Népújság, 1960. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-16 / 39. szám
1960. február 16., kedd NÉPŰJS AG 3 FAZOLA „UNOKÁJA“ Biztos alapból Az MSZMP Központi Bizottsága az elmúlt napokban ülést tartott, amelyen beszámoltak a varsói szerződésben részvevő államok legutóbbi moszkvai értekezletéről. Ezen az ülésen értékes beszámoló hangzott el a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztéséről, a termelőszövetkezetek megszilárdításáról szóló 1959. október 22-i határozat végrehajtásáról. A Központi Bizottság üléséről kiadott közlemény dokumentálja a hazánkban végbement változásokat, a termelőszövetkezeti mozgalom múlt évi eredeményeit. A falvakban végbement változásokat tükrözi az a számadat, hogy 1959. november 1-től 1960. február 7-ig több mint 380 000 dolgozó paraszt lépett a szocialista nagyüzemi gazdálkodás útiára. Így a termelőszövetkezetekben dolgozó parasztok taglétszáma 870 000-re, szántóterületük pedig 5,2 millió ka- tasztrális holdra növekedett. A múlt év utolsó negyedében Győr, Szolnok, Féjér, Veszprém és Somogy megye után Heves megye Is termelőszövetkezeti megyévé vált. A közlemény központi helyen foglalkozik azzal a változással és azzal az eredménnyel, amit 1959-ben elértünk a szövetkezetek szervezeti, gazdasági és politikai megszilárdításában. A régi és az újonnan alakult tsz-ekben egészséges munkafolyamat kezdődött, fokozódott dolgozó parasztságunk öntevékenysége, igyekeznek a lehető legjobban hasznosítani saját erőiket, azért, hogy a közös gazdaságok eredményei a szövetkezeti gazdaság jövőjét mutassák, a kisparaszti parcellákkal szemben. Rámutat a közlemény, hogy a falvakban végbement változást nagyban elősegítette a békés hangulatú nemzetközi helyzet. A szocializmus erőinek nemzetközi méretekben elért komoly, jelentős eredményei csak segítették hazánk egészséges politikai, gazdasági és kulturális fejlődését. A szövetkezeti mozgalom fejlesztésében igyekeztek betartani a lenini önkéntesség elvét, igyekeztek megalapozni az alakuló új tsz-ekben a bizalmat és a nyugodt légkört. De mégis egyes helyeken türelmetlenséget tapasztaltak. előfordult, hogy nyers hangon foglalkoztak az országos méretekben is komply termelőszövetkezeti fejlesztéssel, ezt a párt Központi Bizottsága elítéli, helytelennek tartja. Az újonnan alakult termelő- szövetkezeteknek élére a közösség bizalmát élvező emberek kerültek, földhöz értő falusi szakemberek. A megerősítés időszakában és a szervezések idején is a falu dolgozó parasztjai mellé állták az ipari üzemek munkásai, valóra váltva a munkás-paraszt szövetséget. A termelőszövetkezetek új vezetői, a tagság szorgalmával igyekeznek bizonyos létalapot teremteni, már az első évben jobb termésátlagokat elérni, mint az átszervezést megelőző esztendőben. A közlemény igen fontos szerepet szán annak is, hogy a termelőszövetkezetekben a tagok törekedjenek arra, hogy megtartsák a szövetkezeti életet szabályozó hetes számú törvényerejű rendeletet. Napjainkban a szövetkezeti tagság előtt igen nagy feladatok állnak. Ha a terméseredményeket fokozni akarják, mert lehet, van erejük a megvalósításhoz, akkor már az indulásnál tavasszal alapozzák meg biztos jövőjüket. Ezekkel a feladatokkal részletesen foglalkozott az MSZMP Központi Bizottságának legutóbbi ülése. Külön kitér a közlemény a termelőszövetkezeti építkezésekre, főleg a saját erőből végzett egyszerűbb, olcsóbb építkezésekre. A Központi Bizottság jónak tartja, követésre méltónak találja, hogy az ország fő kukoricatermő vidékein „harminc mázsás mozgalmat’“ indítanak, hogy ezzel is lendületet vigyenek a mezőgazda- sági munkába. A tsz-ekben csak fokozza a tagság lendületét a sikeresen alkalmazott munkaegységrendszer áttekinthető, mindenki számára könnyen érthető vezetése. Az 1960-as évben Eleinte úgy tűnt, hogy egy elkényeztetett gyermek hisztérikus jelenetet rendez a szülőknek. Az olaszországi Ciam- pino repülőtér tisztviselői és az utasok fejcsóválva nézték a hétéves kislány kapálózását, akit a tiszteletre méltó külsejű hölgy erőlködve vonszolt a repülőgép felé. Az utazni készülők soraiból néhányan megértőén siettek a „sorstárs” segítségére. A síró gyermek szí- Vettépően könyörgött az embereknek, ne engedjék, hogy idegenbe hurcolják. Míg az utasok felháborodásukban erélyesen felelősségre vonták a gyermek kísérőjét, a kis Giuseppi- na Gentile kisurrant a csoportból és lélekszakadva szaladt vissza, Nápoly felé... Ezzel a jelenettel robbant ki a „rózsaszínű hús vására” néven ismertté vált gyermekkereskedelmi botrány. A baloldali sajtó cikkeiből hamarosan kiderült, hogy igyekezni kell, hogy a termelőszövetkezetekben, az új és régi szövetkezeti gazdaságban vezessék be a havi rendszeres előlegfizetést, a végzett munkaegységekre. Ezzel a fizetéssel, ahol ezt a szövetkezet gazdasági helyzete megengedi, csak serkenteni lehet a szövetkezeti tagokat a még jobb, becsületesebb munkavégzésre. A mozgalmat erősíti, hogy emberséges gondoskodás történt a szövetkezeti gazdálkodás útjára lépett idős dolgozó parasztokról. A pár Központi Bizottsága a kormánynak azt a javaslatot tette, hogy azok a 70. évüket elért idős férfiak, és 65. életévüket betöltött nők. vagy e korhatár alatt levő, de rokkantságuknál fogva munkaképtelenek. várományi idő nélkül havi 260 forint öregségi juttatást kapjanak. Az MSZMP Központi Bizottságának üléséről kiadóit közlemény utolsó részében a munkásosztály segítségnyújtásáról és ez évi feladatairól tájékoztat. Az eddigi patronálás után ebben az évben is számítanak a termelőszövetkezeti tagok a munkásosztály segítségére. A munkások is sokat tehetnek azért, hogy az új terme! őszövetkezetek már az első évben több árut termeljenek az országnak, megkönnyíthetik az újat kezdő falusi parasztság életét. A Központi Bizottság üléséről kiadott közlemény azt tükrözi, hogy milyen nagy változás történt hazánkban és ez az átalákulás eredményezi: emelkedik a lakosságunk életszínvonala, meg tudjuk gyorsítani a szocializmus építésének ütemét hazánkban is. Olaszországban gondosan álcázott, de alaposan megszervezett gyermekkereskedelem folyik. Az ez évi „forgalom” több mint 4000 gyermek, akiket kiragadtak hazájukból, hogy „új apukát és anyukát’ ígérjenek nekik az óceánon túli országokban... A gyertnekkereskedelem szervezői természetesen az emberbarátok mezébe öltözve állnak a pult mögött. Azt állítják, hogy keveset kereső, vagy éppenséggel munkanélküli, sokgyermekes szülők amúgy sem tudnak Olaszországban megfelelő életmódot biztosítani gyermekeiknek, nem képesek kellő nevelésben részesíteni őket és így valóságos jótétemény számukra, ha egy jó jövedelemmel rendelkező, gyermektelen amerikai házaspár oltalmába kerülnek... Ilyen érvekre támaszkodva, szervezték meg különböző olaszországi és USA-beli „jótéKaronragadott egy „Fazola- unoka”, s odavitt vasból álmodott gyönyörű csillárjához. — Nézze meg, kérem, ezeket a rózsákat, ott nyílott mind az üllőn — mondja Szerencsi Kálmán egri lakatosmester. Ott vagyok vele műhelyében, ahol dolgozik. Az első pillanatban mi sem tűnik fel, azonban, mikor egy kicsit jobban szétnézek, többet rejt magában a kis műhely, mint a látszat. Lakatosmester, de rögtön hozzátehetem: művész. Nem unalmat űző, „farigcsáló” ember, szívét is belekovácsolta talán a csillárba, a karcsú ívelésű asztali lámpába és a szép hamutartókba. Nem gondolta néhány évvel ezelőtt, amikor a Pedagógiai Főiskola altisztje volt, hogy az akkor készített két hamutartója után ilyen szép művei születnek. Akkor még valóban játékos kedvében „fabrikált”, s ma már külföldön is csodálják keze munkájának nagyszerű alkotásait. Az első sikert követte a többi és a moszkvai VIT-en már hat műve szerepelt. Az Állami Pincegazdaság rézből készíttette el vele az egri bikavér és leányka üvegdíszét. Sorra rakja elém a szebbnél szebb alkotásokat. Az egyik egy gémeskutat ábrázol, mellette vizet hordó kínai kuli. Amott egy csónakból horgászó férfi, távolabb szőlőt őrző öreg, kutyája társaságában. Vasból kovácsolt rózsája szinte illatot áraszt. — Hogyan készül mindez? — kérdem. — Azt látni kell. Kihúzom a parázsból a meleg vasat, megtáncoltatom rajta a kalapácsot, s már bontja is bíborvörös szirmait a rózsa. A gép... az sose csinál ilyet — magyarázza. Az egyik szekrényből tervek kerülnek elő. Falikarok, hamutartók vázlata rajzolódik a fehér papíron. — Korábban nem terveztem meg, hogy mit akarok csinálni, csak úgy formáltam a vasat. Ezek itt — mutatja — a legújabb terveim. Fürgén szaladó vonalak, rózsát mintázó asztalilámpa vá* za, Fazola emlékét őrzik. Már a rajzból is látni, milyen köny- nyed és szép lesz a valóságban. — Hány alkotása van eddig összesen? — A három év alatt körülbelül kétszázat kovácsoltam, amelyek nagy része külföldre ■ érült. Szovjetek, németek, lengyelek, franciák vitték efíu '.ékként hazájukba. A megyei tanács kapualjában két padot nézek, ott van a híres Fazola-kapu előtt. A padot figyelem, a kapura tekintek és elgondolkodom: olyan, mintha egy kéz alkotta volna mindkettőt. — Egy évi munkám van benne, büszke vagyok rá, mert ha a turisták erre járnak, S megnézik a híres Fazola- káput, nem hiszik el, hogy az előtte levő két padot ma is élő egri ember készítette. Sok tervét sorolja még fél. Alkotni szeretne, sok mindent a vasból. Tanulmányozza Fazola Henrik alkotásait, ismerkedik stílusával. Mint mondta, benevezett az országos ipar- művészeti versenyre is. Bizonyára a kiállított tárgyak között ott lesznek majd az egri népművész vasból kovácsolt rózsái a szép falikarok, ízléses hamutartók. Esténként, ha munka után hazamegy, szórakozását találja e művészetben. Kint már sötét van, de a kis műhelyben a bíborszínű vas formálódik, alakot ölt. Kip-kop — táncol a kalapács az üllőn és az ütések nyomán kibomlik egy vasrózsa szirma, dicséri alkotója művészetét. Búcsúzásul csak ennyit mond: — Szeretném, hogy az emberek is úgy örüljenek alkotásaimnak, akárcsak én. Kiss Béla A gyermek, mint exportcikk konysági intézetek” az olasz gyermekek tengeren túlra szállítását. Kiderült azonban, hogy az emberbaráti szempontok korántsem az egyedüli, de még csak nem is a legfontosabb indítékai az olasz bambinókat exportáló ájtatos úriembereknek. Az üzlet — üzlet? Valóban, mindenki megkapta a maga részét. A gyermekétől megváló anya néhány ezer lírát érő szerény ajándékot kapott, az exportőrök pedig felszámítják az örökbefogadni szándékozó tengeren túli házaspárnak a szervezési költségeket, meg a különböző százalékokat, amelyek, persze, magukban foglalják a „honoráriumot” is... A gyermekkereskedők nem érdemlik meg, hogy embereknek nevezzük őket. De nem kevésbé embertelen az a társadalom is, amely lehetőséget szolgáltat a gyermekkereskedelemre. Egészségügyi felelősök a gyöngyösi járásban A járási tanács egészségügyi csoportja egészségügyi felelősöket képez ki és állít munkába a járás termelőszövetkezeteiben, állami gazdaságaiban és gépállomásain. A társadalmi munkában dolgozó felelősök részére rövidesen megtartják az egészségügyi tan folyamot. 780 ezer forintos megtakarítást érnek el az idén a dohánygyáriak Az Egri Dohánygyár dolgozói sikeresen zárták a kongresszus tiszteletére indított szocialista munkaversenyt. Az egymással való vetélkedéssel elérték, hogy a gyár éves tervét maradék nélkül teljesíteni tudták, s mintegy 330 mázsa anyagmegtakarítást, melléktermékcsökkenést értek el. A gyár dolgozói az idén ismét megszervezték a versenyt, s a szűk anyagnormákra való tekintettel főleg az anyagtakarékosságot tartják szem előtt. A gyár kollektívája, műhelyrészenként felbontva, 760 ezer forint értékű anyag és bér megtakarítását vállalta, az 1959-es bázisadathoz viszonyítva. A gyár vezetősége támogatja a munkaversenyt, céljutalmat tűzött ki a legjobban dolgozó brigádnak, s egyéni versenyben legjobb teljesítményt elérő dolgozónak. 00000000000000000000000000<xxxxxxx>00000<xx)000cxx>c0000000000000000000<xxxx)0<xxxx)0000000000c)000cxxx> GYURKÓ GÉZA: A hadnagy úr PEDÁNS EMBER VOLT és pontos. Gyűlölte mindazt és mindazokat, akik csak a legcsekélyebb mértékben is vétettek a pedantéria és a pontosság ellen, élete az órához igazodott és az egyeneshez, amelynek, mint a vigyázzban álló lábak fejei között húzható képzeletbeli vonalnak, ott kellett lennie minden mozdulatában, holmijainak rendjében, még a kés és a kanál, a villa és a sótartó négyzetében is. Imádta a poroszokat, akiket még Berlinben ismert meg, diákévei alatt, lenyűgözte az a precizitás, amely fogaskerékként kapcsolta egymásba az életeket és sorsokat, amelyben nem gondolkodni kellett, hanem cselekedni, nem mérlegelni, hanem, és csakis dönteni. Gyermeke nem volt, tudta, hogy saját maga, fiatalkori botlása miatt nem lehetett és nem is lehet soha, Minden hétfőn este, lámpaoltás után, átmasirozott felesége hálószobájába, onnan öt perc múlva vissza, mert ennyi kell az egészséghez és a férfibecsülethez és ezzel egy újabb hétre elvetette mindazt, amelyet naív toliforgatók szerelemnek, érzésnek, miegymásnak nem átallották nevezni. Lelkiismeretfurdalása volt a gyerek miatt, mert úgy érezte, hogy felelőtlen gyerekésS26l lehetetlenné tette, hogy felnőtt férfiként teljesítse legfontosabb kötelességét, — utódok létrehozását. Minden erejét és energiáját arra összpontosította tehát, hogyha eljön az idő, katona legyen, kemény, határozott, pontos, a feladatokat maradéktalanul végrehajtó, a nagy célt a legőszintébben akaró és azt megvalósítani tudó katona, — ezzel is vezekelve. Vasárnaponként, ha jobbján feleségével helyet foglalt a templomban, buzgón kérte az egek urát, hogy jöjjön már el végre az az idő, amikor céltalannak tartott életét a legmagasabb cél tölti majd ki, amikor az otthon szégyenteljesen kis gondjai helyett világméretű koncepciók megvalósítása vár majd rá. KÜLÖNBEN NEM VOLT túlságosan vallásos, de a vallást szükségesnek tartotta, hogy reményt adjon az embernek és kordát jelentsen az alantasak számára, akiknek megfékezéséhez, ösztöneiknek helyes irányba való tereléséhez nélkülöz- hetetlénnék tartotta a templom áhítatát, az egyház tanításait. Megdicsőült arccal, felesége aggódó karjait félretolva és mélységesen felháborodva ezért az aggodalomért, magát még feszesebbre húzva, Vonult be a laktanyába, — amikor végre elérkezett az idő. A hadnagy úr kemény és kérlelhetetlen katonának bizonyult, aki semmivel sem követelt többet katonáitól, mint saját magától, illetőleg csak annyival többet, amennyivel többet az egyszerű paraszt bakától, városi munkástól követelni kellett. A kiképzés a századában gyorsan és következetesen folyt... — Emberek ... Katonák vagyunk. Parancs van. Aki a parancsot