Népújság, 1959. november (10. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-13 / 267. szám
2 NfiPOJSAG 1959. november 15.. péntel Atomhajtású íaeke? Vesaétlyel fenyegeti as esetlegei* erősebb fagy a szőlőket Az idei ősz nem kedvezett a szőlőnek. A termés minőségileg ugyan megközelítette, sőt több termelőszövetkezetben meghaladta az elmúlt évi eredményt, mennyiségileg azonban — néhány szövetkezet és állami gazdaság idei termésének kivételével — nem tudta megközelíteni az elmúlt évit. A korai fagyoktól a lomb korán lefagyott. emiatt a vegetáció megállt, a szőlővesszők nem értek be. s így még most is sok a zöld vessző. Az esetleges erősebb tél érzékeny károkat okozhat a szőlőkben, ezért ajánlatos a jövő évi jó termés érdekében — különösen a fiatal telepítésű szőlőknél — a fedési munkákat mielőbb elvégezni. Újjáalakult a Gyöngyösi Vendéglátóipar! Vállalat KISZ-szervezete Laurent Casanova beszámolója a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának határozatáról PÁRIZS (MTI): • Laurent Casanova, a párizsi La Grange- aux-belles teremben több ezer kommunista előtt ismertette a Központi Bizottság Choisy Le- Roi-ban tartott ülésének határozatát. Casanova megállapította, hogy De Gaulle szevtember 16-i nyilatkozata az algériaiak önrendelkezési jogának elismeréséről valóságos és pozitív változásokat idézett elő az algériai békéért folytatott harcban, a franciaországi politikai rendszer azonban nem változott. Ennek nyomán egyes francia demokraták körében zavar keletkezett. ebből nem segítette ki őket a párt politikai bizottságának szeptember 17-i elsietett nyilatkozata. Casanova hangoztatta, hogy a francia nemzeti érdek egyetlen helyes felfogása az elnyomott népek logos törekvéseinek érvényrejuttatása. Rámutatott, hogy a népi tömegeknek most már tevékenyebben kell közreműködniök a háború befejezése érdekében. Casanova a nemzetközi helyzetet elemezve hangsúlyozta, hogy az imperialistáknak irányt kellett változtatnak a nemzetközi erőviszonyok megváltozása következtében, a Szovjetunió kezdeményezései nyomán Franciaország a nemzetközi helyzet enyhülésével csak nyerhet. A kormány most más úton indul ei. Feladata: hogy minél előbb megteremtse a békét Algériában, fejlessze a barátság kapcsolatait a Szovjetunióval, haladjon előre merészen a leszerelés és a népek békés együttműködésének útján, Ez az a politika, amelyet a f rancia Kommunista Párt hirdetett. Ez a politika nem szükségszerűen kommunista, és megértéséhez nem kell kommunistának vagy ellenzéki demokratának lenni, csupán egy kis realizmus és iózan ész kell hozzá. (MTI) Eisenhower a határidő lejártával valószínűién meghosszabbítja az Egyesült Államok atombomba- robbantási kísérleteinek szüneteltetését WASU1NGTON (AP): Eisenhower elnök előreláthatólag meghosszabbítja az Egyesült Államok atombombarobbantási kísérleteinek szüneteltetését, amikor annak határideje ez év végén lejár. Amerikai hivatalos személyiségek szerdán kijelentették: ha a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetéséről tárgyaló genfi értekezlet további eredményeket mutat fel, nem valószínű, hogy Eisenhower elrendelné a föld alatti robbantások újrakezdését. PÁRIZS (MTI) Párizsi diplomáciai körökből származó értesülés szerint az angol kormányt Párizsban meggyőzték arról, hogy a kelet—nyugati csúcsértekezletre nem kerülhet sor április előtt. Selwyn Lloyd angol és Couve De Mutville francia külügyminiszter megállapodott abban, hogy a csúcstalálkozót csak Hruscsov franciaországi látogatása után lehet megtartani. Az AP tudósítója szerint a párizsi angol—francia megbeszéléseken szerdán a fő kérdés a csúcsértekezlet napirendje és egy gazdasági probléma volt: a közelebbi kapcsolat megteremtése a franciák vezette közös piac és az angolok által kezdeményezett héttagú gazdasági unió között. NEW YORK A New York Times csütörtöki vezércikkében De Gaulle sajtóértekezletét kommentálja és azt írja, hogy a francia elnök fejtegetései további véleményeltéréseket, vitákat váltanak ki. Megerősítik azt az általános benyomást, hogy De Gaulle „nélkülözhetetlen, de Fogadják szívesen a Forradalmi Nyomolvasókat A napokban összevont taggyűlést tartottak a Gyöngyösi Vendéglátóipari Vállalat KISZ-szervezetének tagjai. A taggyűlés a KISZ-szervezet megerősítését tűzte napirendre. Ennek értelmében harminc fiatalt vettek fel tagjaik sorába, újjáválasztották, illetve kiegészítették a vezetőséget. Titkáruknak Rachler Györgyöt fogadták el. A KISZ-szervezet újjáalakulása után azonnal megkezdte a munkát, felvetették egy kul- túrcsoport megalakításának gondolatát, amely azonnal támogatásra talált a tagság soraiSzáz láda játék, üveg, porcelán és műanyagtárgy érkezett az Egri Állami Áruházba Idő járás ieiarnlés Várható időjárás péntek estis: Változó felhőzet. Felhős idő. Néhány helyen, Inkább csak a déli és északkeleti részeken, kisebb eső. Mérsékelt, Időnként élénkebb délkeleti szél. Várható legniagusabb nappali hőmérséklet: általában 6—» fok körött, legalacsonyabb éjszakai hűmérfaék- let: a—plusz .1 fok közűt!, tálát- menti fagyok. Távolabbi kiláiások: Djabb esők. (MTI) hozama például búzából s nem azért magas az önköltsége, mert a magyar paraszt nem ért a földhöz, vagy nem szeret dolgozni. A tragédia ott van, hogy szeret és tud is bánni a földdel, dehát az alacsony ember székre áll, hogy elérje a kolbászt a kamrában ..; S ez a szék, ez az alap. ez nincs még meg. . j Illetőleg megvan már mezőgazdaságunk egy részében, s ez a rész példázza, hogy fel kell állni arra a székre, fel kell hagyni a régivé', ha többet és jobbat akarunk. Hatvanban az idén — nem volt igazán jó termés —12 mázsa felett volt a termelőszövetkezetek terméshozama búzából. Három és fél mázsával több, mint az egyénieké! ötven év alatt két mázsa, voltaiképpen csak másfél esztendő — mert az ellenforradalom utáni nyár még magán viselte a nehéz idők bélyegét — három és fél mázsa. A számok beszélnek! Nagyüzemi gazdálkodásra van szükség, s ez legalább any- nyira érdeke a magyar parasztságnak, mint a munkásosztálynak. Nagyüzemi, újszerű gazdálkodásra, mert a mezőgazdaságnak is törvényszerűen lépést kell tartania azzal a fejlődéssel. amely most olyannyira jellemző az egész tudományra. iparra. kultúrára, technikára, gyógyításra, vagy bármi másra. T ehet, hogy egyesek vala, J miféle atocnmeghajtású faekóről álmodoznak, amely egyesíti magában az új jóságát, s a régi megszokottságát Hát a tudomány sok csodára képes, de atommeghajtású faekét nem képes előállítani. A faeke a múlté, az atomenergia a jelené és a jövőé... Az űrhajók korában nem lehet két tehénnel, vagy éppen egy lóval szántogatni. A gépek korszakát éljük és a gépeli diadalmasan be is vonulnák majd a mezőgazdaság minden ágába. Eljön az idő, mert el kell jönnie, amikor csak regényekből, vagy meséből olvassuk: hol volt, hol nem volt egyszer egv ország, ahol valamikor tehénnel. ekével dolgoztak öt holdat és termeltek egy holdon nyolc mázsa búzát... Csak már ott tartanánk! Gyurkó Géza Remegj a paraszt a városba televíziót venni. Meg is veszi, haza is viszi autóbuszon, van este otthon öröm a családban — hogyne, hisz nagy dolog ám egy olyan gép, amely behozza a szobába a világot és nemcsak szóban, de képekben is. Ugyanez a paraszt másnap reggel indul ki a határba, két lóval, szekérrel, megy vetni, s még jó, hogy van vetőgéoköl- csönzés. így nem kézzel. Van ebben valami tragikomikus vonás, valami olyan ellentét, amelyet ma megírni «szinte nem is lehet, amelyhez majd távlat kell, hogy vígjátékok szülessenek, vagy drámák, arról, hogy volt egy ország, ahol izgatottan hallgatták a rádiót, elérte-e már a Holdat az a rakéta, s ebben az országban — kis túlzással —, egyesek földjén megállt az élet. Elmondtuk már jó néhányszor. Mikszáth Kálmán meg is írta, ha régebben is. az Űj Zrínyiászában, hogy mi lenne, ha régen meghalt őseink életre kelnének és szembetalálnák magukat a számukra szokatlan világgal. Nos, ha mondjuk egv öreg paraszt, aki még az első világháború előtt tért volna meg örökre saját földjébe, mosi újból életre kelne, lenne oka alapos megrökönyödésre. Olyan üzemek, olyan gépek, amelyről sohasem hallott, repülőgépek, autók, motorkerékpárok, rádió, televízió, villany: mindaz, ami számunkra természetes, számára egyszerűen varázslatnak tűnne. De, ha meg akarna nyugodni, nem kellene más, csak ellátogatni néhány egyéni gazda portájára, megnézegetni, hogyan termel és mennyit, sajnos, megnyugodhatna — nem sok a változás. A magyar mezőgazdaságnak az a része — s szerencsére ez már mind kisebb, de még elég tetemes —. amely egyéni gazdaságként van elkönyvelve, alig termel többet, mint majd fél évsz.ázaddal ezelőtt és az emelkedés is csak annak köszönhető. hogy népi államunk igyekezett számukra is segítséget nyújtani, Hatvan városban például az idén 9 mázsa az egyéni gazdák termésátlaga búzából. Fél évszázaddal ezelőtt 7 mázsa körül volt az átlag. Két mázsa emelkedés fél évszázad alatt, amikor a gyáripar termelése csak 1938-hoz képest is majd ötszörösére emelkedett! Meghökkentő és tarthatatlan éllanot ez. A falu dolgozó népe is mind több és jobb árut kíván az ipartól, televíziót, olcsóbbat. ruhát, kerékpárt, rádiót. motort, bútort, téglát, mindebből sokat és olcsón. Ez rendjén is volna, de van az éremnek egy másik oldala is: az ipaa’i munkás, aki mindezt a terméket előállítja, ugyancsak többet, jobbat és olcsóbbat akar az élelmiszer cikkekből. De hogyan? Ma szállítsa le az olcsó bútort és várjon ezek szerint 100 évig. hogy egy holdon négy mázsával emelkedjék a búza terméshozama, s így legyen olcsóbb a liszt. Vagy a kenyér?. Ha csak a falu és a város kölcsönös árucseréiét vesszük is figyelembe, akkor sincs helye holmi évszázados várakozásnak. De nemcsak erről, sokkat többről van még szó. Mi azt mondjuk, hirdetjük és meg is akarjuk valósítani, hogy eltüntetjük a város és a falu közti különbséget. A falvak külső képében is, gondolva itt úthálózatra, világításra, parkosításra, középületekre — de belső tartalmában is. Kultúrát, több. magasabb kultúrát adni a falunak, műveltséget és művelődési lehetőséget. De kinek és hogyan? Annak a gazdának. ban. Tánc- és színjátszó cső rortot alakítottak, s már a jő vő hónapban bemutatják mű sorukat. Az Egri Állami Áruház felkészült a közelgő mikulási és karácsonyi ünnepekre. Értesüléseink szerint ajándéktárgyak érkeztek nagyobb mennyiségben. így 100 láda játék, üveg, porcelán, műanyag és bőrdíszműárú. amelyek rövidesen a vásárlók rendelkezésére állnak. Az Állami Áruház a tavalyi helyen újra felállította pavilonját és november 23-tól kezdve a vásárlóközönség már különböző mikulási és karácsonyi ajándéktárgyakat találhat itt. Az egriek bizonyára örülnek majd annak is, hogy a 120 négyzetméter nagyságú pavilon ban az áruház dolgozói megszüntetik a tolongást. Az elmúlt iskolai évben a Magyar Tanácsköztársaság 40, évfordulójának tiszteletére az ország minden úttörőcsapata a Forradalmi Nyomolvasás keretében gyűjtötte a Tanácsköztársaság dokumentumait. Országszerte szép eredmények születtek, így Egerben is. Sok olyan esemény, anyag került napvilágra az idősebb elvtársak elbeszélései során, a felkutatott dokumentumok alapján. amelyek az idő múltával talán feledésbe merültek volna. Úttörőink nagy izgalommal, csillogó szemmel hallgatták és jegyezték az izgalmas történeteket, kutatták a forradalmi nyomokat, s közben gyermekfejjel átélték az akkori idők szellemét, eseményeit. Az eredmények, és az, hogy úttörőink megkedvelték a nyomolvasási munkát, az, hogy gyermekeink továbbra is búvárkodni akarnak a születésük előtti, vagy a közelmúlt idők eseményeiben, arra következtetnek, hogy érdemes e kutatómunkát még érdekesebben, szervezettebben folytatni. Április 4-én ünnepeljük fel- szabadulásunk 15. évfordulóját. Ez alkalomra úttörőcsapataink, KISZ-szervezeteinkke! együtt, összegyűjtik az 1919 utáni időszak forradalmi dokumentumait, a város felszabadulásának körülményeit, az utána következő időszak adatait, egészen napjainkig. Tiszta szívvel, jóindulattal, jókedvvel és erős akarattal fognak az elég nagy munkához. S csak akkor tudnak komoly munkát végezni, ha megfelelő segítséget kapnak kutatómunkájukhoz. A következő közeli napokban egyre több úttörőt, klszis- tát láthatunk majd, akik keresnek valakit, kérdeznek, kérnek, jegyeznek, gyűjtenek. Eger város minden dolgozóját, vállalatát, állami és társadalmi szervét kérjük, hogy lehetőségeikhez mérten, nyújtsanak segítséget a Forradalmi Nyomolvasáshoz. Ne zárkózzanak el a gyerekek kérdései elől, mondják el, amit tudnak e kor eseményeiből, hiszen nagyon sokan átéltük ezt a kor- 1 szakot, s napjaink eseményeiről is rengeteget tudnánk mondani. Akinek valamilyen dokumentációs emléke van, legalább megtekintésre, lefényképezésre, stb., bocsássa a fiatalok rendelkezésére, mondja el annak történetét, körülményeit, jelentőségeit. Az összegyűjtött anyag feldolgozva, a Dobó Múzeumban nyer elhelyezést, és 1980. április 4-től, kiállítás formájában, mindenki számára megtekinthető lész. Király Gyula, városi úttörő-titkár, Eger. miképpen gyártsanak „bizonyi- tékokaf’ az „észak-vietnami agresszióról” az ENSZ Laoszba küldött ténymegállapító bizottságának félrevezetése céljából, A Sam Nera tartományban. Sathon közelében tartózkodó partizánok kezébe került többek között az észak-laoszi katonai kerület parancsnoka által 1959. szeptember 23-án kiadott 221. számú parancs, amely a következőket tartalmazza: „Ezen utasítás vétele Után az illetékes szerveknek össze kell hivniok a velünk együttérző személyeket, s ta- nácsolniok kell, hogy egybehangzóan jelentsék ki, hogy Vietnam katonáit itt és itt látták, amint ilyen és ilyen őrhelyeket rohamoztak meghatározott létszámban. Ezenkívül gyors válaszokra is készítsék elő a lakosokat, mert kérdéseket kaphatnak.” (MTI) igen nehéz szövetséges”, A Washington Post — De Gaulle vezetői képességét dicséri, s megjegyzi, hogy „áll- láspontja történelmi érzésekről tanúskodik”. LONDON A Daily Telegraph véleménye szerint az a tény. hogy De Gaulle a csúcsértekezlet időpontját még távolabbra tolta ki éppen Selwyn Lloyd Párizsba érkezése előtt. A News Chronicle azt irja. hogy De Gaulie-nak Macmil- lanről tett kijelentései és Lloyd látogatása azonban arra mutat, hogy erőfeszítést tesznek az „entente cordiale” helyreállítására. A Daily Herald megállapítja, hogy De Gaulle Franciaorlaoszi partizánok titkos ol — Hogyan készült a viel HANOI (TASZSZ): Mint a Vietnami Tájékoztató Iroda jelenti, laoszi partizánok titkos okmányt zsákmányoltak. Az okmányok szerint a laoszi hatóságok részletes utasításokkal látták el beosztottjaikat arról, szágot „a világ békéjének akadályává teszi”. Ügy beszél, mintha egyedül ó kormányozná a világot. Macmillant elintézi egyetlen Münchenre való megjegyzéssel. TUNISZ Az Algériai Nemzeti Felszabadulási Front tuniszi szóvivője megerősítette, hogy az algériai kormány miniszterei szerdán kétszer is összeültek a De Gaulle sajtóértekezletén elhangzottak tanulmányozására. Az AFP szerint nem lehetetlen, hogy ha az algériai felelős személyek úgy döntenek, hogy elfogadják De Gaulle meghívását, akkor ezt azzal a kikötéssel teszik, hogy a tárgyalások „titokban"’ bonyolódjanak le. (MTI) kmányokat zsákmányoltok nami beavatkozás meséje Selwyn Lloyd párizsi tárgyalásai — Üjabb nyugati sajtómegnyilatkosások De Gaulle sa i t óér tekesl étéről Eisenhower — e források szerint — még nem döntött ebben a kérdésben, mert esetleg megbeszéléseket kíván folytatni róla a négy nyugati kormányfő jövő hónapban megtartandó párizsi értekezletén. Eisenho- wert azonban a hadügyminisztérium és az atomerő bizottság erősen befolyásolja olyan irányban, hogy az Egyesült Államok — legalább korlátozott mértékben — kezdje újra atombombarobbantási kísérleteit. (MTI) aki hajnaltól késő estig küszködik a földjén, amelyet büszkén vall magáénak, közben inkább ő a földé, mint az lenne az övé, hogyan volna kedve, ideje, hogy tanuljon, művelődjék, szórakozzék, emberi életet éljen. Nagyszerű álmai vannak, de álmai szárnyát rendre le- m'esi az öt. vagy a tíz hold mezsgyéje. £Ja valakinek azt mondanák most, menjen szekérrel a fővárosba, biztosan azt gondolná, bolond az, aki ilyet tanácsol ma. Ha régi módon nem kell és nem is lehet közlekedni. ha régi módon nem kell. de nem is lehet élni általában, hogyan léhet akkor pont a mezőgazdaságban, megőrizve, konzerválva azokat a „régi jó időket”, amelyeknek jóságáról több átkot hall az ember, mint imát a templomban? Űj módszerekre van szükség a mező- gazdasági termelésben is. korszerű eljárásokra, gépekre, fejlett állattenyésztésre, hogy egyrészt valóban a föld gazdájává váljék a paraszt, másrészt ténylegesen olcsó és nagy mennyiségű mezőgazdasági áruvá! láthassuk el a nemcsak igényeiben. de lélekszámban Is örvendetesen gyarapodó népünket. Korszerűen gazdálkodni öt holdon? Lehet! Ha az egy kísérleti parcella. De hát egy országot. nem lehet felosztani öt- tízholdas kísérleti parcellákra, — ez nyilvánvaló. Drága mulatság lenne! A traktornak hely kell, hogy megforduljon, a kombájn, amely nem éppen olcsó jószág, teljességgel használhatatlan olyan búzatáblákon, amelyeknek egyik végéről a másikra a suttogás is el- hallik. Mit csináljon a burgonya, vagy cukorrép aszed ő-gép 500 négyszögölön, a siló, vagy kukortcakombájn a kisparaszti dűlőkben, ahol gyakran a szekér is úgy fordul, hogy a szomszéd gazda földjén hagyja kereke nyomát. C* zemyi gondolat, érv van ^ még, amely mind azt mutatja, hogy kis földön még nagy igyekezettel sem lehet többet termelni, mint a menynyit általában termel a mi mezőgazdaságunk. Nem azért alacsony világviszonylatban is a magyar mezőgazdaság termés-