Népújság, 1960. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-08 / 134. szám

1960. június 8., szerda

I *1

BÍPÜJSÄG

8

Akadémiai nap Egerben

A HEVES MEGYEI kertészeti táj problémáinak megvitatására akadémiai napot tartott a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Osztályának Kertészeti Bizottsága Egerben.

Az akadémiai napon országos hírű kiváló kutatóink közül is többen részt vettek. Jelen voltak Kormos Pál és Ormos Imre, a mezőgazdasági tudományok kandidátusai, valamint a megye tsz-einek, állami gazdaságainak és a tanácsok gyakorlati szakemberei és irányítói.

A cél az volt, hogy az egyes kertészeti termesztési ágak jelenlegi helyzetét, fejlesztési problémáit, lehetőségeit tudományos szinten, de a gyakorlati szakemberek helyes és megvalósítható gondolataival kiegészítve megtárgyalják.

Ez annál inkább is fontos feladat — mondta bevezetőjében Porpáczi Aladár, az MTA levelező tagja —, mivel Heves megyében is a létrejött nagyüzemi gazdaságok új feladatokat, problémákat hoznak felszínre a szakemberek előtt. Márpedig ezen feladatok és problémák minél előbb és minél jobban való megoldása mindannyiunk kötelessége.

A SZŐLŐTERMESZTÉSNÉL

legtöbben a direkttermő, öreg. nem gépesíthető táblák fokozatos kivágását javasolták. Ki kell alakítani az egyes tájegységeknek legjobban megfelelő borvidékeket, — mondták — mint például az egri vörös bort termő vidéket, a meglévőeket pedig tovább kell fejleszteni. Az új fajták telepítésénél figyelembe kell venni az exportlehetőségeket és ennek megfelelően korai érésű és a szánkást jól bíró fajtákat kell kiválasztani.

A zöldségtermesztésnél bár a nagyüzemi táblákat már kialakították, azon még mindig kisüzemi módszerekkel gazdálkodnak. Kevés a növényápoló kertészeti kisgép-állományunk. A megye területén kiválóan díszlő, jó jövedelmet biztosító spárga termesztését fokozni kell. De meg kell vásárolni az olyan gépeket is, mint a zölden arató cséplőgépet, amellyel igen sok munkaerőt szabadítunk fel. Növelni kell — helyi kezdeményezésekkel is — a melegágyi ablakkeretek számát, hogy kertészetünk további fejlődésének ne legyen semmi akadálya.

Számos hozzászóló hiányolta, hogy a megyében kevés a közép- és felsőfokú képzettséggel rendelkező kertészeti szakember. Egyöntetű volt a vélemény, hogy szükséges lenne létesíteni egy, a megyében működő kertészeti szakosítású középiskolát. Kérték a jelenlevők, hogy felsőbb szerveknél tolmácsolják a megye kérését.

Somos András akadémikus az ülés elnöke, ígéretet tett arra, hogy a felmerült kérdéseket továbbítja az illetékes szervekhez és mind maga, mind az akadémia minden segítséget megad Heves megye kertészetének fejlesztése érdekében.

VAJDA ELVTARS a megyei tanács mezőgazdasági osztályának vezetője megköszönte a jelenlevők és a bizottság értékes javaslatait, hasznos tanácsait és annak a véleményének adott kifejezést, hogy az ülésen felmerült kérdések és azok tisztázása a további fejlődéshez megadta a helyes útirányt.

Vincze Jánc*

A pedagógusokat ünnepelték Hatvanban

A szeretet, megbecsülés és a hála virágai díszítették vasárnap délelőtt a Hatvani Művelődési Házat. A város dolgozói ünnepelték forró szeretette) a kilencedik pedagógusnap alkalmából gyermekeik nevelőit, akiket Juhász Lajos, a Hazafias Népfront városi titkára köszöntött, majd Rabecz Lajos elvtárs, az MSZMP városi bizottságának titkára üdvözölt ünnepi beszédében.

Ezt követően a szülői munkaközösségek képviselői köszöntötték meleg szavakkal Hatvan tanárait és nevelőit, majd piros nyakkendős úttörők és az iskolák diákjai nyújtották át virágcsokraikat az ünnepeiteknek. Az óvodások kis versekkel köszöntötték azokat, akiknek szüleik után a legtöbbet köszönhetik, majd Hajdú Kálmán Ifjú szívből új dal fakad című költeménye hangzott el. A kedves ünnepséget a hatvani MÁV szimfonikus zenekar hangversenye zárta be.

(Dr. R. O.)

Csecsemővásár a piacon

Leányanyák — Gyermekek, akik soha nem fogják ismerni apjukat

Megdöbbentő adatok láttak

A zöldség-, a gyümölcstermesztési, a szőlőművelési és a borászati, továbbá a zöldterületek rendezésére, a nagyüzemi követelményeknek megfelelő modem termesztési eljárások követésére igen sok, hasznos javaslat elhangzott. A gyümölcstermesztésnél az önköltség csökkentésére, az alacsony és törpe törzsű fák telepítését kell a jövőben szorgalmazni azokon a helyeken, ahol főleg a virágzáskori fagyok nem gyakoriak. De meg kell szüntetni azt a káros szemléletet, hogy 50—60 éves fák alkossák termőgyümölcsöseinket. A talajerőgazdálkodásról, új nagyüzemi táblákon való árugyömölcsö- sök telepítéséről a helyes és szakszerűen végzett növényvédelem szükségességéről, mint a jövedelem fokozásának legjobb előfeltételeinek módjáról szóltak a hozzászólások.

nemregen napvilágot: évente több mint 200 000-re becsülik az Egyesült Államokban azoknak a gyermekeknek a számát, akik házasságon kívül, leányanyáktól születnek.

A kimutatásból kitűnik, hogy az említett számnak mintegy egyharmadát olyan leányanyák alkotják, akik korban nem haladják meg a huszadik életévüket, de évente általában 5000 olyan eset is előfordul, amikor az anya életkora még a 15-ik évét sem éri el. Az ilyen leányanyák legtöbbje a gyermek születésekor szégyenében eltikolja helyzetét és a valóságnak nem megfelelő nevet diktál be az apa

kivoltára vonatkozólag. Mások ezen is túlmennek és gyermeküket még annak megszületése előtt áruba bocsátják. Az így eladott gyermek aztán születési bizonyítványának kitöltésekor már új gondozójának családi nevét kapja.

Jelenleg az Egyesült Államokban minden 12 megszületett gyermek közül egy soha sem fogja ismerni az igazi apját! Los Angelesben például nyilvántartanak egy olyan anyát is, akinek 11 törvénytelen gyermeke van.

Ma már évente mintegy 20 000 leányanya adja el gyermekét az úgynevezett „feketepiacon.” Az így áruba bocsátott gyermek ára általában 3000

dollárig terjed. Tragikus tény, hogy ezeknek a leányanyáknak többsége maga sincs tisztában gyermeke valódi apjának személyével. Például az egyik amerikai magazinban nemrégen megjelent egy kép, életunt arcú, fiatal 16 éves leányt ábrázolt. A képhez a következő szöveget mellékelték: „Ez a leány nemrégen még fiatal volt és csinos. Ma azonban ott ül a segélyhivatalban és a következőket mondja a vizsgálóbiztosnak: „Megszületett a második gyermekem. 15 éves voltam, amikor az első született. Nem vagyok biztos egyik gyermekem apjának kivoltában sem.”

Külföldre szállít gyümölcsöt a gyöngyösi MÉK-telep

Megnőtt a forgalom az elmúlt napokban a káli és gyöngyösi vasútállomásokon és a MEK-telepeken. Egymás után fordulnak a vagonok mellé a teherautók, hogy az első zöldborsó- és cseresznyeszállítmányt útnak indítsák külföld felé.

Ideje már, hogy megkezdődjék a szállítás — mondják a Hungarofruct vezetői —, hiszen várják már a külföldiek a híres, jóízű gyöngyösi, káli cseresznyét, a Heves környéki zöldborsót, dinnyét és szőlőt. Igaz, hogy a virágzáskori fagyok hátráltatták a növények fejlődését, de az utóbbi napok kedvező időjárása jó hatással volt az érésre, így megkezdhettük a szállítást.

Az első szállítmányokat a szomszédos népi demokratikus Csehszlovákiának és Németországnak küldjük. De szerződésünk van nyugati államokkal is: Ausztriával, a Német Szövetségi Köztársasággal, Svájccal, sőt Finn- és Svédországgal is.

— Minden mennyiséget — ami a minőségi követelményeknek megfelel — el tudunk helyezni a külföldi piacon —, kapcsolódik a beszélgetésbe Jakovlevics György, a Hungarofruct egyik vezetője. Most már csak az a fontos, hogy a termelők minden lehetőséget megragadjanak az áruk minőségének javítására.

Kérésemre Radics István elvtárs közli a MEK ez évi exporttervét. S amint a számokat és termékféleségeket

nézem, megyei viszonylatban is új árukat találok az idei tervben, mint például burgonyát és a körtét. De a többi áruféleségnél sem csökkent az export az elmúlt évihez képest, hanem inkább növekedett. Paradicsomból 1120, szőlőből 755, görög- és sárgadinnyéből 261, uborkából 100 vagon a MEK ez évi terve, hogy csak a nagyobb tételeket említsem. A MÉK-felvásárlók felvilágosítást adnak arról is, hogy a szállításra kerülő áruk nagy többségét a termelőszövetkezetek termelik. Jelentős tételt szállítottak már eddig is az erdőtelki Űj Elet, az Aranykalász, a Kossuth, a boconádi Petőfi és a hevesi termelőszövetkezetek. S termékeik ez ideig teljes mértékben megfeleltek a követelményeknek. Ha pedig a fajtaazonosságot, tehát egyöntetűséget és a meny- nyiséget — mint az egyik legfontosabb tényezőt vesszük alapul — megállapíthatjuk, hogy a nagyüzemek szervezésével és az ezáltal előállított egyöntetű áru szolgáltatásával nagy lépést tettünk a külföldi igények követelményeinek jobb kielégítése felé.

Nehéz, fáradságos munkát igényel az exportáruk útnak indítása, hiszen kora reggeltől késő estig — vasárnaponként is kell a munkát végezni, de megéri, mert ezzel nemcsak népgazdaságunknak hozunk sok valutát, hanem öregbítjük a magyar gyümölcs hírnevét a külföld előtt.

Jelentkezni lehet az egri

Az egri I-es számú Általános Iskola ének-zenei tagozata felvételt hirdet az 1960—61-es iskolai évre. Az első osztályba most lehet jelentkezni, a felvételi vizsga június 16-án, csütörtökön reggel 8 órától 12 óráig és délután három órától este 7 óráig lesz. Helye: I-es számú Általános iskola. Eger, Markhót utca 4.

zenei általános iskolába

Az ének-zenei tagozatba azokat a tanköteles korba lépő gyerekeket veszik fel, akik megfelelő zenei hallással és a zene iránti érdeklődéssel rendelkeznek. A felvétel ezért zenei képesség alapján történik. Határidő utáni jelentkezéseket az iskola nem fogad eL

Y A LAMIKOR bejárta a fél világot. Már fiatal korában azt mondták róla az idősebb, nagyhírű szakmabeliek, hogy sokra viszi, ha a Szerencse is hozzápártoiL Mert artista körökben a Szerencsét nagy Sz-szel írták, úgy is mondták, valamiféle különös bűvel-bájjal, misztikummal ejtve a szót; A Szerencse, az élet különös patrónusa, legalább olyan lényeges volt a szemükben, mint a tehetség.

ötven évvel ezelőtt született, még pontosabban ötven év, három hónap és tizenöt nappal azelőtt, hogy gazdag és híres artista múltja után zö- työgős, helyi vicinálison megérkezett a kis vidéki fürdőhelyre, ahová a művészeti dolgozók szakszervezete utalta be két egész hétre, nyaralni, pihenni. Ekkor kezdődik a történet, amit most elmesélek;

Tehát ötven éves volt (a hónapokat és napokat ne is említsük többet, hiszen egy-két hónap ide, vagy oda, fél évszázad látószögében már nem sokat jelent), és soha nem érezte magát olyan fiatalnak, mint akkor, amikor lepakolta könnyű bőröndjét az üdülő szobájában, ledobva a vállára vetett nyári zakót, kitárta a zsalugá- teres ablakot és nagyot szippantott a tó felől áramló jó illatú levegőből.

Agglegény volt. Nem azért, mert nem szerette a nőket, hanem pontosan azért, mert nagyon szeretett minden emberi lényt, aki szoknyát viselt

\ MIKOR TÁGULÓ tüdővel szippantott néhányat a júliusi levegőből, bizarr képben vonultak el lelki szemei előtt a nők, akiket szeretett, akikhez emlékek fűzték, akiket csak úgy őrzött meg, ahogyan ismerte őket, ragaszkodásukkal, tüzűkkel, szerelmes gügyögésükkel együtt. Az utolsó esete egy bronzhajú kis táncosnő volt, a cirkusz üdvöskéje. Fél éve történt, szép volt... Ügy kezdődött, hogy — de aztán elűzte az emlékezést — volt, csak volt, mert a kis táncosnő azóta ellibegett balettcipőcskéjében, tüllfodraival egy súlyemelő karján valahová vidékre, egy hónapokig turnézó társulattal. Annyit mégis megengedett az emlékeknek, hogy elismerte magának: szép hódítás volt, férfias, szép hódítás. Barátunk tudta, mit, miért csinál. Tudta, mi kell a nőknek, finom érzékkel, pillanatok alatt megtalálta azt a „gyengét”, ahol az éppen

1

cA kaláhzaltósoron levő nő támadható és meghódítható volt. Így történt a kis bronz- hajúnál is, aki ha ismert, világhírű táncosnőkről mesélt neki, azonnal ábrándozásba esett, elandalodott, mint a fáradt pille, s amikor meg intimebb titkokat sugdosott a fülébe róluk, egyenesen odalett. Egy hét múlva már büszkén vezette karján a bronzhajút, nem egy fiatalabb szakmabeli irigy pillantásának pergőtüzében, ő, az ötikszes férfiú, aki íme, még mindig fiatal, erős és hódító.

Egy hónap múlva szakítottak; Ha szóba került valahol, baráti körökben a kis bronzhajú, aki a súlyemelővel vitorlázott ki az életéből, csak legyintett: buta liba volt, és unalmas. Másról sem tudott fecsegni, csak a nagy elődökről, híres primabaleri- nákról, meg miegyéb. Megúntam. Elküldtem. Elég volt belőle ennyi is;

IV EM VALLOTTA BE, hogy a bronzhajú hagyta ott, hogy az Öt iksz mégiscsak erősen nyomta már a vállát és a lány megérezte ezt. Mert volt, ötven év az nem harminc, nem is huszonöt. így győzte le a súlyemelő a maga 25 évével, fiatalságával, villogó szemével, kiabáló izmaival. És ez jobban tetszett a kis bronzhajúnak, aki tudta már: ötikszes barátja inkább csak múlt, mint valóság.

A bronzhajú tudta, ő nem. Amikor szakítottak, lehordta a lányt, aki hogyan is érdemelné meg a szerelmét, barátságát. Egyszóval: hitte, sőt: tudta, hogy ő maradt felül, és még a régi, még erős, olyan erős, mint azon a berlini éjszakán, amikor halálszaltója után először moraj- lott fel a hatalmas cirkuszi aréna, hogy tovább röpítse a tapsorkán a világsiker tündöklő csúcsaira. Elérte, meghódította a csúcsot. Ragyogó pályát futott be, 20 éven át világattrakció volt hármas halálszaltója, mindenütt. — Tíz éve — 40 éves korában — könnyebb számokat állított össze magának, és kitűnően tartotta tovább a hírnevét is;

Ennyi az egész, ennyi az öt iksz, és amikor táguló tüdővel szippantott bele a júliusi, napfény-áztatta levegőbe, boldogan hitt erejében, és soha nem érezte magát olyan fiatalnak, mint akkor, a kitárt ablak előtt p TORSÁN HATÁROZOTT:

egy óra múlva a strandra megy, ismerősöket keres, esetleg új ismeretségeket köt, úszik egy hatalmasat és... nos, ha ilyen fiatal az ember, ugyebár, valami kis nő is akad, aki megmézesíthetá ezt a csodálatosnak ígérkező nyaralást.

Egy óra múlva hűsen ölelte testét a strand medencéjének vize, majd könnyed mozdulatokkal átvetette magát a medence betonperemén, és nagyot úszott a tóban, ahol „rend- őrhatóságilag tilos” volt a fürdőzés, úszkálás.Nem azért, mintha veszélyes, mély vizet rejtegetett volna a zöldes színű tótükör, de hát mindent — ugyebár — mégsem lehet, mert akkor hová jutnánk? Szerencséje volt, mint mindig, az öt íkszen át, nem vette észre senki, rendőr meg éppen nem volt még a közelben sem, így aztán különc kedvtelése nem ütött ki balul. Visszajött, elnyúlt a forró homokban és átadta testét a napsugaraknak.

Kevesen voltak kinn a strandon; Hétköznap volt: munkanap, mindenki dolgozott. Csak néhány öregasz- szony, idősebb tata jött ki a közeli városból, hogy kötözködő Ízületeiket gyógyítsák a fürdő kismedencéjében, ahová külön vezették be a gyógyhatású thermál-vizet. Már éppen bosszankodott, hogy az itt üdülő szakmabeliek ricsajos hadán, a néhány öregen és a szünidejüket hab- zsaló gyerekeken kívül senki, egy teremtett lélek nincs a strandon, akit kitüntethetne barátságával, ráadásul, ha hölgy lenne az illető;

Mert nagyon beképzelt, sőt öntelt volt a mi ötikszes, fél világot bejárt barátunk, és az önteltség még sohasem kerítette úgy hatalmába, mint ott, kinn a strandon, ahol egyedüli férfinak, egy kicsit majdnem hősnek érezte magát. Hogy miért? Hát — mindenért... A tíz esztendővel azelőtt elbúcsúztatott halálszaltó izgalma borzongatta izmait és a szívét, belül. Az emeletmagas ugrótoronyra siklott a tekintete;

Mi lenne, ha megpróbálná? A hirtelen jött gondolat hirtelen kerítette hatalmába.

Mi lenne, ha felmenne oda, a torony legfelső kiugrójára és hárrnas- szaltót ugorna a vízbe? Nem kell pontos kiszámítás, hogy el ne vétse a partner kinyújtott kezét, ott a centiméterek az életet jelentették, itt: — semmit. A víz a partner, és a víznek igazán mindegy, hogyan öleli magához, hogyan fogja fel zuhanó testét.

I ÁTSZÖLAG NYUGODTAN

^ pihent a homokban, de az izgalom egyre hatalmasabban vonszolta magával. A berlini tapsorkánt, a percekig zúgó „Heil! Heil! Wunderbar!” kiáltásokat hallotta újra, lázasan lüktetett ereiben a vér, izmai megkeményedtek, agya majd szétpattant a tüzelő vágytól: halálszaltó a víz fölött!...

Még lett volna ereje elhessegetni a gyorsan növekvő izgalmat, de egy pillanat elég volt ahhoz, hogy összedőljön a józanabb ész ellenkezése. Egy pillanat, mégpedig az a pillanat, amikor észrevette, hogy a medence szélén hófehér, testhez simuló ballon-fürdőruhában ül egy fiatal nő és nézi őt. Fél szemmel is jól látta, valóban nézte, elgondolkozva, mintha emlékekben kutatna, nevet keresne az archoz.

Bizonyosan ismer! — futott át rajta a bizsergető jó érzés — úgy van, látott már, tudja ki vagyok! Es aztán a fürdés előtti gondolat: két hét nyaralás és egy drága kis nő: minden eddigi sikerének legszebb koronája lenne. íme: a nő megjelent! Újra odasandított: a fehérfürdőruhás valóban kitartóan nézte, nézte, egyre csak nézte őt.

Másodpercek alatt kieszelte a haditervét. Most ruganyosán, elegánsan feláll: így — most egy gyors ké- zenállás a csillámló homokban, jó, jó —, most karhajlítás, homorítás — nagyszerű, egy pillanat, máris talpon áll és hódító mosolyt küld a fehérfürdőruhás felé, hogy lássa, neki szólt, csak neki az egész atrakció. A fehérfürdőruhás ámulva nézte és mosolyogva biccentett

TpS AKKOR ÚJBÓL végigro- J_í hant ereiben az előbbi tűz, már a fehérfürdőruhást sem látta, csak az emeletnyi ugrótornyot és

agyában dolgozott a parancs: hár- masszaltó, hármasszaltó — még egyszer, utoljára! Egy perc és máris a torony legfelső kiugróján állt. Kihúzta magát, teste tüzelt a napfényben, lepillantott a medence szélén ülő lányra, egy pillantással átfonta karcsú, szép alakját, látta elnyíló piros száját, talán az elkövetkező csókok ízét is érezte már, aztán lendületet vett és elrugaszkodott a keskeny pallóról.

Egy ... kettő ... há ...

Irtózatos ütést érzett, fülében dübörögve visszhangzott az örvénylő víz, tétova mozdulattal kiterjesztette karjait, lábai görcsbe rándultak, aztán nem tudott már az égvilágon semmiről sem.

A homokban, ugyanott, ahol percekkel ezelőtt produkálta magát, ott nyitotta ki először újra a szemét. Hangokat nem hallott, süket csönd burkolta körül. Valaki mesterséges légzéssel gyömöszölte a mellét és ijedt arccal leste, mikor rebben meg a szempillája. Minden strandvendég ott tolongott körülötte. Amikor másodszor is kinyitotta a szemét, meglátta a fehérfürdőruhást. Aztán azt is látta már, hogy sír és mond valamit annak, aki az ő ziháló mellébe gyömöszöli vissza az életet.

Kényszerű mosoly húzódott arcára, amikor felszakadt a süket csönd, és csordogálva folyt ki füleiből a bennrekedt víz. Már éppen szólni akart, de a fehérfürdőruhás megelőzte.

— Jobban van, bácsi?

Egy egész világ dőlt össze benne abban a szempillantásban. A fehérfürdőruhás föléhajolt. Közelről látta piros száját, gyöngyházszínű fogait, selymes haját, kecses ívű szép melleit, érezte a homlokára simuló könnyű kis kezét... és nagyon halkan, nagyon sóhajtva egyetlen szót mondott csupán:

— Igen.

Es tudta már, hogy ez az utolsó halálszaltó végzetes volt, mert mindörökre elrabolta tőle a féltve őrzött kincset: a fiatalság hitét.

M ért akkor, ABBAN t

percben már nem hitte, hogy fiatal, erős, és hódító. Nem is hitte aztán soha többé.

Sasa Ervin