Népújság, 1958. április (13. évfolyam, 59-83. szám)
1958-04-01 / 59. szám
1958. április 1. kedd NEPÜJSag 3 r Életszínvonal és barátság A kirakatok tömve áruval, az utcán nap mint nap feltűnik egy-egy kis kulikocsí, rajta a mosógép, a szabók két-há- rom hónapi határidőre vállalnak el csak munkát, egyre több a személyautó, s hogy motorkerékpárt mennyit vesznek a dolgozók, — erről beszélni ma már közhely, nem is agitációs érv. Tudomásul vesz- szük, hogy így élünk, hogy jól élünk, sőt még néha zsörtölődünk is, mert kevés narancs jutott, s jóidéig nem volt elegendő angol szövet az üzletekben. Aki zsörtölődik, az alig másfél évtizeddel ezelőtt még jó ruháról álmodott, annak eszébe se jutott narancsot venni, pedig bőven volt, az nem mosógépet vett, hanem mosni járt napszámért és kosztért, — hogy legyen mit hazavinni a gyerekeknek. így van ez jól, igy a helyes: a népé az ország, s a nép látja hasznát munkájának, az ország minden kincsének. De, milyen sokszor elmondtuk — és, igazunk volt —, hogy hazánk kis ország, hogy népünk ugyan hatalmas tettekre képes, szembeszállt tatárral, törökkel, némettel, küzdött, ve- rítékezett, 1919-ben saját erejéből és akaratából a szocializmus útját választotta, — s mégiscsak most, alig több, mint egy évtizede szökkent terebélyes fává a nagy akarás. Miért? Mi volt az a segítő erő, amely lelkesítette, segítette népünket, amely példát és utat mutatott számunkra: mit és hogyan kell tennünk a magunk érdekében? Mi tette lehetővé, hogy egy gazdasági katasztrófa szélére sodort országban, a belső és külső ellenség minden jóslása, erőfeszítése ellenére magasabb most az életszínvonal, mint volt bármikor az elmúlt esztendők alatt. Saját munkánk? Kétségkívül. Csakhogy ez egymagában kevésnek bizonyult volna most is, mint ahogy kevés lett volna mindenkor az elmúlt 13 év alatt, amióta ebben az országban a munkásosztály vette kezébe a hatalmat. Gazdagodó, szépülő életünk, életszínvona- lünk," gazdasági stabilizációnk alapja volt és az ma is, — barátaink, közelebbről a Szovjetunió meg-megújuló segítsége, egyenjogúságon alapuló szoros kapcsolatunk, azok az előnyös szerződések, amelyek kereskedelmi téren is összefűznek bennünket a szocializmus nagy országával. Hogy sikeresen végrehajtottuk az újjáépítés hároméves tervét, abban felbecsülhetetlen segítő ereje volt az 1948- ban megkötött szovjet—magyar kereskedelmi szerződésnek. — Elegendő itt megemlíteni csak azt, hogy a szerződés értelmében hazánk kokszszükségletének 45, vasötvözetszükségleté- nek 60, azbesztszükségletének pedig 100 százalékát a Szovjetunió elégítette ki.,Ez a segítség csak fokozódott ama hosszúlejáratú kereskedelmi szerződés keretében, amelyet az 1952. és 1955-ös évekre kötöttünk, s amely lehetővé tette, hogy nagy mennyiségben lássa el a Szovjetunió a magyar ipart korszerű szovjet gépekkel, fontos ipari nyersanyagokkal. A szovjet segítség tette lehetővé a dunapentelei vasmű, a diósgyőri kohászati művek, a borsodi vegyikombinát és sok más, fontos ipar- vállalat felépítését, illetve rekonstrukcióját. Ezek az új üzemek, az iparnak és a mezőgazdaságnak nyújtott műszaki, technikai és tudományos segítség nyilvánvalóan gyümölcsözően hatott ki egész gazdasági életünkre, ipari és mezőgazdasági termelésünk fejlődésére, — ezen keresztül életszínvonalunk alakulására. Különösen nagy és felbecsülhetetlen volt az a támogatás, amelyet a szovjet nép, a Szovjetunió pártja és kormánya az ellenforradalom leverésében nyújtott segítségen túl anyagiakban juttatott a rendkívül súlyos helyzetben lévő Magyar Népköztársaság számára. Soha és sehol a történelem folyamán nem volt még példa, csakis a szocialista tábor országain belül, hogy ilyen messzemenő és önzetlen támogatást nyújtson egy nép a másiknak. Az elmúlt évben a konszolidáció gazdaságpolitikájának alapja ez a segítség volt, ez tette lehetővé gazdasági életünk stabilizálását, a dolgozók életszínvonalának emelését, a termelés ütemes növelését: az alaplerakást további terveinkhez. 1957-ben a Szovjetunió jelentősen növelte hazánkba irányuló exportját, ugyanakkor az áruk jórészét hitelben szállította. Kereken 635 millió rubel értékben nyújtott áruhitelt Magyarországnak, amelyet 240 millió rubel szabadvalutában folyósított hitel követett, — se hitelek törlesztése csak 1961-ben kezdődik meg. Száraz adatok ezek, de bennük van, mögöttük van az egész élet, az 1945-ös első lisztszállítmánytól napjainkig, a Sztálin Vasműtől a szilárd forintig, a nagyobb karéj kenyérig. Az ellenforradalom otromba és gyalázkodó rágalmai, tudatos uszításai közé tartozott az is, hogy a kilenc- milliós Magyarország „tartja el” a 250 milliós Szovjetuniót. A számok egyszerű törvénye meggyőző erején túl a 13 esztendő tényei mindennél alaposabb és igazabb választ adott az efajta tendenciózus rágalmaknak, amelyeknek nyilvánvaló célja a szovjet—magyar barátság megbontása volt. De, ahogy nem sikerült restaurálni a múltat hazánkban, ahogy nem sikerült az ellenforradalom célja, úgy vált nevetségessé minden józaneszű ember előtt ez a rágalom is. Akik jártak a Szovjetunióban, vagy akik csak egy kicsit; is ismerik egyrészt a Szovjet-; unió hihetetlen gazdag terüle- ; teit, világraszóló gazdasági; eredményeit, önzetlen segítőkészségét minden arra rászo-! ruló ország iránt, — ! nagyon jól tudják, hogy ezek-' nek a szerződéseknek elsősor-! ban mi látjuk a hasznát. Alap- j anyagokban, szénben, vasban,; különböző fémekben, vegyipari; anyagokban szegény ország; vagyunk. Nyugatról csak drá-; ga valutáért, nem egyszer bi- J zonyos politikai kikötéseit mel- 1 lett volnának csak hajlandók 1 eladni számunkra, a magyar 1 ipar számára fontos cikkeket. 1 S mi, minden megkötöttség! nélkül, számunkra előnyös fel- < tételek mellett — nyersanyagért készárut cserébe — < kötöttünk szerződést nagy ba-; rátunkkal. Már ez magában; véve is mindennél ékesszólób-; ban példázza a két nép igaz J barátságát. Most, amikor nemzeti újjá- \ születésünk, felszabadulásunk! 13. évfordulójára készülünk,! beszélnünk kell erről is, hogy' még jobban felmérhessük és ■ értékelhessük a népek közötti ■ barátság, a szovjet és magyar; nép barátságának igazi jelen-; tőségét. Ez a barátság nem; üres szólam, sokat hangozta- ; tott frázis, hanem egész né-; pünk életszínvonalán lemér-; hető anyagi valóság. S ez a \ „valóság” újabb pecsét azon al szerződésen, amelyet a magyar 1 nép kötött felszabadítójával 13 < esztendővel ezelőtt — örök < időkre. A kereskedelem jelenti: Kezdjük talán az illatszerboltokban, úgyis ezen van a főhangsúly most, húsVét előtt. * Rózsavíz dekája 70 fillér, az üveges kölni „fríenyecske” és' „repülő” formában 4 forintba kerül, A legényeknek újdonságot jelent az elmés gomblyuk-locsoló, amely a gomb- hos hasonló kivitelben, rugalmas műanyagból készült és összenyomás után kölnit lehet vele szívatni. Ennek az ára 4 forint. Van eredeti francia kölni, Fekete-macska, Fantázia, Tosca és még lehetne Húsvét előtt sorolni a sok-sok fajtát, amit az illatszérbolt árul. Most van az ajándékozás ideje is. Illatosított zsebkendőt, festett, mintás kivitelben 4.20-tól 23 forintig, férfiingek, nyakkendők kaphatók a divatáruboltokban. Szándékosan maradt utoljára az élelmiszer, mert minden jó, ha a vége jó. Megérkezett a 16 forintos dán szardínia, a csemegeszalámi. A „kilengő” húsvétozók- nak két és fél kilogrammos adagokban 40 forintért pácolt halat árusítanak. Kötözött sonkából csütörtökön öt mázsa ; érkezik az üzletekbe, amely-; hek kilója 40 forint. Füstölt; comb 41 forint, csemege csá-; szárhús 37 forint kilogram-; monként. ; Tojásból, zsírból és lisztből; nagy készlet van az üzletek-; ben és a raktárakban. A kereskedelem dolgozói; kérik a vásárlókat, hogy a to-; longás elkerülése végett időben vásárolják meg a fonto-1 sabb árukat, ne az utolsó na- 1 pon. Az élelmiszerboltok szom- < baton is nyitva lesznek 7-től • 14 óráig. ffl Hevesi állami Gazdaságból jelentjük (Folytatás az 1. oldalról.) Sok munka van odáig, míg a tőkéről szüretelt szőlőből bor lesz. Metszés, nyitás, karó zás, később a kapálás, s mindezt jól végzik a gazdaság sző lészeti brigádjának tagjai. —* Most az 54 hold újtelepítésű szőlő karózását végzik. Büszkék a hevesi állami gazdaság dolgozói szép szőlőjükre, de azért nem mostohagyermek a növénytermesztés más ága sem. Az enyhe napokat kihasználva, elvégezték a műtrágyázást. Ezt a munkát Dancz Benedek és Molnár Lajos által készített újfajta műtrágyaszóróval végezték. KOLACSKOVSZKV LAJOS: R dicsőséges Magyar Tanácsköztársaság A fegyelem felbomlott, az ezred visszaözönlött a Tiszához. A katonák, puskájukat, ruhájukat elhányva, vagy a folyóba vetették magukat, vagy ökölharcot vívtak egymás közt a csónakokért. A csónakoknak sebesülteket kellett volna elszállítaniok. Növelte a zűrzavart, hogy a csónakokat vontató gőzös drótkötelét az ellenség ellőtte, s így a víz sodra ké- nye-kedve szerint ragadta magával a csónakokat Szolnok felé. Az egész ezred megsemmisült. Egyedül a Tiszafüredi oldalon 700 hullát fogtak ki egy tömegben. Az életben megmaradtak félőrülten, meztelenül kerestek menedéket Poroszlón; a falusiak alig tudták ellátni a legszükségesebb ruhadarabokkal. Az ezred roncsait előbb Borsodivánkára rendelték, majd Mezőkövesdre, végül Szemerére. Innen próbáltak a katonák Egeren, Gyöngyösön át Budapestre eljutni, útközben azonban a románok sokat elfogtak közülük, a maradékot Pest közvetlen közelébe®, a kukoricásokban gyilkolták le. Fülöp Zoltán főszolgabíró Balmazújvároson már július 24-én este tudta, hogy a vöX. folytatás. rös csapatok az egész vonalon megverve hátrálnak. Másnap kocsira ült és visszatért Tiszafüredre. Itt, a községben — kevéssel a vissza jövetele előtt — ádáz utcai harc tombolt a románok és a helybeli vörösök közt. Zámbó Sándor cigányföldműves a vörös lobogót, nehogy az ellenség kezébe kerüljön, a nyeléről leszakítva, rosszkabátja alá rejtette. A zászló csücske azonban kikandikált a kabátja alól, a románok ezt észrevették, Zámbót elfogták és a helyszínen agyonlőtték. A román parancsnokot igen felbőszítette a vörösök makacs ellenállása. A foglyok közül 47 egyént rögtön főbe- lövetett közel a községhez, a tiszaigari út mellett. A tömegsír máig is megvan. 260 vörös katonát az ellenség Romániába küldött kényszer- munkára Elhurcolták két katonafiával a 84 éves Szokolai Mihályt is, aki 1898 óta buzgó harcosa a szocializmusnak. Az aggastyánt csak két hónapi raboskodás után bocsátották szabadon. Eger és Gyöngyös vörös hatóságai a viszonyok rosszra fordulása miatt megpróbálták mégegyszer fegyverbe hívni a munkásokat. Gyöngyösön Nemecz József július 27-e és 29-e közt általános sorozást rendelt el; minden 18—45 év közti férfi megjelenni tartozott a sorozóbizottság előtt. Az összehozott fegyveres nép ki is vonult Gyöngyösről az ellenség méltó fogadása végett, a lavinát azonban már nem lehetett feltartóztatni. A románok gyors tempóban közeledtek a főváros felé. Nálunk 29-én jöttek át a Tiszán; Heves és Besenyőtelek augusztus 1-én esett el. Kálnál nyolc vöröskatona — mint utóvéd — sáncolta el magát a temetőben. A felderítő román járőröket sorban visszazavarták; a legnagyobb járőr lovas parancsnokát agyonlőtték. Ekkor a románok bekerítették az elszántan védekező kis csoportot. A vörösök a hősi halált választották, semhogy megadják magukat. Valahol a temetőhöz közel hántolták el őket. A Forradalmi Kormányzó- tanács közben, július 31-én lemondott, helyét a szakszervezeti vezetőkből összeállított Peidl-féle minisztériumnak engedte át. Egerben is, Gyöngyösön is az utolsó munkástanácsi gyűlések igen viharosak. A mérsékeltek lemondani kényszerítik a régi vezetőket; Egerben Lájer Dezső szabad kezet kapott úgy egyezni meg az ellenséggel, hogy abból minél kevesebb kára legyen a városnak. Az összes fegyveres alakulatok vezetését egyébként a második forradalmi törvényszék elnöke vette át. Gyöngyösön Nemecz József helyébe a mérsékelt Junghancz Ferenc lépett. A főváros augusztus 3-án kapitulált. Ugyanekkor esett el Eger is. A Tokajtól napok óta visszahúzódó vörös csapatok utolsó kötelékei déli féltizenkettő óra tájban vonultak át a városon, az In- ternacionálét énekelve. Egy üteg ágyú a sereghajtó. Ütegparancsnok Bródy András főhadnagy, Bródy Sándor író fia. Az ágyúkat a Kisasszonytemetőnél állították fel, úgy, hogy a csöve mindnek a Tihaméri állomás felé nézett. Az üteg előtt két gépfegyvert állítottak fel. Az első román járőr háromnegyed tizenkettőkor tűnt fel az Almagyar utca és a Káptalan (most Kossuth Lajos utca) sarkán. Két órakor a román járőr a Baktai úton megközelítő már a Kisasszony-temetőt. A derék szál parancsnok, Bródy, arccal a város felé úgy állt két ágyúja közt, mint a földreszállt hadisten. Kurtán, határozottan rendelkezett. A gépfegyverek megszólaltak; egyik román lefordult a lováról, meghalt, a másik súlyos sebet kapott. A többi, lovát megfordítva, fejvesztve menekült vissza a házak közé. Bródy a gépfegyvertűz után néhány ágyúlövést adott le a tihaméri vámházra, aztán felszerelt, s elindult komoran, lassan Pétervására felé. A tüzérek teletorokkal énekelték: Védelmező nincsen felettünk, Nem véd sem isten, sem király, A közjó alkotói lettünk, Vesszen el, ki ellenáll! Az ellenség a kapott lecke után most már igen óvatosan, mindenre ügyelve, csúszott be a városba. A felnémeti vámháznál a román járőr két vörös katonát látott bújkálni a híd alatt. Egyik egri asztalossegéd. A románok a szerencsétlent az utolsó ház falához állították és agyonlőtték. Este még nagy riadalmat támasztott az az 1000 székely katona, akik páncélvonaton jöttek Putnoktól Eger felé. A székelyek azonban, megtudván, hogy Egerben románok vannak, visszafordultak; valószínűleg átmentek a csehekhez. Egert az V. román királyi Rossiori-lovasezred szállotta meg. Hatvanban is bent volt már az ellenség, amikor „valaki” Csányból telefonon arra figyelmeztette a román katonai parancsnokságot, hogy 40 vörös katona a várost gyalog, a sínek mentén igyekszik megközelíteni. A románok e figyelmeztetéshez képest a városhoz közel és pedig a Csány és Jászfényszaru közötti úton, a nádas mellett, a szerencsétleneket körülfogták és az utolsó emberig lelövöldözték. Pedig nem harcoló, de sebesült katonák voltak; elszöktek a mezőkövesdi kórházból, hogy Budapestre menjenek, övéikhez. Gyöngyöst a románok aug. 5-én szállották meg. A polgárság öröme határtalan. Kér- mány János polgármester, a város szolgálatkészségének bizonyítására, az alábbi átirattal fordult a román katonai parancsnoksághoz: „Gyöngyös város közönsége nevében tisztelettel üdvözöljük a megszálló román csapatok igen tisztelt parancsnokságát és a csapat összes tagjait. Mindany- nyian átérezzük annak fontosságát, hogy a csapat igen tisztelt tagjai és városunk polgárai egymással a legteljesebb egyetértésben éljenek. Tudomásunk van arról, hogy a rend, személy- és vagyonbiztonság helyreállítása és fenntartása céljából méltóztattak közöttünk megjelenni. Midőn van szerencsém kijelenteni, hogy a magunk részéről mindent elkövetünk, hogy az igen tisztelt csapat minden tagja magát közöttünk jól és otthon érezze, egyszersmind kérjük az igen tisztelt parancsnokságot, hogy a csapat Összes tagjait hasonló érzelmek szerint való viselkedésre felhívni mél- tóztassék” Augusztus 12-én Ferdinánd, román trónörökös Egerbe érkezett. Az érseknél szállt meg. (Folytatjuk.) Éljen a magyar proletárhatalom vezető ereje, a munkásosztály, és szövetségese a dolgozó parasztság!
