Népújság, 1958. augusztus (13. évfolyam, 162-187. szám)

1958-08-07 / 167. szám

2 NEPOJSAQ 1938. augusztus 7„ csütörtök 9 Néhány hónappal ezelőtt ar­ról írtam cikket a Népújság­ban, hogy a kápolnai KISZ olyan mint a vándormadár, egyik helyiségből a másikba száll. Sajnos, azóta sem sok változás történt a helyiség kérdésében. Úgy látszik, az il­letékesek nem tekintik szív­ügyüknek, hogy a KlSZ-szer- vezétnek megfelelő helyisége legyen. 1956-ban ugyanis beköltözött a volt DISZ helyiségébe a mo­zigépház és azóta nincs helye a kápolnai KISZ-nek. Pedig még a tavaszi hónapokban részben társadalmi munkával a községi tanács felépített egy megfelelő mozigépházat, hogy a jelenlegit a KISZ-szervezet részére átadhassa. Az épület el is készült, de nem történt meg a bevakolása. Többször felkerestem a községi tanácsot a gépház rendbehozá­sának ügyében, de ott azt a választ kaptam, hogy nincs rá pénz. Pedig a MOKÉP két­ezer forintot biztosított a gép­ház rendbehozására, de erről nem tudott a községi tanács. Hosszadalmas tárgyalások után végre megtörtént a gépház rendbehozása, a mozigép azon­ban nincsen átköltöztetve új helyére a MOKÉP jóvoltából, mert a villanyt nem vezették be a gépházba. Pedig a MO­KÉP két alkalommal is meg­ígérte a villany beszerelését. Én azonban azt mondom a töb­bi KISZ-tag nevében, hogy az ilyen ígérgetések nem sokat érnek, ha nem valósítják meg azokat. Szereljék be végre a Kossuth-mozi gépházába a vil­lanyt, hogy két év után le­gyen állandó helyisége a KISZ-nek. Pólyák Pál KISZ-titkár Segít a hevesi KISZ A hevesi ktsz-ek KlSZ-szer- vezetének tagjai még a tavasz folyamán elhatározták, hogy a betakarítási munkák idején segítséget nyújtanak az arra rászorulóknak. A segítségadás­ra most került sor, amikor a helyi Petőfi Termelőszövetke­zetben a munkatorlódás miatt elmaradtak a szőlőművelés munkáival. Háromszor 30 fős segítő- brigád alakult és nyújtott se­gítséget a tsz-nek. Mindegyik fiatal egyforma lelkesedéssel dolgozott, bár kifejezésre jut­tatták azt a véleményüket is, hogy nem örülnek a segítség- nyújtásnak, mert ha a tsz-ben szervezettebben menne a mun­ka, nem lett volna szükség az ő munkaerejükre. A KISZ-szervezet brigádjai rendbehozzák a sportkör he­lyiségét, parkosítják annak környékét is. Alföldi úttörők, a hegyvidéken A Tisza partjáról, Ti6zasző- lős községből húsz vidám út­törő indult el nemrégen a Mátrába táborozni. Az úttörőcsapat magja 1943- ban alakult és ennek az emlé­kére határozta el a csapat­vezetőség, hogy méltóan meg- ünnepli a szervezet fennállá­sának 10. évfordulóját. így született meg a gondolat, hogy a nyári szünetben a Mátrában táborozunk. Kiválogattuk a legjobb úttörőket, felkészítet­tük őket a táborozásra és Gyöngyös volt az első állomá­sunk. Ott a „Táncsics Mihály’5 laktanya katonái nyújtottak segítséget, elvittek bennünket táborhelyünkre gépkocsival. Honvédetek segítettek beren­dezni a sátortábort, s ezért kö­szönettel tartozunk nekik. A táborhely minden pajtás­nak nagyon tetszett, és gyor­san elrendezték személyi fel­szerelésüket, valamint körül- árkolták a sátrakat. Mikor mindezzel kész volt a csapat, szalma után néztünk, de nem találtunk, míg végre a legény­szálló gondnoka, Orosz bácsi sietett segítségünkre, aki még néhány takarót is adott hiá­nyos felszerelésünk pótlására. Vidám életet éltünk a tábor­ban. Reggelit, vacsorát mi főz­tünk és a bányászkonyhán ebédeltünk. Itt is akadt segít­ség Jánosi Zoltán személyé­ben, aki szinte atyja volt tá­borunknak. Mindenben segí­tett, jó tanácsokkal látott el egy-egy túra alkalmával. Tá­borozásunk ideje alatt jártuk a hegyeket, erdőket, ittuk a mátrai források hűsítő vizét, fogtuk a lepkéket, virágot gyűjtöttünk — gyorsan telt el a két hét. Minden táborozó gyerek él­ményekkel telve tért haza az Alföldre, és utólag köszönetét mondott a tanácsnak, szerve­zetnek, hogy a táborozáshoz hozzásegítették és örök él­ményt nyújtottak a húsz út­törő számára. Pituch Béla csapatvezető Tiltakoztak a kisxesek A Komsnomol életéből filmek készülnek o Komszomol 40 éves jubileuma alkalmából gadják el a Szovjetuniónak a csúcstalálkozóra vonatkozó javaslatát, s a vitás kérdése­ket a kormányfői értekezlete­ken, tárgyalások útján tisz­tázzák. Csen Dzsi-fu kínai profesz- szor a röpgyűlés alkalmával egy festményének a repro­dukcióját ajándékozta a szö­vetkezet dolgozóinak, amely­nek a címe: „A béke tava­Hírek az egercsehi bányaüzem KISZ-szervezetéből = A NÉMET Demokratikus Köztársaságba utalták be juta­lomüdülésre két hétig Nagy H. Pál szénelővájárt, aki ifjúsági brigádjával 120,8 százalékot ért el.- AZ EGERCSEHI KISZ- fiatalok nemcsak a takarékos­ságból veszik ki részüket, ha­nem a társadalmi munkából is. Több mint száz órát dol­goztak a bányatelepi szabad­téri színpad rendbehozásán. A kultúrház előtti kerítés elké­szítésében is részt vettek. Vál­lalták, hogy új kerítést készí­tenek a párt székházához. A gyermekjátszótér berendezését is felszállították és beépítet­ték. A közös munkából külö­nösen kivette részét: Balogh Miklós, Csontos Ágoston, Si­mon Sándor és Nagy István.- ALKOTMÁNYUNK ünne­pén már működik az egercsehi bányaüzem MSZMP és KISZ híradó-táblája. A híradó már sza”. Azt a kívánságát fe­jezte ki, hogy a szövetkezet dolgozóinak munkája olyan legyen, a magyar népművé­szet úgy viruljon, mint a ta­vaszi virág. A lelkes hangulatú röpgyűlés a kínai—magyar barátság, a Szovjetunió, valamint a béke éljenzésével ért véget. Kilczin Mária, sajtófelelős. elkészült, a fiatalok most sze­relik fel.- AUGUSZTUS hónap fo­lyamán elkészül az észak—ke­leti fővonal légvágata Eger­csehi bányatelepen. A gyors munkára való tekintettel a KISZ-fiatalok vállalták, hogy a százméteres légvágat felét elkészítik.- NAGY GONDOT fordíta­nak Egercsehi bányatelepen a bányából kikerült gépek javí­tására. Ezen a téren különösen Kohajda Pál KlSZ-brigádja végez kiemelkedő munkát. Jó munkájuk elismeréséül nem­rég pénzjutalomban részesül­tek.- OLYAN HELYISÉGGEL és felszereléssel rendelkezik az egercsehi bányaüzem KISZ- szervezete, amellyel nem sok KISZ dicsekedhet. A közel­múltban pedig gazdaságuk egy új világvevö rádióval gyara­podott A hevesi Háziipari Szövet­kezet KISZ-szervezete és nő­bizottsága röpgyűlést szerve­zett a szövetkezet népművé­szeti alkotóházában. A gyűlé­sen részt vett a szövetkezet ne vési részlegének mintegy 70 tagja. Külön ünnepi külsőt adott a röpgyűlésnek, hogy azon részt vett Csen Dzsi-fu elvtáns, kínai festőművész, nankingi egyetemi tanár, aki hazánkban tartózkodik, s ép­pen szövetkezetünket látogat­ta meg. A kínai elvtárs a MODEX külkereskedelmi vál­lalat és a Népművészeti Vál­lalat kiküldöttjeinek társasá­gában vett részt röpgyűlé- Sünkön. A röpgyűlést a KlSZ-szer- ▼ezet és a nőtanács az angol­amerikai agresszió elleni til­takozásként hívta össze. Magyar Imre elvtáns, a szö­vetkezet párttitkára ismertet­te a libanoni, a jordániai be­avatkozás eseményeit, s ez­zel szemben a Szovjetunió és a békeszerető emberek harcát a béke megőrzéséért, a csúcsta­lálkozó összehívásáért. A röpgyűlés részvevői egy­hangúlag elhatározták, hogy levelet küldenek az Országos Béketanácsnak, melyben til­takozásukat fejezik ki az an­gol—amerikai agresszió ellen A levelet el is küldték, mely­ben követelték a fiatalok, az idősebb dolgozók, hogy az angolok és az amerikaiak vonják vissza csapataikat, fo­A moszkvai filmstúdióban filmeket forgatnak a lenini Komszomol fennállásának 40. éves jubileuma tiszteletére. A MOSZFILM Stúdió: „A túlsó oldalon" címmel filmet készít arról, hogyan vettek részt a Távol-Keleten a kom- szomolisták a polgárháború­ban. Ugyancsak a MOSZ­FILM Stúdióban fiatal ren­dezők közreműködésével fil­met készítenek, amely bemu­tatja, hogy a szovjet hata­lom fennállásának első évei­ben a kommunista eszmék milyen befolyást gyakoroltak a fiatalok jellemének alakulá­sára. A film cselekményének alapját igaz történet alkotja: a stúdió munkatársak: „Az acélt megedzik” című film előkészületei során az I. Kom­szomol kongresszus anyagai­nak tanulmányozásánál érde­kes epizódra bukkantak: a kongresszus ülésén soronkivül szót kapott egy fiatalember, aki Oroszország déli részéről élete kockáztatásával jutott el a kongresszusra. Ö volt az egyetlen küldött, aki az ellen­ség által megszállt területről érkezett. A Gorkij-stúdióban megfil­mesítik J. Dolmatovszkij : „Önkéntesek" című ifjúsági témával foglalkozó verses re­gényét. Az „önkéntesek" fő­szerepeit J. Bisztrijkaja, L. Krilova, M. Uljanov és P. Scserbakov alakitj*. LONDON (MTI) Az angol lapok leplezetlen szókimon­dással utalnak a közép-keleti helyzet súlyosbodására. A Daily Herald tudósítója jelenti Ammanból: — A háztetőkön az arab lé­gió gépfegyveres katonái ku­porognak, lent minden utca- kereszteződésnél páncélos gép­kocsik őrködnek, a járdaszéle­ken fegyveres katonák szuro­nyai csillognak a napfényben Erre fog elrobogni Husszein király, akinek élete állandó veszélyben forog. Egy tucat motorkerékpáros katona, majd fegyveres palotaőrökkel túl­zsúfolt tíz páncélos csapatszál­lító autó, köztük a király go­lyóálló gépkocsija. Ezt az éle­tet élvezi a 23 éves király. Nagyon szerencsés lesz, ha megéri harmincadik születés­napját. Ebben mindenki egyet­ért Jordániában, még a leghű­ségesebb királypártiak is. Csak az angol dandár és az an­gol repülőkülönítmény jelen­PEKING (Űj Kína) A Zseminzsipao hétfőn „Béke megőrzésének élvonalában” című vezércikket közölt: Ma Kína és a Szovjetunió, e két nagy ország, amelynek területén a világ lakosságá­nak majdnem egyharmada él, vállvetve küzd egymás mellett és közösen igyekszik megvédeni a békét, támogatni a nemzeti függetlenségi moz­galmakat és szembeszállni a háborús és agressziós imperi­alista politikával. E Két or­szág pártjainak, kormányinak Reuter jelenti, A. Szoboljev, a Szovjetunió állandó ENSZ- küldötte a következő levelet intézte Georges Picothoz, a Biztonsági Tanács augusztus havi elnökéhez: „Van szerencsém felkérni Önt, Elnök Ür, hogy haladék­talanul hívja össze a Bizton­léte tartja fenn düledző trón­ját. A Daily Mirror hírmagyará­zója, írja: — Az első világháború ki­törésének 44. évfordulóján a kilátások nem túlságosan ró­zsásak. Libanonban Dulles kétségbeesetten polkázik a ka- taszrófa örvényének szélén. Az amerikai haderők feltűnő felépítése tart Beirut körül. Ottlévő csapataik meghaladja a tizenháromezer főt, s most hetvenöt harckocsit és húsz hernyótalpas páncélos csapat- szállító autót raktak partra. Halloway tengernagy, az ame­rikai főparancsnok arra a kér­désre, mi dolguk lehet ott ezeknek a harckocsiknak, ezt a nyers választ adta: „ez ka­tonai kérdés, erre nem fele­lek.’5 A Scotsman írja vezércikké­ben: — Dulles kemény magatar­tást ajánl Nasszerrel szemben és különbséget akar tenni va­lódi és hamis arabok között. és népeinek szoros egysége le­győzhetetlen, döntő erőt teste­sít meg. A szovjet és a kínai vezetők elhatározták, együtte­sen küzdenek a nemzetközi problémák békés megoldásá­ért, és harcolnak a nemzetkö­zi béke fenntartásáért. A tár­gyalásokról kiadott közös köz­lemény kétségtelenül újabb súlyos csapást jelent az im­perializmus agresszív erőire — továbbá új és hatalmas ösztönzést a világ valamennyi békeszerető népének — han­goztatja a Zsenminzsipao ve­zércikke. sági Tanács rendkívüli ülését azzal a céllal, hogy fontolóra vegye a Szovjetunió javasla­tát a közgyűlés rendkivüli ülésének összehívása kérdésé­ben, s ezen az ülésszakon vi­tassák meg az amerikai csa­patok Libanonból és az angol csapatok Jordániából való ki­vonásának kérdését". A Nyugat közép-keleti politi­kája azon fordul meg, miként kezeljük Nasszert. A Nyugat, ha örökké Nasszert ócsárolja és az arabokat jó és rossz em­berek osztályába sorolja, csak megerősíti azt a gyanút, hogy a Divide et Impera elvét kö­veti. Hosszabb lejáratban nem kellene ellentéteknek fenn- forogniok a Nyugat kereske­delmi érdekei és a pánarab- mozgalom között. A Yorkshire Post diplomá­ciai tudósítója írja: — Mindeddig nem találtunk módot ahhoz, hogy visszavon- iuk csapatainkat Jordániából anélkül, hogy sorsára ne bíz­nánk Husszeint. Szó volt ENSZ-haderő felállításáról az­zal a céllal, hogy Jordániába küldiék. de Hammarskjöld azt hiszi, ez nagyon nehéz lenne. Aligha lehetne rábírni az ENSZ tagállamokat, járulja­nak hozzá olyan haderő fel­állításához, amelynek nem lenne más feladata, mint Husszein trónját tartani. (MTI) Dulles a legújabb Hruscsov javaslatról RIO DE JANEIRO (Reuter) Duller amerikai külügymi­niszter kedden este Rio de •Janeiroban kijelentette, az Egyesült Államok „nem el­lenzi, hogy az ENSZ-közgyíi- lésben vitassák meg a Szov­jetunió által felvetett kérdé­seket". A külügyminiszter hozzá­fűzte azonban, hogy az Egye­sült Államok véleménye sze­rint ezeket a kérdéseket előbb a Biztonsági Tanácsban kell megvitatni. (MTI) Érettségizettek figyelem! A Népújság Szerkesztősége újságírói gyakornokokat fel­vesz. Feltétel: íráskészség, te­hetség és legalább jelesrendn érettségi bizonyítvány. Jelentkezés: csak levélben, > önéletrajzzal a Népújság Szer­kesztőségében (Eger, Beloia» nisz-u, 3. szám alatü) fl Zsenminzsipao a kínai—szovjet tárgyalásokról A Szovjetunió a Biztonsági Tanács összehívását kérte NEW YORK (MTI) Mint a fi Szovjetunió az ENSZ rendkívüli közgyűlésének összehívását kérte A szovjet kormány nem hajlandó a Közel- és Közép-Kelet kérdéseit a főként agresszív blokkok tagjaiból álló Biztonsági Tanácsban megvitatni a Szovjetunió rendkívül nagy jelentőséget tulajdo­nít a kormányfők szemé­lyes érintkezésének és an­nak a reményének ad kife­jezést. hogy a Szovjetunió által javasolt legfelsőbb szintű értekezlet megren­dezését a nyugati hatal­mak most már nem fogják sokáig halogatni. Hasonló tartalmú, csak rö- videbb választ kapott Macmil­lan és de Gaulle is, azzal a különbséggel, hogy De Gaul- le-t, aki hajlandónak mutat­kozott a kormányfői értekez­leten való részvételre. Hrus­csov levele csupán tájékoztat­ja az amerikai és angol kor­mány magatartásáról, míg a Macmillan-nek írott levélben Hruscsov vitába száll az angol miniszterelnök érvelésével és hangsúlyozza, hogy Macmillan maga visszakozott legutóbbi üzenetében, hiszen az előbbi álláspontja helyett, amely sze­rint az angol kormány is óhaj­totta a kormányfői értekezle­tet. Macmillan most az ame­rikai álláspontot képviselte, vagyis ő is a Biztonsági Tar nácsban kívánta megvitatni a közel- és közép-keleti feszült­ség megoldásának kérdését. ZSOMBOR JANOS Hruscsov sajnálkozását feje­zi ki, hogy Eisenhower nem hajlandó részt venni egy Moszkvában ' megrendezendő kormányfői értekezleten, azzal ■ az indokolással, hogy Moszk­vában tüntetések voltak az amerikai nagykövetség előtt. Hruscsov felhívja a figyelmet arra, hogy a tüntetéseket nem a Szovjetunióban kezdték, hi­szen a Szovjetunió ENSZ kép­viseletének munkáját még ma sem lehet nyugodtan folytatni a tüntetések miatt és a szovjet külképviseletek előtt sokkal korábban történtek rendzava­rások, mint ez a moszkvai tüntetés volt. Hruscsov ezután kijelenti: tekintve, hogy a Biztonsági Ta­nács összetétele miatt nem al­kalmas a közel- és közép-keleti kérdések megnyugtató megol­dására, a szovjet kormány uta­sította ENSZ kévviselőjét. hogy e kérdések sürgős megvitatásá­ra kérje az ENSZ rendkívüli közgyűlésének haladéktalan összehívását. E lépés oka első­sorban az, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Nagy- Britannia kormányai nem voltak hajlandók a kormány­fői értekezleten részt venni. Hruscsov ezután ismét hang­súlyozza, hogy Moszkva, augusztus 5. Ma este Moszkvában közzé­tették Hruscsov válaszát Eisen­hower, Macmillan és De Gaul­le legutóbbi üzeneteire. A leg­újabb Hruscsov-levél hangsú­lyozza, hogy a közel- és közép­keleti kérdést nem lehet a Biz­tonsági Tanácsban megtárgyal­ni, amint azt Eisenhower java­solta. mert a Biztonsági Tanács legtöbb tagja olyan országok képviselője, amelyek a NATO, a bagdadi paktum és a SEATO kereteiben, vagyis agresszív szövetségekben működnek, így a Biztonsági Tanács lényegé­ben az Amerikai Egyesült Ál­lamok agresszív politikájának egyik részévé vált. Eisenhower érvelésére vála­szolva, Hruscsov részletesen elemzi Eisenhowernak azt az állítását, hogy az Amerikai Egyesült Államok híve a kis népek függetlenségének és vé­delmezi a kis népek önrendel­kezési jogát. Hruscsov sok példát so­rol fel annak bizonyítékául, hogy éppen az Egyesült Álla­mok követi el a legtöbb ag- ressziós cselekményt a kis or­szágok ellen: például Libanon­ban, a közelmúltban Guatema­lában és Kubában csakúgy, mint Anglia Jordániában. Angol lapok a közép-keleti helyzet súlyosságáról

Next

/
Oldalképek
Tartalom