Hevesmegyei Népújság, 1958. február (9-32. szám)

1958-02-25 / 29. szám

asa NÉPÚJSÁG 1958. február 25. kedd Székesfehérvári MÁV—Gyöngyösi Honvéd- Egri SC ökölvívó íiármasviadal Vasárnap délelőtt Egerben a vá­rosi Művelődési Otthon nagyter­mében székesfehérvári, gyöngyösi és egri ökölvívók részvételével jólsikerült ökölvívó hármasvia­dalt rendeztek. A szépszámú néző előtt — Do­bó bíráskodása mellett először az ifjúságiak léptek szőri tóba. Gaier (Sz-fehérvár) pontozással győzött Lakatos (Eger ellen, majd a kemény balhorgokat ütő egi'i Ruttka nagy harcban legyőzte a székesfehérvári Simont. Ezután rövid összecsapás következett, a jónevü gyöngyösi Simon döntő fö­lényt! győzelmet aratott gyenge egri ellenfele, Szepesi ellen. A következő mérkőzésen az egriek egyik legtehetségesebb fiatalja, Nyitri kiütéses győzelmet aratott Horváth (Sz-fehérvár) ellen. Az első menetben a villámgyors egri fiú egyik balkezes gyomorütésé- töl az ellenfél a kiütés sorsára jutott. Rövid ideig tartott a kö­vetkező mérkőzés is, a keményen és pontosan ütő Farkas döntő fö­lénnyel nyert az egri Kremper el­len. Ezután Rózsa (Sz-fehérvár) és Csonka (Eger) lépett a szoritó- ba. A két képzetlen fiatal csak csapkodott. v'-'""-! is a gy-^gébb fizikumú Ró: feladta a mérkő­zést. Felszisszent a közönség, ami­kor a következő párt bejelentet­ték. A gyöngyösi Bállá és az egri Tábori II. valóban nagyszerű ökölvívást mutatott be, kettőjük harcából a jobb alapállású, erő­sebb felépítésű gyöngyösi fiú csak hajszállal került ki győzte­sen. Félnehézsúlyban Ambrus (Sz_ fehérvár) biztosan győzött- Bártfai (Eger) ellen. A felnőtt mérkőzéseket szintén Dobó vezette. Az első mérkőzésen máris kitűnő ökölvívást láthatott a közönség. Bálint (Eger) ellen nagy erővel rohamozott Bogányi (Gyöngyös). Az egri fiú azonban az első menetben ügyesen eltán­colt az ütések elől és szinte ak­kor ütötte meg ellenfelét, amikor akarta. A második menetben fel­jött a gyöngyösi versenyző, bár a tapasztaltabb egri fiú ekkor is jobb volt. A harmadik menetben szín­lelés miatt megintették Bogányit, mire edzője a szorítóba dobta a törülközőt. A tehetséges gyöngyösi ökölvívónak kár volt ilyen sport­szerűtlen eszközökhöz folyamodni. A következő összecsapás nagy meglepetést hozott. Topos (Sz-fe­hérvár) ellen a gyöngyösi Énekest leléptették. Az első menetben a kettős fedezékbe húzódó gyen­gébb képességű fehérvári ökölví­vó ellen Énekes abszolút fölényben volt, de meglehetősen szabályta­lanul, beltenyérrel ütött. A bíró kétszer megintette a gyöngyösi fiút, majd egy újabb beltenyeres ütésért leléptette. Utána csúnya jelenetnek voltunk tanúi, mert a gyöngyösi versenyző fegyelmezet­lenül és sportszerűtelnül nekitá­madt a játékvezetőnek és minő­síthetetlen szavakkal illette. Nagy harcot hozott a Nagy La­jos (Eger) Ferenczi (Gyöngyös) találkozó. A közönség szinte vé­gigtapsolta mindhárom menetet, végül is döntetlennel ért véget a mérkőzés. A következő párként a válogatott Pogonyl (Eger) és a jóképességű Papp (Sz-fehérvár) lépett a szorítóba. Már az első menet nehéz harcot hozott. A képzettebb, villámgyorsan ütő Pogonyl volt a kezdeményező, de a kemény, az ütéseket jól bíró Pappal csak nehezen bírt. A má­sodik menet elején a székesfehér­vári ökölvívó egyik balhorgától Pogonyi meg is roggyant és nyol­cat számoltak vele. Innen kezdve rákapcsolt az egri fiú, de a meg­lehetősen szabálytalanul küzdő Papp ellen csak nehezen tudott kibontakozni, végül is vitathatat­lan győzelmet aratott. A Varjú I. (Gyöngyös) és Tábori I. (Eger) összecsapása csak rövid ideig tar­tott. A jobban kezdő Tábori. Varjú egyik ütése elől kifordult és az ütés tarkón találta az egri fiút, megszédült és feladta a mér­kőzést. Argyelán (Gyöngyös) döntő fö­lénnyel győzött Jurin (Sz-fehér­vár ellen, majd Bodnár (Eger) el­len Zsolnai (Gyöngyös) szemöl­döke felrepedt és a bíró a sérült gyönevösi versenyzőt leléptette. A következő mérkőzésen Deme­ter (Gyöngyös) elíen a sportsze­rűtlenül versenyző Sáringert (Sz- fehérvár) a bíró leléptette. Az utolsó mérkőzés óriási küz­delmet hozott, Kalanovics (Eger) sokat ment előre Molnár (Sz- fehérvár) ellen, de a fehérvári versenyző ütései sokkal pontosab­bak voltak, végül is a bíró dön­tetlent hirdetett ki. 19 góllal kezdett az ESC újonc vízálaiidacsapta Egri SC újonc—BVSC újonc 19:1 Eger, barátságos. Egri SC: Mártonfi — Bótá, -ze- pesl, — Bánllídi, — Gál, Kapcsok, Törös. Szünet után AU. Csikasz, Cseh alkotta a támodósort. Uj nevek — régi gólok. Ez jel­lemezte röviden az ESC legfiata­labb együttesének első komoly bemutatkozását. Lendületesen, gólratörőeii Játszottak az egri gye­rekek és a Jőképességű BVSC-t tetszés szerint fektették két váll­ra. Ugye érdemes volt az utánpót­lással módszeresen és rendszeresen foglalkozni? A gólokat Bánhldi 6, Ali 5, Szepesi 3, Gál 3, Csikász 2 és Rapcsók 2. szerezték. Füzesabonyi VSC— Egri SC vegyes Még mindig nem volt teljesen meggyőző az Egri SC játéka Egri SC — Rózsaszentmárfoiii Bányász 5:1 (2:1) Eger, 800 néző. V: Lombosi. Egri SC: Madaras — Nagy II., Lisztóczki, Husi, — Hanus, Boros, — Takács, Kelemen, Nagy I., Ba- juhovszky, Kollár. I^ózsaszentmárton: Márta Huczka, Kazi, Körösi, — Balogh Dp^ner, — Irfire II., Laczik, Papp, Morvái, Báti. Sáros, mély talajon kedvezőtlen, hűvös időben került sor a mér­kőzésre. Tapogatózó játék után az Egri SC lendült előbb támadásba és az ötödik percben gólt ért el: Ba;uhovszky labdá’ával Nagy I. előretört, ma>d ballal laposan a hálóba lőtt. 1:0. A gól után is megmaradt az enyhe fölény, a játék irama azonban nem volt valami nagy, aminek a nehéz tá­lát is oka volt. A rózsái csapat ’s ...—■p^b'tnv fínnoriást — fő­leg jól játszó jobbszárnya révén, ri^ r tatáraiknak túl nehéz felada­tot telintett a T isz+óczi'-íval meg- erőeödött, gyors egri védelem át­törése. A 20. percben Nagy II. szabad­rúgását Mátra szögletre ütötte, a másik oldalon Laczik szabadrú­gását védte biztosan Madaras.^ Ezután Bajuhovszky előtt nyílott* alkalom a gólszerzésre, de az ösz- szekötő biztos helyzetből hibázott. A 27. percben az előretörő Hanus mintegy 20 méternyire a kaputol hirtelen lövésre szánta el magát és a labda alig, hogy elkerülte az alsó sarkot. A következő perc­ben megszületett a második egri gól is. A leálló balhátvéd mellett Tah'á'-s elhúzott, beadását Nagy I. laposan a hálóba vágta. 2:0. A gólra úiabta — rózsaszentmártoni — gól következett. Imre II. biz­tos helyzetben a kapufára lőtte a labdát, amely Papp elé pattant. A középesatár azonnal lőtt, s a labda a lábak között laposan a kapu közepébe jutott. 2:1. Né­hány perccel a félidő befejezése előtt Nagy I. elcsípett egy rosszul kirúgott labdát, átjátszotta Kazlt. majd a kimozduló kapusba lőtte nnuHnuiiiiuimmiiHuiiiiiiiii a labdát, Ez is nagy helyzet volt! A második féUdőben Madarast Nagy III., Nagy Il-őt Tomsó és Kelement Hidvégi váltotta fel. Az NB Ill-as együttes kapott hama­rabb lábra, Papp jó kitörése után mellélötte a labdát, majd két szögletet is értek el a rózsaiak. öt perc eltelte után feljött a hazai csapat, Takács szöglete után Ba- iuhovszky elé került a labda, aki rögtön kapura lőtt és a labda Kazi lábát érintve a sarokba pattant, öngól! A gól után jobboldali tá­madás végén Takács nagy lövéséi kitűnően védte Mátra, ellentáma­dás során Báti fölévágta a labdát, majd Papp a mérkőzés legnagyobb belvzetét hagyta ki. A 76. percben Kollár jó csellel elment a hátvéd­je mellett, messziről kapura lőtt, s a labda a kapufáról pattant a hálóba. 4:1. Nem sokkal később osett a mérkőzés utolsó gólja, Lisztóczky előrevágott labdájával Takács kapura tőrt és biztosan lőtt a hálóba. 5:1. Az utolsó per­cekben kiegyensúlyozott játék folyt, a rózsaiak még egy nagy helyzetet hagytak ki. Az Egri SC játéka még mindig nem volt teljesen meggyőző, pe­dig a bajnoki rajt kezdetéig csak egy hét van hátra. A védelem megtette a magáét, Lisztóczky új­ra csatasorba állítása megerősí­tette a védelmet. A két fedezet já­téka valamit javult, bár teljesít­ményük eléggé hullámzó volt. A támadósorba új színt, lendületett vitt, a betegségéből nemrég fel­épült Takács. A belsőhármasnak főleg az átütőerő tekintetében kell javulnia. A Rózsaszentmártoni Bányász jó edzőtársnak bizonyult, a me­zőnyben szépen, ötletesen adogat­tak a bányászfiúk, támadósoruk azonban nem bírt a kemény egri védőkkel. Közülük Mátra, Kazi, Laczik és Imre II. játékát kell kiemelnünk. 3:1 (1:1) Füzesabony, 300 néző. FVSC: Nyári — Kiss, Gulyá3, Horváth, (Antal), — Kakulc, Tu- róczi — Erős, Bernáth, Bocsi II., Imre M., Kelemen. Jóiramú mérkőzés. A hazai ötösfogat sokat támadott, de az egri védők — élen a kitűnően vé­dő kapussal — jól hárítottak. A füzesabonyi csapat kezd formába lendülni. Góllövő: Erős. Bocsi II. és Kelemen, Illetve Hidasi. Jó: Nyári, Kiss, Gulyás, Kakuk, Erős és Bernáth, illetve a közvetlen védelem és Hidasi. Hat telitalálat a totó e heti húzásán A 8. HÉT EREDMÉNYE: 1. Genoa—Roma i 4:2 2. Lazio—Alessandria 1 2:1 3. Milan—Inter. x 2:2 4. Padova—Juventus x 1:1 5. Torino—Bologna x 0:0 6. Verona—Napoli I 4:3 7. Angers—RC. Paris x 0:0 8. Beziers—Lyon x 1:1 9. Metz—Ales 2 0:1 % 10. Nice—Sochaus 1 4:3 11. Nimes—Lilie 1 2:0 12. St. Etienne—Monaco 1 2:1 A 8. fogadási héten tizenkettő­találatos szelvénye hat pályázónak volt. A nyex'eményösszeg egyen­ként kb. 90.667 Ft. 11 találatos 134 darab volt, a nyereményösz- szeg kb. Í05.9 Ft, a tiztalálatos szelvények száma 1712 darab, a nyereményösszeg egyenként kb. 423 Ft. A közlemény csak tájékoztató jellegű. Állategészségügyi hírek a füzesabonyi járásból Termelőszövetkezeteink és egyénileg dolgozó parasztja­ink egyre inkább foglalkoznak a mind jövedelmezőbb állatte­nyésztéssel. Ez a tény foko­zottabb munkát, és feladato­kat ró állatorvosainkra. A be­teg állatok kezelése, de még- inkább a betegségek megelő­zése, a védőoltások, stb. fog­lalják le idejüket. Az elmúlt évben 200 ezer da­rab baromfit oltottak be pes­tis ellen a füzesabonyi járás­ban. Többet, mint az ezt meg­előző évek bármelyikében. Ma már a baromfitartók is meg­értik az oltások jelentőségét és mind kevesebben „dugják el” a baromfiakat az oltást végző dolgozók elől. A megfelelő védekezésnek köszönhető, hogy sertéspestis már évek óta nincs a járás­ban. Most folynak a szarvasmar­hák gümőkóros vizsgálatai. Sajnos, az állatok nem kis szá­zaléka gümőkórral fertőzött. Különösen súlyos ez a tehe­neknél, hisz faluhelyen sokan „nyersen”, forralatlanul isszák a tejet, noha 1 kell jegyez­ni azt is, hogy nem minden gümőkórral fertőzött tehén te­je fertőz. Ennek ellenére leg­jobb, ha forralt, vagy pasztő­rözött tejet fogyasztunk. Ha valaki mégis nyers tejet akar inni, az okvetlenül vizsgáltas­sa meg tehenét, hogy az men­tes-e a gümőkórtól. Különösen fontos ez a gyermekek eseté­ben, akik tudvalevőleg jóval érzékenyebbek a gümőkórra, a felnőtteknél. A gondos elővi­gyázat sohasem árt. Sz. Kacsatenyészetet létesít a Sarudi Kossuth Tsz Megyénk igen sok termelő- szövetkezetében hiába keres­nénk az aprójószág állományt, az ellenforradalmi események óta nem rendelkeznek ezzel. Több helyen, mint például a kiskörei Dózsa Tsz-ben is úgy vélekednek, ráérnek még az aprójószág tenyésztéssel, elő­ször a tehenészetet fejlesztik. Az aprójószág tenyésztésben példát vehetnek megyénk szövetkezetei a sarudi Kossuth Tsz-ről, ahol egy nagyarányú kacsatenyészetet létesítenek. Már 5ö0 darab naDoskacsat vásároltak, amit eladásra ne­velnek. Egy külön tavat lé­tesítenek, amelybe a vizet a Kistiszából szívatják át. Hírek a gyöngyösi gazdakör éleiéből Egercsehi Bányász-Salgótarjáni Vasas Vegyes 4:0 (2:0) lleiéozy zenére láncolunk. február 27-án, csütörtökön a Park-Szállóban lloléczy Ákos én zenekara mfl- iort és TÁNC'/,ÉNÉT AU Asztalfoglalás a portán. 600 néző, V: Kaszás. Az Egercsehi Bányász a követ­kező összeállításban játszott: Schwarczbacher — Balogh, Török, Nyerges — Nagy I., Bárda — Ro­mán, Egyed, Tengely, S. Kovács, Gyöngyösi. Az S. Vasas második csapata három ponttal vezet a Nógrád me­gyei első osztályban, s ezúttal hét olyan játékos is szerepelt" az együttesben, akik már tagjai vol­tak az NB Il-es csapatnak Is. Az első negyedórában ötletes, jól el­gondolt támadásokat vezetett a hazai együttes, tartós fölényt azonban nem tudott kiharcolni. A Vendégek ritkábban, de veszélye­sen szőtték gyors támadásaikat. A 25. percben Balogh, Román, Egyed, Tengely volt a labda útja, aki 12 méterről élesen a hálóba lőtt. 1:0. A gólra heves ellentáma­dások következtek, de a vendé­gek támadásai a jól záró hazai védelem mellett nem jutottak gól­helyzetbe. A 34. percben Bárdos hozta fel a labdát, kiugratta az előretörő Tengelyt, aki S. Ko­vácshoz továbbított. Az összekötő egy csel után 17 méterről a jobb sarokba vágta a labdát. 2:0. Szü­net után a hazaiaknál Pócsl, Szűcs és Tátrai Is szóho? Jutott. A széllel támogatott bányász­csapat nagy nyomása tovább fo­kozódott. a salgótarjániak mind­inkább beszorultak. Az 50. perc­Bp Ikarusz’— Pctőfibánya 1:0 (0:0) Vezette: Szigetvári. Pctőfibánya, 300 néző. Pctőfibánya: Novák — (Godó) — Juhász, Paraszt — Sándor, Im­re, Zilahi — Bacsó, Takács, Al­földi, Krlvlk, Veres. A mérkőzés Jó védelmek és gyenge csatárok harca volt. Külö­nösen a hazai csatársor volt na­gyon gyenge, hiányzott a most vizsgázó Szám és » sérült Szlávok. Jók: Juhász, Paraszt, Imre, Ve­n* ben Román beadását Tengely ér­tékesítette, s ezzel 3:0-ra alakult az eredmény. A 80. percben szü­letett a mérkőzés utolsó gólja, Gyöngyösi labdáját Tengely Tát­rai elé tette, aki közelről a hálóba lőtt. 4:0. Egyénileg a hátvédhármas szi­lárd pontja volt a védelemnek. A két fedezet jól szűrte meg az el­lenfél támadásait, s mind a tá­madásokból, mind pedig a véde­kezésből egyaránt, kivették részü­ket. Elől a két szélső sok ötletes, gyors támadást vezetett, Tengely jó helyzetfelismerésével, S Ko­vács fáradhatatlan építőmunkájá­val tűnt ki. Egyed nagy területen mozgott, de ezúttal nem volt sze­rencséje. Olcsó GYERMEKKOCSI vásár Modern mély kocsik 600 Ft Kapható: EGER, FÖLDSZÖV, VAS ÜZLET, HALPIAC TÉR. EGER, KISKER., SPORTSZER BOLT 30 darab jó állapotban lévő fe­hér csővázas vaságy eladó, válla­latoknak, tsz-eknek. Gépállomás, Tamaszentmiklós. 2 darab 400 négyszögöles telek Kanadában gyümölcsfákkal, a Sik- hegyen I kataszteri kishold föld eladó. Érdeklődni, Eger, Kréti Kassal u. 16. Gyümölcsfa permetezőgép eladó. Eger, Sas u. I. Délutáni órákban. Keveset futott piros Pannónia oldalkocsival eladó. Érdeklődni le­het: Kádár, Gyöngyös, Körösi Cs. Sándor u. 1. Telefon: 659. 3 darab kisméretű kovácsfújtató eladó. Érdeklődni: Egri Belsped Vállalat központjában, Fürdő u. 1. Anyaggazdásznál. Eladó egy jóállapotban lévő 100-as SHB, Sachs motorkerék­pár. Érdeklődni lehet: Kapás utca 9. Eger. — Mostanában minden ked­den népes a gyöngyösi gazda­kör helyisége. A gazdakör ve­zetői előadásokat szerveztek, minden kedd estére egyet, melyen az aktuális problémák­ról számolnak be a hallgató­ságnak. Az elmúlt héten pél­dául a növényvédelemről, és a mezőgazdasági exportról hallgattak előadást a résztve­vők. — 60 parasztfiatal vesz részt a gazdakör által megrendezett oltótanfolyamon. A hehyes kezdeményezéssel biztosítani akarják a szakemberutánpót­lást a gyöngyösi szőlőkben. — Tervet készített a gazda­kör vezetősége arra, hogy a nyár és az ősz folyamán há­rom ízben tesznek látogatást a gazdaköri tagok más szőlő- termelő vidékeken, hogy ki­cseréljék tapasztalataikat. MÉHVIASZT: kg-onként 8 fo­rintért cserélünk, fertőtlenített mülépre. Sonkoly kg-jáért 25 deka mű- lépet adunk. Sonkoly-salakot kg-onként 4.50 forintért vásárolunk. Zsákot küldünk. Szállítási költséget vállaljuk. Tőlünk vásárolt kap- tárakhoz 1 kg műlépet adunk hivatalos áron. Cím: a Kiadóhivatalban. TERMELŐSZÖVETKEZETEK! DOLGOZÓ PBRKSZTOK! Új szerződéses sertéshizlalási akció 1958. február 1-től. Szerződni lehet jócsontozatú, hízásra alkalmas 20 kg-on felüli süldőre. Minden leszerződött sertés után egyéni terme­lőnek — — — — — — — — — — 400 Ft Termelőszövetkezetnek — ~ — — — — 600 Ft kamatmentes előleget biztosítunk. A szerződés alapján átvett sertésekért az alábbi vételárat fizeti a vállalat: 106 kg-on felüli hús- és húsjellegű serté­sért _________ 14,80 Ft/kg 126—165 kg súlyú zsír- és zsírjellegű serté­sért — — — — — — — — — 14,50 Ft/kg 165 ks-on felüli zsír- és zsírjellegű serté­sért — _ — — 14,80 Ft/kg. 170 kg-on felüli súlyú tenyésztésbe fogott koca, kanlott sertésért — — ~ — — 14,— Ft/kg Bővebb felvilágosítást ad az Állatforgalmi Vállalat helyi megbízottja és a járási kirendeltségek. SZOLNOK — HEVES MEGYEI ÁLLATFORGALMI V. Zaránki Földművesszövetkezet 1. számú boltjában Szakképzett bolt- kezelőt keres, jelentkezés az FMSZ elnökénél írásban és ön­életrajzzal együtt. Lakást biztosí­tani tud az fmsz. Gyökeres rlpárla vadat, gyöke­res berlandt vesszőt ajánlok, friss oltvány elkészítését vállalom. Fü- löp György, Abasár, Kossuth u. 628. Arcápolás — pattanásos arcok szakszerű kikezelése Sző vetkezeti Kozmetikánkban, Eger, Tizeshon- véd u. 16. NÉPÜJSAO Az MSZMP megyei bizottsága és n megyei tanács napilapja Megjelenik hétfő kivételével minden nap. Szerkeszti n Szerkesztőbizottság. Tagjai: Suha Andor felelős szer­kesztő, Papp János helyettes szer­kesztő, Gyurkó Géza főmunkatárs. Felelős kiadó- Putnokl László. Szerkesztőség : Eger, Beloiannisz utca 3. Telefon: 56-74, 56-78. sz. Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy Zsilinszky u. 1. Telefoni 24-44. Posta fiók: 23. Hcvosmegyel Nyomda V.i Eger, F. v.i Mandula Ernő, Eger, Gyöngyös és Környéke Kiskereskedelmi Vállalat rendezésében a Budapesti Ruhaipari Tervező Vállalat ZENÉS TAVASZI DIVATPARÁDÉT TÁRT HATVANBAN: Március 1-én. szombaton este 7 órai kezdettel, Vörösmarty Ko1 túrotthonban GYÖNGYÖSÖN: Március 2-án délután 5 és este Ví8 órai kezdettel a Városi Kultúcotthonban. A Ruhaipari Tervező Vállalat manökenjei által bemutatásra kerülnek a LIPCSEI NEMZETKÖZI VÁSÁRRÁ készült modellek és a Kiskor. Vállalat üzletében kapható tavaszi újdonságok. A műsor keretében fellép: Szenté Edith rádióénekesnő és a Budapesti KISZ Központi tánezonekara. Jegyek elővételben kaphatók!

Next

/
Oldalképek
Tartalom