Népújság, 1959. december (10. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-16 / 295. szám

VILÁÍi PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA X. évfolyam, 295. szám ÁRA: 50 FILLER 1959. december 16., szerda Zárszámadások előtt Vége felé járunk az év­nek, a termelőszövetkeze­tekben megkezdődött az a 5 munka, amely az egész évi eredmények felmérését cé­lozza. Ezekben a napokban leltározzák a szövetkezeti közös vagyont, számolgat­ják, mit hozott az egész évi szorgos munka a közösség és az egyének számára. Fel­mérik, mennyivel gyarapo­dott a közös vagyon, — s noha még távolról sem ér­tek végére ennek a munká­nak, már az eddigiek alap­ján is meg lehet állapítani, nem volt hiábavaló a mun­ka. Szövetkezeteink gyara­podtak, énöletek egész sora magasodik a tanyaközpon­tokban, amit részben saját erőből építettek fel, ú.iabb gépek kerülnek a leltárak listáira, magasabbak voltak a termésátlagok és nincs szégyenkezni való az egy főre eső kereset miatt sem. A termelőszövetkezetek, mint ahogy azt a készülő zárszámadások máris mu­tat >ák, ebben as évben is bebizonyították életrevaló­ságukat, magasabbrenddsé- gűket. A zárszámadás ideje azon­ban túl a leltárokon és a bevételek összegezésén, a szövetkezeti közösség szám­vetése is. Számvetés azzal, hogyan éltek a lehetősé­gekkel, hogyan vált be egy- egy új módszer, egy-egy új üzemág. És ez a számvetés egyben útmutató is, hogyan haladjanak tovább. Bizo­nyos, hogy abban a szövet­kezetben, ahol a zárszáma­dás számai azt mutatják, érdemes volt belevágni a kertészetbe, ott a jövőben még nagyobb súlyt helyez­nek erre a munkára. A zár­számadás eredményei az eddiginél .lobban meggyőzik majd a szővekezeti tagokat az állattenyésztés fejleszté­sének fontosságáról is, hi­szen az eredmények összesí­tésekor láthatják meg, hogy ez az eddig elhanyagolt üzemág egész éven át biz­tosít jövedelmet. A zárszámadás idején sor kerül arra is, hogy értékel­jék egyes brigádok teljesít­ményét, a családtagok be­vonásának eredményessé­gét, s azt is, milyen veszte­séget jelentett, ha valaki nem úgy végezte el a reá- bizott munkát, mint ahogy azt a közösség elvárta vol­na tőle. I A zárszámadás tehát igen i sokrétű munka. A szá.msze- I rűségen. a könyvelésen túl j arra is fel kell használni, ! hogy alaposan értékeljék az ' egész évben végzett mun- í kát. s egyben a tanulságok levonásával meghatározzák azt is, mit kell tenni a kő­vetkező esztendőben, hogy méz jövedelmezőbb legyen a közös gazdaság, hogy egy esütendő múlva, a zárszá­madás idején, a közös va- •;vyn és az egyének még r íbb mérvű gyarapodá- «• ebessék számba. Mindezt figyelembe véve, . akkor lesznek igazán ered- i menyesek az idei zárszáma- < dások is. ha utána a szö­1 vetkezetek további fellen­dülése következik. Értékes jutaSom a győzteseknek Nagy eseményre készülnek a Mátravidéki Erőmű dolgozói ezekben a napokban. Rövidesen sor kerül ugyanis a kongresz- szusi verseny értékelése után a jutalmak, ajándéktárgyak át­adására. Ez év első tíz hónap­jában. a járás üzemei közül legjobb eredményt az erőmű dolgozói érték el s e jelentős munkasikerért 55—60 dolgozó kap jelvényt és oklevelet, amellyel két-, illetve egyheti fizetésnek megfelelően pénzju­talom is jár. Ezenkívül ötvenen kapnak igen szép kiállítású ok­levelet, amelyet a gyár foto- szakköre készített. De egyéb jutalmat és ajándéktárgyat is kapnak a versenyben legjobb eredményt elérő dolgozók. Ezen a nagygyűlésen kerül sor a kongresszusi zászlók át­adására, amelyet a brigád- verseny első három helyezettje és a legjobb eredményt elérő KISZ-brigád kap meg jelentős pénzjutalommal együtt. Lovásza Ferenc: KÍNAI ÜTIJEGYZETEK ★ ASSZONYOKNAK ★ A MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZETI TAGOK JOGAI ÉS ' kötelességei ★ Okos Miklós: HAJNALKA ★ Pilisy Elemér: BEVÁLT A SZÁMÍTÁS ... ★ AZ ÉLTETŐ VlZ ★ HÍREK — SPORT Saoeialiaim munkabrigádho% méltóan A megyében egeresein bá­nyában ítélték oda először a szocialista munkabrigád címet. Az első három brigád — a cím tulajdonosai —, példamutató, szorgalmas munkával érdemel­ték ki a címet. Az egyik brigád a trösztön belül is első lett. Ez­zel elnyerte- a háromezer forin­tos pénzjutalmat. Különösén értékessé teszi munkájukat, hogy közben nehéz körül­mények közt dolgoztak s eze­ken a munkahelyeken is jóval magasabb teljesítményt értek el, mint az előttük dolgozó bri­gádok. Az egercsehí bányászok a brigádok munkája nyomán meggyőződhettek arról, hogy nem pusztát» kiáltott szó volt felajánlásuk, nem önző anyagi érdekből csatlakoztak a mozga­lomhoz a győztes brigád tagjai. Egy & Felkészültek az ünnepekre a Gyöngyösi Vágóhíd dolgo­zói is. Különösen sok a munka most az ünnepek előtti idő­szakban, de a vágóhíd dolgozói — fáradságot nem ismerve — dolgozzak fel a különböző húsféleségeket. Képünkön: a hűtő­raktárban egymás mellé aggatva várják a félsertések, hogy az üzletekbe szállítva, még az ünnepek előtt a fogyasztókhoz kerüljenek, I A legjobb brigád ... (Márkusz László képes rtpertjefi Már egy egészen új városnegyed van. kialakulóban Gyöngyösön. Az épltőmurikásote keze nyomán egymás után épülnek az új házak. A munkásszálló építkezésénél találkoztunk az ÉM. Heves megyei Építőipari Vállalat egyik legjobb kőmüvesbrigádjával, a Molnár-bri­gáddal. őket mutatjuk most be olvasóinknak. A brigád vezetője, Molnár János, már tíz éve van a szakmában. Jó kőműves, havi keresete 2500—3000 forint, de van úgy, hogy eléri a három és félezret is. (A riport folytatása a 3. oldalon1 1960: a gyöngyösi vegyeskap jubileumi éve Szép ünnepség-sorozatra ké­szül már most a gyöngyösi Vá­rosi Művelődési Ház Vegyes­kara. Három jubileumra kerül sor 1960-ban, amely mind a nagy múltú, sok sikert aratott kórussal kapcsolatos. Az első: jövőre lesz harmincöt éve an­nak, hogy a városban megala­kult az Iparos Dalkör. A má­sodik: ebből a dalkörből tíz esztendeje alakult a jelenlegi énekkar, s a harmadik: ugyan­csak 1960-ban ünnepli ének­kari tagságának 45-ik évfordu­lóját Soós Ferenc, a vegyeskar vezetőségének elnöke, s a kó­rus még jelenleg is aktív tagja. Biztosították: téli takar many szükségletüket megyénk termelőszövetkezetei A termelőszövetkezeteink jól felkészültek a télre: körülbelül 63 500 köbméter jó minőségű silótakarmányt készítettek. Ha számba vesszük megyénk ter­melőszövetkezeteinek szarvas­marhaállományát, akkor meg­állapítható. hogy nem lesznek bajok a takarmányozás terén. mert egy szarvasmarhára kö­rülbelül 7,5 köbméter siló jut Különösen jó munkát végzett ezen a téren a füzesabonyi Pe­tőfi Termelőszövetkezet és a sarudi Kossuth Tsz. A Petőfi Tsz 1200 köbméter silót készí­tett. míg a sarudi Kossuth 1500 köbmétert tárolt télire. 2800 szarvasmarhát vittek a közös állományba megyénk új tsz-tagjai Megyénk területén az újon­nan alakult termelőszövetkeze­tek tagjai és azok a dolgozó parasztok, akik régebbi terme­Megyei munkásifiúsági találkozó Egerben A KISZ megyei bizottságá­nak rendezésében január köze­pén rendezik meg Egerben a megyei munkásifjúsági találko­zót, amelyen mintegy 250 ki­váló dolgozó KISZ-fiatal vesz részt. A találkozón értékelik a takarékossági mozgalomban, a kongresszusi versenyben elért jó eredményeket. A találkozót kultúrműsorral kötik össze, ahol egyben jutalom-műsort is kapnak a munkában jó ered­ményt elért fiatalok. A legjobb brigádokat, alapszervezeteket jutalomban részesítik. lőszövetkezetbe léptek I», ed­dig több mint 2800 szarvasmar­hát vittek a közös állatállo­mányába. Különösen szép ered­ményekről számolhatnak be a hevesi járás termelőszövetkeze­tei. ahol az új termelőszövetke­zeti tagok mostanáig 1913 szarvasmarhával növelték a tsz-ek vagyonát. A tamaörsi Dózsa Tsz-be 226 szarvasmar­hát adtak össze a tagok és az elhelyezésükről saját maguk gondoskodtak. Az állomány, amióta közös gondozásban van. A megye termelőszövetkezetei az 1960. évi terveket készítik A megyei tanácsnál befejező­dött a mezőgazdászok és ter­melőszövetkezeti vezetők részé­re megrendezett tanfolyam, így a tsz-ekben megkezdték a tervezési munkát és a bevételi, kiadási költségvetés készítését. Megyénk területén eddig 58 termelőszövetkezet fogott hoz­zá az 1960-as esztendő tervei­nek kidolgozásához. Érdekes megjegyezni, hogy a megye termelőszövetkezetei élni kí­vánnak a 3004/2-es kormány- rendelet adta lehetőségekkel. A termelőszövetkezetek mint­egy 70 százaléka a jövő eszten­dőben a kormányren ihletben előírt feltételek szerint erőgé­peket vásárol. Télapó-est Karáesondon A karácsondi óvoda szülői munkaközössége szombaton nagyszabású Télapó-estet ren­dezett a Művelődési Otthon­ban. Céljuk az volt, hogy a szülők még jobban összemele­gedjenek egymással, közelebb kerüljenek egymáshoz, hogy az óvoda és a szülői ház kapcso­lata még összeforrottabb le­gyen. A jó hangulatot a nagy- szakállú Télapó hozta magá­val. Mindenki jól érezte ma­gát. Nagy hatással volt a szü­lőkre, amikor magnetofonon meghallották a kicsik énekeit, szavalatait, amit az előző na- ™i<-ban mondattak a gyerekek­kel. Idősek és fiatalok egyaránt énekeltek, táncoltak. O’yan volt ez a közösség, ez az est, amilyenre az idősebbek nem is emlékeznek. Szalóky Lászlómé, • j vezető óvónő szépen javul. Sókat fejlődött a mi vilá­gunk az utóbbi esztendők ; alatt. Az emberek szebben és jobban öltözködnek, több pénz jut művelődésre, szó­rakozásra is. Csupán ez év­ben valami nyolc-tíz isme­rősöm vásárolt kocsit -lem is szólva az új motorkerék­pár-tulajdonosokról. Tegnap délután az egri piactér felé vitt utam Meg­álltam. néztem az egyre sö- tétebb felhőket és ekkor öt­lött szemembe egy televí­ziós antenna. Az egyik után kerestem a többit és ott áll- s tómban egyszerre hét égnek J nyúló antennát számoltam I meg a házak tetején. Nem nagy dolog. igaz. de > azért nem árt, ha észrevesz- ] szűk az ilyeneket is... |

Next

/
Oldalképek
Tartalom