Népújság, 1959. november (10. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-12 / 266. szám
I NEPÜJSAg 1959. november 12., esdtörtök V Úttörőélet 4 Á jó in ti uka jutalma November 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 42. évfordulóján ünnepi ülést tartott a Gyöngyös Járási Úttörő Elnökség, amelyen részt vettek a járás és a város csapatvezetői, a Szervező Testületek tagjai, ifjúvezetők és őrsvezetők Fülöj) András járási KISZ- titkár megnyitó szavai után Kiss Kálmán járási úttörőtitkár tartotta meg beszámolóját. Méltatta az ünnep jelentőségét, a Szovjetunió gazdasági és technikai eredményeit, a békéért folyó harcot, majd a csapatok munkájáról szólt. A beszámoló után sor került a jutalmak kiosztására. ..Kiváló úttörővezető” kitüntetést Forgách Béla abasári csapat- vezető, „Kiváló úttörőmunkáért” kitüntetést pedig Morvái Ferenc és Boros Magdolna őrsvezetők kaptak. Különböző jutalomban részesültek: Sasvári János Szervezői Testületi elnök. Szabó Elemér Szervező Testületi elnök. Molnár Elemér, a Járási Úttörő Elnökség elnöke, Pásztor Lajos. Almási » • Orsi foglalkc Szeptember—októberben az őrsi foglalkozások megtartása nem okozott gondot. De most, hogy megérkeztek a rossz idők. nem lehet a szabadban foglalkozásokat tartani, viszont iskolánkban délelőtt, délután tanítás folyik. Ezért az andor- naktályai 2949. számú Ady Endre úttörőcsapat újoncpró- bás Gyöngyvirág őrsének tagjai elhatározták, hogy a foglalkozásokat egy-egy pajtás lakásán fogják tartani. Foglalkozásainkon a szokott formaságokon kívül mindig megbeszéljük a 12 pont valamelyik soron következő részét, csatakiáltásokat tanulunk és játszunk. Sokat dalolunk, hogy a szülők is lássák, milyen vidám az úttörőélet. Elhatároztuk azt is. hogy közösen hallgatjuk meg a rádióban Közvetített úttörőműso- rokat. Ezeket aztán megbeszéljük, levonjuk a tanulságokat belőle. Igyekszem vidámmá hangulatossá tenni a foglalkozásokat. ezért nem is fordul elő Gusztáv, Nagyváradi János, Tuza Jolán, Molnár Józsefné, Szalay Miklós. Kovács László, Bortnyák Dezső, Horváth Sándor, Molnár József, Murcsányi László, Imre Géza, Füléki Margit és Beszterczei László csapat- vezetők. Az ifjúvezetők közül: Palócz Mária. Koncz József. Besze Imre, Balogh Béla, Rudas János, Bodonyi Katalin. Váradi Ernő. Marosán József és Kaszab László kaptak jutalmat. Az ünnepség azzal az elhatározással. ért véget, hogy még jobb munkát végeznek a csapatoknál, főleg az ifjúság szocialista emberré történő nevelése területén. Murcsányi László csapatvezető Gyöngyös, 1223. sz. Kossuth Lajos ú. cs Sportélet a csapatunkban Az atom fegyverkísérletek kérdése a* ENSZ-közgyűlés politikai bizottsága előtt teljesen alaptalannak minősítette a francia kormány érveit. Ali Khán. a pakisztáni küldöttség vezetője is ellenezte a francia atomfegyverkísérleteket. Hangsúlyozta, hogy a francia kormány e politikája nem felel meg az idők szellemének. Ezután Ornißby-Gote angol külügyi államminiszter arra kérte a bizottságot, szavazzák meg az angol-olasz határozati javaslatot, amely szerinte lehetővé tenné a probléma ..konstruktív és pozitív megközelítését.” Az ázsiai és afrikai országok határozati javaslatát viszont ..negatív jellegű”-nek mondotta. A CTK jelentése szerint Káréi Kurka csehszlovák küldött felhívta a bizottság figyelmét arra a nagy, nyugtalanságra, amit a franciák szaharaí atombombarobbantási előkészületei keltettek. Elmondotta, hogy csehszlovák tudósok megállapítása szerint a magaslég- k,öri áramlatok még Csehszlovákiába is elsodorhatják a sza- harai radioaktív hamut, s ezzel veszélyeztetik az ország lakosságának egészét. A 22. afrikai ország határozati javaslata mellett foglalt állást Irak, Ceylon, Albánia. Nepal, Japán és San Salvador küldötte is. Csak Egidio Ortona, Olaszország képviselője védelmezte a francia kormány politikáját, Kijelentette, nem látja be, Franciaországnak miért kellene eltekintenie tervezett atomfegyverkísérleteitől. (MTI) Összeesküvést lepleztek le Szudánban NEW YORK (MTI): Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottsága kedden folytatta a Szaharában tervezett francia nukleáris fegyverkísérletek kérdésének megvitatását. A keddi ülésen 12 ország küldötte szólalt fel. A TASZSZ és nyugati hír- ügynökségek jelentik. hogy kedden Olaszország és Anglia közös határozati javallatot terjesztett a bizottság elé. Mint a szovjet hírügynökség kiemeli, a határozattervezet nem ítéli el Franciaországot, az angol határozati javaslat csak arra hívja fel a francia kormányt, hogy ..vegye figyelembe a vitában kifejteit nézeteket.’’ Tarabanov. Bulgária képviselője, a keddi ülés első szónoka kijelentette, hogy a francia atomfegyverkísérletek kérdése mesze túlhaladja Franciaország nemzetközi kapcsolatait és ösz- szefüggésben van a leszereléssel, a mai idők legfontosabb problémájával is. Tarabanov felszólította Franciaországot, hogy álljon el tervétől és ilv módon is járuljon hozzá a genfi tárgyalások sikeréhez. Abdul Pezsvak afganisztáni küldött állást foglalt minden atomfegyverkísérlet ellen és A háború erői9 a világ és Franciaország legreakciósabb elemei kudarcot vallottak Az Humanité közi! Maurice Thoreznek a párl központi bizottsága legutóbbi ülésén elhangzott felszólalását Felhívás olvasóInkhoz Az Úttörőélet rovat immár egy esztendeje tájékoztatja megyénk dolgozóit az úttörők életéről, munkájáról. írásaitokon keresztül szüléitek, a felnőtt dolgozók megismerik örömeiteket és problémáitokat. így több szívvel, nagyobb lelkesedéssel segítenek megoldani feladataitokat, s ha szükségét látják, nem sajnálnak időt és fáradságot, hogy munkátokat könnyebbé tegyék. Erre igen szép példa az Egerben létesített emlékmű, aminek felállítását mi, úttörők kezdeményeztük, de a felnőttek segítettek a kivitelezésben. Rovatunk a jövőben is igyekszik segítséget nyújtani munkátokhoz. Ezt azonban csak akkor tudja megvalósítani, ha Ti is felkerestek bennünket problémáitokkal, és ha rendszeresen olvassátok a rovatot. Szerkesztőségünk a Népújság Kiadóhivatalának támogatásával PÁLYÁZATOT HIRDET úttörők részére. A pályázaton részt vehet megyénk területén bármelyik úttörő, aki rendszeresen olvassa és gyűjti a rovatot. Az összegyűjtött példányokat június 10-ig kell beküldeni az Úttörőélet Szerkesztősége, Eger, Lenin üt 17. sz. címre. A beküldött példányokat kiértékelés után visz- sza juttatjuk a tulaidonos címére. Azok között, akik valamennyi példányt legalább 1959. november 1. óta összegyűjtötték, igen értékes jutalmak lesznek kisorsolva. Első díi a nyári táborozás, költségeinek fedezése. További dfiak: úttörő egyenruházati és felszerelési, kirándulási tárgyak, eszközök. Pajtások! Olvassátok és gyűjtsé- tek az Úttörőélet rovat példányait, hogy így munkátok eredményesebb lehessen, és részt vehessetek a nagy jutalomsorsolásban. Aki esetleg még nem előfizetője a Népújságnak, és így nehézséget okoz a példányok összegyűjtése, a helyi postahivatal útján előfizethet rá. PÁRIZS (MTI): Az Huma- nité november 11-én, az első világháborúnak véget vető fegyverszünet évfordulóján — ami Franciaországban nemzeti ünnep — óriási példányszámban jelent meg. Az Humanité ebben a számban közli Maurice Thoreznek, Francia Kommunista Párt főtitkárának a Központi Bizottság Choisy-Le-Roi-ban tartott ülésén elhangzott felszólalását. Thorez bevezetőben rámutatott, hogy változások vannak mind a nemzetközi életben, ahol új légkör alakul ki, mind pedig az algériai kérdésben, ahol új vonások mutatkoznak, különösen az algériai nép önrendelkezési jogának hivatalos elismerésével. E változások nem maguktól következtek be. litikai bizottságának De Gaulle szeptember 16-i nyilatkozata másnapján adott pontatlan értékelését bírálta és síkraszállt amellett, hogy a párt gyakoroljon nyilvános önbírálatot, hiszen sem egy párt. sem egy vezető nem lesz kisebb azzal, ha egy hibát elismer. A politikai bizottság szeptember 17-i állásfoglalása — amikor az algériaiak önrendelkezési jogának elismerését csupán mesterkedésnek minősítette — elsietett és tökéletlen volt. Ez félrevezette a pártot és tápot adott az ellenséges rágalomhad járatnak. Rámutatott, hogy a Francia Kommunista Párt alapvető álláspontja sohasem változott és mindenkor az algériaiak önrendelkezési jogának elismerését követelte. De nem változott a párt értékelése De Gaulleról sem. Ez az értékelés megállapítja. hogy a személyi hatalom rendszere alakult ki Francia- országban, hogy valójában felszámolták a parlamenti rendszert, hogy a demokráciát lealacsonyították. Thorez hangsúlyozta, a cél továbbra is a demokrácia helyreállítása és megújhodása- Ez az igazi biztosítéka annak, hogy véghezvigyék a béke politikáját, ez a biztosítéka a nemzeti nagyságnak, a francia —szovjet barátság politikájának, a volt gyarmati népek és Franciaország közötti új kapcsolatok politikájának. Thorez befejezésül a széles egységfront, megszervezésének szükségességére és a kommunisták felelősségére hívta fel a Központi Bizottság figyelmét. (MTI) undi helyzet kormány még sokáig egységet erőszakolhat a szétszórt törzsekre és közösségekre. Ha azonban Kongó szétesik, ennek beláthatatlan következményei lehetnének Angol- és Francia- Afrikára is. Ez többé már nem csupán gyarmati probléma, amelyet a valóban fontos nemzetközi eseményektől elszigetelve lehetne kezelni.” Időjárás jelenté«) Várható időjárás csütörtök estig: Felhős, párás, több helyen ködös idő. Nyugaton több helyen kisebb eső. Gyenge déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: 5—8, leg- alacsonyabb éjszakai hőmérsékleti általában 0—plusz 3 fok közön« helyenként 0 fok alatt. De Gaulle sajtóértekezletének visszhangja Japán asszonyoknak tilos a hegymászás Két japán asszony hiába próbálta megmászni az egyik tiltott japán szent hegyet, az Ominet. Mindkét asszony tagja a turista szövetségnek és tapasztalt hegymászó. Amikc-r elérték Omine falut, ott a falusiak vezetőt adtak részükre. Nagy volt azonban a megle- petésük, amikor 3 órás menetelés után az „Elet Kapuja” előtt haragos falusiakat és a papjukat találták. A másik faluból tudósították ókét a nagyvárosi asszonyos vállalkozásáról. Nem engedték őket továbbmenni, mert 1300 éve hagyomány, hogy asszonyoknak ti los a szent hegyre való felmenetel. Több órás tárgyalás után sem tudták a falusiakat meggyőzni ' a női egyenjogúságról, amit az új japán kormány „biztosít”. Az asszonyoknak le kellett mondanius további hegymászó tervükről és siker nélkül mehettek haza, j A Reuter jelenti: Kairóba érkezett jelentések szerint az összeesküvők megakarták dönteni a kormányt, mielőtt az EAK-ban járt szu- dáni küldöttség hazaérkeznék. A kairói szudáni nagykövetség szóvivője vasárnap este cáfolta, hogy harcok lettek volna, közölte, hogy a lázadást csírájában elfojtották. KAIRO (MTI) A szudáni rádió vasárnap reggel bejelentette, hogy katonatiszti összeesküvést lepleztek le. Az ösz- szeesküvéSt azok a katonatisztek szervezték, akiket a májusi államcsíny-kísérlet után elbocsátottak állásukból. A szudáni hatóságok több személyt letartóztattak. nyesen vettek részt a pajtások az asztalitenisz és sakkvei - senyben is, mindkét sportágba« első helyezést értek el. Csapatunkban most is szorgalmasan folyik a készülődés a téli sportversenyekre. Jó idő esetén a szabadban atlétizálunk. ha terembe kényszerülünk. az asztalitenisz- és a sakkversenyekre készülünk. Természetesen, ezek mellett nem hanyagoljuk el iskolai es egyéb irányú úttörőmunkánkat sem. Szorgalmasan készülünk a próbákra is. Ha a téli időjárás megengedi (lesz elég hó!!!), megrendezzük hagyományos sí- és ródli- versenyeinket is. Bár a mi csapatunk egy kicsiny falusi csapat, mégis megtaláljuk a módját annak, hogv az úttörőélet vidám legyen. Lóczi László és Lévai István Andomaktálya, 2949. sz. Ady Endre úttörőcsapat. los túráról kérdéseket a szabályos közlekedésről. A pajtások bátran feletek, reméljük, meg volt velünk elégedve. Tovább haladva, a Pesti úton észrevettük, .hogy egy öreg bácsinak a szekeréből kiesett a kerékszög, a kerék és a lőcs. „Állj!1’ — hangzott a vezényszó, és mi pillanatok alatt helyreraktuk a kereket, Boldogan mentünk tovább, hiszen nemcsak a szabályos közlekedéssel ismerkedtünk m . ezen az úton, de sikerült egy : úttörőhöz méltó cselekedettel ' gazdagítani az úttörők jó hírét. Jó hangulatban, sok hasznos ismerettel gazdagodva fejeztük be ezt a túrát, és mélységes hálát éreztünk csapatvezetőnk iránt, aki minden alkalmat megragad, hogy bennünket szépre, jóra oktasson. Antonyi Mária őrsv. h. A sportágak közül az atlétika a legelterjedtebb. Ebben igen sók sportolni vágyó fiatal, köztük úttörő vehet részt. A jó sportolók a házi bajnokságokban mérik össze erejüket, ahol eldől az -első három helyezés minden számban. A legjobbak a további edzésekkel kialakítják az állandó formájukat. Az elmúlt évben járási atlétikai verseny volt, amelyen a mi csapatunk tagjai is részt vettek. Az atlétika mellett eredmé>zások ősszel hiányzás, legfeljebb betegség miatt A 12 pont szellemében igyekszem bevezetni a pajtásokat a számukra még rejtelmes, de olyan szép úttörőélet minden területére. Kovács Judit, őrsv. Egy haszn A gyöngyösi IV. számú általános iskola Kossuth Lajos úttörőcsapata november 4-én, délután kerékpártúrára indult. Ezúttal nem a Mátra vadregényes tájaira, hanem a város belterületére. A cél: hogyan kell szabályosan közlekedni kerékpárral. Csapatvezetőnk, Murcsányi László elvtárs vezetésével indultunk el. Útirány: Fő tér, Jókai, Kossuth, Arany J., Április 4 utcák és a Bányász-telep. A közúti jelzőtábláknál megálltunk, ahol magyarázatot kaptunk, azaz utasítást, tájékoztatást jelző táblákról. A Jókai . utcában csapatunkat megállította a szolgálatban levő rendőr elvtárs. Egymás után tette fel a WASHINGTON (MTI): A nyugati megfigyelőket élénken foglalkoztatják De Gaulle kijelentései. Az AP hírmagyarázója szerint a washingtoni hivatalos köröket kevésbé bosz- szantotta, mint inkább meghökkentette De Gaulle sajtó- értekezlete. Bizalmas beszélgetéseken ugyan érezhető volt bizonyos neheztelés amiatt, hogy De Gaulle semmibe vette Eisenhowemek a csúcstalálkozó időpontjával kapcsolatos elképzeléseit, viszont többen úgy vélik, hogy De Gaulle álláspontja közel áll az Egyesült Államok mindenkor hangoztatott véleményéhez: haladjunk, de ne rohanjunk. Mindenesetre — írja Hightower — Eisenhower a csúcsértekezlet alapfeltételének tekinti, hogy a nyugati szövetségesek egyetértsenek és ezért elfogadta a De Gaulle eljárási módját. Macmillannek pedig nem volt más választása, mint hogy ugyanezt tegye, hacsak nem akarta megbontani a nyugati frontot. Washingtoni hivatalos körök egyébként úgy vélik, hogy azok a tényezők, amelyekkel De Gaulle a csúcstalálkozó későbbi időpontját indokolta, csak részbeh fejezik ki igazi törekvéseit. Véleményük szerint az igazi okok a következők: 1. De Gaullenak szilárd elhatározása, hogy találkozik Hruscsov- val, mielőtt leül a tárgyalóasztalhoz a Kelet és Nyugat képviselőivel. 2. A tárgyalások megkezdése előtt végre akarja hajtani a szaharai atombombarobbantást. 3. Bízik benne, hogy szilárdabb politikai helyzetet teremthet Algériában az értekezlet megkezdéséig. Ezek a szempontok nem a francia álláspont erősségét, hanem ellenkezőleg, a gyengeségét bizonyítják. PÁRIZS: Párizsi diplomáciai körökben kedden este az a vélemény alakult ki, hogy a Kelet és a Nyugat csúcstalálkozójára csak április végén, vagy májusban kerülhet sor — írja a Reuter párizsi tudósítója. BONN: Bonni hivatalos körök szerint is a csúcstalálkozó csak áprilisban, vagy májusban lesz. Támogatják De Gaullenak azt a nézetét, hogy az értekezletet alaposan elő kell készíteni, és ezért helyeselték, ha a csúcs- találkozó előtt a nyugati kormányfők újabb megbeszélést tartanának. LONDON: Az AP londoni jelentése megjegyzi, hogy a csúcstalálkozót előkészítő további nyugati csúcsértekezletek gondolatát az angol sajtó hidegen fogadta és ilyen megbeszéléseket feleslegesnek tart. A Daily Express például „nagyon rossz hírnek” minősítette De Gaulle kezdeményezését. ALGÍR: Algériai európai köröknek az a véleménye, hogy De Gaulle kijelentéseiben nincs semmiféle figyelemre méltó újabb elem. E körökben viszont bizonyos nyugtalanságot keltett, hogy De GauíJ: a titkos tárgyalások meglszdésének lehetőségéről beszélt. RABAT: Rabatban, bár sajnálatosnak tartják, hogy De Gaulle semmi újat nem tudott ajánlani Algéria problémájának megoldására, figyelemre méltónak tartják, hogy De Gaulle felajánlotta a személyes szabadságot és sértetlenséget az algériai felkelők képviselőinek, amennyiben Franciaországba jönnek tárgyalni. TUNISZ: Tuniszban kiemelik, hogy De Gaulle világosan felajánlotta a tűzszünetet és az algériai fél tárgyalásra érkező képviselőinek sértetlenségét, de megjegyzik, meg kell várni, hogy a szabad algériai kormány hogyan fogadja De Gaulle meghívását, (MTI) A kommunisták, demokraták, a békemozgalom fellépése inellett elsősorban a szovjet nép hatalmas akciója és Hruscsov személyes tevékenysége eredményezte a változásokat. A háború erői, a világ és Franciaország legreakciósabb elemei kudarcot vallottak. A nemzetközi enyhülés és a békés együttélés azonban nem vezet a szocialista és kapitalista rendszer közötti különbségek csökkenésére, hanem ellenkezőleg, növeli az ideológiai harcot. Hangsúlyozta, hogy az enyhülés forrása a Szovjetunió hatalmas fejlődése. Az enyhülés lehetővé tette a személyi kapcsolatok felvételét. Az angol konzervatívok után az amerikaiak következtek, s ma De Gaulle is arra kényszerül, bogy kövesse őket. Kijelentette, a kommunistáknak meg kell rau- tatniok a népeknek, hogy ez az eredmény a tömegek, a kommunisták és a bekemozga- lom tevékenységének gyümölcse, nem elég emlegetni: enyhülés, enyhülés, hanem tovább kell menni és el kell jutni az általános leszerelésig. Ezután a békéért folyó harc további céljairól szólt: Küzdeni kell a francia atombomba, a haszontalan, költséges, Franciaország érdekeit nem szolgáló bomba ellen, az idegen támaszpontok felszámolásáért, a Német Demokratikus Köztársasággal és a Kínai Népköztársasággal való kapcsolatok normalizálásáért, és a délkeletázsiai kérdések rendezéséért. Felszólalása második részében Maurice Thorez a párt poA ruanda-ur BRÜSSZEL: A Reuter jelenti: Ruanda—Urundiból érkező .jelentések szerint a feszült helyzet némileg enyhült, a hatóságok azonban minden eshetőségre felkészülve jelentősen növelték a Ruandában tartózkodó belga tisztek parancs- noksága alatt álló bennszülött csapatok létszámát. Az Új Kína arról számol be, hogy a belga kommunista ifjúság országos méretű kampányt indított a kormány kongói politikája ellen. LONDON: A Reuter londoni jelentése szerint az angiol sajtót élénken foglalkoztatja az afrikai helyzet. A Daily Telegraph „Új Afrika” című vezércikkében megállapítja, „nem valószínű, hogy a belga