szintén versenyeznének velük Gulyás József né vezetésével, úgy jár a kezük. A kertészet egyik tizenöt holdas táblájának szélén paradicsomot válogatnak harminc- hatan. — Mind export minőségű — mondja a brigád vezetője —, s külföldre is megy az, amit eddig szedtünk, válogattunk. Csupa mosoly, vidámság itt mindenki, s a jókedv oka érthető. Az elsőéves termelőszö. szövetkezetben, s a kazlak so- . rának két végén még most is . dolgozik két cséplőgép. A gép mellett dolgozó csapatoknak szinte egy perc megállásuk sincs. Érdeklődni is csak né- 1 ha tudnak: mennyi van még ■ kinn a földeken. — A kocsisok azt mondják, ; még vagy két hétig megtart, ■ addig nem lehet megállni — ■ mondja Medve Gábor, az egyik A kertészet egyik 15 holdas táblájának szélén paradicsomot válogatnak az asszonyok. jobb, s gyorsabb munkát a tér i melőszövetkezetek számára. Mélyítő szántán közben a hatvani Béke Tsz földjén azonban nagyon jól esik égj kis pihenő a traktoros számá ra. Hordós Ferenc is délutái ■ öt óra tájban megállította Sz : 100-as, lánctalpas gépét a baAz osztagok körül soha sincs kevesebb négy-öt szekérnél