Népújság, 1958. augusztus (13. évfolyam, 162-187. szám)
1958-08-20 / 178. szám
6 NÉPOJSAG 1958. augusztus 20., szerda ANTAU'V ISTVÁN: A békét mondd! Mondd a gyümölcsfák illatozó fátylát fel-fellibbentő, égi habcsodákat kergető, ifjú tavaszi szélnek: róla suhogjon! Mondd a hegyek sziklái közt lekanyargó, hűshabú, egek magasát tükröző, erdei gyors patakocska vizének: róla csobogjon! Mondd puszták csendjébe belezengő, cget-földet rázó vad zivatarnak, ha az ég kárpitjai is leszakadnak: róla süvöltsön! Mondd meg az új utakat aggódó, ujjongó szívvel kereső, csodákat látni vágyó, egekbetörő költőnek is mondd: róla daloljon! Kunyhók kéményéből felkarikázó melegség alján. házóriások aprócska szobái homályán, Alaszka, Tűzföld, Kelet és Nyugat földjein élő, tárnák vaksi sötétjén, gyárak padjai mellett, górcsövek fortyogó méreg-cseppjeivel, emberi test, agy, szív szövetével, tollal, vésővel, virágpalánták erdejével, világot formáló, történelmet író, dolgozó emberek millióinak: mondd el nekik, mondd: őt énekeljék! öt mondják, zengjék: a békét, a békét! A napsugaras nyári koszorúkat, anyáknak áldott méhében a magzat mozdulását, és a fecskecsicsergést, ért kalászok hullámzó nevetését, a pénzzel, vérrel megfizethetetlen, rég álmodott, igazi, drága békét! Mert relég volt már a vérből, és panaszból, mert jaj, olyan fáradt lett már az ember, mert jaj, kenyér kell, és nem agyvelőroncs, mert jaj, ha fészket rakhat a gonosz! Jaj, százszor jaj, ha indulnak a poklok, jaj, százszor jaj, ha emberszív vonaglik, mert jaj, százszor jaj, ha a béke meghal! Mondd hát égnek, földnek, szívnek, virágnak, s az embereknek, ó, az embereknek! hogy őt mondják, őt dalolják, kiáltsák, és őt tegyék minden percben, és órán, és minden szív egy ütemre dobogja: békét a földnek, békét a világnak! KOLTOK ES VERSEK FERENCZY JÖZSEF: Csalódás Dübörgő kattogással SASS MARTON: Virágot téptem Virágot téptem a Bükkbcn, szép csokorba szedtem, miközben csak azt sajnáltam, veled nem mehettem. Nem járhatsz itt együtt velem a tarka barka réten. Dolgozol a füstös gyárban, míg járok a fényben. Jövő héten szabadnapunk kivehetjük együt... addig ezt a csokrot nyújtom, amíg ketten szedjük ... Befutott a vonat, S valami furcsa érzés Szorította a torkomat. Már minden ember elment. Csak én maradtam olt, S egy édes emlékkép Szívemben megkopott. M H 1 I I „Fekete szem éjszakája“ bemutatója előtt ! AZ EGRI KERTMOZI műsorán szerepel augusztus 21-től az első magyar—francia koo- produkciós film. Pont egy éve. hogy a felvételek előkészítését és a forgatást megkezd- j ték. A film az 1885-ös évek > körül játszódik, amikor Rigó í Jancsi, Magyarország világ- , hírű cigányprímása egyre- ! másra hódítja meg a nyugat | fővárosait. Amint a filmben i fogjuk látni, nemcsak muzsi- i kájával hódítja a közönséget. I Az események során a fekete- I szemű cigánylegény beleszeret i Chimay hercegnőbe. Majd } ezeket követi a szökés szerel- | mével. a Budapestre érkezés, f maga a nászutazás. A forgató- í könyvet Szász Péter írta. A film két rendezője: Keleti Márton, a háromszoros Kos- suth-díjas és a francia Jean Draville. A felvételeket a S Hunnia filmstúdióban készítették színes normál és cine- maskoope változatban. A film főszereplői: Nicola Cuorcel francia filmszínésznő és Büss Gyula, a Nemzeti Színház művésze. Nicole Cuorcel-t már több "'’mben láttuk, így kedves isisünket újabb oldaláról is- ”tjük meg a „Fekete szem kájá”-ban. Láttuk a „Bo- i orkány”-ban Marina Vlady- | val, a „Papa, mama, ö meg j én”-ben, filmbeni vőlegényé- * vei Robert Lamoreux-val, a 5 „Fájdalom nélkül” című fran- , cia filmekben Jean Gabin-nel. j Az utóbbit Georges Chariot j rendezte, aki a „Fekete szem J éjszakája” francia gyártásvezetője volt. Buss Gyulát talán a pécsiek J ismerik legjobban, de mióta i Pesten játszik, azóta itt is ) nagy sikere van. Nagyon meg- { tisztelő volt számára, és jól- i eső érzés, amikor francia kol- ) légái, nem utolsósorban part- { nernője, Nicole Cuorcel is í meglátogatta a „Vérnász” elő- 5 adásán, amelyet komoly kiér- l tékelés követett a franciák részéről. Buss Gyula nagyon szinpatikus fiatal művészünk, akit legutóbb a „Tettes ismeretlen” című filmben láttunk. A FILM TÖBBI szereplői közül megemlítem még a hercegnő nővérét alakító Colette Dereal-t. Nicole Courcel filmbeli férjét. Jacques Dacqmi- ne-t. Magyar színészeink legjava sorakozik fel ebben a filmben: Gobbi Hilda. Uray Tivadar. Szabó Ernő, Mányai Lajos, Krencsey Marianne. Kállai Ferenc. Gönczöl János, Márkus László. Benedek Tibor, Rozsoo István, Harangozó Gyula, az Operaház balettmestere, stb. A felvételeknél a Magyar Állami Népi Együttes is közreműködik. A film bemutatásra kerütt a XI. Nemzetközi Filmesztivá- lon Karlovy-Vary-ban műsoron kívül, ahol nagy tetszést aratott a közönség körében. A felvételeket illetően sok probléma várt ’ megoldásra mind a francia, mind a magyar forgatócsoport részéről. Minden jelenetet normás és cinemascoop változatban is felvettek, amely egész más beállításokat követelt. (Tekintve, hogy a képszögek eltérőek.) Természetesen mindkét fajta jelenethez kellett próbálni és nem volt ritkaság,' ha egy jelenetet 8—10-sZer ismételtek, míg próbafelvételre került a sor. Nem volt kellemes a rekflektorok fényében, mert körülbelül 50 Jupiter lámpa világította meg a szereplőket, nem beszélve ezek hőkisugárzásáról. (Általában 1000 Wattos egy Jupiter-lámpa). A vi- lágítópadon sem volt köny- nyebb a helyzet. A lámpákat kezelő világosítók félmeztelenre vetkőzve törölgették homlokukat. Mindezek ellenére a humor és a jókedv kísérte végig a felvételeket mind éjjel, mind nappal. Courcel elég sokat fe- ketézett, pedig mindössze 26 éves és tavaly nyáron még azt ) mondta, hogy hajadon. Colette i Dereal úgy látszik, kitartóbb ( volt. Állandóan francia san- 1 zonokat énekelt, vagy dúdol- * gatott a felvétel szünetében, I így nem csoda, ha sokan kö- ] rülvették. Róla csak azt tud- i juk elmondani, hogy az élet- j ben szebb, mint a filmen. Egyik alkalommal a műte- í rém dudája szünetet jelzett, 1 Mindenki igyekezett a szabad j levegőre. Courcel 1957-es r Simca gyártmányú piros ka- ) rosszériájú sportkocsija a fo- J lyosó bejárata előtt állt. A r műte’-'-nből kijövő 17 éves > Kubik Béla „A tettes isme- } rétién” című film férfi fősze- ( replője és társai a kis sport- i kocsihoz igyekeztek. Nagyon } tetszett a legényeknek. Béla ( óvatosan megnyitotta ajtaját ) és észrevette, hogy nincs be- * zárva. Hirtelen körülnézett. J majd beugrott a kocsiba, azt r begyújtva kiszálguldott a J Filmgyárból, ahol a portás j mélven meghajolva fogadta a I kocsit, gondolván, hogy a mű- i vésznő ül benne. A KÖRNYÉKEN MÁR is- í merték ezt a kocsit és a fér- ) fiák összesúgva félénken inte- J gettek a kocsi után. Béla nem / tudta, hogy tévedésről van > szó, kihúzta magát, nyűgöd- [ tan hajtva a Gyarmat-utcá- í ban, majd rövidesen vissza- ) tért. A gyár bejárata előtt \ dudálni kezdett. A portás ( szintén mélyen meghajolva fo- ) gadta a kocsit, de kicsit fúr- i csállotta a dolgot. Bélát már S barátai várták és pont ebben ' a pillanatban lépett ki a mű- j teremből Courcel is. Az au“:ó J hirtelen lefékezett s kivágó- i dott ajtaján kilépett az ama- * tőr soffőr, s ijedten állt a mű- j vésznő elé Torkán akadt a t szó és csak annyit mondott: j — Mer... mer... mer... merci j (köszönöm), príma autó.. J Nicole Courcel csak mosoly- , gott... J Vashegyi László 1 MOLNÁR BÉLA: Hazám es is A homokban a Nyár fuldokol, mit old és kötöz a föld Fia; Hazám ez is... S az égő bokor, aminek meg kell majd halnia. A felkötött, gálicos tőkék közt lépdelő hunyorgó paraszt, alkonyaiban a fejő tőkék, amit az est a szegre akaszt. Hazám az is, ami tóba hull az ágak között: az ég-darab, s a leesett Hold a parton túl, mellyel kis halacskák játszanak. Szüretkor az évődő lányok, prés körül a derűs hangulat. Hazám ez is... És amit látok, amit e táj serényen mutat, mint gyorsvonatról a mozgó kép, úgy vonul belém; az mind a Hazám. És még mennyi!... Ha megkérdeznék, egyszer talán el is mondanám.., ANTALFY ISTVÁN: Jóreggelt, emberek így, hajnalonta, amikor még épp csak dereng a fény, s míg fürdenek a kertben a virágok, és zárva kelyhe még a tulipánnak, de már a bodza nyújtózik merészen, de még nem látszik a cseresznye pírja, csak szerelmesen sóhajt az akác, izeg-mozog a kis kökénybokor a hegyoldalon, majdhogy legurul, — tölcsért formálok szárr elé kezemből, s tavasztérző szívemmel vígra válva, újjongva harsogom a még derengő hajnal, induló, új élet felé: — Jóreggelt! Vidám jóreggelt, világ! amikor az első gép búgni kezd, S így reggelente, s kialszanak az éjszakai fények, egy kerekeskút énekelni kezd, víz csobban kicsi lovórokba, gyerek sír, éhes, megszoptatja anyja, harang kondul a kis házak felett, kávé gőzöl a fehér abroszon, búcsúbsók csattan, — ide hallani —, lépések koppannak a köveken, az első biciklicsengő csöng, amikor indul százezernyi élet, új hajnalban, az újabb nap elébe, szerszámnyelek újra kézbe simulnak, s a munka lázától gyorsul a szív, — ilyenkor tölcsért formálok kezemből, és úgy zengem bele a nagyvilágba, ezernyi, százezernyi emberszívnek, hogy dobbanjon mind, együtt az enyémmel, — Köszöntlek, új napra ébredt világ, békés, vidám jóreggelt, emberek! ŐSZ VOLT. Learatták a határt és csak néhány ottfelejtett száraz kóró között tallózott a szeptemberi szél. A Pallavici- niek földjén parasztok szánto- gattak, ki lóval, ki tehénkékkel, ki ahogyan tudott. Az övéké volt a föld, a méltósá- gos gróf hajdani birtoka, melynek minden egyes rögét jól ismerte már kérges tenyerük. Nagy részük cseléd volt itt, ezen a birtokon, vagy legalábbis harmadába kapálta a gróf kukoricáját. Mióta a földosztáskor a gyáriak kikarózták a földeket, negyedszer aratták maguknak a termést. Jó föld volt, zsíros föld, fekete, mint a szurok, öt, nyolc hold is jutott egynek-egynek, aminek most ősszel neki kellett vetni az ekét, jobban mondva, neki kellett volna, ha lett volna erő. Boros András már szántogatott a két zsemleszínű tehénkével, de bizony annak a barázdájában nem bukott fel a vándor. Ki volt belőle a bokája, ha beleállt az ember. Gaál Józsi valamelyik nagygazdától kért lovat, — úgy egyeztek —, majd kapálni fog érte az asz- szonnyal. — No, csak majd győzze, morgott nagy harcsabaj úsza alatt Emődi János, és befogta a Sárgát egyedül az ekébe. Pakolt már tíz mázsát is a szekérre, az ekét is bírnia kell —, így gondolta az öreg és nagyobb csombékot vetett a szíj-ostor végére. Szóval, dolgoztak, szántogattak, ki-ki a maga módján, tehetsége szerint. AZOK A JUTTATOTTAK, akiknek már a földosztás előtt is volt saját földjük, lovuk, felszerelésük, jobban bírták a munkát. Volt négy holdjuk, kaptak még hozzá négyet, — megbirkóztak vele. De a volt cselédség, az „új gazdák”, — ahogy a faluban nevezték őket —, nekik keserves volt a munka. Ferenczy János uram meg is jegyezte egyszer arra jártában, amikor odakiáltott az öreg Emődinek: — Erő kell a földhöz, János, erő!!! Appedig nektek nincs! — Az öreg Emődi nem szólt a gőgös beszédre egy szót sem, csak krá- kogott vagy kettőt, megpödör- gette bajusza végét és nagyot köpött a barázdába. Ami azt illeti, igaza volt Ferenczy János uramnak, csak a hang, ahogyan ezt az igazságot megmondta, az volt alávaló. Bántotta, vérig sértette az öreg Emődit, de el is gondolkoztat- ta egy kicsit. — Hm.. Nincs erő! — mondogatta magában Emődi bácsi, amikor a Sárga meg-megállt az ekével. Egyszer új gondolat született az öreg deresedő fejében. Először nem szólt róla senkinek, csak magában hordta, forgatta, csavargatta a gondolatokat, aztán egy vasárnap délután mégiscsak előhozakodott vele Gaál Józsiék előtt, amikor az asszonynépek már bementek a litániára. — Hát új gazdák lettünk — kezdte a beszédét Emődi János. — Vége a cselédsorsnak, kaptunk földet is. Csakhogy a földhöz erő is kell, aminek mi éppen híjjával vagyunk. SZALAY ISTVÄN: Göröngyös út Tudom jól, mi a gazdálkodás, csináltam magam is negyvenkét évig a grófnál, de a mi erőnk, így egyenként külön-külön, bizony nagyon sovány. Hanem én amondó lennék, hogy mi, az új gazdák fogjunk össze, szántsunk, vessünk, arassunk együtt, vessük össze az erőnket. Istenemre mondom, többre haladunk majd. ENNYIT MONDOTT csak akkor Emődi János, hat szem közt. Nem telt bele egy hét sem, már tizenöt ember előtt ismételte el szavait a községházán. Kint voltak a járástól is, helyeselték János bácsi szavait, és még akkor este megalakult a termelőszövetkezet. A tagság egyhangúlag, közfelkiáltással választotta elnöknek Emődi Jánost. Nem telt bele tíz nap sem, írást hozott a posta a megyétől is. — „Üj Barázda” Termelőszövetkezet” — volt a címzés a borítékon. Megjött a működési engedély, meg néhány sor írás, mely szerint az állam támogatni, segíteni akarja az új szövetkezetét, és négy lovat, ekéket, boronát és egy vetőgépet bocsát a szövetkezet rendelkezésére, melyek a holnapi nappal már átvehetők a vasútállomáson. Az apró parcellák mellől kikerültek a karók és a fogatok folytatták a megkezdett szántást a szövetkezet tábláján. Eleinte szokatlan volt a közösben, gond, baj is akadt bőségesen. Kocsik, szerszám, istálló, irodahelyiség kellett volna, a vetőmag után is sokat kellett járni. A faluban sem hagyták szó nélkül az új gazdákat, a szövetkezetét. Volt mit hallgatni az első időkben. De a szövetkezetiek egyre inkább megszokták, megszerették a közös munkát. Esténként összejöttek, beszélgettek, hol az egyik, hol a másik helyen. Tervezgettek, számítgat- tak, mit,, hogyan csináljanak a tavasszal. Az első esztendőben bizony gyengécske volt a termés. Ép- penhogy futotta kenyérre meg vetőmagra. Voltak, akik oda is vágták az öreg Emődinek. — No, János bácsi, úgylátszik az idén egyforma koldusok leszünk. Magunknak se termett a tsz-ben, nekünk egyénieknek is üres a kamránk. A MÁSODIK, HARMADIK esztendő már jobb volt. Traktor szántotta a földeket és műtrágyát szórtak a vetésekre. — Felesleges pénzpocsékolás, — mondta megint a faluban egykét tamáskodó. De amikor betakarították a termést és ki-k.i hazavitte a masáét, egyszerre elhallgattak a hitetlenek. Harmadik esztendőben építkezni kezdett a szövetkezet. Jószágot, teheneket, malacokat vásároltak az abonyi vásáron. — Könnyű nekik az állam pénzéből gazdálkodni. — vélekedtek Ferenczyék. Tele vannak máris adóssággal. Nem lesz az kifizetve sohasem. — Utána megy még a házatok is, — „világosították fel” a tagokat. És bizony egyszer, másszor „az elvetett mag” jó talajra talált. Az egyik közgyűlésen valóságos veszekedés kerekedett a dologból. Ám, az öreg Emődi János nem azért öregedett meg, hogy okos, tapasztalt, józan ésszel be ne lásson a dolgok háta mögé Észrevette biz ő, honnan fúj a szél... Tudta, hogy a tagság nagy része egy akaraton van Az egy-két hangoskodónak pedig megmondták: — Hanem tetszik a közös, csináljátok egyedül. Senkit sem tartunk vissza kötéllel. — És nőtt, egyre gyarapodott a közös vagyon. Az új istállóban szép sorjában álltak a tehenek. A disznók is híztak, a kertésze* is szépen jövedelmezett A tagok évről-évre jobban éltek és a zárszámadások eredménye gyorsan bejárta a falut. Harmadik-negyedik évre végképp megtört a jég. A tsz- irodán szinte naponta kopogtattak az emberek. — János bátyám, ősszel bejövök magukhoz, ha szívesen látnak, hozom a négy hold földemet, két lovamat is. — Az öreg Emődi János ilyenkor csak kedvesen mosolygott és békésen püfékelt az elmaradhatatlan kurta csibukból. így ment ez esztendőről- esztendőre. Ma már 620 hol dón 52 család dolgozik az Ű Barázda Termelőszövetkezr* ben. Autójuk, zetorjuk, g- nyörű jószágállományuk, ' rágzó gazdaságuk van. Az • dában gazdag könyvtár, nagyteremben hatalmas rád A háztetőn szerelők dolee nak, most építik az új tele- zió antennáját. A minap találkoztam Érdi János bácsival. Bizony rr öregedett, mióta nem lát1 A haja is fehérebb let* homlokán elmélyültek a rázdák. — Elnevette magá öreg, hogy szóvátettem. Higgye el, nem volt könny: elmúlt tíz esztendő — mór csendesen. Hosszú volt a? és göröngyös, amíg idáig tottunk. De szép út volt. A utánunk jönnek már bátr- ban, merészebben járhatn rajta. EGY MOSOLYGÓS, csinn kislány nyitott az irodába Az unokám, — mutatta Emődi bácsi. Most végezte technikumot, aztán hazaker- a szövetkezetbe. A kislár odament nagyapjához és me simogatta fejét. És akkor, n kém legalább is úgy tetsze mintha egy kicsit elsimult! volna János bácsi homloké azok a mély, gondsetatot- barázdák,..
