Népújság, 1959. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-23 / 197. szám

1959. augusztus 23., vasárnap NÉ P ÜJ S A G Bátran, as igazság mellett Egyik Tárná menti közsé günk szövetkezetének elnöke, a termelőszövetkezet fejlesz­tésével kapcsolatosan nem győzte eleget hangsúlyozni, hogy ezt: „a járás követeli tő­lem”. Gyakori eset, hogy egy- egy soron következő feladat megoldása idején néhányan a felsőbb szervek „óhajára” hivatkoznak, lévén, hogy azok a bizonyos felsőbb szervek tá­vol vannak, s amúgyis sokat kibírnak, míg ők ott vannak a feladat ■ végrehajtásának színhelyén, s minek okozzon kellemetlenséget magának az ember, ha kikerülheti azt. Érdekes szimptómája ez az emberi jellemnek, amelyre momentán nincs gyógyszer a patikában, sőt legjobb tudá­sunk szerint, egyelőre nem is folynak kutatások ilyen irá­nyú gyógyszerek kikísérletezé­sére. Érdekes, már csak annál is inkább, mert ha az emlege­tett felsőbb szervek megkérde­zik, mondjuk, a példának fel­hozott szövetkezet elnökét: ..Mondja, elvtárs, mi a. véle­ménye, lehet-e a maguk köz­ségében fejleszteni a termelő­szövetkezetet?” — a válasz igenlő, mint ahogy a többiek is, az említettek is, a legtel- ; esebb egyetértésükről, mi több, együttérzésükről bizto­sítják a járási vagy megyei küldötteket. A küldött távozik, megnyu­godva és megelégedve és most jön a csoda: aki az imént még egyetértett mindennel, most szembekerülve a/ emberekkel, széttárja a karját és menteget­ni kezdi saját magát. A leg­nagyobb jóakarattal sem lehet ezt jellemességnek nevezni és a legnagyobb körültekintéssel sem indokolni. Kétségtelen, hogy a kommunisták, a kom­munistákkal együtt dolgozó kisebb, vagy nagyobb vezető beosztású dolgozók hajtottak már végre nem egy, az első pillantásra népszerűtlen fel­adatot. De az is kétségtelen, hogy nem utolsósorban ezek­nek „népszerűtlen” feladatok­nak bátor és következetes vég­rehajtása, a későbbi idők tör­ténelmi erejű igazolása tette és teszi többek között nép­szerűvé a kommunisták cse­lekedeteit, elismertté és meg­bízhatóvá szavát. Dolgozó né­pünk megtanulta, hogy a kom­munisták csak arról beszél­nek, amit meg lehet és meg is kell oldani éppen a dolgozó nép érdekében — s amit mon­danak, azt a maguk részéről végre is hajtják. El lehet azt képzelni, hogy­ne lehetne, hogy egy-egy köz­ségben, különösen ott,, ahol in­tenzív gazdálkodás folyik, ma még nem mérték fel teljes jelentőségével például a szö­vetkezeti gazdálkodás jövőjét a gazdák. El lehet képzelni, hogy ilyen helyen nehezebb a munka, nehezebb az érvelés: de az igazság itt is igazság marad és lesz. S azt is el le­het képzelni, hogy ilyen köz­ségben most ez a szövetke­zeti elnök a népszerűbb, talán még sajnálják is egyesek, hogy „szorongatják a járástól”. De meddig tart ez a népszerűség? Csak addig, míg ezt a köz­séget is magával ragadja a holnap sodró ereje, s az új élet kibontakozásával párhuzamosan lassan, de biztosan és aztán végérvényesen a semmivé lesz az ilyesfajta, nem a jellemmel, az igazság melletti bátor kiál­lással elért népszerűség. Bátran kiállni egy igazság mellett, kitartani, végsőkig ki­tartani azok mellett az elvek mellett, amelyeknek erejét ma már egy történelmi korszak bizonyította be r- ez az egyet­len útja a becsületes ember­nek, ez az egyedüli és helyes lehetősége a népszerűségnek. S az így kivívott elismerés nem foszlik köddé az első szellő hatása alatt! Nem arról van szó, -hogy ne vitatkozzunk, még csak arról sem, hogy mindenki minden­kor értsen egyet a felsőbb szervek minden intézkedésé­vel. Végeredményben ott is emberek dolgoznak, akik té­vedhetnek. akik rosszul mér­legelhetnek, dönthetnek egy- egy kérdés megoldását illető­en. De vajon azzal segítünk a helytelen döntés megváltoz­tatásán, ha széttárjuk karjain­kat és úgy hajtogatjuk szerte- hosszat. hogy „hiába, a járás akarja így!”? í Semmiképpen sem. Az ille­tékesekkel. a döntést hozó szervekkel, az elgondolásokat kidolgozó emberekkel kell és szükséges is vitatkozni és ha a döntés megszületett, ha a vita nyomán kidolgozásra ke­rülnek a tervek, akkor a leg­elemibb becsületesség is azt diktálja, hogy ezeket a terve­ket a legteljesebb mértékig képviseljük. Személyes meg­nyilatkozásainkban is! Az igazság mellett való ki­állás csak megbecsülést hoz­hat, a „felsőbb szervek” mögé való bújás pedig csak későb­bi és jogos bizalmatlanságot mindazok számára, akik nem az igazság szellemében, hanem az emberek pillanatnyi száj­íze szerint beszélnek. Törté­nelmet csinálunk, sokszor he­tek. hónapok alatt. S a tör­ténelem könyörtelenül meg­feledkezik azokról — s még jó, ha csak megfeledkezik —, akiki csak sodortatják magukat az eseményekkel. Uj artézi kutat túrnak Besenyőtelken Népi államunk minden év­ben egyre nagyobb összegeket költ községeink ivóvíz-ellátásá­nak javítására. Nemrégiben Besenyőtelken megjelentek a kútfúró munkások, és hatal­mas fúrótornyot építettek fel az egyik gyérvizű, vékony su­gárban íolydogáló artézi kút mellé. , Hamarosan munkához láttak, s egyre mélyebben hatoltak le a föld gyomrába. A kutatások szerint közel 400 méter mély­ségben találnak majd vizet. Szívós és kitartó munkával már túlhaladták a 300 métert. A további munka most már nemsokára eredményre vezet, és a régi kút mellett vastag su­gárban tör fel majd az életet adó. egészséges tiszta ivóvíz. Két kép az ünnepségről Jó termést adott a fe'iilvetés is A nagyfügedi Dózsa Terme­lőszövetkezet központjában hét nagy kazalban áll a szálasta­karmány. A szövetkezetiek úgy mondják, hogy még sohasem voltak ilyen bőségesen ellátva szénával. A már eddig begyűj tött szénából 18 vagonnal „ szövetkezet új tagjai vittek be A jó időjárás folytán a 800 holdnyi felülvetés is adott egy kaszálást, s így mintegy 25 va gonnal szaporodik a szénakész­let. Az atkán termelőszövetkezet KlSZ-tsur iáival beszelni elvtárs az ünnepség után. Az illetékesek figyelmébe Nagyobb gondosságot és ellenérzést az egri piacon A járványok megelőzésére, valamint a fertőzések megaka­dályozására népi államunk nagy összegeket fordít, illetve a közegészség védelmében hat­hatós rendeleteket bocsát ki. Ennek következménye az is, hogy az élelmiszerek a kultu­rált kereskedelemben ma már a higiénia követelményeinek megfelelően vannak kezelve. Ezzel nagyon ellentétes, külö­nösen a tejtermékek piaci áru­sítása. Már az árusító asztalok és sokszor a tároló edények tisztasága sem kifogástalan. A tejfel és a túró fedetlenül van, a por állandóan lepi, amelybe a közeli lóállás piszka is ve­gyül. A tejfelbe a vevők jó ré­sze uj jal belekóstol, (ez is hely­telen), a tejet meg a kanna fe­deléből ízlelik. Ez az árusítási rendszer köz­egészségügyi érdekből nagyon megérett arra. hogy teljesen megszüntessék. Jobban járnak a falusi termelők is, ha a tejet a begyűjtőknek adják át, s nem kell néhány liter tejjel, vagy termékkel begyalogolni és órákat így eltölteni. A fogyasz­tók pedig csak tisztán kezelt, bacilusmentes árut vásárolná­nak a tej csarnokban. Az egri halelárusítás pedig visszafejlődött. Ritkán lehet kapni, akkor is egy kis, egész­ségtelen helyiségben, mely min­den vonatkozásban kifogásol­ható. Minden városban (Gyön­gyösön is) van a Halértékesítő Vállalatnak korszerű elárusító üzlete, ahol állandóan príma hortobágyi és egyéb élő és je­gelt hal vásárolható. Miért nincs Egerben? Ez nagyban ja­vítaná és többoldalúvá tenné Eger húsellátását. Méray István Narancsfák alatt álmodik a nyomor Úti jegyzetek Olaszországból Még egy kötés a szalagon, egy kis igazítás a ráncokon, s a ma­gyar-ruhás kislány máris készen áll, hogy az augusztus 20-i ünnep­ségen átnyújtsa a írissen sült kenyeret. Tizenöt esztendeje szabad a román nép Ma tizenöt esztendeje an­nak, hogy a gyönyörű Romá­nia oly sokat szenvedett fia, végre lerázhatta az évszáza­dos igát, s így ujjonghatott fel: köszönet és őszinte hála annak, akinek segítségével kivívhattuk az oly nagyon áhított szabadságot. Ezen a napon jutott dia­dalra a nagy népi felkelés, ezen a napon teremtődött meg az alapja annak a monumentális épületnek, amelyhez aztán a román nép milliói adták tudásuk leg­javát, munkájukat, szívüket, felszabadult erejüket. Épül a szocializmus nagy épülete, s szépül az emberek élete Romániában. Hosszú, s küzdelmes út vezetett a győzelemig. A fasiszta diktatúra, valamint a burzsoázia és a nagybir­tokosság reakciós csoportja belesodorta Romániát is a szovjetellenes háborúba, még jobban súlyosbítva így a tö­megek nyomorúságos hely­zetét, s feladva az ország nemzeti függetlenségét. A román nép a szakadék szé­lére került, a fasiszta ura­lom kifosztotta javaiból, s lábbal taposta méltóságát. A kommunista párt, az akkori egyedüli szervezett, igazi hazafias erő, azonban harcba szólította a tömege­ket az ország felett gyüle­kező hatalmas veszély el­hárítására. A munkásosztály és más hazafiak élén tticg- szervezte a náci háborús gé­pezet elleni harcot, egyesü­lésre szólítva mindenkit, aki szereti hazáját. A Román Kommunista Párt a nemzeti felszabadulás, a demokra­tikus szabadságjogok és a függetlenség kivívásának programjával lépett a nép elé. A fegyveres népi fel­kelés volt az egyedüli út az Antonescu-féle fasiszta ter­rorista diktatúra megdönté­sére. 1913 végén a párt alapszervei Gheorghe Georg- hiu-Dej elvtárs vezetésével • a politikai és katonai hely­zet, a fasiszta diktatúra szétbomlásának sokoldalú elemzése alapján a tömegek és a hadsereg fasisztaellenes szellemére támaszkodva, ki­dolgozták a fegyveres népi felkelés megszervezésének és megvalósításának politikai tervét. Létre jöttek a fegy­veres munkásalakulatok, a hazafias őrségek, a forradal­mi katonai bizottságok, s megkezdődött a harc. amely­nek egyetlen célja volt: a végsó', felszabadító győzelem. Ma. tizenöt esztendő táv­latából visszapillantva köny- nyen lemérhető, hogy ha­talmasat fejlődött a román nép a megtett út alatt. Gyáróriások, új lakóházak ezrei, a kultúra és tudomány felvirágzása, az egykor nyo­morgó nép egyre növekvő jóléte a mérföldkövek, s az a tudat, hogy 1944 augusz­tus 33. óta mindent a maga boldogulásáért tehet a sza­bad hazában élő ember. A tizenöt esztendő gyö­nyörű eredményei egyben biztatást is jelentenek a jö­vőre vonatkozóan ahhoz a nagy munkához, ami még hátra van a szocializmus teljes győzelméig. S ez a győzelem napról napra érik. hiszen minden igaz ember egyet akar: elfeledni az átkos, szomorú múltat, s békében, boldogságban élőt alkotni. nem azt a szemszöget, amely- lyel egyedül lehet és érdemes, ; sőt értelmes nézni ma egy or­szágot, különösen, ha a néző egy szocializmust építő ország­ból érkezik — kapitalista vi­szonyok közé. De legyünk igaz­ságosak: ha akartunk volna, se nézhettük volna más szem­szögből az olaszhon mai éle­tét, egy olyan országnak az életét, ahol két és fél évez­red kövein járva mindenütt és minden időben találkoztunk az új kor kovácsaival: a kom­munistákkal. Kevés volt az idő: két hó­nap is kevés lett volna. Ezért hát teljességet se kívánhat tő­lünk senki, csak benyomáso­kat, amelyek, azonban kétség­kívül meghatározó értékűek, lényegre mutatóak. MOST, HOGY hazaér­________; __________ keztunk és rendszerezni próbáljuk be­nyomásainkat, úgy érezzük, hogy nagy a felelősségünk is. A népi demokrácia viszonj'ai között nekünk adatott meg először, hogy — legalábbis eb­ben a megyében — megismer­tessük népünkkel a mai Olasz­ország történetét, amely talán nem is soká történelem lesz. Felelősségünket könnyíti — amiért őszinte köszönetét kell mondanunk ezúton is — az olasz elvtársaknak, a rimini pártbizottság segítségének. Ez a segítség tette lehetővé, hogy sokkal mélyebben, belepillant­sunk az olasz valóságba, sok­kal alaposabban megismerked­jünk a hatalmas félsziget né­pének életével... ... És most, kedves olvasó, induljunk útra, a vonat már robog, már elbúcsúztunk a bé­csi Süd-Banhoftól is: még húsz perc és feltűnnek az Osztrák- Alpok első nyúlványai... Suha Andor;—Gyurkó Géza (Folytatjuk.) i befolyásos politikai köröli- visszakozót fújjanak, hogy e- Keresztény Demokrata Pán ) szócsöve, az II Popoló, mái i csak abban bízott: „úgysem t engedik ki őket __” márminl i m inket, Magyarországról. ! „KIENGEDTEK” ,b®nnun­_______________két, mert " az olasz kommunistáknak, az ; olasz munkásoknak ma már ' volt erejük a magyar turista- 1 csoport meghívásához. S élve ezzel a meghívással, körülnéz­hettünk Olaszországban, meg­fordulhattunk jó néhány vá­rosban, beszélhettünk egysze­rű emberekkel, munkással és paraszttal, beszélhettünk or­vossal és fiatallal, kommunis­tával és párton kívülivel. Ezért beszámolónktól hát ne várja az olvasó, hogy túlnyomórész­ben az olasz táj, a városok, a műemlékek szépségéről szól­jon. Láttuk Velencében a Ca­nale Grande-t, de megnéztük mögötte a szűk sikátorokat is, ahol tenyérnyi, sötét üzle­tekben készült „Velence szép­sége”, láttuk a tengert, de lát­tuk azt a halászt is, aki nap mint nap vízreszállt, hogy sze­rencse kísérje hálóját. Láttuk az építkezéseket is, amelyek valóban pompásak, de láttuk az építőmunkásokat is, akik­nek életére aligha lehet jelző­nek használni a pompás szót. Láttunk gyümölcs- és szőlőli­geteket, de olasz házakat is, ahöl a szobába az istállóból, létrán fel vezet az út... Lát­tuk, tapasztaltuk, hogy az édes gyümölcsű narancsfák alatt jobb holnapról álmodik a nyo­mor.. Mégcsak nem is a haladó olasz polgárság neorealizmu- sát akarjuk mi beszámolónk alapelvének megtenni —, ha­ma valóságával, ne csak az , útleírások másodízével, de ma. gával az olasz tájjal. Az Arl- berg-expressz, amelynek 120 , utasa között két Heyes megyei újságíró, mi magunk is ott ringatóztunk a sínek ütemére — a bécsi gyors azelőtt is szál­lított utasokat Itália felé, meg­torpanva Becsben egy szussza- násnyira. Azok az utasok bankátutalással utaztak, azok az utasok a velencei Lidóra, a játékbarlangba mentek, vagy Nápolyba, a Vezuvhoz, Capri szigetére, a Kék-barlangba, nem látva és nem törődve mással, mint a fénnyel- és a pompával és ha megkérdezted volna bármelyiküket: — Ugyan uram, mondja már, hogyan is nézett ki az a velencei gondolás ... tudja az, aki ... ... felháborodottan rántotta volna meg a vállát. Ki törődik Velencében egy gondolással, de a Lidón, akkor volt ott ép­pen a walesi herceg...* Ezen a gyorson munkások és parásztok, értelmiségiek, tiszt­viselők — dolgozó emberek utaztak egy kapitalista ország elnyomott munkásosztályának, e munkásosztály pártjának meghívására. S ha éppen emi­att, nem is- lehetett szeren­csénk, hogy Velence, vagy Bo­logna Grand Hotel-jében lak­junk, ha nem is leste egyszer­re tíz ember óhajunkat, de így ismerkedhettünk meg a rövid tizenkét nap lehetőségei között a legjobban az igazi, a mai olasz élettel, az olasz nép éle­tével: a múlt történelmével és a ma valóságával. Nem volt könnyű az út lét­rehozása, s nem miattunk volt a nehézség. Az Olasz Kommu­nista Párt minden erejére szükség volt, hogy bizonyos I. I- n- Ennyit mutat a Ke- u- ' leti pályaudvar nagyórája. A forgalmista tár­Í isája magasba lendül, előbb assan, majd mind gyorsab­ban és gyorsabban forogni kezdenek a kerekek, hogy rö­vid percek múlva már csak az éjszakai Budapest fényei inte­gessenek messziről búcsút an­nak a 120" magyarnak, akik ott állnak a bécsi gyors ablakai­nál és idegen tájak igézetét várva, szűkülő szemmel nézik a búcsúzó várost. Másfél évtizede a felszaba­dulás óta most utazik először magyar turistacsoport a nap­fényes Itáliába, oda, ahol va­lamikor az európai kultúra bölcsője ringott, abba az or­szágba, amelynek ó- és kö­zépkori történelmét kitűnően, újabbkofi történelmét jól is­merjük, s amelynek legújabb- kori történelmének egy sötét időszaka gyászt hozott a ma­gyar nép számára is. A napfé­nyes Itáliába, amelyet úgy ölelnek körül a tenger habjai, mint kedvest a szerelmese. Ju­lius Caesar és ÜEmte, Leonardo lia Vinci és Garibaldi országá­ba, amelyről azt is tudta a 120 magya-i;, hogy a tenger habja­in halászok küszködnek az elemekkel a megélhetésért, hogy a szikrázó napfény nem­csak a történelmi múlt nagy­szerű emlékeire, de a ma nyo­morára is rásüt északtól le, Szicília déli csücskéig. De más valamiről hallomás­ból tudni és más valamit lát­ni. Olasserszág, azok közé az országok közé tartozik, ame­lyeknek történelmét ismerjük, művészete előtt fejet hajtunk, népét becsüljük, — de élete csak közvetve jutott 'el eddig hozzánk. MOST MAR 1- l^tÖVéhoVg5; szembekerüljünk nemcsak az : ezredévek történetével, de a :

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom