Népújság, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-16 / 64. szám
4 nepüjsag 1960. március 16., szcfttS j't-ú j, s iwölt cl JtháJtf CL s/ceic . . Heve* megyei írók seregszemléje a hatvani Irodalmi Színpadon Március 13-án, vasárnap rendezte meg a hatvani Irodalmi Színpad, a nemrégen alakult Heves megyei Irodalmi Kör első seregszemléjét: Fúj, süvölt a Mátra szele címmel. Irodalmat támogatni mindenképpen nemes, szép dolog Kezdőket, színpadi nyilvánosság előtt talán először szereplőket tolmácsolni dicséretes, merész vállalkozás. De az est hangulata, a szép számmal megjelentek tapsa azt bizonyította, hogy a hatvani Irodalmi Színpad vezetőinek bátorságát ezúttal is siker koronázta. Maga az Irodalmi Színpad már komoly múltra tekinthet vissza és hovatovább országos hírnévnek örvend. Fejlődését egy-egy forró hangulatú, színvonalas irodalmi est jelzi, melyekről már több alkalommal beszámoltunk. Most — mi úgy hisszük — a Heves megyei írók megszólaltatása is új színt hozott fejlődésükben, Taksás Imrét és Szívós Józsefet dicséri az öntevékeny, kulturált, ötletekkel teli rendezés, szervezés. A megyei írók seregszemléje is az ő elképzelésükben született meg. A gondolatot tett, a tettet siker követte. Ügy gondoljuk hát érdemes Volna mind a megyei, mind a városi hivatalos szerveknek még komolyabb támogatásban részesíteni e lelkes együttest, amely amikor a kultúrát szolgálja, egyúttal Hatvan és a megye hírnevét is öregbíti. Ha voltak is hibák, félreértések, ha a megyei lap sem mindig helyesen foglalt állást — ez már a múlté. A párt és a tanács segítségével most tovább kell menni, a tekintetet előre kell vetni. Ez az est többek között azt Is bizonyította, hogy az Irodalmi Színpad tagjaiban ehhez a jószándék és nem utolsósorban a tehetség is megvan. Erre kell építeni, ez az a tőke, amely még nagyon sok sikert kamatozhat. Visszatérve a vasárnapi estre. Számomra elsősorban a meglepő az előadóművészek szereplése volt. Ez nem váll- veregetés, de egyszerű igazsága annak, hogy nem ismertem őket. Jó megjelenésűek, szépen, tisztán beszélnek, átérzik amit mondanak. Ezekkel, ilyesféle kellékekkel rendelkeznek, s ezekkel az egyszerűségükben is nagyszerű művészi erényeikkel fogják meg az embert, aratják a sikert. Az írókat viszont személy szerint is, írásaikból is ismerem. S amikor az est sikeréről, az Irodalmi Színpad bátor vállalkozásáról írok, már most ide kívánkozik egy megjegyzés. Elsősorban az itt szerepelt írók műveivel kapcsolatban. Tudom, a kritikai megjegyzés bumerángként a mi fejünkre, a Heves megyei írókör vezetőinek fejére száll. De az igazságot — hitem szerint — akkor is szeretném kimondani, ha éppenséggel rólunk van szó. A versek, a művek válogatására gondolok. Sajnálatosan kevés volt az élet nagy kérdéseivel foglalkozó vers. Nem a hatvani elvtársak tehetnek róla, talán nem is az írók. Ennek megmagyarázása egy hosszabb elemző értekezést igényelne, amitől most, természetes, elállók. Mindenesetre örvendetes, hogy ugyanezek az írók, kikre még itt, a hatvani esten a befelé fordulás, a maguk kis életének meg- éneklése volt a jellemző, nos,: ezek az írók mostanában, szinte az utóbbi hetekben, na ok-1 ban egyre-másra jelentkeznek; a komoly, mély — s hozzáte- j hetem —, tiszta, igazszívű val-; lomásokkal az életről, a hazá-; ról, a munkáról, a világ poli-: tikai atmoszférájáról. \ Hogy csak néhányat említsek: Papp Miklós: Együtt-val- lomás, Szita Zsuzsa: „ ... aus- radieren”, Farkas András: Műhelygondok, szándékok, lelkiismeret (próza) stb., stb. Én ezeket a műveket ismerem, olvastam, legtöbbjüknek tudok a születési körülményeiről is. Tudom, hogy mennyi beszélgetés, gond, önvizsgálat, mennyi vajúdás szülte meg őket. Tudom, hogy e művek minden sorát, minden szavát szívükből szakították az írók és rakták elénk, az emberek elé: lám, ilyen vagyok! Ezért a megyei írók fejlődését ismerve, a Hatvanban elmondott alkotásaikat már egy kissé anakronisztikusnak találtam. Valahogy úgy voltam ezzel, mint 1952-ben (bocsánat a hasonlatért) a helsinki olimpia idején a döntő magyar—jugoszláv labdarúgómérkőzéssel. Délután a noviszádi adásban hallottam a hírt, hogy győztünk 2:0-ra. Később a magyar rádióban Szepesy György elkezdte a közvetítést és feltette a kérdést: vajon győzünk-e? De én már tudtam, hogy győztünk, mert Szepesy hangját magnószalagról hallottam és a valóságban már két órával előbb berúgtuk a győztes gólokat. Vasárnap este Hatvanban is tudtam, hogy győztek az írók, mert amíg Pataky Dezső Délutáni táj című versét hallgattam, a legújabb antifasiszta és a munkáról vallott hitvallásaira gondoltam. De ugyanígy a többieknél is. Persze, nem volna igazságos, ha nem mondaná meg az ember, hogy az előadott művek — bármiről is szóltak — művészi erővel, jó formaérzékkel megalkotott írások voltak. Feltétlenül elismerést érdemel Papp Nándor: Szűcsi bányászok, Forgács Károly: A szemeink már szelídek című verse. Sajnálatos, hogy Papp Miklós, az egyik legtehetségesebb fiatal költő, egyébként Szívós József által szépen elmondott versének végét elhagyták. Hiszen ez a vers éppen annak művészi bizonysága (Téli öröm fiammal), hogy a táj, a család, a gyermek is — sőt! — szülhet politikai gondolatot az íróban. a béke s jóság elvetője ne csak ma: mindig hadd legyek. és akarom, hogy legyen útja a kis, parány-cipősnek itt, és asszonyomon áthajolva megcsókolom a szemeit. Én természetesen itt a három embernél azt emeltem ki, ami ez esetben a költők munkájában előre mutató volt, ami közvetlenül a mi életünkről szólt. A világért sem szeretnék tehetségi sorrendet felállítani az írókról. Bár ki merné állítani, hogy dr. Farkas András, Papp Miklós, Forgács Károly és Szita Zsuzsa nem az erősebb egyéniségű, a nagyobb művészi erővel rendelkező kifejezők közé tartoznak. Érdekes Forgács Károly fejlődését is megfigyelni. Hosszú éveket töltött az íróasztal mellett. Azután fizikai munkás lett. Most ismét szellemi munkás. S a legszebb verseit a fizikai munkáról írja. Biztos vagyok abban, hogy amikor először kezdte Kazincbarcikán — nem ihletője, de sokszor elátkozott életkeserítője volt a robotnak tetsző fizikai munka. De múlt az idő, kérges lett a tenyér, nőit a hozzáértés, naponként látta munkája eredményét, s megfogta őt az alkotás láza, izgalma. Nem véletlen hát, hogy most leghitelesebb verseit életének erről a szakaszáról írja. Az előadókról már fentebb szóltam néhány szót. Erős, jól összeválogatott együttes, szépen tolmácsolták az írók gondolatait. Még akkor is, amikor a két prózát olvasták fel. Ismertem Gyurkó kollégám írását, mégis Lestyán Katalin tolmácsolásában hasonlíthatatlanul jobbnak tűnt, mint olvasva. Életre keltek az alakok, plasztikusabbá vált a kép, s végül is meghatóbbá az írásban megmutatott kis interiör- kép. („A tükör.”) Mégis nagyon sajnáltam, hogy nem könyv nélkül, szabadon mondta az előadó a szöveget. Ha lehet fokozni, úgy még jobb lett volna. Lestyán Katalin szép, üde jelenség. Azzal az ilyen esetekben ritka adottságokkal párosulva, hogy intelligens, szépen beszél és jó előadó. A másik prózát Püspöki Mihály hatvani író Gunár Péter című könyvéből Kanyó Gábor adta elő. E részlet a süldőszerelemről szólt, s a kedves, humoros írást és előadóját több ízben a közönség derülése, majd végén tapsa jutalmazta. A legjobb előadó — s itt ne haragudjanak a sorrendért — dr. Ripka Kálmán. Képességeiről talán elég, ha annyit írok, hogy fiatal, kezdő írók verseit úgy adta elő, hogy első hallomásra, csak az érzelmeinkre hallgatva, olybá tűnt, mintha azok lennének a legjobb versek. („Nyárutó’“.) Szívós József is erős or- gánumú, tehetséges ember, aki nemcsak szervez, de elő is ad. Tehetséges, de imitt-amott a rutinjára épít. s ilyenkor kisebb hibákat vét. Gondolok itt Pataky Dezső „Délutáni táj” című versére. A befejező résznél olyan pátosszal mondta (akaratlanul), hogy Nyugatról jő az alkony, mintha azt mondta volna, hogy Keletről jött a felszabadulás. Szívós József tanárember, nincs szüksége tehát arra, hogy én kioktassam. Ö is tudja, éppen úgy. mint én, hogy nálunk a Kelet és Nyugat fogalma mint terminológia is rég megszűnt egyszerű földrajzi fogalom lenni — mint ahogy a valóságban sem az. Különösen figyelni kell erre egy előadóművésznek, aki arra vállalkozott, hogy népét így is tanítsa. Laczik Éva és Zelnik János szereplése is dicséretet érdemel. De azért nem ártana, ha tovább csiszolnák beszédtechnikájukat. Akikor biztosan tisztábban ejtenék a magánhangzókat. Szita Zsuzsa mint költő dicsérendő, mint előadó, már nem. Alacsony termetű, légzési zavarokkal küzd, s oly nagyokat sóhajt, hogy az egy kissé már groteszk, s mindez az ő művének rovására megy. Meg kéne elégednie azzal, hogy megírta, mondja el az, aki jobban tudja. Az est egyik kedvessége, s a nehézveretű irodalmi rendezvény mintegy feloldása volt dr. Albertné, Pálffy Edit Bölcsődala. Schubert zenéjét szép, meleg hangjával, kedves megjelenésével a szívünkig vitte. Később Liszt „Ha álmom mély” nagyigényű művét adta elő sikerrel. Elismerés illeti dr. Máthét is, aki a „Csitári hegyek alatt” és a címadó „Fúj, süvölt a Mátra szele’“ című dalokkal aratott megérdemelt sikert. Jó és hatásos zongorakíséretet Czitó Györgyné adott. Az est megnyitásán Janko- vich Ferenc Kossuth-díjas költő mondott köszöntőt. Az est befejezésekor Erdélyi József költő tartott filológiai előadást, mely sem jellegével, sem terjedelmével nem illett azt est keretébe. Az összekötő szöveget dr. Röczey Ödön mondotta el. Suha Andor- MEGTARTOTTA ÉVI KÖZGYŰLÉSÉT az ecsédi földművesszövetkezet. A gyűlésen. amelyen több mint 350 fmsz-tag jelent meg. Király István igazgatósági elnök tartott beszámolót. A közgyűlés után a földművesszövetkezet tánccsoportja szerepelt, majd divatbemutató és a helyi cukrászda bemutatója következett. | - ÜJ KÚT FÚRÁSÁT tervezik Poroszlón. A községben levő kutak nagy része már régi és többszöri javításra szorult. A községi tanács úgy határozott, hogy ez évben megkezdik egy új kút fúrását, amely 150 000 forintba kerül. — SZALAGAVATÓ táncestet rendeznek szombaton este a MŰM 213-as számú Damjanich János iparitanuló intézetének harmadéves tanulói. A műsoros táncestet a városi művelődési házban tartják meg.- TERMELŐSZÖVETKEZETI kultúregyüttes alakult a hatvani járás Boldog községében. Az újonnan alakult együttesben egy színjátszó csoport* két népi együttes és négy énekkar működik. Ezenkívül alakult két fúvós-, egy tánc- és egy népi zenekar is. Rövidesen bemutatkoznak az első színdarabbal is. A Dankó Pista című színdarabot adják elő. — HATVANBAN március 18-án a vasutas szakszervezet megyei bizottsága munkavédelmi értekezletet tart. Hét fő munkavédelmi felelős irányítja a 40 szolgálati hely munkavédelmi feladatait. A most megalakuló vasutas szakszervezet megyei bizottsága nagy fontosságot tulajdonít a dolgozók munkakörülményeinek javításának és a balesetek csökkentésének. /*V LAGERLÖF I960. MÁRCIUS 1«., SZERDA Névnap: HENRIETTE A Nap kél: 5 óra 56 perckor, nyugszik: 17 óra 51 perckor. 20 évvel ezelőtt. 1940-ben halt meg SELMA LAGERLÖF svéd írónő. Nevét a Gösta Berlins c. regénye tette világhírűvé. Elbe- szélés-sorozatszerű regényei hazája jellemző embertípusait mutatják be, szerzőjük a legnagyobb európai elbeszélők közé tartozik és 1900-ban Nóbel- díjat kapott. Néhány kiemelkedő műve: Egy udvarház története, Anna Svard, Ame úr kincse és a Nils Holger^pn utazása, amely a világirodalom egyik legszebb gyermekkönyve. Lagerlöf 1858-ban született. mUt EGRI VÖRÖS CSILLAG Virrad (szélesvásznú) EGRI BRÖDY A dzsungel könyve GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Katonasziv GYÖNGYÖSI PUSKIN Szegény gazdagok (szélesv.) HATyANI KOSSUTH Horgász a pácban HEVES Cirkusz lánya FÜZESABONY Hárman jöttek az erdőből PÉTERVASÁRA Anyegin műsora, Egerben este 7 órakor: NORA (Bianco-bérlet) SZEMES PIROSKA: AKI EGYSZER szemébe nézett, nem felejtette el nyugodt, tárgyilagos, de sohasem közömbös pillantását. Violának kék szeme volt, és meleg tekintete, amit különössé tett a mongolos vágás, amely szőkéknél szokatlan. Dús, kérdőjelszerű, sötétszőke szemöldöke határozottan rajzolódott ki, orra kicsi, de nem fitos, ami ismét eltért a szokványostól. Homloka kicsinek hatott, mert hamvasszőke haja erősen benőtte halántékát, s ettől egyébként kerek arca hosszúkássá vált. Szája nem szigorú, de keskeny, hullámos vonallal rajzolódott arcában, s annak ellenére, hogy festette, sohasem az érvényesült, hanem nézése és szeme. Kreol, kissé sárgás árnyalatú bőre szinte megegyezett a fal színével, s a nagy, világos íróasztal mögött olyan volt, mint egy halvány- borostyánszínű szobor, amit még jobban aláhúzott lassú, kimért mozgása. Mintha mindig arra vigyázna, ne tegyen egy felesleges mozdulatot sem. Ha csengett a telefon, nem kapott a kagyló után idegesen, még akkor is nyugodtnak látszott, ha három készülék szólt egyszerre. Valami különös, meghatározatlan nyugalom és szépség áradt felőle, s szobájából, ahol korlátlan, nagyvonalú, rendíthetetlen úr volt, olyan azonban, aki sohasem uraskodott. Nem tartotta feladatának a főnök letagadását, s szava mindig meggyőző volt, senkinek nem támadt kétsége afelől, igazat mond-e. Bár minden ügyet feljegyzett, memóriája ritkán támaszkodott a határidő-naplóra. Olyan biztos volt, mint fellépése, magatartása, telefonjai, s egész munkája. Akik ismerték, tisztelettel közeledtek hozzá, még akkor is, ha nem kértek tőle semmit. A nők nem tartották vetély- társuknak, s a férfiak nem mondtak neki banális, nevetséges bókokat. Az idegen, aki először látta, megmagyarázhatatlan zavarral nézte, s ha elment, még sokáig emlékezetében őrizte meleg, alt hangját, tekintetét, határozott, biztonságot sugárzó lényét. És sohasem vette észre azt a kis rózsafabotot, ami mindig ott állt íróasztala jobboldalának támasztva, s szinte hozzánőtt gyermekkorától, elválaszthatatlan kísérője lett gyermek- bénulásban elgyengült testének. Kolléganői a viszontvallo- más igénye nélkül mondták el neki gondjaikat, sérüléseiket, szerelmes örömeiket és sikerüket. A férfiak pedig azt mondták Violára: kár érte, pedig milyen szép különben. Tartózkodó tisztelettel gratuláltak névnapján, és prémium osztáskor. A főnök és felesége néha meghívták magukhoz ebédre, vacsorára. Nem volt gyerekük, Violának pedig nem éltek a szülei. A figyelmesség jólesett a lánynak, bár ritkán élt a meghívások adta lehetőséggel, többnyire olyankor, ha színházba mentek, mivel egyedül nem szívesen járt sehová. Intézetben érettségizett, s utána ide került a titkárságra. Elődje, Gizi néni nyugdíjazása után, mindjárt átvette a titkárnői munkakört, amelyet mintaszerűen látott el. Huszonöt éves korában beiratkozott a jogi egyetem levelezői karára, s a tanulás töltötte ki szabad idejét. Egyedül lakott, egy modern, főzőfülkés, fürdőszobás lakásban, s összkomfortjának fénypontja a televízió volt. EGY NAPON Viola rosszul lett. Émelygés, szédülés fogta el és kiejtette kezéből a telefonkagylót. Gondos, a főnöke, ügyetlenül simogatta kopasz fejét, s mind csak azt hajtogatta, hívják fel az üzemi orvost. Viola a fejét rázta, s akkor tudott megszólalni, amikor már egyik kolléganője az ajtónál járt, hogy orvosért menjen. — Nem kell, már jobban vagyok .., És tárcsázni kezdett, az előbb abbahagyott munkát folytatva. Hangján nem érzett az, hogy erőlködött, így a munkatársak belenyugodtak, hogy nincs szükség orvosra. Viola szava utasításnak hatott mindig, így most sem mert senki ellenére tenni. Másnap ugyanúgy dolgozott, mint addig, s a munkatársak napirendre tértek a rosszullét felett. Csak akkor kezdtek meglepődni, amikor néhány hónap múlva az anyaság határozott jeleit látták a lányon. Mindenki megdöbbent, de tehetetlen volt. Nem akadt egy asszony sem, aki akár kíváncsiságból, akár együttérzésből határozott utalást, vagy célzást mert volna tenni Viola állapotára. Más esetben akadtak volna csúfon- dáros suttogások, őt azonban mindenki sajnálta, ha meglátta kis botjával a lépcsőn. Szinte visszafogták lélegzetüket, mintha azzal is óvni akarnák, vagy segíteni tudnának neki. Persze, maguk között találgatták, ki lehet az apa és mi sem természetesebb, hogy a főnökét fogták gyanúba, aki maga is érezte helyzete fonákságát, s hogy némiképp eloszlassa a felé irányuló gyanút, megbízta feleségét, tudja meg az igazat. GONDOSNÉ IS csak hosszú vívódás után szánta rá magát, hogy Violát odahaza felkeresi. — Márta néni, ne haragudjon, ez az én magánügyem ... Látszott: inkább hazudik majd, minthogy megmondja az igazat. Az asszony azonban megpróbálta tovább faggatni. — De édes kislányom, ezt tudni kellene, mert... szóval azt híresztelik, bár én nem hiszem ... hogy az urapi... Viola kreolszínű arca barnás-pirosra váltott, tintakék szeme elsötétedett. — A gyermekem életére, nem igaz! — Hát akkor? ... Mondd, foglalt az illető? Úgy értem... — Nem. — Akkor pedig ... — Ne tessék faggatni, én tudom, hogy miért hallgatok ... — Becsapott? Viola szája megrándult, gunyorosan mosolygott. — Nem. — Ha akarod, én beszélek vele... — Köszönöm, már beszéltem. — És? — Semmi. Azt mondta, ne szüljem meg, ő segít... Megköszöntem, és nem kértem a segítségét. Én másképpen gondolkodom erről. Egyedül vagyok. Amikor jött, azt hittem, mellettem marad ... Nem is tudom, miért gondoltam, amikor nem ígérte soha ... Semmit nem ígért, de nem is vártam. Én boldog vagyok, hogy nem leszek egyedül... Hogy társam lesz, ha csak egy gyerek is.., Hajthatatlan volt és boldog. Elnehezült teste a hetek múlásával mind lassabban imbolygóit, s finom, sárgás bőrén enyhe foltocskák keletkeztek. Nagy, ferde kék szeme k'világosodott, szemhéja megduzzadt, de utolsó napig kapcsolta a telefonokat, intézte az ügyeket. Délben aztán bement a főnökéhez: — Gondos elvtárs, holnaptól kezdve nem jövök be... Ha úgy gondolja, hogy a három hónap után ne jöjjek vissza, én nem haragszom... Szerény vagyok, nekem kevés kell, csak annyi, hogy a gyerekemmel megéljek __ — Butaság! — legyintett sután Gondos. — Ha meglesz •