nem akarja, nem tudja teljesíteni, az a mostani háborús időkben a szent magyar haza ellensége ... Ügy is bánok el vele ... Oszolj!... Visszakozz!... Oszolj!... Visszakozz!... őrmester, tanítsa meg ezeket a barmokat! — tisztelgett és lelépett. Este nyolckor a barmok még tanulták az oszoljt, de csodák csodája, mennél jobban tanulták, annál kevésbé sikerült a dolog, s érthető, hogy a hadnagy úr ideges lett — egy kicsit. Nézte a már tántorgó embereket, ezekkel kell neki néhány nap múlva a frontra indulni, ezekkel, akik egyszerűen nem képesek katonásan viselkedni, akiknél az utolsó porosz közlegény ezerszerte különb ... — Emberek... Itt van ez a géppuska ... Én azt mondom: oszolj!, aztán számolok gyorsan háromig ... A háromra a géppuska oda lő, ahol az előbb álltak ... Értik? AZ EMBEREK MEGIJEDTEK egy pillanatra, de aztán volt aki elvigyo- rodott... Jól adja a hadnagy úr azért. Nem kell beijedni, legfeljebb is vaktöltény... — Oszolj ... Egy ... kettő... három ... tatatatata három ember ott maradt, közte amelyik legjobban vigyorgott. A hadnagy megcsóválta a fejét, szemmel láthatólag bosszantotta a dolog és újból sorakozót vezényelt. A sápadt, a halálfélelemtől és gyűlölettől fuldokló emberek felsorakoztak és nem akartak még most sem hinni a szemüknek, pedig ott vitték előttük a három embert, egyet már letakarva ... A pontos és pedáns hadnagy százada gyorsan megfogyatkozott. A kis Kun kikötve halt meg, céltáblaként a mesterlövészek golyóinak, öten járőrben pusztultak el olyan helyen, ahol járőr nélkül is tudható volt, hogy ellenséges géppuskafészkek néznek szembe az arcvonallal, ismét mások helyi összecsapásokban vesztették életüket, ahol még arra sem volt idejük, hogy hátraarcot csináljanak, nemhogy menedéket keressenek a fegyverek tüze ellen. Fiatalok voltak mind, tapasztalatlanok, de a hadnagy úr mindezzel semmit sem törődött, a hadnagy pontos és pedáns ember volt, a nagy célt legőszintébben akaró és azt megvalósítani tudó katona. Emiatt került aztán kitüntetésnek egy partizánvadász rohamosztaghoz, ahol ügyesen megszervezte az elfogott partizánok nagyüzemi akasztását, ahol ugyan a halál nem volt gyors, csak az akasztás, — de végeredményben is, ami késett, az csak nagyon keveset múlhatott. Egy éjszaka aztán egyszerűen, mint valami kintfelejtett kalocsnit, — ellopták Mire magához tért, már jó néhány marcona ember között .feküdt a földön, kicsit megkötve. Mikor körülnézett, már tudta, hogy azok közé került, akiket még nem tudott, s nyilván most már nem is tud felakasztani. A hadnagy kellemetlenül érezte magát, de nem mutatott ijedtséget, — ez egyszerűen lehetetlen lett volna a számára. Talpra- rángatták! — Ez maga? — bökte az orra alá az egyik, nyilván magyar, vagy magyar vidékről származó fegyveres, aki tökéletesen beszélt magyarul. A fényképen ő állt, mögötte a faágon egy hulla lógott, legalábbis a képen hullának látszott, de tudta, hogy amikor a fénykép készült, az még élt és hörgött. — Igen, kérem, ez én vagyok... Kötelességem teljesítése után — tette hozzá. — Kötelessége teljesítése után? — húzta el a száját a magyar és valamit oroszul mondott a körülötte állóknak. Azok nézték a hadnagyot, inkább egy kicsit még csodálkozva is, hogy van ilyen, hogy ilyen is van, s ez állítólag ember. — Szeretnék megborotválkozni... kérem — vetette oda hidegen a tolmácsnak. — Jó leszel te most már így is... Tíz perc múlva oda kerülsz — intett most már vad gyűlölettel a magyar. TÍZ PERC MÜLVA a hadnagy megszólalt: — Figyelmeztetem önöket, hogy a tíz perc letelt — s az órájára bökött. Felakasztották. Fel kellett akasztani, mert olyan pedáns és pontos ember volt.
