Népújság, 1960. április (11. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-21 / 93. szám

1960. április SÍ., csütörtök népújság 0 Egy levél nyomán — az SZTK munkájáról Javul-e a mess és a cement minősége ? A LEVÉL MEGLEHETŐSEN rövid és szűkszavú. Szinte ki­zárólag a rideg tényeket közli írója. így: „A mátraházi sza­natóriumban vagyok kezelés alatt. A táppénzt az egri SZTK utalja ki számomra. Hivatalos ügyben április 1-én Egerbe kellett utáznom, éppen ezért március 30-án kértem az SZTK-t, hogy soron kívül legyenek szívesek számomra a pénzt elküldeni. Táppénze­met április 5-én megkaptam, s most szeretném, ha az új­ságba néhány mondattal bele­kerülne köszönetem, s az, hogy ez is bizonyság arra: az SZTK- nál segítik a beteg embere­ket...” A levelét Szabó Mária, a mátraházi szanatórium egyik beutaltja írta alá. A maga nevében vett papírt és tollat, a maga nevében írta meg kö­szönetét kérése gyors teljesí­tőinek, s mégis sokadmagával van, ha a köszönetekröl kell szólni. Sok ezren köszönhetik gyors gyógyulásukat, a beteg­séggel járó minden ügyük lel­kiismeretes elintézését az SZTK megyei rendelőintézeté ■ nek és alközpontjának. Pedig ugyancsak nehéz körülmények között dolgoznak, lassan egy esztendő óta itt, a gyógyítással és adminisztratív munkával foglalkozók egyaránt. Az elmúlt egy esztendő alatt ugyanis rohamléptekkel halad­tunk előre a megyében a ter­melőszövetkezeti fejlesztés út­ján. Sorra alakultak a közös gazdaságok, a termelőszövetke­zeti községek, s azok a dolgozó parasztok, akik másfél évtized­del ezelőtt minden megtakarí­tott pénzecskéjüket feláldoz­ták, az orvosi vizsgálat, a gyógyszer kiváltásának szük­ségessége miatt, akik számára sok gondot jelentett, ha beteg volt a családban — most az új útra lépésükkel egy időben a szakszervezeti társadalom­biztosítás előnyeit is élvezték már. Az 1959 eleji 93 000-ről hatalmasan, 280 000-re emel­kedett egy esztendő alatt ve­lük a biztosítottak száma a megyében, ami az összes la­kosság 80—85 százalékát je­lenti. ÓRIÁSI SZÁM EZ, s ha az embereket nézzük, nagyon ör­vendetes, hiszen a további vár­ható eredmények tudatában rö­videsen bátran kimondhatjuk: egy kis idő, és alig lesz valaki a megyében, aki ne részesülne SZTK-biztosításban. Csakhogy ennek a növekedésnek másik oldala is van, s ez nem olyan ragyogó, biztató, mint az előbbi. Ez az egri rendelőinté­zet és alközpont túlzsúfoltsága, munkájának jelenlegi nagysá­gához, felvevőképességéhez mérten sokszoros megsokaso- dása. A szakorvosi rendelések ide­jén egy-egy ajtó előtt már a kora reggeli óráktól harmin­cán, negyvenen várakoznak ar­ra, hogy sorra kerüljenek. Benn, az ajtók mögött meg az orvosok,' pihenés nélkül vég­zik idegfeszítő munkájukat. Ki ilyen, ki olyan nyugalom­mal, — de egyaránt fontos te­vékenységének tudatában. S ebben a nagy tempójú munkában derül ki igazán, hol is vannak hibák, a gyógyító és az ügyintéző munkában egy­aránt. A legszembetűnőbb a betegek sokaságának indoko­latlan Egerbe küldözgetése. S ez nemcsak megszámlálhatat­lan percnyi időveszteség kér­dése a szakrendeléseken, ha­nem a pénzé is. Az állam pénzéé, amelyre ma már min­den területén egyre inkább igyekszünk vigyázni. Napjában többször fordulnak elő olyan esetek, mint a néhány nappal ezelőtt megtörtént parádi eset. A körzeti orvos beküldött egy gyereket az egri szakrendelés­re, édesanyjával együtt. Itt egy perc alatt kiderült, hogy a beteg hallásával csupán olyan baj van, amelyen ugyancsak egy perc alatt lehet segíteni. De ez a két perc, két személy részére nyolcvan forint kiadást jelentett az államnak, ami egy kicsit körültekintőbb otthoni vizsgálattal könnyen elkerül­hető lett volna. DR. ISZLAY ISTVÁN, az SZTK Megyei Alközpontjának ügyvezetője az ilyen esetekről ezt mondta: — Részben érthető a közsé­gi orvosok sokszor nem eléggé meggondolt betegbeküldése, hiszen maguk is olyan töme­gekkel küszködnek, sokszor egyáltalán nem megfelelő kö­rülmények között, hogy ha­csak egy módjuk van rá, igye­keznek tehermentesíteni vala­mennyire a saját munkájukat. Csakhogy arra nagyon sokszor nem gondolnak, hogy épp a növekedés hatalmas száma mi­att itt Egerben talán még több ember jut egy-egy orvosra, mint egy vidéki körzetben. S a sok beutazás miatt sokkal több a tennivaló az adminiszt­ráció vonalán is. Pedig szeret­nénk mindenkinek az ügyét gyorsan elintézni, csak egyet­lenegy a baj: jóformán ugyan­olyan létszámmal, mint régen, a százezrek helyett, ma milli­ókkal dolgozunk. Havonta csaknem tízmillió forint az az összeg, amit a biztosítottak után bevételként elkönyve­lünk, illetve a különböző jut­tatások, járandóságok alapján kifizetünk. A helyiség-problémáról kü­lön már nem kell beszélni, olyan régen vajúdó, s olyan megoldhatatlannak látszó do- lag ez. Pedig aZ alközpont el szeretne költözni, mert szűk lett a rendelőintézet épületé­nek második emelete a jó munkához, s több helyet sze­retnének adni a nagy forgalom miatt ugyancsak egyre szű­kebbé váló helyiségekben mű­ködő szakrendeléseknek is. Egyelőre azonban még csak re­mény sincs a költözési álmok valóraválására. A MUNKÁNAK AZONBAN mennie kell tovább, minden­képpen. S az SZTK-sok azt vallják: megy Is, ha egy nem marad el, az emberek segít­sége. A falusi orvosoké, akik megértik, hogy itt, benn, Eger­ben sem könnyebb a helyze­tük kollégáiknak, mint nekik. S a biztosítottaké, ők különö­sen sókat tehetnek a munka zavartalanságáért, csak azt kell, az eddig mutatottnál na­gyobb türelemmel tudomásul venniök, hogy a rendelőkben is, az irodákban is, sokkal nehezebb körülmények között, mint még nemrégen, de — ér­tük dolgoznak. A „régi” SZTK-tagokért, s azokért a tízezrekért, akik még tizenöt évvel ezelőtt is féltek a beteg­ségtől, mert az csak kiadást, keserűséget, gondot okozott, s akik ma ehelyett, mint ter­melőszövetkezeti tagok, orvosi kezelést, kórházi ápolást kap­nak az SZTK-tól, ha beteg­ségük miatt kiesnek a terme­lőmunkából. Weidinger László A nyáron minden eddiginél több televizióvásárlóra számit a kereskedelem Az elmúlt évi karácsonyi tö­meges televízióvásárlás után az idén még nagyobb forga­lomra számít a kereskedelem. Az augusztusban megrende­zésre kerülő római olimpiáról a magyar televízió is részlete­sen beszámol. Hetente több­ször sugároznak majd műsort az olimpiai játékok egy-egy je­lentősebb eseményéről. Az áruházak, a KERAVILL- üzleték és a vidéki földművés- szövétkezeti boltok időben fel­készülnek a nagy forgalomra. Nyáron 25 000 készülék kerül az üzletekbe, ami a tavalyi egész évi mennyiségnek több mint a felét teszi ki. Ezenkí­vül van némi készlete is a ke­reskedelemnek, mintegy négy­ezer televíziókészülék. Lajcsi értelmes, okos fiú volt. Tanítója egyszer meg­kérdezte: — Mi szeretnél lenni, fiam? — Vegyészniérnök. Ahogy így hirtelen rávágta, a pöttöm legényke maga is meg­hökkent. Fülig pirultan állt az elemi iskola padjában, bizo­nyára maga sem tudta, hogyan lehet valakiből vegyészmér­nök. Vajon ki magyarázhatta volna meg neki? Egyszerű munkásgyerek volt, az anyja is gyárban dolgozott. A tanító akkor csak annyit mondott: — No, majd meglátjuk. Aztán gyorsan szaladtak az évek. Szálkái Lajost — az elemi iskola egykori akaratos kis Lajcsiját — tegnap ismer­tem meg. Vegyészmérnök. Oa Bélapátfalvi Cementgyár la­boratóriumának vezetője. Hu­szonhárom ember dolgozik a keze alatt, pedig éveinek szá­ma sem sókkal több. A gyár problémáiról, a mész és a cement minőségéről be­szélgetünk. — Tudja, az a legnagyobb bökkenő, hogy Magyarorszá­gon csak Dorogon és Bélapát­falván működnek aknakemen­cék, de még Európában is aligha akad másik kettő. Csehszlová­kiában most épült egy, a mi­enk mintájára. Szakembereik itt tanultak nálunk. Az akna­kemencékben a legrosszabb minőségű hazai szenet is fel tudjuk használni, és teljesen gépesítettük a mészégető s munkafolyamatát. A gyors ütemű építkezések következ­tében rendkívül rnegnöveke- dett a mész-szükséglet — a mi üzemünk naponta 220—25U tonnát termel. — Fával nem győznénk az égetést, a gépesí­téssel pedig a rendkívül egész­ségtelen és nehéz fizikai mun­kától mentesítettük az embe­reket. A mész önköltségét is lényegesen csökkentettük. — De úgy tudom a fogyasz­tók nem nagyon kedvelik a szénnel égetett mészet. — Eddig az aknakemencék­ben szénnel égetett meszet a TÜZEP-nél és a kisfogyasz­tóknál nem nagyon tudták ol­tani. Sok helyen már magarrt vagy a laboratórium dolgozói bemutatták, hogy először ke­vés és lehetőleg langyos Vizet adjunk az oltáshoz. Amikor forr, fokozatosan adagoljuk, úgy, hogy a forrás ne álljon le. Ha ezt az utasítást betart­ják akkor nyugodtan vakolhat­nak a bélapátfalvi mésszel, nem fog felpuposodni a fal és nem pereg le. — Ennyi lenbe az egész? — No, nem egészen! Beval­lom, sok góndot ókoz nekünk a grízesedés, Most három hé­tig póntos megfigyeléseket és méréseket végeztünk a kén- hidrogén-tartalomra vonatko­zólag. De nemcsak a gáz, ha­nem a kő minőségét is elemez­tük, figyelemmel kísértük sá­ros időben az agyagrárakő- dást, a klinkerképződést. Itte­ni megfigyeléseink alapján az Epítőanyagipari Kutató Inté­zettel közösen folytatunk to­vábbi kísérleteket a minőség javítása érdekében, a grízese­dés és a poriás ellen. Bár azt is hangsúlyoznunk kell, hogy a poriás szállítás és raktáro­zás közben keletkezik és a po­ros mész minőségileg éppen olyan jó, mint a darabos. Et­től függetlenül nem lehetünk megelégedettek és tovább vizs­gáljuk, hogyan javíthatjuk a minőséget, milyen javaslatot tehetünk a technológiai utasí­tások módosítására. A vegyészeti laboratúrium- ban gépek kattognak, fiatal lá­nyok kicsi mérlegeken apró súlyokkal méregetnek. Órán­ként hozzák a malomból a ce­mentmintákat. Mező Erzsébet tizenhat évét meghazudtoló komolysággal ellenőrzi a mi­nőséget. — Tizenkét százalék a szita­maradék — jelenti a fiatal la­boráns. Aztán a cementet víz­zel keveri, formába rakja, majd a kötésidőt méri. Ügy tűnik, mintha játszana. Pedig gyorsan és pontosan dolgozik. Ha a szitahulladék 13 száza­léknál nagyobb, azonnal szól, hogy finomabbra őröljenek, ha tizenegy százaléknál kevesebb, akkor több künkért kell í- adni, mert sok energiát hasz­nálnak föl az üzemben. — Hol tanulta mindezt? — Szálkái elvtárs oktatott. A laboratóriumvezető mér­nök szerényen mosolyog. Meg­győződéssel, nem is nekem, inkább biztatásként beosztott­jainak mondja: — Fiatal dolgozóink egy ré­sze ma még c$ak betanított szakmunkás. A fő dolog az, hogy szeressék szakmájukat, megszokják a pontosságot, akarjanak tanulni és akkor belőlük is lehet technikus, sőt mérnök is. Az itteni szakem­berek megadnak minden se­gítséget. Én is próbahordóként kezdtem itt a gyárban. Pár hó­nap múlva a laboratóriumban méréseket és elemzéseket vé­geztem, közben szakérettségi ­re készültem. Az egyetemre már laboratóriumi gyakorlat­tal kerültem. Sohasem felej­tem el, hogy pár évvel ezelőtt különböző beosztásokban mi­lyen nehézségeink voltak itt a gyárban. Mindig erre gondo­lok, valamikor újra és újra meg kell magyaráznom egy- egy kezdő munkatársamnak, hogy mit, hogyan csináljanak és miért kell ezt úgy tenni. Reggel nyolckor a Il-es si­lóból vett cementből rezsón kis golyókat sütöttek. Repedés nincs rajtuk. Rendben, indít­hatják a vagont — összegezi a minőségi vizsgálat eredmé­nyét a fiatal mérnök. A másik - teremben vaskos könyvbe lapoz: — Szaporaság 24,30, köbmé- ter/10 tonna, oltás kezdete egy perc, vége 21 perc, 4 százalék olthatatlan anyag az öt milli­méteres szitán. Igen, ez első­osztályú mész — bólint mun­katársa felé. Zagyvaszántón biztosan elégedettek lesznek vele. A méréseket végző tech­nikusnő helyére teszi a füze­tet, megmutatja a palavizsgá­lat eredményeit, szakkifejezé­sek és számadatok röpködnek a levegőben ... Folyik a harc a minőségért. Tavaly rekordtermelést ért el a bélapátfalvi üzem, de az idei feladatok még nagyób- bak. A kemencéknél ezer ton­nákban beszélnek az égetők, a laboratóriumban pedig gram­mokban és tízezred grammok­ban gondolkodnak a vegyé­szek. De a laikus ember szá­mára alig kifejezhető adatok, a hetekig, sőt, a hónapokig tartó mérések és töprengések eredményén múlik, a nagy mennyiségek értéke, és a gyár becsülete. A cementnél Bélapátfalván ma már minőségi probléma nincs. A széntüzelésű aknake­mencéknél sikerül-e csökken­teni a grízesedést és a poroso­dást, hamarosan javul-e a mész minősége? Bizonyosául Mert akarják és a bélapátfal­vi cementgyár laboratóriumá­ban a munkásból lett vegyész- mérnök vezetésével ennek ér­dekében dolgoznak mind a huszonhármán. Fazekas László Jégverés volt Kiskörén Az idei tavasz rendkívüli időjárása már kárt okozott megyénkben. Április 15-én Kiskörén jégverés volt, amely­nek során a többi között a helyi Dózsa Termelőszövetke­zet gyümölcsöse, mintegy 15 százalékos kárt szenvedett. A termelőszövetkezet vezetősége jelentette a rendkívüli ese­ményt az Állami Biztosítónak s annak szakemberei rövide­sen kiszállnak a helyszínre, hogy hivatalosan is megálla­pítsák a kárt, amelynek meg­térítésére a biztosítás. alapján jogosult a termelőszövetkezet. ÄZ illetékesek ügyeimébe Nemzetközi szemle FEKETE AFRIKA EREJE Történelmi szemtanúi va­gyunk az évtizedekkel ezelőtt még „titokzatosnak” nevezett Afrika hatalmas változásának. Fekete Afrika népeinek mil­lióit tegnap még vásári áru­ként adták-vétték, ma néger diplomaták kormányfőkkel, mi­niszterekkel tárgyalnak a világ fővárosaiban. A nyugati kom­mentátorok nem győzik elég­szer hozzáfűzni beszámolóik­hoz, hogy egyenrangú partner­nek bizonyulnak Ghana, vagy Guinea, Belga-Kongó, vagy Kenya politikusai. A nemzeti felszabadító mozgalmak pedig egyre erősödnek, s már nincs olyan szöglete Afrikának, ahol ne égne a talaj a gyarmatosí­tók lába alatt. Nemrég még Belga-Kongót „mintagyarmat­nak” tartották Nyugaton azzal az érveléssel, hogy Kongóban állítólag az imperialista rend­szer „békésen megfér” az afri­kai lakosság érdekéivel. A kongói nemzeti félszabadító'' harcnak hatalmas fellángolása elhamvasztotta ezt a képmuta­tó legendát, s innen is vissza kell vonulniök a gyarmatosí­tóknak. Ezekben a napokban az új­ságok fő helyen tárgyalják az afrikai eseményeket, amelyek­nek jelentősége messze előre mutat, történjék az a Dél- Afrikai Unióban, vagy Guineá­ban, vagy Ghana fővárosában. A történelem egyik helyen a fehér rabszólgatartók kínos hátvédharcait örökíti meg a jövőnek, a másik helyen a sza­badságukat kivívott feketék lebírhatatlan igazságát, az em­beri jog nevébén kihirdetett szabadság programját jegyzi fel. Mindössze két évvel ez­előtt, Ghana fővárosában, Akkrában tartották meg a független afrikai országok első konferenciáját, amely ünnepé­lyesen deklarálta, hogy az af­rikai népék még a mi nemze­dékünk életében elnyerik, il­letve visszanyerik függetlensé­güket. A program határideje változott. Most Conakryban, a szabad afrikai országok új kö­veteléssel léptek elő, amely Fekete Afrika erejét sugároz­za: 1962-ig minden afrikai or­szág nyerje él függetlenségét ! De addig még sok nehéz harcot kell megvívnia a fekete óriásnak. Harcát a szocialista világ, a gyarmati sorból nem­rég felszabadult népek egyre bővülő családja és a tőkés or­szágok közvéleményének túl­nyomó része is támogatja­A DÉL-AFRIKAI PÉLDA „A zendüléseket semmi eset­re sem lehet úgy tekinteni, mint a kormány faji megkü­lönböztetési politikájának re­akcióját. A zavargások idősza­konként visszatérő jelenségek, amelyék semmi összefüggés­ben nem állnak a szegénység­gel és az alacsony bérekkel”. — Wefwoerd-nek, a Dél-Afrikai Unió miniszterelnökének meg­döbbentő szavai ezek, amelyek­kel ő „Jiélyés megvilágításba” próbálja helyezni a védtelen afrikaiak tömeges legyilkolá- sát. A miniszterelnök brutáli­san értékeli a . helyzetet. Wefwoerd elismeri, hogy az afrikaiak nem szívlelik a je­lenlegi rendszert és időről idő­re fellázadnak ellene. Kormá­nyának, szerinte, pusztán az a feladata, hogy biztosítsa az ilyen felkelések erőskezű és azonnali leverését. A faji meg­különböztetés politikájának logikájából kiindulva, mond­hatni valóban „realisztikus óv­intézkedéseket” tett ez a hír­hedt gyarmatosító. A dél-afri­kai rendőrséget, sőt, a hadse­reg egész struktúráját is úgy szervezték át, hogy az megfe­leljen a nagymérvű zendülés elnyomására. Minden „alkal­mas” fegyvert összevásároltak a „Saracen” harckocsiktól kezdve az automata fegyvere­kig. Sőt, még az új afrikai vá­rósókat — amelyeknek Sharpeville egyik tipikus pél­dája — is úgy tervezték, hogy megfeleljenek a „biztonsági” követelményeknek: minden egyes városban olyan félkör­alakú teret építettek, amely elég széles ahhoz, hogy egy Saracén mintájú harckocsi tü­zelés közben teljes kört írhas­son le tengelye körül. Pél-Afrika azónban nem szi­getelheti el rhágát a világ töb­bi részétől. Ez az ország olyan kontinens része, amely hallat­lan ütemben ebred saját nem­zeti öntudatára. Július elején, amikor Belga­Kongó is elnyeri függetlensé­gét, az önálló és független af­rikai országok ereje még erő­sebben döngeti majd a fehér szupremácia (felsőség) utolsó bástyáit is, A határok gyenge alkotmányok: ha fel is tudják tartóztatni az embereket, sem­mi esetre sem tartóztathatják fel az eszmék áramlását. Afri­kában pedig manapság az esz­mék olyan politikai realitások, amelyek felett a harckocsik­nak nincsen hatalma. „EGY AMERIKAI DÉL-AFRIKÁROL” A New York Herald Tribune eZzel a címmel közli „egy ame­rikai” véleményét az afrikai eséményekről. „Noha nyilván­való volt, hogy a dél-afrikai kormány könyörtelen igazság­talansága előbb vagy utóbb ki­meríti a Dél-Afrikai Unió né­gereinek sztoikus türelmét, semmi sem csökkentheti az ot­tani események meghökkentő tragikumát. A nemzetközi köz­véleménynek erőteljesen el kell ítélnie a tömeggyilkosságokat amelyeknek áldozatai védtelen elnyomott lények. Majdnem ugyanilyen meghökkentő, hógy a dél-afrikai fehérek is milyén vakón mennek a további ese­mények elébe. Forgószélet te­remtenek, de sem politikai, sem pedig erkölcsi vonatkozá­sait még csak fel sem ismerik. Az utóbbi tíz év alatt fokozó­dott az elnyomás, sőt gyakor­latilag rabszolgasorsba döntöt­ték a feketéket. A dél-afrikai kormány elment odáig, hogy hivatalosan megtagadta a né­gerektől a tanulás jogát, kivé­ve azt az alapvető képzést, ami alkalmassá teszi őket a fizi­kai munkára.” E szavak után az „egy amerikai véleménye” kitér az amerikai négerek helyzetére és keserű szavak­kal bírálja az ottani négerül­dözést, majd hozzáfűzi: „Nincs értelme annak, hogy úgy ál­lítsuk be a dolgokat, mintha nem lenne nagyszámú fehér amerikai, aki otthonosan érez- né magát Dél-Afrikábam. Az afrikai fehér ember, — írja be­fejezésül — egész egyszerűen olyan fehér ember, akinek sohasem kellett számba ven­nie a közvéleményt. S ebben a szégyenteljes körülményben nekünk, amerikaiaknak is vál­lalnunk kell bizonyos felelős­séget.” Sok harc és küzdelmes esz­tendők várnak még az afrikai népekre. Azokra is, akik már elnyerték függetlenségüket, s azokra még több, akik erejü­két megsokszorozva harcol­nak emberi szabadságjogai­kért, állami függetlenségükért. A függetlenné vált országok­ban is ott vannak még a gyar­mati rendszer képviselői, s be­folyásukkal, visszahúzó erejük­kel komoly mértékben számol­ni kell, s mint minden függet­lenséget elnyert fiatal állam­nak, az afrikai államnak is nagy problémát jelent a társa­dalmi rend megválasztása. Mikor lesz kész a hatvani kórház ? A város lakossága nagy örömmel vette tudomásul évekkel ezelőtt, hogy megyénk harmadik városa, Hatvan is kórházat kap. Az építkezés még az elmúlt évben megkez­dődött, de, sajnos, a munkála­tok csigalassúsággal haladnak, így talán a jövőben sem lesz kórház Hatvanban, pedig nagy szükség lenne rá. Vizet a városnak Tudvalevő, hogy a megye városai közül talán Hatvannak van a legrosszabb vízellátása. Bár az újonnan átadott vízto­rony segíti a város problémá­jának megoldását, de a város­iban működő több artézi kúttal sem tudják a lakosság vízigér nyét kielégíteni. A meglevő kutak közül elég kevés műkö­dik. Az újhatvani Bajcsy-Zsi- • linszky utcában levő artézi kút is „kiapadt”, nem tudnak vizet vinni róla a környék la­kosai. Moziba szeretnénk járni A hatvani „Vörös Csillag" Filmszínházat a tél végén be­zárták, hogy tavaszra új és modem szélesvásznú filmszín­házzá építsék át. A munkála­tok így, vagy úgy megkezdőd- ' Itek, de, sajnos, a filmszínház jthég most is zárt ajtókkal fo­gadja a város lakoséit, akik végre már kényelmes moziban szeretnének ülni. Molnár László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom