Népújság, 1958. augusztus (13. évfolyam, 162-187. szám)

1958-08-05 / 165. szám

1958. augusztus 5.. kedd NEl* ÜJSAG 5 „Szóval megéri . . Könnyebb, olcsóbb a munka a gépállomás segítségével CSIKOROGVA ÁLL MEG a vonat az egerfarmosi állomá­son. Két-három ember száll le róla, aztán tovább robog Deb­recen felé. — Nem sokan utaznak ilyentájt, aratás-csép- lés idején, — szólal meg mö­göttem egy farmosi ember. — Nálunk is most van a munka dandárja. Az egyéniek hordanak, holnap kezdi a csép- lést a szövetkezet. A hátizsá­kos ember, aki beszédbe ele­gyedett velem, a falu felé ve­szi az irányt, magam a tsz- tanyája felé igyekszem a kö­zelebbi földúton. Látni már messziről a kazlakat, a szérűt. Tíz óra van délelőtt, de már­is irtózatos a hőség. Sehol egy szellő se libben, szinte áll mozdulatlanul a levegő. Ugyancsak melege lehet a ké­vés-kazal tetején Dobozi Lajos bácsinak, aki éjjeliőr ugyan a termelőszövetkezet tanyáján, de mint ő mondja, — ki tudna ilyen nagy dologidőben a hű­vösön aludni? — Néhány ké­vére való van még, aztán be­fejezték a hordást, jöhet hol­nap a cséplőgép. Lajos bácsi is lejön a kazalról, aztán vé­gezve a nagyja munkával, a kazal tövébe, a hűvösre húzó­dunk beszélgetni. Nagy József vezetőségi tag is mellénk te­lepszik, aztán már így hármas­ban beszélgetünk. Sok minden szóba kerül, majd a gépállo­másra fordul a beszélgetés. — NEM IS TUDOM, mi len­ne velünk a gépállomás nélkül, — mondja Dobozi bácsi. — Mi kis szövetkezet vagyunk, mind­össze tizenhárom taggal. Van 140 hold földünk és mindössze négy lovunk. Ezzel az erővel bizony nem sok eredményt le­hetne felmutatni segítség nél­kül a földeken. De így, a gép­állomás közreműködésével egé­szen más a helyzet. Itt van a községben a sarudi gépállomás egyik brigádszállása. Falunk- beli emberek a gépállomás dol­gozói. ök már ismerik minden gondunkat, tervünket és jön­nek is egyetlen szóra, ha szük­ség van rájuk. Csörgő Albert a traktorosunk már évek óta itt dolgozik. Igazán becsületes, jó munkát végez, meg va­gyunk elégedve a munkájával. Évről-évre szerződést kötünk, mert mi minden munkát, amit csak lehet, géppel végeztetünk. — Mert van itt ám munka bőven, — veszi át a szót Nagy József. Tavasszal mindjárt munkához látott a gépállomás Levágott 10 hold füvet, fűka­szával, aztán később jött az aratás. Harminc holdat leara­tott a gép, aztán segített a hordásban is. Ezerkétszáz cso­mó búzát a vontató hordott be, a többit a lovakra bíztuk. Alighogy learattunk, máris ne­kilátott a gépállomás a tarló­hántásnak. No, azért marad még őszre is munkájuk — mosolyodik el Nagy Józsi, — mert rájuk vár kilencven hold szántanivaló. Hatvan hold mélyszántás, harminc hold kö­zépszántás, aztán a szerződés előír még 400 mázsa trágya­szállítást is. Ha ezzel végeztek, hozzáláthatnak a cukorrépa kiemeléséhez, mert erre a munkára is szerződést kötöt­tünk. Hat hold nagyon szép cu­korrépánk van, amiből komoly pénzt szeretnénk kapni. — NO, EZ DERÉK, hogy ennyi minden munkát elvégez a gépállomás, de most már csak az a kérdés, hogy mit fog­nak csinálni a tagok, — vi­szem tréfára a dolgot. Dobozi bácsi megérti, aztán mégis­csak elmondja, hogy ők mi­lyen munkát végeznek a négy lóval. — Marad még munka ezen felül is. Itt van a kukori­ca, a növényápolás, a hordás egyrésze, a trágyahordás má­sik fele, meg az a sok más ki­sebb-nagyobb munka, ami egy ilyen 140 holdas gazdaságban előadja magát. — Annyi biz­tos — mondja Dobozi bácsi —, hogy a gépállomás nélkül mi meg sem tudnánk ezzel az erővel mozdulni. Ha nem len­ne gépállomás, legalább 12 lo­vat kellene tartani, ami pedig azt jelentené, hogy a szövetke­zet jóformán csak a lovakra kereshetne, mert igen sokba van csak ennek a * négy lónak is a tartása, nem szólva arról, hogy hat pár ló mellé hat ko­csis kellene, akiket teljesen lekötne a jószág, — állapítja meg Dobozi bácsi. Bizonyságot akarunk sze­rezni, így bemegyünk az iro­dába és előkeressük a gépál- mással kötött szerződést, mely szerint az egerfarmosi Üj Barázda Tsz összesen 5046 normálholdra kötött szerződést a sarudi gépállomással. A szerződés pontjai között szere­pel jóformán minden végez­hető munka, melynek ellen­értékeként a szövetkezet 31 864 forintot fizet ki a gép­állomásnak. Rövid számítást teszünk és papíron kiszámít­juk, hogy ez az érték csak egy része annak a költségnek, ha a tsz mondjuk tartana 12 lo­vat, nem szólva arról, hogy nem is végeznének hasonló jó munkát. — SZÓVAL MEGÉRI, na­gyon megéri a gépállomással végeztetni a munkákat, ez a véleménye az egész tagságnak Olcsóbb is, könnyebb is így a munka és kifizetőbb a gazdál­kodás. A mi életünk egybe van kötve a gépállomással. Ök pontosan, lelkiismeretesen dol­goznak, mi pontos időben fi­zetünk. A közösen kiharcolt eredmények pedig a szocialista mezőgazdaság fölényét bizo­nyítják — teszi még hozzá be fejezésüT Dobozi Laios bácsi. Szalay István fl TECHNIKA ÉS fl TUDOMÁNY YILÉ6BBŐL fl newyorki „National Science foundation“ jelentése a geofizikai év eredményeiről Tekintve, hogy széndioxid igen nagy mennyiségben kerül a légkörbe, fennáll annak le­hetősége, hogy a világ „meleg­házzá” váljék. A földrészek úgy „úsznak” u Föld folyé­kony belseje fölött, mint a jéghegyek az óceánon. A vi­lágmindenségnek az a része, amelyben a Föld kering, nem légüres tér, hanem igen ritka gázok vannak benne, amelyek a Nap légköréhez tartoznak. Ha a sarkvidékek jegének csak 10 százaléka elolvadna, akkor az Amerikai Egyesült Államok hatalmas részei víz alá kerülnének. A Föld jegét ezelőtt 3 240 000 köbmérföldre becsülték; az Antarktiszon végzett újabb kutatások után azonban úgy vélik, hogy ennél 40 százalékkal több. A tenge­rek élelmiszerek és ásványok gazdag nyersanyagforrásai. Az óceán egyes részein minden négyzetmérföld ön 500000 dollár értékű ásvány fekszik a ten­ger mélyében. A légkör fölött óriási mágneses .mezők terül­nek el, amelyekről még na­gyon keveset tudunk. A thermonukleáris atomrob­bantással az ember olyan fo­lyamatokat hajt végre, mint amilyenek a Nap felszínén ját­szódnak le. Ezek folyamán igen sok energia szabadul fel. Fennáll annak a lehetősége, hogy ezt az energiát később világűrutazások „üzemanyagá­nak” használják fel. A Csendes-óceán délkeleti részén hegyláncot találtak a tengerszint alatt. Hossza 1000 mérföld, szélessége 200 mér­föld. A tengerszinten sajátos áramlást észleltek Panamától Ázsia felé; a tenger mélyében ellenkező irányú áramlást ál­lapítottak meg. Ennek okait még nem ismerik. A vakok a fülükkel „látnak' Az innsbrucki Helga Domes orvofctanhallgatónő három hé­ten át vakon élt. Szemét sötét i'ilcdarabokkaj és egy fekete motoros szemüveggel takarta el. így került el az innsbrucki vakok intézetébe, amelyet az­előtt sohasem látott. Ennek ellenére kiismerte magát, nem szaladt nekj „vakon” az ajtók­nak, vagy a falaknak. Mielőtt akadályba ütközött volna, úgy érezte, mintha finom kendőt borítottak volna halántékára és arcára. Ez figyelmeztetés­ként hatott rá és időben ki­tért az akadály elől. Vajon honnan ered ez a fi­gyelmeztetés? — tette fel ma­gának a kérdést Helga Domes. Csupán egyszerű bőrérzékeny- ségről van szó, vagy talán füle érzékelte a falból kisugárzó hanghullámokat? Az orvostanhallgatónő vé­gül is bizonyítékot szerzett ar­ról. hogy kizárólag a hallás­nak tulajdonítható a vakok különösen fejlett tájékozódó­képessége. Erről úgy győző­dött meg, hogy bekötöztctte az egész fejét, orrát lcragasztatta, hegy csak a füle maradt sza­badon. így meggyőződött róla. hogy a tájékozódást egyedül fülének köszönhette. Fényelektromos fiistsűrűség-mérő Látogatás üdülő gyermekeinknél Hosszú, fáradságos utazás után, végre megérkeztünk Ba- latonszántódra. Ha őszinte akarok lenni, be kell valla­nom, a kíváncsiság vitt oda minket. Tudni szerettük volna — és meg is tudtuk —, milyen felügyelet mellett, mit csinál­nak ott üdülő gyermekeink. Bátran állíthatom, hogy ami ott fogadott, kellemes megle­petéssel szolgált. Az üdülő közelébe érve, nagy gyermeklárma ütötte meg fü­lünket, és ahogyan a kapun beléptünk — ahol két szolgá­latkész gyermek fogadott —, ez a lárma hirtelen kacagás­ban tört ki.;. Nem szemé­lyünknek szólt ez, hanem a bábszínháznak, amit a több száz csillogó szempár figyelt, annyira önfeledten, hogy szá­mukra minden más megszűnt. A kapuban őrtálló két gyer­mek közül az egyik csakha­mar egy felügyelő tanárral tért vissza, aki jövetelünk célja fe­lől érdeklődött. Amikor pedig tudomására jutott, hogy az egyik üdülő gyermek szülei vagyunk, azonnali megkereste a boldogságtól sugárzó arcú fiunkat, aki az előbbi csodá­latból (amit a bábszínház oko­zott) szinte belezuhant a vi­szontlátás örömébe... írásom lényege nem is ez akar lenni, hanem az a körül­tekintő gondoskodás, amit a szakszervezetek tanácsa bizto­sított gyermekeink részére. •>. Az üdülőt nem is lehetett volna szebb helyre és jobban megválasztani, mint itt. Gyö­nyörű parkírozás, valóságos kis liget a Balaton mellett ez az üdülő. A biztonság a víz mellett a lehetőségekhez ké­pest a legnagyobb, hiszen ezen a szakaszon a Balaton 800 mé­terre befelé, nem több, mint 30—60 centiméter mély. Az üdülő vezetője és a felügyelő tanárok megválasztása sem sikerülhetett volna jobban, hiszen lelkiismeretes, a gyer­mekek érdekeit és biztonságát áillandóan és a legnagyobb gonddal szem előtt tartó, ön­feláldozó munkát végző fel­ügyelőknek bizonyultak. Szigo­rú és mégis szülői szeretettel fogták közre gyermekeinket. A konyhát sem illetheti ke­vesebb dicsérek A gyermekek áradozó hangja az ételek ízé­ről, minőségéről és mennyisé­géről, úgy hiszem, a legna­gyobb elismerés számukra, vagy talán méginkább ez a közkedvelt újrázás: „Ági néni, repetát!.; Ennél többet nem is kell ír­nom, úgy hiszem, minden szülő és gyermek elégedett. Köszö­net érte a szakszervezetnek és mindazoknak, akik a gyerme­kek boldogságához és örömé­Lengyel vendégek Az elmúlt hét végén lengyel Vendégek érkeztek Gyöngyös­re, akik hosszabb ideig tartóz­kodnak Magyarországon. A vendégek — Lotz város ktsz. vezetői és tagjai — azért jöt­tek hazánkba, hogy tanulmá­nyozzák az itteni kisiparosok életét. Gyöngyösön a helyi ktsz látta vendégül őket. Rö­vid baráti beszélgetés után a vendégek megnézték a Mátra Múzeumot és a városi könyv­tárat. Tisztább utcák, tisztább házak Hadüzenet a szemétnek Július 30-án kisgyűlést tar­tott a gyöngyösi kórház kul­túrtermében Hatvani István elvtárs, a 25-ös választókörzet részére. A megjelent dolgozók­kal a városfejlesztési tervet is­mertették és beszélték meg. Többen felszólaltak a gyűlé- ■en: bírálatukkal, javaslatuk­kal segítették a város vezeté­sének munkáját. Az egyik ja­vaslat elhangzása után elhatá­rozták: a kórház segítségével a 25-ös körzet lesz a legtisz­tább Gyöngyösön. Ezzel ver­senyre hívták a város többi körzeteit, melynek eredmé­nye: tisztább utcák, tisztább házak. hez valamilyen formában hoz­zájárultak. ILLÉS JÓZSEF, Apc, Fémtermia Vállalat. E kérdést a dunai, vagy balatoni hajók láttán majd­nem mindenki önkéntelenül is felteszi magában. Hazánk­nak nincsen tengere. Folyami hajóink sem vetekedhetnek a Coloradón, Mississippin, Jang­cén, vagy Amazonason Közle­kedő óriáshajókkal. Rólunk azt szokás mondani: lovasnép vagyunk. Dehát ki lovagol manapság? És ki lovagolt száz esztendőkkel ezelőtt? A job­bágy, zsellér, iparos, sohasem. Inkább a nemesek, lovagok, bár igaz, egészen régen, hon­foglalás idején az egész nép. Ezen az alapon mondják ránk, hogy a magyar lovas nép, s most bármily meglepő­nek hangzik e „bejelentés”, vegyék tudomásul olvasóim, hogy a minap nyílt: „A ma­gyar hajózás története” c. ki­állítás megtekintése óta tu­dom és vallom, hogy a ma­gyar — hajós nép. És mert a hajózással kapcsolatban ki­csiny, de találékony nemze­tünk felbecsülhetetlen értéke­ket adott a nagyvilágnak, ér­demes, sőt kell számontartani őket. Mint az egykorú térképek­ről, feljegyzésekből kitűnik az elmúlt századokban hazánk területét végeláthatatlan vizek borították. A Dunavölgy a vi­zek birodalma volt. Az Alföld szilaj pásztorai úsztatva terel­ték egyik szigetről a másikra ezres gulyáikat és méneseiket. A Balaton is sokkal nagyobb területű volt, mint ma. Tihany minden valószínűség szerint vízzel teljesen körülvett szi­get volt, de víz alatt állt Keszt­hely mai területe is, s a tó Veszprém és Székesfehérvár irányában sok-sok négyzetki­lométernyi területen tartotta fenn uralmát. A szabályozat­lan Duna, Tisza, s a többi ugyancsak nagy árterületű fo­lyó hazánk területének nagy részét vízzel borította el, nem csoda hát, hogy a vízmenti falvak lakói számára a csó­nak vagy ladik, éppoly min- mindennapi szerszám volt, mint a taliga, vagy a lovas­kocsi manapság. A kazánberendezések távo­zó gázaiban levő el nem égett szén — a füst főalkotórésze — nemcsak a környezők számára káros, hanem egyszersmind veszteséges, mert a kazáncsö­vekbe való lerakódás folytán csökkenti a kazán hatásfokát. A kazán üzemének ellenőrzé­séhez hozzátartozik a távozó gázok figyelemmel kísérése is. A kémény megfelelő helyén beépített füstsűrűség-mérő se­gítségével a kazán kezelő sze­mélyzete állandóan figyelem­mel kísérheti a füst jellegze­tességét. Az egyik bécsi cég fényelektromos alapon műkö­dő, újszerű füstsűrűség-mérőt készített. Ez tulajdonképpen nem más, mint egy fényforrás, amellyel szemben a kémény­PAGONY LAJOS: ben fotocellát építenek be. Amennyiben változik a füst sűrűsége, úgy megváltozik a fotocellára eső x fény erőssége is, ezáltal változtatja annak az áramkörnek az áramerőssé­gét, amely egy hídkapcsolón és erősítőn át a mérőberendezés­hez vezet, s azon leolvasható a füst sűrűségének mértéke. A helyszíni mérésen kívül lehetséges a távmérés, vala­mint a füstsűrűség értékeinek állandó regisztrálása öníróké­szülék segítségével. A beren­dezés összeköthető jelzőberen­dezéssel. amely egy beállítható legmagasabb érték túllépése esetén optikai vagy hangjelet ad. ('Balatoni VI. Hajós nép-e a magyar ? Egyik legősibb szállítóeszkö­zünk a bodonhajó, mely ős­idők óta századunkig megtar­totta uralmát. Népünk kezdet­ben a bodonhajót nevezte a finnugor eredetű hajó szóval, s csak később alkalmazta ezt a deszkaépítésű hajókra. A bodonhajókat egyetlen tölgyfa törzséből faragták, só, gabona, stb. szállítására alkalmazták. Ilyen bodonhajóval kelt át a folyókon Priszkosz Rhétor, amikor Attila birodalmát jár­ta. Bodonhajókon eveztek a népvándorlás korabeli magya­rok, a Pontus melléki, halak­ban bővelkedő folyóvizeken. E hajótípusok mellett Anony­mus szerint, a vándorló ma­gyarok tömlőkön keltek át a délorosz síkság folyóin. 900- ban a gazdag Velencét ost­romló magyarok, a szigetekre épült Rialto ellen tömlőkön és lóháton átúsztatva kísérel­ték meg az ostromot. Ezt a vízijármű típust, mely a kö­zépázsiai és indiai népeknél „kelek? néven má is ismert a nyugati népek történetében sehol sem találjuk meg. Ázsi­ai örökségünk ez, s egyben bi­zonyíték is: népünk nem csaK lovas, de vízi járműveken is otthonos nép volt. Sajnos, a folyamhajózás hazánkban — éppúgy, mint külföldön — mindaddig kény­szerítve volt a vontatómunká­sok embertelenül fárasztó munkáját igénybevenni, míg a gőzgépek, állati erővel von­tatott hajók uralma ki nem szorította az emberi erővel vontatott vízijárműveket. A római rabszolgatársadalom egyik súlyos terhe volt a ha­jóvontatás: a rómaiak egész társaságokat szerveztek, me­lyeknek egyetlen céljuk és feladatuk volt, a folyami ha­jók vontatását megszervezni. Hazánkban 1268-ban már mű­ködött ilyen hajówontató tár­sulat. Ezek jobbágyokat kény­szerítettek a király szállításai érdekében kényszermunkára. I. Ferdinand intézkedett, hogy a robotmunka egy része hajó­vontatásban rovandó le. A robotosokat bőr hámba fogták, s erejük végső megfe­szítésére késztetvén őket, haj­szolták a meredek, magas partokon. Persze igen sokan zuhantak a vízbe, igen sokat sodort el a megterhelt hajó, rántott magával a hám, s zú­zott halálra a sziklákon. Ké­sőbb amikor lovakat használ­tak e célra, sem volt kedve­zőbb a helyzet: a fuvarosok nemigen vállalták az állatot veszélyeztető utakat. Volt úgy, hogy egy-egy fuvarosgazda egyetlen vontatás alkalmából tönkrement, mert állatai egy­től egyig elhullottak a kietlen úton. A nagy festőművésze­ket: Repint, Daumiert megih­lették a vontatók szomorú sorsa. A Habsburgok kezében né­pünk irtásának, s a legke­gyetlenebb megtorlásnak esz­közévé vált a hajóvontatás el­rendelése. II. József egy pá­tensében, 1783-ban intézkedett arról, hogy a halálbüntetés helyett a bűnösöket, a királyi ház, stb. ellenségeit hajóvon­tatásra kell fogni. Egy kora­beli szemtanú 1787-ben kelt leírása így tárja elénk a síny­lődő magyarok életét: „A Hajó húzásra ítéltetett rabok büntetésének súlyos voltát nem képzelheti senki, hanem aki azon rabokat lát­ta, vagy sanyarú áltapottyá- nak leírását hallgatta, ugyanis, hogy tsak ezen állapottyok említtessék: az Hajó húzására ítéltetett rabok minekutána el­sanyargatva és az éhségtől el­Ha el akarják kerülni az erősen ingadozó hálózati fe­szültség okozta hibás jelzése­ket, úgy mágneses feszültség- szabályozót alkalmaznak. Folytatják a járdaépítést Egerlarmos községben Üjabb 100 előregyártott be­ton járdalap érkezett Egerfar- mosra. A községi tanácsnak az a terve, hogy a szorgos nyári munkák után azonnal hozzálát a járdahálózat to­vábbi kiépítéséhez. Még ez évben 1300 méter hosszú jár­da kiépítését tervezik. kénszeredve által adattatnak, az hajókon egymás rendiben össze láncoltatván, Tóókon és folyó vizeken keresztül hol övig, hol hunyal lig, hol tor­kig érő vízben gázolni és egyszersmind az hajót is húz­ni kényszeríttetnek. Ha kis köztük annyira daléinak és gyengülnek, hogy meghallya- nak, az ollyanok a lántztól ki-vétetvén vagy egy gödörbe bévettetnek, s temettetnek ..-: az nap estig vizekben .gázolt és egészlen által ázott rabok estve ugyanazon vizes köntö­sökben az földre fektettetnek és letzövekeltettnek ...“ A császár számítása bevált. A kemény bánásmód követ­keztében hat év alatt 1100 politikai rab közül 721 pusz­tult el, tehát közel kétharma­da. II. Lipót volt az, aki trón- ralépésekor azonnal megszün­tette ezt a kegyetlen intéz­ményt. De az emberi hajóvon­tatás fennmaradt. Széchenyi István 1830-as dunai útja al­kalmából így ír: „Több hajót láttunk már, amit emberek húztak. Egy emberre 200 mázsát (!) szá­moltak. Kapnak naponta 15 garast. Ha azonban utaznak, vagyis szél van, s viszi a hajót, akkor semmit. Verseny- képes e a gőzhajó ilyen or­szágban?” Az emberi hajóvontatás ha­zánkban a jobbágyfelszabadí­tás után is változatlanul to­vább élt. A hajóvontatók nap­számbére általában az aratók bérének duplája volt. Ez csá­bított sokakat erre a mun­kára. Ezekről az adatokról keve­sen. s keveset tudnak. Bizony a feudalizmus láncán sínylődő jobbágyélet árnyoldalához ta:- tozott ez is. Szomorú doku­mentumok arról: mennyire „hajósnép“ volt a miénk. De nemcsak a gyászannalesekben: a hajózás történetének arany- lapjain is sok magyar szere­pel. Erről legközelebbi leveled­ben!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom