Népújság, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-06 / 234. szám

8 nepüjsäg 1959. október •., kedd A világűr meghódításának útján (Folytatás az 1. oldalról) hozzáférhetetlen felületéről. A Hold felületének ugyanis 40 százalékát nem lehet megfi­gyelni, mivel az égitest állan­dóan ugyanazt az oldalát for­dítja a földünk felé. Az új szovjet holdrakéta lesz az első, amely a Hold e láthatatlan fe­lérek közelébe jut és mintegy 10 000 kilométeres távolságról vizsgálja majd. L. P. Panaonaietov, az ismert leningrádi fizikus ki­jelentette: — a szovjet holdra­kéta lehetőséget ad arra, hogy tisztázzák a Hold forgásának alakulását és megvizsgálják a tömegeloszlás körülményeit a Holdon. Ezt csillagászati úton lehetetlen megtenni. Már a kö­zeljövőben lehetőség nyílik ar­ra, hogy létrehozzák a Hold mesterséges holdját, szputnyik- ját. Ebben az esetben a rakétá­nak olyan sebességet kell adni, hogv a műszeres rész a Hold térségébe jutva — az égitest tömegvonzásának hatására kör­pályán keringjen majd a Hold körül V. Fegyinszkij. a fizikai—matematika! tudo­mányok doktora, nyilatkozatá­ban hangoztatta: a tudomány szempontjá­ból szinte felmérhetetlen jelentősége van annak a ténynek, hogy a holdraké­ta műszereit földi állomá­sokról irányíthatják. Ez azt jelenti, hogy mintegy 400 000 kilométeres távolságról válik lehetővé a Hold túlsó, láthatatlan oldaláról szerzett adatokat összegezni és azokat — előre megállapított időpont­ban — koncentráltan továbbí­tani a Földre, az itteni meg­figyelő állomásokhoz. Ez sok­oldalú megfigyelésekre nyújt lehetőséget. J. K, Fjodorov akadémikus nyilatkozatában kiemelte, különösen nagy je­lentőségű az a tény, hogy a szovjet tudósok sikerrel oldot­ták meg, most már harmadíz­ben, a rakéta pontos irányítá­sának problémáját. A rakéta pályájának korrekciója ugyan­is csak abban a rendkívül rö­vid időszakban lehetséges, míg a nagyteljesítményű hajtómű­vek működnek. Ez a viszony­lag igen rövid időszak megkö­veteli, hogy a rakéta indítása a lehető legnagyobb pontos­sággal történjék. A szovjet tu­dósok ez esetben is sikerrel oldották meg a feladattal kap­csolatos bonyolult műszaki problémákat. A szovjet bolygóközi áldomás lefényképezi a Hold „túlsó" oldalát MOSZKVA (MTI): A szovjet űrrakéta automatikus boly­góközi állomása megkerüli a Holdat és közben lefényképezi a Hold „túlsó” oldalát, amelyet még soha senki nem látott. Minden okunk megvan annak feltételezésére, hogy a példát­lanul érdekes fényképeket az állomás rádiói eredményesen továbbítják majd, amikor az állomás földközelbe tér vissza. A tízezer kilométeres ma­gasság elegendő ahhoz, hogv a fényképeken a Föld mellékbolygőjának másik oldala teljes kiterjedésben látható legyen. Nem véletlen, hogy éppen ezt az időpontot választották a rakéta fellövésére. Október 2. és 4. között ugyanis a Hold a Földtől a lehető legkisebb tá­volságra, 363 000 kilométerre van. Egyes amerikai újságírók két héttel ezelőtt — abban az igyekezetükben, hogy csök­kentsék a szovjet holdrakéta jelentőségét — kijelentették, hogy októberben az amerikai tudósok elsőként valósítják meg a Hold körüli rakéta-re­pülést és így „visszavágnak” a Szovjetunió eddigi sikereiért. Az Atlas-Able rakéta viszont, amellyel ezt a feladatot meg­valósítani kívánták, a Cape Canaveral kísérleti telepen már szeptember 24-én felrob­bant. Feltételezhető, hogy a kudarc oka az amerikai szak­emberek túlfeszített munka­tempója volt A Hold körüli repüléshez sokkal pontosabb számítás szükséges, mint a Hold eltalá­lásához. Itt tekintetbe kell venni a Hold vonzóerejét, amelynek az a szerepe, hogy lefékezze a Hold mellett roha­nó rakétát és visszatérítse azt a Föld vonzó körébe, mint ahogy kosárlabdajátékban a labda a kosárból visszaesik a Földre. Nincs kizárva, hogy a boly­góközi állomás a Föld mes­terséges bolygójává válik, s pá­lyája rendkívül hosszúkás el­lipszist mutat majd. Ez a kér­dés azonban rendkívül bonyo­lult. Egyes tudósok véleménye szerint ez a lehetőség igen va­lószínű, s az új mesterséges hold röppályájának nagyten­gelye 400 000 kilométer körül lesz. A szovjet világűrkutatási program végrehajtása oly gyorsan folyik, hogy a Föld és a Hold között kétségkívül nemsokára állandó rádió-kap­csolat létesül majd. A szovjet tudomány számára már most megoldható feladat az első ön­működő Hold-állomás megte­remtése. A sebesség pontos kiszámítása kelti fel a figyelmet — Almár Iván nyilatkozata A harmadik szovjet űrrakéta és ezzel együtt az első bolygó­közi állomás kilövése az em­beriség újabb nagy előrelépé­sét jelenti a világűr meghódí­tásában — mondotta Almát Iván csillagász, a Magyar Űr­hajózási Bizottság tagja. — Az előző, a Holdba juttatott ra­kéta kilövésénél a célzás rend­kívüli pontossága ejtette bá­mulatba a világot, s a mosta­ninál a sebesség precíz kiszá­mítása kelti fel a figyelmet. Ahhoz ugyanis, hogy a bolygóközi állomás a Hol­dat megkerülve, visszatér­jen a Föld térségébe, nem szabad sem alulmaradni, sem túlhaladni egy bizo­nyos sebességhatárt. Ha sebessége a másodpercen­kénti 11,2 kilométernél na­gyobb, akkor a Hold mellett elhaladva, a Nap felé veszi útját, viszont ha ennél néhány száz méterrel kevesebb, akkor nem éri el a Holdat. A másod- percenkénti néhány száz mé­teres sebességeltérés miatt az amerikai rakéták a Föld és a Hold közötti távolságnak alig egyharmadát tették meg. Az első jelentésekben közölt adatokból arra lehet következ­tetni, hogy a bolygóközi állo­más az eddigiektől eltérően nem parabola, vagy hiperbola, hanem hosszan elnyújtott . el­lipszis pályán mozog. Sebessé­ge állandóan változik. A Föld­től távolodva, a Holdig foko­zatosan majdnem nullára csök­ken, majd a Föld térségébe visszatérve, a tömegvonzás ha­tására, ismét 11 kilométer fölé növekszik a másodpercenkénti sebesség. A Hold keringése miatt az űrrakéta pályájának másodszori, harmadszori, ne­gyedszeri leírásakor már nem kerüli meg a Holdat, s hosz- szabb időnek kell eltelnie ah­hoz, hogy a Holddal ismét ta­lálkozzék. A bolygóközi állomás ki­lövésének időpontját igen kedvezően választották meg, mert ezekben a na­pokban a Hold túlsó ré­szét világítja meg a Nap, s így mód nyílik arra, hogy a bolygóközi állomás mű­szereinek segítségével eset­leg képtávíró úján a Hold­nak azt a részét is megis­merjük, amely eddig titok volt az emberiség előtt. Feltehető, hogy a bolygóközi állomás műszerei közelebbi adatokat szolgáltatnak a Hold tömegéről, mágneses teréről, továbbá arról, hogy a Holdnak van-e légköre, kép segítségé­vel az eddigieknél sokkal pon­tosabb tájékoztatást kapha­tunk a Föld és a Hold aiakjá­^4 szovjet nem NEW YORK: Az ember — különösen a szovjet ember — képességei­nek növekedése az űrrakéta területén felülmúlja a képze­letet. Ma már nem kétséges, a hatvanas évek tanúi lesznek, hogy az ember felkutatja a naprendszer titkait, sőt talán még leszáll a Holdra, a Mars­ra és a Venusra is" — írja a New York Times hétfőn, a legújabb szovjet űrrakéta ki- röpítését kommentálva. „Aligha kétséges, a két leg­utóbbi szovjet rakéta kiröplté- se azt bizonyítja, hogy a világ­űr felkutatásában és a rakéta- technikában még mindig jóval a Szovjetunió mögött járunk" — ismeri el az amerikai lap, majd azzal vigasztalja olvasóit, hogy az amerikaiak nem sze­retnek lemaradni és ezért szá­mítani lehet rá, hogy a közvé­lemény növekvő nyomással követeli majd a jelenleginél hatékonyabb amerikai űrraké­ta programot”. „Ostobaság lenne, ha az ame­rikaiak irigységet, vagy leki­csinylést elegyítenének szeren- csekívállataikhoz” figyelmezte­ti az olvasóit a New York He­rald Tribune. Ugyanakkor han­goztatja: itt az ideje, hogy „nem nagydobra ütve” felül­vizsgálják, hogyan is áll az amerikai űrkutatási program és legfontosabb eszközének, az űrrakétának kérdése”. A lap megjegyzi, a legnagyobb jelen­tősége annak van, hogy „az ról. Nagy segítséget jelent a tudomány számára a bolygó­közi tér sugárviszonyainak mélyebb megismerése, elemzé­se. A Hold alaposabb megis­merése az előző űrrakétáknál sokkal többet nyújt a mostani bolygóközi állomás, mert hosz- szabb ideig halad el a Hold űrrakéta kiről setkősi visszha] Egyesült Államok még egyet­len olyan rakétát sem lőtt ki, amelynek teljesítménye egyen­lő lenne a szovjet rakétával.” LONDON: Az angol lapok közül a Daily Telegraph megállapítja; ..A szovjet tudósok ismét első díjat szereztek maguknak az i'rkutatásban. Ha még továb­bi bizonyítékokra volt szülcség, akkor a legújabb szovjet űrra­kéta kiröpítésének híre bebizo­nyította, hogy a szovjet tudó­sok megtartották és fokozták előnyüket az amerikai tudó­sokkal szemben”... „Mi a visszhangja Angliá­ban a szovjet rakétának? Cso­dálat, amelybe talán irigység vegyül” — írja a Daily Ex­press. PALM SPRINGS: James Hagerty, Eisenhower sajtószóvivője vasárnap Palm Springsben, ahol az elnök üdül, újságírók kérdésére kije­lentette: Eisenhower értesült a szovjet űrrakéta kiröpítésé- ről és „az elnök munkatársai továbbra is behatóan tájékoz­tatják az elnököt az újabb részletekről”. Hogyan utazhat az ember a világűrbe MOSZKVA: J. A. Pobedonoszcev profesz- szor, az űrrakéták kiváló szak­embere elmondotta: mellett, mérési biztonsága te­hát nagyobb, jelzéseit pedig pontosabban lehet venni, mert a Hold megkerülése után visz- szatér a Föld közelébe. Olyan adatok birtokába juthatunk, amely hatalmas lépessel viszi közelebb az emberiséget a vi­lágűr megismeréséhez. ütésének no-/« A harmadik szovjet űrrakéta tapasztalatai is megmutatják, bogy jelenleg az űrrepülés már a technikai megvalósulás korszakába érkezett. Ahhoz azonban, hogy az ember is el­hagyhassa földünk felszínét, és útrakelhessen a világűrbe, a Hold vagy a legközelebbi égi­testeit felé, még két problémát kell megoldani: teljes bizton­ságot nyújtó védőberendezése­ket kell kidolgozni, amelyek az űrhajósokat megvédik a világ­űrben fellépő bármilyen veszé­lyes jelenséggel szemben, to­vábbá meg kell oldani azt a problémát i*. hogy az űrhajó­sokat, az űrrakétát teljes biz­tonsággal visszatéríthessék a Földre. NEW YORK: A legnagyobb New York-i lapok vezető helyen számolnak be a harmadik szovjet űrra­kéta kilövéséről. A New York Times első oldalon írja: „Az orosz űrrakéta kifutott pályá­jára. Ma beköszönt a kozmi­kus korszak harmadik éve és az Egyesült Államok még mindig hátul kullog” — írja a lap. ROMA: Az olasz rádióhallgatók el­ragadtatással vették tudomásul a szovjet tudósok új nagy győ­zelmének hírét. Bár a vasárnap reggeli lá­pok még nem közölték az ese­ményt, a hír mégis villám­gyorsan terjedt el egész Olasz­országban. Emberek százai te­lefonáltak a hírügynökségek­be, hogy újabb értesüléseket szerezzenek. BERLIN: A Német Demokratikus Köz­társaság közleménye óriási ér­deklődéssel fogadta az új szov­jet űrrakéta kilövésének hírét. Az NDK valamennyi rádióállo­mása több ízben megismételte a szovjet tudomány és technika új győzelméről kiadott közle­ményt. A rakéta sikeres kilövésének híre emelte a köztársaság 10. évfordulójának megünneplésére készülő dolgozók ünnepi han­gulatát. A közleményt nagy ér­deklődéssel fogadták a 10. év­forduló alkalmából rendezett gyűlések, találkozók és konfe­renciák részvevői. A Szovjetunió úi győzelme ismét bebizonyítja a szovjet tu­domány óriási fölényét — mondotta Hans Seigewasser, a Demokratikus Németország Nemzeti Frontja Országos Ta­nácsának alelnöke. A szovjet űrrakéta kibocsátása bebizo­nyítja, hogy a bolygóközi repü­lés százada — a szocializmus százada. Az új űrrakéta pél­dázza az egész világ előtt, hogy mire képesek az emberek a szocializmusban. BUKAREST: Az Informatia Bucurestului vasárnap délután különkiadás­ban jelent meg. Demetrescu, a Román Tudományos Akadémia csillagvizsgálójának igazgatója „A szovjet tudomány új gigászi győzelme” című cikkében töb­bek közt a következőket írja: „A Szovjetunió nagyszerű pél­dáját mutatja annak, milyen óriás: lehetőségei vannak a nép szolgálatába állított tudomány­nak.” A TASZSZ jelentése a harmadik szovjet kozmikus rakéta útjáról A szovjet rakétasiker újabb visszhangja MOSZKVA (TASZSZ): A harmadik szovjet kozmikus ra­kéta október 5-én, moszkvai idő szerint 12 óráig (magyar idő szerint 10 óráig) 248 000 kilométerre távolodott el Föl­dünktől és az Indiai-óceán ke­leti része fölött haladt. A földi koordinátái ekkor déli szeles­ség 14 fok 20 perc, keleti hosz- szúság 98 fok 0 perc voltak. A tényleges útvonalról ka­pott mérési eredmények fel­dolgozása folyamatosan törté­nik a nagy sebességű elektro­nikus számítógépeken. A fel­dolgozás adatai azt bizonyít­ják, hogy a rakéta rendkívül ponto­san követi az előre meg­adott pályát. Az első és a második szov­jet kozmikus rakéták sebessé­ge — mint ismeretes — az elő­re meghatározott pálya elfog­lalásakor meghaladta a második kozmikus sebességet. A har­madik szovjet kozmikus rakéta pályája kezdeti részén a má­sodik kozmikus sebességnél valamivel lassabban haladt, hogy megkerülhesse a Holdat, majd visszaindulhasson a Föld felé. Ily módon a harmadik kozmikus rakéta valamivel lassabban közelíti meg a Hol­dat, mint az első és a második szovjet kozmikus rakéták. A rakéta utolsó szakaszáról levált automatikus bolygóközi állomás október 6-án, moszk­vai idő szerint 17 órakor (ma­gyar idő szerint 15 órakor) lesz legközelebb a Holdhoz, miután a Föld—Hold távolság befutá­sára két és fél napot fordított. Az automatikus bolygóközi állomás ekkor mintegy hétezer kilométernyire lesz a Hold fel­színétől. Az automatikus bolygóközi állomáson elhelyezett műsze­rek a megadott tudományos mérési programnak megfelelő­en működnek. A rakéta!adomány eddigi legnagyobb diadala NEW YORK: A New York Times hétfőn közli washingtoni tudósítója jelentését, amely szerint hi­vatalos személyiségek nem tartják valószínűnek, hogy az Egyesült Államok egy éven belül a szovjet rakéta-sikerek­hez hasonló eredményt érhet­ne el. BONN: Nyugatnémet napilapok hét­főn első oldalon közölték ol­vasóikkal a szovjet bolygókö­zi állomás kiröpítésének hírét. A Die Welt figyelmezteti Nyugatot, vessék el azt az áb­rándot, hogy a világűrkutatás­ban eddig elért szovjet sikerek csak a szerencsés véletlennek köszönhetők. „A Hold megke­rülésével a Szovjetunió ne­gyedszer szerez magának első díjat az űrkutatásban. Itt az ideje, hogy a Nyugat is fel­zárkózzék. A helyziel súlyos­sá válnék, ha az ember űrha­józásánál is a Szovjetunió ke­rülne vitathatatlanul az élre” — írja a lap. LONDON: A Szovjetunió világűr-diada­lainak sűrű megismétlődése egyáltalán nem csökkentette annak a meglepetésnek és bá­mulatnak a hatását, amelyet a legújabb holdrakéta fellövése Angliában keltett. Valamennyi lap pártkülönb­ség nélkül a leglelkesebb elis­merés hangján adózik az óriási műszaki és tudományos jelen­tőségű legújabb teljesítmény­nek és a várható korszakalko­tó fontosságú eredményeknek. Londonban megállapítják, hogy a Szovjetunió még tovább növelte rakétatudnmányá- nak fölényét az Egyesült Államokéval szemben, és olyan sikereket ért el, amelyeket a nyugati tudó­sok eddig lehetetlennek tartottak. A Daily Mail írja: — A harmadik Lunik hege­dűhanghoz hasonló jelzései drámai üzeneteket küldtek vissza a Földre a rakétatudo­mány eddigi legnagyobb dia­daláról. A röppályára vonat­kozó számítások lázas izgalom­ba ejtették a tudósokat világ­szerte. Vezető tudósok ujjongó rádiónyilatkozatai arra mutat­nak, hogy a Szovjetunió — is­mét elsőként — történelmi je­lentőségű világűrrepülést hajt végre. A fellövést ugyanaz a páratlan biztonság és pontos­ság jellemezte, mint a máso­dik Lunikét, amelyet két nap­pal Hruscsov amerikai útja előtt lőttek fel. Az oroszok is­mét bebizonyították, hogy bá­mulatos biztonsággal tudják megválasztani a fellövés idő­pontját, amellyel ezúttal az első szputnyik fellövésének második évfordulóját ünnepel­ték meg. A Daily Telegraph írja ve­zércikkében: — Nem szabadulhatunk meg attól a gondolattól, hogy a szovjet tudósok pontos terve­zése a világűrrakéták tekinte­tében ugyanilyen pontosságot jelent a hadirakéták terén is. Mindazáltal nem kell fukar­kodnunk az elismeréssel és a szerencsekívánatokkal. A szovjet tudomány fölénye teljesnek mondható PÁRIZS (MTI): A francia közvélemény rendkívüli érdek­lődéssel fogadta az újabb szov­jet kozmikus rakéta fellövésé­nek hírét. A párizsi utca embe­rében csakúgy, mint a francia tudósokban megerősödött a szovjet tudomány fölényének elismerése. Rendkívül jellemző a jobbol­dali Figaro kommentárja: most már a szovjet tudomány fölénye teljesnek mondható — írja a lap hírmagyarázója. — Eddig azt lehetett hinni, hogy a nyilvánosságra hozott sikerek mellett a Szovjetunióban az újonnan megszületett űrhajó­zási tudománynak voltak eltit­kolt kudarcai is. A Lunyik 3. első tanulsága: az oroszok — és ezt ma véglegesen el kell is­merni — azt csinálják, amit akarnak, és akkor, amikor akarják. Október 4. a „szputnyik őfel­sége” megjelenésének második évfordulója volt. Az új rakéta fellövésének és az évfordulónak ez az egybeesése arra kötelez bennünket, hogy ne higgyünk abban, mintha az' oroszoknak számos kudarccal kellett volna fizetniök sikereikért. A Figaro megjegyzi, hogy „a szegény amerikaiak rakétái sű­rűn mondanák csütörtököt?’. A lap New York-i tudósítója beszámol arról a keserűségről, amely az amerikaiakat tölti el az újabb szovjet siker iáttán. A Combat megállapítja, hogy a Szovjetunió a Lunyik 3-maí máris többet ért el. mint a Lü- nyik 2. Holdba érésével. Ma a szovjet tudósok túlmennek azon a határon, amelyet az emberi technika valaha is elért. A szovjet tudomány megmutatta a világnak, mit is jelent, ha egy országban mindenki aktivan együttműködik valamely békés cél megvalósításában, mert — állapítja meg a lap — senki sem merészeli azt mondani, hogy az új szovjet kísérletnek más célja lenne, mint az embe­ri ismeretek fejlesztése. (MTI) Időjárás jelentés Várható időjárás hedd estig: A felhőzet. keleten csökken. Máshol napos idő, csak kisebb íelhőátvo- ludasokkal. Mérsékelt, időnként még élénk északkeleti, keleti szél. Az éjszakai lehűlés fokozódik. Vár- ható legmagasabb nappali hőmér­séklet kedden 10—13, legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 0—mí­nusz 3 fok között. Távolabbi kilátások: Hideg idő. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom