Népújság, 1960. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-21 / 17. szám

1960. január 21., csütörtök---------------------------né

pújság

3

Miért hallgatnánk róla?

Azt mondja, hogy „általában” a Palace-ban szokott megszállni. „Tudja, az kényelmes és elegáns, s ott udvariasabbak az emberek is..

„Na-na, nem állunk azért mindenben olyan jól... Megmondom őszintén, kicsit mintha elbizakodottak lennénk ... Nem?”

Ezt a kérdést egy másik ember tette fel, s az iménti kijer lentés után ez a kérdés akaratlanul is gondolkodóba ejti az embert.

Az, aki most általában a budapesti Palace Szállóban szokott otthont találni, ha ügye- baja Pestre szólítja, azelőtt, úgy tizenöt, vagy húsz esztendővel ezelőtt a ligeti pádon, vagy az állomások várótermében, esetleg valamilyen tömegszálláson keresett, és ha szerencséje volt, kapott szállást. Akkor is ügyesbajos dolga volt Pesten, pontosabban csak szerette volna, ha „dolga” lett volna, de nem volt. sem Pesten, sem vidéken, csak baia volt. bármerre is megfordult az országban. Volt napszámos és kubikos, segédmunkás építkezéseken és tróger a Teleki télen, paradicsomos cekkert cipelve kopott nagyságák után, akik legalább a csomag-cipeltetéssel próbálták menteni foszló illúzióikat a holnapot illetően.

Ismert dolgok ezek, ne is feszegessük a múltat. Most ez az ember felül a gyorsra, vagy az autóbuszra, megszáll abban a szállóban, ahol azelőtt még cipőpucoló sem lehetett, haj- longanak előtte a pincérek .;. De minek erről is annyit beszélni: hisz ez is természetes.

De ez a másik megjegyzés, amely válasz akart lenni e sorok írójának lelkendezésére!

Hát igen, az ember, az emberek hajlamosak, hogy lelkesülten sorakoztassanak fel minden tényt, legyen az még oly apró is, ha munkájuk, erőfeszítéseik sikerét akarjál? és tudják igazolni. Az ember, az emberek hajlamosak arra, hogy a sötét pesszimizmusból a legviharosabb optimizmusba csapjanak át, s ahogy kézlegyintéssel intéztek el egykor tényleges eredményeket, .most ugyancsak kézlegyintéssel intézzenek el tényleges hibákat is.

Jóindulat, vagy rosszindulat diktálta-e a kétkedő megjegyzést, a kicsit intrikusnak hangzó kérdést? — ez most mindegy. A tény az, hogy kétségkívül tapasztalható ismét valami olyan tökéletes megelégedettség, valami olyan befejezett győzelmi érzés, amely reális tényékre épült ugyan, de mégis és így indokolatlan. Igaz, hogyne volna igaz, hogy a magyar ipar, a magyar dolgozó nép teljesítette a párt kérését és még az elmúlt évben teljesítette az idei tervelőirányzatot. Igaz, hogyne volna igaz, hogy a mezőgazdaságban egyetlen esztendő alatt többet mentünk előre, mint eleddig évek, esztendők alatt! Igaz, hogyne volna igaz, hogy a párt és a tömegek kapcsolatában olyan mélységek nyíltak meg, amelyeknek kincsei nemcsak kimeríthetetlennek látszanak, de válóban azok is... Soroljuk tovább? Lehetne!

De hát akkor most már álljunk meg, rikkantsunk megelégedetten, hohó. itt van már a Kánaán, itt a béke, jön a csúcstalálkozó. megyünk a Marsra és mindenki jó ruhában ül a gazdagon terített asztalok mellé?

Sem jogunk, sem okunk nincs erre. Az eredményeken vitatkozni nem is lehet, mert azok eredmények, sikerek ország, világ előtt. A hibákon azonban nemcsak lehet, de kel] is vitatkoznunk, nehézségeinkkel szembe kell néznünk, mert azok is vannak, nem kis számmal. Csak egyetlen példát, éppen a siker számaiból. a Statisztikai Hivatal jelentéséből: a termelés növekedése nem kis részben a munkáslétszám növekedéséből, s nem a termelékenység emelkedéséből adódott. Jó ez, helyes ez? Semmiképpen sem. A termékbőségnek, az életszínvonal emelésének elsődlegesen a termelékenység emelése az alapja: egy ember, egy gép többtermelése, az új technika, a takarékosság, a fegyelmezett munka, a jobb szervezés útján;

A másik ilyen példa. A szövetkezetek egy része húzódozik a sertéshizlalástól, de a szövetkezeti tagok pedig úgy gondolkodnak, hogy háztájiban ők már ugyan nem hizlalnak eladásra, arra való a szövetkezet. Pedig itt húsról, zsírról szalonnáról, a . magyar nép legfontosabb élelmicikkei- ről van szó;. *

És nincs még bürokrácia? És nincs még igazságtalanság az ügyintézésben, A közelmúltban levelet hozott szerkesztőségünkbe a posta: egyszerű dolgozók panaszkodnak benne vezetőjük önkényeskeKíooooooouooooooofxxioooooooooooooooorkvtnnof

... hogy a Görögországgal szomszédos szigeten, Kréta szigetén rakétaegységek részére kiképző-központot létesítenek. A görög kormány ezzel a legújabb határozatával utat engedett annak, hogy az ország területén rakéta-kilövő állomásokát létesítsenek, mert egy kiképzőiskola szinte elképzelhetetlen gyakorlóhely nélkül.

A NATO-katonaság tisztjeit tanítják majd Kréta szigetén a helyes rakétakilövésre, arra, hogyan lőjék ki a gyilkos rakétákat a védtelen emberekre. Ehhez a valóban „szép, emberséges” cselekedethez adta segítségét a görög kormány.

Hiába tiltakoznak az ország lakosai, hiába vannak tüntetések Kréta szigetén, amelyek a kiképzőiskola beszüntetését követelik. A kormány hajthatatlan. Görögország, mint a NATO tagja, nem akar lemaradni a tagtár- eai mögött.

(—ács)

Újabb leértékelt áruk

Az Egri Állami Aruház a nagy karácsonyi vásár után most ismét megnyitotta a Húspiacon levő pavilonját, amelyben leértékelt árut árusítanak. Ez alkalomból nemcsak konfekció, hanem nagyobb menynyi ség ű cipő és méteráru is forgalomba kerül, leértékelt áron.

Bevezették a méterárumaradék árusítását is, 10—30 százalékos árengedménnyel;

Ifjúsági klub...

Az ifjúság szórakoznivá- gyása érthető és jogos kívánság. Tanulóifjúságunk az iskolákban, ipari tanulóink, fiatal szakmunkásaink a munkahelyeken — eleget téve kötelességeiknek — méltán kívánják meg, hogy szabad idejük egy részét, kellemes szórakozással — különféle játékokkal, olvasással, olykor egy kis tánccal — töltsék el. Az ifjúság szórakozása azonban nem csupán a fiatalok dolga és problémája. Ha a társadalom nem fogja kézbe és nem teremt megfelelő lehetőségeket a fiatalság számára, a szórakozás idézőjelbe tett „szórakozássá” válik könnyen és deformálhatja a fiatalok egy részének — a gyengébb emberkéknek — jellembeli fejlődését. Társadalmunk sokat költ az ifjúságra, a szórakozás — a nemes időtöltés — biztosítására. Dicséretes

KISZ-szervezeteink ilyen irányú eredményes tevékenysége is. Mindez vonzó hatással van a fiatalságra. Nézzünk csak meg egy-egy ifjúsági rendezvényt: megtelnek a termek mindenütt. Ezek azonban jelentős részben alkalomszerűek, nem jelentenek állandó jellegű vonzást a fiatalok számára, s az így „kiesett” időben önmagukra vannak utalva. Egerről van szó: a fiatalságnak csak egy-egy csoportját, vagy rétegét foglalják le a különféle tömegszervezeti, vagy szakmai jellegű klubok. Nincs a városban egy olyan állandó jellegű klub, amely az ifjúság minden rétegének szórakozását összefogná.

Az ifjúság kulturált szórakozásának biztosítására már

évekkel ezelőtt igen érdek«* és eredményes kezdeményezés 'született Csehszlovákiában — annak idején a lapok foglalkoztak is vele, mint nálunk is megvalósítható példával. Azokról az ifjúsági klubokról van szó, ahová vonzó rendezvényeikkel — táncdélutánokkal, társasjátékokkal (dupla, __ vagy semmi), egyéb, az ifjúságot érdeklő műsorokkal — a fiatalok nagy tömegeit tudták — az ifjúsági szervezet segítségéve! — összefogni és a szórakozáson keresztül nevelni is. E klubok példája a fővárosban követésre is talált: számos nagyüzemben — ahol sok száz és ezer fiatal dolgozik — már létesítettek is ilyen állandó jellegű klubot. És ezek a klubok nagyszerűen működnek.

Nem volna-e helyes, először a megyszékhelyen, Egerben, azután esetleg másutt is ilyen ifjúsági klubot létrehozni? Egy ilyen klub sok lehetőséget rejt magában, még akkor is, ha nem szervezett alapon, hanem vendéglátóipari jelleggel valósítanák meg — valóban szolid (így is mondhatnánk: tur- mix-es) alapon...

Nem hivatalos, hanem baráti közlésből tudjuk, hogy megfelelő szervek a napokban tárgyalnak is egy ifjúsági klub létrehozásáról — az egyik fél már konkrét javaslatot is tett a helyiségre vonatkozólag. Nos, a tárgyalások folynak, s az eredmény ezután lesz ismeretes. Mi szívesen közölnénk hírt arról, hogy hamarosan ifjúsági klub nyílik — egyelőre —• Egerben. (—r)

Bonyodalmak Hatvan ssénellátása körül

Amint beköszöntött a hide»’ idő, a hatvaniak valósággal ostrom alá vették a város egyetlen tüzelőárusító helyét. A legkülönbözőbb furfangok- kal igyekeztek bejutni, hogy legalább a blokkot megválthassák, aztán csalódva térjenek vissza — és szén nélkül.

De miért? Nincs talán szén Hatvan város és környékének ellátására? Van szén, de még sincs szén. A TÜZÉP telephelyén most is 3000 mázsa szén van eladatlanul.;. és jó pár száz mázsa eladva, amelyet még most sem szállítottak el.

Leblokkolva 2000 mázsa, elszállítva 700 mázsa

így néz ki a napi mérleg, vagyis így nézett ki néhány nappal előbb. Az ostrom eredményeként sok S2áz ember jutott el a pénztárig, ahol naponta 2000 mázsa szenet vásároltak meg. A szűk telephelyről azonban naponta csak 700 —1000 mázsa szenet tudnak elszállítani a fuvarosok. Ebből bonyodalom származott, amelyet a városi tanáccsal karöltve úgy próbálnak megoldani, hogy addig nem adnak ki szénutalványt, amíg a korábban megváltott Makkokra ki nem adják a szenet.

Miként lehetne a bajon segíteni ?

Némelyek szerint csak az új TÜZÉP-telep megnyitása oldhatja meg ezt a sok embert bosszantó problémát. De az új telepnek még csak a tervei

vannak meg, egyhamar tehát nem lehet számítani megnyitására, bármily nagy szükség is lehne rá. A meglevő lehetőségek jobb kihasználása, a jobb munkaszervezés, csak ez köny- nyíthet a helyzeten, ha nem is tudja teljesen megoldani a város és környéke zavartalan szénellátását,

A megvásárolt tüzelő elszállításának egyik legnagyobb akadálya, hogy a kocsiknak háromszor kell a telep egyetlen hídmérlegére ráállni,- míg elviheti terhét. Kétszer a két különböző minőségű szénnel, egyszer pedig tűzifával.

Ezzel értékes félórák vesznek kárba, de tizedes mázsák beállításával legalább egy harmadával csökkenthetnék a várakozási időt, és ha a kisebb

n tiszteletre méltó mozdonyvezetft halálával a mozdony nem állt meg...“

súlyú minőségi szenet is azzal mérnék, úgy gyakorlatilag megszűnne a kocsik ácsorgása, folyamatosan és sókkal _ gyorsabban haladna a szállítás.

A másik megoldás már korábban kínálkozott, még a hideg idő beállta előtt, mégpedig az, hogy a közületek a csúcsforgalom előtt elszállították volna téli tüzelőjüket és nem most akadályoznák a lakosság ellátását. Mindenesetre az idei keserű tapasztalatok alapján remélhető, hogy a kö- zülétek máskor nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy a tüzelőt korábban szerezzék be és ne okozzanak torlódást a csúcsforgalom idején.

A harmadik megoldás a szénkiadási idő meghosszabbítása lenne, amelyet szombaton meg is valósítottak, de a rendszeres hosszabbítást a korai este- ledés még nem mindig teszi [lehetővé,

! Sikeresen letörték a fuvaruzsorát

[ Sok bosszúságot hoztak a •mostani napok a hatvani vásárlók számára, de hoztak ,örömet is. Hatvanban gyakor- \latilag megszűnt a fuvaruzsora a tiizelőszállításnál. A ma- gánfuvarosok cséppét sém szerény szállítási díjait a helybeli Petőfi Termelőszövetkezet nemrég létrehozott szállítási részlege sikerrel törte le. i A tsz lovasfogatai és teherautói teljesen kiszorították a ■magánfuvarosokat, mivel a megszabott áron — csaknem a régi fuvardíjnak feléért — szállítják haza a tüzelőt. Ez örvendetes, de az már cseppet ;sem az, hogy még mihdig ’akadnak viták az elsőbbséget jilletően és a vidéki termelő- szövetkezetek és magánfuva- rusök félnapokat várakoznak a telep előtt, amíg sor kerül rájuk, holott az lenne az igazságos megoldás, hogy a távoliról érkező kocsik az érkezési ■sorrendben kapnál? meg a tü- ízelőt.

> Remélhető, hogy ezekre a ■ma még megoldatlan kérdé- jsekre rövidesen találnak meg- [oldást g TÜZÉP és a tanács [vezetői és az akadályok nagy [részét elhárítják a lakosság Iszén ellátása elől.

! Mégiscsak furcsa helyzet, [hogy a nagy szénbőség ko- írában ilyen akadályokba ü'- iközik a szénvásárlás, éppen a [legnagyobb szezon idején.

I K. E.

désére, a bírálat elfojtására, a rossz munkaszervezésre. Hat az ilyen és ehhez hasonló vezetők nem okoznak elég gondot beosztottnak, felsőbb szervnek egyaránt? Dehogynem. Nagyonis sok gondot, mert a gazdasági károkon túl, éppen a párt és a tömegei? kapcsolatát szaggatják otromba kézzel, akarva, akaratlanul.

Nagy sikereink, s niég nagyobb perspektíváink közepette sem szabad megfeledl?ez- nünk azokról a nehézségekről amelyek ugyan most nem .3 „lét, nem lét1’ kérdését teszik fel egy ország, egy nép számára, de felesleges bosszúságot, gondot, oktalan megtorpanást idézhetnek elő. Ne is hallgassunk róla! Minek szégyellnénk, hogy nálunk még nem minden tökéletes, amikor éppen azért dolgozunk, hogy majdan minden, emberileg minden tökéletes legyen. Nincs okunk elhallgatni a hibákat, ha szégyelljük is, mert éppen eredményeink jelentik a biztosítékot, hogy ezeken a hibáson is sorra, rendre úrrá tudunk lenni. Elhallgatásuk csak azoknak jó, akik oly szívesen tapsolnak minden balfogásunknak, s gyásznusét mondatna!? minden győzelmünknél.

Igaz, hogy az egykori napszámosok ma a Palace-ban szállnak meg — hogy a példánál maradjunk —, de az is igaz, hogy „nem állunk mindenben olyan jól.;.” Ha olyan rosszul azért nem is, mint ahogy az óvatoskodó megjegy- zést-tevő gondolná!

Gyurkó Géza

elhaladt, a fájdalomban új fogadalmak születtek, erős fogadalmak a lenini mű továbbfolytatására. S a gyászbaöltö- zött szerelvény ravatalos kocsijában — úgy érezték a gyászolók — nem halt meg az az ember, hogy csak a testét, de szellemét soha nem viszi örök nyugovóra a feketébe öltözött gőzmasina.

Ezt a hitet árasztja most is magából, ahogyan méltóságteljesen áll a múzeum termében és tiszteletbeli mozdonyvezetőjének képei alatt ott viselj ma is a munkások, vasutasok üzenetét: „A tiszteletre méltó mozdonyvezető halála után a mozdony nem állt meg. ..”

S a gép, amely ennek bizonyságául még majdnem két évtizedet futott a síneken Lenin halála után, csak látszólag tért nyugovóra a tiszteletei árasztó teremben. Energiáját, száguldását ma az élet adja vissza, amely a múzeum falain kívül zajlik. Kerekeinek vidám csattogását gyárak, bányák gépei vették át, hogy soha nem látott jólétet biztosítsanak az embereknek, mint ahogy azt a tiszteletbeli vezetője is akarta. Kazánjának tüze ott lobog az ifjúság szívében, amelynek nagy serege szűzföldet tör, Szibéria kincseit tárja fel. rakétákkal ostromolja a világegyetemet s akik nem tértek le az útról, amelyet Lenin jelölt meg számukra.

A tiszteletre méltó moz- ^®dönyvezető halála után a mozdony nem állt meg ..;

Kovács Endre

hogy az általa vezetett „mozdonyon1’, az általa mutatott úton akarnak haladni, de szim- bolizálták a gyorsabb előrehaladást, az egyre gyorsuló ütemű újjáépítést, de legfőképp — amiért Lenin külön megörült — a pártonkivüliek bizalmát a kommunisták, az ország vezetői iránt.

A még nem kommunista munkások előtt valóságos szimbólumként élt a mozdony, amelynek tiszteletbeli mozdonyvezetője példaképük, rajongásig szeretett Iljicsük volt. A gépre csak a legkiválóbb mozdonyvezetők ülhettek, akik számára a legnagyobb erkölcsi elismerés volt, hogy Lenin mozdonyát vezethettek.;.

A ztán nemsokára igen szomorú és gyászos feladat várt az Y—127-es mozdonyra. Egy hóförgetegcs téli napon nem a süvöltő szél, de a mély fájdalom csalt könnyeket vezetője szemébe. Gorkij-í lakóhelyén, 1924. január 21-én örökre lehúnyta szemét a tisz- teletbeli mozdonyvezető: Vlagyimir Iljics Lenin. Gyászfá- tyolt borított a megrendül» emberek köré fekete füstjéből a híres mozdony. Gyászindulót csattogtak a kerekek, úgy vilié drága terhét a viharos télben, az ország fővárosa felé.

Vitte a mozdony s amerre

Pihenőre tért a gép;. 1 úgy gondolhatta: végső pihenőre. De nem. A holtvágányi álmodozás nem tartott sokáig. Az aKkor már ereklyeszámba menő masinát újra emberei? vették körül. Szakértő szemmel nézegették viharvert oldalát, sérült kazánját, mozdulatlanná dermedt kerekeit;: í

Az emberek, a pórtonkívüli vasutasod?, kazánházi dolgozók szombaton újra megjelentek. Kommunista szombatok voltak ezek s ezeken a hétvégi napokon, az újjáépítés nehéz hetei után, ott maradtak helyreállítani a szép múlttal rendelkező mozdonyt.

A tábla még most is rajta díszeleg a következő felirattal: „A pártonkívüli munkások ajándéka a pártinak.1’ Uralkodó vörös színét akkor kapta az Y—127-es, amikor másodszor

született újjá.

Vlagyimir Iljics Lenin ’ ezekben a napokban fogadta a vasutas- és munkásküldöttséget. amely arra kérte őt fel, válíaija el a híres mozdony tiszteletbeli vezetését, A munkások képletes ajándékát meghatódva fogadta Lenin s a könyvet, amelyet felajánlással láttak el tiszteletbeli mozdonyvezetővé avatása alkalmából.

Jelképnek ég bizalmuk tolmácsolásának szánták a munkások a nagymúltú mozdonyt. Arról biztosították Lenint,

a munkáskezek, amelyek kialakítottál? ma már modernnel? nem mondható formáját, akaratlanul is több szívet adtak a munkába, amikor az Y—-127-es mozdonyt készítették, mert szép futású, erős gép lett belőle, amelynek irányítását minden mozdonyvezető szívesen vállalta.

C volt még egy körülmény, ^ amely miatt szinte kivált a hasonló mozdonyok Közül, ez pedig megbízhatósága volt. De éppen ezért esett aZ akkor még illegalitásban dolgozó kommunista vasutasok és munkások választása erre a mozdonyra. Ezzel a géppel indultak a nehéz harci feladatokra, ezzel a mozdonnyal mentették bajbajutott társai- Kat. akiket üldözött a cári rendőrség s mikor az illegalitásból kiléphettek az orosz kommunisták, az Y—127-es mozdonynak már hatéves munkásmozgalmi múltja volt. Hat. éve szolgálta azokat, akik a boldogabb jövő reményében minden áldozatot. Kockázatot vállaltak, hogy megváltoztassák a cári világ igazságtalan rendjét.

S az érzéketlen gép, amely engedelmesen vitte a harcok színhelyére a kommunistákat, Vasutas forradalmárokat, részt vett a polgárháború sok nehéz csatájában, mígnem a győzelem után elfáradtak acélizmai.

1»21, január 21-én halt inog Vlagyimir Iljics Lenin, a szovjetállam megteremtője, akit az Y—127. számú mozdony vontatta szerelvény vitt utolsó útjára. Ennek történetét adjuk Itt közre, megemlékezésül a 36. évfordulón.

IVagyobb érdeklődést, tisz- ■ teletet és kegyeletet árasztó múzeumi tárgy aligha akadt a Szovjetunióban azok közül, amelyek Vlagyimir Iljiics Lenin emlékét őrzik, mint a temetési múzeumban látható „életnagyságú” mozdony és a nagy államférfi hamvait szállító vasúti kocsi.

A látvány az első pillanatban csodálkozásra készteti az embert; középnagyságú, gondosan ápolt mozdony, szabályos sínen, talpfákon, egy nem is nagyméretű épületben. Alkatrészei pirosra és feketére festve, .mint társaié, amelyek Szovjetunió-szerte még mindig hordják vagonterhelket, de kéményéből még 1937-ben elszállt az utolsó füstcsík.

Az áhítatos csendet itt nem zavarja * beszéd, a látogatók fényképezőgépeinek csattogása, a gépmonstrum fátyolos szemeivel nagy szimbólumként áll a Lenint szerető emberek előtt.

Szép szimbólumként, amely hűen fejezi ki, milyen erős és igazi barátság szövődött a nagy tanító, forradalmár és az egyszerű emberek, munkások között.

Ezt példázza a falak közé zárt Y—127-es mozdony története. Sorozatban készült, mint többi tarsa a cári világ tőkéiéinek műhelyeiben; De azok