Népújság, 1960. május (11. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-10 / 109. szám

Másfél évtized sikerei Csehszlovákiában m AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XI. évfolyam, 109. szám Ára 30 fillér 1960. május 10., kedd / VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Befejeződön a megye villamosítása Az egri május elsejei fel­vonuláson, amikor az | ÉMÁSZ dolgozói elvonul­tak a dísztribün előtt, öröm­mel hallottuk a hírt: a vál­lalat dolgozói befejezték Heves megye villamosítá­sát. Az utóbbi 13 esztendő alatt kicsit hozzászoktunk már ahhoz, hogy nagy, ko­moly, sorsdöntő dolgokat | egyszerűen vegyünk tudo­másul. „Befejeződött a megye villamosítása.” Érdemes egy ! kicsit a tényen elgondol­kozni, hiszen ez nemcsak I egyszerűen azt jelenti, hogy . Heves megye valamennyi [ községében örökre kialud­tak a petróleumlámpák, de ezen túlmenően is mély, po­litikai jelentőséggel bír. Nem feledhetjük Lenin szavait, amelyek szerint a kommunizmus felépítése nem képzelhető el az ország villamosítása nélkül. Népi államunk nagy erő­feszítéseket tett, hogy a múlt mulasztásait pótolja és befe­jezze megyénkben a villa­mosítást. Az ÉMÁSZ 1945- től 1959-ig bezárólag húsz kilovoltos szabad vezetéket épített 601,5 kilométer tá­von, több mint 57 millió fo­rintos költséggel. 196 kilo­méter hosszúságban 35 kilo- watlos vezetéket pedig 28,5 millió költséggel állítottak fel. A vállalat hatáskö­rébe tartozó területen a fel- szabadulás óta harminchat állami gazdaságot, 14 gépál­lomást és 65 termelőszövet­kezetet villamosítottak. 1945 óta a vállalathoz tartozó községek közül 67 faluban gyújtottak villanyfényt a vállalat dolgozói, amely S nem kevesebb, mint 53,8 millió forintba kerül. Ha a felszabadulás előtti statisztikát vizsgáljuk, ak­kor azt tapasztaljuk, hogy a Horthy-rendszer idején évente csupán egy-két köz­ség villamosítására került sor, amíg csupán 1948-ban, tehát egyetlen esztendő alatt 11 falut villamosítottak a megyében. E nagyszerű számok mel­lett föltétlenül említést kell tennünk azokról az embe­rekről, akik az elmúlt tizen­öt év alatt a megye villamo­sításában kitüntették magu­kat. így említhetjük meg Juhász Pál. Rónyai Géza, Mandula Imre, Huszti László művezetők, valamint Bata Lajos és Stalmajer Jó­zsef főszerelők nevét. Ezek az emberek legnagyobb részben mint tanulók kezd­tek munkát 1945-ben, a vál­lalatnál és az elmúlt tizenöt év alatt megemberesedve, murivá i'jkban kitűnve vál­tak ki a többiek közül. Ám nemcsak ezeket a neveket ismeri jól megyénk dolgo­zó parasztsága, de azokat az I egyszerű villanyszerelőknek a nevét is. akik Szarvaskőn, Mikófalván, Váraszón, fá­radságot és erőt nem kímél­ve •>••••<';>!<• ezé’-t. hogy a falvakban határidőrekigyúl- jon a villanyfény. A vállalat ; a h-»—♦—tozó területen ir’ •’leg 8956 közvilágítási í' ■’• -eltet, amely azt, p-v nemcsak a •V az r is fénye­’’bek. világosabbak. Üdvözö'üik Is k” "öntiük '’-’-azóit, akik nagy lép el vitték előrébb megyénk dolgozó népét a I szocializmus győzelméhez. flz anyákat köszöntötték a Gárdonyi Géza Általános Iskola kisdiákjai Szombaton délután a Gárdo­nyi Géza Általános Iskola ta­nulói kedves ünnepségre gyü­lekeztek össze a díszteremben, hogy megünnepeljék az anyák napját, hogy köszöntsék az édesanyákat. Az ünnepséget Vásárhelyi József tanár köszöntő szavai vezették be, majd meghatóan színes műsor következett, amelynek keretében a kis ap­róságok dallal, tánccal és sza­valatokkal köszöntötték a né­zőtéren helyet foglaló édes­anyákat. A könnyekig meghatott édes­anyák nagy figyelemmel és egy kicsit büszkén figyelték az ér­dekes műsort, az előadott tán­cok, szavalatok és dalok nagy sikert arattak, mégis ki keü emelnünk a második osztályos tanulók magyar táncát, ame­lyet szinte szűnni nem akaró taps fogadott. Dr. Szokodi József: AZ OSZTÁLYHARC NÉHÁNY KÉRDÉSE A TERMELŐ­SZÖVETKEZETI MOZGA­LOM TÜKRÉBEN ★ KÜLPOLITIKAI SZEMLE ★ VIRÁGOK KÖZÖTT BALLAGTAK AZ EGRI KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOK — A BIZTOS JÖVŐ FELÉ ★ EZ TÖRTÉNT AZ NB III-BAN. * Ot ország orvosainak jelenlétében nyitották meg a négynapos orvoskongresszust Parádfiírdőn A festői szépségű Parádfür- dőn tegnap délelőtt nyitották meg a hagyományossá váló gastroenterológiai orvoskong­resszust. Már vasárnap megér­keztek a vendégek a nagy je­lentőségű találkozóra, hogy megbeszéljék a belgyógyászat­ban elért eredményeket, és elő­adásokat hallgassanak a leg­újabb gyógyítási módokról. A megnyitó előadást héttőn délelőtt fél tízkor tartották a SZOT-szanalórium társalgójá­ban. A megnyitó beszédet dr. Vadász Gyula, az Egészségügyi Minisztérium osztályvezető-he­lyettese tartotta. A kongresszuson öt ország — Szovjetunió, Rbihánia, Bulgá­ria, Csehszlovákia, a Német Demokratikus Köztársaság — legkiválóbb orvosai vesznek részt. ’ • A parádfürdói orvoskong­resszus méltatására még visz- szatérünk. Az édesanyákat köszöntötték a petöfibányai KISZ-fiatalok Kedves, bensőséges ünnep­ség zajlott le anyák napja alkalmával Pelőfibányán, a Művelődési Ház klubhelyiségé­ben. A hivatali KISZ-szcrvezet tagjai virágcsokrokkal és a szívből fakadó szép szavak me­legével köszöntötték az édes­anyákat. A meghívott 22 édes­anyát gyermekeik nevében Tóth Jánosné, a KISZ-szervezet leányfelelőse üdvözölte őszinte szeretettel. Molnár Erzsébet szavalata könnyeket csalt mind az édesanyák, mind a fiatalok szemébe: a szeretet és a hála könnyeit. A pártalapszervezet nevében Juhász László kérte az édes­anyákat. hogy továbbra is gonddal, de szerető szigorral neveljék lányaikat, fiaikat mai életünk becsületes, dolgos tag­jaivá. A hivatali KlSZ-szervezetet dicséret illeti a példamutató kezdeményezésért. (G. M. E.) A Műcsarnok kiállítása az egri TIT klubban Grafikai kiállítás nyílt teg­nap a TIT egri klubjában. A kiállítási anyagot a Műcsarnok bocsátotta a TIT megyei szer­vezete rendelkezésére. A kiál­lításon többek között Ék Sán­dor, Móré Károly. Görög Re­zső, Würtz Ádám, Kass János, Konstantin László, Reich Ká­roly. Deiedi Gyula és Kondor Béla alkotásai szerepelnek. A kiállítás május végéig tart nyitva, szombat és vasárnap kivételével mindennap délelőtt 10-től délután fél 6-ig díjtala­nul megtekinthető. Antonin Novotny, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első tit­kára, a Csehszlovák Köztársaság elnöke, minden esztendőben a nemzetközi gyermeknapon, vendégül látja a gyerekeket. Ezek a vidám kislányok és fiúk, akik most körülveszik az el­nököt, már nem emlékeznek a másfél évtizeddel ezelőtti borzalmas időkre, csak szüleik s a felnőttek napról napra ismétlődő sikereit látják, s maguk is az ő nyomdokaikon fognak ha­ladni. (összeállítás az 5. oldalon.) > /VNA/VVV^v\AA^vVVVV^»'V^/VVVVN^vX^"VWVVVV\^vN/VVVVVVVA^VAkA/\A/V\A/VVVV\^ A világ teremtése az egri Ismeretterjesztő Mozi műsorán A Bugát Pál Ismeretterjesz­tő Mozi műsorán e hét csütör­tökén 17 órakor Jan Effelnek, a világhírű francia karikaturis­tának a rajzai alapján készí­tett csehszlovák színes rajz­film, A világ teremtése szere­pel. Egészségügyi kiállítás nyílt Pétervásárán A TIT, a Heves megyei KÖ- JÁLL és a Megyei Kórház ren­dezésében egészségügyi kiállí­tás nyílt Pétervásárán. A kiál­lítási anyag nagyrészt a rákbe­tegséggel, annak megelőzésével és gyógyításával foglalkozik. Statisztikai adatok bizonyítják a rákszűrés, a megelőzés fon­tosságát és helyes voltát. A ki­állítást megyénk közegészség- ügye fejlődésének adatai, képei egészítik ki. A kiállítás termé­ben egész nap vetítés lesz és e héten dr. Ludányi Béla on­kológus, megyei főorvos tart előadást a rákbetegségekről és gyógyításukról. Porelszívó berendezést adtak át az Egri Dohánygyárban Az Egri Dohánygyárban pén­teken délelőtt újabb nagy je­lentőségű épületet és berende­zést adtak át rendeltetésének. A gyárban még a múlt évben elkezdődött a korszerűsítés, hogy egészségesebb munkakö­rülmények között dolgozzanak a gyár munkásai, többet, ol­csóbban, könnyebben tudja­nak termelni. Az Egri Lákatosárügyárban porelszívó berendezéseket ren­deltek meg a dohánygyár ve­zetői. A gépek elkészültek, az új gépházba beépítve vártak az átadást, amelyre pénteken ke­rült sor. Az átadásra meghív­ták a gyár tervezőjét is. hogy ha még közben akad valami­lyen konstrukciós hiba. azt gyorsan orvosolni tudják. Az új porelszívó berendezés üzembe állításával tovább emelkedik a munkások egész­ségvédelme. javul a munka­termek levegője. Az új beren­dezés beszerzése és e nagy je­lentőségű felújítás a hozzáve­tőleges számítások szerint 400 ezer forintba került. A pedagógusok, az if júság, a szülök a békéért, a leszerelésért A Pedagógus Szakszervezet Megyei Bizottsága, a Megyei Tanács VB Művelődési Osztá­lya, a KISZ Megyei Bizottsága és a Megyei Nőtanács felhívást bocsátott ki a Hazafias Nép­front Megyei Bizottságának javaslatára „Pedagógusaink az ifjúsággal, a szülőkkel, a béké­ért, a leszerelésért” jelszóval. Ennek a nemes gondolatnak a megvalósítására, segítésére hívják fel megyénk valameny- nyi közoktatási dolgozóját, a szülőket és az Iskolák tanulóit. Nagy jelentősége és szerepe van ebben a munkában az if­Küldöttértekezletet tartott a Hazafias Népfront egri járási bizottsága Az egri járás 26 községének 220 küldötte vett részt a va­sárnap megrendezett Hazafias Népfront járási küldöttválasz­tó nagygyűlésén. A küldöttér­tekezlet beszámolóját Jenei János, a Hazafias Népfront já­rási titkára tartotta, majd a Ünnepség a háború befejezésének emlékére Tegnap este Egerben és a megye harminckét községében tartottak a háború befejezésé­nek tizenötödik évfordulója al­kalmából nagyszabású emlék­ünnepséget. Az egri ünnepélyen, amelyet a Vörös Csillag Filmszínház­ban rendezett meg a Hazafias Népfront és a Heves megyei Moziüzemi Vállalat, dr. Gor­nyiczky Lajos, a megyei nép­front-bizottság elnökségének tagja tartott beszédet, aki töb­bek között ezeket mondotta: — Nincs a világtörténelem­ben még egy olyan fél évszá­zad, amely annyi nyomorúsá­got. szomorúságot, szenvedést zúdított volna az emberiségre, mint ez, amelyben most élünk. Az első világháború tizenhét- millió halottat követelt, míg a másodikban csaknem ötven­millió férfi, nő és gyermek lel­te halálát... Anyagi javakban pedig több mint egymilliárd dollárra becsült kár esett. A későbbiekben az emberi­ség békevágyáról beszélt dr. Gornyiczky Lajos és arról, hogy alig száradtak fel a há­ború szenvedései okozta köny- nyelt, s máris vannak, akik újabb, s az eddigieknél is iszo­nyatosabb háború előkészíté­sén fáradoznak. — Ám mi mélységes felelős­ségtudattal csatlakozunk — folytatta beszédében — a né­pek többségének döntéséhez. A béke intézményes biztosítását választjuk és nem a hidrogén­bomba okozta halált. Az egybegyűltek lelkes tap­sa közepette fejezte be beszé­dét dr. Gornyiczky Lajos a tegnap esti ünnepségen, amely­nek elnökségében helyet fog­laltak a párt, a népfront és a moziüzemi vállalat képviselői. Az emlékünnepély után ke­rült sor a szovjet filmművészet kiemelkedő alkotásának, a Szállnak a dai-vak című kitű­nő játékfilmnek a vetítésére, amelyet zsúfolt mutattak be. nézőtér előtt. gyűlés részvevői megválasztot­ták az új bizottság hatvan tag­ját. A népfront-bizottság új el­nöke Horti Béla lett és 45 kül­döttet jelöltek a megyei nagy­gyűlésre. Á gyűlésen megjelent és fel­szólalt Gubán Dezső, az Egri Járási Pártbizottság titkára, a megyei párt-végrehajtó bizott­ság tagja, valamint Rajki Sán- dorné, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának munkatár­sa. A küldöttválasztó értekezlet részvevői táviratban csatlakoz­tak az Országos Béketanács legutóbbi határozatához. Táviratukban kijelentették, minden erejükkel részt vesz­nek a béke megőrzéséért ví­vott harcban; Egyfiilü kisnyúl llpcon Ander János apci lakos házi anyanyula 7 kisnyulat hozott a világra néhány héttel ezelőtt, amelyek közül az egyik kis­nyúlnak csak egy füle van. A kisnyúl láthatóan egészséges, szépen fejlődik. A szokatlan eset nagy érdeklődést váltott ki Apc környékén. júságnak — hangozlatja a fel­hívás — nemkülönben a pe­dagógusoknak és szülőknek, akik aktív kiállásukkal, munkájukkal különösen hiva­tottak győzelemre vinni a béke és leszerelés, hazánk szocialis­ta építésének ügyét. Május kiemelkedő nemzet­közi és hazai eseményei alkal­mat és módot adnak a fenti célkitűzések megvalósításá­hoz. Kilencedikén ünnepeltük a második világháború befeje­zésének évfordulóját, május 16-án kezdődik a párizsi csúcs- találkozó és mindezek az ak­ciók az egyszerű, becsületes emberek millióiból egy vágyat váltanak ki: fegyver nélküli világot, háború nélküli világot. A felhívás végül javasolja, hogy a mozgalomhoz me­gyénkben is csatlakozzon min­den pedagógus, tanuló és szülő. Z£L Az egyik kis faluban, minden áldott reggel, apró, kis barna Berva-moped ka­paszkodik fel az egyik part­ra. Gazdája, javakorban le­vő asszony. Nemrégen vet­ték a kis motort, azért, mert az asszonynak fáj a lába, s nehezére esett a járás. így meg egy-kettőre kint van. Az első napokban alaposan megnézték a faluban, aztán mindennapos, megszokott esemény lett. nem is talál­nak benne semmi érdeke­set, megszokták, mint azt, hogy nagyjából számolva minden harmadik felnőtt férfinak motorkerékpárja van már. hogy a 15 éves kis­lányok tűsarkú cipőben sé­tálnak vasárnaponként. Ügy látszik, ezek a dolgok már mindennapiakká válnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom