Népújság, 1958. augusztus (13. évfolyam, 162-187. szám)

1958-08-14 / 173. szám

t 1958. augusztus 14. csütörtök NEPÜJSÄO A ssellemeskedők Vonaton, vagy autóbuszon, a mozik előcsarnokában a kezdésre várva, avagy éppen a cukrászdában szép számmal akadnak „szellemeskedők”. Szellemeskedők, akik tudato­san, vagy tudatlanul — s most nem is ez a fontos — tesznek megjegyzéseket társa­dalmi rendünkre, a proletár- diktatúrára, a holnap céljai­ra, a végzett munkára. S ezek a megjegyzések olyan távol állnak a bírálattól, mint ama bizonyos Makó Jeruzsálemtől, s oly annyira igazak, mint ahogy édesnek nevezhetjük a sót. Amióta a világ világ, mindig voltak intrikusok, rcs&zmájúak, mindig akadtak olyanok, akik a kákán is cso­mót keresnek, — mondhatná erre bárki. S első pillantásra így, — igaz is ez. De most nem erről, pontosabban nem­csak erről van szó. Sokkal inkább arról, hogy az effajta szellemeskedések ott hangzanak el, ahol sokkal, de sokkalta többen vannak olya­nok, akik különben nem hí­vei a 'effajta megjegyzések­nek, nemcsak formájuk, de elsősorban is tartalmuk mi­att. Ott hangzanak el, ahol józangondolkodású emberek állnak vagy ülnek, akiknek maguknak is lehetnek esetleg kisebb vagy nagyobb kifogá­saik életük néhány jelenségé­vel szemben, de ezeket a ki­fogásokat rendszerint hivata­los formában, megfelelő he­lyen mondják el. S mégis ügy néz ki a dolog, mintha ezeknek a fecsegőknek állna a világ, mintha ezek a fe­csegek uralnák ama vonatot, vagy mozi előcsarnokot: ezt az országot. Mert nincs válasz rá! Ta­pintatos hallgatás nem vá­lasz. Tapintatlanságra nem lehet rosszul értelmezett ta­pintatossággal válaszolni, lé­vén a régi latin közmondás: * 18 Apró falvak, tanyák szét­szórt házai, mellett, hidak rá- , esős bordázatán fut az út. A delet is régen elkondította már az öreg torony, mikor Kiskörére érünk, a ceglédi kútfúrókkal és Kóta Imre elv­társsal, a megyei tanács terv­osztályának munkatársával. Kisköre csendes, dolgos hét­köznapjait éli. A Tiszán las­san befejezik a büszke, ne­mesvonalú, acélizmú hidat; dalos építők akarata lendül az égnek ölelkező traverzekben, de a kiskörei embereket már új, szebb öröm várása lakja: kutat fúrnak! Messziről idelátszik az apró házak fölé magasodó karcsú, 18 méteres fúrótorony, hallani a szivattyú, a fúrófejet forga­tó gépek morgását, dohogását. A fúrótorony körül barnára Sült emberek szorgoskodnak. Csatlós Balázs elvtárs, a kör­nyék „Balázs bácsija”, a nagy mélységű kutak speciális szak­embere, nem is örömmel, ag­godalommal nézi mindéin moz­dulatukat. — Mi újság, Balázs elvtárs? kérdezi Kóta elvtórs. — Ballagunk lefelé. Balázs^ bácsi nyolc éve kút­fúró. Sok-sok kutat fúrt már a nyolc esztendő alatt, hirte­len meg sem tudja mondani, mennyit. A makói kút volt idáig a legmélyebb, 550 méter. A messzi Békés megyéből jár­ja kilenc emberével az ország középső táját, a Duna-Tisza közét, Salgótarjántól Bajáig. — Szép dolog ez — mondja —, itt minden az érzékekre van bízva. Sötétben tapogatózik az ember, mert nem lát bele a földbe. 180 méter mélységnél tarta­nak Kiskörén. Mutatja a talaj­mintákat, amit a cirkuláris vízmozgás, a talpat és a fúró­fejet mosó víz felszínre hoz. A rétegmintákat a Geológiai Intézet kapja, kell az ország geológiai térképezéséhez. 30n— -.00 méterig haladnak lefelé, 300 méter körül várják a víz- áteresztő homokréteget. örülnek a kiskörei emberek, örülnek, mert a község régi kútja — még Sós Sámuel pesti kútfúrómester fúrta 1930-ban —, kezd elapadni, már csak 15 liter vizet ad percenként. Visszafelé menet a tiszaná­hallgatás, beleegyezés. Még akkor is annak veszi az effajta típus, hanem koránt­sem a beleegyezést, hanem a tiltakozást jelenti. Különben sem vagyunk hívei annak — van erről tapasztalatunk saj­nos éppen elég —, hogy az ország, a párt, a kormány dolgát, intézkedéseit a cuk­rászdákban vitassák meg. De ha már a „vita” ürügyén va­lakinek szelemeskedni való kedve van népünk 13 eszten­dős megfeszített munkájáról, a mindenki számára oly iz­gató kérdésről, mint a béke, ha fecsegnivaló kedve támad mindarról, ami számunkra a legszentebb és legfontosabb, — el kell venni a kedvet az ilyen fecsegéstől. S ezt nem lehet tapintatos hallgatással megtenni. Vála­szolni kell rá, keményen és határozottan, azonnal, mielőtt még esetleges visszhangra ta­lálna a rosszindulatú meg­jegyzés. S ez nem valamiféle „kommunista kötelesség”, még csak nem is az agitáció valamilyen új formája. Ez emberi kötelesség, minden be­csületes ember kötelessége, aki tiszteli saját munkáját, saját népét, aki becsüli azo­kat, akik e népért és e cé­lokért dolgozik. Még ilyen formában sem lehet hangosabb az ellenség és hangosabb a tudatlanság, meg az oktalanság. Nem en­gedhetünk egyetlen pillanatra sem teret azoknak, akik nagy hangon, de rosszindulattal, ki­jelentő módban, de alaptala­nul próbálnak vádolni, befe­ketíteni mindent és minden­kit. A szocialista demokrácia nem ezt jelenti! A vélemé­nyek szabadsága nem lehet takaró az ártani szándékozó rágalomnak, a bírálat lehe­tősége és e lehetőség intéz­ményesített biztosítása az el­lenség ilyen módszerednek. S itt nem valamiféle „fan- tom”-kergetésről van szó. Hogy van-e, vagy nincs osz­tályellenség Magyarországon, azt 1956. októbere megmutat­ta. Hogy milyenek a módsze­rei, — azt is: amikor tág te­re van a működésére. Most nincs! Most új módszereket keres és a tapintatos hallga­tók jóvoltából nem egyszer talál is az, aki annakidején a legegyszerűbb módszereket — a terrort, a gyilkosságot — alkalmazta céljai eléré­sére. Az osztályharc „béke-idő­ben” nem valamiféle nyílt­frontos küzdelem: egyik olda­lon mi, a másik oldalon az ellenség. Az osztályharc a mad viszonyok és a mi vi­szonyaink között sokkal bo­nyolultabb és összetettebb ennél. E bonyolultság egyik kifejezője a szellemeskedő fe­csegés is, amely nem is min­dig olyanok szájából hangzik el, akik ellenségei volnának ennek a rendszernek. De az ellenséget segítik, maguknak: is ártanak! Miért engednénk meg a népi demokráciában, hogy a népi demokrácia rosszindula­tú figurái hangosan fecseg­hessenek? S különösen miért úgy, hogy erre a válasz — semmi se legyen. Mi köze van ennek a demokráciához, a szabadsághoz, amelyet ép­pen ezek az elemek szeretnek nyilvánvaló célok miatt a legjobban szajkózni, önvéde­lemből. Nem, ilyen demokrá­cia, ilyen szabadság nincs és nem létezik. A fecsegőknek a középkorban levágták a nyel­vét, — s mi bár nem élünk a középkorban, azonnali vá­lasszal „vágjuk le” az intri­kusok, a szellemeskedők, a fecsegők ártani akaró nyel­vét. Gy. G. Nincs többé éjszaka Sidney-i fizikusok vélemé­nye szerint a Földnek az io- noszférából történő megvilá­gításával teljesen ki lehet kapcsolni a mostani mester­séges földi fényforrásokat. Ezenkívül az éjszakai eget is kényszeríteni lehet arra, hogy erősebben világítson. Tehát az éit nappallá tehetjük! Ezt körülbelül 240 méter hullám- hosszú, igen erős rádióhullá­mok kisugároztatásával való­síthatjuk meg, amelyek a száz kilométer magasságban levő gázokat izzásba hozzák. A hullámok kisugároztatásához négy négyzetkilométer kiter­jedésű, óriási antenna beren­dezésre van szükség. Ötezer kilowattom naperőmű készül Szovjet tudósok és mérnö­kök befejezték az. 5000 kilo­watt kapacitású naperőmű terveit. Az erőművet az Ara- rát-völgyben építik fel, ahol a Nap évente 2600 órán át süt. Az erőmű évi . termelése 2 200 000 kilowattóra elektro­mos energia lesz. Erdő és fa A z Egyesült Államok — mint az amerikai külügy­minisztérium emlékirata lerögzíti — továbbra sem hajlandó elismerni a Kínai Népköztársaságot. A népi Kína nem létezik Washington számára, létezik ellenben a taj­vani kormány, létezik maga Tajvan, Kína megtestesítője, ■ az amerikai külpolitikában. Ez már nem is felháborító, ez már nevetséges! Erdő­nek nézni egyetlen csenevész fát. s még fának sem te kinteni a hatalmas erdőt: erre csak az amerikai külpoli­tika képes. Az a külpolitika, amely eddig is kudarcot ku­darcra halmozott, s e kn. újra meg újra lángba borítani a világot. De vajon lehetséges-e, nem észrevenni az erdőt? Az amerikai kormány úgy véli, hogy lehetséges... A bumeráng Regisztrált villámcsapás Egy nyugatnémetországi gyár, a Lugano (Svájc) köze­lében levő Monte San Salva­tore kutatóintézet részére ké­szüléket gyártott, amely re­gisztrálja a villámcsapás egy töredék másodperc alatti le­folyásának minden fázisát. Amikor a villám becsap, a készülék mellett felállított magas antennába, egy vilá­gító vásznon láthatóvá válik a villámcsapás és útját a regisztrálógép lefényképezi. Küzdelem a vízért nai kutat is megnéztük. Teg­napelőtt -volt - a kyt- műszaki átadása... Kívülről alig látszik belőle.valami: egy hosszú cső, 20 centiméter magas kifolyó­val. Percenként 60 liter víz tör itt fel, 400 méter mélységből. Szivattyús kiképzéssel nagy teljesítményű kútnak nevez­hető. mert 360 centiméteres leszívással percenként 172 li­tert ad. A kút vizét magam is meg­kóstoltam, minőségileg jó, kis­sé gázos. — Akkor lesz teljesen töké­letes, ha a község terveiben szereplő . törpevízmű rá lesz csatlakoztatva — mondja Kóta elvtárs. Alig fejezték be a kút meg­építését, 325 000 forintos álla­mi beruházási hiteiből, már új tervvel foglalkoznak a köz­ség vezetői. Erről beszélget­— A fiam — tette elém a fényképet, s agyondolgozott keze ottmaradt az asztalon. — A fiam, amikor 21* éves volt — fűzte hozzá és várakozóan né­zett rám, hogy tetszik nekem a fia, akit szült, szoptatott, virrasztott és felnevelt. A fénykép jóvágású, barna- hajú, vidámszemű fiatalem­bert mutatott. Olyat, aki tud­ja, hogy mit akar, s van ereje is ahhoz, hogy akaratát kivív­ja. Nem a lányok kedvence tí­pus, de olyan, akit ha megis­mernek, nagyon tudnak szeret­ni és még jobban becsülni a nők. Jókedélyű fiatalember, nyilván tele ambícióval és hit­tel, nagy-nagy bizalommal az élet és nem kevés magabizton­sággal saját maga iránt. Ott ülhetett a fényképész előtt kicsit feszengve, kezével nem nagyon tudva mit csinál­ni. A fényképész nyilván vagy tízszer is odaugrott, hogy tart­sa ölében a kezét, ne üljön olyan mereven, mosolyogjon egy kicsit, jaj, de hát ne any- nyira... Nehéz dolog az ilyen az önmagát mutogatni, fitog­tatni nem akaró ember számá­ra. A filmszínész lám megszok­ta, hogy fényképezzék. Dehát, ha az ember 21 éves, illik szü­letésnapján arcképet csinál­tatni: egyet a mamának, egyet a kislánynak, akinek a fény­képe nyilván ott van a fiatal­ember szíve felett, s ha nem tünk Egri Imre vb. elnökhe­lyettes és Bóka Pál elvtárs, gazdasági előadóval. Nagymé­retű tárolóaknát és víztornyot építenek a kútra. A vizet elektromos szivattyú szállítja majd a víztoronyba, ahonnan 4—5000 méteres vezetéken fut a közkutakra. A kútra csatolt törpevízmű 4750 embert képes ellátni napi 50 liter vízzel. A tározó. 20 köbméteres vasbe­tonakna. vízkivételi csappal, közvetlen szolgáltat vizet. A víztornyot 50 köbméteres tá­rozótérrel tervezik. A törpevízmű megépítésére az ez évben biztosított hitel­keret 226 929 forint. Ez az ösz- szeg kevés! A költségek előte­remtésében elsősorban a lakos­ságra számítanak a tanács ve­zetői. 43 000 forint értékű tár­sadalmi munkát terveztek be a vízmű építéséhez, de pénz­beli támogatásra is szükségük lesz. Merész, nagyszerű tervek ezek — a Vízért! Egyre több helyen ütik fel tanyájukat a Vízkutató és Kútfúró Vállalat ceglédi üzemegységének em­berei. Dalol a karcsú fúróto­rony, dohog, morog a gép, ke­mény mészkő-ágyazatokkal küszködik az acélfúrófej, de mégis, mindenütt felbuggyan a víz. Tiszanána önerejéből törpevízmű vet épít... Kisköre 180 méter... Füzesabonyban ideiglenesen újabb kutat ad­tak át... Már Hevesen is áll az újabb fúrótorony... Dolgoznak a ceglédi kútfúrók, nemes ön- feláldozás minden napjuk, ke­mény megpróbáltatás — küz­delem a vízért. PATAKY DEZSŐ f dézet: „A környezet rádióaktív fertőzése, amely nukleáris fegyverkísérletekből származik, elősegíti az atmoszférában a sugárzás fokának növekedését, s ez óriási kockázatot rejt magában és bizonyos mértékig ma még ismeretlen következményekkel járhat a ma élő embe­rek és a jövő generáció számára’’. Az idézet az ENSZ 15 tagú atombizottságának jelen- í téséből való, amelyet 1955. decemberében lényegében azért ( hoztak létre, hogy igazolja az amerikai álláspontot: az j atomkísérletek nem veszélyesek az emberre. A bizottság ) dolgozott! A tudósok, atomszakértők elkészítették a jelen- ) tést. S a jelentés bumeráng lett. ) De ez a bumeráng nemcsak felbontja az amerikai i kifogást, hanem vádol is! Nem kétséges, hogy a vád után ) az ítélet is elhangzik majd. (látó) Ez azl Most már mehetnek üdülni! Évről-évre elhatároztuk, hogy üdülni, vagy ha nem, hát legalább kirándulni el­megyünk. Eddig még nem jutottunk idáig soha. Végre szombaton Fclsőtárkányban rájöttem arra is, hogy eddig miért voltunk a sorsnak ilyen számkivetettjei! Egy 60 filléres bélyegért dugtam be a fejem a kis postaablakon, s miután meg­kaptam, a postás kedves mosollyal nyújtott felémegy nótáskönyvet, hogy megve­szem-e? Ismerem már az ilyen bizományba adott könyvek sorsával járó ne­hézséget, és meg se nézem, mi van benne, hanem együttérzésből kifizettem a három forintot, és zsebre- vágtam a füzetecskét. Itthon aztán kíváncsian lapoztam bele a Zeneműki­adó által közrebocsátott él- vezetanyagba. Nem mondom, elragadó már mindjárt a te­teje: Víkendező, táncoló, csókolódzó, pádon ábrándo­zó és egyéb poziturában le­ledző párok halványlila ala­pon, és egzotikus betűkkel a cím: Nyaralók és kirándu­lók nótáskönyve, vagy da­loskönyve, valami ilyesmi címe van, ugyanis azóta csodára váró nagybátyám elhurcolta magával okulää céljából. Hát igen. Nekünk évek óta hiányzik ez, mert mi is lesz, ha megérkezünk mond­juk Jávorkútra, és nem tu­dunk mit énekelni? De ha esetleg valakinek eszébe is jutna valami, bizonyára nem lenne olyan okos gondolata, mint az említett füzetnek, amely a honvágydallal kez­dődik, és van benne Bala- ton-keringő, csillag lehozás, nekem szóló lágy esti szere­nád, és a többi. Szóval csu­pa kirándulási és üdülési nóta. Na meg aztán mi is lenne velünk, ha elindul­nánk enélkül a könyv nél­kül teszem azt Síkfőkútra, vagy — maradjunk a ku­taknál — Bánkúira, és mi­után megettük a magunkkal hozott rántottcsirkét, és nem jutna eszünkbe az aktuális nóta! Nem baj! Itt a füzet; Majd az segít, hiszen benne van, hogy: „... Főúr fize­tek!” A többit most «nár nem is emlegetem, hanem majd egy kirándulásról ha­zatérve gyakorlati hasznáról fogok beszámolni, hátha lesz benne valami követhető?! Annyit azonban minden tréfa nélkül szeretnénk meg­jegyezni, hogy kár ilyenre a papírt pocsékolni. GYURKÖ GÉZA: A fénykép is látni, benne van ebben a képben is. Csak a ruha takar­ja el. 21 éves. Az élet kezdete, a férfikor első lépéseinek az ide­je — morfondíroztam tovább a képet nézegetve. Egy-két év és talán megnősül. Vajon mi­lyen lehet a kislány, akit sze­ret, s aki méltán szereti ezt a fiút? Ha hinni lehet az ellen­tétek törvényének, akkor sző­ke, kékszemű, kicsit hullámos hajú, halkbeszédű, de nagyon kedves és vidám ő maga is. Lehet, hogy Évának hívják, vagy Erzsébetnek, de az is le­het. hogy Júliának. Vajon, hogy szólíthatja? Jú­lia az túl hivatalos, merev és hideg. Julika! Én bizony így hívnám ezt a kedves kislányt, aki úgy tud simulni ehhez a fiúhoz, hogy már ezért a vé­delmet kereső simulásért is ér­demes férfinek és bizakodónak lenni. Miről beszélgethetnek esti sétáikon, miről mikor kicsit megfáradt a szájuk és két ölelő karjuk? Biztos apró kis csacsiságokról is. De ahogy elnézem ezt az állat, azt az akaratos vonalat, amely a szál­szöglettől szinte az álla aljáig szalad le a fiúnak, — komoly dolgokról is. Véleményük van a világról emberekről, kicsit sajátos, kicsit egyéni és még kevés tapasztalatra épült, — de vélemény és ez már jó. Az­tán terveik is vannak. Azért fiatalok. Azért szerelmesek. Kétszobás lakásról álmodoz­nak, kényelmes, csendes és barátságos otthonról. A férj hazaiön a munkából, leül a karosszékbe, bekapcsolja a rá­diót. Az asszony, a fiatalasz- szony kötőt köt maga elé és ahogy a regényekben is írva van: kipirult arccal sürög- forog a tűzhely előtt, — ké­szíti a vacsorát emberének. — Béluskám, hagymát is te­gyek a rántottához, vagy elég a szalonna is? — így az asz- szony csengő hangon, hogy fel- rezzenjen a férj, aki úgy, de úgy bele tud temetkezni az új­ságba. — Hogy mit? Hogy hagymát is? Hát persze. Tudhatnád már, hogyan szeretem én a rántottát — így a férfi és meg­elégedetten nyújtja ki a lábát, hisz ebben a házban ő a férfi, az ő akarata, kívánsága a dön­tő. S Julika olyan, de olyan kedves, úgy lesi a gondolatát, hogy ő nem is tudja annyira Julikáét. Aztán gyerek is lesz. Persze, hogy lesz. Egy fiú, meg egy kislány. A fiúhoz ő ragaszko­dik maid, hogy futballistát ne­veljen belőle, a kislányhoz Ju­lika, mert azt olyan szépen le­het öltöztetni. Vasárnaponként majd elmennek sétálni, — né­gyesben, elől a két gyerek, há­tul ők ketten, karonfogva és megelégedetten. Megfordulnak majd az emberek, mert szép és boldog családot látnak és a szépség, meg a boldogság min­dig visszafordulásra késztetik az embereket. Hát ilyen és ehhez hasonló dolgokról beszélgethetnek esti sétáikon, félszavakkal, kéz- szorítással, enyhe pirulással, de vidáman. Azazhogy! Lehet, hogy néha azért összevesznek Na nem nagyon és nem is ha­lálosan komolyai., de hát sze­relmesek és mind a kettő egyé­niség. Meddig kell surlódnia a malomkőnek is, míg összecsi­szolódik. Ilyenkor aztán két napig nem találkoznak, a kis­lány sír is, egészen biztos, hogy sír, s úgv érzi. hogy ő a -világ legszerencsétlenebb embere... A fiú meg morcos, a mama csak seiti, de nem tudja, hogy mi a baja. Megfogadja, hogy mindennek vége, pedig tudja, dehogyis vége, hisz azt nem is lehetne kibírni, hogy vége le­gyen, hogy ne lássa, ne ölelje, ne csókolja többé Julikét... Aztán harmadnap találkoz­nak... . Aztán kibékülnek... ...és még jobban szeretik egymást, mint valaha. Az em­ber akkor érzi a másik igazi értékét, amikor az érték ve­szélyben van, amikor távol van, amikor nem érzi a birto­kos magabiztos nyugalmát... ...Nézegetem a fényképet. A mama csendben és nyugodtan ült eddig velem szemben, de úgylátszik, sokáig tanulmá­nyozhattam fiának arcvonásait, elgondolkodhattam közben, mert megszólal és kérdi: — Hogy tetszik? Mit szól a fiamhoz... 21 éves volt... — Nagyon jóvágású fiú — mondom és őszintén. — Hol dolgozik, megnősült már és Julika? — Milyen Julika? — néz rám értetlenül a mama. aztán lehajtja a fejét és úgy mondja: Nem dolgozik ő már sehol a lelkem... Ez volt az utolsó fényképe... Meghalt még 1944- oen... Valahol a Dunántúlon. Ez a fiú örökké 21 éves lesz!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom