Népújság, 1959. november (10. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-26 / 278. szám
*40 NEPÜJSAo 1959. november 36., csötőrtWI Megkezdődött a koreai kérdés vitája ax Fil\SZ politikai bizottságában A Szovjetunió, Csehszlovákia ás Ukrajna képviselői visszautasították az amerikai küldött javaslatát. Tugarinov szovjet küldött megjegyezte, hogy á Korea egyesítésére és újjáépítésére alakult bizottság egész tevékenységével zsákutcába igyekezett juttatni Korea egyesítésének kérdését. Az amerikai állásfoglalás lényegében ultimátum a koreai nép számára: vagy hozzájárultok ahhoz, hogy kiterjesszük Észak-Korea területére a külföldi erők által Dél-Koreában teremtett reakciós rendszert, vagy fennmarad Korea ketté- csztottsága —. mondotta Tugarinov. 1958. februárjában a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya javaslatot tett az ország békés egyesítésére. Ez a javaslat azt indítványozta, hogy vonjanak ki minden külföldi csapatot Észak- és Déi-Koreá- ból, majd egész Koreában tartsanak szabad választásokat. A kínai népi önkéntesek kivonása Észak-Koreából új lehetőségeket, teremtett a koreai kérdés békés" rendezésére. A délkoreai hatóságok azonban következetesen visszautasították ezeket a bákeszerető és a koreai nép érdekeinek teljes mértékben megfelelő javaslatokat. A szovjet küldött hangsúlyozta: a koreai kérdés igazságos rendezésének fő akadálya, hogy külföldi csapatok tartózkodnak a koreai félszigeten. E kérdés rendezése — Korea békés, demokratikus alapokon való egyesítésének legfőbb előfeltétele. Anglia, Dél-Afrikai Unió. Thaiföld. Franciaország. Ausztrália és Libéria küldöttségei az amerikai határozati javaslat mellett foglalt állást. (MTI) Lengyelországnak nincs szándékában visszavonni a jelöltségét A Pravda római tudósítója Gronchi szovjetunióbeli látogatásáról mölcsdzS kulturális, tudományos és baráti kapcsolatokat építsen ki — hangsúlyozza a Pravda tudósítója. Nem kétséges, hogy ez az együttműködés mind az olasz, mind a szovjet népnek javára válnék, s ugyanakkor hozzájárulna az európai népek közötti bizalom megteremtéséhez. (MTI) A Déli-sarkvidéken megtiltják a nukleáris robbantásokat ígérkezett valami rózsásnak a; jövő, ha csak az elpusztult ja-: vakat, a fejekben meglevő: káoszt, a nyelvre tolakodó és: kimondott hangokat látta, illetve hallotta valaki. Mert: ugyanakkor már szerveződött.: erősödött a párt és lépésről lépésre — ha csak aprók voltaik is ezek a lépések —, haladt előre a rend, a konszolidáció felé. S mögötte egyre sűrűbbek, tömörebbek lettek a sorok. Egyre jöttek azok, akik nem a fejüket fogva siránkoztak „nem lesz belőlünk semmi”, hanem félretolva a síránkozókat — munkához láttak. És dolgoztak a pusztuláson kesergők helyett, míg azok is rádöbbentek, hogy ha élni akar valaki, levegőt kell szívnia, ha építeni akar valaki, alapot, falat kel] raknia. Ez az összefogáson alapuló munka —, amelyet a párt szervezett és vezetett —, az elmúlt évek alatt gazdag eredményeket hozott Népgazdaságunk erőteljesen fejlődik, a dolgozók életkörülményei javulnak, megnőtt a munkások, parasztok, értelmiségiek munka- és alkotókedve. S napjainkban erőnket a hároméves terv, majd pedig az ötéves terv teljesítésére összpontosítjuk. Ismét ragyogó cél van előttünk: minél gyorsabban elérni nemzetünk felvirágzását, a Szocializmust.. . S a pórt mögött egyre sűrűbbek, tömörebbek a sorok Itt vannak mindinkább a „csalódottak” is, akik az elmúlt évek alatt megtanultak bízni és alkotni Papp János WASHINGTON (MTI): A Washingtonban ülésező „Antarktisz értekezleten” elfogadták a Szovjetuniónak azt a javaslatát, hogy a Déli-sarkvidéken mindenféle nukleáris robbantást tiltsanak be. Az értekezlethez közelálló körök szerint most már rendeződtek a vitás kérdések és pénteken valószínűleg aláírják a 12 állam egyezményét. (MTI) lasztásával kapcsolatban. Az amerikai küldöttség szóvivője ugyanis azt a kijelentést tette, hogy Lengyelország a felelős azért, mert mindeddig nem sikerült kimozdítani e helyzetet a holtpontról. Azt is hozzáfűzte, hogy a lengyel küldöttség valamiféle „nyomás alatt” cselekszik. „Véleményünk szerint e mostani választásokkal kap. csolatban az amerikai küldöttségnek van a legkevesebb joga ahhoz, hogy nyomást emlegessen” — hangoztatja a lensvel nyilatkozat, majd megállapítja, hogy a szavazás eddigi menete szerint a küldöttségek többsége bizalommal viseltetik Lengyelország iránt. A lengyel küldöttség nem szándékozik visszavonni jelöltségét. Mikojan Mexikóban CIUDAD—PEMEX (TASZSZ) Mikojan, a Szovjetunió minisztertanácsának első elnökbe1 yettese, Mexikó Monterrey városában meglátogatta ahen- gerdét és a kohóművet, majd megtekintett ott egy mező- gazdasági termelőszövetkezetet. Hivatalos látogatást tett Raul Rangel Friasnál, Neuvo ueon állam kormányzójánál, aki ebédet adott Mikojan tiszteletére. Mikojan kíséretével kedden késő este Ciudad Pemexbe, a mexikói kőolajipar új központjába érkezett. (MTI) Saovfet—amerikai megállapodás atomiadósok cserelátogatásáról és az együttműködésről WASHINGTON (MTI): John Mccone, az amerikai atomerö- : bizottság elnöke és Jelemelja- nov professzor, a Szovjetunió ; atomerőhivatalának vezetője ; kedden Washingtonban megál- ; lapodást írt alá a tudósok cse- : relátogatásáról és az együttműködésről. A két fél megállapodott abban, hogy az atomerő békés célú felhasználásában szerzett értesüléseiket kicserélik, és észleleteiket közük a nemzetközi atomerő szervezettel. A szovjet és az amerikai tudósok 3—5 tagú csoportokban. 15—15 napra látogatnak egymás országába és tanulmányozzák majd az atomkutatássai összefüggő kérdéseket. (MTI) eredmények, papíron működő szövetkezetek.” Hát ezek iß csalódtak. Minden termelőszövetkezet dolgozik a megyében. A nyáron több mint ezer vagon szálastakar- mártvt gyűjtöttek össze a közös állatállománynak, gépeket, állatokat vásároltak, összeadták a vetőmagot és ma már új szövetkezetek földjében hajt csírát az élet... És nem riasztottuk el a parasztot, a szövetkezéssel nem gyengült, hanem erősödött a munkás—paraszt szövetség. Egyetlen példa csak: a nyár folyamán több mint 300 dolgozó paraszt kérte felvételét a pártba. azért, hogy segítsenek a pártszervezetek megalakításában és, hogy majd a pártszervezetekben is segíthessék a szövetkezetek gazdasági, politikai megszilárdítását. Simán, gond, probléma nélkül ment mindez? Félrevezetés lenne azt állítani. Voltak gondok, problémák, viták és éjszakába nyúló tervezések, de voltak olyanok százak és ezrek, akik bíztak a megye paraszti dolgozóiban, józan, reális gondolkodásában, a szocializmushoz való ragaszkodásban. És ezek nem csalódtak, nem csalatkoztak. Xént lesz belőlünk semmi Hányszor, de hányszor elhangzott ez 1956 végén és 1957 tavaszán, nyarán. Bizony, nem Csalódni nem jő — általában Nem jó, pláne a szerelemben vagy a kedvenc futball-csapat- ban. Mert csalódás bizony sokfajta van. És most olyan csalódásokról lesz sző. amely végső soron is nem keserű szájízt hoz a csalód é laknak, hanem tanulságot. — Mégpedig olyan tanulságot, hogy jobban bízzanak, jobban ismerjék meg azt az erőt. amely társadalmunkban. a munkásban, a parasztban, az, egész dolgozó népben rejlik. Hogy nem elés, csak a jóindulat, ha nem elég szilárd a hit igazunkban, hogy jó dolog az óvatoskodás, de nem jó a bizalmatlankodás, hogy ártalmas a túlzott optimizmus, de az örökös borúlátásra sincs ok Iß milliótól a 200 millióig A pártkongresszus tiszteletére üzemeinkben jelentős felajánlások születtek és mint ahogy a megyei pártértekezlet beszámolt róla: a felajánlások értéke meghaladja a 200 millió forintot. Az első felajánlás összértéke csak 18 mil iő forint volt. Az üzemek vezetőségei • ennyit láttak reálisnak, ennyire értékelték a lehetőségeket, ennyit vártak a munkásoktól. Az. hogy a vállalás értéke több mint tízszeresére nőtt, és most már azt is látni: a vállalás teljesítve lesz —, kellemes csalódás. A Bélapátfalvi Cement- és Mészmű első vállalását már többszörösen túlteljesítette — és így van még jó néhány üzem a megyében, A műszaki gárda „csalódott” • munkásokban, mert * munkások — ma már látják —, sokkal többre képesek, mint amit „kiláttak” belőlük. S ez a csalódás feltétlenül azzal járt. hogy a jövőben az üzemek vezetői sokkal többre tartják az üzemek, a bányák dolgozóit, jobban bíznak bennük, és ami nem utolsó dolog, jó időben megbeszélik a dolgozókkal, hogy együttesen mit akarnak, mit tudnak tenni. És a jövőben a munkások sem csalódnak vezetőikben Mert azért — ezzel tartozunk az igazságnak —, az üzemi vezetők kényelmességét, a felelősségtől való húzódást, a bizalmatlanságot látva a munkások is csalódtak. 4 termelőszövetkezetek dolgoznak „Már megint kezdődik.” „Minek úgy rohanni”. „Elriasszuk a parasztot, gyengítjük a munkás—paraszt szövetséget”. Ilyen és ehhez hasonló hangok hallatszottak tavasszal, amikor a termelőszövetkezetek fejlesztése megkezdődött a megyében. S amikor lezárult a nagyobb arányú fejlesztés és arról beszéltünk, hogy 30 000 parasztcsalád gazdálkodik most már több mint 200 000 holdon közösen, hogy a megye összterületének 76, szántóterületének pedig 64 százalékán már szocialista gazdálkodás folyik, isméi jöttek a hangok: „\fttjatok még. mi lesz ősszel, ezek csak papírCSALÓDOTTAK A mongol mezőgazdaság szocialista átalakítása nagy mennyiségű tenyészállatot, több ezer vagon vetőmagot adnak át 1960-ban a termelöszevelkezetaknak az állami gazdaságok nyésztés területén különösen nagy támogatásra számíthatnak a közös tenyészeteket kialakító termelőszövetkezeteik. Amellett, hogy 78 ezer tenyész- baromfit szállítunk, még csaknem egymillió naposcsibét is a termelőszövetkezetek rendelkezésére bocsátunk. — A felsorolt vetőmag- és állatmennyiségen felül a helyi kívánságoknak megfelelően további vetőmagcserével, gép- kölcsönzéssel és egyéb módon támogatják az állami gazdaságok a fiatal . termelőszövetkezeteket. (MTI) rke Játékvásár Érdekessége lesz a vásárnak, hogy nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek részére is lehet ajándékot vásárolni, sőt Mikulásra és karácsonyra cukorka is beszerezhető. Mind a játék-, mind az ajándékáé cukorka-vásáron minden 50 forinton felüli vásárlásnál ajándék- sorsjegyet adnak, amelynek húzásán sok értékes nyereménytárgyat sorsolnak ki. A Hófehérke Játékvásár vasárnap reggel nyílik. gonnal adunk át. Kenyérgabonából 4005 vagon, takarmány- gabonából pedig 1789 vagon vetőmag átadását tervezzük. 1960-ban 3500 tenyészüszőt és bikát adunk át a közös gazdaságoknak. Sertés tenyésztör- zsek átadásával előmozdítjuk a közös gazdaságok tenyészeteinek mielőbbi kialakítását. Összesen 565 000 tenyészkant, kocát és kocasüldőt biztosítunk a termelőszövetkezetek számára. A közös juhászatok állományának megjavítására 34 ezer tenyészkost, anyát, jerkét adunk át A baromfite...... ui» mi Ép ül a Hóiehé A kereskedelem mindenütt lázasan készül a karácsony előtti csúcsforgalomra. Egerben, a Sándor Imre utcában, a Kiskereskedelmi Vállalat dolgozói Is készítik már a játékvásár díszítését. Az erre az alkalomra berendezett helyiségben a gyermekek által jól Ismert Hófehérke és a hét törpe köszönti a látogatókat. A sok-sok hazai és külföldi Játék már ott sorakozik a polcokon. Kis gazdájukra várnak, akik majd biztosan nagy örömmel fogadják, becézik őket. Az Állami Gazdaságok Fő- igazgatóságán elkészültek a tervek arra vonatkozóan, hogy 1960-ban milyen mennyiségű tenyészállatot és minőségi 'vetőmagot bocsátanak a termelőszövetkezetek rendelkezésére. A segítés mértékéről Petőházi Gábor miniszterhelyettes tájékoztatta az MTI munkatársát: — Az új 3004/2-es kormányhatározat az állami gazdaságok fe1 adatává teszi, hogy _ * korábbinál is jelentősebb mértékben támogassák a termelőszövetkezeteket. A segítésnek legfontosabb módszere a nagyüzemi gazdálkodás tapasztalatainak átadása. Növeljük ezenkívül a központi készletre termelt vetőmag mennyiségét, s így lehetőség nyílik a termelő- szövetkezeteknek kellő meny- nyiségű vetőmag juttatására. A tavaszi hibrid kukorica vetéshez már 2300 vagon hibridmagot adunk át. Cukorrépából és takarmányból 500 vagonnal, lucernából, lóheréből és egyéb aprómagvakból pedig 120 vaaiiam az áUattenyesztes; gépállomásokon keresztül látja el szakemberekkel, gépekkel, tenyészállatokkal a mezőgazda- sági szövetkezeteket. 1958-ban a mezőgadasági szövetkezetek több mint húsz százalékát szolgálták ki. 128 ezer juh villany-nyírását tették lehetővé, mesterségesen termékenyítettek meg több mint kétezer tehenet és 104 ezer juhot. Idén újabb 19 állattenyésztési gépállomás alakult. Jelenleg a mongol mezőgazdasági termelők 97 százaléka már szövetkezeti gazdálkodást folytat. Lényegében befejeződött a szövetkezetesítés. 1958-ban, 1957-hez képest, 60,2 százalékkal nőtt a mező- gazdasági szövetkezetek állat- állománya. A közös javak értéke 44 százalékkal, a szövetkezetijövedelem 67,3 százalékkal, a teljesített munkaegységek összege 45,7 százalékkal nőtt. A munkaegység értéke 7,5 százalékkal emelkedett. Most légióként arra törekednek, hogy megjavítsák a munkaszervezést, állandó brigádokat alakítsanak. megszervezzék a nyilvántartást, minden szövetkezeti tagot bevonjanak a közös munkába és emeljék a munka termelékenységét. (MTI) Egy amerikai bombavető arabéi 37 iskolát lőhetne építeni építése annyiba került, mint a másfél mérföld hosszú New Dalles-i (Oregon állam) óriási gát. A B—70. Walkür mintájú lökhajtásos bombavető repülőgép prototípusának elkészítése 150 millió dollárba került, amiért 37 új iskolát lehetne építeni. Egyetlen Jupiter-faké- ta 1 200 000 millió dollárt emészt fel. 60 lakóház költségét. (MTI) időiái'MsíelrMtés Várható időjárás csütörtök estig: Tovább tart a hideg, csendes, párás, többfelé ködös idő, délnyugaton lassú feJhősödéssri. Néhány helyen, elsősorban délnyugaton Uödszitúlással, kisebb esővel, vagv havasesövel. Várható 'egmagaöább nappali hőmérséklet I!- plusz 4, legalacsonyabb éjszakai Hőmérséklet mínusz 3-6 fűk között. Távolabbi kilátások: A bideg gyengül, (MTI) MOSZKVA (TASZSZ) Az a hír, hogy Gronchi olasz köztársasági elnök a jövő év elején a Szovjetunióba látogat, felkavarta az olasz közvéleményt — írja a Pravda római tudósítója. Figyelemre méltó az a tény, hogy Gronchi uttuásáról az olasz Minisztertanács egyhangú határozatot hozott. Olasz sajtókörök véleménye szerint Gronchi látogatása hozzájárul a nemzetközi feszültség enyhüléséhez. Olaszországban ezekben a napokban egyre gyakrabban lehet hallani arról, hogy o Szovjetunió és Olaszország között nincsenek olyan ellentétek, amelyek megakadályoznák, hogy a két ország gyü: LONDON (MTI): Az Egyesült Államok quakér felekeze- I tének havi kiadványa, a I Washington News Letter csil- 1 lagászati számokat közöl az 1 Egyesült Államok katonai ki- I adásáról. A törvényhozás 1959> ben 51 600 millió dollárt irány- 1 zott elő a Icatonai költségvetés- 1 re, azaz fejenként 291 dollárt ’•az Egyesült Államokban élő í minden férfi, nő és gyermek ’•után, valamint 9 ezer millió ! dollárt az államadósságok, túl• nyomórészt hadikö'lcsönök ka- l matatva. A kiadvány közli a í katonai pénzpazarlás néhány > kevésbé ismert adatát. Így pél• dául a hadügyminisztérium 200 v millió dollárt költött két nagy ^vegyészeti gyár építésére, s ez- íután bezárta azokat, anélkül. (hogy egyetlen csepp üzeni {anyagot állítottak volna elő. { Az omahai rakétatámuszpon NEW YORK (TASZSZ): A politikai bizottságban megkezdődött az általános vita a koreai kérdésről. Walter Robert son, az Egyesült Államok képviselője nyitotta meg a vitát és kijelentette, hogy •-az Egyesült Államok kormánya nem szándékozik változtatni koreai politikáján és továbbra is támogatni fogja a reakciós délkoreai rendszert. Robertson kijelentette: az úgynevezett ENSZ-csapatokat mindaddig nem vonják ki Dél-Koreábol, amíg a koreai kérdést nem oldják meg az Egyesült Nemzetek Szervezete „elveinek” megfelelően. vagyis olyan amerikai feltételek szerint, amelyeket az elmúlt ülésszakok során különböző határozatok formájában durván: ráerőszakoltak a közgyűlésre. Az amerikai küldöttség előterjesztett egy olyan határozati javaslatot, amely kísérlet arra. hogy ráerőszakolják a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányára a koreai kérdés rendezésének amerikai feltételeit. Az amerikai határozati javaslat előirányozza a koreai egyesítésre és újjáépítésre alakult ENSZ-bizottság fenntartását és indítványozta az ENSZ főtitkárának, hogy tűzze a koreai kérdést az ENSZ közgyűlés 15. ülésszakának előzetes napirendjére. NEVS YORK (TASZSZ): A lengyel ENSZ-küIdöttség szóvivője kedden közzétett sajtó- nyilatkozatában kijelenti, hogy sajnálkozást és meglepetést keltenek az amerikai küldöttség legutóbbi kijelentései a biztonsági tanács harmadik, nem állandó tagjának megvámegtartott III. plénumán megállapították, hogy a népgazdaság valamennyi ágában győztek a szocialista termelési viszonyon. A plénumon elhatározták, hogy meggyorsítják a mezőgazdaság fejlődését, a mezőgazdasági üzemek szervezeti és gazdasági erősödését. Az állami gazdaságok bebizonyítják a nagyüzemi szocialista gazdálkodás fölényét. Széleskörűen felhasználják a tudományos és műszak-; vívmányokat, s jelentős haszonnal dolgoznak. A köztársaság vetésterületének 80 százalékát az állami gazdaságok foglalják el. Mind nagyobb mértékben gépesítik a munkát, s ennek megfelelően csökkentik az önköltséget. 1958-ban, 1957-hez képest, 20,7 százalékkal emelték a terméshozatmot, 8,3 százalékkal a gyapjúhozamot és 44 százalékkal a fejési átlagot 1959—1961 között 360 000 hektár szűzföldet törnek fel, hogy az ország önerejéből el tudja látni magát liszttel és megfelelően tudja takarmányozni állatállományát. A z állattenyésztési gépál- lomások főszerepet töltenek be a mezőgazdasági szövetkezetek szervezeti és gazdasági megerősítésében. Az A mongol nép eredménye- sen befejezte a népi forradalom első szakaszát: az elmúlt évtizedekben véget vetett a belső világi és egyházi feudális urak hatalmának, lerázta magáról a külföldi imperialista igát, s most magabiztosan építi a szocializmust. A Mongol Népköztársaság a népi hatalom éveiben sikeresen fejlesztette népgazdaságát és kultúráiét. Megjelent, erőteljesen fejlődött, s végezetül uralomra jutott a szocialista szektor az ország mezőgazdaságban. Szocialista típusú gazdaságok — állami gazdaságok. állattenyésztési gépállomások és mezőgazdasági szövetkezetek — uralják a mongol mezőgazdaságot. A mongol mezőgazdaság szocialista átalakulása nem. véletlen: az ország gazdasági fejlődésének egész menete készítette elő. s a Mongol Népi Forradalmi Párt vezetésével, a Szovjetunió és a többi szocialista ország önzetlen, testvéri segítségével valósították meg. J elenleg 25 állami gazdaság, 41 állattenyésztési gépállomás, s több mint 400 mezőgazdasági szövetkezet működik Mongóliában. A Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának nemrég