Népújság, 1958. május (13. évfolyam, 84-109. szám)

1958-05-30 / 108. szám

1988. május 30., péntek NÉPÚJSÁG 5 A közös munka hasznával Ismerkedik 66 tarnahodi gazda Községi tanácsok jelentik: FELKEREKEDTEK a tar- namérai emberk közül néhá- nyan a napokban, s megláto­gatták a tamabodi zöldség- termelő szakcsoport tagjait. Megnézték apróra, bíráló szemmel a tagok gazdaságát, kimentek a földekre, s végül mikor összegyűltek a földmű­vesszövetkezet irodájában, hogy tárgyaljanak a látottak­ról, az egyik vendég feltette a kérdést: — Aztán mondják, mi hasz­nuk van a szakcsoportból? Összenéztek a vendéglátók, s az egyik lassú szóval felelt: ha semmi más haszon nem lenne, csak az, amit láttak, az is elég volna. Igazat adtak neki a vendé­gek is, a helybeliek is. Pedig nem is láttak még olyan so­kat, mert akkor még nem volt ott az új öntöző beren­dezés, még messze áll a meg­valósítástól egész sor tervük. De azért akad már nézniva­lója a látogatónak. S hogy mindent könnyebben megért­sen, rendszerint elejétől ma­gyarázzák meg a dolgot. 1955-ben alakult meg a szakcsoport, azelőtt jóformán híre sem volt itt a zöldség- termesztésnek. Ha akadt is egy-egy gazda, aki látta, kár hogy haszontalanul folyik el a földje mellett a Tárná vi­ze, s próbálkozott a locsolás­sal, az új mód nehezen ütötte át a megszokás falait. Termel­tek itt dinnyét, paradicsomot, de az öntözéses kertészet csak a csoport megalakulásával kezdett tért hódítani. A megalakulás után elmentek tapasztalatcserére Boldogra, ahol a földek végén álló kutakból öntöznek. Mikor visszajöttek, egymás után je­lentették be, hogy kutat akar­nak fúratni a földjükön. És ezek a tervek szülték az első közös erőből történő beruhá­zást. Akkor még nem volt semmi közös alap. Olyan el­határozás született tehát, hogy minden tag 100 négyszögölen­ként négy forintot fizet. Eb­ből vásárolták meg a kútfúró berendezést. Minden tag igénybeveheti, az első kút fú­rásáért 10 forintot kell fizet­ni, a másodikért, és minden továbbiért húszat. Ebből fe­dezik a karbantartás költsé­geit. De nemcsak a tagok használják e kútfúró berende­zést, szívesen odaadják bár­melyik dolgozó parasztnak, ha példájuk nyomán rá akar térni az öntözéses kertészke­désre. A különbség csak az, hogy ők 50 forintot fizetnek egy kút fúrása után. Ügy tartják, hadd lássa más is hasznát, s ez az elv is segí­tett abban, hogy a nem egé­szen három év alatt ötszörös- sére nőtt a tagok száma. A kútfúró berendezést több más beruházás is követte. Kö­zös alapból vettek porozógé­pet, barázdanyitó ekét, lajtot. Közösen veszik meg a külön­féle védekező szereket is, és közösen kötik meg az értéke­sítési szerződést a földműves­szövetkezettel. A szerződéskö­tés előtt minden gazda bead­ja, miből mennyit akar ter­melni, s ennek alapján jelen­tik be a felvásárlónak. Az így, nagyobb tételben történő átadásnál felárat kapnak, s ez képezi az egyik forrását a kö­zös alapnak, ugyanis, a fel­ár ötven százalékát mindenki köteles befizetni a közös alapba. Tervük, hogy ebből a pénzből jövő tavaszra üveg­házat építenek. Itt nevelik a palántákat. így korábban kezdhetnek a palánta nevelés­hez, erősebb, ellenállóbb nö­vényeket ültethetnek ki, s az eredmény; sokkal hamarabb vihetik piacra terményeiket. Ez pedig fontos a fogyasztóknak is, a termelőknek is. ÚJSÁG IS AKAD az idén a szakcsoportba, nem is kicsi. Újfajta öntözési eljárással kezdenek dolgozni. Az elnök, — V e r n e r Mátyás — két napot Szarvason töltött, ott ismerkedett meg az új öntö­zési eljárásokkal, s most már megkapták a MESZÖV-től az esőztető kisparcellás öntöző berendezést. Egyelőre egy­éves használatra, — kísérlet­képpen, — aztán minden való­színűség szerint meg is ve­szik maguknak, — a közös alapból. Három esztendővel ezelőtt kezdték meg, egymást segítve a munkát, közösen beszerezve olyan dolgokat, amit egyedül nehéz lett volna még a kö­zépparaszt tagoknak is, s a három esztendő alatt meg­kedveltették a zöldségtermesz­tést az egész faluval. De a szakcsoport tevékenysége túl­haladott már a zöldségterme­lés keretein. A csoporton be­lül zöldségtermelő, állatte­nyésztési, és gyümölcstermesz­tési brigádokat alakítottak. Az állattenyésztési brigád veze­tője Pető Kristóf, akinek a nevét megyeszerte ismerik már. Munkájuk abban áll; hogy közösen megbeszélik, mi­lyen eredményeket lehet el­érni új takarmányozási mód­szerekkel, megtanítják egy­mást a sílókészítés fortélyai­ra, a tenyészállatnevelésre. Tervük, — ha sikerül tarta­lékföldet kapni —, hogy közösen termesztenek takarmányt. A gyümölcstermesztők 10 hold gyümölcsöst kaptak a tanácstól — a feloszlott tsz-é volt —, ott dolgozgatnak kö­zösen, elvégezték az időszerű faápolásokat, új gyümölcsfa csemetéket ültettek a kipusz­tuló helyére, felszántatták a fák alját, — egyszóval jó kezekben van a gyümölcsös is. A gyümölcstermesztő bri­gádnak is vannak távolabbi tervei a fejlesztésre. Gondja a szakcsoportnak — s ez közös —, hogy az idén legyen jobb a felvásárlás, ne maradjon kint a földeken több száz mázsa paprika. Az a véleményük, ha sok lesz, inkább vegyék át olcsóbb áron, az is jobb, mintha sze- detlen marad. ÍGY ISMERKEDIK, barát­kozik hatvanhat tamabodi ember a közös munka elő­nyeivel, többet törődnek egy­mással, kialakul köztük a ba­ráti segítség, s ha nem is má­ról-holnapra, de lassan meg­értik: könnyebb minden gond, ha közösen, egymást segítve viselik. — DEÁK — DEMJÉN Demjén községben a dolgo­zók a fásítási hónap kereté­ben mintegy 500 darab fát ültettek el a község különbö­ző pontjain. Jelentést kaptunk arról, hogy a demjéni úttörők Dobó László iskolaigazgató vezetésével a felsőtárkányi if­júsági seregszemlén első he­lyezést értek el. Ezért a szép eredményért úgy a kis pajtá­sokat, mint a velük foglalko­zó pedagógusokat dicséret il­leti. A mezőgazdasági munkák­kal kapcsolatban elismerést érdemel a demjéni termelő- szövetkezet, mivel cukorrépá­juk háromszori sarabolását és egyelését befejezték. Szőlőjük szép és megtörtént az első ka­pálás és permetezés is. VERPELÉT A tegnapi nappal úgy a ter­melőszövetkezeteknél, mint az egyénileg dolgozó parasztok­nál befejeződött a kukorica Levél érkezett a napokban szerkesztőségünkhöz, amely­ben a levélíró a hatvani föld­művesszövetkezeti cukrászdá­ban készült fagylaltra panasz­kodott. Levélírónknak igaza volt! Kovács József elvtárssal, a hatvani városi tanács keres­kedelmi osztályvezetőjével meglátogattuk az említett cuk­rászdát. Amikor beléptünk a helyiségbe, máris feltűnt, hogy az úgynevezett fagylalt-tölcsé­reket a nedves pulton tartják, ami ízléstelen és egészségte­len is, mert a tölcsér átázik. Pedig körülbelül öt centimé­terre van a papírdoboz, amely­ben a tölcsér érkezik. Bent, a konyhában, a fagy­lalt előkészítő helyen, sok első kapálása. A rendkívüli májusi kánikula ellenére kora reggeltől estig jóformán min denki a földeken volt, hogy mielőbb befejezhessék a ka­pálást. Míg a kukorica, bor­só, répa kapálását elsősorban a nők végezték, addig a férfiak a szőlőkben dolgoztak. Befejezték a szőlő első kapá­lását, permetezését. Egyébként a szőlők igen szépek és jelen­legi állapotuk megnyugtató. Igen fontos, hogy a várható esőzések után ne hanyagol­ják majd el a gazdák a per­metezést, illetve a porozást. Verpelétről jelentik még, hogy teljes erővel folyik a küzdelem a burgonyabogár ellen. Az iskolás gyermekek nagy számmal vettek részt két napon keresztül a burgo­nyabogár irtásában. Jelenleg a DDT-zés van folyamatban DORMÄND Dormándon a pedagógus­napra készülnek a Nőtanács és a szülők. A Nötanács el­rendellenes dolgot tapasztal­tunk. Először is: a fagylalt­főző üst környéke piszkos. A már kifőzött, hűtésre váró massza három edényben, — körülbelül 120—130 liternyi —, letakaratlanul állt. A közelé­ben levő ablak és ajtó nyitva volt, — a szél a port és szeny- nyeződést belehordhatta. Légy­fogót nem találtunk sehol, pe­dig itt a nyár, így tehát a massza várakozása alatt ké- nye-kedvére, ki van téve a le­gyeknek. Másodszor: a súlyok között két darab hitelesítetlen akadt. Ezek után feltételez­hetjük, hogy használata a nem megfelelő keverékű fagylaltot eredményezi, — főleg a cukor- ' tartalmát illetőleg, mert nem nöke tanítja • a színdarabot, amit a gyermekek a pedagó­gus-nap alkalmával adnak majd elő. A KISZ-szervezet táncműsort ad a pedagógus­napon. A kis pajtások is ké­szülnek, hogy ezen a napon örömet szerezzenek nevelőik­nek. Közös összejövetelt, ta­lálkozót is terveznek a peda­gógusokkal. ABASÄR Az elmúlt napokban jég pusztította az abasári szőlő­ket. Van szőlősgazda, kinek szőlőjét 70—80 százalékig el­verte a jég. A községi tanács véleménye szerint a községi átlagkár a szőlőkben mint­egy 30 százalékos. A jég elle­nére is szépen halad a sző­lőkben a munka. Nemcsak az első, hanem a második kapá­lást is már 50 százalékban elvégezték a dolgozók. Ugyan­csak jól halad a permetezés, kötés is. A tegnapi langyos májusi eső itt is „aranyat ért”. kielégítő a fagylalt édessége. A vedret, amelyben a kifőzött masszát a hűtőgépbe szállít­ják, piszkos volt. A zománca lepattogva, s feltételezhető, hogy további használatakor újabb zománcdarabok kerül­nek a készítménybe. Fedőt nem használnak. A vedret, a dolgozók bevallása szerint, pa­pírral fedik be. A törlőron­gyokat piszkosnak, mosatla- noknak találtuk. Reméljük, hogy az illetéke­sek a jövőben gyakrabban tesznek látogatást „a nagy cukrászdában”, s elejét veszik a további hibáknak, nehogy a fogyasztók és a vendégek a jövőben „takarékoskodjanak” I a cukrászda látogatásávalE. I. Egy levél nyomán... a hatvani „nagy cukrászdában“ KOVÁCS VENDEL; J ____ Ou szehar átkoztam Pityuval ÜGY KEZDŐDÖTT, mint sok más is­meretség. Egy vonatra szálltunk fel Hatvan­ban ő is, meg én is. Én egy üres peronfülkében húztam meg magamat, és a félig nyitott ajtóból bámul­tam a májusi határt. Pityu az első állomás után cihelődött ide, nyilván a kocsi másik végéből. Nem egyedül jött. Egy vak bácsit kísért, akit később „apá­nak” nevezett. Én ugyan inkább néztem nagyapának, de mert Pityu többször is ugyan­így élt a megszólítással, hát nem firtattam a dolgot sokáig magamban. El is fordultam. Ügy tűnt ugyanis, hogy Pityu megfelelőnek találta az alig foglalt peronfülkét. Pityu pe­dig magabiztosan intézkedett, felnőtt komoly­sággal és a gyermek gyengédségével. — A kenyeret tegyük ide, a vastekercset oda! Apa pedig üljön mellé. Apa engedel­meskedett. Pipára gyújtott és hallgatott. Alig hallható hümmögése, ha jelentett vala­mit, akkor az olyan beleegyezés lehetett. Tettetett feléiük. Pityu nem sokat törődött velem, csak éppen rám pillantott úgy, mint ahogy azokra szoktunk nézni, akiket szótlanul megalkudva elfoga­dunk útitársnak. Pityu ezután végignézett mindenen: a ke­nyéren, a tekercsen, és az „apán”. Miután úgy ítélte meg, hogy mindent rendben ha­gyott, ami rátartozik, hirtelen szerepet váltott. Gyerek lett Pityu. Az, ami valójában volt: 10 éves gyérek. Egy darabig még merevek vol­tak az izmai, mint a kiscsikóé a futás el­határozása előtt. De aztán hirtelen jobbra fordította a fejét, majd balra. Erre voltam én az ajtónál, mely félig nyitva volt. Ez tetszhe­tett jobban neki. Erre is tartott fürgén, féke­zett ugrándozással. Utat engedtem neki. Kinyitotta jobban az ajtót, és leült úgy, hogy nem lógatta a lábát a lépcsőre. Persze csak leült és máris feállt. Túl kényelmes és öreges lett volna így. A MÁSIK AJTÓHOZ pattant. Ki akarta nyitni azt is. Az „apa” rászólt: — Ne nyisd ki, leesel. Gyere közelebb, Pityu! — Nem esek le. Vigyázok — mondta Pityu beidegzetten, egy kissé únottan és melódia nélkül divatos nótafoszlányokat kezdett dú­dolni: „Bolyongok a város peremén... minden, minden idegen...” Közben átténfergett újra Pityu a nyitott aj­tóhoz és levegőzött, mozgott. Nem ügyelt különösképpen társaságomra, de nem volt kellemetlen lábatlankodó sem. Apa próbálta többször is közelebb hívni. Intette és mérsékelten korholta. is. Pityu he­derített ugyan az akadozva buggyanó szavak­ra, de nem nagy meggyőződéssel, inkább most is csak megszokottan, valami tiszteletfé­léből. így történt, hogy Pityu az „apa” fi­gyelmeztetése ellenére is egyre jobban bele­melegedett a kisesikós ugrándozásba. A hely is szűknek bizonyult neki, a lépcsőkig me­részkedett. Megkapaszkodott a vaspálcába és élvezte, hogy a levegő sodrása borzolja kicsi hajszálait. — Pityu vigyázz! Gyere beljebb, Pityu! — mondtam most már én is. Pityu melegen né­zett rám és beljebb húzódott. Nyilván nem a megszólításra válaszolt így. — Hányadikos vagy, Pityu? — Negyedikes. — Ma nem volt tanítás? — Nem! — mondta egész határozottá Pityu. — Miért nem volt? — Mert összegyülekezés volt az iskolában... vagy mi... nem tudom. — Itt már bizonytalan­ná vált a hangja, s mert eddig helyes volt Pityu, hát nem vallattam jobban. Nem akar­tam zavarba hozni. Pityu megérezte ezt, vagy nem, nem tu­dom. Annyi azonban bizonyos, hogy Pityu hálás volt tapintatosságomért. Egy ideig zsebében kotorászott, majd il­ledelmesen megkérdezte, hogy hova utazom, voltam-e már Berényben, mert hogy ők oda­valók, édesanyja is ott dolgozik a gyárban. Ekkor már egészen mellém somfordáit Pityu, hozzám egészen közel. Feltűnő volt szennyes inge, még az elnyűtt ruha alatt is. Keze... a kezét nem illetem jelzővel, a lábát sem. Szeme azonban tiszta volt és ra­gyogott, tekintete meleg, ajka mosolygós. Rikítóan mostoha körülményei ellenére is vidám és maradóan jókedvű. A közvetlen beszélgetés közben természetesen komolyabb vonások is megjelentek arcán, de ezek sem tudtak semmit sem szűkíteni igazi lé­nyén. Semmi gyanakvást nem éreztem vi­selkedésén. A félelem idegen volt tőle. Még a gyermeki megszeppenés sem látszott ke­nyerének. A kellemes, magabiztos gyermek benyomását keltette. Könnyedén beszélgetett velem, legfeljebb a tisztelet enyhe gátlását érezhettem hangján, de ez is csak a barát­kozó kedves velejárójaként hatott. EZÉRT ÚGY GONDOLTAM, HOGY Pi­tyu talpán fog maradni akkor is, ha most már olyat mondok neki, ami éppen nem lesz üdítő harmata melegedő barátságunk­nak. — Pityu — suttogtam, — olyan helyes, okos gyerek vagy, szépen beszélsz az idő­sebbel, s a kezed mégis..., meg a lábad is ... Pityu! — Pityu nem szólt! Fejét elfor­dította az ablak felé, amerre apa volt. Már majdnem megbántam, hogy szóltam. Vége a barátságnak. De nem, Pityu talpig ember gyermek létére is. Keresi a kiutat. Nem bírja a zátonyt. Lassan kotorászni kezd zse­beiben és egy ifjúsági-regényfüzetkét húz elő Móra Ferenc ifjúsági könyvkiadótól. — Ezeket szeretem, — mondja kissé szé­gyenlősen, meg úgy beszélgetési témát ke­resőn is és lapozgatni kezdte a füzet lap­jait. Homloka kicsit borús. Nem akar az előbbi témánál maradni, de aranyos gyer­meki kedvében nem tud hallgatni sem. Be­szélgetni akar velem. Velem, a valakivel, aki szót váltott vele komolyan és érdeklő­dőén. — Olvass belőle, Pityu! — folytatom tehát ott, ahol ő akarja. S Pityu olvasott. Egé­szen szépen ahhoz képest, hogy... — gon­dolom — gyakori kihagyásokkal látogatja az iskolát. — Szépen olvasol Pityu. Nem mindenki olvas így negyedikes korában. Pityu elő­ször rám nézett. Szerényen mosolygott, örültem, hogy megtaláltam a fonalat, de Pityu érdeme volt és arra gondoltam, hogy a gyerek ügyesebb, mint én a többszörös pedagógiai oklevél birtokában. Hessegetem magamtól a morfondírozást. Pityura próbálok inkább figyelni. De Pityu levette már rólam tekintetét és szemeit maszatos lábain, és kezein hordozza végig. Majd akadozottan szól: — Tudja bácsi, — attól lett piszkos a ke­zem is, meg a lábam is! — és a vaste­kercsre mutatott. — Olajos, folytatta, — azt segítenem kellett apának. — Jól van Pityu. Tudom én azt. Dehát apa nem mosdathat meg. Édesanya meg — úgy mondod — alig ér rá. Pityu gyengén bólintott, tekintetét ismét messze vitte és újra kotorászni kezdett zse­bében. Az apa, — mert a mi beszélgetésünk halk kettesben folyt, únni kezdte magát. Azt sejtette „apa", hogy oktatom Pityut, mert nem zavart bennünket. Tán ezért is kezdett dudorászásba öregesen, erőlködve a nóta folytonosságáért: „Nem tudom az életemet, hol rontottam én el...” PITYU APÄRA NÉZETT, s a gyermek ismert figyelmeztető hangján így szólt: — Apa, ne dúdoljon! Még azt hiszik, hogy „apa" ivott. Pedig „apa" sohse iszik, csak limonádét. Hihető volt a megállapítás. Mégis 9 hangjából ilyesmit éreztem: Mit szólnának hozzá, hogy apa iszik. Mit szólna a bácsi is. Neki nem szabad. Nem volt éppen fáj­dalmas a hangszín, de a sajátos morál tuda­tának hangsúlyozása mégsem volt ment min­den kesernyés íztől. — Egy kicsit szabad mindenkinek, Pityu! Sokat meg senkinek sem. Pityunak úgylátszik kedvére valót mond­tam, mert arca olyan lett, mint előbb. Apa abbahagyta a nótázást. Aprópénzeit kezdte számolgatni. Pityu pedig beszélge­tési téma híján szokása szerint szintén zse­bébe nyúlt és ő is válogatta a még apróbba­kat. Most már rajtam volt a sor, hogy kihúzzam a beszélgetéssel megindult és miatta meg­megakadt barátkozást a csávából, ezért azt súgtam Pityunak: Pityu, adj nekem a kétfilléresekből és az ötfilléresekből, adok neked helyette forintot. Pityu rámvetette nagy szemeit. Nem cso­dálkozott, Egyáltalán nem. Még inkább gye­rek lett. Ismét igazi gyerek. Mosolygott, ke­rekre gömbölyödött a képe. Nyújtottam a forintot, ő meg elvette és odanyújtotta a másik tenyerét, hogy vegyek a filléresekből annyit, amennyit akarok. A kocsiban az utasok szedelőzködtek. Eszre se vettük, hogy túl vagyunk Jászfényszarun, Pusztademeteren és közeledünk Berénybe. — Jaj, Pityu! Jászberény közeledik — mon­dom neki. Majd folytatjuk az üzletet egy hó­nap múlva. Akkor én is Berényben leszek. Ne feledd, egy hónap múlva, július első felé­ben. KERESS MEG AZ ÄLLOMÄS mögötti nagy épületben. Ott leszek néhány napig. De megkeress! Pityu komolyan vette az Ígéretet is, meg az ajánlatot is, mert azt mondta, hogy jó és majd akkor megkérdezi, hogy ott va­gyok-e már. Nem vesztette el a kedvét a válás perceiben. Komolyabb lett ugyan új­ra, de ez nem hagyhatott meg, mert ismét az irányító felnőtt szerepét kellett betöl­tenie a leszállás előtt. Ehhez pedig illő viselkedés, komolyság szükséges. A tekintet mögött azonban mégis több volt, mint gondoltam. Búcsúzóul Pityu ugyanis így szólt: — Mikor Berénybe jön, akkorra meg­mosdom. Fiam jutott eszembe, aki pontosan ilyen hangon és ilyen tekintettel teszi meg Ígére­teit, ha rövid volt az intelem és hosszú a hallgatás. így hát fiamnak éreztem Pityut, illetve barátomnak, mint fiamat és büszke •voltam, hogy rövid fél óra alatt egy ba­ráttal gazdagodtam Boldog és Berény kö­zött. A VONAT TOVÁBB VITT SZOLNOK felé. Onnan haza, majd megint másfelé, de Pityut nem felejtem egy napra se azóta, de nem is lehet, mert rövidesen találko­zunk és egyre jobban fel kell készülnöm. Pityu, ugyan készülsz-e te is?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom