Népújság, 1959. március (10. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-07 / 56. szám

4 népújság 1959. március 'S, szombat ■\ufgyuh, Eger múltjából Lenkey János honvédtábornok EGEKBEN született 1807. szeptember 7-én, Széchenyi-út 31. számú házban. A régi kis- nemesi család papot, kívánt nevelni a fiatal Lenkeyből, ezért Bécsben neveltetik: a császárvárosban az önérzetes fiatalember magyaros öltözeté­vel tüntet. A katonai pályát választja éppúgy, mint bátyja. 1822-ben elvégzi a korneu- bargi hadapródiskolát, onnan kerül a 32. gyalogezredhez, majd 1827-ben a Würtenberg- huszárokhoz. Pályáján gyor­san emelkedik, mert kitűnő ka­tona: 1843-ban első kapitány és századparancsnok. A katona­ság nemcsak hivatása, hanem szenvedélye-is, ezért nem jut eszébe a házasság sem. 1848. tavaszán, a sorsdöntő és embereket megvizsgáló for­radalmi időkben ezrede Galí­ciában állomásozik. Az elnyo­mott lengyelek is lázba jönnek a márciusi forró események hatására és ezért összetűzésre kerül a sor a lengyel lakosság és a monarchia katonasága között — Sztaniszlauban. Len­key legénysége az egyik el­esett lengyel polgár temetésén tüntetőén lengyelbarát maga­tartást tanúsít. Az ezredes go­rombán kérdőre vonja az egyébként tartózkodó Lenkeyt, aki a felelősség felvetésének becsületbevágó módon való felvetése után bejelenti felet­tesének, hogy kilép a halsereg­ből. (Ha ismerjük Lenkey egyéniségét, akkor képzelhet­jük el igazán, hogy a teljes szívvel katona emberben mek­kora viaskodás mehetett vég­be.) Amikor erről az elhatáro­zásról Lenkey százada értesül, egyöntetű az elhatározás: to­vább nem maradnák idegen földön, jönnek haza, a hazai föld védelmére. Lovaik patá­ját rongyokba burkolva indul­nak a Kárpátok hágóira. A század szökése az osztrák tisztekben érthető aggódást kelt, hiszen egy ilyen szökés további hatasa kiszámíthatat­lan. A tábornok most, ebben a helyzetben a vérig sértett Len­keyt kéri meg, hogy hozza vissza a. katonákat. Lenkey emberei miatt megfeledkezik az egyéni sérelemről és a szö­késben levő század után indul. A század örül, hogy láthatja Lenkeyt, nem hagyják szóhoz jutni, viszik magukkal ezer veszély között a velük érző Lenkeyt. Május 31-én érnek magyar földre. A kormány azonnal a Délvidékre küldi a hős huszárokat. A nép és an­ERZSÉBET! Ne... kérlek, ne vedd meg- hökkenve kezedbe ezt a leve­let, amelyet egy olyan éjszaka után írtam Neked, hogy azt nem kívánom az ellenségem­nek sem. Kedves! Tudod, hogy szeretlek, olyannyira, hogy — s ezt csak most érzem, e sorok írásakor igazán — talán ki sem lehet mondani. Két éve ismer­lek, két éve szeretlek és tudom, hogy őszinte szívvel, igaz asz- szonyi becsülettel szeretsz Te is engem. Nem futó kaland voltál a számomra, hanem szerencsét­len életem archimédeszi-pont­ja, ahol megvethettem telke­met, akitől erőt kaptam, bizta­tást, aki megértette munkáin, terveim, tudott velem sírni és nevetni. Te voltál, Te lettél az igazi asszony számomra, s nem az, akivel immáron nyolc éve élek együtt, hitemre mondom, nem énmiattam rosszul. Ne csodálkozz, hogy mindezt, s még mást is, el akarok mon­dani e levélben, olyan dolgo­kat, amelyeket Te is tudsz, én is, amelyekről nem egy szót ejtettünk már, de amelyeket el kell mondanom, hogy megért­hess, hogy megérthesd levelem számomra is kegyetlen monda­nivalóját. Úgy kezdődött az én házas­ságom, mint mindegyik, izgal­masan, szép és sokat ígérő volt, s éppen ezért nagyonis átlagos. Szerettem ifjú feleségem, apró csacsiságai kedvesek voltak számomra, kényelmessége úgy hatott rám, mint doromboló macska pihenése a párnán. Teltek az évek, a munkám megkövetelte és meg is köve­teli, hogy tanuljak ... tanul­jak ... tanuljak. Megköveteli, hogy olyan élettársam legyen, aki erőt öntsön belém, ha tórá­nak nag} költője, Petőfi, hal­hatatlanná teszi őket: az or­szágos elismerés a költő Len­ke}' százada című versében nyer örök formát.. LENKEY októberben már őrnagy és alezredes, december­ben Pestre rendelik, ahol ezre­desi minőségben szervezi a Hunyady huszárezredet. Rövid ideig Öbecsén dandárparancs­nok, majd a 8. hadtest pa­rancsnoki tisztével együtt meg­kapja a körülzárt Komárom parancsnokságát. Huszáros vakmerőséggel vágja át magát az ostromzáron. Görgey fel­szabadító hadseregeivel együtt sikeres akciókat hajt végre.' 1849. március 15-én Kossuth sajátkezű írásával nevezi ki tábornokká, betegsége azonban megakadályozza abban, hogy a további harcokban részt ve­gyen. A magyar seregek össze­omlása előtt Görgeyhez csat­lakozik és vele együtt teszi le a fegyvert Világosnál. Az 1849. október 6-val vég­ződő tragikus felségárulási perben a tizenhárom aradi tá­bornokkal együtt vádolják őt is. Szeptember 14-i kihallga­tása után a megviselt ideg­rendszerű ember — a körül­mények hatására — megőrül. A szerencsétlen ember ezért nem kerül október hatodikén bitóra. Bátyja, Lenkey Károly, aki mint honvédezredes áll vád alatt ezekben a napokban, engedélyt kap meglátogatásá­ra. A látogatásnál jelen volt honvédtiszt így írja le az ese­ményt: „Bátyja szólt hozzá, de nem felelt, nem ismerte meg. Vadállati tekintettel, meztele­nüi, egy rongyos, üres szalma­zsákon, a hidegtől összezsugo­rodva feküdt a vaságyon, fejét a vasra fektetve.' Fájdalom nélkül nézett bátyjára, de mi­dőn a börtönőrt meglátta, azonnal dühbe jött és minden összefüggés nélkül panaszko­dott. A kályha kidöntve, az ab­lak széttörve, s az októberi hi­deg szél fújt be a vasrostély között... Tizenöt vagy húsz seb volt a testén... és ezek a sebek kötés nélkül véreztek és geny- nyedtek. Döbbenetes kép, Ilyent csak nagy benyomások alapján ír az ember. Ettől a reménytelen szenvedéstől vált­ja meg őt a halál 1850. február 9-én.” TEMETÉSE: holttestét lá­dába teszik, azt a pecér sze­meteskocsijára rakják és csak bátyja kíséri a szerencsétlen halottat — őrök között. A pa­rancs úgy szól, hogy Lenkeyt az aradi tizenhárom mellé te­messék, de a kocsis az utat el­felejti és. Lenkey Károly irá­nyítására a szemeteskocsi az aradi temetőbe viszi a nagy halottat. A járókelőknek fel­tűnik a különös temetés, töb­ben csatlakoznak a menethez. Derék aradi polgárok köny- nyezve és szorongva ássák a sírt Lenkey Jánosnak. Szülő­városa nem feledkezik meg róla: 1936-ban Aradról haza­hozatja nagy halottját. Itt nyugszik az egri temetőben. Nevét utca és emléktábla őrzi és Petőfi halhatatlan sorai. (f. a.) I höxgasduftági Technikumban is a Tanáettköxlárttatiág W. évfordulójára készülnek A modem javasasszony GYURKÓ GÉZA; 1959. március 7, szombat. O Névnap C Me feledjük, vasárnap: ZOLTÁN III uzt — MA DÉLUTÁN 14,30 órakor kerül sor Egerben az őszi—téli spartakiád asztali- tenisz versenyeinek Heves megyei döntőjére. A verseny színhelye a Gárdonyi Géza Gimnázium tornaterme. — ÜLÉST TART hétfőn az egerfarmosi községi tanács. Az ülésen megtárgyalják a költ­ségvetési zárszámadás ismerte­téséről, valamint az iskolai ok­tatás helyzetéről szóló beszá­molót, majd meghallgatják a tanácstagok bejelentéseit és in­dítványait. — TEGNAP DÉLUTÁN 6 órakor a TIT klubjában „Kommunista erkölcs” cím­mel Horváth Lajos elvtárs, a KPTI párttitkára tartott nagy közérdeklődésre számot tartó előadást. — HÉTEZER forintos költ­séggel felújítják Tamaőrsön a Hősök terének kerítését. Meg­javítják a padokat, hintákat, majd lefestik, hogy a meleg idő beálltával tiszta és szép helyen játszhassanak a gyere­kek. — A GYÖNGYÖSI Gépja­vító Ktsz a Salgótarjáni Vá­góhíd és Húsfeldolgozó Vál­lalatnak 90 ezer forint értékű kazán építésén dolgozik. — ÉLMÉNYBESZÁMOLÓT tartott tegnap este Egerben a Pedagógiai Főiskola fiú diák­otthonában dr. Bihari József a Szovjetunióban tett útjáról. — AZ ECSÉDI külszíni fej­tés KISZ-szervezete tegnap­előtt délután műsoros klub- délutánt rendezett az új kul­túrteremben. A klubdélután­ra idős munkásokat is meg­hívtak, akik között még sze­replő is akadt. Egy idős mun­kás régi hangszeren, a cite- rán játszott az összegyűltek- nek. A Tanácsköztársaság kikiál­tásának 40. évfordulója meg­mozgatta Eger diákifjúságát is: Az Alpári Gyula Közgazdasági Technikumban hosszú hóna­pok óta készülnek az ünnep­ségre, mégpedig Dobozy Imre Szélvihar című drámájának ta­nulásával. Az iskola dísztermében még próbálnak. Szabó Gábor tanár­nak, aki a rendezés nehéz munkáját magára vállalta, több nap óta önzetlen segítője is van Horváth Árpád, a Gár­donyi Géza Színház ismert rendezője személyében. A szín­ház művészeinek segítsége azonban nem csupán ebben nyilvánult meg: minden ellen­szolgáltatás nélkül az iskola rendelkezésére bocsátották az előadáshoz szükséges díszlete­ket is, sőt, műszaki rendezőt is küldtek a technikai megoldá­sok bemutatására, megismerte­téséhez. Március 10-én lépnek először közönség elé a Szélviharral. Mindannyian azt remélik, hogy a siker nem marad el, hiszen lelkiismeretes munkával ké­szültek. Az életnek tanulnak AMIÓTA a világ világ, s tanulnak a diákok, mindig vita tárgya, vajon helyes és korszerű-e az akkori pedagó­giai módszer? Mit tanul a fel­növő ember, milyen ismerete­ket gyűjt a körülötte egyre tá­guló világból, amely színes és titokzatos burokként veszi őt körül, s csak annyira lesz ott­hon benne, amennyire megis­meri összefüggéseit, múltját, kultúráját. A letűnt századok még számos polihisztort (min­den tudományban jártast) tar­tottak számon, Leonardo da Vincit, vagy a mi Brassay Sá­muelünket, vagy Bolyai Farkast, akiről feljegyezték, hogy a nyelvészettől az orvos­vwvvvvvvvvvvv* MAipf b ú LjJü (j Moximűttor EGRI VÖRÖS CSILLAG Felfelé a lejtőn EGRI BRÖDY Idegenben GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Tegnap GYÖNGYÖSI PUSKIN Az árban HATVANI VÖRÖS CSILLAG Robin Hood HATVANI KOSSUTH Calabuig FÜZESABONY Római vakáció HEVES Megmentettem az ejelem petervAsara Don Juan legutolsó kalandja műsora t Egerben este 6 ómkor: ILYEN NAGY SZERELEM (Külön előadás) dók, vigasztaljon, ha csügge­dek, akihez úgy vihetem fá­radt estéimen magamat, mint valami üdítő vizű kúthoz. Tel­tek az évek, Jolán apró csacsi­ságai vaskos ostobasággá vál­tak, olyan volt a világgal szem­ben, mint vak a színnel, mint süket a hanggal... Semmi nem érdekelte, semmi nem izgatta, legkevésbé otthona, férje, sze­rintem még a gyerek se... szóltam érte, nem is egyszer, kezdetben évődve, később ko­molyabban, a válasz kezdet­ben macskaszerű dorombolás, később sértődött felhorkanás. Ellustult mindennel, minden­kivel, saját magával szemben is. Rendetlenség körülötte és a lelkében, rendetlen, elhanya­golt ő maga is, beszélni nem tudok vele, mert nincs mit... Tudom és megértem, hogy a „mit főzzek holnap” is lehet probléma, s becsületemre, Ked­vesem, meg is hallgatom, de napjában legfeljebb csak egy­szer ... Napirenden a vita, ve­szekedés, lusta, nyafogó hang­ján mindenbe beleköt, s tu­dom, hogy most már szándéko­san is igyekszik úgy viselked­ni, hogy engem az bosszant­son, megkeserítsen. A gyere­ket ellenem hangolja, olyano­kat mond, amikor este későb­ben jövök haza — hát hol dol­gozhattam volna nyugodtan, ha nem az irodámban —, hogy apád megcsal, nőnél járkált... A fiam egy este azt kérdi tő­lem, apu, mi az, hogy félre­csalsz... Jolán erre rögtön megjegyzi: látod, még a fiad is tudja, mit csinálsz ... Azt hittem, rögtön megölöm Ügy rohantam el hazulról, kis kabátban, pedig esett az eső és fújt a szél, de rohantam végig az utcán elkeseredetten .., Néhány év alatt rá kellett döbbennem, hogy rosszul vá­lasztottam, hogy nem vagyunk egymáshoz valók, hogy jellem­ben és szellemben egyaránt vi­lágok választanak el bennün­ket ... Kértem, könyörögtem Jolánnak, változzék meg, le­gyen élettársam, törődjön ve­lem, magával, otthonával, az élettel... Csak a vállát rán­gatta, s megjegyezte, hogy ak­kor is ilyen volt, amikor fele­ségül vettem, miért vettem el... Különben is ilyen kifo­gásokkal nem szabadulhatok meg tőle ... Teljes letargiában, kétségbe­esésben voltam, amikor először találkoztam Veled ... Most, ahogy így visszagondolok, egy­általán nem tartottalak szép­nek, még talán kedvesnek sem. Hűvös és kimért voltál, blúzod talán túlságosan is kikemé­nyítve, a rúzs a szádon talán túlságosan is halvány volt... De tettél két megjegyzést az értekezleten, s a hangod, ma­gabiztonságod, megjegyzésed si­kere felett érzett őszinte örömöd mégis vonzóvá tett számom­ra... Ennek két éve, huszonnégy hónapja... és most levelet írok, mert nem tudok becste­len lenni. Most biztosan cso­dálkozol, ugye? Félek Veled beszélni, felek odaállni eléd és elmondani mindazt, ami egy éjszaka lezajlott a lelkemben, mert akkor megtartalak Téged, de elveszítem a becsületemet... Megértesz, minden bizonnyal megértesz engem ... Kedves! Nem válhatok el... Nem tehetem ... Nem! Teg­nap, ahogy elváltunk, s elha­tároztuk, hogy őszintén és nyíltan elmondok mindent Jo­lánnak — igazad van, már előbb kellett volna! — otthon furcsa csend fogadott. Jolán ült a karosszékben, keze az ölébe ejtve, arca hamuszürke... Megijedtem, azt hittem, a gye­rekkel történt valami. Nem, mondta, a gyereknek semmi baja, anyjánál van, de ö be­teg ... Délután orvosnál volt, s az orvos rákot állapított meg ... Első pillanatban nem hittem el, első pillanatban Vak düh fogott el, hogy csak kita­lálta, hogy csak ezzel is kí­nozni akar, éppen most, ami­kor ... Aztán az arcára néz­tem, s mindent megértettem. Megértettem szürkés-sápadt arcszínét, gyakori rosszullétét és azt is, hogy egy ideje roha­mosan fogyni kezdett... Furdalt a lelkiismeret is, hogy éltünk bár akárhogy, mégis mellet­tem van nyolcadik esztendeje, a gyerekem anyja és én nem figyeltem rá, nem vittem el orvoshoz... Aztán meg azzal vigasztaltam magam, hogy ne­ki kellett volna előbb orvoshoz mennie, ő érezte baját, de lus­ta, önmagával sem törődő em­ber lévén, saját maga készí­tudományig, a kertészettől az őslénytanig minden földi do­logban járatos volt. De a civilizáció azóta nagyot lendült, az egyes tudományok mérhetetlen anyagot dolgoztak fel, egy-egy szakág megisme­rése emberöltőt igényel. A még éppencsak érdeklődő, tájéko­zódást kereső 14—15 éves em­berke valóságos dilemmával áll szemben: mit tanuljon, mi az, amit fel tud majd érni ész­szel, szorgalommal. S ha majd azután belemerül valamelyik tudományba, gyakran a füle sem látszik ki belőle, annyi­ra leköti, elfoglalja őt a ha­talmas anyag. így válik sok értékes és lelkiismeretes em­ber „szakbarbárrá”, elszakad a gyakorlati élet egyszerű vo­natkozásaitól, a kultúra évszá­zados szépségeitől, s a maga v" S'zőparipáján kívül nem lát, nem hall mást. A MODERN, szocialista pe­dagógia számol ezzel a ve­széllyel s azzal is, hogy nem lehet minden ember tudós, fel­találó, vágj’ kutató. A mai, dif­ferenciált világ megismeréséhez szükséges hatalmas anyagból ki kell választania mindazt, ami alkalmas arra, hogy sokolda­lúvá és mégis kellően alapossa tegye a fiatalok műveltségét. A régi tantervek túlzóan „el­méleti” követelményei helyett meg kell szerettetnie és méltó, szintre kell emelnie a gyakor- lati munka értékét a növendé­kek szemében. Az így végzett középiskolai tanulók aztán helyes szemlélettel választják majd ki a nekik megfelelő pályát, hivatást. E meggondolások alapján született meg a politechnikai oktatás gondolata. A fiatalok elméleti tárgyalt mellett gya­korlati teendőket is tanulnak. Nálunk most folynak a kísér­letek e téren. Egerben például |a Dobó Gimnázium I. osztá- s lyosai mezőgazdasági gyakor- S latra, a III. d. osztálj’osok pe­> dig az Autóforgácsológyár > munkásai közé elegyedve, ipa­> ri gj’akorlatra j árúak. De kér- | dezzünk meg egy „illetékest”, > Szalay Elemér III. d-s tanulót, ? mit szól a most bevezetett gya- i korló órákhoz? 5 — Nagyon szeretjük az új, > hétfői elfoglaltságot. Két ok­> bői is: egyrészt valóban na- \ gyón szórakoztató, hasznos és $ tanulságos, másrészit taná- i raink ne vegyék zokon — a < hétfői nap tehermentesítése | sokkal gondtalanabbá teszi a < vasárnapot, a hétvégét. Növeli | az önbizalmunkat, hogy a | gyárban apróbb munkákat s máris ránkbíznak, magunk re- S szelhetjük, esztergálhatjuk az S egyszerűbb munkadarabokat. ^Mindnyájan szívesen fúrunk­> faragunk, dehát otthon, a ta- >nulás mellett eddig erre nem > jutott idő. Osztálytársaim kö- í zött máris többen vannak, < akik elhatározták, hogy tech­< nikai pálj’ára mennek, a gyá­< rak levegője, a gépek zaja < rabul ejtette őket. Igaz, én ka- <tonatiszt szeretnék lenni, de <úgy érzem, hasznomra válik < hogy megtanultam a szerszá- s mokkái bánni, magam tudok S elkészíteni egj’-egy kulcsot, s megjavítani egy-egy zárat, sőt > már csavarfejet is esztergál- \ tam. I A TANULÓK tehát szeretik > új típusú tantárgyat, mi pe­stiig. az apró, gyerekes örömö­> kön túl • úgy látjuk, hogy > egészséges, életrevaló embere­> két nevel ez a kezdeményezés. I PAGONY-^ tette elő a katasztrófáját... Vigasztalni próbáltam. Csak legyintett és sírt és félt. Lefe­küdtünk, egész éjszaka nem aludtam. Hogy mondjam meg, megmondhatom-e egyáltalán most, amikor, ha a szerelem nem is, de az emberiesség, a humánum azt követeli, hogy mellette álljon valaki, hogy ne legyen egyedül, magárahagyat- va rettenetes bajával... Végig­futott minden az agyamon, gondoltam arra is, hogy még akkor sincs joga két embert boldogtalanná tenni, sőt hár­mat, fiamat is ... Gondoltam arra is — őszintén megmon­dom —, hogy úgyis mindegy már neki, hisz ... Gondoltam Rád, hallottam a hangod, hogy feleltem rá ... Mindenre gon­doltam, mérleget készítettem, s aztán úgy döntöttem, hogy reg­gel beszélek az orvossal, hát­ha... mégse igaz. Beszéltem. Igazat mondott Jolán. Az orvos szerint kevés remény van a gyógyuláshoz, nagyon későn vették észre, csak gondos ápolás, nyugodt ottho­ni légkör segíthet, mert enél- kül mit sem ér az orvostudo­mány ... Folytassam? Erzsébet, min­dennél jobban szeretlek, de te- hetem-e, hogy most és így hagyjam magára, becsülnél-e valaha is, lehetnénk-e boldo­gok valaha is, amikor gyilkos; lettem, amikor megöltem egy; asszonyt, mert gyilkosság len-', ne most magára hagyni, amely, felett a törvény nem, de lel-', kiismeretem, becsületem örök> ítéletet mondana. Nem tudnék< többet se a fiam, se a Te sze-< medbe nézni. Soha! Bocsáss meg, nem tehettem\ mást. Soha el nem feledlek,< légy boldog... Ha tudsz... < SÁNDOR <

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom