Népújság, 1959. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-19 / 91. szám
1939. április 19., vasárnap NÉPÚJSÁG $ Olt vannak a munkások akkor is, amikor az új felépítéséhez kell a segítő kéz... A hatalmas teherkocsikról csengve huü le a kő a vagonba. Még el sem ült jóformán a szállongó por, máris új kocsi gördül fel a rakodóra. Gyorsan váltják egymást, sietős az útjuk, mert elég messze van a kőbánya, s ha a gépkocsivezetők váltják is egymást időnként, a szokott „normát” az újak is teljesíteni akarják. Első naptól kezdve ugyanis naponta egy száz férőhelyes istálló alapozásához szükséges kőmennyiséget szállítanak el, s ez rajtuk is múlik. A rakodást a Selypi Cementgyár vasúti rakodóján végzik, a követ a lőrinci községi tanács kőbányája adja, az embereket a környező üzemek, a kocsikat a gyöngyösi AKÖV. Ügyszólván az egész selypi , medence ösz- ! szefogott itt, 'j hogy segítsen | megoldani a termelőszövet- : kezetek egyik ! nagy gondját, az építkezést, amely nélkül gondolni sem lehet egyikmásik faluban az állatok ösz- szehordására, hiszen nincs nagyobb, a közösnek megfelelő istálló. i A történei tu- ! lajdonképpen még ott kezdődik, hogy azokban a napokban, amikor sok község dolgozó parasztsága döntött a nagyüzemi gaz- Szecskó János, a kőbánya robbantó-mestere. dálkodás mellett, a selypi medence üzeméből is sokan segítettek, hogy hamarabb megtalálják a helyes utat. De ugyanakkor megígérték azt is, hogy később, amikor már a közös munka első nehéz lépéseit teszik meg, amikor a kezdés nehézségeivel küszködnek, akkor is ellátogatnak hozzájuk, akkor is segítenek annyit, .amennyi csak az erejükből telik. Hogy mennyire komolyan gondolták ezt a Mátravi- déki Erőmű, a Cukorgyár, a Cementgyár, és Petőfibánya munkásai, az ezekben a napokban bizonyosodott be. Már lassan három hete, súlyos kövekkel megrakott vagonok gördülnek ki a cementgyári rakodóról, s a címzett mindig valamelyik építkezni akaró szövetkezet. A kőbányát, — amelynek köve alapozásra a legalkalmasabb, csekély térítés ellenében, a lőrinci községi tanács ajánlotta fel. Ugyanabban az időben az üzemek kommunistáinak, KltíZ-fiatalA robbantáshoz, a bánya ad szakembereket és robbanóanyagot, de ott vannak a községi tanács tapasztalt kőbányászai, akik a legnehezebb pontokon fejtik a követ, Szecskó János brigádvezető is, aki a kőbánya sok tapasztalattal rendelkező robbantója. Csak most a kézifúró helyett légfúróval dolgozik az üzemek jóvoltából, mert a Cementgyár és Petőfibánya adott egy-egy Kompresszort. Gépesíteni akarták a rakodást is, hogy gyorsabb és könnyebb legyen, de sajnos nem sikerült, mert a kaparószalag nem bírta a követ. így vissztértek a régi módszerhez, s a gépek segítségét egy kis lelkesedéssel pótolják. Most már lejár a petőfibányaiak „kéthetes műszakja” is, a következő, a Mátravidéki Erőmű. Természetesen a szükséges gépeket, szerszámokat otthagyják az Erőmű dolgozóinak is. Nehéz volna sorrendet felállítani, hogy minél gyorsabban lebonyolítsák ezt a munkát, hogy a szövetkezetek már a kora tavaszon hozzáláthassanak az építkezéshez, mert egyformán, szívvel és lélekkel vették részt valamennyien, akár mint vezetők, akár mint „kőbányászok’‘i Darabonként feszítik le a követ a robbantás után. Ezt a munkát a községi tanács régi, tapasztalt kőbányászai végzik. .iáinak kezdeményezésére megtárgyalták az üzemeikben, hogy mennyi segítséget tudnak adni, hiszen a tsz-tagok zöme a sürgős tavaszi munka miatt nem jöhet el követ bányászni, — meg tegyük hozzá, nem is szakemberei ennek a munkának. Majd mi! — jelentették ki az üzemiek, s úgy döntöttek, hogy kéthetes váltással mindig másik üzem ad munkásokat a kőfejtéshez. Az első két hétben a Cementgyár és a Cukorgyár adott embereket. Mikor letelt a műszak, akkor indultak tó a bányába, segítettek a fejtésnél, rakodásnál. Mikor letelt az első két hét, Petőfibánya következett, Ök is úgy szervezték meg, hogy műszak után — illetve a dél- utánosok előtt — kijönnek ide dolgozni. Egy-egy emberre öt óra jut a két hét alatt, de a kiszesek, egyik gyűlésükön úgy határoztak* hogy nemcsak ezt a közösein vállalt öt órát dolgozzák le, hanem minden egyes KISZ-tag 20 órát tölt « Kőbányában. Apróbbra kell törni mert igy nem sok hasznát veszik a szövetkezetiek. Petőfibányaiak a „második műszakban”. Sok munkát adott a társadalmi munka megszervezésén, a munkások kiszállításán túl a kőszállítás megszervezése is. Ennek a munkának nagy részét a cementgyáriak igazgatója, Kányik János elvtárs vállalta magára, akinek van gyakorlata is ebben. Ó osztotta be és irányította a kocsikat, a vagonokat, s ha akármilyen hiba fordul élő, akármilyen szerszám romlik ed kint a bányában, a cementgyáriak hozzák helyre. Az üzemek gondoskodtak a munkaerőről, műszakiakról, a tanács a kőről, az AKÖV a teherkocsikról, a MÁV munkáját pedig az dicséri, hogy a termelőszövetkezetek kőszállításához mindig késedelem nélkül elegendő vagon érkezett, s továbbításuk is késedelem nélkül történt. Ma már ott tartunk, hogy a termelőszövetkezetek megkezdhetik a közös istálló építésében az első munkát. A szövetkezetek, gépállomások vontatói kövekkel megrakodva közlekednek, fogatoknál is segítenek, helyenként az üzemek is adnák autót egy-egy fordulóhoz. A szövetkezetek egy részében már kint is van az építkezésihez szükséges első anyag, az alapozásra való kő, Egymás után gördülnek az autók, viszik a szövetkezetnek kincset jelentő köveket Most már megkezdhetik Visznektől Sarudig a munkát, hogy őszre álljanak az új épületek, amelyeknek felépítése sok termelőszövetkezetben az első nagy, közös munkát jelenti. És azt is, hogy az üzemi munkások nemcsak akkor voltak ott, amikor a régit felcserélték az újjal, hanem akkor is, amikor az új felépítéséhez is segítő kézre Volt szükség. DEÄK RÓZSI—MÁHKUSZ LÁSZLÓ I A múlt a vádlottak padján Egri jobbágysors Eszlerházy püspök palotája árnyékában Egerről, mint megyeszékhelyről s elsősorban mint hatalmas vagyonú püspökség és káptalan székhelyéről sokan joggal azt gondolnák, hogy a feudális világban itt némileg jobb helyzetben éltek a jobbágyok — hiszen leginkább és legközelebbről volt meg a lehetőségük, hogy „élvezzék” a püspök-földesuruk keresztényi szeretetét. Pedig az egri jobbágynak sem jutott a főúri asztalról lehulló morzsákból. Elegendő lesz csak egynéhány rideg, tárgyilagos ténnyel rávilágítani arra, hogy a fényes pompával épült paloták és templomok s a jómódú iparos és kereskedő polgárság árnyékában a legmélyebb nyomorban tengődtek a püspök-főis- pán-földesúr jobbágyai Egerben. Fújjuk le az évszázadok porát a levéltárak iratköteged- nek megsárgult lapjairól. A lúdtollal körmölt, fakult sorok mögött ott kiált a feneketlen jobbágyi nyomor. Eszterházy Károly gróf püspököt általában a művészettörténet nyomán és hatása alatt ismerik. Érdemes azonban megnézni az érem másik oldalát is: milyen volt jobbágyainak élete, tehát milyen volt mint földesúr? A hatalmas líceum köveit is, minden barokk szépsége mellett, a keményen robotoló job- bágyparaszitok véres verítéke tapasztja össze. De nemcsak a jobbágyok, de a kőműveslegények sem kapták meg munkájuk után megillető tisztességes bérüket. 1764. június 26-án Ulrich János, a mindenható udvari prefektus ezt jelenti a Pozsonyban tartózkodó egri püspöknek: „... A kőműveslegények, amint hallom, mint az Universitástól (az egyetemnek épülő líceumtól), mint pedig Excellentiád részéről (a püspöki palotában folyó építkezésektől) igen eltakarodtak, keveselltén fizetéseket.” Ritka volt ebben az időben az írni tudó ember. Ilyen lite- rátus ember volt Pély János is Egerben. Ő, noha a protestáns hitről tért át a katolikusra — így vázolja szánalomra méltó sorsát 1796. januárjában egy Eszterházyhoz írt levelében: Mely nagy nyomorúságban vagyok, hivatal nélkül, leírni nem tudom... Kegyelmes Uram! egy darab kenyér nincs házamnál, betegem kettő: feleségem és legkisebb gyermekem, egy darab fám nem lévén, mit csináljak vélek! elmémmel meg nem foghatom! Örömest írnék, dolgoznék... Alázatosan instálom Excellentiád at... méltóztasson kegyesen megengedni, hadd munkálkod- gyam..., hogy valamely kenyeret érdemelhessek, és ami most legszükségesebb, egy kis búzát, és fát... nyerhetnék, mert külömben gyermekeimmel együtt el kell vesznem...” A parasztok élete? Álljon itt két illusztrációként két egri jobbágyparaszt levele, melyben feltárják gróf Eszterházy püspök előtt életüket, sorsukat. 1787. júliusában Kolovics Anna így ecseteli embertelen sorsát: „... a nagy kimondhatatlan nyomorúság minden felől szorongat úgy annyira MAJD HOGY EL NEM KELLETIK VESZNEM GYERMEKEIMMEL EDGYÜTT SOKSZOR NINTSEN AZ A HARAPÁS KENYÉR HÁZAMNÁL, MELLYEL MAGAMAT TÁPLÁLNÁM GYERMEKEIMMEL EDGYÜTT, SEM PEDIGLEN EGY DARAB RUHÁCSKÁM, MELLYEL MAGAMNAK ÉS GYERMEKEIMNEK MEZITELENSÉQÉT BE FEDHETNÉM, nem hogy még becsületes ember eleibe mehetnék, Sőt Isteni Szolgálatra Sem mehetek mezítelenségem miatt Vasárnapi napokon, hogy annak szolgálhatnék. Az házigazdáiul Szüntelenül ösztönöztetem a házbérnek megfizetése végett, de honnan vegyem, ha csak testemet, vagy lelkemet oda nem adom... mostanában hogy ha akarnék is magamnak valamit Szerezni nem lehet mezítelenségem miatt...” Egy másik egri jobbágylevél írója „alázatos Szegény Szolgálója Hatvani Hóstyán nyomorgó Balás Máténé”, ahogy magát levele végén aláírja. Balásné 1788. augusztusában imigyen lebbenti fel a fátylat egy egri jobbágyparaszti család életéről: „...Ötöd magammal való Siralmas életű Szegény Asszony vagyok minden Gyermekeim aprók és dolog tehetetlenek... mint Szegény Lakó úgy Nyomorgom... bizony ebben a drága és Szűk időben is MAJD MEG HALUNK, KARÁCSONYTÓL FOGVA A SZEGÉNY GYERMEKEIMET KORPA KENYERE N TÁPLÁLGATTAM, DE MÁR AZ IS ELFOGYOTT, NEM TUDOM, MIT TSI- NÁLLYAK...’1 A karpakenyérhez, az éhezéshez, a kenyértelenséghez, ruhátlansághoz nem kell semmi kommentár, — világosan beszélnek e rideg tények a könyörtelen földesúri önzésről, elnyomásról és a széles jobbágy tömegek, — legyenek azok parasztok, mesteriegé- nyek avagy literátus emberek, — embertelen nyomoráról. Milyen szemforgató irányelvet szögez le Eszterházy gróf, az egri püspök, 1765-ben, ogy Pozsonyból Egerbe, Ulrich Jánoshoz, teljhatalmú prefektusához intézett levelében : „... általijában meg kell emlékezni. hogy az jobbágyság felebarátaink és velek tapasztaltaim, hogy Apjok vagyok s nem csak földesurok, aki maguk hasznokra is és az közönséges jóra, szerénységre ösztönzi.” Az bizonyos, hogy az egri jobbágyok leveleiből nem tűnik tó az atyai szeretet! Hogy a korpakenyér, az éhezés, fázás, ruhátlanság és a nyomor mennyire szolgált hasznukra, mennyire ösztönözte a közönséges jóra és szerénységre, azt a levéltárak poros polcairól felkutatott levelek bemutatása után, a XVIII. század egri jobbágyainak mai utódaira bízzuk! Egyébként, hogy mi van a kegyes „jótanácsok” mögött, maga a püspök leplezi le, amikor éppen fent- idézett levelében így ír: .....KÍVÁ NHATNÁM, HOGY AZ PÜSPÖKI JÖVEDELMEM NÖVELTESSÉK.” Ez elég nyílt beszéd, ehhez nem kell kommentár — lehullott az álarc s előtűnt a feudális társadalom a maga ijesztő valóságában SUGÁR ISTVÁN Megalakult a mezőgazdasági szakembereknek a MEÜOSZ melleti működő szakcsoportja Tegnap a MEDOSZ megyei bizottságán értekezletre gyűltek össze a megye mezőgazda- sági üzemeiben dolgozó szakemberek képviselői, hogy megalakítsák a szakemberek megyei szakcsoportját. A szakcsoport tagjai elkészítették a munkatervet is, amelyben szerepel a mezőgazdaság átszervezésével kapcsolatos szakember biztosítás problémája is. Segítik a szakember-utánpótlás biztosítását, a mezőgazda- sági szakemberek- szociális, kulturális, és anyagi helyzetének problémáival is foglalkozna^ majd. Épül az első mongol csillagvizsgáló ■ Ulan-Bator közelében épül az első mongol csillagvizsgáló. Az új tudományos állomást a legkorszerűbb műszerekkel és berendezésekkel látják el. A csillagvizsgáló mellett központi födrengésjelző állomás is működik majd. A csillagvizsgálót 1961-ben, a mongol népi forradalom 40, évfordulója alkalmából helyezik üzembe.
