Hevesmegyei Népújság, 1958. február (9-32. szám)

1958-02-26 / 30. szám

Ä szép szegfűk birodalmában (MÁRKUSZ LÁSZLÓ képes riportja) AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA tXIII. ÉVFOLYAM, 30. SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR 1958. FEBRUÁR 26. SZERDA ?VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK Széljegyzet Nincs még egy esztendeje, hogy megszületett a javas­lat: létesítsünk Gyermekva­rost az elhagyott gyerme­keknek, s máris, terebélyes fává növekedett a mozga­lom. A napokban a szajlai asszonyok küldték el aján­dékaikat a kicsiknek, 10 nagypárnát, amelybe ők gyűjtötték össze a tollat, s 18 szép hímzett törülközőt, melynek minden öltése az asszonyok szeretetéről, gon­doskodásáról tanúskodik. — Nem tudom, melyik gyer­mek hajtja majd álomra fe­jét ezeken a párnákon, azt sem, hogy melyik apróság fürdetés okozta bánatát enyhíti a színes kedves mintás törülköző, csak egyet tudok: jó úton hala­dunk, hogy mind kevesebb legyen az elhagyott, szomo­rú gyerek, mert egy egész ország asszonya — embere vállalta a szülőhely ette s szerepét. —d— Segítség a szövetkezeteknek „A kormány is jobban se­gíti az egyénieket, mint a szövetkezeteket” — hang­zott el sokszor a vád az el­múlt esztendőben termelő- szövetkezetekben, ahol ne­hezen akarták megérteni, kormányunknak nem célja az, hogy tönkre tegye a kis­paraszti gazdaságokat, ha­nem meg akarja adni a le­hetőségeket ott is, a ter­méseredmények növelésé­hez. Igaz, az elmúlt eszten­dőben igen sok segítséget nyújtott a kormány a kis­paraszti gazdaságoknak, — de ez soha sem szorította háttérbe a szövetkezeti gaz­daságokat, nem is szorít­hatta, hiszen az agrártézi­sekben ismételten leszögez­ték: pártunk és kormá­nyunk továbbra is a szövet­kezeti gazdálkodást tartja a paraszti felemelkedés he­lyes útjának és ennek meg­felelően továbbra is minden segítséget megad a szövet­kezetek gazdasági és politi­kai megszilárdításához. Ez jellemezte az elmúlt gazdasági évet, amikor a szövetkezetek igen nagy se­gítséget kaptak elsősorban a belterjesség alapját szol­gáló állatállomány fejleszté­séhez, de a megtermelt áruk értékesítéséhez, az építkezések fokozásához is. Ez a segítség az idén óriási mértékben megnövekszik. Nincs a szövetkezeti gazdál­kodásnak olyan ága, melyet ne érintene, ne befolyásolna kedvezően a kormány új határozata. A szövetkezetek terméseredményeinek növe­lését szolgálja például az a pont, melynek értelmében igen nagy kedvezményt kapnak azok a termelőszö­vetkezetek, ahcl a holdan­ként műtrágya felhaszná- ’ás eléri az egy mázsát. Pé­tisónál 25, foszforos műtrá­gyánál 50, káli műtrágyák­nál 75 százalékkal olcsób­ban vásárolhatják meg ez esetben a szükséges mű­trágya mennyiséget. És ez csak az egyik része a se­gítségnek, mert a holdan­ként egy mázsa műtrágya felhasználása jelentősen nö­veli majd a termésátlagokat is. Igen nagy jelentőségű a rendeletnek az a pontja is melynek értelmében az a termelőszövetkezet, amely katasztrális holdanként 3 normálholdnak megfelelő gépi munkára szerződik, 22 százalékos kedvezményt kap. Olcsóbban szántat, vet- .tet, s ugyanakkor a sim’tó- zástól a betakarításig majd­nem mindent géppel végez­tethetnek. Ilyen esetekben a gépállomás használatra ad ki traktorokat az illető szö­vetkezetnek, s ez azzal az előnnyel is jár, hogy nö­vekszik a génáPomás trakto- ristáinak felelőssége az el­végzett munkáért. Jelentős hitelkedvezmé­nyeket, elengedéseket is b:z- tosít az új kormányrendelet az olyan termelőszövetkeze­teknek, amelyek túlteljesí­tik a 100 ho’dra eső terve­zett termelési szintet, s bi­zonyos mennyiségű áruga­bonát adnak az országnak. Csupán néhány kiraga­dott példa ez a termelőszö­vetkezeteknek nyújtott se­gítségről, de már ennyi is megcáfolja azt a helyenkint igen elterjedt elvet, hogy a szövetkezetek nem kapnak elég segítséget. A segítség — fokozottabban, mint az előző esztendőkben bármi­kor — adva van. a szövetke­zeteken múlik, mennyire él­nek vele. Reprezentatív cukrászda Egerben Üjból megnyílt az egri 15-ös cukrászda. Az átalakított cuk­rászda méltó lett Eger idegen- forgalmához, függönyök, sző­nyegek, ízléses festés és meg­felelő hangulatvilágítás teszi reprezentatív jellegűvé ezt <az immár megszokott, s kedvelt szórakozóhelyet. Vécsen is megrendezték a borversenyt Az abasáriak példáján fel­buzdulva Vécsen is megren­dezték a bor-bemutatót és bor­versenyt. A versenyen a sáf- rányos dűlő borai „mérkőz­tek.” A győztes borokkal be­neveznek a járási borverseny­re, meg akarják mutatni az abasáriaknak, hogy náluk sem terem rosszabb bor. Ma: KÜLPOLITIKAI JELENTÉSEINK ★ BOTRÁNY A FRANCIA HADSEREGBEN ★ LESZ HALÁSZCSÁRDA EGERBEN A TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA VILÁGÁBÓL FALUSI HÍRADÓ ★ KÖLTÖK ÉS VERSEK ★ HÍREK, SPORTJELENTÉSEK í | 37 új belépő a gyöngyösi járásban A napokban ismét több, egyénileg dolgozó paraszt ha­tározta el a gyöngyösi járás­ban, hogy szakítva az egyéni gondokkal, a közös gazdálko­dás útjára lép. Az atkári Mi­csurin Tsz-be húszán, az aba- sári Űj Élet Tsz-be tizenheten kérték felvételüket. Az új be­lépők felvételi kérelmét jóvá is hagyták-már mindkét ter­melőszövetkezet közgyűlésén. 3500 tonna fehér-mészkő terven felül A Mátravidéki Ásványbánya felnémeti mészkő-üzeme. feb­ruár havi fehérmészkő terme­lési tervét 22-én teljesítette. Március 31-ig terven felül még 3500 tonna fehérmészkövet ad­nak a népgazdaságnak. A jó eredményekhez hozzájárultak Horváth Zoltán, Takács Sán­dor, Bánszki János és Rozsna- ki Szilárd brigádjai, akik ter­vüket 19, illetve 22-ére teljesí­tették (Nagy Miklós). új színdarab bemutatására készül a káli fmsz kultúrcsoportja Nemrég alakult meg a káli földművesszövetkezet kultúr­csoportja, de máris igen sok sikert ért el. Legutóbb a Ma­rica grófnővel arattak nagy si­kert Kálban és a környező községekben, most Molnár Fe­renc: Olympia című színművét tanulják szorgalmasan. A be­mutatóra húsvétkor kerül sor Kálban, s utána előadják a környező községekben is. Szerződést kötöttek az egercsehi bányászok a pélyi „Tiszavirág" Termelőszövetkezettel Az egercsehi bányászok ez évben a pélyi „Tiszavirág” Termelőszövetkezetben szerzik be hízóikat. Megállapodtak a termelőszövetkezeti tagsággal, hogy őszre hatvan nehéz zsír­sertést hizlalnak számukra. A szerződés szerint a hízott ser­tések árát nem pénzben, ha­nem szénnel egyenlítik ki. Gyakorlati bemutatók Nagyrédén Szívesen tanulnak a dolgozó parasztok, felhasználva a téli hónapokat, ezt bizonyították az elmúlt hetekben a külön­böző népes tanfolyamok. Most, hogy kezd nyílni az idő, a gazdák igyekeznek hasznosí­tani is a tanfolyamon tanul­takat. Nagyrédén az előadá­sok után a község gazdasági felügyelője a gyakorlatban is bemutatta a gyümölcsösök ápolásának soronlévő munkáit. A gyakorlati bemutató iránt íj nagy volt az érdeklődés, s pél­dául az új telepen már min­den gazda elvégezte gyümöl­csösében a soron lévő ápolási­védekezési munkákat. Hetenkint 1090 darab gyönyörű illatos szegfűt küld Budapest re a hatvani Petőfi Tsz egyes számú kertésztelepe. A virág kertészet komoly jövedelmet biztosít a termelőszövetkezet­nek, s így bőségesen megtérül az egész évben befektetett gon dós, s lelkiismeretes munka. Krissan Mária és Hídvégi Ferencné a szegfűket csomagolják ...hogy 'a détki gépállomáson furcsa módon értelmezik a nép vagyonának őrzését. A vi- sontai Petőfi termelőszö­vetkezet udvarán egy vetőgép, a markazi tanács udvarán egy villanymotor rozsdásodik im­már hónapok óta, A „kutatás” eredményeként kiderült, hogy a detki gépállomás dolgozói felejtették ott. Most az a kér­dés, hogyan szerepel az év végi leltárban a két „elve­szett’” holmi? És vajon meg­várják-e, amíg teljesen tönk­reteszi a rozsda, vagy egyszer mégis jelentkezik a gazdá­juk? ... Gyöngyösorosziban régi panasz, hogy az Ércbányából lefolyó szennyvíz megfertőzi a kutakat. A falu lakóinak régi kérése a bányához, hogy szün­tessék meg ezt az állapotot, a bánya vezetősége régen meq is ígérte, megteszi a kellő in­tézkedést, de a valóságban csak szó maradt az ígéret, a helyzet változatlan. Pedig na­gyon szeretnék már a gyön- gyöSorosziak, hogy végre te­gyék meg a szükséges óvóin­tézkedéseket. mert a falu la­kóinak egészségéről van szó. És így a kívánságuk igen jo­gos! — békési — Míg a virág eljut a kedves ismerősökhöz, addig még sok munka van ve­le. Hídvégi Ferencné az üvegházban termelt szeg­fűket öntözi. — Egy-két nap és innen is el­indulhat a szép virág, — hogy örömet szerezzen az embereknek. Csaknem 3000 liter tejet adott két hónap alatt Heves megye legjobb fejőstehene Heves megye legkiválóbb fejőstehene, a pusztaszikszöi állami gazdaság 173. számú I hatvani járási könyvtár kezdeményezési Április 4 tiszteletére a hat­vani járási könyvtár, a járási KISZ szervezet és a hatvani középiskolák közösen hirdet­nek pályázatot: „A könyv az én barátom” címmel. Az első három díj a következő: . I. díj: 300 forint értékű könyv. II. díj: 200 forint értékű könyv. III. díj: 100 forint értékű könyv. A három első díjon kívül még 10 legjobb pályamunka is értékes könyvjutalomban ré­szesül. Évi 30 lakás építése Hatvanban A felszabadulás óta Hatvan mindössze 14 új lakást kapott állami beruházásból. A há­roméves terv keretén belül évi 30 új lakás készül el, amely a hároméves terv befe­jezésével 90-re emelkedik. Ez­zel is hozzájárulnak a hatvani lakásigények kielégítéséhez. „Margit”-ja rekordot javított. Ez évi elsőségét a korábbi, csaknem 40 literes napi telje­sítményének köszönheti, míg most már 43 litert fej tőle na­ponta gondozója. A kiváló fejős december 23-i ellése óta, tehát alig több, mint két hónap alatt annyi tejet adott már, mint más kö­zepes tejhozamú állat egész esztendőben: 2.900 litert. — ÜJ VÁSÁRTERET létesí­tettek Gyöngyösön, mert a la­kásépítések kiszorították a vá­sárteret a régi helyéről. Az új vásárteret a püspöki rakodón kezdték építeni. flz amerikai kincstár Chaplin eilen Az a m e r ik a i kincstár 1 400 000 dolláros adótartozást követel Charlie Chaplintől. A világhírű művész jogtalannak bélyegezte az adókövetelést. Nyilatkozatában többek között kijelentette, hogy az USA-ból Svájcba települt át és köztu­domású, hogy az Egyesült Ál­lamok területét egyetlen kül­földi sem hagyhatja el mind­addig, amíg nem rendezte ma­radéktalanul adótartozását, így tehát ez az adókövetelés nem más, mint az USA állami szerveinek újabb bosszú- és zaklatási hadjárata az ellen a Megkezdték a szőlők metszését GyöngY&sön Mint minden évben, az idén is a gyöngyösi és gyöngyös­környéki szőlőkben kezdték meg először, az enyhe napo­kat kihasználva szőlőmun­kát. Végzik a trágyázást, s az enyhe hegyoldalakon meg­kezdték a nyitást és a met­szést. Az eddigi tapasztalatok szerint a tél nem tett kárt a szőlőkben s ha kedvező ma­rad az időjárás, az idén ismét jó termés várható. művész ellen, aki már annyi- ’ szór oedengérre állította a mai Amerikát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom