Népújság, 1960. július (11. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-19 / 169. szám

I960, július 19., kedd népújság Másfél ezer turista találkozója Egerben — 10 éves kezdeményezés sikere — (Tudósítónktól) Megkasdődött a paradicsom f>vnnrtín Népgazdaságunk féléves ,,bizonyítványa66 vékenyen részt vett ebben. A továbbiakban oklevelet és emlékplaketteket kaptak azok a dolgozók, akik a tíz év alatt hozzájárultak ahhoz, hogy ma már ilyen komoly eredménye­ket mutathat fel a mozgalom. Simon Antal elvtárs, az egri üzemigazgató zárószavaival ért véget az ünnepség. Képviselő csoportillés Párádon A Hazafias Népfront megyei bizottsága július 23-án kép­viselői csoportülést tart Párá­don, a kórház társalgótermé­ben. A napirenden szerepel a képviselőcsoport előkészítése az országgyűlés soron követ­kező ülésére, majd Rátkai Fe- rencné országgyűlési képviselő adja elő a képviselőcsoport második féléves munkájának tervezetét. Ugyancsak napi­Vfdonsásg az egri konfekció üzletben Valószínűleg örömmel fo­gadják a női vásárlók azt a hírt, amelyet a kereskedelem­től kaptunk. Divatos karton- ruhákat lehet vásárolni, 150 fo­rinttól, a női konfekció-üzlet­Eser mázsa sörárpa Erdőtelken Az erdőtelki Aranykalász Termelőszövetkezetben a szor­gos munka eredményeként jól fizettek a gabonafélék, többek között az árpa is. A szövetke­fe osztrákok évente 70 liter sürt isznak Megkezdődött a paradicsom exportja A csányi és gyöngyösi vasút­állomásról a napokban útnak indították az első paradicsom­szállító vagonokat. A gyöngyö­si állomásról a Német Szövet­ségi Köztársaságba, Csányból az NDK-ba szállítják a para­dicsomot. A szállítás most már folyamatos lesz, naponta 7—8 vagont pakolnak meg a világ­hírű hevesi paradicsomból. rendi pontként szerepel a Mát- ravidéki Intézőbizottság eddi­gi munkája és jövőbeli tervei, a rendelkezésre álló anyagi eszközök, mely napirendi pont előadója Papp Sándomó elv­társnő, a megyei tanács elnök- helyettese lesz. A vita után a parádi üveg­gyárat tekintik meg az ülés részvevői. ben. A ruhák új divat szerint bő aljjal és nagy zsebekkel ké­szültek. Megérkeztek már az üzletbe a szép átmeneti kabá­tok és őszi kosztümök, sőt a szebbnél szebb bundák is. zet vezetősége és tagsága — látva a jó terméseredményeket — úgy döntött, hogy a tervezett és szerződésben lekötött 640 mázsa sörárpa helyett 1000 má­zsát adnak át. Nagyjelentőségű volt az az országos villamosipari találko­zó, melynek megrendezésével az egri üzletigazgatóságot bíz­ták meg. Sokan nem is tudják azt, hogy milyen komoly erő­ket megmozgató kezdeménye­zése született ezelőtt tíz évvel az akkori Áramszolgáltató Vállalat egri üzletigazgatósága néhány vezetőjének. Akkor, 1951-ben nyerte el a vállalat a büszke élüzem címet először. Ez nagy tettekre lelke­sítette nemcsak a dolgozókat, hanem a vezetőséget is, amely elhatározta, hogy valami olyan dolgot kezdeményez, ami min­dig is emlékeztetni fog erre a kitüntetésre. így született meg Mancher Endre agyában a gon­dolat, hogy természetjáró cso­portokat kell alakítani előbb Egerben, majd ki kell építeni a kapcsolatot az ország villamos- ipari vállalatai között, és a ter­mészetjáró mozgalmon keresz­tül összehozni az embereket. Ez a gondolat élénk helyeslés­re talált az akkori vezetőség­nél, és Diviaczky Gyula, aki maga is nagy turista, pártfo­gásába vette az ügyet. Ezelőtt 10 évvel mindössze 25 turistát sikerült az első versenyen in­dítani. Alapított a vállalat egy vándordíját is, aminek a talap­zatára most vésték be a tizedik győztes csapat nevét. Aztán nőtt, terebélyesedett a mozga­lom, és ma már, a tízéves ju­bileum emlékére rendezett ün­nepségen másfélezer turista és több mint ötszáz kísérő vett részt a háromnapos progra­mon. Szombat este a turisták meg­érkeztek, fogadásukra vacsorát rendeztek a szépasszonyvölgyi Ködmön csárdában. Minden előre eltervezett volt, így a ha­talmas tömeg minden nehézség nélkül megkapta a vacsorát. Ehhez hozzájárult az is, hogy dr. Pauser Rudolfné vezetésé­vel a csárda jól felkészült a nagyszámú vendég fogadására, örömmel vették az idegen tu­risták a híres lacikonyhái ké­szítményeket, melyet Csányi Gyula és felesége szabadság- idejük feláldozásával, nagy szakértelemmel készítettek el. Nem volt kis munka! A vacsora hangulatát nem rontotta el még az eső sem, amit ugyan a turisták meg­szoktak már. Este kilenc óra­kor nagyszabású tábortűz kez­dődött, melynek lebonyolítá­sát Erényi Márton sikeresen vezette. A hatalmas tűz körül ülő sok száz turista, az ország minden részéből idesereglett 35 csoport a lobogó tűz fényénél énekelt, részt vett a közös tá­bortűzi játékokban, és végig­hallgatta a jól összeállított mű­sort. Azután nyugovóra tértek, mert másnap komoly erőpróba — a turistaverseny —, várt rá­juk. Vasárnap reggel négy külön­vonat érkezett erre az ünnep­ségre. A vendégeket a városi zenekar fogadta, majd bevo­nultak a Vorosilov téri szovjet emlékműhöz, ahol Csontorics Sándor nehézipari miniszter- helyettes megkoszorúzta az emlékművet. Az Impozáns ün­nepség után a vendégeket jól előkészített idegenvezetők — akik mindegyike az egri észak­magyarországi Áramszolgáltató Vállalat dolgozója —, szerve­zett városnézésre vitték el. Ez alatt az idő alatt a turistacso­portok már járták a kijelölt, 10 km-es bükki utat, mert haj­nali 3 órakor indultak a ver­seny indulóállomására, Síkfő- kútra. A versenyzők változatos esélyekkel indultak útnak, csak azért is, mert sok alföldi csapat is részt vett a verse­nyen, s bizony, a domborzati különbséget megérezték a 10 kilométer, meg a keresési több- letutak után! Komoly előké­szítő munkát végeztek az egri­ek, amikor már a tavasz óta rendszeresen járják a verseny­útvonalat, elkészítették a pon­tos térképet, illetve a ládák pontosan bejelölt helyét több­ször is ellenőrizték. A verseny­zők felett állandóan ott lebe­gett a vihar, de szerencsére, az utolsó csapat is befutott, mire lezúdult a zápor. A bizottság kiértékelése alapján első lett az Erőműtervező Iroda II. csa­pata, második helyen végzett a budapesti VERTESZ I. csapata, és harmadik helyezést ért el a Miskolci ÉMÁSZ csapata. így a vándordíját az Erőműtervező vitte ei. Vasárnap este 8 órakor a Park Szállóban tartották meg a záró díszünnepséget, melyen Csontorics István miniszter- helyettes elvtárs nevében Róvó István, az egri üzletigazgatóság tíz év előtti igazgatója mon­dott ünnepi beszédet. Hangsú­lyozta azt a hatalmas erőt, melyet ez az összefogás jelent. Elmondotta azt, hogy az egy­szerű turista-mozgalomból ho­gyan fejlődött az évenkénti ta­lálkozó szakiparági találkozó­vá, s hogyan hozta egymáshoz közel az egy vonalon dolgozó­kat. örvendetes tényként mondta el azt is, hogy nem­csak az egyes testvérvállalatok tették magukévá a gondolatot, hanem a minisztérium és a villamosipari igazgatóság is te­Az osztrák gazdasági kutató- intézet megállapítása szerint minden emberre évente átlag 70 liter sörfogyasztás jut. Ausztriában erősen emelkedett ZENEKRITIKA a sörfogyasztás, amely 1951— 52-ben fejenként mindössze 20 liter volt. A borfogyasztás vi­szont csak kevéssé emelkedett. HORGASZFITOZDFIA — Látod, a főkönyvelőnk lenne jó horgász. — Miért? — Mert az olyan kukacos ember. A Központi Statisztikai Hi­vatal kiállította népgazdasá­gunk féléves „indexét”. Ada­tok tanúskodnak arról, mit fejlődött népköztársaságunk ipara, mezőgazdasága, egész­ségügyi és kulturális helyze­te, dolgozó népünk életszín­vonala az elmúlt hat hónap során. Értékes és biztató ez a most kiállított „bizonyítvá­nya" népgazdaságunknak. Iparunk körülbelül 15 szá­zalékkal termelt többet, mint 1959. első felében, s ezzel mintegy négy százalékkal túl­teljesítette első félévi terme­lési tervét. Ezen belül a ne­hézipar — a szénbányászatot nem számítva — és a könnyű­ipar, körülbelül 18 százalék­kal. az élelmiszeripar pedig körülbelül 9 százalékkal ha­ladta túl az első félévi szintet, 1959. hasonló időszakát te­kintve. Az egy munkásra eső termelési érték nyolc száza­lékkal emelkedett. Mezőgazdaságunk a fordu­lat esztendeit éli: a szocialis­ta átalakulások folyamata történik napjainkban. A sta­tisztikai adatok közllk: június 30-án több mint 4400 termelő- szövetkezet működött, terme­lőszövetkezeteink 880 000 tag­ja 5,4 millió katasztrális hold szántóterületen dolgozott. Me­zőgazdaságiunk termelési eredményeiről még nem szá­molnak be a Statisztikai Hi­vatal adatai, hiszen csak az év végén derül majd ki, ho­gyan gazdálkodtak szövetke­zeteink. mennyi kenyérgabo­nát adtak népgazdaságunk asztalára. Az áruszállítás problémá­ját vizsgálva o Statisztikai Most érkezett értesülés az egri zeneiskolába a Zeneaka­démia felvételi vizsgáinak eredményéről. Ebben az év­ben is igen sokan jelentkez­tek az akadémiára, ám a fel­vétel nagyon kevésnek sike­rült. így a fuvola tanszakon felvettek két tanulót, ebből egy Tari László, ének tan­szakra hármat, ebből egy Ko­vács Eszter, zongora tanszak­ra négyet, ebből egy Holló Mária. Ezek a növendékek az egri zeneiskolában tanultak hosszú éveken keresztül, itt sajátították el az alapokat, Itt szívták magukba a zene szeretetét. Tavaly előtt a ze­neiskola igazgatójának, Gei- binger Sándornak támadt az az ötlete, hogy jó lenne ha­Hivatal megállapítja: közle­kedésünk egyre inkább javul: a tehergépkocsik áruszállítá­sa 38 százalékkal, a vasúti szállítás 15 százalékkal nőtt. Bár a statisztikai adatok vá­rosunkról egy szóval sem tesznek említést, mégis úgy érezzük, hogy a mi városunk, Eger is hozzájárult, jelentő­sen hozzájárult idegenforgal­munk javulásához. Az elmúlt hat hónap alatt 32 százalék­kal több külföldi fordult meg hazánkban, mint 1959. első felében. Kereskedemi mérlegünk aktívabb: a behozatal 32 szá­zalékkal, a kivitel pedig 14 százalékkal volt több, mint egy esztendővel ezelőtt; kül­kereskedelmünk úgy a beho­zatali, mint a kiviteli tervét teljesítette, sőt: öt százalék­kal túlteljesítette. A lakosság jövedelme emel­kedett. a vásárlási lehetősé­gek növekedtek. De örvende­tes képet mutatnak egészség- ügyi és kulturális eredménye­ink is: a járványos megbete­gedések száma csökkent, a gyermekhalandóságok aránya tovább javult, a TV-tulajdo­nosok száma pedig 25 ezerrel nőtt. A mi munkánk, dolgozó né­pünk két keze munkája ered­ményeit rögzítik a Statiszti­kai Hivatal számoszlopai. Mennyire igazak Kádár elv­társ s&tvai, melyeket vasár­nap. a sztálinvárosi nagygyű­lésen mondott: „Az út, ame­lyen járunk jó. az eredmé­nyek biztatóak!” Erről bárki meggyőződhet, aki a Statisztikai Hivatal fél­éves jelentését olvassa. gyománnyá fejleszteni azt. hogy a végzett növendékek időnként visszatérjenek, s hangversenyt adjanak az első lépéseik színhelyén. Eg egy­részt kifejleszti a növendé­kekben az iskola szeretetét, újra megmutatja nekik a megtett utat, másrészt a kis növendékek szempontjából is szép és érdekes dolog látni, hogy mivé tud fejlődni egy jó készségű, szorgalmas gye­rek. Ezek a növendékek, aki­ket most felvettek az akadé­miára, mind szerepeltek eze­ken a végzett növendékek hangversenyén, így most már az egri zeneiskola annak az örömteli hírnek örvendhet, hogy összesen öt növendéke van az akadémián. Egy kicsit a zeneiskola eredménye is lövés és a negyedik Megszökött Végtelennek tetsző órák múltak el azóta. Megszökött a bányából, ö. a 113-as fegyenc. Gyom­ra éleset kordult. Éhes. Az öklömnyi komiszkenyér, amit még a barakk­ból hozott magával, elfogyott. Enni kellene. Nem lehet. Pedig most ölni tudna egy darab kenyérért. Ha ugyan lenne kit megölni. Dehát ki jár erre­felé, ezeken az istenhátamögötti uta­kon. Hirtelen autózúgást hallott. Az útszéli árokba vetette magát. Az autó elsuhant. Biztosan észrevették a szö­kést. Azóta kérési a bánya-csendőr- ség. Kutyával. Nem bírt tovább menni. Cikcakkban tüzes tőr villant az éjszakába, azután mennydörgés mo­raja rázkódtatta meg a levegőt, s el­halt valahol messze. Szeretett volna feltápászkódni a földről. Minden ereje elhagyta. A bokor ágaiba ka­paszkodott, hátha úgy sikerülne. Nem sikerült talpra állnia. Legalább az eső megeredne, akkor nyomot ve­szítene a kutya — gondolta még fá­iig az öntudat határán. Aztán már semmit sem érzett. — Kelj fel, a piszkos istenedet! — üvöltötte az egyik csendőr és csizmás lábával belerúgott a férfi gyomrába. A férfi felórdítótt. Fetrengett fáj­dalmában. Záporként hullottak rá az ütésék. Valahogy, nagynehezen sike­rült négykézlábra állnia, de egy rú­gás újra leterítette. A lesújtó bilincs lánca feltépte ruháját, vért fakaszt­va a húsából. Egy alacsony, sovány csendőr oda­lépett a férfihez. Hátracsavarta és megbilincselte mindkét karját. Vas­tag kötélből hurkot kötött nyaka köré. A kötél másik végét megrán­totta: értésére adva, hogy keljen fel és induljon. — Mozogj kutya! PATAKY DEZS0: Három öt felfegyverzett csendőr vette kö­rül és káromkodva rúgták, verték. Elindultak a bánya felé. Tíz-tizen­öt kilométernyi út után a csendőrök lepihentek és falatozásba kezdtek. A férfi hallgatta a rágások csámcsogó neszét. Neki korgott a gyomra, ki­mondhatatlanul éhes volt. Szökni akart — ez volt számára a legfonto­sabb, nem az evés. A határig kellett volna eljutnia. Bánrévénél akarta át­lépni a határt Szlovákiában már nem keresnek — ez járt a fejében —, Szlovákia már másik állam. Az egyik őr húsdarabot nyomottá férfi szájához. „Sült hús!” — Fuldo­kolva nyelte a nyálát. Csuklott is. A csendőr röhögött. ■ — Éhes vagy, mi?! — kérdezte or­dítva. — Nesze, hogy jóllakjál — és szájonvágta öklével, A kibuggyanó vérnek fanyarkás, édeskés volt az íze. A csendőrök jóízűen röhincséltek, — Majd ad neked a főnök enni. Vár már nagyon vissza. Ad annyit, hogy beledöglasz. A menet elindult újra. Még tömör volt a sötétség, mikor megérkeztek a télepre. A férfi nya­kába vetett hurokkal támolygott. A többiek már a barakkokban aludtak. Kirángatták őket a prics- esekről, felsorakoztatták őket a fényszóróval megvilágított tábor terére. Az álmukból felvert emberek némán nézték visszahozott társukat. Agyagszínű arcuk ijedt volt és szo­morú. Jött a táborparancsnok. Arcán torz és mély forradáSt viselt. Úgy beszélték, egy fogoly sebesítette meg, amikor meg akarta puskavesszőztet- nl. A fogoly — így mondják — éle­tével fizetett vakmerőségéért. — Visszahoztak, barátocskám?! Kirándultál egy kicsikét, mi? — Hát sokat kellett loholni utána — készségeskedett az egyik csendőr, a dupla .rumadag reményében. — Jól van — intette le a vágott- arcú. A felsorakozott emberek borzadva nézték társukat. Reggel még együtt jöttek fel a bányából. Most rongyosan, véresen vonszolják a cserfatökéhez. Itt szokták puskavesszővel megkor­bácsolni a rabokat. A parancsnok kezébe vette a pus­kavesszőt. A puskalánc ólomszemei belevágtak a sovány, puha húsba. A rabok minden ütésre iszonyodva rán- dultak össze, mintha őket érték vol­na a vesszőcsapások. Aztán egy fiatalabb fegyenc kiug­rott a sorból és lefogta az ütésre emelkedő kezet. — Bilincsbevert, védtelen embert korbácsolsz? Engem üss, rohadt!! — A fiatal fegyenc odébb lökte a csend­őrt a véres testtől és marokra szorí­totta a tönk mellett heverő lapát nyelét. öt lövés dördült. Szinte egyszerre. A fiatal fogoly élettelenül nyúlt vé­gig a földön. A többiek megrettenve figyeltek Egy hang se hallatszott. Visszaterel­ték Őket a barakkokba. A véresre korbácsolt embert két e e • csendőr szedte föl a vértől sötétté cserfatönkről. Félreeső, keskeny kis barakk-kalitkába zárták. Az éjszaka homálya betöltötte a barakkot. Sötét és nyirkos volt ez a barakk. Sötét és gonosz. Mint a csendőrök lelke. A ketrecbe zárt férfi megpróbált szabadulni bilincseitől, a nyakára szorult kötéltől, de minden erőködés hiábavalónak bizonyult. Csüggedten meredt maga elé. Tudta, hogy nem éri meg a virradatot. Az 6 sorsa is csak az lesz, mint a többieké, akik megszöktek innen, akiket visszahoz­tak, akik arról szőttek terveket, hogy emberibben fognak élni. Lehunyta a szemét és életén töp­rengett. Nyolc évet kapott. Azért, mert megölte a számadót. Nem állt szán­dékában megölni. Szemet vetett az asszonyára, ágyasának kellett volna a fiatal menyecske, ö nem engedte, ami az övé volt. Egy szóváltás alkal­mával a számadó areúlvágta nádpál­cájával. ö a sarlóval ütött vissza... Es idehozták a bányába, fegyencnek. Soha nem látott még bányát belül­ről. A földhöz, a kaszához értett csak. Négy évig tűrte az itteni életét. Őrökkel a hátában mindenütt. Min­dennap ott robotolt a szénfal mel­lett. Néha térdig vízben, övig sárban. Húzta a csilléket, vágta a szenet. Es megszökött, amikor nem figyeltek rá. Ezért most agyonverik, mint egy ku­tyát. Holnap... Már semmi értelme sem volt ennek a siónak: holnap! Üres szó volt csupán. Tudta, neki már nincs holnapja. Neki nem vir­rad többé — ez a sötétség az ő szá­mára örök. Eszméletlenül feküdt az agyagos padlón. Arra riadt fel, hogy valaki a hur­kot rángatja a nyakán. — Gyerünk! — kiáltotta a hang durván. Nem ellenkezett. Tudta, ha nem megy, akkor viszik. Felkelt támo­lyogva és kilépett a kalyibából. A kora hajnal húsé csapta meg az arcát. Mélyet lélegzett. Bőrének min­den pórusán érezte, hogy él. Es élni jó. Véresen és összetörve is jó élni. Nem, nem akar 6 meghalni! Hát megölhetik? — Gyorsabban mozogj! Még most se sietsz?! Hosszú ideje menetelt már. Né­hány csendőr kísérte. Messzi voltak a teleptől. Teremtett lelket sem lát­tak. Hirtelen megállást parancsoltak. Az egyik csendőr hozzálépett és le­szedte a kötélhurkot a nyakából. — Menekülhetsz! Fuss, fuss!! Gyorsan ...! Nem érted?! A férfi nem értette, miért akarják most egyszerre szabadon bocsátani. Gondolatai összekuszálódtak. De az életvágy annyira hatalmába kerítet­te, hogy minden megfontolás nélkül elkezdett futni. Erőtlenül, szánni- valóan. Három lövés dördült el Három golyó fúródott a hátába. Három seb­ből ömlött a vér. A férfi térdre rogyott. —' Gyilkosok...! — sóhajtotta el­haló hangon. A negyedik lövés elnémította. Hajnalodon. A felkelő nap vörös volt. Vörös, mint a meggyilkolt em­ber vére...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom