Népújság, 1957. december (12. évfolyam, 96-104. szám)
1957-12-25 / 102. szám
6 NÉPÚJSÁG 1957. december 25. szerda TUDOMÁNY « MŰVÉSZET ♦ KÖNYVEK A bicillinről Az antibiotikumok adagolásának egyik súlyos problémája az volt napjainkig, hogy a Penicillin és társai meglehetősen gyorsan kiürülnek a szervezetből és ezért azt 3—4 —6 óránként újból kell adagolni. A tudósok kezdettől fogva azon fáradoztak, hogy olyan penicillin-féleséget állítsanak elő, mely napokig, — esetleg hetekig megfelelő szintet biztosít a szervezetben. A Szovjetunióban Z. V. Jermo- leva és J. N. Nazarova professzorok mos olyan Penicillin-sót állítottak elő, mely izomba fecskendezve, több mint 30 napon át megmarad a szervezetben. Új — atomerővel működő — időmérő A hosszútávú repülőgépek részére felállított idő- és irányjelző központokban már használják azokat az atomórákat, amelyek a céziumatom által kibocsátott hullámok rezgésszámát (9,192.631- 830 millió/sec) használják időmérésre. Egy ilyen precíziós szerkezet ma még kb. egymillió dollárba kerül, pontosságára viszont jellemző, hogy 30.000 évenként mindössze egy másodperc eltérés lehetséges. Tánczene és kultúrpolitika 1952 őszén történt az egyik salgótarjáni kultúrotthon szombati bálján, hogy a zenekar — pillanatnyi jó hangulatának engedve - tüzes szambára gyújtott. Perc sem telt bele, s a bál rendezője, udvarias, de nagyon határozott hangon szólította fel az együttest, azonnal hagyja abba a „kozmopolita” számokat. Ez a kis történet nem egyedülálló, alig van zenekar, mely ilyen élménnyel nem dicsekedhetne. Bizonyára mindenki hallott a tánczene kozmo- politizmusáról. Tényleg kozmopolita a jazz? Kinek van igaza? A vaskalaposoknak, - vagy a — főleg az 1956-os évben hangoztatott — liberalizmusnak, mely e téren is a „szabad vásár” elvét hirdette és kritikátlanul tárt ajtót giccsnek és művészinek egyformán A kérdés megközelítése nem egyszerű és kötetekre menő vitaanyagot lehetne felsorakoztatni. Vannak, akik tagadják a jazz művészi létjogosultságát s „tingli-tanglinak”, — értelmetlen kakofóniának tartják, mások azért bélyegzik alacsonyabb értékűnek, mert kötötten, a tánc jellegéhez és fogalmához láncolva, látják csak érvényesülésének és lété- nek jogait. Mások a mű-magyar nóták és táncdalok szem- beállításával azt igyekeznek bizonyítani, hogy a Szentir- may, Dankó, Murgács stb dalok nemzeti értéke, _ sőt zenei feltámasztása is előbbre való a jazz térhódításainál. Ismét mások attól tartanak, hogy a jazz szenvedélyes hangulati és ritmikai kitörései veszélyeztetik az ifjúságot. Hosszas fejtegetések helyett talán legérdekesebb a világ ma élő legnagyobb hegedű- művészének: Jehudi Menu- hinnak véleményét idéznünk. Menuhin szerint a jazz rendkívül jó hatást gyakorol az emberek érzelmi életére. A különféle versengések során olykor eldurvult és felületessé vált emberekben — éppen könnyű hozzáférhetősége miatt — új, ösztönző érzelmeket kelt, mely a lelki fáradság, el- gépiesedés jármából kiemeli az embert. Pozitiven nyilatkozott Menuhin a jazz művészi erejéről is: elmondta. hogy Ellington, az egyik legneve- sAb néger jazzkomponista számos hangversenydarabot komponált számára, melyeket nagy sikerrel játszott koncertjein. A jazz, műfaját tekintve egyike a legkülönösebb és mégis legmélyebb emberi funkciónak: a rögtönzés, a pillanatnyi alkotás transszá hozza létre a hangulati benyomások hatására s egv-egy elröppent dallamot, figurát sokszor soha többé nem lehet visszavarázsolni. Nem csoda, ha a legtöbbször csupán kitűnő reprodukáló, visszatükröző készséggel rendelkező előadóművészek félnek a jazztól, nem tudnak vele mit kezdeni, hiszen önálló alkotásra képtelenek. A jazz egyébként rendkívül sokat merített a Bartókkal, Hindemithel, Ravellel, Musz- szorgszkijjal kezdődő modern műzenéből és fordítva. De míg amazok tartalomban és formában is meglehetősen eltávolodtak a széles tömegek ízlésétől és ambícióitól, addig a jazz éppen azon a területen végzett úttörő munkát, amit a modern zenei harmóniavilág, a kifejező, hangnemtől független, sőt az azt sokszor tagadó zenei tartalom népszerűsítése jelent. A jazz tehát értékét tekintve mellérendelt viszonyban van a modern műzenével, de ez az állítás persze nem minden jazz számra érvényes. — Mint ahogy egy Beethoven skót táncot nem lehet egy kalap alá vonni a III., V., vagy IX. szimfóniával, úgy nyilván más az „Apu hód med be” — vagy „Seherezádé” és más egy Petterson, Ellington, vagy Gerschwin feldolgozás zenei értéke. Különben is: hogy a slágerek maguk a jazzhoz tartoznak-e, vagy sem, lehetne vitatkozni. Szerintem csak művészi feldolgozásuk esetén Egyébként mindössze annyi értékük és értelmük van egy jazzmű értékelésénél, mint — teszem azt — egy népdalnak valamelyik hatalmas Kodály- mű elbírálásánál. Kétségtelen, hogy utóbbinál a téma népi eredetű, de a feldolgozás művészete és •problébmája a nagy mesteré mindvégig. Ezért nem lehet még csak összehasonlítást sena tenni az ún. polgári magyarnóta-kul- tusz és az igazi jazz zenei értékelése között A cigány- és népi zenekarok műsorán szereplő „magyarnóták” zöme ugyanis ahhoz a bizonytalan eredetű és zeneietlen, félkulturált, sőt teljesen analfabeti- kus zenei réteghez tartozik, amely a polgári kor tipikus „lebeman”-ja, darvadozó és szentimentális élősdije: tükröt törő dzsentriké, százszál gyer- gyát gyújtó huszártiszteké és azoké, akik a „Hogyha egyszer nem leszek majd” dallamára lőtték főbe magukat. És hogy az elégtétel teljes legyen, itt mindjárt meg kell mondani, — hogy nemcsak az ún. magyarnóták, hanem a táncdalok nagy része is ugyanennek a rétegnek a terméke volt, s bizony ha a dekadens és bárgyú szövegek sziruposi szentimentalizmusát nézzük, — csökevényeiben még ma is az. Az a réteg, amely ezeket az utcán végiggörgetett magyarnótának‘vagy slágernek becézett giccseket kitermelte, valóban kozmopolita volt, függet- lenül attól, hogy a számok itt készültek Pesten, a Király utcában, vagy New Yorkban, a 133-ik utcában. De vajon le- vcn-e bármit Liszt zenei értékeléséből az a körülmény, hogy rapszódiáinak témáit hellyel-közzel éppen ezekből a dalokból választotta? S vajon lehet-e a jazz rovására írni, hogy a táncra aktualizált jellege miatt ugyancsak e dalok egynémelyikét (bár a zenekarok művészebbiei csakis a jókat dolgozzák fel) a maga elemeivel felékesítve s átformálva adja vissza? „Dehát” — kérdi joggal az olvasó — „akkor mégis mi a jazz? Eddig azt hittük, s bizonyára velünk sokan, hogy a mindennap hallott táncdalok a jazz. Nem így lenne?” I Nos, nem. Menuhin megállapításai és a többévtizedes tapasztalatok megmutatják a helyes meghatározás módját: A jazz nem egyes számokból összetevődő műfaj, hanem zenei (elsősorban harmonikus) látásmód, stílus, ábrázolásmód — melynek tárgya lehet egy sláger éppúgy, mint valamilyen más téma, spirituálé, — klasszikusok témái és népdalok. Valami olyan, mint a festészetben az impresszionizmus, vagy az irodalomban Rimbaud és Kosztolányi. És e hasonlatból is látható, hogy eszköze és hatása mindenütt más és más. És mert az expreszionizmus, impresszionizmus és sok más kultúrtörténeti stílus átszágul- dott, vagy átvánszorgott évtizedek során a kontinenseken, országokon és művészeken, nyilván a jazz is ugyanezt teszi a zenében: nem kerüli el az orosz, amerikai, kínai, német, francia, magyar, vagy csehszlovák ihleteiteket. Nem kozmopolitizmus ez, hanem a művészet nemzetközisége. Ezt értették sokan félre a múltban és ez alól a félreértés alól szabadult meg hazánk is a közelmúltban. —pala— Megjegyzés! Fenti cikkünk vitacikk, mely számos, eddig kellően nem elemzett megállapítást tartalmaz. Kérjük olvasóinkat, szóljanak a témához. Olvasd! Terjeszd! a HÉPÖISSSOT Giícmplah a. történeltmlAs ok. Algen ötletes hirdetési reklám jut most a 's mozikban, melynek többek között három főszereplője van: Julius Caesar, Brutus és a Salvus-víz. Brutus — a fiam — előrántja társaival együtt a köpenyege alatt rejtegetett hegyes — Salvus-vizes palackot és fennen hirdeti, hogy mi is apánk, mi is csak Salvus-vizet iszunk. Ez az ötletes filmecske rendkívül mély hatást gyakorolt rám, s számottevő mértékben gyarapította történelmi tudásomat. Eddig azt hittem, — hogy tőr volt Caesar gyilkosa, most már tudom, hogy ez tévedés, mert Salvus volt, üvegben és címkével. Mindenesetre ezekután a legkomolyabb fenntartással fogadom majd mindazt a sok szamárságot, amelyet Herodotos óta ösz- szefirkáltak a történetírók, s tudásom alapjait ezentúl a mozi-hirdetésekre helyezem. Biztos, ami biztos! Remélem, ilyen körülmények között megtudom, hogy Kleopátrát nem mérges-kígyó, hanem a hökönyösi Kötélverő KTSZ kötele pusztította el, — (métere 28 forint, próbálja ki maga is, elszakíthatatlan!) Attila sem egyszerű orrvérzésben Pusztult el, hanem többet szippantott a kelleténél az illatos lábsóból, amellyel pedig hitvese, a Niebelung-ének egyik hősnője kedveskedett neki, midőn megtért hosszú, begyűjtő körútjáról. És Rómeó halálának sem kard, hanem az Igmándi-viz volt az oka, míg Desdemona a Parádi vízbe szagolt és a gyönyörű illatártól ájultan hullt a padlóra és felfázott ott, ahol a legközelebb volt a márványpadlathoz. Pedig szegény jó mór, hányszor mondta, de hányszor: „Desdemona, Desdemona, ne szagold azt a parádi vizet. Még baj lesz és 1957-ben filmhirdetés lesz belőled Magyarországon..” Desdemona szerencsére azonban makacs volt, s így minden reménye megvan ahhoz, hogy legközelebb az ő halála lesz előttem az igazolás: járatlan a történelemben mindaz és műveletlen, aki nem a mámé féle büdös parádi vizet issza! (egri) GYURKÖ GÉZA: Ott állt mindig egy kicsit hátul, hol frakkban, hol magyaros dolmányban, lordnak, vagy kö zépkori lovagnak öltözve, ahogy épp a szerep hozta. Ott állt mindig egy kicsit hátul és örök vágya volt, hogy előbbre léphessen, hogy egyszer ott állhasson a függöny előtt a reflektorok fényében, s neki, csak neki tapsoljon a révült kábulatból feleszmélt nézőtér. Kopasz volt már, pocakos és öregecske. Harminc éve járja a színpadot, majd árkot taposott maga alatt a deszkában, de soha, soha nem jutott túl az egy mondaton: „Uraim, tálalva van“, vagy „Megjött a posta asszonyom“. Vagy tizenöt évvel ezelőtt ugyan ránézett egyszer a szerencse. Megbetegedett a Hara- letben az atya szellem és ő végre szerepet, igazi szerepet kapott. Szöveget, amelyet formálhatott, amelyben volt szépség és drámai- ság, mélység és valami vátesz- szerű. Azóta semmi. Pedig minden vágya és reménye, hogy eljátsza egyszer Az ember tragédiáját, mondja Lucifer nagy monológját, kicsit szúrós szemmel, a kétkedés mérgét hintve szét. De az évek teltek és Lucifer késett. Sokszor intett lemondóan öregedő, kicsit elhízott, pislogószemű asszonyának vigasztalására: „Ne csüggedI I I jek? Miért ne ... a csüggedés az enyém, s ezt vaj’ ki vehetné el tőlem“. Majd mindig ezt mondta, mint valami szerepet, amelyet újra és újra eljátszott és átélt. Talán félre is tette már ezt a rövid monológot, mert mi lömé, ha egyszer ... talán ... mégis? Egyébként ma már az öregasz- szony biztatása sem volt igazi biztatás. Valamikor közös életük és szerelmük hajnalán az volt. De azóta nyugatra jár életük napja, s az egykori hitves biztatása olyan lett, mint a lámák imamalma: pergette gazdája, oda se figyelve. S egy nap, amely éppen úgy kezdődött, mint a többi — próba reggel, előadás este, frakkban és kézcsókkal, könnyed mosollyal, amelyben ő kétségkívül utolérhetetlen volt — valami rádöbbentette, hogy számára nem nyílik már szét a függöny a Londoni szín előtt Az előadás előtt szólt a rendező: — Egy kissé már nehezen hajolsz, mit erőlteted magad, nem igaz? Somos csókoljon majd kezet Lizának, úgy hogy egy kicsit állj hátrább, jó? Állj hátrább! És ő hátrább állt, ahelyett, hogy előbbre léphetett volna. És ott a színpadon, míg a közönségen úgy viharzott végig a kacagás, mint az erdőkből kitörő tavaszi szél, könnybelábadt a szeme, bár arcán ott fénylett a beidegzett mosoly. Nem, most már nem lesz belőle soha Lucifer. Újak jönnék, fiatalok jönnek, akik ma még talán mellette állnak, de holnap már a függöny előtt hajlonganak, csak ő marad, a soha nem volt Lucifer, az örök segédszínész. Fáradtan és kedvetlenül botorkált haza a kora éjszakában. Felesége már készítette a forró lábvizet és a teát, s szokás szerint — mintha régen valami lemezre vették volna fel — megkérdezte? — Jól ment? — Jól, igazán jól — mormogta vissza ö is szokás szerint. Az asz- szony már oda se figyelt a válaszra. Minek? Úgyis tudta mi lesz a felelet, mint ahogy azt is tudta, hogy most kicsit nyögve lehúzza cipőjét, harisnyáját, s míg a lábát áztatja, hangosan szürcsöli a teát. ö meg köt, szuszogva hajolva a kötés fölé a sápadt lámpa fényénél. Vetkőzött. Már lehúzta a cipőt, csak a harisnya volt a lábán, a kabát is ott függött a szekrény oldalán a vállfán, mikor hirtelen eszébe jutott valami. — Mondd, te is úgy gondolod, hogy nem játszom én már Lucifert — Miért ne játszhatnád? Miért csüggedsz el? — Ne csüggedjek? Miért ne ... a csüggedés az enyém, s ezt... állt akaratlanul is rá szája a megszokott válaszra, de elharapta a mondat végét, s nézte az asz- szonvt, aki hajdan a színészhez, fl télapó titkársága jelenti ^ éhány hete kaptam egy idényállást. A Télapó kartárs titkárságán dolgozom, ahol a beérkező kívánság levelek felbontását, iktatását és megválaszolását bízták rám. Igyekszem dolgom jól végezni, különösen azóta mióta Télapó kartárs, az én szeretvetisztelt főnököm kapott egy levelet s. k. felbontásra, melyben egy ismeretlen, de feltétlenül jó- akaratú levélíró arra figyelmezteti, hogy kígyót melenget a keblén (ez én volnék) miután a jelenlegi titkárja annakidején, még a Jézuska titkárságán is ügyködött hasonló beosztásban, és mint ilyen rosszzul viszonyúit a dolgozók kérelmeihez. Szóval dolgozom, pedig higyjék el nem könnyű ez a munka. Töménytelen levél jön ilyenkor dekád végén és túlóra smafu . Ezért ezt az időt és helyet is arra használom, hogy a beérkezett levelekre válaszoljak. Aki olvassa adja át! Azoknak a gyerekeknek üzé- nem, akik villanyvasutat kértek, hogy sajnos mindnyájuk kívánságát nem tudjuk teljesíteni a szűk keretszámok miatt. Mindenesetre várjanak türelemmel, kérésüket evidenciában tartjuk és az elkövetkezendő években beütemezzük. És ez is valami. Tóth Pistike levelére válaszolva közlöm, hogy a kért hintalovat már kiutaltuk, közben azonban felettes hatósága az erre a célra zárolt keretet egy kocsmába csepfolyósította, így elégedjék meg tíz deka savanyúcukorral és azt a kedves jó édesapját biztosítsa legmélyebb nagyrabecsülésünkről. Kordován Lajos kérését sajnos nem tudjuk teljesíteni. Az volt ugyanis, hogy rúgassuk ki a vállalattól Sevró Jenőt. Kérését előjegyzésbe vettük, de közben beérkezett egy levél Sevró kartárstól is, melyben Kordován Lajos eltávolítását kérte. így nem tudjuk, hogy melyikük kívánságát teljesítsük és úgy döntöttünk, hogy egyikét se, nehogy sértődés legyen a dologból és ez véget vessen kettőjük kollégális jóviszonyának. 27.417 lány levelezőnk 15 évtől 57 éves korig karácsonyfája alá egy darab szőke, barna, fekete, illetve veres, magas vagy alacsony férjet kíván (nem kívánt rész törlendő) és abban valamennyien megegyeznek, hogy a vezető beosztás, berendezett lakás és Pannónia motorkerékpár nem akadály. A férj jelölt ezenkívül legyen házias, otthonülő és csendes, egyetlen szenvedélye a zoknistoppolás és mosogatás legyen. Tisztelt hölgyeim, — sajnálattal kell közölnöm, hogy ilyen minőségű áru jelenleg egy darab van raktáron, melyet a karácsonyi karneválon sorsolunk ki. A sorsjegyek egy kilo szaloncukorpapír, 20 deka angyalhajreszelék vagy beigli morzsa ellenében kaphatók a MÉH-nél. Parázs Albert kérését a kötelező diszkrécióra való tekintettel nem ismertethetem, lévén, hogy Parázs sorstárs szintén nős ember. Ilyen címet sajnos nem tudunk, ha esetleg ön előbb találna kérjük közölje azt titkárságunkkal. Néhány színésszel közöljük, akik kéréssel fordultak hozzánk, hogy a tehetséget és a hangot mi nem osztjuk. Az ezzel kapcsolatos kérelmeikkel vagy panaszukkal forduljanak a gyártó céghez. Topy Kázmér 150.000 forintot kér. Karácsony este intézkedésünkre 5 darab Lottó szelvényt kap. Sajnos a sok munka miatt kitölteni nem áll módunkban, de egy abszolút új és eredeti megoldást ajánlunk. írja be éveineK számát, azt, hogy hányas cipőt visel első szerelme, hány gomb van a kabátján és adósságainak első két számjegyét. Az ötödik számot önre bízzuk. Ha a pénzt ezek után sem nyerné meg akkor nyu- godtan forduljon az OTP-hee, ahol újabb 5 szelvényt jogosult vásárolni. Balos Balázs egy nagyobb- méretű szemellenzőt kért karácsonyra. Sajnos az ő kérését sem teljesítettük, miután a közérdektelenség miatt a viselet kiment a divatból. Manapság már csak a Belsped lovak hordják, úgy hogy szíveskedjék a kapcsolatot velük felvenni. Bibolák Maca 18 éves hajadon ezelőtt 8 évvel egy alvó babát kért titkárságunktól. Kívánságát akkor anyagtorlódás miatt nem állt módunkban teljesíteni. Most a gólyától nyert értesülésünk alapján közölhetem, hogy a kért baba útban van és még ebben az évben megérkezik . Legtöbben Békét és konszolidációt kértek. Közölhetem, hogy minden ilyenirányú kérés teljesítést nyer. (HEFE!) a holnapi híres, világhíres színészhez ment feleségül, s ma beletörődve mindenbe, elhízva, szuszogva lábvizet melegítve, itt ül vele szemben és horgol, horgol... horgol napestig, — már azt is elfelejtve, amit az előbb mondott. Vagy hamar rájött, hogy ő sohasem játsza majd el Lucifert? Ez az asszony tudta, sejtette, hogy az esti lábvíznél és a színpadi kézcsóknál tovább nem jut. Elárulta őt, nem bízott benne. Ez a bizalmatlanság végigkísérte őt egész életén és ez a titkolt, ez a családi tűzhely mellől kisugárzó bizalmatlanság tette őt olyanná, mint ami: öreg, kopott segédszínésszé. — Siess, kihűl a lábvíz is, meg a teád is — nézett fel megszürkült szemével az asszony. — Igen... mindjárt..! Te, mondd? Sohase bíztál bennem, hogy viszem valamire? Most már megmondhatod, igazán most úgyis mindegy. Szóval sohasem? Az asszony ölébe ejtette a kötést és mintha valami beteghez, vagy kisgyerekhez szólna, válaszolt: — Persze, hogy bíztam és bízok is __ nyugodj meg én bízom benned ... Megöregedtünk ugyan, de te mondtad, hogy a 6zínész, ha kell öreg, ha kell fiatal a színpadon. Minden a játékon múlik! — S el tudnál engem Lucifernek képzelni? A rontásnak, balvégzetnek, az eredendő rossznak, aki... — Persze, hogy eL Nagyon ügyes Lucifer lennél te még. .: Lenézett a földre egy pillanatra. Nem hisz, ez az öreg asz- szony se hisz neki, aki pedig lassan már egy negyedszázadot élt le meüette, ez se hiszi el, hogy nemcsak ügyes Lucifer lenne, de ő lenne az igazi, az egyetlen, hiszen volt idő rá, hogy megérjen benne a szerep, hogy bármely pillanatban, ott álljon a Londoni szín pazar forgatagában és :.. Ránézett feleségére és harisnyás lábát, az egyiket előbbre tette, szemeit egy kicsit összehúzta, s valami torz, furcsa zenebohóc vi- gyort rakott fel szájára, hogy a ráncok hurokba görbültek az arcán. — Most figyelj ide... nézz... most én vagyok és neked vagyok Lucifer. Az asszony csodálkozva nézett fel az ingújba, kopaszon és harisnyás lábbal, torz vigyorral előtte álló Luciferre, de az már mondta is, kezét magasba lökve: —Fukar kezekkel mérsz... de hisz nagy úr vagy... ha ... ha ... ha ... ha, — és bugyborékolva tört ki szájából Lucifer sátáni kacaja, hogy beleremegett a teste. Aztán úgy maradt, mintha valami fénykép lenne, amelyet a nagy jelenet pillanatában örökített meg egy szemfüles fényképész. Az öregasszony nézte egy dara- lanatig, aztán megszólalt: — Jaj, istenem, de megrázó vagy így... És lassan ismét a kötés fölé hajolt.
