Népújság, 1958. december (13. évfolyam, 267-289. szám)
1958-12-14 / 277. szám
2 NßPÜJSÄG 1958. december 14., vasárnap Látogatás a Gyöngyösi MÁV Kitérőgyártó ijzemi Vállalatnál — újítások ügyében DOLGOZD NÉPÜNK ma már saját ügyének tekinti a gyárak, bányák, és üzemek irányítását. Munkások és mérnökök közös erőfeszítéssel törekszenek a termelési folyamatok tökéletesítésére, és az önköltség csökkentésére. Ezt bizonyítja, hogy hazánkban tíz év alatt kétmillió 700 ezer újítási javaslatot nyújtottak be és a megvalósított újítások haszna évenként egy- milliárd forint. Elmondhatjuk tehát, hogy az újítómozgalom szocialista építőmunkánk nélkülözhetetlen, szerves része lett. Persze akadnak még hibák, — és ezekről is szóla- nunk kell — hogy haladéktalanul hozzáfogjunk azok kijavításához, hogy gyors léptekkel jussunk előre a műszaki kultúra emelésében. A Gyöngyösi MÁV Kitérőgyártó Üzemi Vállalatnál tett látogatás is bizonyítja, hogy itt is éled és fejlődésnek indult az újítómozgalom. Az újítási megbízottat a szakszervezeti irodában találtam, ahol a bizottság egy elutasított újítási javaslat fellebezé- sét tárgyalta. Az újítási javaslatot még 1952-ben nyújtották be. Szerencsés véletlen az, hogy a gyárban időközben megvalósították és sikerrel alkalmazzák azt, annak viszont nem örülhetünk, hogy az újítási javaslat „aktáját” egyik fiókból a másikba rakosgatták, lassacskán megteltek a dossziék, aztán sok-sok újítást a por és a feledés homálya lepte be. A korábbi újítási megbízottak nem nagyon tudtak vele mit kezdeni, mert nem volt megfelelő műszaki képzettségük, sem gyakorlati szaktudásuk. Azok pedig, akik sokat tehettek volna az újítási mozgalom fellendítéséért, „nem értek rá1’ a kis ügyekkel foglalkozni. Ki ‘tudná megállapítani csak ebben az üzemben az évekig elsüllyesztett újítási javaslatokban az elfekvő értéket, meg azt a kárt. ami abból keletkezett, hogy a dolgozók lemondtak a további újításokról? Pedig az újításokban rejlő szellemi érték nemcsak egy gyár, vagy üzem, hanem a népgazdaság közös vagyona. Az a tény, hogy mostanában már foglalkoznak a dolgozók javaslataival és a régebbi újítások után is kifizetik a díjakat, — kétségtelenül ösztönzően hat az újítókra. FAZEKAS SANDOR az az embertípus, akinek erejét, akaratát a nehézségek megacélozzák, minél nagyobb ellenállásba ütközik, annál keményebben dolgozik célkitűzésének megvalósításán. Amióta a vállalathoz került, talán nem is volt olyan nap, amikor ne törte volna a fejét azon, hogyan lehetne jobb és olcsóbb váltókat gyártani. Látta, hogy a Ferencvárosi-, a Déli- vagy a Rákosrendezői pályaudvarok 48/IV rendszerű, gyökcsapos kivitelű váltóinak forgócsapjai hamar megkopnak, kotyognak, aztán rongálódik a váltó és a szerelvény egyaránt. Elgondolása alapján előbb a gyökcsapos váltókat rugalmasították, majd a 48/XIV. rendszerű váltóknál a gyökkötést kiküszöbölték, helyette rugalmas csúcssíneket alkalmaznak. Ez a váltó tartósabb, biztonságosabb, zökkenőmentesebb és kezelése is könnyebb. De az újítás lényege az, hogy csoportonként 10—12 ezer forint anyag- és munkabénmegtaka- rítást értek él. Ebben a gyárban évente 100 váltócsoport készül, tehát ez az egyetlen újítás több, mint egymillió forint megtakarítást jelent a népgazdaságnak, de nyilván nem közömbös, a vállalati eredmény javítása — a dolgozók nyereségrészesedése szempontjából sem. A TERVEZÉSÉRT és a műszaki rajzokért nyolcezer forintot már fel is vett Fazekas Sándor. Ezt a pénzt lakásberendezésre fordította. De ha újítását elfogadják, jókora összeg jár még neki. Az „A" .csarnokban hatalmas, háromtonnás daru emeli az egyengetőgéphez az egyik csúcssínt. Juhász János brigádja végzi ezt a munkát, aztán beállítják a nyomtávot és ezzel befejeződött a váltószerelés. A prototípus elkészítésének határideje december 15, de a brigád vállalta, hogy előbb átadja az újtipusú, modem váltócsoportot, mert nemcsak a gyár, hanem az ország szakemberei is nagy érdeklődéssel várják ezt az újítást. Hasznos lenne és bizonyára a további újításokra is ösztönzően hatna, ha nemcsas ezt a nagyjelentőségű megoldást, hanem a többi, kisebb újításokat is ismertetnék a gyár dolgozóival. Minden ékesszólásnál meggyőzőbben késztetne további újítások megvalósítására, olyan adatok nyílvánosságrahozása, mint például Varga György energetikus • 3746 forint, Horváth Ferenc és Tóth Gyula szerszámlakatosok 636 forint, november 21-én Rontó Andor művezető 1908 forint újítási díjat vettek fel és az első félévben a gyárban összesen 15 605 forint újítási díjat folyósítottak. A gyár újítási mozgalma még tervszerűbbé válna, ha a műszakiak, a mérnökök jobban segítenék a munkásújítókat, ha megszerveznék a műszaki tanácsadást, mint a Gyöngyösi 34-es Autóközlekedési Vállalatnál, ahol a KPM újító kongresszusára kiállítást, a „Zsigabácsi”-féle volt vendéglőben pedig úiítószobát rendeztek be. Itt fényképek és eredeti munkadarabok alapján bárkinek rendelkezésére állnak a benyújtott újítási javaslatok. Az újítószobában rendszeresen összejönnek a dolgozók, tanácsot, segítséget kapnak a műszakiaktól. Miért ne lehetne ezt megoldani a Kitérőgyárban is? DECEMBER 1X-ÉN éves újítási ankétot rendeznek Gyöngyösön az Északmagyarországi Autóközlekedési Vállalatok kiküldötteinek részvételével. Bizonyára szívesen látnák ott a váltógyáriakat is. Biztosak vagyunk benne, hasznos lenne ez a tapasztalatcsere, előbbre vinné mindkét üzem munkáját, ennek meg nemcsak az újítók, hanem a népgazdaság is hasznát látná. Dr. Fazekas László Ha akarják, jövőjük még szebb lesz Zárszámadás az egri Nagy József Termelőszövetkezetben AZ IDEI ÉVBEN végzett jó munkát tükrözte az egri Nagy József Termelőszövetkezet ünnepélyes zárszámadási közgyűlése. nagyon szépen fizetett a termelőszövetkezetnek. Talajerő utánpótlást ebben az évben végeztek első alkalommal, hat kataszteri holdon 1300 mázsa szervestrágyát, 52 kataszteri holdon pedig 58 mázsa műtrágyát juttattak a talajba. A beszámolót Vincepapp Ferenc elvtárs, a termelőszövetkezet elnöke tartotta. A termelőszövetkezet 9 évvel ezelőtt alakult, azóta sok vihart állt ki, de a tagság megállta a helyét még a legkritikusabb időkben is. Összes bevételük az alábbiakban alakult: N ö vénytermesztés Állattenyésztés Szőlőtermesztés Egyéb összesen: 143 500 foiint 146 800 forint 532 000 forint 120 550 forint 942 850 forint Ebből kiosztásra került: A beszámolóból megtudtuk, hogy a termelőszövetkezet ösz- szes területe 128 kataszteri hold, amelyből közös megművelés alatt 102 hold áll. • Ebből: 61 szántó, 6 rét, 7 legelő, 4 gyümölcsös, 20 szőlő. A terület megművelését 33 család, illetve 37 tag látja el. Az elnök ismertette az 1958-as gazdasági évben elért termelési eredményeket. De talán a legnagyobb eredményt a szőlőtermesztés területén értek el, a betervezett 400 hektó bor helyett 574 hektó bort szűrtek a szövetkezet pincéjébe. Ez azt jelenti, hogy egy holdról átlagosan 28 hektó 19 fokos (cukorfokos) mustot szűrtek, amely megfelel a kataszteri holdanként! 40 mázsa szőlőnek. az Állattenyésztés területén is igen szép eredményekkel dicsekedhetett Vincepapp elvtáxs. A betervezett 33 hízósertés helyett 57-et hizlaltak. Jövő évben pedig már szarvasmarha tenyésztéssel is óhajtanak foglalkozni, amelyhez kormányunk megfelelő tenyészállatokkal fogja ellátni a termelőszövetkezetet. A termelt terményeiknek nagyobb részét szerződéses alapon értékesítették, amely a kertészeti terményeket kivéve a munkaegységekre prémium. A fel nem osztható alapjukat is növelhették az elmúlt évi 557 ezer forintról, 587 ezer forintra. HA AZT NÉZZÜK, hogy a termelőszövetkezet tagjai hogyan vették ki részüket az elvégzett munkákból, akkor azt tapasztaljuk, hogy átlagosan egy tagra jutó múnkaegység 207. Azonban igen sok az olyan tag, akinek az év folyamán szerzett munkaegysége 300 körül van. Persze vannak olyanok is, akik nem dolgoztak lelkiismeretesen és munkaegységük (feszege még a 120 munkaegységet sem érte el. Ezek a tagok azonban okulnak majd saját kárukon és az elkövetkezendő esztendőben jobban megfogják ők is a munka végét. A termelőszövetkezetben eredményes és jó munkát végző tagok szép jövedelemre tettek szert. így például: Kormos Antal 309 munkaegységet teljesített, ezért 32 021 forintot, Juhász Antal 322 munkaegységet teljesített, ezért 33 635 forintot kapott és így sorolhatnánk a többi tagokat is. Ez igen szép összeg és tagok meg vannak elégedve, ahogyan ők mondják a közössel. A beszámoló végén az elnök köszönetét fejezte ki a tagságnak a jó munkáért, a Szőlészeti 542 000 forint 130 800 forint Kutató Intézetnek, a Honvédségnek és az ÉMÁSZ-nak, a termelőszövetkezet részére nyújtott segítségekért és kérte a felsorolt szerveket, hogy az elkövetkező években is támogassák a szövetkezetét. A beszámolóhoz Egri Gyula elvtárs, a városi pártbizottság titkára és Nagy Béla elvtárs, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztálya részéről szóltak hozzá. Kifejtették, hogy a most elért szép eredményeken nem szabad megpihenni, hanem még jobb munkával növelni kell azokat. Csak a tagság aktív tevékenysége döntheti el a termelőszövetkezet sorsát, tehát rajtuk múlik és ha úgy akarják, még szebb lesz jövő- jük. A tagok közül többen szóltak hozzá és felvetették azokat a hiányosságokat, amelyeket a következő évben ki kell javítani. A ZÁRSZÁMADÁSI közgyűlés befejezése után disznótoros vacsorával és nem kevésbé jó borral kedveskedett a termelőszövetkezet vezetősége a meghívott vendégeknek és az egybegyűlt tagságnak. A vacsora után pedig ki a jó, talp alá való zenére táncolt, ki pedig a jövőről beszélgetett. (fűn) 4 nyugati hatalmak csapatainak berlini tartózkodása „rákos daganat66 N. Sz. Hiuscsov interjúja egy nyugatnémet iap tudósítójának MOSZKVA (TASZSZ): Nyi- kita Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke interjút adott Hans Ulbricht Kampskinek, a Süddeutsche Zeitung című nyugatnémet lap tudósítójának. Nyugat-Berlin * szabad város státusát jellemezve, Nyikita Hruscsov kijelentette: Nyu- gat-Berlinnek szabad várossá kell válnia, amelynek gazdasági és politikai életébe nem avatkozhat be egyetlen állam sem, beleértve a jelenlegi német államokat is. A szabad városnak demokratikus elveken alapuló, saját alkotmánynyal kell rendelkeznie. A törvényhozó hatalmat a lakosság által szabadon választott parlament, a végrehajtó hatalmat pedig az általa kinevezett kormány gyakorolná. A város saját, független igazságszolgáltatással rendelkezne. Gazdasági tekintetben egységes egészet képezne, saját költségvetéssel, saját bankkal, saját pénzforgalommal és adórendszerrel. A nyugatberlini biztonsági kérdésekről Hruscsov kijelentette: aligha lehetne Nyugat-Berlin biztonságának szavatolására jobb módszert találni, mint a négy nagyhatalom és a két német állam ilyen irányú kötelezettségvállalását. Hruscsov -hozzáfűzte, „hogyha szükséges, ezeket a szavatossági kötelezettségeket az Egyesült Nemzetek Szervezete is rögzíthetné, a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság kész részt venni a szabad város státusának szavatolásában. Egyelőre csak a nyugati hatalmak vonakodnak etn tői — jegyezte meg Hruscsov. A szovjet kormányfő ismét hangsúlyozta, hogy a nyugati hatalmak csapatainak berlini tartózkodása „rákos daganat”, amely olyan mértékben megnövekedhet, hogy konfliktusok, majd nyílt katonai összetűzések támadnak. Mi ennek a rosszindulatú daganatnak a megszüntetését javasoljuk — mondotta Hruscsov. — Javaslatunk megvalósítása kezdetét jelentheti az európai helyzet tisztázódásának és megjávulá- sának. Hruscsov hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió hajlandó visszavonni az európai országok területén ideiglenesen tartózkodó csapatait, amennyiben a nyugati hatalmak ugyanezt megteszik. Ha ezeket a javaslatainkat elfogadják — mondotta Hruscsov —, készek lennénk hozzájárulni a két német állam területén tartózkodó külföldi csapatok csökkentésének és kivonásának ellenőrzéséhez. A szabad város státusa — jelentette ki Hruscsov —, nem hárít Nyugat-Berlinre olyan kötelezettségeket, amelyek megterhelnék a várost és lakosságát. Nyugat-Berlin azonban nem engedheti meg, hogy saját területén bármely más állam és mindenekelőtt . az NDK ellen irányuló ellenséges tevékenységet, aknamunkát és propagandát fejtsenek ki. A Szovjetunió természetszerűleg kész lesz előterjeszteni státusának részletesebb meghatározását is. Ezen túlmenően készek vagyunk megvizsgálni a nyugati hatalmak bármilyen javaslatait. A Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy ha a nyugati hatalmak elutasítják Nyugat-Berlin szabad várossá minősítését, nem marad semmiféle tárgyalási alap a nyugati hatalmakkal a berlini kérdésben. Hruscsov így folytatta: nem hisszük, hogy Nyugat háborút akar kirobbantani a berlini megszállási rendszer maradványainak felszámolására irányuló szovjet javaslat miatt, továbbá amiatt, hogy az NDK teljes szuverénitásra tesz szert azoknak a funkcióknak átvétele után, amelyeket ideiglenesen a szovjet fél gyakorol. Ha azonban ez legnagyobb sajnálatunkra megtörténik — ha megsértik az elbaj határt és agressziót követnek el a Német Demokratikus Köztársaság ellen, a Szovjetunió, mint az NDK hű szövetségese. teljesíti a varsói szerződésből folyó kötelezettségeit és az NDKval együtt megvédelmezi szárazföldi, vízi és légi határainak serthetetlenségct. A kérdés legjobb megoldása az lenne — jegyezte meg Hruscsov —, ha véget vetnének o háborús játéknak és a német kérdést népeink érdekeinek figyelembevételével rendeznék. A szovjet kormány — jelentette ki Hruscsov a továbbiakban — maradéktalanul helyesli azoknak a nyugat-német köröknek a véleményét, amelyek azt tartják, hogy az atomfegyverek nem szolgálhatják a Német Szövetségi Köztársaság biztonságát és hogy a nyugatnémet haderő atomfelfegyverzése, ilyen fegyverek nyugatnémetországi elhelyezése — minthogy mindez még tovább sodorja Nyugat-Németországot a háborús előkészületek útján — oz NSZK összeomlásának, s a németek milliói pusztulásának veszélyét rejti magában. A szovjet kormányfő a továbbiakban arra emlékeztetett, hogy a szovjet kormány feltétlenül támogatja a Német Demokratikus Köztársaságnak a két német állam államszövetségének létrehozására irányuló javaslatát. A német békeszerződéssel kapcsolatban Hruscsov megjegyezte, Adenauer kancellár, akárcsak NATO-beli partnerei, olyasféle békeszerződésre törekszenek, amely gyakorlatilag megszüntetné a Német Demokratikus Köztársaságot. Ha már így áll a dolog •— jelentette' ki Hruscsov — a Német Demokratikus Köztársaságban élő németek javasolhatnák a Német Szövetségi Köztársaság megszüntetését és az ország újraegyesítését olyan szocialista elvek alapján, amelyekre az NDK épül. Nyilvánvaló azonban, hogy a kérdésnek mindkét felvetése irrelális. A német kérdés végérvényes megoldásának egyetlen reális lehetősége: a békés rendezés útja. A német béke- szerződés megkötésekor kétségkívül számolni kell a két német állam létezésével, s e két államot be kell vonni a négy nagyhatalom tárgyalásaiba. (MTI) Ä TASZSZ genfi tudósítója szakértői értekezlet sikertelenségéről Szovjetunió és a többi szociaGENF (TASZSZ). Több mint egy hónapja folyik Genfben a váratlan támadás megelőzésének módszereivel foglalkozó szakértői értekezlet, — rövidesen véget ér az értekezlet munkája s eddig semmiféle eredményt nem mutathat fel. Míg a Szovjetunió és a varsói szerződés más tagállamai világos programmal jöttek a genfi értekezettre, amely a A Guineái Köztársaságot felvették az ENSZ-be NEW YORK (MTI). Az ENSZ-közgyűlés pénteken délután egyhangúlag felvette tagjai közé a Guineái Köztársaságot. Csupán Franciaország képviselője tartózkodott a szavazástól. Az ENSZ- nek most ismét 82 tagországa van. Idő járásjelentés Várható időjárás vasárnap estig: felhős, párás, helyenként ködös Idő, sok helyen eső, mérsékelt délnyugati szél. Az enyheség tovább tart. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: nyugaton plusz 1— plusz 4, keleten mínusz 1—plusz 2, legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: 5—8 fok között, (MTI) már most megvalósítható intézkedéseket tartalmazta, addig a nyugati fél, elsősorban az Egyesült Államok tovább tartja magát ehhez a programhoz, amely az értekezlet elhúzására, s a másik fél katonai potenciáljára vonatkozó értesülések megszerzésére irányul. Természetes, hogy ez a világszerte ismeretes taktika nem találhat támogatásra a Ma már megvan minden lehetőség — írja a Pravda szombati számában —, hogy haladéktalanul megoldják a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetésének kérdését. Az utóbbi napokban bizonyos örvendetes változások történtek a genfi értekezlet munkájában. Békeszerető közvélemény reméli, — hangsúlyozza a lap —, hogy az első konstruktív lépélista ország képviselőinél. A genfi értekezlet érhet el bizonyos eredményeket, ha azoknak a konkrét intézkedéseknek megvitatása útjára lép, amely intézkedéseket a szovjet kormány december 8-i nyilatkozatában körvonalazott. Ezek az intézkedések valóban csök- keinteni képesek a váratlan támadás lehetőségét, s reális lépést jelentenek a kívánt irányban. (MTI) sek után újabb határozott tettek következzenek a gyors megegyezésért, s hogy a tárgyalások sikerrel végződnek. A Pravda ezután rámutat: a nyugati diplomácia „feltételek és kikötések” egész dzsungelét állítja a nukleáris robbantások megszüntetésének útjába. A kibúvókeresés és a huzavona szégyenletes taktikájára azonban nincs és nem lehet igazolás. A Német Szociáldemokrata Párt és a ül)l koalíciós kormányt alakít Nyugat-Brrlinbcn BERLIN (AP). tökön megállapodott, hogy tárNyugat-Berlin két legna- gyalásokat kezd koalíciós kor- gyobb politikai pártja csütör- mány megalakításáról. A Pravda a nukleáris fegyverkísérletek kérdésével foglalkozó genfi értekezlet újabb fejleményeiről MOSZKVA (TASZSZ).