Népújság, 1959. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-23 / 19. szám

1959. januar 23., pentek NEEBJSA6 a Három hónappal a választások után ANTAL D. JÄNOS bácsit már harmadszor érte az a meg­tiszteltetés, hogy Füzesabony­ban a Zrínyi és a Csaba utca lakói tanácstagoknak válasz­tották. A legutóbbi választá­sok előtt tehát már nyolc éve viselte ezt a tisztséget, s most újra bizalmat szavaztak rá a következő négy évre is. A bi­zalom, s a megbízatás oka igen egyszerű. Röviden kife­jezve: az idős tanácstag híven képviselte választói érdekeit. Mindig rendszeresen megtar­totta a fogadóórákat, beszá­molt a választóknak a végzett munkáról. Bárki panasszal, vagy kérelemmel fordulhatott hozzá, ügyes-bajos dolga min­dig meghallgatásra talált Já­nos bácsinál. A választókerü­let lakosságának így azután nem is kellett soha más ta­nácstag, csakis ő. S János bácsi egy kicsit büsz­ke is erre. Tudja és érzi, hogy tanácstagnak lenni nemcsak elfoglaltságot, vagy , megbíza­tást jelent, hanem megtisztelő feladatot is egyben. Ö pedig olyan ember, aki él ezzel a tisztségével, tudja mi a köte­lessége, s a nép bizalmára méltóképpen válaszol. A leg­utóbbi választások óta nem sok idő telt el, de Antal d. János az eltelt néhány hét alatt is igen sokat tett mint tanácstag, mint a nép képvi­selője. MINDENEKELŐTT részt vett az alakuló tanácsülésen, majd a következőn is, amikor a községfejlesztési terveket be­szélték meg. Igen sok dolog­ról, új létesítmény megvalósí­tásáról tárgyaltak, ahol János bácsi is elmondotta a maga véleményét. Bizony sok min­dent kellene megvalósítani az idén Füzesabonyban. — Üj létesítmények, járdák, útköve- zések várnak megvalósításra — mondotta, s ehhez a község lakossága közel 200 ezer fo­rinttal járul hozzá. Igen ám, de ez még az éremnek csak az egyik oldala. Kiszámítot­tam, hogyha a lakosság össze­fog, és jól megszervezzük a társadalmi munkát, akkor ez a 200 ezer forint értéke meg­duplázódik nekünk. A mi fa­lunkban régi, jól bevált mód­szer a társadalmi munka, merjünk hát az idén is bát­ran építeni erre. Ki ne fogadta volna helyes­léssel és elismeréssel a talp­raesett hozzászólást. A követ­kező tanácsülés az elmúlt hé­ten volt, amelyen a Községi legeltetési bizottság munkája került napirendre. A tanács­ülés megelégedéssel beszélt a legeltetési bizottság munkájá­ról, anyagilag is jól áll a tár­sulat, leszámítva azt, hogy van néhány hátralékos ember. Antal d. János itt sem késle­kedett jó ötlettel. Mint a Pe­tőfi Tsz könyvelője, egy kis­sé könyvelési szemmel vizs­gál gáttá a dolgot, s javasolta, hogy szigorítsák meg a pénz­ügyi ellenőrzést, s egy folyó- számla-Könyv vezetésével mu­tassák ki hónapról-hónapra a hátralékosok adósságait. TÉVEDÉS VOLNA azt hin­ni, hogy Antal d. János csak hivatalos ember, csak a ta­nácsüléseken fejti ki tevékeny­ségét. Tanácstag ő a hét min­den napján, a nap minden Új 1 er vek a számok tükrében Elkészültek a hevesi járás termelőszövetkezeteinek tervei. Az összesített adatok azt bl zonyítják, hogy a szövetkeze tek általában igyekeztek hasz­nosítani a 3004-es kormányha­tározatban biztosított kedvez­ményeket. -Az elmúlt évben például a járásban átlagosan 106 kilogramm műtrágyát hasz­náltak fel holdanként a szö­vetkezetek, s ez a mennyiség az új gazdasági évben 140- 150 kilogrammra növekedett. A szervestrágyázásban részesí­tett terület 14 százalékáról 20 százalékra növekedett, a pil­langósok vetésterülete pedig 15 százalékról 20—22 százalékra. Hasonlóan fejlődik a szövet­kezetek állatállománya is. A 100 holdra eső szarvasmarha létszám 10,3 darabról 14-re emelkedik. Kiemelkedik ezen a téren a tiszanánai Petőfi Tsz, ahol a tervek éi'telmében 100 holdra 16 darab szarva marha jut majd év végére. órájában, amikor a választói között él, s az emberekkel be­szélget. Hosszúak még a téli esték, s ilyenkor mindig né­pes Antal János lakása. Sári Benedek és a többi Zrínyi ut­cai lakos az esti beszélgetések alkalmával szereznek tudo­mást arról, hogy mit tárgyalt a tanácsülés, mi újság a poli­tikában, mennyit röpült már a holdrakéta, hogyan készül a tavaszra a Petőfi Termelőszö­vetkezet, és így tovább. Az egyénieket különösen érdeklik a szövetkezet dolgai, s mint csendes, külső szemlélők, min­dig számon tartják a közös gazdaság ügyeit. Közben pedig számítgatnak, összehasonlítást tesznek a maguk gazdaságá­val, s csendesen tervezgetnek. Antal János pedig ilyenkor, mint tanácstag és mint szö­vetkezeti tag egy személyben igyekszik meggyőzni az embe­reket a maga igazáról. Nemcsak az esti beszéleté- seken, hanem napközben a szövetkezetben is a választói között él Antal János bácsi. Bíró József, Bíró János, Fe- rencz Sándorné és többen is az ő körzetében laknak, s így szinte mindennap, munkaköz­ben is állandó a kapcsolat. A TANÄCSTAG megbízatá­sa négy évre szól. Mive] en­nek most még csak az elején járunk, megkérdezzük Antal elvtársat, milyen tervei van­nak az elkövetkező időre? — Most éppen a tanácstagi beszámoló elkészítésén fára­dozom — mondja. A közeli napokban beszámolok a vá­lasztóknak az új tanács eddi­gi működéséről és ismertetem a tanácsülések határozatait. A jövőre: vonatkozólag sok egyéb terve van Antal elvtársi­nak. Mindenekelőtt szeretné kiharcolni, hogy az idén fe­jezzék be utcájuk teljes járdá- sítását. Késő ősszel kezdtek hozzá, s a munka félbemaradt. Azóta többen is kérték már a közreműködését, s ő maga is szorgalmazza, hogy a hátrale­vő 200 méternyi szakaszon is lerakják a betonjárdát. Hasonló probléma van a Felszabadulás utcában is, ahol 500 méteres útszakasz vár a lekövezésre. A kövek már ott is vannak, s hogy ez a mun­ka se várasson sokáig magára, Antal elvtárs társadalmi mun­kát szervez a lakosság köré­ben. Mihelyt az idő engedi, ehhez is hozzálátnak, A község fejlesztését, csino­sítását állandóan szívügyének tekinti. Szeretné, ha a követ­kező években még szebb és kulturáltabb lenne a község, ha még több szociális és kul­turális intézmény, létesítmény látna napvilágot. Űj épület kellene például a tüdőgondo­zónak is. Ehhez pedig a köz­ségfejlesztési pénzen kívül ál­lami támogatásra is szükség volna. A községi tanácstagok — s ezek között Antal János is — minden erejükkel azon fáradoznak, hogy ilyenképpen ezt az égető kérdést is meg­oldjál?. A VÁLASZTÁSOK ŐTA viszonylag rövid idő telt el, de a Zrínyi utcai lakosok ta­nácstagja máris munkához lá­tott, s ismételten bebizonyítot­ta, hogy méltó a tisztségére. Választói pedig méltán el­mondhatják: ismét jól válasz­tottak Császár István As illetékesek figyelmébe Tamaszentmiklóson az idén is jelentős összeget fordíta­nak a községfejlesztésből jár­dák építésére. El akarják ér­ni, hogy lassan minden utcá­ban legyen járda. A terv végrehajtásának azonban nagy akadálya, hogy sok he­lyen az országút menti lefo­lyó és a kerítések között igen szűk a hely. Az Útfenntartó Vállalat szerint itt egy méte­res sáv az ő tulajdonukba tartozik —, de ha járdaépí­tésnél szükség van rá, szíve­sen lemondanak róra — a gazdák szerint viszont az az ő tulajdonuk. A tanács ez esetben kissé „tanácstalanul” áll, mert ha az Útfenntartó írásba ad.ná, hogy a kérdéses szakasz az ő tulajdona, s le­mond róla, akkor megkezd­hetnék a járdalapok leraká­sát. Ha azt igazolná, hogy az a lakosoké, akkor kisajáttít- liatnák e keskeny sávot, ter­mészetesen kártérítés fizeté­sével. Papír hiányában azon­ban sem erre, sem arra nincs lehetőségük. Már több eset­ben kérték levélben is, tele­fonon is az Útfenntartó vá­laszát, azonban az még eddig nem érkezett meg. Pedig na­gyon várják a tamaszentmik- lósiak az új járdát! Disznóölés... Az enyhe idő után végre beköszöntött a hideg, csípős, téli idő. A böllérek újra élezhetik késüket és tizedelhetik az ölesre váró hízott disznókat. A kora reggeli órákban egyre több portán csap fel a disznópörzsölést jelző lángcsóva. — amit este a jól végzett munka után ízletes disznótoros vacso­rával, no és a jó szőlőlével zárnak be. Kerecsenden Román István bácsi is levágta kétmázsás disznaját, s most már nyugodtabban néz a jövő elé... — 26 ASSZONY részvéte­lével főző-szakkört szerve­zett a kisnánai nőtanács. AZ asszonyok szorgalmasan jár­nak el a szakkörre, hogy még jobban elsajátítsák a fő­zés tudományát. Ésszerűsítésekkel könnyítik, gyorsítják és olcsóbbá teszik a téli gépjavítást Nem gond az alkatrész-ellátás az Atkári Gépállomáson (Tudósítónktól) JÖL EMLÉKEZNEK még az emberek az Atkári Gépállomás megalapítására. Mennyi gond és probléma Volt akkor. A legnagyobb talán az, hogy alig találtak munkát az erőgépek­nek. Akkoriban a traktoristák minden este rótták a falut, házról-házra járva agitáltak az olcsó gépimunka mellett. Ma már bizony más a helyzet, pontosan fordítottja ennek. Nem ritkaság, hogy vitatkoz­nak a gépekért, különösen az egyéni gazdáknál növekedett meg a gépimunka .iránti igény. Rájöttek, hogy a gépi­munka olcsó is, jó is, a trak­torhúzta barázdákban szebb lesz a kukorica, nagyobbra nő a krumpli, a cukorrépa. Az Atkári Gépállomás kör­zetéhez 11 község és Gyöngyös város tartozik. 15 termelőszö­vetkezetnek, 7 termelőszövet­kezeti csoportnak, egész sor szakcsoportnak, társulásnak, legeltetési bizottságnak igényét kell kielégíteni, nem beszélve a sók egyénileg dolgozó pa­rasztról. Az említett számada­tokiból kitűnik, hopy a gépál­lomáson pontosan összehangolt tervekre, széleskörű szervező munkára, nagy szakértelemre van szükség a mezőgazdasag minden területén, ha azt akar­ják, hogy az üzem teljesítse tervét, kielégítse a gépimunka iránti igényeket. Most a téli gépjavítás a leg­nagyobb munka a gépállomá­son. A téli időszak alatt 56 erő­gépet és 61 nagyobb munka­gépet „gyógyítanak” meg. Ez nem azt jelenti, hogy mind az 56 erőgép üzemképtelen, hi­szen a beszállítás előtt utolsó percig munkában voltak ezek a gépek, s amint elhagyják a műhelyt, újra munkába állnak. De a telet fel kell használni arra, hogy nyáron teljesen za­vartalanul végezzék majd a munkát. A JAVÍTÁS IDEJÉN szin­te hagyományossá vált már ezen a gépállomáson, hogy a dolgozók kisebb-nagyobb újí­tással, ésszerűsítéssel körrnyí- gyorsítják és nem ritkán 1 sobbá is teszik a munkát. Eddig rengeteg' bosszúságot okozott a zetoroknál a henger­fej-repedés. Ezen a gyakori hibán úgy segítettek, hogy át­fúrták a szelep-ülések között az öntvényt, s ezzel megindí­tották a víz cirkulációját a szelep-ülések között. Ezzel az igen egyszerűnek látszó eljá­rással meg is szüntették e gyakori hibát. Gépész emberek tudják a legjobban, milyen sok nehéz­séget okoz a lehűlt gép bein­dítása. így volt ez az Atkári Gépállomáson is, mert nincs meleg garázs. A szakemberek addig spekuláltak, míg erre is találtak megoldást. Kisko­csira szereltek egy villanymo­tort, ezt az indítandó géphez tolják, bekapcsolják, s perce­ken belül már indít is a lehűlt gép. Van olyan újításuk is, ame­lyet elsősorban a nagyüzemi gazdaságokban hasznosíthat­nak. A ZK kultdvátorokat ed­dig csak Zetorokkal lehetett üzemeltetni. Ez — miután ke­vés a Zetor — odavezetett, hogy a növényápolás idején nem győzték a munkát, s nem tudták a szállítási igényeket sem kielégíteni. Ezt a speciális munkaeszközt olyan ötletesen alakítottak át, hogy most már bármelyik gyártmányú von­tató után kapcsolhatják. A téli gépjavítást természe­tesen szükségesség! sorrendben végzik. A munkagépek közül először a négyzetbe vető gé­pek és a kultivátorok kerülnek sorra. A cséplőszekrények még ráérnek, azokra a munkában úgy is csak jóval később lesz szükség. A javítási tervek elkészíté­sénél gondoltak arra is, hogy minden brigád a saját gépei­nek javításánál vegyen részt. Ezzel a módszerrel kiküszöbö­lik a minőségi reklamációkat. Az alkatrész-ellátás, amely gond volt az előző években, most már nem gond. Ha hi­ányzik is egyik-másik, a jól fel­szerelt műhelyükben elkészítik házilag. Számtalan esetben otthon öntik a csapágyakat, megcsinálják a csapszegeket, s egész sor más dolgot. AHOGY AZ EMBER jár-kel az évről-évre fejlődő üzemben, a javító műhelyben, s figyeli az emberek munkáját, arra gondol, jó kezekben vannak ezek a gépek, s ha jövőre még többet terem a föld, az a gép­állomások érdeme is. Készül a f inom, ízletes kolbász... — Mehet a füstölőre — mondja Román István bácsi, miközben bol­dogan szem­léli a rúdra fű­zött hosszú kol­bászokat. (Foto: KISSI n nagy „patkányháborá“ Csungkfngban Kereken 1 900 000 ember vett részt ebben a „háború­ban". A legidősebb közülük a nyugdíjból élő 105 esztendős' özvegy, Tai Ke-cen volt, a leg. ifjabbat pedig nem lehet meg­nevezni, mert mindig akadna egy még fiatalabb. Folyt az üt­közet utcákon, a csatornákban, pincékben, konyhákban. Az el­lenfél is könyörtelen volt, ke­gyetlenül végeztek hát vele: a csungkingi patkányokat 24 nap leforgása alatt az utolsó szálig kiirtották. Több mint ötmillió elpusztítása után az utolsót kitömték és múzeumban he­lyezték el. Alig tudja elképzelni valaki itt, Magyarországon, mit jelen­tettek Csungking, közel kétmil­lió lakosának a nagy számukról, vadságukról hírhedt, különö­sen nagyra növő patkányok. Amint azt is bajos elképzelni, micsoda nyomorúságot vett át gyászos örökségként a népi Kína a polgárháborús évtize­dek után a népelnyomó rend­szertől. Az egészségügyi viszo­nyok oly gyatrák voltak, hogy a legegyszerűbb eszközökkel is ugrásszerűen lehetett javítani a nép életviszonyait, csak ép­pen meg kellett szervezni ezeknek az eszközöknek az al­kalmazását. Akárcsak az acél­gyártásban, amelyben most viszonylag kezdetleges eszkö­zök révén hatalmas eredmé­nyekre jut a kínai nép, az egészségügy terén is roppant kihasználatlan tartalékok vol­tak. Ezért a légyirtás, pat­kányirtás is elsőrendű népi feladatnak számított. Amikor Csungking városa felszabadult a Kuomintang uralma alól, nagy egészség- ügyi hadjárat kezdődött a négy fő kártevő, a legyek, a moszkitók, a patkányok és a gabonapusztító verebek ellen. Temérdek patkányt kiirtottak, de a maradék oly szapora volt, hogy 1957-ben már ismét a ko­rábbi számmal szemtelenked- tek. Zavartalanul mászkáltak az utcán nappalis ésvagyobb- jaik megtámadták a macská­kat. Éjszaka, nem volt ajánla­tos az utcák szélén felgyülem­lett szeméthalmazok közelébe menni,.a patkányok nekimen­tek az embernek. A váfosi pártbizottság 1958. januárjában a lakossághoz for­dult és általános, hatékony és egyidejű akcióra hívta fel a közegészség érdekében. A pat­kányirtó hadjárat tervét elké­szítették, az egész városban megvitatták és a légkisebb részletekig kidolgozták. A bel­város lakói kötelezettséget vál­laltak, hogy hét nap és hét éj­jel serényen részt vesznek a munkában. A külvárosiak tíz nap alatt akartak végezni az utolsó patkánnyal. Végül is az egész 24 napig tartott és öt- millióhétszázezer kiirtott pat­kányt, meg egeret eredménye­zett. Magasrangú katonatisztek éppúgy, mint a közkatonák, a gyári munkások csakúgy, mint az iskolás gyerekek, két­százezernyi aktivista vezetésé­vel tevékenykedtek. Az újítók ser» hiányoztak: « patkány­ölesnek vagy 40 módját alkal­mazták. A rekordot két mol­nár állította fel: 11000 kiir­tott kártevővel. A hadjárat kezdete előtt minden háztar­tásban megvizsgálták: talál­hatnak-e ott utat a vízhez a patkányok, minden ennivaló­tól, még a szappantól is elzár­ták őket: a piacokon éj jel-nap­pal felügyeltek, hogy egy csepp víz, egy darabka eleség se le­gyen hozzáférhető. Ez a böjtö­lés 3 napig tartott, akkor min­denütt elhelyezték a mérgezett csalétket. A csatornákat kifüs­tölték. Egy bizonyos órában a város mind a tizenhétezer csa­tornanyílásához öttagú munka- csoport állott. Fémtartályokból ként bocsátottak a kanálisba, meggyújtották, majd a nyílá­sokat 6—8 órán át légmentesen elzárták. Ahogy a hadjárat véget ért, a város macskái kétségbeesve kutattak pincétől padlásig pat­kány után, de hiába. Lehet, hogy maradt még néhány pa kány Csungkingban, de ezekt még nem találták meg. A vá­ros természettudományi mú­zeumában a történelmi neve­zetességű patkányháború em­lékére. kitömve elhelyezték: mind a 13 fajta, patkány és egér egy-egy példányát, hadd lássa majd a későbbi nemze­dék. amely minderről csak hallomásból fog tudni. (A Volksstimme nyomunj

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom